Tolnai Napló, 1955. október (12. évfolyam, 231-255. szám)

1955-10-01 / 231. szám

1955. OKTÓBER 1. VAPL.Ó PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS * Néhány tapasztalat a tamási községi pártszervezet munkájáról " ^ - y .4a»VA" Egy hónap alatt több, mint félszáz egyénileg dolgozó paraszt kérte felvéte­lét a tamási Vörös Szikra Ter­melőszövetkezetbe. Ez az egy­szerű hír az első olvasásra nem mond semmi különösebbet. Egy szerűen csak arról van szó, hogy a községben ötvennéi több család — kisparaszti gaz­daság ismerte fel a nagyüzemi paraszti gazdálkodás előnyeit. Ez a választás azonban itt sem ment magától. Állandó, szívós nevelő és felvilágosító mun­ka előzte meg. Ebben a szám­ban, mint mindenütt, a párt- szervezet munká.ia tükröződik... A hónapok óta tartó rendsze­res agitációs munka eredmé­nye, hogy több, mint félezer holdat hoztak az új belépők a Vörös Szikra közös vagyoná­ba ... és ezzel elérték, hogy a községben a szocialista tulaj­donban lévő föld összterülete, a község határának hatvan száza­léka fölé emelkedett. Esténkéit népnevelők járták és járják még ma is a fa lut. A pártszervezet pontos kör­zetekre osztotta a községet és a népnevelők között valóságos verseny alakult — melyik kör­zet lesz legelőbb „szocialista körzet” ... vagyis a falu me­lyik részének lakói mondhat­ják először magukról, hogy a mi utcánkban mindenki szö­vetkezeti tag. Jelenleg az ador- jáni és a szöllőhegyi körzet ve­zet, ahol a napokban az utol­só egyénileg dolgozó paraszt is aláírta a szövetkezetbeiépési nyilatkozatot. Péti József elvtárs- a párt- szervezet titkára, azonban nem elégszik meg azzal, hogy a népnevelőket, azok munkáját ellenőrzi, hogy irányítja őkel, személyesen is a termelőszövet­kezetek tagjaival és az új be- lépetekkel együtt rendszeresen látogatja azokat a családokat, ahol még tétováznak, ingadoz­nak, hogy megmarad janak-e a régi mellett, vagy pedig csat­lakozzanak az új, nagyobb gaz­dasági lehetőségeket ígérő szö­vetkezeti gazdálkodáshoz. A pártszervezet titkárának nemcsak sokoldalúan kell látni a feladatokat, hanem figyel­mének mindenre ki kell ter­jednie. Ezt csak úgy érheti el, ha a szervezetnek megfelelő aktivista hálózata van ... Es Itt kell szólni arról a hibáról, amit az egyes részfeladatok szétvá­lasztása jelent... Ügyelni kell arra, hogy a pártmunka egyen­letességét ne bolygassák meg az egyes „kampány” feladatok, mint például most a kölcsön- jegyzés. — Egy ember csak egy ember — mondotta Péti elvtárs és eb­ben valóban igaza van. Ha egy ember — a titkár — egymaga a saját erejéből akar megol­dani minden feladatot, ebből nem születik más csak kapko­dás ... Miérf írunk erről? Mert igaz ugyan, hogy a ter­melőszövetkezetek fejlesztésé­ü gyulaji Uj Barázda TSZ életébtil A napokban ismételten sokan keresték fel a gyulaji Uj Ba­rázda Termelőszövetkezet iro­dáját azok a dolgozó parasztok, alak be akarnak lépni. Köztük olyan középparasztok is, mint Garai Antal, Hegedűs Lajos, Csutorás Ferenc és Cser Fe­renc lakatos, aki már dolgozik is. De nem csupán ez az újság a termelőszövetkezetben. Befe­jezéshez közeledik az aprómag­vak cséplése. a tsz idejében le­vágta a magnak hagyott lucer­nát és már el is csépelte. Nagy lendülettel folyik * silónak való édescirok vágása, amit a gépállomás végez. Az ifjúság közül DISZ-brigád ala­kult a silózási munkák elvég­zésére. Vállalta a brigád, hogy 330 köbméter silótakarmányt készítenek. Természetesen eb­ben a munkában segíteni fog­ért a tőle telhető legjobbat igyekezik megtenni a községi pártszervezet, de e munka köz­ben megfeledkezik olyan fontos kérdésről, mint a jövő évi jó termést biztosító őszi munkák­ról. Az időben végzett szántá., talajművelés és vetés gondjá­ról... A népnevelők előre ki­dolgozott részletes terv alapján beszélnek a kölcsönjegyzésről, a szövetkezeti mozgalomról, azonban más fontos kérdések­ről, mint a vetés, vagy a kül­politika kérdései, mindannyiun­kat érintő és érdeklő vonatko­zásai nem kerülnek szóba, mert csak egyes részfeladatokra ké­szítették fel a népnevelőket... örvendetes jelenség, hogy az utóbbi időben Tamásiban „ál­landósult” a népnevelők mun­kája. Ezt tovább kell fejlesz­teni azzal is, hogy alaposabban sokoldalúan vértezzük fel nép­nevelőinket. ják őket az idősebb tagok is, akik már dolgoztak silózógép­pel. A gépállomás a DISZ bri­gádhoz DISZ fiatal traktorost fog küldeni, hogy ezzel is hoz­zájáruljon a fiatalok egyöntetű munkájához. A tsz-ben már elvetették az őszi repcét és folyik a munka a földeken a többi őszivetésű nö­vény alá. A traktoristák lelki- ismeretes munkát végeznek, hogy még nagyobb termést tud­janak a jövő évben betakarí­tani a tsz-tagok. Legjobb ebben a munkában Jordanics Károly DISZ fiatal traktorista, az idő­sebbek közül Fövenyi István, Szentpáli Ferenc, Dombai Jó­zsef, akik mindannyian a több­termésért harcolnak munká­jukkal. Ismételten szólni kell az asz- szonyok lelkes munkájáról, Ití tovább lehet azon az úton haladni, amelyet most kezdeményeztek Tamási­ban. Nevezetesen a pártszerve­zet, az alapszervezetek vezető­ségi tagjai és a tanácstagok naprólvjtapra rendszeres kap­csolatot tartanak választóikkal, körzetükkel. Ahol ilyen úgy­szólván állandó „baráti” kap­csolat alakul választó és vá lasztott között ott könnyebb, eredményesebb a pártmunka, si­keresebben oldják meg a „rész­feladatokat” — könnyebb a ve­zetés. Az egyenletes, rendszeres minden „apró” és „nagy” do­logra, feladatra és eseményre kiterjedő sokoldalú pártmunka megteremtéséért kell dolgozni a tamási községi pártszervezet vezetőségének és tagjainak. — Ehhez kérjék a Járási Bizott­ság fokozottabb segítségét. SZAMOS. akik most a cukorrépaföldön dolgoznak. Már a mai napon is közel 3 hold cukorrépát szedtek ki, annak ellenére, hogy az .egész nap esős volt. Ez azonban nem akadályozta őket a mun­kában. A jelek szerint nagyon szép termése lesz a tsz-nek cu­korrépából. A termelési terv­ben tervezett termésátlagot messze túlszárnyaljuk. Ez an­nak az eredménye, hogy állan­dóan kapa járta a földet a ki­keléstől egészen az aratásig. Most bizony senki sem sajnálja a kapálással eltöltött időt. De nemcsak a növényterme­lésben dolgozók végeznek jó munkát, az állatgondozók is nagyszerűen dolgoznak. Ök a ,tsz büszkeségei. CSER LÁSZLÓ agronómus. Inkább azt a másikat VALAMIKOR a faddi Kos­suth Termelőszövetkezet 1. típusú csoport volt. Amikor azután az akkori tagok több­sége a fejlettebb formát, a szövetkezést választotta, két részre szakadt. Az egyik ré­sze termelőszövetkezetben folytatta tovább az életet, a másik része pedig búcsút mondott a kollektív gazdálko­dásnak, egyéni gazda lett. Ak­kor, pár évvel ezelőtt Ká- konyi Ferenc is az utóbbit választotta a maga egy hold­jával. Persze az egy hold föld nem adott eleget, így mellette napszámba járt. Az elmúlt hetek, hónapok alatt Faddon mérföldes lép­tekkel haladt a szövetkezeti élet. A parasztság jórésze úgy határozott, hogy ezután ter­melőszövetkezetben folytatja boldogabb életét. A taglétszám fejlődése talán a Kossuth TSZ- ben volt a legnagyobb, ami szükségessé tette a bevitt ap­ró parcellák összevonását. E KIS TÖRTÉNET egy há­tai tsz-tag, Lukács József és a már említett Kákonyi Ferenc egyéni gazda között játszó­dik le. Lukács József a tago- sító bizottság egyik tagja, aki őszintén beszélt a saját életé­ről. Az eredmény nem is ... na, de a többit mondják el ők. , Egy szép késő nyári napon jKákonyi Ferenc bácsinak idézést vitt a posta, amelyre írva vagyon, hogy földcsere ügyében meghatározott idő­pontban jelenjen meg a kul- túrotthonban. Feri bácsi el is ment. — Hát, kedves bátyám — mondotta Jóska bácsi — én nem tudom megérteni, hogy miért ragaszkodik ahhoz az egy hold földhöz, hiszen meg­élni nem tud belőle és nap­számba nem tud járnia, őszin­tén kérdezem, miért nem lép termelőszövetkezetbe ? — Ha őszintén kérdezi, én is úgy válaszolok. Pár évvel ezelőtt csoporttag voltam, de nem ment. Ott is hagytam és azóta mint egyéni gazda dol­gozgatok. — Na és, jobb így? — sza­kította félbe. — Hát, nem jobb — mon­dotta Feri bácsi lassan, de ott sem jobb, — emelte fel hangját. Mert sokat hallottam arról, hogy a Kossuth-ban nem ment minden a maga rendes útján. Nem írták be lelkiisme­retesen a munkaegységet. Eb­ből pedig nem kérek. — Lehet, hogy így volt bá­tyám, de megváltozott ám az­óta minden. Beírják azt a munkaegységet amiért meg­dolgozott, higyje el ezt nekem. Régóta tsz-tag vagyok. Ná­lunk is voltak hibák, de csak voltak — mert higyje el a hi­bák kijavítása egyedül rajtunk múlik. BESZÉLGETTEK, Feri bá­csi gondolkodott, hogy mitévő legyen. Hosszú fontolgatás után kérésére kitöltötték a belépési nyilatkozatot. Már csak alá kellett volna írni. amikor meggondolta. — Nem, még nem — mondotta. —Nézze, — mondotta Jóska bácsi — aki szinte olvasott a töprengő ember gondolatai közt. Én 1949 óta vágyói: ter­melőszövetkezeti tag. Akkor 9,5 hold földet és két iga­vonó állatot vittem i ‘ ;z-be, aztán most azt mondom ma­gának, hogy nem bálnám meg, hogy azt tettem. Amikor egyé­ni (gazda, voltam, dolgoztam látástól vakulásig, aztán még­sem lett jobb sorsom. Ma pe­dig ... eh, nem is lehet a ket­tőt összehasonlítani. Ma a munka nehezét gépek végzik. — Nincs is abban köszönet — szakította félbe Feri bácsi, — mert amit a gép ad, azt a gépállomás elviszi. Aztán ett vagyunk, ahol voltunk. — Dehogy, a gépállomás csak azt kapja meg, ami munkája után jogosan illeti. De a na­gyobb rész nekünk marad. Én egyedül dolgozom a tsz-ben, aztán csak előlegként 1” má­zsa búzát vittem haza. — Aztán maga igazat be­szél, tényleg termelőszövetke­zeti tag? — kérdezte Feri bá­csi és kérdően nézett k'rül. A többiek mosolyogva, .genlően bólintottak rá. — Az elmondottakkal én se­gíteni akartam elhatározá­sában — folytatta Jóska bá­csi.— Higyje el, hogy egy év múlva eszébe fognak jutni ezek a szavak, bármelyik utat választja. Nem, erőszakról nem lehet szó, ha úgy gondolja, hogy az egy hold föld, mellette a napszám, az örökös hajsza, a gond jelenti az igazi életet, akkor válassza a régit, majd belátja, hogy... — Még be sem fejezte a mondatot, ami­kor Feri bácsi felpattant ül­téből és megragadta a tollat tartó kezet. — NE, NE TÖLTSE KI, in­kább azt a másikat, én szö­vetkezeti tag leszek, a Kos­suth TSZ-be lépek, mert ha tényleg igaz amit maga mond, akkor én is megpróbálom. B. R. a ässzohy ok cg tejekben Hanel János felesége és család z amellett, hogy még a rájuk er ő egyéb mezőgazdasági munkákat is elvégzik, elvállalták a termelőszövetkezet két hold és 'j00 négyszögöl dohányának minden munkáját. A paksi Vö r ös Sugár TSZ-ben idén 12 mázsás holdankénti duhányter mésre számítanak. Bőséges lesz a kukoricatermés a zombai Béke Termelőszö­vetkezetben. Tuzáné elvtársnő, aki a Szovjetunióban végezte tanulmányait, megelégedéssel szemléli a holdankénti 45 má­zsát ígérő kukoricatermést. A szorgalmas asszony kezd: hamar egymásmellé fűzik eze- ) két a hatalmas dohányleveleket. A szapora munkának meg lesz az eredménye, mert a zár zimadáskor jól fizet a harci Alkotmány Termelőszövetkezet a munkaegységekre. Fauszt Antalné munkáját meg becsülik a bonyhádi Szabad Föld Termelőszövetkezetben. A tehenészetben dolgozó asz- szony 429 munkaegységet szerzett eddig, Gondos nevelésben részesülnek a kicsinyek. Amíg apjuk és anyjuk a mezőn dolgozik, addig a bonyhádi Dózsa Népe Ter­melőszövetkezet óvodájában féltő kezek vigyáznak rájuk,

Next

/
Thumbnails
Contents