Tolnai Napló, 1955. augusztus (12. évfolyam, 180-204. szám)
1955-08-13 / 190. szám
2 NAPIZÓ 1955. AUGUSZTUS 13. A nemzetközi atomerő-értekezlet csütörtök délutáni ülése Az atomerő békés felhasználásával foglalkozó genfi nemzetközi értekezlet augusztus 11-i délutáni ülésen az értekezlet szakosztályai folytatták munkájukat. Nagyszámú hallgatóság gyűlt össze a biológiai és orvos tudományi szakosztály ülésére. Elsőnek A. V. Kozlova szovjet tudós beszámolója hangzott el egyes rádióaktív izotópok gyógyászati alkalmazásáról. A beszámoló rámutatott, hogy a Szovjetunió gyógyintézeteiben rádióaktív izotópokat alkalmaznak különböző betegségek gyógyításánál. Ezek legnagyobb jelentőségűek a rosszindulatú és a jóindulatú daganatok (neoplaz- mák) gyógyításánál. A Szovjetunióban gyógyászati célokra használt különböző rádióaktív izotópok közül a legjobb alkalmazást nyer a rádióaktív kobalt, a foszfor, a jód és az arany. A gyógyintézetek nagy háló::a tának rádióaktív izotópokkal való központi ellátása, az orvosi ellátás díjtalan volta és hozzáfér hetősége viszonylag rövid idő alatt lehetővé tette nagyszámú beteg klinikai megfigyelését. A megfigyelések, valamint a kísérleti kutatások lehetőséget nyújtanak a rádióaktív izotópokkal való gyógyítás különböző módszereinek megitélésére. A Szovjetunióban — állapítja meg a beszámoló — rádióaktív kobalttal a bőr rosszindulatú daganatait, a száj üregnyálkahártyából kiinduló daganatokat, továbbá a mandula, a felsőállkapocs, az orrüreg, a gége, a nyelőcső, a tüdő és a tejmirigy megbetegedéseit gyógyítják. A harkovi röntgen és rádiológiai intézetben 450 szemhéjrákban szenvedő beteg 94 százaléka meggyógyult anélkül, hogy a gyógyí tással kapcsolatban bármilyen komplikáció jelentkezett volna. A P. A. Hercen állami tudományos rákkutató intézetben 1552 rosszindulatú daganatban szenvedő, kobalt—60-al kezelt beteg gyógyítási eredménye nem csak, hogy felveszi a versenyt a természetes rádióaktív anyagok alkalmazásának eredményeivel, hanem bizonyos esetekben ezek az eredmények még magasabb százalékot is érnek el. A rosszindulatú szemhéjdaganat gyógyítása rádióaktív foszforral (külső besugárzás) lehetővé teszi a gyógyulást a látószervek megsértése nélkül, jóllehet ilyen betegségeknél ez- ideig csak sebészeti beavatkozást alkalmaztak. A tudományos kutatómunkában arra törekszenek, hogy megtalálják a rádióaktív foszfor leghatásosabb alkalmazási módját a vérbetegség gyógyításában. A beszámoló elhangzása után több olyan diapozitív-felvételt vetítettek le a hallgatóság előtt, amelyek tanúsítják a rádióaktív izotópok sikeres alkalmazását a Szovjetunióban olyan súlyos betegségek gyógyításánál, mint a tüdő- és gégerák. A. Kozlova beszámolója nagy érdeklődést keltett. Az előadásán résztvevő tudósok több kérdést intéztek hozzá a rádióizotópok alkalmazásával kapcsolatos szovjet tapasztalatok egyes vonatkozásai és részletei iránt érdeklődve. A kémiai, kohászati és technológiai szakosztály augusztus 11-i ülésén a többi között megvitatták a rádiókémiai laboratóriumok berendezésének és üzemeltetésének kérdését. Olyan laboratóriumokról van ugyanis szó, amelyek alkalmasak a rádióaktív anyagokkal való munkára. A megvitatott kérdésekkel kapcsolatban Spence (Anglia és Manning (Egyesült Államok) beszámolója után az ülésen felszólalt G. Sz. Zsdanov tanár (Szovjetunió). Zsdanov tanár beszámolója leírja a Szovjetunióban működő metallográfiái „forró“ laboratórium berendezését és működését. Augusztus 11-én ülést tartott a fizikai és a reaktor szakosztály is. fi Koreai Népi Demokratikus Köztársaság küSügyminisztériumátiak nyilatkozata A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma csütörtökön nyilatkozatot adott ki, amely a többi között a következőket tártál^ mázzá: A Li Szin Man-klikk 1955 augusztus 1-én kijelentette, hogy akciókat indít a katonai demarkációs vonaltól északra és a 38. szélességi foktól délre eső térségek elfoglalására. Ezen kívül követelte ,hogy távolítsák el Dél-Koreából a semleges felügyelőbizottság tagjait. Ezt követően, augusztus 5-én határidőt jelölt ki a semleges felügyelőbizottság Dél-Koreában állomásozó tagjainak távozására és botrányosan provokáló jellegű nyilatkozatot intézeti a semleges felügyelőbizottságho?. A nyilatkozat szerint nem vállalhatja a felelősséget azokért a következményekért, amelyek a semleges felügyelőbizottságnak azokat a tagjait érnék, akik nem hajlandók eleget tenni ennek a követelésnek. Nem először történik, hogy a Li Szin Man-klikk megkísérli a fegyverszüneti egyezmény felborítását. Ezek a mesterkedések újabban, a Li Szin Man-klikk provokáló jellegű nyilatkozatának kiadása után sokkal nyíltabb formát öltöttek. Az erőszakosságok egész sorozatát követték el, amelyeket az amerikaiak hallgatólagos beleegyezésével szervezték meg. Annak ellenére, hogy a fegyverszünetben érdekelt mindkét fél kötelessége a fegyverszüneti egyezmény előírásainak megfelelően teljes mértékben biztosítani a semleges felügyelőbizottság tagjainak biztonságát és szabad működését, ezidősze- rint egyre súlyosbodik a helyzet. Az ENSZ parancsnoksága ugyanis semmiféle hatékony és felelős intézkedéseket sem tett azQknak a súlyos és provokáló jellegű incidenseknek a megakadályozására, amelyek az ő ellenőrzése alatt álló térségekben lejátszódnak. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya fehívja az ENSZ-parancsnokság és az ENSZ-parancsnokságban érdekelt összes országok kormányainak figyelmét erre a súlyos helyzetre és egyidejűleg követeli a fegyverszüneti egyezmény kifejezett előírásainak szigorú figyelembevételét, valamint azt, hogy elfogadható módon biztosítsák a semleges felügyelő bizolt- tág tagjainak és összes alárendelt szerveinek biztonságát. Követeli továbbá, tegyék lehetővé, hogy ezek a fegyverszüneti egyezmény előírásainak megfelelően elláthassák feladatukat. Kijelentjük: ha ezekután is folytatják a semleges felügyelő bizottság tagjai ellen az erőszakos cselekményeket, az ENSZ parancsnokságának a maga részéről vállalnia kellene a teljes felelősséget az ebből származó összes következményekért. A koreai fegyverszünet megszilárdítása és a béke megőrzése érdekében fenn kell tartani a semleges felügyelőbizottságot és nem tűrhető meg semmiféle, a bizottság működésének alá- aknázására irányuló kísérlet. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya teljes mértékben támogatja a semleges felügyelőbizottságot minden arra irányuló erőfeszítésében, hogy megfeleljen ezen feladatainak. A Koreai Népi Dem. Köztársaság kormánya, szem előtt tartva a koreai kérdés békés rendezésének szükségességét, azt az óhaját fejezi ki, hogy az érdekelt országok kormányai az ázsiai országok széleskörű részvételével hívjanak össze távolkeleti értekezletet és ezen dolgozzák ki az idegen csapatok Koreából való kivonásával és a Korea békés egyesítésével kapcsolatos intézkedéseket. Hirosimaemlékgyülés flewyerkban Több, mint másfélezer ember gyűlt egybe augusztus 10-én a hatalmas newyorki Carnagie Hall 1 hengversenytermében Hirosima atombombázásának tizedik évfordulója alkalmából. A gyűlést az Egyesült Államokban nemrég alakult Hiro- sima-emlékbizottság rendezte, melynek tagjai között számos professzor, színművész, jogász és egyházi személyiséget találtunk. Dr. Otto Nathan, Albert Einstein, a közismert tudós munka társa, felszólalásában rámutatott, hogy az Egyesült Államok bán tömegmozgalmat kell szervezni az atom- és hidrogénfegy ver háborús alkalmazásának eltiltásáért. A gyűlés résztvevői üdvözletüket küldték az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó genfi nemzetközi értekezletnek. A KÜLPOLITIKA HÍ3EI Az Associated Press hírügynökség tudósítója jelenti, hogy White, az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője egy kérdés kapcsán nyilatkozott Li Szin Mannak arról a követeléséről, hogy távolítsák el Koreából a fegyverszüneti ellenőrző bizottságot. White hangsúlyozta, hogy „az Egyesült Államok, mint az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagja, köteles betartani a fegyverszüneti feltételeket, így köteles megvédeni az ENSZ fegyverszüneti ellenőrző bizottságának személyzetét, és az Egyesült Államok teljesíteni is fogja e kötelességét.” ♦ A Berlingske Aftenavis című lap közli Berbergnek, genfi tudósítójának írását, amelyben fejtegeti D. I. Blohincev és N. A. Nyikolajev szovjet tudósnak Genfben, az atomerő békés fel- használásával foglalkozó nemzetközi értekezleten elhangzott beszámolóját. „Komoly alap van annak feltételezésére — írja Berberg —, hogy a Szovjetunióban meglehetősen hamar beköszönt az atomkorszak." A KOLO jugoszláv népi tánc együttes nagy sikerrel vendégszerepelt Lettországban. Három rigai előadása közül az egyiket a városi kultúrparkban tartotta 30.000 ember jelenlétében. Egy északsarki kutatóállomás hétköznapjai Irta: M. Ljubarec, az „Északi Sark 5” számú kutatóállomás rádiótechnikusa A rövid sarkvidéki nyár végéhez közeledik és az „Észa ki Sark 5” tudományos kutatóállomás kezd felkészülni a sarkvidéki éjszakára. A sarkvidéki éjszaka közeledtét jelzik a mind gyakoribb hóesések és hóviharok, az egyre csökkenő meleg és fény. A, télre való alapos felkészüléshez hozzátartozik, hogy megfigyelő állomásainkat, a szolgálati és lakóhelyiségeket új, kevésbé veszélyes, a jégtáblák közti vizektől és a jég- torlaszoktól távolabb eső helyekre visszük át. Egyes csoportok már elfoglalták új helyüket és most annak berendezésével foglalkoznak: szélvédő gátakat építenek, szigetelik a kunyhókat, javítják a sátrakat. Mielőtt a sarkvidéki éjszaka beköszönt, állomásunk még több kunyhót kap, amelyekben azokat helyezzük ei, akik nyáron sátorban laktak. Várjuk továbbá a villanytelep és az új tudományos fel szerelés megérkeztét. A közös kabinban minden vasárnap előadást tartanak. Nagy érdeklődés kísérte a központi arktikum kutatásinak történetéről szóló előadást, amelyet Volkov, a földrajzi tudományok kandidátusa, állomásunk vezetője tartott. Z. Gudkovics, a földrajzi tudományok kandidátusának, a földrajzi csoport vezetőjének „A jég áramlásának problémája” címen tartott előadását is nagy figyelemmel hallgattuk. Állomásunk már több, mint három hónapja működik. Ez alatt az idő alatt jégtáblánk több mint 550 kilométert sodródott és július elején elhaladt a Lomonoszov-hegyge- rinc előtt. A hidrológusok sokszor laborunktól 100—150 kilométerre is elrepülnek, hogy kiegészítsék megfigyeléseiket. Aero lógusaink pedig a rádiós atmoszférikus időjáráskuta- tásuk során rendszeresen szállnak fel a meteorográfok- kal. Az áramló jégtáblákon működő tudományos kutatóállo mások az idén sokkal szorosabb kapcsolatban állnak egy mással, mint tavaly. Gorgyi- jenko, az „Északi Sark 4” ál lomás vezetője pedig viszonozta a látogatást. A kölcsönös tapasztalatcsere és a két kutató-együttes közötti szoros kapcsolat előmozdítja a tudományos kutatások színvona Iának emelkedését. A SZOVJETUNIÓ ÉLETÉBŐL A Doiiyec-medencében A Szovjetunió európai részé- különböző típusú gépet készínek déli területén, a Dnyeper alsó folyása mentén van a szén és a vas hazája. Ez egyike a Szovjetunió legfontosabb iparvidékeinek. Számtalan bánya található itt, amelyek elsőrendű kokszolható szenet és antracitét adnak. A Donyec-medence bányái a háború során óriási károkat szenvedtek. A bányászok hősi erőfeszítésével és a szovjet nép segítségével azonban valamennyi bányát új életre keltettek. A Donyec-medence kibővült, sok új bánya épült. A szovjet állam szüntelenül gondoskodik a bányászok munkakörülményeinek megjavításáról. A Szovjetunióban sok tettek a szénfejtés és az egyéb bányamunkák gépesítésére: a szénkombájnok, vágatfutó gépek, kőzetrakodó gépek, stb. könnyítik meg a bányászok munkáját. A háború utáni években a Donyec-medence bányáinak gépállománya többszörösére növekedett. A Donyec-medence bányáiban magas, tágas vágatok vannak, a legtöbb esetben vas, vagy beton biztosítással. Mindenütt villanyvilágítás van, sok bányában napfénylámpákat használnak. A Donyec-medence jelenleg a Szovjetunió legnagyobb és legjobban gépesí- ett szénmedencéje. A képen: A „Rogyinszkaja“-i bánya egyik vágatában. (Fotó: B. Malisév) Sztavropol—Moszkva gázvezeték építése Ebben az évben megkezdték Európa leghosszabb gázvezetéke, a Sztavropol—Rosztov— Moszkva majdnem másfélezer kilométeres hosszúságú gázvezeték építését. A vezeték csövei nagy átmérőjűek: egy ötéves kisgyermek nyugodtan elfér bennük. Az építésen majdnem minden munkát teljesen gépesítettek, A 36 méter hosszú csövek hegesztését automata gép végzi. Az árkok ásását, a csövek szigetelését, a csövek lefektetését és az árkok betemetését ugyancsak gépekkel végzik. Ebben az évben befejezik az első szakasz, a Sztavropol— rosztovi szakasz építését. Büffé a trolibuszon A harkovi villamos és trolibuszvonalak szakszervezeti bizottsága nagy gonddal szervezi meg a munkások és alkalmazottak közétkeztetését. A villamosvasúti dolgozók étkezői megérdemelt hírnévnek örvendenek a városban. A szakszervezeti bizottság, eleget téve a dolgozók kívánságának, büffé- ket létesített a villamos- és trolibusz vonalakon. Reggel 8 órától este 22 óráig trolibusz büffé működik a Gorkij park kerületében lévő végállomásokon. A büffékben teát, kávét, kakaót és nagy választékban hideg ételeket szolgálnak ki. A troli- busz-büffékre gázfőzőket és v illamos hűtőszekrényeket is szereltek. A villamosvonalak igazgatósága elhatározta, hogy hasonló mozgóbüfféket rende2 be villamoskocsikban is. Egy uráli gyógyhelyen A Cseljabinszktól Cseharku- lig vezető úton filmszerűen váltják egymást a Dél-Urai szebbnél-szebb tájai. Egy-két forduló, s az erdő sűrűjében felvillannak a széles lépcsős feljáratú, oszlopos csinos épületek. Dél-Urai e gyógyhelye a határában elterülő Kiszegacs tóról kapta nevét. A 40 km hosszú, 10—12 km széles tavat Ural-gyöngyének nevezik. Sokszáz csalogató kis sziget tarkítja. A szanatórium két épületében 450 üdülő fér el. A tágas gyógyépületben találjuk a' vízgyógyászati, fizikoterápiái osztályt, az inhalatóriumot, a röntgen-diagnosztikai és fogászati rendelőt. Ugyanitt kád- é: iszapfürdő áll a betegek ren delkezésére. Az első kiszegacsi szanató rium szomszédságában, hason lóan szép fehér épületekbe) helyezték el a szénbányászoi üdülőjét, valamivel távolabb vasutasok, valamint az ura! katonai körzet üdülőjét látjul Még két szanatórium épül - az egyik a kohászok, a másik Szovjetunió Szakszervezeti Központi Tanácsa rendelkezi sére. A kék tavak és hegyek, zöld erdők csodálatosan sze vidéke bizonyára már a legki zelebbi jövőben országos jelei tőségű gyógyhellyé fejlődik.