Tolnai Napló, 1955. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1955-06-16 / 140. szám

2 Ü A P L ö 1955 JÜNIÜS 16 Megkezdődött a DISZ IQ. kongresszusa (folytatás az 1. oldalról) elsősorban a nehézipar, nő a mruntoa termelékenysége, to­vább emelkedik majd népünk anyagi és kulturális színvona­lja, mezőgazdaságunkban is Beszámolója második részé­ben a párt vezetőszerepének jelentőségéről beszélt Szakait József. Valamennyiünk érzéseit és gondolatait fejezem ki — mon­dotta, — amikor forró köszöne­tét mondok pártunk Központi Vezetőségének ifjúságunk és szövetségünk iránti bizalmá­ért, féltő gondoskodásáért. (Ütemes, nagy taps.) Pártunk Központi Vezetősé­gének levele a mi számunkra program, amely meghatározza, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége egész munkájának, tevékeny­ségének, cselekvésének fő irányvonalát. A felszabadulás előtt a párt védelmezte az elnyomott, ki­semmizett dolgozó ifjúság iga­zi érdekeit. Vezette forradal­mi elődünket, a Kommunista Ifjúmunkás Szövetséget. A DISZ folytatója és örökö­se a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek és mindannak, ami forradalmi, haladó volt ifjúságunk történelmében. Ma, ezen a kongresszuson — visszatekintve az előző kong resszus óta eltelt öt évre —' büszkén, emelt fővel állhatunk egész népünk elé. Az elmúlt öt év sorén nem volt olyan jelentős feladat, amelynek meg oldásából a diszisták ne vették volna ki részüket. A DISZ, mint egységes if­júsági szövetség, jelentősen fejlődött és erősödött az első kongresszus óta. Szövetségünk tagságp túlhaladta a hétszáz­ezret és soraiban tudhatja a magyar ifjúság színe-virágát. A DISZ hatósugara azonban sok­kal messzebb terjed: a külön­böző kezdeményezéseinkben számos DISZ-en kívüli fiatal is rész tvesz. A DISZ minden eddigi ered. menyének forrása és továb­bi fejlődésének alapja: a párt vezetése. A pártvezetés azt jelenti, hogy szövetségünk egész tevé­kenységével a párt fő irány­vonalának aiadalráj utasát szol gálja. A pártvezetés megköve­teli, hogy valamennyi szerve­zetünk küzdjön a párt politi­kájának megvalósításáért, a párthatározatck végrehajtásá­ért, ismertesse és magyarázza meg a határozatokat s egész nevelőmunkáját a marxizmus- leninázmus szellemében vé­gezze. A pártvezetés a DISZ-ben csak akkor lehet szilárd, ha szervezeteink messzemenően igénylik is. A DISZ vezetők álljanak eleven és mindenna­pos kapcsolatban a pártveze­tőséggel. Tárják fel őszintén és nyíltan a párt megfelelő szer­vei előtt szervezetük életének minden kérdését, támaszkod­janak az eddiginél bátrabban a párt segítő kezére. Hangsúlyozta: a DISZ meg­tisztelő joga és kötelessége, hogy legjobbjait felvételre ajánlja a párt soraiba. Ahogyan az élőlény nem él­het napfény és víz nélkül — folytatta — úgy a DISZ sem élhet és virágozhat a párt vezetése nélkül. A pártvezetés biztosításáért azonban kemény harcot kell vívni az ellenséges erők, a A beszámoló harmadik ré­szében az ifjúság szocialista nevelésével kapcsolatos kérdé­sekre tért át Szakali József. Bevezetőben rámutatott arra, hogy a DISZ alapvető feladata a dolgozó és tanulóifjúság szo­cialista nevelése. uralkodóvá válnak a szocialis­ta termelési viszonyok, erősö­dik hazánk védelmi ereje. A következő évek új nagy siker­rel biztatnak s a párt ifjúsá­gunkat is hiarcbeszólította ezek kiivívésáért. helytelen nézetek ellen. Erre tanítanak bennünket az elmúlt idők tapasztalatai is. Pártunk márciusi, áprilisi határozatai feltárták és szét­zúzták a Nagy Imre elvtárs által képviselt és terjesztett antimarxista nézeteket. Ezek a káros, jobboldali nézetek ta­gadták a nehézipar elsődleges fejlesztésének szükségességé t, akadályozták a szövetkezeti mozgalom fejlődését. Mindez zavart és károkat okozott ifjú­ságunk egyrészében is. Az üzemekben lazult a munkafe­gyelem, csökkent a termelé­kenység, megnövekedett az önköltség. Voltak, akik lebe­csülték építőmunkár.k nagy eredményeit, nem volt kellő becsülete Sztáliinvárosnak, s a többi nagy létesítményünknek, amelyék megvalósításához ifjú ságunk is kétkeze munkájával járult hozzá. A jobboldali áram latok hatására sok helyen fia­talok is kiléptek a tsz-ekből. Az ellenséges nézetek zavart, perspcktívátlanságot keltettek a tanulóifjúság soraiban. A jobboldali tevékenység te­hát a szocializmus építése el­len irányult s ezért az ifjúság 'létérdekeit, jövetét is fenye­gette. Érvényrejutása megfősz tóttá vo'na ifjúságunkat élete tartalmától, a szocializmus győzelméért vívott harctól. Ezért ifjúságunk helyeslés­sel fogadta pártunk Közpon­ti Vezetőségének márciusi határozatait s kész arra; hogy szívvel-lélekkel küzd­jön a párt politikájáért, a szocializmusért. (Nagy taps) A jobboldali áramlatok min­den erővel gyengíteni igyekez­tek a pártvezetést. Ez szinte felhívás volt az ellenséges ele­mek felé is, hogy fokozzák aknamunkájukat. A jobboldali nézetek. hatására szüléitek olyan javaslatok, hogy falun inkább legényegyleteket szer­vezzenek a DISZ helyett, hagy a DISZ-t a népfrontnak és a gazdaköröknek kellene vezet­nie. Akadtak pedagógusok, akik fel akarták eleveníteni a cserkészet káros hagyomá­nyait. Egyes írók javasolták, hogy a DISZ adja fel politikai, szervezeti elveit, ami azt je­lentette volna, hogy a pártve­zetést szüntettük volna meg a DISZ-ben. A DISZ-re irányított tűz cél­ja végső soron az volt, hogy a párt vezető szerepét háttérbe szorítsák, az ifjúságot a párt­tól elszigeteljék, elszakítsák. A jobboldali elhajlók arra számí­tottak, hogy ifjúságunk ta­pasztalatlan, a párt vezetése nem elég erős a DISZ-ben. Most nyugodtan elmondhat­juk: súlyosan tévedtek! Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a DISZ Központi Vezetősége a DISZ vezetők és diszistálk nagy serege híven követte a pártot és annak Központi Ve­zetőségét. (Hosszantartó, lel­kes, ütemes taps és felkiáltá­sok: Éljen a párt!) Zászlónkra a legszentebb jelszavakat írtuk: „Hűség a párthoz, hűség a néphez!” ez a mi jelszavunk, ez agyunk parancsa és szívünk dobbanása. A párt vezetésé­vel hegyeket tudunk meg­mozgatni, a párt vezetésével győzhetetlenek vagyunk. (Nagy taps.) E szocialista nevelőmunka egyik legfontosabb része a munkára nevelés. Csak az ön­tudatos, fegyelmezett munka, a szocialista munlkaversenyben való tömeges részvétel alakít­hatja át a fiatalokat új erköl­csű, szocialista emberré. A szocializmus díjú építői­nek — folytatta — élvonalá­ban hős munkásifjúságunk, szövetségünk kipróbált vezető­ereje, legaktívabb és legöntu- datosabb magva halad. Törekedjünk arra, — mon­dotta, — hogy minden ifjú­munkást bevonjunk a szocia­lista munkaversenybe. Csak így lehet erdményes az ifjúság közötti nevelőmunkánk. Üzemi DISZ-szervezeteink munkájának számottevő hiá­nyossága, hogy nem fordíta­nak kellő figyelmet a verseny rendszeres értékelésére, a nyil­vánosság megszervezésére, a versenyszellem és virtuskedv szüntelen fokozására. Egyes szervezeteink verseny szervező munkájuk során el­hanyagolják a különböző ver- senyszakászok politikai céljai­nak ismertetését, a fiatalok rendszeres és türelmes meg­győzését. DISZ szervezeteinknek, bi­zottságainknak meg kell érteniük, hogy a szocialista munkaversenyben való rész­vétel csak akkor lehet ered­ményes, ha az egyben for­málja, gazdagítja a fiatalok öntudatát, jellemvonásait. Rámutatott Szakali elvtárs ar­ra, hogy a DISZ számos si­keres kezdeményezés gazdája. Derék bányásziO'úságunlk mozgalmát, a front,brigádok és csapatok versenyét, a pé­csi Jelenszky elvtársnak, a Szocialista Munfka Hősének DISZ frontbrigédja indította útjára. Felhívásuk nagy vissz­hangra talált a bányászifjúság között. A Jelenszky brigád példáját azóta sokezer bányász ifjú követi. Az ifjúsági front­brigádok versenye az elmúlt év végén akkor indult el, ami­kor a szénbányászatunk efima- radt a tervteljesítéssel. Az ifjú sági bányászbrigádok 228.000 tonnás felajánlásukat batáridő előtt, 237.000 tonnára teljesí­tették! Ebbén a munkában kü­lönösen szép eredményt értek el a Komárom megye bányász fiataljai, akik a 233.000 ton­nának csaknem az ötven szá­Ezután az üzemi szervezetek munkájában megmutatkozó hiányosságokról szólt. Elmon­dotta, hogy a DISZ nevelő­munkája az ifjúmunkások kö­zött nem fejlődik kielégítően. Üzemi DISZ-szervezeteink legfontosabb feladatává min denütt1 pártunk III. kong­resszusának és a KV. már­ciusi és júniusi határoza­tának célkitűzéseit kell állítanunk, a gazdasá­gos termelést, a terme­lékenység emelését, az ön­költség csökkentését, a mi­nőség javításai, a szigorú takarékosságot, a mezőgaz­daság szocialista átszerve­zését, a mezőgazdaság ter­méshozamának növelését hangsúlyozta. Úgy dolgozzunk, hogy a fiata­lok — elsősorban ifjúsági szö­vetségünk tagjai •— mutassa­nak példát a húsz budapesti üzem által kezdeményezett éves versenyben. Ennek érde­kében fejlesztenünk kell az üzemi DISZ-szervezetek önte­vékenységét és kezdeményező erejét. DISZ-szervezeteink ku­tassák fel azokat a lehetősé­geket, amelyek kihasználása elősegítené a gazdaságos ter­melést. A szocializmus építé­sének, a népjólét fokozásának kulcsa: a termelékenység ál­landó növelése. Ez erősíti ha­zánkat, ífjúmunkásainíkniak több keresetet, jobb életet, szebb öltözködést jelent, vagyis elválaszthatatlanul összefügg egyéni terveik, vágyaik valóra váltásával. Több gondot kell fordítaniok a korszerű technika, a gépeik kapacitásának minél gazdasá­gosabb kihasználására, — hang súlyozta. Üzemi DISZ-szervezeteink ismertessék meg az Ifjúmun­kásokkal a korszerű techno­lógiai eljárásokat, az új módszereket. zalékát hozták felszínre. Bá­nyászát jóságunk a hazánk fel­szabadításának 10. évforduló­jára vállalt 110.000 tonna szén terven felüli kitermelését már­cius végére száz százalékkal teljesítette túl. Ha ebben az évben ötszázezer tonna szenet bányásznak ki terven felül, ebből 325 millió kilowattóra viMlamoseniergiát lehetne elő­állítani. Ez biztosítaná a Sztá­lin Vasmű, a Lenin Kohászati Művek és a Klement Gottwald gyár energiaszükségletét, vagy egymillió nyolcszázezer kétszo­bás lakás áramellátását. Büszkék vagyunk bányász- fiataljaink kiemelkedő ered­ményeire, s azt kérjük tőlük: továbbra se engedjék, hogy csorba essék a diszista bá­nyász-becsületen! E sikeres mozgalmak DISZ- szervezeteink javuló, fejlődő munkájáról tanúskodnak. Ezek a mozgalmak népgaz­daságunk számára elsőren­dűen fontos, világos célkitűzé­seket állítottak a fiatalok elé, s így a DISZ-szervezetek, az ifjúmunkások szívügyévé vál­tak. A jövőben mág'obban ki kell bontakoztatnunk eze­ket a mozgalmakat. Bát­ran elmondhatjuk hogy ifjúsági szövetségünk az el­múlt .esztendők során a szo­cialista munka ifjú hőseinek egész sorát nevelte fel. Ma már az egész ország ismeri Mészá­ros Józsefet, a tatabányai DISZ-csapat vezetőjét, a Szo­cialista Munka Hősét. Ismerik Molnár Istvánt, a százméteres elővájás kezdeményezőjét, Dob rotfca László fiatal mérnököt, a minőségi őrjárat elindítóját, Gágyor Pál technikust, a taka­rékossági mozgalom életrehí- vóját, Porubsziky Lajost, a Kos suíh-díjas ifjú esztergályost, Gerencsér Rozáliát, aki a traktoristák versenyében a lá­nyok közül a legjobb helye­zésit érte el az évi ver­seny során és másokat. A szocialista épstőmuríka ifjú hő­sei, akik nehézséget, akadályt nem ismerve bátran, diszistá- hoz méltóan álltak és álnak helyt a munkában, méltán vál­hatnak egész ifjúságunk köve­tendő példaképévé. Üzemi szervezeteink fordít­sanak gondot az élenjáró ter­melési módszerek és mozgal­mak, különösen a szovjet kom- szcmolisták tapasztalatainak megismertetésére, elterjesztésé­re az ifjúmunkások között. He­lyes, ha ennek erdőkében szta­hanovista tanácskozásokat, ta­pasztalatcseréket, ankétot, szakmai tanfolyamokat, elő­adásokat szervezünk. Ennek elő segítésére is feltétlenül vonják be a munkába a fiatal mű­szaki értelmiségieket, techni­kusokat, brigádvezetőket. A termelékenység emelésé­vel kapcsolatban hangsúlyozta a munkafegyelem, a munka helyes megszervezése fontossá­gát és elmondotta, hogy az ifjúmunkások között csak las­san javul a fegyelem. Törődjünk többet — foly­tatta — az ifjúmunkások po­litikai nevelésével. Üzemi szervezeteink töreked­jenek arra, hogy az ifjúmun­kások vándorlását — ami a' fegyelmezetlenség egyik meg­nyilvánulása, — megszüntes­sék. Kövessék a MÁVAG DISZ vezetőinek példáját, akik minden esetben -beszél­getnek az üzemet elhagyni készülő fiatalokkal. Az ilyen beszélgetések eredménye leg­többször az lett, hogy a fiata­lok lemondtak a távozásról, a MÁVAG-ban maradtak. Ezután arról beszélt, hogy a fiatalok a takarékosság — az önköltségcsökkentés egyik leg­főbb eszköze — terén is értek el szép eredményeket. DISZ-szervezeteinknek külö­nösen az anyag- és áram­takarékossági és minőségi őrjárat mozgalmat kell t'ej- leszteniök. Az alapszervezetek és brigá­dok neveljék arra a fiatalokat, hogy sajátjaikként kezeljék s rájuk bízott anyagokat, szer­számokat. Bányáinkban to­vábbra is nagy gondot keli fordítani az anyagmentésd bri­gádok munkájára. Alapszerve- zeteiinik serkentsék továbbra is a fiatalokat az értékes vas, fém, papír és más hulladék­anyagok gyűjtésére — amely immár hagyományosan az ifjú­ság ügyévé vált hazánkban. Harcoljanak üzemi szerveze­teink a kiváló minőség bizto­sításáért. Üzemi szervezeteink — foly­tatta beszámolóját — főleg a bányászatban — mór jobban foglalkoznak a fiatalok mun­ka- és életviszonyainak, az ifjúságra vonatkozó törvények és rendelitek megtartásának ellenőrzésiével. De nem min­denütt! Találka tűnik még bő­ven olyan üzemeket, ahol a DISZ-szervezetek „kivizsgálnak megvizsgálnak”, fecsegnek s a helyzet változatlan marad. Fe­csegéssel pedig semmit sem le­het megoldani. Az ifjúmunká­sok elvárják a DISZ segítségét főleg az építő iparban. Foglalkozott a szálláshelyeik kérdésével és többek között rámutatott atrra, hogy a gond­nokok számos helyen alkal­matlanok erre a munkára. — Szervezeteink sokhelyütt azt is eltűrik, hogy a fiatal szakmunkásokat segédimuinlkó- sakkér.it alkalmazzák. Nem el­A párthatározatok arra kö­telezik a DISZ-t, — hangsú­lyozta, — hogy erőinek jelen­tős 'részét a falura összponto­sítsa. Szövetségünknek részt kell vállalnia abból a nagy társadalmi átalakulásiból, ami falvafnkiban végbemegy s a párt oldalán példamutató helyt állással kell küzdenie az újért. Szervezeteink munkáikod jártak fáradhatatlanul azért, hogy a dolgozó parasztiifjósá­got meignyerjétk; a szövetkezés ügyének, hogy a dolgozó pa­rasztfiatalok a terméshozam emelésére, az állampolgári kö­telezettségek péloás teljesíté­sére törekedjenek. A DISZ falun végzett mun­kája tehát a következő évek egyik központi feladata. Ezért tárgyaljuk meg az ez­zel kapcsolatos tennivalókat kongresszusunkon külön na­pirendi pontiként is. Alakuló 'kongresszusunk óta a DISZ számottevő eredmé­nyeket mondhat magáénak a falusi ifjúság között is, — mondotta, egyszersmind le­szögezte azt is, hogy meg kell őszintén állapítanunk: az ered­ményeink bár jelentősek, de nem lehetünk elégedettek ve­lük. Falusi szervezeteink jóré- sze nem végez megfelelő mun­kát, szövetségünk befolyása a dolgozó parasztifjúság között gyengébb mint a fiatalok más rétegei között. Ezután a termelőszövetkeze­tek ifjúságának munkájáról szólt Szakáll József* és megál­lapította: Termelőszövetbezeiteinik több­ségéiben nincsenek DlSZ-szer- vezetek vagy DISZ-csoportoik és így a DISZ a tsz-ekben dol­gozó fiataloknak csak mintegy 30 százalékát fogja össze csu­pán. Az elmúlt egy-‘két évbén megyei és járási bizottságaink nem fordítottak kellő figyel­met arra, hogy a fsz-ekben létrehozzák a DIS Z-szervezete . két. Járási bizottságainknál számos helyen találkoztunk olyan helytelen nézetekkel, hogy ahol kevés fiatal van a tsz-ben, nem érdemes meg­alakítani a DISZ-t, mert nem életképes. — Az ilyen nézetek helytelenek! Minde­nütt, ahol már hárcm-öt fiatal dolgozik, létre kell hozni a DISZ-cso.portot. A tsz-ek DISZ-szefvezetei és diszistái járjanak élen az fejlett módszerek alkalma­zásában, sajátítsák el ég al­kalmazzák az új agro- és zootechnikai eljárásokat — folytatta. — Érjék el, hogy a termelőszövetkezeti tagok fiatal családtagjai résztvegye- nek a munkákban. Legyenek azon minden erejükkel, hogy meglévő szövetkezeteink vi­rágzóvá, jövedelmezővé válja-^ nalk, hiszen ezek a gyakorlati példák jelentik a legnagyobb meggyőző erőt. Az üzemi, vá­lenőrzik azokat. n rendjeleteket, utasításokat, amelyek védik az ifjúmunkások egészségét, ér­dekeit. Az iparitanuló képzés né­hány kérdésével foglalkozott ezután. Az MTH intézményei sok, kitűnő szakmunkást ad­tak már országunknak — hangsúlyozta, — és ugyanak­kor elmondotta, hogy az ipari- tanuláképzésinjek vannak még fogyatékosságai is. Sajnos, az üzemi DlSZ-szer- vezeteik sem sietnek eléggé az első szárnypróbálgatásokéit vég ző ifjúmunkások segítségére, nem gondoskodnak megfelelő munkabeosztásukról, szakmai továbbképzésükről. Nevelőmunkánk gyengesége miatt az iparitanulókban nem fejlődik ki eléggé az a büszke érzés, hogy a mun­kásosztályhoz tartoznak. Ipa­ri tanuló szervezeteink fi­gyelmét tehát elsősorberi a hatékonyabb politikai ne­velőmunkára kell összpon­tosítani. Szövetségünk valamennyi bi­zottságának — folytatta, — nagy gondot 'kell fordítania ar­ra is, 'hogy a hivatalokban, ke­reskedelemben, a -közlekedés­ben dolgozó fiatakik eredmé­nyesen végezzék munkájukat, fontos hazafias feladataikat. rosi és iskolai DlSZ-szerveze- tek vállaljanak védnökséget egy-egy tsz felett. Fontos szerepük van falusi munkánkban a gépállomások és állami gazdaságok DISZ- szervezeteinek, a faluba került fiatal szakembereknek. A gépállomások politikai és kulturális hatóereje és min­denekelőtt gazdasági tevé­kenysége jelentékenyen meg gyorsíthatja egész dolgozó ^ parasztifjúságunk fejlődését. Itt különösen nagyok a DISZ lehetőségei, ae egyben felelős­sége is, hiszen traktoristáink nagyrésze fiatal. Gépállömási DISZ-szervezeteinkre ezért az a feladat hárul, hogy győze­lemre vigyék az ifjú traktorom sok országos versenyét, bizto­sítsák a gépek időbeni és meg.' felelő karbantartását, a gépek mind jobb kihasználását, a gé­pi munka önköltségének csök­kentését és mógegyszer: a mi­nőségi munkát. Állami gazdaságaink DISZ- szervezetei segítsék a több, jobb és olcsóbb termék előál­lítását. Járuljanak hozzá: a munkafegyelem megszilárdítá­sához,, a mezőgazdasági termé­kek önköltségéinek csökkenté­séhez, az állami gazdaságok termelvényei kiváló minőségé­nek biztosításához. A DISZ megbízatásaként az elmúlt időkben íöbbszáz fiatal vállalt, munkát az állattenyésztésiben. Kövessék ezt a példát még többen, elsősorban a fiatal. lá­nyok és asszonyok, hogy mun­kájuk eredményeiképpen is több hús, zsír és tej jusson a dolgozók asztalára. A szövetkezetekben, gépál­lomásokon, állami gazdasá­gokban a diszistáknak pél­dát kell mutatni a szocialis­ta tulajdon, a társadalmi vagyon védelmében. Egyrészt takarékossággal, a termelés lehetőségeinek jobb kihasználásával, másrészt a tolvajok, az ügyesen topó fene­gyerekek, a. közös vagyon dézs­málod elleni harccal. Szerveze­teink járuljanak hozzá, hogy a fegyelmezettség, a kötelesség- teljesítés légköre erősödjék a szocialista szektorban. Évről-évre nő azoknak a fiatal szakembereknek a szá­ma, akik a középiskola, vagy - az egyetem elvégzése után, fa­lun találnak munkahelyre ■. és otthonra. A DlSZ-szervezete- tnk vonják be soraikba és a vezetésbe a fiatel szakembere­ket, azok pedig bátran támasz kódjának az ifjúságra az új módszerek alkalmazásában, az új eljárások bevezetésében. Szövetségünk egyik legfon­tosabb feladata falun, hogy növelje politikai és szerve­zeti befolyását az egyénileg gazdálkodó paraszt-fiatalok között. (Folytatás a 3. oldalon) A DISZ minden eddigi eredményének forrása és további fejlődésének alapja a párt vezetése Az Ifjúsági Szövetség alapvető feladata a dolgozó és tanulóifjúság szocialista nevelése Üzemi DISZ szervezeteink legfontosabb feladatává mindenütt a K. V. márciusi határozata célkitűzéseinek megvalósítását kell tennünk 4 DISZ falun végzett munkája a következő évek egyik központi feladata

Next

/
Thumbnails
Contents