Tolnai Napló, 1955. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1955-06-15 / 139. szám
1955 JÜNIUS 15 NAPLÓ 3 Az új pártoktatási év előkészületei Nagydorogon DISZ diesőségtábla A Központi Vezetőség a falusi munka megjavításéról szóló határozata nyomán alakult meg Nagydorogon is a községi pártbizottság. Szükséges volt ez, mert hosszú hónapok óta bizony hiányzott a község kommunistáinak egységes állásfoglalása a párt határozatainak végrehajtásával kapcsolatban. A pártbizottság megalakulása után tervet készítettek, hogy milyen módszerekkel fogják segíteni. a község politikai, gazdasági és kulturális fejlődését. Fontos helyet foglal el e tervben a párttagok és a legkiválóbb pártonikívüli dolgozók elméleti képzésének növelésére irányuló feladatok részletes kidolgozása. Mindezt vezetőségi ülésen 'beszélték meg, természetesen a tavalyi tapasztalatok felhasználásával. Megállapították, hogy ezen a területen az elmúlt évbein súlyos hibák adódták s jóformán a megkezdett oktatási formák egyike sem fedeződött be olyan eredménnyel, amelyet fejlődésünk s a további előrehaladás feltételei megkövetelnek. A pártbizottság tagjai ezt példákkal támasztották alá: például a Dohánybeváltóban sem ment jól a politikai oktatás, s ez meg is látszott a tervteljesítésnél. Hiányzott lét is a .kommunisták egységes kiállása, a tervek maradéktalan teljesítéséért. Ennek következménye volt, hogy a múlt évben, de az idei első negyedévben is nem tudták teljesíteni tervüket. A községi pártbizottság megalakulása óta már történt javulás ezen a területen. Azelőtt is volt verseny a Dohánybeváltóban, de ez csak olyan papírór- tékelés volt. A kommunisták személyes példájukkal, felvilágosító szavukkal egységesen nem segítették ezt a versenyt, s eiziért maradt papíron. Hogy mennyit jelent, a kommunistáik példamu tatása, azt legjobban bizonyítja Töttösi elvtársnő esete. Az egyik termelési értekezleten felszólalt s párosversenyre hívta ki az üzem egy másik dolgozóját, s ott mindjárt 6—6 dolgozó lépett példája nyomán párosversemyre egymással. Azóta javult is az üzemben a tervek teljesítése, mert 100 százalékon felüli eredményeket értek el. Ez a jó eredmény már előbb is megszülethetett volna, ha a politikai oktatás megfelelő az üzemiben, s a tanultak nyomán minden párttag érzi a felelősséget a tervek maradéktalan teljesítésére való nemcsak egyéni törekvésben, hanem mozgósításban Is. A politikai oktatás hiánya mutatkozott meg a községi tanács munkájában is, különösen a begyűjtési kötelezettségek teljesítésére való mozgósítás területén. Nem volt jobb a helyzet a termelő- szövetkezeteikfoein folyó politikai oktatás terén sem. Erre a községi pártbizottság különösem nagy gondot fordít, hiszen pártunk Központi Vezetősége június 7—8-iki ülésének határozata az eddigieknél még nagyobb súllyal írja elő a termelőszövetkezetek fokozott segítését. Oktatási tervek A községi pártbizottság tehát e tapasztalatok szellemében kezdett hozzá az előkészítés nagy munkájához. Megállapították, hogy milyen oktatási formákat indítanak be, kiválogatták a propagandistákat, s az alapszervezetekbem megalakult elbeszélgető bizottságok hozzákezdtek a hallgatók végleges kiválogatásához. Voltak azonban olyan hangok is, hogy „tavaly is így csináltuk, mégis lemorzsolódott a végén a hallgatók többsége. Lehet, hogy így lesz ez most is’1. A községi pártbizottság erre felfigyelt, s ennek érdekében a végre- hajtóbizottság tagjaiból is alakult egy ilyen bizottság, amelyik beszámoltatja az alapszervezeteknél működő bizottságokat és ellenőrzi munkájúkat. Ezen túlmenően azonban éppen a tavalyi tapasztalatok alap(' án továbbra is megmarad és menetközben is ellenőrzi majd a politikai oktatás menetét. Tehát, ha valamelyik oktatási formánál lemorzsolódás mutatkozik, személyesen beszélgetnek el az elmaradó tagokkal, s így igyekeznek elérni, hogy minden oktatási formán ne csaik befejezzék a tanulási évet. hanem a hallgatók megfelelő eredményeket is érjenek eL Meg testvérek között is .jobb a te í iiletet felosztom Finte; Andrásné és Dörmő Rozália testvérek, a decsi Budakalász termelőszövetkezet tagjai. Mindkettőjüknek az a véleménye, hogy „még testvérek között is jobb a területet egyénekre is felosztani a brigádon belül, mert ez nagymértékben erősíti az egyéni felelősséget és így több biztosíték van a területek időbeni és jó minőségű megművelésére. Ellenőrizni tudják, hogy ki milyen munkát végzett a növényápolásban és nagyobb a tagok érdekeltsége is a jobb munka végzésére, meri még prémiumban is részesítik azokat a tagokat, akik példás terméseredményt érnek el. Képünkön Pintér Andrásné és Dörmő Rozália most kezdik egy burgonyatábla kapálásai. Még egymás mellett dolgoznak, mert csak egy kis föld hányás választja el őket egymástól, ez jelzi a két terület szélét, de egyik halad jobbra, a másik pedig balra, mindegyik a maga parcelláján. Néhány számszerű adat megyénk 1955. évi beruházásaiból A megyei tanács 1955. évi költségvetésében a reális igények kielégítésére és a takarékosság figyelembevételével oktatási vonalon 3 millió forint építési 'beruházásokat irányoztak elő. A beruházásból még ez évben elkészül a dombóvári négy tantermes iskola 1 millió forintos költséggel, de befejeződik a dalmandi kéttantermes iskola bővítése is. A költségekből nemcsak az iskolásokról való gondoskodás sugárzik, hanem az óvódások szeretete is. A dolgozó szülők kisgyermekeit bölcsődékben, napköziotthomoktoan és óvódák bán gondozzák. Még ez évben átadják rendeltetésének a szekszárdi 44 férőhelyes bölcsődét, mely többezer forintos beruházással készül. Még néhány szót a megye községeinek vízellátásáról. Ebben az évben 10 községben létesítenek mélyfuratu kutat 1 millió forint költséggel, ötszáz ezer forintos beruházással pedig a szekszárdi vízvezeték- hálózatot bővítik. Megbeszéléseket tarlotfak vasárnap a termelőszövetkezeti asszonyok Vasárnap a mezőgazdasági igazgatóság és az MNDSZ megyénk minden járásában össze jövetelt rendezett a termelőszövetkezetekben dolgozó asz- szonyok részére. A hat járási székhelyen megtartott megbeszélésen több mint 600 asszony vett részt. A szekszárdi járás tsz asz- szonyainak gyűlésén Szabó Piroska, a megyei pártbizottság munkatársa beszélt a nyári munkákról, a termelőszövetkezeti asszonyok eredrné nyeiről, majd a résztvevők beszéltek munkájukról. Bába Mihályné, a faddi Szabadság földje tsz tagja a júliusi párizsi Anyák Kongresszusa tiszteletére versenyre hívta megyénk minden tsz asszonyát a 200 mázsás cukorrépa és a 10 mázsás dohány elérésére. Az asszonyok a versenykihívást elfogadták. Végül a járás 25 legjobban dolgozó asszonyának átadták a mezőgazdasági igazgatóság és az MNDSZ elismerő oklevelét. A közös munkából a családtagok is kiveszik részüket TAKÁCS MAGDOLNA ifjúmunkás a Simontomyai Bőrgyárban dolgozik, mint kenő. Jó munkát végez a gyár DISZ-szervezetében is, de a termelésben is példamutatóan állja meg a helyét. Már 12 hónap óta teljesíti megszakítás nélkül a sztahanovista feltételeket, most terjesztettek fel a „Szakma kiváló dolgozója'1 kitüntetésre. A DISZ II. kongresszusára — korábbi eredményeit is túlszárnyalva — 174 százalékos havi átlagteljesítményt ért el májusban. A Simontornyai Bőrgyár dolgozója LENDVAI JÁNOS ifjúmunkás is. Három hónap óta dolgozik fényezőgépen, bár az első hetekben 95—98 százalék körül volt a teljesítménye, ma már túlteljesíti normáját; májusban 128 százalékot ért el. Lendvai elvtárs a gyár DISZ- szervezetében kultúrmrnkát végez, ő a vezetője a néptánccsoportnak. Nagyban köszönhető az ő lelkes munkájának, hogy a DISZ megyei kul'iirá- lis seregszemlén szépen szerepelt a csoport. A Pécsi Cementipari Vállalat dombóvári telepének legjobb ifjúsági brigádja a Zója DISZ-brigád. Nem régóla viselik ezt a szép nevet, május elseje tiszteletére vállalták teljesítményüknek 130-ról 100 százalékra való emelését és ha ezt elérik, felveszik a hős szovjet partizánlány nevét. Vállalásukat nemcsak teljesítették, banem túl is szárnyalták, 177 százalékot értek el. Nehéz körülmények között, rossz időben, esőben, gyenge éjjeli világítás mellett végzett munkában kovácsolódott ösz- sze a hét fiatal diszista. Kun Károly, Kun László, Gellert János, Horváth Lajos, Kordován Lajos, Berta György és Várkonyi Ernő, akik fáradságot nem ismerve, harcoltak a tervért. Ma már erre a brigádra büszkék a vállalat többi dolgozói is. A DISZ kongresszusa tiszteletére a brigád kongresszusi hetet tartott. Vállalták, hogy hét napi előirányzatukat hat nap alatt teljesítik és a májusi 180 sa*zalékos teljesítményüket a hónap végéig 190 százalékra emelik. A brigádnak távolabbi célkitűzései is vannak. Augusztus 20-ra. alkotmányunk ünnepére a „Szállítás kiváló dolgozója“ cínvd akar- ja a brigád minden tagja elnyerni. A bonyhádi asszonyok levele az aparhanti Isz asszonytársaikhoz Példamutató DISZ titkár Több helyen a termelő- szövetkezet MNDSZ- asszonyai levelet írtak olyan termelőszövetkezetbe, ahol még nincs MNDSZ-szervezet. , (Újsághír) A bonyhádi Dózsa Népe tsz-ben az MNDSZ-szervezet asszonyai legutóbb Taggyűlést tartottak, s megbeszélték, hogyan tudnának még jobb munkával hozzájárulni termelőszövetkezetük erősödéséhez. Többen hozzászóltak ehhez. Kovácsáé például, aki az ősszel kilépett a csoportból s bejárt Bonyhádra takarítani, ebben a hónapban visszajött, vállalta, hogy az „Anyák Hónapjában” igyek- . szik minél több munkaegységet szerezni. Lizicainé is most a tavasszal lépett be, de már ebben az évben el akarja érni a 250 munkaegységet. — Sárkadiné és Garainé arról beszéltek, hogy milyen jó lenne tapasztalataikat kicse- réni a többi tsz asszonyaival is, a legutóbbi járást értekezlet mellett más formában is. Ugyanis remélik, hogy hallanak majd új módszereket, amelyeket eredményesen tudnak alkalmazni az ő tsz-ükJ ben is. Egyhangúlag elhatározták, hogy e célból az alábbi levelet küldik az aparhanti tsz- ek asszonyaihoz: „Mi, a bonyhádi Dózsa Népe tsz-ből írunk nektek, kedves asszonytársak. Szeretnénk tudni, hogyan éltek, hogyan dolgoztok a. tsz-ben. — Nálunk ez év tavaszán 30 új belépő volt, amelyből 13 nő, köztük többen családos anyák — A munkából mindenki kiteszi a részét, még a családtagok is. Az első kapálást még az elmúlt héten befejeztük, ezen a héten már megkezdtük a másodszori kapálást is. Kalászos vetéseink nagyon szépek, ilyen még sohasem volt a határunk, mint az idén. Kertészetünk jól jövedelmez, május elején már volt retek, új termésű uborka, karalábé és egyéb az üzletünkben Bonyliádon. Már van új termésű paprikánk, de a jövő héten már lesz káposztának is. Kertészetünk eddig ebben az esztendőben 76.800 forintot jövedelmezett, de jól jövedelmez a sertés- és a szarvasmarhatenyészetünk is. Tsz-ünkön belül jól dolgozik az .MNDSZ is, minden családtagot tudunk mozgósítani a kapálásra s majd ha kell, az aratásra is. A mi javaslatunkra lett beállítva a pulykatenyésztés is, ami igen gazdaságos, mert egy pulyka 8—9 kilóra is megnő, ennivalót sem fogyaszt többet, mint egy tyuk. Mindannyiunknak van nemcsak a tsz- ben, hanem otthon a háztáji gazdaságban is baromfi, sertés. Hostyánsztki Jánosáénak például 130 csirkéje, 30 tyúkja, 30 pekingi kacsája van, 50 darab házinyula, egy tehene, egy borjúja, hízónak való 3 darab sertése. Emellett mindennap dolgozik az állattenyésztésben családjával együtt. De sorolhatnánk végig Garainé, Lizicainé és a többi asszonytársunkat is. Napközit nyitottunk s így a gyermekeket még a legkisebbeket is el tudjuk helyezni. Barabásné asszonytársunk kis gyermeke is itt van például s nyugodtan tud dolgozni, mert gyermeke teljes ellátásban részesül, így napközink egyben bölcsődének is megfelel. Tizenötödikével meg indul az üzemi konyhánk is, hogy a nagy dologidőben kész meleg étel várjon mindenkit, így nekünk nem Ikell fáradtan hozzáfogni a főzéshez. A tsz-en belül ebben a hónapban édesanyák műszakját indítottunk be, igy is harcolni akarunk jó termelési eredményekkel gyermekeinkért, a világ békéjéért. Készülünk az Anyák Világkongresszusára s ezért elhatároztuk, hogy ebben az esztendőben a 250 munkaegységet minden asszonyunk nemcsak eléri, hanem túl is teljesíti. Ennek elérése érdekében ver senyre hívjuk a megye valamennyi tsz-asszonyát „harc a 250 munlcaegységért” jelszóval. További munkátokhoz kívánunk jó egészséget, sok sikert és jó eredményt. Asszonytársi üdvözlettel a Dózsa Népe tsz MN- DSZ-asszonyaina,k nevében: Sipos Mihályné, Kovács Pálné, Garai Béláné, Sarkadi Józsefné, Lizicai Miklósnéy Január elején választotta meg a tagság S á n t h a István elvtársat, a majosi DlSZ-szsr- vezeit titkárává. A község fiataljai között nagy népszerűségnek örvend Sáníha elv társ, példamutató munkájával, szerény magatartásával kivívta a fiatalok bizalmát. Később pedig munkájával is rászolgált erre a bizalomra. A vezetőség és tagság támogatásával a járás legjobb szervezetévé tette a majosi DISZ-t, Hogy csak egy példát említsünk: 25-ról 155-re emelkedett a DISZ- szervezet taglétszáma. Fellendült a községben a k'ü túr- cs sportélet. Különösen mos*, a DISZ kongresszusára való készülődés idején volt nagy fellendülés ezen a téren. Színjátszó és tánccsoportot szer vezett a DISZ. Résatvettek a kulturális seregszemlén. Ezer., kívül létr&hozt,a a röplabda, labdarúgó- és tekecsapa tokát. A társadalmi munkában ;s példát mutatnak a fiatalok. Elültettek 1200 facsemetét, ebből hatszáz darabot saját maguk . termeitek ki. Körülfásítot tök a sportpályát, röplabdapályát építettek. Nagy segítséget nyújtottak a község határában az 1 holdas füzes létesítésénél is. A DISZ nagy segítséget nyuj tolt a tavaszi munkák sikeres elvégzésében, most pedig készülnek az aratásra. Ugv határoztak a fiatalok, hogy ifjúsági arató- és cséplőbrigádot szerveznek. Ambrus Lukács DISZ JB-tátkára.