Tolnai Napló, 1955. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1955-06-04 / 130. szám

1955 JŰNIUS 4 N A Pl* <5 3 PÁRT ÉS PÁRTÉPITÉS _______« A szervezett, eredményes pártélet alapja a pártfegyelem megerősítése elő alapján fogott hozzá a hiá­nyosságok felszámolásához. A pártvezetőségnek az volt a megállapítása, hagy a hiiba elsősorban nem a párttagoknál volt, hanem a pártáiét irányí­tásában. A községi pártszer­vezet megalakítása előtt a szervezés miatt is elaprózott, szétforgácsolt volt a párttagok ereje. Ennek aztán az lett a következménye, hogy elural­kodott az egyszemélyi vezetés az egyes alapszervezetefcben, a titkár egyszemélyétoen kép­viselte a pártot a vezetőség és a tagság véleményéitől függet­lenül. A tagok azt látták, hogy nem törődik velük a vezető­ség, nem támaszkodik munká­jukra, nem vonja be őket a fel adatok megoldásába, és ezért elkedvetlenedtek, nem érezték, hogy ők is felelősek mind­azért ,amd környezetükben tör­ténik. — A pártfegyelem megsziilár dítása éraekében — mondotta a községi pártvezetőség titká­ra, Läufer József elvtárs, — elsősorban az irányítást kell megjavítani. Nem lesz ered­ményes a munkánk, ha csak a titkár, vagy a vezetőség dol­gozik és nem aktivizálja a párttagságot. Szavait azóta tettek követték. Biztosítja a pártvezetőségi ülé­sek rendszeres megtartását, előkészítettek és megtartottak egy községi párttaggyűlést. A taggyűlés elé konkrét munka­„A Magyar Dolgozók Párt­ja csalit akkor teljesítheti fel­adatát, ha a Párt maga a fe­gyelmezettség és a szervezett­ség megtestesülése. A pártban vasmegyeiem van, amely nék minden egyes párttag ég párt- szervezet köteles magát alá­vetni.“ (A Szervezeti Szabály­zat: A pértfegyelemről szóló fejezetéből.) Az eredményes pártmunka alapja tehát a vasfegyelem biztosítása .ami egyet jelent a fegyelem tudatosságával, önkéntességével. Amikor Apanhanton meg­alakult a községi pártszerve­zet és a vezetőség és vizsgál­ni kezdte a pártéletet, bizony az volt a megállapítása, hogy nincs minaen a rendjén a köz­ségben ezen a téren; párttag az még csak van, de pártfe­gyelem és ennek nyomában ak­tív pártélet, az már kevésbé. A párttagok egy részét arról lehetett felismerni, hogy ha­vonta kifizette a tagsági bé­lyeget, de némelyik párttag­nak még ilyen „jellegzetessé­ge'' sincs, csak a tagsági könyv vei rendelkezik, de amikor ki kell állni a párt politikájának végrehajtásáért, nincsenek se­hol. A laza pártfegyelem gyökerei A községi pártvezetőség meg vizsgálta azt is, hogy miből eredt, hol vannak a gyökerei a pártfegyelem ilyen nagymér­tékű megsértésének és ennek tervjiavaslatot terjesztett a párt vezetőség: pontosan meghatározták, hogy milyen feladataik van­nak többek között a terme­lőszövetkezeti mozgalom fej­lesztése terén; mit kell ten- niök a tömegszervezetek éle­tének megjavításáért; ho­gyan kell elősegíteniök a tag és tagjelöltfelvételi munkát. Meghatározták azt is, hogy ki­nek, mikorra, mát kell meg­valósítani a tervből. Ez tehát jó kiindulás a szervezett pártélet megterem­tésére, de nem minden, mert ezzel például még nem oldó­dott meg az olyan párttagok­nak az ügye, akik taggyűlé­sekre sem jártak el és nemii_ zettek tagdíjat. A probléma megoldásának egyszerű és ad­minisztratív megoldási formá­ja az lenne, hogy fegyelmi elé állítják az ilyen párttagokat és kizárják a pártból. Ez azon­ban felelőtlen lépés lenne, mert nem vezetne a község pártéletének megj avulásához. Ehelyett azt teszik Apahhan- ton, — igen helyesen, — hogy a pártvezetőségi tagok egyé­nileg is elbeszélgetnek az ilyen párttagokkal, ismerte­tik velük jogaikat .köteles­ségeiket, pártmegbizatáso- kat adnak nekik, hogy érez­zék ők is felelősségüket a községben lévő feladatok meg oldásáért és így fokozatosan bevonják őket a pártmun- kába. Az első községi párttaggyűlé­sen például agitációs munká­val bízták meg g párttagokat. Pontosan meghatározták, hogy • egy-egy párttagnak melyik te­rületen kell agitációs munkát végeznie. Egyik-másik péirtve- zetőségi tag magával hív egy- agy párttagot is, hogy tanul­mányozhassák módszereit, ami­kor agitációs munkára indul. Megkövetelik a pártfegyelmet De vajon az következük-e mindebből, hogy lemondanak a íelelősségrevonásról? Nem, szó sincs erről, de a pártfe­gyelem megszilárdítását nem a pártbüntetéssel kell kezde­ni, hanem a párttagok, párt- rmmkálba való bevonáséval: nevelni, tanítani kell őket a kommunista helytállásra. Aparhanton pártmegbizatást adtak minden párttagnak, időközönként beszámoltatják őket munkájukról és ha akad' majd olyan párt­tag, akinek nem használ a szép szó, a sorozatos figyel­meztetés, a párt taggy ülésen ka­pott bírálat, akkor az ilyen párttagokkal szemben, alkal­mazni fogják a pártbüntetés különböző formáit. Türelme­sen nevelik a párttagokat a Szervezeti Szabályzat betartá­sára, azoknak a párttagoknak is alkalmat adnak munkájuk megjavítására, akik jórészt a régi vezetőség hanyag munká­ja miatt nem kaptak párt- megbizatást, de érvényt sze­reznek a Szervezeti Szabály­zatnak, nem tűrik meg a párt- fegyelem megszegését. A leveli gépállomás jól készült fel az aratásra, cséplésre Megyénk fiataljai készülnek a kongresszusra SZEMLElíE SORAKOZTAK FEL a tevelí gépállomás gé­pei. Katonás rendiben állnak egymás mellett a cséplőgépek, aratógépek. Most, a szemlén fog elválni, hogyan készült fel a gépállomás^ az év egyik nagy feladatára, az aratásra és a csép­lésre. A gépállomás ebből az alkalomból ünnepi külsőt öltött mgára. Megérkezik a szemlebizottság, de ott vannak a gépál­lomás körzetéhez tartozó termelőszövetkezetek elnökei is. Időbe telik, amíg a közel harminc cséplőgépet átvizsgál­ják. A bizottság alapos munkát végez. Minden egyes gépet rész­letesen átvizsgálnak járatás közben, nem hallatszik-e valahol gyanús zörej, Sorra vizsgálják a aobkosarat, a magfelvonót, a rostákat, a törekrázót, közben feljegyzik az észrevételeket. Egyik géppel Bölcsföldi Ferenc nincs megelégedve, huzamo­sabb^ ideig vizsgálja. — Itt bizony görbe „ dobtengely —mond­ja végül. Egy másik gépnél is hibát fedez fel. — Ä két dob- tengely csapágy nincs pontosan beállítva — állapítja meg a hiiba okát. A többi gépnél már mindent rendben találnak. Egy másik csoport az aprómagcséplőgépeket vizsgálja. A kombinált herefejtőt különös gonddal vizsgálják át. Kifogásol­ják a gép asztalának állapotát, majd a törekrázó vizsgálata kerül sorra. — Ide a farosta helyett fémrostát kellett volna tenni. -— Laza a felvonószíj — hangzik a vélemény. Több ki­fogás nem is merül fel, az aratógépekre kerül a sor. KULÖN-KÜLÖN MINDEGYIK aratógépet bejáratják, ki­próbálják, hogyan működik. A tíz közül csupán két gépnél van kisebb fennakadás, a kévekötő szerkezet nincg pontosan beszabályozva. A kombájnt is kifogástalan állapotban találja a bizottság. A szemlebizottság és a gépállomás vezetősége ezután ösz- szeült. Megállapították, hogy a gépállomás a javítási munká­kat jól elvégezte, komolyabb kifogás csupán a kombinált here- íejtő javítása és két cséplőgépnél a dobkosár javítása ellen merült fel. A bizottság meghatározta, hogy a két cséplőgépnél az utólagos javítást azok terhére kell elvégezni, akik a javí­tást végezték, mert a hibák hanyagságukból adódtak. A GÉPÁLLOMÁS DOLGOZÖI IS közben összegyűltek és velük is ismertették a szemlebizottság véleményét. Ä javítás­ban végzett lelkiismeretes munkáért dicséretben részesítették Miklós János ég Szabó László aratógépjavítókat. Töpfner József cséplőgépjavítóbrigádját, Horváth Károly szerelőt és Vadkerti László esztergályost. Ezután Kozma Gyula igazgató és Bucsi Elek párttitikár ígéretet tettek, hogy az aratási és cseplési munkák elvégzésé­nél arra törékednak, — mint .A tavaszi munkák során, — hogy túlteljesítsék tervüket. Petrits Ferenc elvtárs, a megyei pért- végrehajtóbizettság tagja felhívta a gépállomás dolgozódnak figyelmét a feladatok nagyságám, az aratás-cséplés gyors el­végzésének jelentőségére. A DISZ II. kongresszusa tiszteletére lendületes verseny indult a Szeütszárdi Kender- gyár DlSZ-fia-taljai között. A fiatal tilósok párosverseinyre léptek egymással, hogy mun­kájukkal segítsék az üzemet a terv teljesítésében. A fiatal Hagymési Mária Szalma Ferenc if júmunkás, ok­leveles sztahanovistával ver­senyez. Szalma Ferenc 147 szá zalékot ért el május utolsó dekádjában, Hagymási Mária „csak“ 138-at, s ezzel a DISZ- fiataiok között a második lett. A másik versenyzőpár Hagy­mási András és ifj. Hegedűs József. Itt Hagymási András az első. 119 százalékkal, k.'j. Hegedűs József eredménye 102 százalék. A kanaérgyári DlSZ-fiata- lok a vasgyűjtésben is páros­versenyre hívták ki a furkó- pusztad DISZ-eseket. Még nem ismerik a furkópusztaia'k ered­ményét, de erősen bíznak az elsőségben. A múlt héten min­den nap műszak után hozzá­fogtak a vashulladék gyűjtés­hez. Először az üzemet és környékét tisztították meg a sok ócskavastól, összeszedték az elgörbült síndarabokat, az eitöredezett, rozsdásodó gépal­katrészeket, majd a lakótele­pen is házról-házra mentek összegyűjteni az ócskavasat. Az eredmény nem is maradt eil, a vállalt 15 mázsa helyett 19 mézSg huíladáíkvasat szállí­tottak be a MÉH telepre. A DISZ II. komgne««w*9éra szép műsorral készül a kul- túrcsoportjuk is. Táncszámo- kat, egyfelvonásos színdarabot, csasztalkákat tanulnak a jö­vő hét szombatján rendezendő műsoros estre. Kalaznón minden fiatal tag­ja már a DlSZ-szervezetnek. Mióta a kongresszusra készül­nek a szervezet tagjai, azóta 34 új tagot vették fel, szervez­lek be soraikba és így érték el, hogy az egész község fia­talsága a DISZ-be tömörült. A szervezet és elsősorban a vezetők gondoskodnak róla. hogy a DISZ-élet eleven, vál­tozatos ég érdekes legyen. — Sportolási lehetőségről gon­doskodtak, férfi és női röp- labdacsapatot állítottak ösz- sze. Maguk a fiatalok alakí­tották a kultúrotthont — ta­lálkozóhelyüket, — olyanná, hogy minden fiatal szívesen látogassa. Társadalmi munká­ban végzik a további tatarosá­éi munkálatokat. A kalaznói DISZ-fiatalok vállalást tették a kongresszus tiszteletére. Azt ígérték, hoay azokat az idős gazdálkodókat, akiknek a fiúik katona és ma­guk nem tudják elvégezni a munkát, segítik a növényápo­lásban, hogy ne legyen gazos a föld a kalaznói határban. * A Tolnanémedi Kendergyár DlSZ-fiataljai jó munkával, jó tervleljesítéssel készülnek a DISZ II. kongresszusára. A beadás teljesítése Tyelár Andrásnak is kötelessége A tanácsháza felé vezető kis gyalogút mellett dicső- ségtábla áll, rajta a beadás­ban, a mezőgazdasági mun­kában élenjáró és lemaradó gazdák nevei. A nevek olva­sása közben a lemaradó gaz­dák között láttam meg a 11 holdas kétyi gazda, Tyelár András nevét is, aki mindig azt mondja: „Nincs és nem tudok teljesíteni Tyelár András tavaly sem teljesítette sertésbeadási kö­telezettségét, az idén sem állított be hízónak valót, így összesen 335 kilogramm hí­zottsertés és vágómarha be­adási hátraléka van. De mi­ért nincs a középparaszt portáján sertés? Miért nem akarja Tyelár András az őrá is vonatkozó állampolgári kötelezettséget teljesíteni? Fogas kérdések ezek, mert hiába a beszéd, Tyelár And­rás mindig közönyös nemtö­rődömséggel válaszol, hogy „nincs, nem tudok teljesíte­ni." De nemcsak a két ked­venc szavában („nem tudok”) hanem az egész Tyelár por­tán, a 11 holdon meglátszik az akarat nélküliség, a nem­törődömség. Nincs, de csak azért nincs. mert éppen a jó gazda gon­dossága hiányzik, mert nem törődik a földdel. Sok kétyi dolgozó paraszt gazdálkodik 11 hold földön, de nekik van miből a beadást teljesíteni, van a család szükségleteinek biztosításán felül is termény, amit szabadpiacon értékesít­hetnek. Talán azt gondolja Tyelár András, ha a tavalyi sertés­beadását nem követelték kellő eréllyel, akkor az ideit is hozzáírják majd a többi­hez, aztán majd csak elfelej­tik? Ez az okoskodás nem vezet eredményhez, sertés­beadását — de más cikkféle­ségből is — minden gazdá­nak, még Tyelár Andrásnak is kötelessége teljesíteni. Ezt a tanács a törvény szigorá­val megköveteli. Látogatás a gyermekek birodalmában Varsádi jegyzet Az épülő új varsádi óvod« Éppen tízóraiztak az apró­ságok, amikor közéjük top­pantam. — Szépen egyetek gyere­kek — intette őket az óvó- néni. — Edd a süteményt is kis­fiam, ne csak a cseresznyét, hiszen anyuka azért csoma­golta be, hogy azt meg kell enni. — Mindent lát, min­den gyerekhez van kedves, oktató szava az óvónéninek. — Köszönjetek szépen a vendégnek — vesz észtre a fiatal óvónő. — Jó-na-pot kí-vá-nok — mondják kórusban, elnyújt­va minden szótagot. Egyik­másik mindjárt utána teszi: a vi-szont-lá-tás-ra. — így tanulták a két köszöntést egymásután és előfordul, hogy így is alkalmazzák, — mentegetőzik az óvónő. A tanácsháza két kis szo­bájába szorult a varsádi óvoda, de már épül az új, a hónap végére talán be is költözhet az apró népség, — így reménykednek az óvó­nők. Mert ketten vannak. Bogár Vilmosné, a vezető óvónő három éve foglalkozik a varsádi kisgyerekekkel. Három esztendei munkájá­nak eredményét tökéletesen jellemzi egyetlen adat, még­pedig az, hogy mikor oda került, 5—6 gyerek járt mind össze óvodába, most meg 62 beiratkozott kis növendékük van. A másik óvónő Károly Rózsa nem régen került Bo­gáráé mellé, egyenesen a képzőből. Most szépen meg­osztják a munkát. Rózsa fog­lalkozik az óvoda legifjabb- jaival, Bogárné pedig a na­gyobbacskákkal. Verselget- nek, énekelnek, tornáznak, játszanak — ezzel telik el a gyerekek és a óvónénik nap­ja. Az óvoda élete azonban nem egyhangú. Hogy is le­hetne egyhangú, amil<or 62 — néha több — gyerek is együtt van. Egyszer a vesze­kedő kisfiúk között kell igaz ságot tenni, másszor a ma­mája után sirdogáló Balazs Mártikát, vagy a többi kis­lányt kell vigasztalni. Es a gyerekek, számtalan kérdés­sel fordulnak az óvónénikhez — Fogas kérdéseikre néha bizony elég nehéz kielégítő választ adni, — mesélik mo­solyogva. Ez azonban az ő kettejük birodalma, értenek a gyerekek nyelvén. Rendet és fegyelmet tartanak a kis birodalomban. Az étkezés nemcsak tíz­óraiból és uzsonnából áll, hiszen az óvoda egyúttal nap köziotthon is, ahol 35 gyer­mek részére főznek: azoknak a gyermekeknek, akiknek a szülei a legelfoglaltabbak, elsősorban a termelőszövet­kezetben dolgozók és az ál­lami gazdasági dolgozók gye rekemek. * A konyhából már 11 óra felé ínycsiklandó illatok ter- jengenek. Bogárné, a vezető óvónő egyúttal a beszerző és a konyhafelelős is. A jó házi asszoíiy gondosságával intézi a konyha dolgát. Előfordul gyakran, hogy maga megy be autóbuszon a gyönki piac­ra vásárolni. Az ebédek fino­mak, tartalmasak. — Még sem tudom a ren­delkezésünkre álló állományt teljesen elkölteni, — „panasz kodik". Javasolta, hogy még 5 gyereket vegyenek fel a napközisek közé. így is lett és most 40 gyermek számá­ra is bőségesen elegendő az ebéd és az uzsonna. Sok-sok minden van ezen­kívül, ami gondot ad az óvó néniknek, ök pedig végzik a munkát lelkiismeretesen, szeretettel, amelynek hősies­ségét — éppen mindennapi volta miatt — nem igen vesszük észre. így pedagó­gus nap táján azonban gon­doljunk Bogár Vilmosáéra, Károly Rózsára és a többi óvónőre, akik gonddal, sze­retettel nevelgetik a jöven­dő új hajtásait. Sz. J. Géppel kaszálják a lucernát a harci Űj Barázda tsz-ben Termelőszövetkezeteinkiben I a nehéz, fáradtságos munkák egy részét már gépesítették. Képünkön: a 'harci Uj Baráz­da tsz-ben lóvontatásu fcaszá- lógéppel vágják a lucernát. Hefner József tsz-ta.gnak csu­pán az a feladata, hogy a gé­pen ülve hajtsa, irányítsa a lovakat és időközönként fel­emelje vagy leeressze a ka­szát. Amikor a kaszálógép befe­jezte munkáját, két-három rendet összegereblyéztek egy­be, hogy (jobb minőségű szénát készíthessenek. A vastagabb rendekben ugyanis kevesebb a fehérjében dús ievélzet elhul­lása. De ezt a munkát is ló- vontatásu gereblyével végez­ték — az ember itt is - csak irányító.

Next

/
Thumbnails
Contents