Tolnai Napló, 1955. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1955-06-26 / 149. szám

4 KSPEÖ 1«55 JÜNItTS n VASÁRNAPI JEGYZETEK Ének aratás előtt A régi magyar költő, Orczy Lőrinc egyik legszebb költe­ményében a szegény paraszt néphez intézte szavait s a XVIII. század végének elok- venciájával imigy dicsérte: Bol dog a te sorsod, nagy a dicső­séged, Megmarad, örökös lesz te fényességed. A derék Orczynál azonban csak a szándék tiszta és becsü­letes, a hang, a kor rousseau-i hangulatát idézi, mely kiáb­rándulva a raffinált városi és polgári életből a természetbe vágyik vissza, s dicsfénnyel övezi a parasztok szegénységét is. Sokkal inkább hihetünk Csokonaynak, aki nem sokkal Orczy után, 1795-ben így éne­kel együtt az arató parasztok­kal: Testünket alig birhatjuk. Lélekszakadva aratjuk Ami kis termésünk jött. így arattak, évszázadokon át a magyar földeken, „léleksza­kadva”, hogy a kis termés ja­varészét elvigye a földesúr, a dézsma, a papi tized, s legfel­jebb annyi maradt, ami a meg- haláshoz sok, az élethez kevés volt. Orczy mit sem tudott ar­ról, hogy épp az ő életében fellázadtak az ozorai jobbá­gyok, megtagadták az engedel­mességet, sőt ahhoz is volt bá­torságuk, hogy szembeszállja- uak elnyomóikkal. Százötven év múlva ismét itt csapott fel az ellenállás tüze: az 1905-ös aratósztrájk nem elszigetelt je­lenség volt, hanem egy elnyo­mott és kifosztott nép közös ügye. Nem sokkal később, ta­lán az Ozoráról jött újsághírek utócmlékeként írta meg Ady énekét az aratás előtt, mely nemcsak ennek a fojtott kor­nak hangulatát fejezi ki, ha­nem az egész magyar paraszt­ságét, amely épp ebben a kor­ban, talaját veszítve József Attila szavait idézve: kitánlor- gott Amerikába, akik pedig itthon maradtak, föld és ke­nyér nélkül, egyre szegényeb­bekké váltak s a Horthy-kor­szak idejére már csak három millió koldusnak lehetett őket nevezni. „Aratásra készülő mezők, Torkon-akadt, gyűlölő szavak” — olvassuk Ady versében, s így folytatja: Kaszák, mik ki­egyenesedtek. Ünnep készül, piros, szabad. Csak a versszak utolsó sorá­ból csendül ki a biztatás, amelyre ekkor olyan szüksége volt az elszegényedett Ma­gyarországnak, a vers utolsó sorában azonban a szavak foj­tott légköre feloldódik a bizo­nyosságban: Aratás lesz. ne féljetek! A mai falvakban, az egyre szaporodó könyvek között, az egyre többet olvasó paraszt­emberek egészen más lélekkel forgathatják költőinket, mert mindaz, amiről eddig évszáza­dokon át csak álmodni lehe­tett Magyarországon, most va­lósággá vált. Az önnek, a piros és szabad ünnep elérkezett, s itt van az aratás is, amikor mindenki saját csürjébe taka­ríthatja be azt, ami a saját földjén termett. Mert amikor tíz évvel ezelőtt az első szovjet Katonák kenyeret adtak az éhe ző magyaroknak, az a kenyér jelkép is volt egyben: ekkor és immár végérvényesen ura le­hetett földjének a magyar pa­raszt. S ha a felszabadulás előtt még úgy kellett betaka­rítania kis termését, mint Cso- konay versében, „lélekszakad­va, alig bírva testét”, most ez is múlt lett és történelem. A búzatáblákon ezekben a napok­ban már ott vannak a kombáj­nok, hogy a thrmelőszövetke- zeti földek javarészén a legne­hezebb munkától szabadítsák meg a parasztságot. S így tör­ténelemmé válik a régi. sárkö­zi népdal is, amely szerint a szegény arató még ágyba se jutott a nyári időszakban. Mert az ember nemcsak a földnek ura, hanem a népnek is, gaz­dája ennek az egész szép és boldog országnak, ahol így Pé- ter-Pál napja felé derűsen, a jövőbe vetett hittel csendül fel az aratási ének. CSÄNYI LÁSZLÓ A dombóvári népkönyvtárban nyáron sem csökken az olvasók száma Kedvesmosolyú fiatalasszony a dombóvári népkönyvtáros. Délután gyerekek veszik körül, estefelé a felnőttek térnek be olvasnivalóért, a kölcsönző he­lyiség sohasem üres. Fehérvári Lajosné csak a múlt ősz óta vezeti a könyv­tárt, de lelkiismeretes munká­ja igen szép eredményeket ho­zott máris. Az ő érdeme a könyvtár csinossága, rendje is — mondják róla a járási ta­nács népművelési csoportjánál. Fehérváriné nem restelte ki­mosni a piszkos térítőkét — bár ez nem tartozik a feladatai közé — és a felesleges térítők­ből függönyöket varrt, amelyek most habos fehéren takarják az ablakot és barátságosabbá teszik a könyvtár helyiségét. A kölcsönzések száma is je­lentősen emelkedett munkája nyomán. — Mikor idejöttem, ezer kö­rül mozgott az átlagos havi kölcsönzés és azóta voltak olyan hónapok, amikor három­ezer is volt, — mutatja a sta­tisztikát. — Több könyvtáros panasz­kodik, hogy most a nyári hó­napokban csökken a.kölcsönzé­sek száma, én ezt nem tapasz­taltam — újságolja örömmel Fehérváríné. Hogy miért nem, azt már csak a későbbi beszél­getés folyamán mondja el. Fehérvármé eredményes munkájának egyedüli titka, hogy szereti a munkáját, szin­te szórakozásnak találja, ö maga is sokat olvas, ismeri a könyveket és tud róluk beszél­ni az érdeklődő olvasóknak. Különösen ért a gyerekek nyel vén. Kifogyhatatlan ötletekben. Az ifjúsági olvasók között meg szervezte a könyvbarátok kö­rét. A kör tagjai, 8—10 ifjúsági olvasó állandóan segít munká­jában, a könyvek karbantartá­sában, javítgatásában. A köl­csönző szoba falán kis tábla lóg, rajta a felirat: könyvtá­runk büszkeségei. Erre a kis táblára azoknak a gyermekek­nek a neve kerül fel, akik a legtisztábban, vagy legponto­sabban hozzák vissza a köny­veket és azoké a felnőtt olva­sóké, akik a leggyakoribb lá­togatói a könyvtárnak. A közel múltban irodalmi versenyt rendezett a gyermekek számá­ra, amelyen 10 kérdésre kellett megválaszolni és a győztes, il­letve győztesek könyvjutalmat kaptak. Ezt a versenyt — mint mondja — máskor is megren­dezik. Egyelőre túlsúlyban vannak a beiratkozott olvasók közül az ifjúsági, a gyermekolvasók. Rajtuk keresztül azonban a .szülőket is próbálja beszervez­ni az olvasók táborába, ez gyakran sikerül is. Nincs olyan nap, hogy valaki be ne íratkoz nék a könyvtárba. Fehérváriné elmegy az üzemek dolgozói közé is és napról-napra gyara­pítja a könyvbarátok, az ol­vasók táborát. A fent elmondottak magya­rázzák tehát, hogy a dombóvá­ri népkönyvtárban miért nem csökken nyáron sem az olva­sók száma, ellenkezőleg gya­rapodik. ■ Utolsó simításokat végzik a decsi „Sárközi ház“-on A decsi Háziipari Szövetke­zel a Népi I pairművészeli Ta­nács segítségével sárközi há­zat rendez be, amely kívül- belül magán viseli és őrzá Sárköz ősi népi kultúrájának jellegzetességeit. A szövetkezet egy sajátosan sárközi, sajátosan magyar épí­tésű „gömbölyű külábas” (há­zat vásárait meg és azt ala­kíttatta, tatarozta újjá, ragyo­góvá. A szövetkezet 150 asz- szonya is szorgalmasan dolgo­zott a tavasz óta, hogy a ház környéke, udvara is szép le­gyen. Mar csaknem készen áll a remekmű, mert csakugyan az a hófehérre meszelt sár­közi ház zöldre festete abla­kaival, ajtóival, piros mus­kátlijaival. Belül már csak a takarítás van vissza és be le­het rendezni a szobákat. A bútorok legnagyobb része együtt van. Ott láthatjuk a festett ágyvégeket, egyiken a dátum: anno 1852, elmúlt 100 éves. Több ilyen darab is van, csengős fogas, függönytartó, székek, ládák, valamennyit az ismert sárközi motívumok dí­szítik. Vincze Józsefné, a Há­ziipari Szövetkezet elnöke nem győz eléggé örülni a szép gyűj­teménynek. Hogyne örülne, amikor ő fáradt legtöbbet ér­te. Nem volt könnyű a régi szép darabokat beszerezni. A szekszárdi múzeumban azt a tanácsot kapta, hogy próbál­kozzék a tanyákon. Valóban, ott akadt rá a legtöbb, a leg­szebb és legrégibb sárközi bú­tordarabokra. A bútorok meg­vásárlása is nehezen ment, hi­szen tulajdonosaik nem akar­tak megválni utolsó darabja­iktól, amelyeket mint ereklyét őrizték. Nem is minden bútor­darab régi, a szövetkezet csi­náltatott is néhányat, termé­szetesen hűen lemásolva az eredeti mintákat A ház első szobájában ren­dezik be az úgynevezett sár­közi „tiszta szobát". — Nem múzeum lesz ez csupán, alhol gyönyörködhet a szem, lakha­tóvá teszik és vendégszobaként használják. Kályhát is állíta­nak bele, úgynevezett szemes­kályhát (ez is sárközi jellegű), amelyet égetett cserépből rak­nak. A sárközi házban zajlik a Háziipari Szövetkezet egész ügyvitele. Az elnöki szobát is sárközi bútorokkal rendezik be, a többi helyiség azonban tel­jességgel a szövetkezet terme­lő munkájának ügyvitelét szol­gálja. Lesz még egy iroda, a raktárhelyiséget pedig, ahol a vagyonitérő sárközi szőttese­ket tárolják az elszállításig, már el is készítették. A szö­vetkezet asszonyainak terme­lő munkájáról csak annyit, hogy az első negyedévben mintegy 360 ezer forint értékű szőttest termeltek. Jelenleg nyári, ruhaanyagokat szőnek. Eddig 2,200 méter ruhaanyag készült él, de oly nagy a ke-' resiet a sárközi mintájú szőt­tes női ruhaanyagok iránt, hogy a szővetkezet még 1000 méterre topott rendelést. A Háziipari Szövetkezet dol­gozói azonban nemcsak szőtte­seikben őrzik a Sárköz hagyo­mányait, hanem kulturális munkájukban is. Egy leány tánc csoport és menyecskékből alakult táncegyüttes működik és szerepel nemcsak ünnepi alkalmakkor, hanem gyakran más községekben is vendég­szerepei. A sárközi házban szép, nagy kultúrtermet is építettek és ez még inkább elősegíti a szö­vetkezet tagjai kultúrmunká- jának fejlődését Czencz János gyűjteményes kiállítása a szekszárdi múzeumban Czencz János, az évek óta Bálán élő (jeles festőművész most töltötte be hetvenedik évét, s ebből az alkalomból a megyei tanács és a szek­szárdi múzeum közös rendezé­sében mutatta be öt évtized festői termésének legszebb darabjait. A kiállítás, mely Czencz János művészetének pontos keresztmetszetét adja, ünnepi eseménye Tolna megye képzőművészeti életének, mert nemcsak egy eredményekben gazdag művészpályáról ad számot, hanem arról is, hogy az utóbbi években hogyan for­dult Czencz János mind több szeretetted és figyelemmel mai életünk témái felé. A 30-as években készült festményeik­ben még van valami nagyvi­lági könnyedség, személytelen tökély, ami elsősorban a gon­dosan megmunkált, nem egy­szer bravúrosan megfestett aktokra vonatkozik. De ugyan ékkor a mélyebb lélekábrázo- lásról is hírt adnak Czencz János művei: egy női arcké­pe, a korsós lány, vagy az ol­vasó nő az elmélyültségről is ■tanúskodik. Ez a festészet, mely kezdetben a franciák, elsősorban Fragonard és Wat­teau nyomán járt, mind több kapcsolatba került a magyar földdel. Nemcsak, és elsősor­ban nem külsőségeiben, a né­pi 'úeRegze tess égek ábrázolár sában, hanem sokkal inkább a leiekből fakadóan, úgy, amint Csók István művészete is a párizsi tanulóévek után telje­sen magyar atmoszférát tu­dott megteremteni. Czencz fes­tészete akkor teljesedett ki. amikor az 1940-es években Bátára került, ahol nem sok­kal később meg is telepedett, s művei ebből a tájiból, ennek a népnek életéből merítettek ösztönzést és erőt. Sóik kép örökíti meg a valóban festői bátai tájat, pompás szánérzék- kel és nagy megjelenítő erővel látjuk viszont a Dunát, mely­nek színe együtt változik az évszakok és a nap változásá­val, a bátai hegyet, a falu ut­cáit, házait. De ennek a táti­nak emberei is szerepet kap­nak Czencz János művészeté­ben s emberábrázolásában nem a néprajzi érdekesség vezeti. A képein megjelenő emberek a valóságból lépnek elénk, munkájuk, szórakozásuk köz­ben s ez adja me.g hitelessé­güket. * Sokszázra menő színvázlatai ból is láthatunk a kiállításon néhány darabot, mely azt bi­zonyítja, hogy nem 'bízza ma­gát Czencz János az első imp­resszióra, hanem lelkiismere­tesen készül minden egyes képéhez, azzal a gondossággal, amire az alkotás az igazi mű­vészt kötelezi is. A hetven éves Czencz Já­nos jó erőben és egészségben van ma is. A legutóbbi évek­ben készült képei azonban ezen túl arról is tanúskodnak, hogy .látóköre bővült, élmé­nyei gyarapodtak, ami mind helyet kap festészetében. Ez a gyűjteményes kiállítás, ha összefoglalja is eddigi alkotá­sait, arra is enged következ­tetni, hogy még sok szép mű­vet várhatunk Czencz János­tól. (cs. 1.) Vörösmar ty- iinnepségekre készülnek megyénkben Az idén novemberben lesz 100 éve, (hogy meghalt Vörös­marty Mihály. A nagy költő ifjúkorában több éven át la­kott a Tolna megyed Bonyhád- Börzsönyben, mint a Perezel-^ fiúk, közöttük Perczel Mór. a szabadságharc tábornokának nevelője. De itt töltötte jo­gász évét is Görbő községben, mint az akkori alispán patva- ristája. A Vörösmarty évforduló megünneplésének előkészüle­teit már megkezdték me­gyénkben. A megyei tanács népművelési osztálya elkészí­tette a fiatal Vörösmarty Tol­na megyed tartózkodásának hi­teles történetét, az ősz folya­mán pedig sorozatos előadá­sok lesznek a megyében a 100 éve meghalt költőről. A TT1T elhatározta, hogy Görbőn em­léktáblát állít Vörösmarty egy­kori lakóházán, a bonyhádi já­rás DISZ-szervezete pedig a Bonyhád-börzsönyi Vörösmarty házat hozatja rendbe és ala­kítja át múzeummá. Az ün­nepségek sorába bekapcsolódik a tolnai gimnázium is, amely a Csongor és Tündét adja elő Szekszárdon és a megye több községében. Hogyan vélekednek a látogatók a szekszárdi múzeumról Megyénk dolgozói, de álta­lában a Szekszárd városá­ban megforduló más megye­beli dolgozók is, gyakran lá­togatják a Balogh Ádám múzeum kiállításait. A múzeumlátogató dolgo­zók; ifjak és felnőttek, fizi­kai és szellemi munkások, benyomásaikat, észrevételei­ket szóban, írásban egyaránt kifejezésre juttatják. A dol­gozók különböző rétegéből jövő bíráló hangokból egyre határozottabban csendül ki a múzeumok hivatásának, kul­turális jelentőségének felis­merése. A múzeumok ma már nem a „világ csodáit’’ fitogtató, rosszul rendezett gyűjte­mény raktárak, hanem a rea­lista tudományok eszközei­vel gondosan felépített ki­állítások csarnokai, gyarapít­ják ismereteinket, reális vi­lágszemléletre nevelnek, ta­nítanak, szórakoztatnak. A múzeumok hivatását és munkáját a dolgozók mind jobban méltányolják. Erről tanúskodnak többek között a szinte naponként beérkező írásbeli vélemények, bírála­tok. Ismerjünk meg ezekből néhányat annak igazolása­képpen, hogy a dolgozók ma­gukénak érzik a múzeumot, szerető gonddal kísérik azok fejlődését. * Nádor Tekla VIII. b. osz­tályos tanuló, Szekszárd: — A történelem tanulásakor sokat hallottunk az itt látott fegyverekről. Nagyon érde­kes az összeállítás, egészen az őskori kőbaltától a remek művű török kardokig ... So­kat tanultunk ebből. Sík Magda általános isko­lai tanár. Szekszárd: A ki­állítás értékes, tanulságos, s igen szemléltető. Különösen a VI. osztály történelmi anya gához kapcsolhatjuk. Sokkal érthetőbb a növendékek ré­széve a'tananyag a kiállítás megtekintése után. Pápai Ágoston tanító: A múzeum igen szemléletesen mutatja be a társadalmi fej­lődést. A képtár sok értékes, művészi alkotást mutat be. Nagy haszonnal látogatják az iskolák. A fegyverkiállí­tás is gondos összeállítású. Katics László főkönyvelő, Szekszárd: A fegyvertörté­neti kiállítás elrendezése, az ízlésesen elhelyezett magya­rázatok úgyszólván marasz­talják a látogatót és közben természetesen oktatják a fia­talt, időset egyaránt. Az Íz­léses elhelyezés és tisztaság jellemzi egyébként a mú­zeum minden helyiségét. — Minden tárgy elhelyezése gondosan és hozzáértően tör­tént. Simon 'Ferenc földműves, Várdomb: A múzeumban ki­állított dolgok igen sok ta­nulságos anyagot mutatnak be. Az emberi kor fejlődése és átalakulása terén igen élethűen jellemzik az őskor­ban élő ember harcát az életért. Ezt mutatják a kez­detleges eszközök, amelye­ket maguk készítettek lét- fenntartásuk érdekében. Dr. Török Mihály oki, ve­gyészmérnök, Budapest: A múzeum anyaga nagyon meg kapó, kellemes, tanító és fő­leg a műízlést fejlesztő ha­tású. A régiségek és a nép­rajzi anyag különösen becses tanulságokkal szolgált, örü­lök, hogy kifejezhetem elis­merésemet e pár sorban. Szani Pál cipész, HossZú- hetény: Hosszúhetény eléggé távol van Szekszárdiéi. El­jöttem azért, hogy lássam, milyen a szekszárdi múzeum. Sok szépet láttam már és ezek közé tartozik a szek­szárdi múzeum is. Igen ér­tékes és rendes, tiszta. Sok látogatót fogok szerezni a szekszárdi múzeumnak. DR. MÉSZÁROS GYULA múzeumvezető.

Next

/
Thumbnails
Contents