Tolnai Napló, 1955. április (12. évfolyam, 77-101. szám)
1955-04-19 / 91. szám
4 NAPLÓ 1953 ÁPRILIS 19 Ä NAGY LENIN Irta: Ss. Sztyepanov „Mit tett *? KI volt? honnét eredt — ez a minden emberek közt legemberibb ember?'* (V. Majakovszkij: „Vlagyimir I.lmcs Lenin“ című elbeszélő költeményéből). Április 22^én emlékezünk meg Vlagyimir Iljics Lenin, a dolgozók nagy vezére és tanítója, a kommunista párt és a szovjet állam megalapítója születésének 85. évfordulójáról. Alig akad a földgolyón olyan hely, ahol ne hallottak volna Leninről. A lenini eszméken nevelődött és nevelődik a bátor harcosok újabb és újabb nemzedéke, akik küzdenek a munkásosztály ügyéért, az új szocialista életért. Lenin egyik legnagyobb érdeme. hogy megteremtette a munkásosztály harcos, marxista pártját. Sok erőt és önfeláldozó munkát követelt, hogy a proletárpárt sorait egységbe tömörítse és megtanítsa a tömegek vezetésének művészetére, a cári önkényuralom idején. amikor a munkásmozgalomban résztvevők minden lépésénél ott fenvegetett a börtön. a száműzetés, a bitófa. Lenin kérlelhetetlen harcban a munkásosztály számos nyílt és titkos ellenségével, ideológiailag, szervezetileg, politikailag és elméletileg előkészítette és megacélozta a kommunisták, a bolsevikok pártját. Lenin vezetésével a kommunisták pártja legyőzhetetlen erővé, a munkásosztály valódi harcos élcsapatává fejlődött. Oroszország dolgozói az ő vezetésével a világon elsőként döntötték meg a földbirtokosok és kapitalisták uralmát, megteremtették munkás-paraszt hatalmat és új szocialista társadalmat hoztak létre. Lenin zseniális és bátor tervet dolgozott ki, amelynek segítségével a kapitalista környezet ellenére is felépülhet a szocialista társadalom. E terv megvalósítása lehetővé tette a Kommunista Pártnak, hogy rövid idő alatt a szovjet országot elmaradott országiból hatalmas, szocialista hatalommá változtassa. Elegendő megemlíteni. hogy a Szovjetunió nehéziparának á*lagtermelése '954-ben az 1913-as évinek több. mint harmincszorosára emelkedett az elektromos- energia termelés pedig hetvenszeresére növekedett. Az ország mezősiazdaságalban 25 mi' lió szétszórt apró parasztgazdaság helyébe 90 ezer kolhoz és több, mint 5 ezer szovhoz lépett, melyek korszerű mező- gazdasági technikával vannak ellátva. 1919-ben Lenin 100.000 traktorról álmodott. 1954-ben a Szovjetunió mezőgazdaságában 1,260.000 traktor, 326 ezer kom bájn és számos egyéb gép működött. Lenin álma megvalósult! A szovjet népnek a gazdasági és kulturális építkezésben elért eredményeiről beszélve, nem szabad szem elől téveszteni, hogy a szovjet állam fennállása óta két háborút élt át, amelyek óriási erőfeszítést és hatalmas áldozatokat követeltek. És ha a szovjet ország biztosan halad ’ egyre újabb győzelmeit: felé, ez a szocialista rendszer hatalmas életerejéről tanúskodik. A szovjet nép jelenleg új, hatalmas feladatokat old meg a mezőgazdasági és kulturális élet további fejlődése, a szocialista társadalom megerősítése és a kommunizmushoz való fokozatos átmenet terén. A nagy Lenin tanította, hogy a kommunizmus csak azután következhet be, ha a szocializmus teljesen győz és ■megszilárdul. A kommunizmusba való átmenethez mindenekelőtt a magasabb technika alapján állandóan fokozni kell a munka termelékenységét, gyarapítani kell a közös vagyont. A szovjet nép Európa és Ázsia népi demokratikus államainak testvéri barátságára támaszkodva építi a kommunizmust. A Szovjetunió ma már nem egyedüli szocialista állam a világon. Vele együtt a Kínai Népköztársaság és tíz más állam alkotja a szocializmus és demokrácia hatalmas táborát. A 900 milliós szocialista tábor elsőfontosságú, nemzetközi jelentőségű tényező. A Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, valamint a demok rácia és a szocializmus táborához tartozó minden állam következetesen harcol a békéért, a népek közötti barátságért, az imperialista háborús gyújtogatok ellen. A béke politikája, amelyet olyan állhatatosan folytat a Szovjetunió és a többi népi demokratikus ország, megfelel a népek érdekeinek. Ezt igazolja a békeharcosck hatalmas nemzetközi mozgalma, amely sokszázmillió embert ölel fel. A legszélesebb néptömegek egyre aktívabban állnak ki a béke, a demokrácia és a szabadság ügyéért. Ebben nyilvánul meg a leninizmus eszméinek, korunk leghaladóbb eszméinek hatart-"" “’etíaenlő ereje. Hogy evessünk át... ? Mikor esős reggeleken az iskolába megyek, s a Marx Károly utca sarkához érve végignézek az úton, akaratlanul néhány kép jelenik meg szemem előtt a „Rokonok’* című filmből. Zsarátnoknak, a költött városnak éppen olyan, sárosak voltak az utcái, mint a miénk. Ezek után még tiszta, fényes cipőmre esik tekintetem és elfut a méreg. Ki ne mérgelődne ilyenkor, hiszen minden ember szereti ha szép a cipője és bosszankodik ha hiába fényesítette ki reggel. Furcsa, hogy Tolna megye székhelyén ilyen elhanyagolt, sáros utcák vannak. Ezek között pedig élenjár a Marx Károly utca. Itt még növeli a sárt az, hogy a másfél év óta épülő patakhídhoz járó kocsik szívesen közlekednek a járdán, illetve ha nein akarnának is, ott kell a keskeny út miatt. A városi tanács többet törődhetne a város utcáival, útjaival, hogy ne kellene például a közgazd. technikum 350 tanulójának megállni az utcasarkon és ezt sóhajtani : hogy evezzünk át ezen a sártengeren? Nem is beszélve a többi járókelőről. Bartus Mária . levelező. A S/l'.K:*ZÁRDI Építőkari Szövet- li.tv.ei, Itárvóczi u. 15. $z. azonnal betété-'re szak iparosokat ke rés. Jelentkezni lehet a fenti cin alatt. AJÁNDÉKOZZ töltőtollat! Garanciával V<*pKató minden Földműves- szövetkezetben és Népboltban. AZONNALI belépésre alkalmazunk lóhajtó és rakodómunkásokat. Kereset: lehetőség: 800—1.400.— Ft-ig Dolgozóink részére munkaruhát, vi dekliknek napi egyszeri meleg étkezést, valamin^ munkásszáUáb, biz tosúunk Jelentkezni lehet Belsped központ. >zekszárd. Vörösmarty u. 3 AZONNALI belépésre keresünk lormást, technikust és revizort. Kisy pari Szövetkezetek Tolna megyei S/.ö.vetsége, Szekszárd, Széchenyi u. 33. TERMELŐI borkóstolót nyitott a szekszárdi Földművesszövetkezet, -zekszárd. Sztálin tér 7. alatt. Ha jó bort akarsz inni, keresd fel azonnal! JELENTKEZZ bányamunkára a Pé- esi Szénbányászati Tröszthöz! Kereseti lehetőség 900.— Ft - tál felfelé, £első határ nincs. Jelentkezni lehet, a Tanácsoknál. AZONNALI belépésre felveszünk asztalos szakmunkást. ak.i szegező lakatos munkát, is végez, tetőfedő két, pata- és sziget élőmunkák r a, kőműveseket, és segédmunkásokat, változó munkahelyekre. Tolna megyei Építőipari Vállalat, Szekszárd, Arany János u. 13. FELHÍVÁS! A B. M. Tolna megyei Főosztály ismételten felhívja a vállalatok, szer vek, stb. figyelmét, hogy az 1/ 954. (I. 9.) M. T. sz. rendelet értelmében: a munkahely és szakképzett ségben beálló változásokat, a Kendéiét értelmében azonnal jegye zek be a személyi igazolványba. A munkavállalóknak szintén érdekük és kötelességük, hogy úgy a munkaviszonyban, mint a szakkép zettségben, lakásváltozás esetén csa !ádi állapotban, névváltozás esetén ezen körülményeket az erre illetékes munkaadónál, rendőri s; érvnél, vagy tanácsnál jegyeztessék be a személyi igazolványba 48 órán he íjil, illetve akiknek még nincs sze mélyi igazolványuk, úgy ezt haladéktalanul váltsák ki. Azon l-i éven felüli magyar állam polgár, aki a fentieknek nem tesz eleget, vagy késve tesz cL get k> teszi magát annak, hogy nem vállalhat munkát és a küFbiféle prob lémáit a hiányzó, vagy hiányos s e mélyi igazolvány miatt nem tudja elintézni, ezen felül, ui'nt a rendelet megszegője szabálysértést kö vet el és pénzbírságban részesül. B. M. TOLNA MEGYEI FŐOSZTÁLY VEZETŐJE. filtaidí Biankára felveszünk kőműves, vízvezetékszerelő, bádogos, festő és mázoló, burkoló épületlakatost és autogénhegesztő szakmunkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat: Munkahelyeink Nagy-Budapesten vannak. Teljesítmény szerint jó kereseti lehetőséget biztosítunk. Vidéki dolgozók részére az útiköltséget megtérítjük és ingyenes szállást adunk, kéthetenként szabad szombatot tartunk. Vidéki nős és családfenntartó dolgozók részére keresetén felül naponta 6, illetve 10.— forint különélés' díjat fizetünk. Jelentkezni lehet: K. É. M Építőipari Vállalat Munkaügyi osztályán, Bpest, V.. Arany János u. 34. sz. Ünnepi béke-esteket rendeznek Tolna niegye 51 községében május 9-én, a II. világháború befejezésének napján Május kilencedikén, a második világháború befejezésének napján ünnepi békeesteket rendeznek Tolna megye 51 köz ségében. A győzelem napjának ünnepén a békebizottságok ismertetik a Szovjetunió követ- kezojtes b'to:ipo1'itűriáiát s elbeszélgetnek arról, hogy mi . a magyar nép feladata a békéért folytatott nagy harcban. Végrehajtották az ítéletet a kajdacsi gyilkoson A szekszárdi megyei bíróság múlt év november 24-én tárgyalta Molnár István, a kajdacsi József Attila tsz elnöke gyilkosainak ügyét. A bíróság Kolompár István és Erdélyi Kálmánt halálra ítélte. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta. A Népköztársaság . Elnöki Tanácsa Erdélyi Kálmán halálbüntetését kegyelemből életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatta át, Kolompár István kegyelmi kérvényét elutasította. Kolompár Istvánon az ítéletet szombaton végrehajtották. w i n k u KEDD, ÁFRILIS 19 Ügyeletes gyógyszertár: — 11/1. számú Állami gyógyszer- tár. Névnap: Kocsárd. Várható időjárás kedd estig: Feihőátvcnulásak, futó záporok. Elénk, helyenként viharos északi-északkeleti szél. Hideg idő. Vámható legal acsonyaibfo hőmérséklet ma éjijei: északen mínusz 1—mínusz 4, délen mínusz 1—plusz 2. Legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 5—8 fok között. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZl G Kiadja- a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonsz?}ma; 20 iO Kiadóhivatal telefonszáma: 20 11 A szerkesztőség és kiadóhivatal címe: Szekszárd. Széchenyi utca 18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlap-kézbesítő postahivatalok Előfizetés, postaIrvataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft. Pécsi Szikra Nyomda YgUalat Pécs. Munkácsy Mihálv utca 10 s? Telefon: 20-27. Nyomdáéit felel: MelL*» P».ezfcő HIRDETMÉNY Értesítjük a gazdaközönséget, hogy a kormányzat által kiadott állatakcit maghosszabbítást nyert Az akció során malacok, csikók és lovak kerülnek eladásra. MALAC ELADÁS HELYE Dunaföldvár, Tolnasziget, Szarvasd, Alsóleperd. Alsopél, Fornád, Csurgópuszta, Nagytarmás Csikó-, ló-eladások helye és napja ^ 1955. április 19. Biritó, Állami Gazdaság, Segespusztai üzemegysége Csikó, ló 1955. április 20. Tolnasziget, vasútállomás Tolnamözs Csikó, ló 1955. április 21. Palánk, vasútállomás Palánk Csikó, ló 1955. április 21. Lengyel, vasútállomás Kurd Csikó, ló 1955. április 22. Alsóleperd, Sütvég 2. sz. istálló vasútállomás Döbrököz Csikó, ló 1955. április 23. S/.arvasdpuszta, vasútállomás Nagvgono Csikó és ló Eladások kezdete reggel 9 óra TOLNA MEGYEI TERMÉNYFORGALMI V. SZEKSZÁRD SPORT ........... - % ■ ni K ét pontra nőtt a Bonyhádi Vasas előnye a megyei bajnokságban Már sokszor megállapítottuk, hogy az időjárás nem fogadta kegyeibe az idei labdarúgóbajnokságot. Ez a megállapítás teljességgel áll a VII. fordulóra is, amelyet két napos hideg, esőzés után teljesen fellazult, latyakos pályákon játszottak, le csapataink. A mostoha időjárás miatt mégis csak egyetlent mérkőzés maradt eb az gém a pálya használ hatatlansága miatt, hanem azért, mert a Hőgyészi Traktor nem érkezett meg Tolnára, ügy látszik, hogy a hőgyészi csapat máris a „lemorzsolódás“ gondolatával foglalkozik. Kétségkívül tavalyi jó szereplés után fájdalmas az egész megye labdarúgó közvéleménye számára a hőgyésziek idei gyenge szereplése. A meglepetés ezútlal sem maradt el. A harcos szellemben, óriási küzdeniakarással játszó újonc öcsén yi csapat Szekszárdon is győzni tudott a Dózsa ellen. A másik szekszárdi mérkőzésen Nagy mán vök csak az utolsó pillanatokban biztosította be győzelmét az Építők ellen, pedig végigtámadta a mérkőzést. Itt is a csatársorban vaivnak bajok, akárcsak a Petőfiben, amelynek csatársora ezúttal sem rúgott gólt Sirnontornyán sem. Hogy mégis ponttal tért haza a szekszárdi csapat, az a védelem érdeme. mert 7 mérkőzésből immáron az ötödiken nem kapott gólt. Ez is egyedülálló teljesítmény, Dunaföldvár ron is csak egyetlen gól esett. Ezzel győzött a hazai egviittey. Paks e'l-Mi, Dombévá rótt a Törekvés Mázát győz V le, Bonyhádon pedig a D. Petőii nagy arányú vereséget szenvedett a Vasastól. Részletes eredmények a következők: Öceényi S. K.—Szekszárdi Dóz6a 4:3 !!!, Dunaföldvári T- véd—Paksi Kinizsi | :0,^ Sinvmíornyai V. L.—Szék szárdi Petőfi 0:0, Dombóvári Törekit és—Máza 2:0, JNagymányoki Bányász —1 Szekszárdi Építők 3:0, Bonyhádi Va- fiA'.s—Dombóvári Petőfi 6:1. A gól nélkül végződött Simontornya -■Vz. Petőfi mérkőzés miatt a Bonyhádi Vasas előnye már két pontra t a bajnoki táblázaton. Még mindig szoros ugyan a küzdelem, de úgy lát i dk, mintha lasögn leszakadna a mezőnv a listavezetők mögött. Az éllova*; és a 7. helyezett Máza között már 5 pont a különbség. Sok változás van a sorrendben is. Nagymányok fein>3 múlt a második helyre, eggyeí lejjebb szorítva Simonion) yát és * a Szekw.árdi Petőfit, Paksot. örvendetes a lellfces öcsén yi együttes nem várt jó. szerelm ese. Vasárnapi győzelmükkel megel Q ztélyy a Dózsát és jelenleg a 8. helyen vannak. A Szekszárdi Építők, a Donúrtóvári Petőfi és a Hőgyészi traktor változatlanul sereghajtó és egyiküLeiek som sikerült javítania eddigi tvssz helyezésén. A bajnokság állása a következő: 1. Bonylhád 7 6 — í 25:5 12 2. Nag\ Aiányok 7 5 — 2 3t:10 10 3. Sinion&Trnya 7 4 2 1 15:6 10 4. Sz. Petőfi 7 4 2 1 7:3 10 5. Pak» 7 4 1 2 20:12 9 6 DmiafcAJvár 7 4 t 2 16:12 9 7. Máza 7 3 1 3 20:14 7. 8. öcsény 7 3 1 3 21:24 7 9. Sz. DózSVt 7 3 — 4 23:18 6 10. D. Tőrei t» ée 7 3 — 4 9:19 6 11. Tolna 6 t 3 2 v7:16 5 12. Sz. Építőtó '? 1 1 5 10:15 3 13. D. Petőfi 7 1 — 6 12:31 2 14. llőgyész 6 — — 6 6:38 — A VDI. foíduló mérkőzései. Sz. Dózsa—Simont^ rrtya, Őcsóny—Bony- hád, D. Petőfi--Tolna. Hőgvész—Dúlt afö1 elvár. Pnks--D. Törekvés, Máza— Sz. Építők, Nagymányok—Sz. Petőfi. Jól dolgoznak Bölcskén . ... „A bölcske-í falusi sportkör veze tőséje, mely az új vezetőfiégvártasz - tások alkalmából új tagokkal erősödött, tovább folytatja az elmúlt években már elkezdett jó és eredményes munkájút- A vezetők szera- előtt tartják a tömegsport fontosságúja és ennek érdekében öt szakosztályt működtetnek, ahol a község és a gépállomás dolgozói megtalálják a sportolási lehetőségeket. A Labaarú-ó csapatuk a LL osztály keleti csoportjában szerepel. A csapat tagjai mind fiatal, lelkes sportolók, akik már több esetben magukra vonták a figyelmet a szép összjátékkal és a jó szellemmel. A kerékpár szak szíálynak 21 tag ja van. A sportkör az á.pril'is 4-én megrendezett kerékpáros versenyen — 20 kilométeres távon — megrendezte a versenyt. Külön dicséretet érdemel Ötvös Lajos, a ts éves spor- to’ó, aki egyedül végzi a szakosz- tálv irányítását, szervezését és ez mellett az összes versenyeken részt- vesz és ott példamutató küzdeni tudásával, akaraterejével egymás után nyeri a versenyeket. Ha tovább fo.lv tatja eddigi lelki isme rét es munkáját, felkészülését, rövid időn belül a megye élvonalába kiizdketi fel magát. A jó idő beálltával az atlétikai szakosztály tagjai elkezdték edzéseiket. A tavalyi évhez hasonlóan az idén is a vezetőség nagy súlyt fokiét az atlétikai szakcs-'tály működ telesére. Az április 4-én megrendezett mezei futóversenyen a hűvös :dő ellenére is 16 induló vett részt. Az asztaliteniszezők részére megtartották a házi versenyt és az áp rilis 4-i versenyen 28 induló vett részt. Legjobbaknak Nyulasi. Fritz és Debreceni bizonyult. A sakkozók se hoznak szégyent a sportkörre, .mert a házi versenyen 84 en vettek részt, s így az-t három csoportban kellett megrendezni. A bölcskei sakkozók Tésztvesznek a megyei versenyen &>. Anyagi vonalon a sportkörnek kisebb^ nagyobb gondja akad, de ez egyáltalán nem tartan őket vissza & sportolástól. A helyes irányítás, szervezés mellett meg találják a módját, hogy az anyagi .feltételeket is biztosítsák a sportoláshoz. A sportolók ku.l túrgárdája már harmadszor adta elő a ,,Buborékok“ című. szatírát, melynek az utolsó bevéteba 1400 ^forint volt. Ezekből a bevételekből utaznak a labdairwgók és a többi sportolók különböző versenyekre. A bölcskei sportpályára ráfér a javítás. Ezt tudták a/ sportolók is őzért megszervezték a társadalmi ólon való megjavítását, illetve korszerűsítését. A sportolók és szurkolók együttesen napi mimikájuk elvégzése után a sportpályán találkoznak és közös erővel dolgoznád!., hogy a labdarúgó pályát füvesítsék, a pálya körül fásítsanak és atlétákéi pályát építsenek. Ezekben a munkákban különösen kivette részét Smlák Pál, Bénák János, Krizsák Istvát* és rajtuk kívül még sokan. így dolgozik a megye egyik községében — Bölcskén a falusi sportkör vezetősége, és annak tagsága, hogy a dolgozók sportolási igeneit és ezen keresztül egy egészséges munkára-barcra kész fiatalságot Levéljen. Szövetkezetek sport brigádja inak versenyéről A felszabadulási verseny nagyszerű eredményeket hozott megyénk szövetkezeteiben. Dolgozóink nagy része lelkesen vett részt ebben a versenyben és jó termelési eredmé nyelvei tett tanúbizonyságot hazaszeretetéről. Spor'brigádjaink ugyancsak szép eredményeket értele el a felszabadulási versenyben, illetve a felsza- badu’ási műszak alatt. A dombóvári Vasipari KTSZ festő sport-bri- gádja 190 százaléké«, a kovács-brigád ugyanennél a szövetkezetnél 180 százalékos, a Dombóvári Ruházati és Szolgáltató KTSZ ,,Április 4 sport- l>ri iádja‘“ 137 százalékos, a Szekszárdi Cipész KTSZ ^ S/partakusz sport brigádja 133 százalékos eredményi ért el március hónapban. A Szekszárdi Építőipari KTSZ-ben a Töttös-Ábraihám ,,Május 1“ sportbrigád & többekhez hasonlóan jő-, níTinkáva] készült április 4-re. Ennek, eredményeképpen első. negyedéves tervüket 185 százalékra teljesítették. A „Május 1“ brigád nem állt meg a versenyben. Tovább folytatják azt, és ehhez versenyre hívták a megye összes sport brigádjait tervtál-telje- sítésre, önköltség csökkentésre, hulladékanyag fokozottabb felhasználására. minőség emelésére, selejt csökkentésére. Május 1 tiszteletére folytatják tovább a versenyt a féléves terv minél sikeresebb befejezésére. Ezt a versenykihívást a Szekszárdi Cipész KTSZ Marton ..Szpartakusz*1 sport-, brigádja elfogadta. A me>:ye kilenc sport-brigádja kö- •ött már eddig 6 szdananovista brigád van. Iskolai sporthírek Szokszárdon, az áMalános gimnázium tornatermében ma reggel 9 órai kezdettel kerül megrendezésre az lifjú Békebarcos általános iskolai •orriászbajnokság. A megyei bajnokságon a járási bajnokok jogosultak rész-tvenni és ezért mind a lánvok, mind pedig a fiúk __ versenyében 6—6 csapat részvételére számít a rendezőség. A járása baj- norkságotk során az alábbiak bizo- pyulttak a iegjebbaknak: Fiúk: Bonyhádi járás: Bonyhádi álL iskola. Dombóvári járás: Dombóvári ált. fiú iskola. Gyönki járás: Hőgyészi ált. isjcola. Paksi járás: Paksi 11. sz. állt isko’a. Szekszárdi járás: Bátaszólki fiú ált. iskola. Tamási járás: Taanásii áh, iskola. Lányok: Bonyhádi járás: Bonyhádi ált. iskola. Dombóvári járás: LVi.mbóvári Vány ált. iskola. Gyönkj járás: Hőgyészi ált. iskola. Paksi járás: Paksi 1. sz. ált. iskola. Szekszárdi járás: Bátaszékd 'leányiskola. Tamási járás: Tamási ál*t .islkola. A járású versenyeknek komoly Irányossága veit, hogy rendezési hibák miatt c zekszárd város aiem vett részt a küzdelmekben. Bár a iárási bajnokságokon - nem voM sok a résztvevők száma, az előjelek szerint mégis komolv teljesítményekre 1 ebeit számítani. Iirem dícsé- T4es hogy a középiskolák Örvendetesen se fit ség: ve sietek az álta- ’ános iskolai baj nőik.Ságoknak, mind a terein, mind a versenyszerek rca\~. delkrzésére boocétócáv'il és a szekszárdi gimnázium teljes ren- dezp gárdája! . mjuu v.* ‘a v réeny zavartalan megrendezésére. Gondoskodott az Oktatási Osztály a tárgyilagos pontozásról is. A. bonyhádi. a gyönki, szekszárdi dombóvári középiskolai testnevelők látták majd el a pontozás munkáját. \z a vélemény, hogy az általános', iskolások bajnoksága lendítőleg fog: mard hatni a megyei tornasport fejlődésére is. ☆ A megvet úttörő 1 abd a rú a j** nnikság küzdelmei április 24-én. vasárnap kezdődnek meg megyeszer- te. Az első fordulóban az ö'lábj>i mérkőzésekre kerül majd sor: (El61*^ állók a pályaválasztóik): Bo.nybád—* Nagy mán. vök. Maies, Váralja. Dóm- bóv ár—U j d ombó vár, Máza—Dob r 5köz, Kocsola—‘Nagykónyi, Martin- ca p u s z ta—Na g y s zokoly, Ma^ vinji-kcr sz i—Ige? r z &m cs e, Hő gyész—Hogy é+ szí Petőfi nevelőotthon. Szaíkály—• Te ved, S imotutorn y a—Nagyszékely. Gyünk'—Regöly, Zoraba;—Szekszárd, Tolna 11. sz.—Decs, Kistormás— Györköny, Paks l.—'Paiks 11. sz* Dunaszen trryörgy—Fadd, Dunaföld,-, vár 1. sz.—Dunaföldvár 11. sz. Du- nakömlőd—‘Bölcske. •í \ kispáüyás általános iskolai ^ké-* 7, i láb d ab aj nők «á g kiizdelimeire eJoro*. láthatólag május első napjaíban jke-. rül majd sor. A b.ajTtpk?.4g kiesése»; rendszerben kerül lebonyolításra. «V Az idén e’őször nem rendezik meg a köz én ;s kodások mezei futóbajnok- ságát. Igv a közép iskolások Js % mogyei TSB által rendezendő ifjú-* 'ba irt''1-r ’h^^neV fel teljes erejükkel. A középiskolások v- rkai pú vp.bnju' V«ágait május^9-ún • z ál + <’1ái’:os L-|I- oIúroV é' ^ á jus 22 én rendezi majd meg a Mo** jgyaí Tanács Okiatási Osztálya.