Tolnai Napló, 1955. február (12. évfolyam, 26-49. szám)
1955-02-13 / 37. szám
4 NAPLÓ 1955 FEBRUAR IS A paksi szülőotthonban Nagy sikere volt a járási kultúrhás Mozart-hatig ver senyének A napokban egy paksi fiatalasszony ismerősömmel találkoztam, aki négy hónapja boldog kismama. — A paksi szülőtthonban szültem — mondja érdeklődésemre és igen sok szépet mesélt a kis otthonról, dolgozóinak kedves ségéről, a kifogástalan gondozásról és ellátásról. Az ő elbeszélése indított arra, hogy megnézzem magam is a szülőotthont, — a megyei tanács egészségügyi osztályának véleménye szerint — megyénk egyik legjobban dolgozó egészségügyi intézményét. A járási egészségügyi csoport gazdaságvezetője, Péter László szedte elő az otthon munkájára vonatkozó kimutatásokat és ő kalauzolt az otthonban, mivel a vezető orvos éppen távol volt. A statisztikából szemléletesen tük- rüződik a kis 15 ágyas szülőotthon nagy forgalma. Előfordult, hogy nem 15, de 25 szülő anya tartózkodott egy- szere az otthonban. Ilyenkor nem csak a kis gyermekágyakat foglalták el a csecsemők, hanem fürdőkádat, ösz- szetett székeket, mindenféle lehető alkalmatosságot felhasználtak az apróságok elhelyezésére. Az elmúlt évben 28 szülés volt az otthonban, eközül egy csecsemő halt meg, a szülőanyák között egyetlen haláleset sem történt. — Nézze meg az otthont, olyan, mint egy kis klinika — invitál kedvesen Péter László. Fent azután átveszi az irányítást Virágh Istvánná szülésznő, hiszen ez már az ő birodalma. A kedvesmodorú, halkszavú asszony jogos büszkeséggel mutatja meg a miniatűr klinikát. Ragyogó tisztaság minden zugban. Egyik 3 ágyas szobában boldog mamák napfürdöztek éppen. A nagy ablakon széles sávban sütött be a télvégi nap, végigtáncolt a fehér takarókon, csintalanul körüllengte az asztalkákon pompázó virágokat. — Kedves itt mindenki, nem lehet kifogásunk sem a gondozás, sem az ellátás ellen, — mondja Kertai Lászióné, a bikácsi főerdész felesége. — De azért mégiscsak hazavágyunk — kívánkozik ki belőle "ti vágyakozás otthona után, hiszen a férje és három gyermeke várja az ő és az újszülött kis Zsuzsika hazaérkezését. Az otthon legkedvesebb tér me, ahol a csecsemők feküsz- nek a rácsos ágyacskákban. Virágh Istvánná szeretettel néz végig a kis fejek és az össze szorított öklök során. — Nem tudnék élni a munkám nélkül — jegyzi meg az ő egyszerű halk hangján. Munkáját hivatásnak érzi, szeretik az anyák és az otthon orvosa dr. Tóthegyi József is, hiszen a jobbkeze. Dr. Tóthegyi József áldozatos munkát végez — ahogy Virágh Istvánná és Péter László elmondják. Az idős orvos messze lakik az otthontól, de minden szülésnél jelen van, akár éjjel, akár nappal történjék. Emellett nem csupán a szülőotthon orvosa, hanem azon kívül is rendel. A szülőotthon felszerelése egyre gyarapodik. Nemrégen fejezte be a KTSZ a zuhanyozó építését. Mosógépi felszerelést is a közelmúltban kapott a szülőotthon. Jelentős az orvosi rendelő felszerelése. Az eredmények, a fejlődés mellett azonban panaszt is hallottam az otthonban. A hivatásszer »tét, az áldozat- készség sokmindent megold, de mindenre nem képes. A nagy forgalom mellett a takarítás munkáját képtelenek a szülésznők és az orvos vállalni. Már pedig egy takarító nő kevés — mondják. A norma szerint csak ennyit lehet beállítani — hárítja el az egészségügyi osztály a kérést. Úgy látszik tehát, hogy az egészségügyi minisztérium határozata ellen nincs apelláta. Érthetetlen azonban, ez a szűkkeblüség a minisztérium részéről, hiszen a takarítónők külön szakképzést sem igényelnek és nyilvánvalóan szükség ven rájuk. Az otthon dolgozói azért igyekeznek munkájukat hiba nélkül ellátni. Ebben az évben február 7-ig 43 újszülött látott napvilágot a paksi szülőotthonban. Sz. J. | Levelezőnk írja Kisvejkéről Kicsi, de lelkes kultúrgárda van Kisvejkén — írja levelében Major Mátyás, a bonyhádi kultúrház igazgatója. A fiatalok a kitüntetett Farkas pe- 'dagógus házaspár irányításával a „Pettyes" című háromfelvo- násos színművet tanulják. A kis színjátszó együttes nagy ambícióval dolgozik, hiszen nagy tervet akar megvalósítani a község. Uj kultúrotthon építését tervezik, ehhez pedig minden bevett fillérre szükség van, mivel a megyei tanács nem tud anyagi támogatást adni az építkezéshez. A kultúrgárda és ezen túl az egész falu áldozatkészségére szükség lesz az új kultúrotthon felépítéséhez. Az előkészületek már meg is kezdődtek. Nagy érdeklődés előzte meg a szekszárdi szimfónikus zenekar első bemutatkozását, melyen Mozart műveiből egy- beálllított műsorukat adták elő. Az érdeklődés megérdemelt volt: a jól egybehangolt együttes méltó volt az előlegezett bizalomra, még akkor is, ha az előadás kvalitásban nem volt egyenletes. Legkiemelkedőbb a B-dur szimfónia volt, mely nemcsak pontos előadásával, hanem igazi mozarti muzsikálásával tűnt ki: a zenekar itt bizonyította be legjobb képességeit. A népszerű török indulót méltán kellett megismételni. A Kis éji zene ezekkel szemben hagyott hiányérzetet, s bár pompásan indult, de az utolsó tételben a zenekar fegyelme sajnálatosan felmondta a szolgálatot. A Don Juan-nyitányt kicsit keménynek éreztük. A szólisták közül Angyal Ferenc két Sarastro-áriáját kell kiemelni, kultúráltsága, biztonsága méltó Mozart-tol- mácsolónak mutatta. Légrády Ilona bölcsődaláért kapta a nagyobb sikert, mégis aTheisz Két új szovjet filmet mutat be megyénkben elsőnek a bonyhádi filmszínház. Mindkét film Csehov elbeszélésből készült Egyik „Aljeko”, vagy a novella címén a „Cigányok táborában”. A zsivaj gó cigányLőrinccel előadott Don Juan- kettőst éreztük Mozarthoz közelebbinek. A variációk előadása sikerült. A szimfonikus zenekar kiállta az első próbát. Véghelyi Miklós invenciózus karmester, aki nemcsak közel tud kerülni Mozarthoz, de közel is tudja hozni. Dirigensi képességei elsősorban a B-dur szimfónia hibátlan előadásában csillogtak, de az éji zene első tételével sem vallott szégyent Az előadásra napokkal előbb minden jegy elkelt. Ez a siker a jövőre nézve is kötelez, tábor színes és mozgalmas életébe pillanthatunk be a színes operafilmben. Zenéjét Rahma, ninov szerzetté. A másik film ugyancsak Csehov egyik novellájából „Svéd gyufa” címen készült Megjelent a „Dunántúl“ új száma A Pécsett megjelenő Dunántúl a vidék legnagyobb folyóirata, mely az idén már kéthavonként jelenik meg. Egyetlen vidéki folyóiratunk, mely kilenc dunántúli megyén kívül a fővárosi írók alkotásait is közli s így minden száma teljes irodalmi életünk keresztmetszetét adja. Most megjelent új száma az elmúltakhoz hasonlóan gazdag és változatos. Galsay Pongrác Nagy Lajosról írt kegyeletes sorokat. A prózai írások közül kiemelkedik Tatay Sándor, Mándy Iván, Szántó Tibor és Gyenis József novellája, Kodolányi János Móricz Zsig- mond emlékezéseinek első része. Közli a lap Belia György készülő Babits életrajzának két részletét is. A költők közül Csorba Győző emelkedik ki i>erses önéletrajzának „Apám halála" című megrázó részletével, mellette Borsodi Gyula, Csányi László, Fodor András, Gömöri György, Kemény Dezső, Kerényi Grácia, Pál József, Pásztohy Domonkos, Takáts Gyula, Tarbay Ede és Vidor Miklós új verseiből közöl a lap, melynek gazdag számát Kanyar József, Székely Julia, T. Polgár István, Fábián István, Kende Sándor, Szántó Miklós, Selymes Ferenc, Abody Béla, Szőllősy Kálmán, Géczy József és Fü- taky Hajna’ bírálatai, cikkei egészítenek ki UJ FILMEK ÉLET, WACIYHALÁL? MEGINT ESTE VAN. Hát aztán? Úgysem lesz holnap sem jobb. Olyan mindegy már minden. Kicsit hosszabb volt a mai nap, mint a többi. de csaik mert több minden történt, mint máskor szokott. En is csak azért vagyok itt, mert megszöktem. Most újra itt kuporgok szokott helyemen, a legmagasabb ágyban. Szívom a fojtó, áiporodott levegőt Az áldandó, kegyef’en éhséget is megszoktam már. Csak mindig. m:nt.ha forogna velem az egész barakk. Ez biztosan az éhségtől van. Köröskörül lángokban áll minden. Ide még nem értek el a lángnyelvefc. Szemem az árammal teli drótkerítésre téved. Hányszor akart anyám nekimenni vetem együtt, talán jobb lett volna, ha engedem. Éppen most kapott bele a tűz az utolsó épen maradt krematórium falába Mohón nyaldossa. Nem lesz többé krematórium. Körülöttem sóhajok, jajgatás, kiabálás Néha egy hisztériásán felcsukló nevetés hallatszik. — Elégünk!.. . Itt égünk ed mindannyian!. , Ez lesz az igazi krematórium! Nevetés vagy könnyek? 1 Étn már egyiket sem tudom. Élet vagy halál? — Hát, van még egyáltalán különbség a kettő között? A lánginyelvek belekapnak a még üresen is félelmetes őrtornyok vázába. Tegnap, tegnapelőtt, vagy talán már évek óta időnkint ke- lepelni kezoett róla a géppuska. Innen lőttek bele Irén lábába is, mert húgával beszélgetett a kerítésen keresztül. Mcet messziről hallatszik a fegyverropogás. ÖSSZEREZZENEK, ahogy valaki a vádiamhoz ér. Közel hajol a fülemhez, úgy hallom izgatott suttogatását. — Feltörték a kenyénraktárt — súgja Ági csendesen gyere — mondja izgatottan —, mert különben nekünk nem jut semmi! Ugróm a magasból a talpnélküli, felül is rongyos ormótlan bakancsot kezembe fogva, sietek ki a blokkból. Megszokott mozdu’at, így szaladtam mindig, ha német jött a báliakba, NAGY RAKÄS KENYÉREN ÜLVE majszolok egy egész kenyeret. Olyan száraz, hogy majd belé törik a fogam, de mit számítana a fogam? Mit számít, hogy a fürészpor csendesen pereg le róla és tele lesz vele a lábam? Nem számít semmi, csak hogy a gyomromat marcangoló fájdalom enyhüljön. Ági már a másodiknál tart. A szemefénye úgy lobog, mint. a gyertyaláng. Hirtelen végigcllkázrik agyamon a gondolat, hogy vajon én is ha- scmlítok-e rá? Tüskés hajammal, mely míg alig kezdett nőni a kopasztás után. kicsi arcommal, a sebektől naggyá duzzadt számmal? Eh inkább elfordullak és még gyorsabb evésre ösztökélem magam. Már én is másodiknál tartok miikor egyszerre nydloan is rohannak be. Szinte kirángatjél< alólam a kenyeret. Or- ditozás, jajgatás tölti be a termet, ahogy egymást taposva igyekeznek a kenyér felé. — Nem mész innen!... Nem látod, hogy ez az enyém!... Nem adod ide? Jaj a lábam!! Zsuzsii a mellettem fekivő lány elbotűott és rázuhant a rakásra. Éva néni egyszerre fürge lett. Most elhagyta szokott lassúsága, ő már öregnek számít, harminchat éves. „Korát“ meghazudtoló gyorsasággal bukdácsolt át a kenyereken. Az egyik sarokban Magdi áll és rág nagyon lassan. Szegény, ő marad mindig legutolsónak. Még most is szerény. Olyan amilyennek itt nem szabad lenni. Lábam előtt egyre nő a „kenyérből“ kipergő fűrészpor. Csák falom, két kézzel tömöm magamba. KINTRŐL, EGÉSZEN KÖZELRŐL géppisztolyok kerepelnek. Egy pillanatra megáll a számban a falat. Még gondolkozni sincs időm, máris recsegve-ropogva törik be az ajtó. ahogy durva rúgások betaszítják. Wehrmacht katonák. Kezükben lövésre kész fegyver. Gépiesen rágom az utolsó falatot, közben már lök- dösnetk, kifelé, összeterelnek valamennyiünket. összefagyott, fájó lábaimmal olyan keserves a sorakozó. Izzón vöröslenek az elégett őrtornyok zsarátnokai. Órákat, vagy csak perceket állunk itt a hóban? Nem tudom... Lábam már síkos meredek utat tapossa ... Nem tudom merre, hova meddig ... Pedig az út ismerős, talán a város felé, ahova egvszer fertőtleníteni vittek? ... Mindegy... Csak egyre gondolok folyton ... Két kezem görcsösen markolja legfontosabb ruhadarabomat, a hosszú férfinadrágot. Egyetlen figyelmetlen lépés és elveszítem. Még szerencse, hogy olyan Lassan megyünk. Gyorsabb menetet úigyílátszik még ordítozásuk, lövöldözésük sem tud kierőszakolni belőlünk. Gémbe- redett ujjaiim fájdalma mellett valami élesen belehiasít a mellembe. Hogy körülöttem egyre ziláltabbak lettek a sorok, észre sem veszem. Csak a nadrágom... Milyen magasan vagyunk ... Milyen szél van, körülöttünk a fák... Ott messze mintha tábortüzek égnének ... Úgy világít ide a tűz, bele a szemünkbe, mégis milyen messze van... Onnan hallatszok az ágyúzás, lövöldözés? ... Ott ás tűz A nadrágom... Meddig kanyarogtunk a város utcáin, M tudja már négen ott szorongunk valamennyien egy nagy kőbarakk előtt. Nem akarnak beengedni? Dehogynem. Nagyot botiak a küszöbön, jajgatnék, mégha nyelvem nem tapadna denmedten, 'bénán fájó szájpadlásomhoz. ENNI... LEFEKÜDNI... Ettem már? Enni, Lefeküdni ... Inni... Aludni. Nem emlékszem ... semmire sem emlékszem ... Ködbe vész a szemem előtt minden... Mintha fátyolén keresztül közelednének, távolodnának hulláahozva az idegen arcok... Mindenki idegen ... Ági úgy fáj a hátam Karikák... De szép vörös karikák.., Játszani keltene velük. * Nagy kiabálásra nyitom ki g szemem. Nem tudom hol vagyok, mi van körülöttem, kik kiabálnak és miért, csak fel ijedek rá. Méüyzenigésű hangra nyitom kJ a láztól égő szemhéjamat Napok óta most jön ki először hang a torkomon. Egy férfiarc hajol fölém: — Milyen elgyötört az arcod, Gyevuska, milyen kicsike! Hány éves vagy? Hat? Milyen erős a bácsi, milyen barna, és hogy mosolyog! Erőlködve tágítom nagyobbra a szemem „Apuka“ akarom kiáltani, valóságban csak suttogni tudóik. Vézna karom már a nyakát kulcsolja át. Nagyon szeretném megszorítani, hogy érezze mennyire vártam, hogy eljöjjön értem. Tudtam, hogy eljön ide ahol beteg kis lánya feleszik elhagyottan és vár rá. Olyan kellemesen hűvös a keze. ahogy ráteszi hcmlekomra, Apuka ugye most hazame- gyünk? Apuka katona lett? Fő, hogy itt van, csak miért beszél ioegen szavakat? Mohón iszom a felém nyújtott csajkából a vizet. Engedelmesen hagyom abba. mikor szel’d, de erős kézzel kiveszi a számból. Apuka nem enged többet inni. Apükg vigyáz énrám. Nem tudom, miért vannak annyian körülöttem. Nem értem, miket mondanak, biztosan ők is örülnek, hegy értem jött az én apukám. Csak azt haliam, amit ő beszél, ahogy mondja. — Apuka! Hanasó gyevuska! IJEDTEN KERESEM, már nem látom sehol.' Apu! — szeretném kiáltani. Előttem már egy nagyibajúszu bácsi áll. Kezében vidáman integet a csokoládé. Nem érem el, csak a szemét nézem, a barna szemét, ahogy felém mosolyog. Sokan jönnek még. fiatalok, öregek. Kezükben csokoládé, gyümölcs, már egészen tele van az ágyam. Nini, Ági, hogy erőlködik, hogy az almából minél nagyobbat tudjon harapni, közben felém is szeretne mosolyogni. Alma. vagy piros karika? Szemem egyre apukát látja és keresi mindegyik idegenszavú, katonaruhás férfiban. Aztán visszajön ő is. Kezem újra a nyakát öleli, erőlködve 'kapkodok a sapkáján levő vörös csillag felé. Tízesztendős voltam akkor...---------- Munkácsi Erzsébet.
