Tolnai Napló, 1955. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-12 / 36. szám

1955 FEBRUAR 12 NAPLÓ 3 Április 4 tiszteletére vállalják Párloktatási munka falun Marxista műveltséggel lehet jól vezetni Amikor a járási pártbizottság értesített, hogy a bonyhádi egyhónapos pártiiskoüáiv, küld hirtelen arra gondoltam, mit akarnak az egy­hónapos iskoláival, hisz én, a mezőgazdasági akadémián már megszereznem a háromihóna- pos pártiskolának megfelelő képzettséget is. Most látom igazán, hogy rosszul .gondolkoz­tam .sikkor. Éppen úgy, mint azok, akik egy­általán nem jelentek meg az iskolán. Már az első konferencián éreztem, hogy nagy té­vedésbe sodortak az első gondolataim, megér­tettem, hogy ha a fejlődésben nem akarok lemaradni, akkor állandóan tanulnom kell. — Javaslom minden elvtámsnak, hagy ha ez a megtiszteltetés éri, vegyen részt az egyhóna­pos párt iskolán. Az Itt tanultak alapján mégmkátob meg­erősödött bennem az, hogy megalapozott marxista műveltség nélkül, nem lehetünk hasznos irányítói a nagyüzemi mezőgazdaság további fejlesztésének. A tanultak segítettek abban is, hogy felismerjem termelőszövetke­zetünk életének, vezetésének azokat a fogya­tékosságait, amelyek gátolták eddig gyors előrehaladásunkat, mint például az alapsza­bály megsértése, a munkafegyelemiazítás, a szövetkezeti demokrácia megsértése, a mun­kaegységek helytelen kezelése. Segített a bonyhádi egyhónapos pártóskola abban is, hogy megszerettette velem a tanu­lást. De nem csak megszerettette, hanem olyan alapot adott, amelyre biztosan támasz- koühatom a további tanulásomban is. Horváth József tsz-tag, Keszőhidegkut, Uj Elet tsz. Jó politikai munka nélkül nincs gazdasági siker Nem volt ismeretlen előttem a magas fe­nyőfák között elhelyezkedő bonyhádi, pártis- kóla, mert, egyízbem már voltam hallgatója. Mór akkor megszerettem, de a most itt eltöl­tött egy hónap ezt még jobban elmélyítette s olyan tanulmányi anyagokkal ismerkedtem meg, amely hosszú időre megmutatja szá­momra az utat termelőszövetkezetünk párt­szervezetének helyes irányításéban. Tudom, hogy nagy feladatom van, például az oktatási munka megjavításában is. Ezt világosan mu­tatja a mi termelőszövetkezetünk pártélete is, Scfcan lebecsülik a tanulás fontosságát, nem akarnak elmenni pártiskolára, ahol pedig fej­leszthetnék politikai tudásukat, s amit fel tud­nának használni a gyakorlati életben. A ta­nulták alapján bátran elmondhatom, hogy jó pcfiátikaá munka nélkül nincs gazdasági siker sem a termelőszövetkezetekben. Már az iskolára jövetelem előtt ás sokat ol­vastam, a kollektív vezetésről, a termetes pártellenőrzésérSl, meg a többi anyagokról is, amit itt az iskolán részletesen megvitattunk. De most tisztázódott 'bennem, hogyan kell a gyakorlatban megvalósítanunk a kollektív ve­zetést pártszervezetünikfoen és hogyan kell megszarveznünik felülről és alulról is a ter­melés pártellenőrzését.. Ezért azt ajánlom minden kommunistának, hogy ne sajnálja fáradságát a tanulásra, más­részt igyekezzenek olyan jó munkát végezni, hogy kiérdemeljék ezt a megtiszteltetést. Balogh Gyula pánttitkár, gyulája Uj Barázda tsz. Ujireg Á Béke tsz vezetősége és tagsága elhatározta, hogy csat­lakozik a felszabadulási ver­senymozgalomhoz. Vállalták: április 4-ig a Kulcsári tehén­istállótól az összes trágyát szarvasba kihordják. Március 15-ig 100 hold őszi búzát mű­trágyával fejtrágyáznak, 25 hold lucernát és 25 hold őszi búzát érett istáll ótrágyával felültrágyázinak. A koratavaszi vetéseket a határidő előtt 3 nappal befe­jezik. Az őszi vetések tavaszi ápo­lását március 25-ig befejezik. Ezenkívül a legelőket gyom- taiamtják a káros növények­től. Június 30-ig évi vágómarha­beadásukat 100, tojás 50 és tej beadásukat 50 százalékban tel­jesítik. Petik Ferenc és Mészáros János fejőgulyások vállalják, hogy a tehenészet jelenlegi 4.5 literes fejési átlagát április 4-re 6 literre, a zöldtakarmá­nyozás bevezetése után pedig 9 literre emelik. Tolmács Antal tsz elnök. Magyar József agronómus. Gyonk A közeledő felszabadulási ünnepünk 10. évfordulójára a Petőfi tsz a következő felaján­lást teszi: 1. Az összes gazdasági fel­szereléseket február, 15-ig rendbehozzuk és kijavítjuk. 2. Őszi kalászosainkat 30— 30 kiló pétisóval és 20—20 ki­ló szemcsés szuperfoszfáttal fejtrágyázzuk. 3. A tavaszi növényápolás és a koratavaszi növények alá a talajelőkészítést 5 nappal a határidő előtt befelezzük. 4. A jelenlegi 6.5 iiteres istállóátlagot 9 literre emeljük. 5. Félévi sertés, baromfi, to­jás és tej’beadásünkat április 3Ö-ig teljesítjük. Krép József sertésgondczó vállalja,- hogy a mangalicák­nál hetes, a fehérhűssertés mangalica keresztezett serté­seiknél pedig tizenkettes fia- lási átlagot fog elérni. idős Zengő Konrád elnök Kelesi Dezső könyvelő. Harc Mi, az Alkotmány tsz tagjai vállaljuk, hogy: 1. öt nappal a határidő előtt befejezzük az őszi veté­sek fejtrágyázását, ápolását és a tavasziak előkészítését. 2. 72 hold kukoricánkat négy zetesem vetjük. 3. A rozs- és kukoricaveté- sünfcnél pótbeporzást fogunk alkalmazni. 4. Aratás befejezése után a tarlóbuktatást 8 napon belül elvégezzük. Másodvetési ter­vünket 10 százalékkal túltelje­sítjük. Szőke János elnökhelyettes Tóth I. Lajos agronómus. Lengyel Perei Dániel, a tangazdaság ü. b. elnöke arról írt szerkesz­tőségünkhöz küldött levelében, ;• hogy a lengyeli tangazdaság gépjavítóműhelyének dolgozói már az 1954-es termelési év­ben is bebizonyították, hogy határidő előtt jóminőséggel fe­jezik be a gépjavítást. Most is jó ütemben halad a gépja­vítás. Különösen kiemelkedik A Pécsi Cementáruipari Vállalat dombóvári üzemének DISZ fiataljai versenyfelhívás­sal fordultak a dombóvári üzemek, állami gazdaságok és termelőszövetkezetek DISZ fiataljaihoz, felszabadulásunk 10. éves évfordulójának méltó megünneplésére. Vállal tála, hogy az üzem fiataljai vala­mennyien versenyben végzik munkájukat, s átlagteljesíté­sük eléri a 110 százalékot. Úgy dolgoznak, hogy egy fiatal Kitti Antal szerelő, aki jó pél­dát mutat az anyagtakarékos­ság terén. A lengyeli tangaz­daság gépjavító csoport dolgo­zói hazánk felszabadulásának 10. évfordulója tiszteletére az alábbiakat vállalják: 1. A téli gépjavítást határ­idő előtt 2 nappal befejezzük, minőségi munkák állandó szemelőtt tartásával. 2. A javításhoz szükséges alkatrészek 70 százalékát ma­gunk készítjük el olyan anyag bői, amelyeket másra használ­ni nem lehet. Ezzel az új al­katrészek felhasználási nor­máját csökkentjük. 3. A kovács- és bognármű­hely dolgozói vállalják, hogy munkájukat mindig határidőre készítik eL Ezzel hozzájárul­nak ahhoz, hogy a tangazda­ságban a gépjavítási terv ha­táridő előtt be legyen fejezve. Tamási Kocsis Sándor a Vörös Szik­ra tsz agronómusa az alábbi pontokkal kívánja módosítani Üveges János versenyfelhívá­sát: 1. A kertészetben január 10- én a paprika és paradicsom- magot Horváth kertész kartárs sál elvetjük és átpikérozzuk. 2. Állatfajonként tenyésztési naplót vezetek és szabvány sze­rint takarmányozunk. 3. Cukorrépát négyszer, a tengerit pedig és a többi nö­vényeket háromszor kapáljuk. 4. Tengeriből 159 holdat fo­gunk négyzetesen vetni. elérje a sztahanovista szántét is. Vállalták, hogy valameny- nyien 100 százalékos minőségi munkát végeznek. Megfogad­ták, hogy a Petőfi iskolán je­lenleg megmutatkozó lemor­zsolódást megszüntetik és leg­alább öt fiatal felvételét elő­segítik a DISZ-be. A fiatalok e munkaverseny nyel is erősíteni akarják az ifjúmunkások nemzetközi tá­borának erejét, a békéért és az atomfegyver eltiltásáért vívott küzdelemben. A fenti két példa tehát azt mutatja, hogy termelőszövet- kezeteink kommunistái érzik a felelősséget termelőszövetkeze­tük, s úgy egész mezőgazdasá­gunk fejlesztése terén. Világo­san látják, hogy a politikai munka állandó javítása nélkül nem. lehet tartós eredménye­iket elérni a termelésben sem. De tudják azt is, hogy ezt csaló a politikai oktatás segítségé­vel lehet megvalósítaná Tévedés volna azonban azt hinni, hogy mindenütt így Dombóvár Csinos kis dossziét őriz fiók­jában a dombóvári tanács tit­kára, Amint felnyitja az em­ber, gépírás fekete egyhangú­sága tárul a néző elé, amelyet csak itt-ott szakít meg egy aláhúzott alcím. Tiszta, gon­dosan készített és kezelt, félt­ve őrzött okirat — ez Dombó­vár községpchtikai terve. így, a maga csinosságával, áttekinthetőségével valami ter­mészetes, közönséges dolognak tűnik, sfkan bizonyára azt mondanák, leült írógépe mellé egy adminisztrátor, legépelte és kész! Az igaz, hogy körülbe­lül így született meg ez a csi­nos külseje, ae ebben mégnin csenek benne az előzmények: a megszövegezés, az adatok összegyűjtése, összeválogatása, amely bizony sok vezetőnek számtalan álmatlan éjszakát okozott. Tóth Gyula elvtárs, a Haza­fias Népfront dombóvári bi­zottságának elnöke így beszél e terv elkészítéséről: — Szám­ba kellett vennünk a község összes problémáit, azokat is, amelyek az egész község prob­lémái voltak, de azokat 'is. me­lyek egy-egy utca, vagy lakó­telep érdekeit képviselte. Szo­ros kapcsolatot tartottunk a helyi dolgozókkal és sikerült is megoldanunk ezt a nagy fel­adatot. A tanács is kutatta a közvéleményt, a Hazafias Nép­front is sck javaslatot terjesz­tett elő, az így összegyűjtött ja­vaslatokat megtárgyalták vég- rehajitóbizottsógi, majd pedig tanácsülésen, ahol aztán hatá­rozattá emelkedett a község­politikai terv. Mit tartalmaz ez a terv? Hogyan tükrözi a község szám tálán foglalkozású lakóinak igényeit V ......... ..... “ *•■■■■....... 11 ’ ..... ■ g ondolkoznak. Vannak olyan termelőszövetkezetek, mint például a tehgedici Petőfi, ahol bizony nagyon elhanya­golták az oktatást. Maga Wie­dermann elvtárs, a szeminá­rium vezetője is hiányosan jár el a propagandista szemi­náriumokra. A pártvezetőség is a meggyőző egyéni felvilá­gosító munka helyett „.papír- intézkedésekkel“ akarja meg­oldani az oktatást. Hogy ez mit jelent, azt hisszük nem kell bővebben magyarázni, A dombóvári üzletek eddig is igen nagy forgalmat bonyo­lították le. A vásárlók igényei­nek még jobb kielégítése érde­kéiben bővítik az üzlethálóza­tot: cipő-, műszaki szaküzilete- teet nyitnak, élelmiszerüzlete­ket kapnak, azok a részek, me­lyek eddig távol estek a vá- sárióhedyektőL Az élelmiszerellátás további javítása érdekéiben 150 férőhelyes hiz­laldát létesít a földművesszö­vetkezet a tanács javaslatára. A község dolgozó parasztjai­nak javaslatára a vöröstarka fajtájú szarvasmarhatenyész- tést helyezik előtérbe. A ta­nács már kérte az apaállatok kicserélését. Tizenöt hold te­rületet füvesítenek legelő cél­jára. Eddig nem tudták hasz­nosítani a gazdák a községtől távoleső komdai 70 holdas le­gelőt. A .tanács erre a legelőre építtet egy 130 férőhelyes nyá­ri akolt, ami a növendékáilatok nak egész nyárra szállást biz­tosít. Nagy gondot fordítanak az állattok törzskönyvezésére. A napköziotthom udvarán az idei évben szabadtéri színpa­dot építenek: a nézőtér alkal­mas lesz 3—4 ezer fő befoga­dására. Helyrehozzák a gyer­mek-játszótereket, szociális otthont létesítenek. Mintegy ICO ezer forintos be­ruházással lekövezik a Kossuth Gyár, Teleki és Fő utcákat, megjavítják a vízellátást. Ennek érdekében létesítenek egy törpe víaierőművet és víz tornyot. A határban is javítják a vízellátást, mert építenek két kutat és a meglévőket kijavít­ják. Bővítik a villanyhálóza­tot és a közvilágítást, Szató­csaik az alábbi „Meghívó“ cí­mű kis papírdarab tartalmát kell közölnünk: „Nagy Gábor elvtársinak! Értesítjük az ELvtársat. hogy a tsz-ben a téli pártok­tatást felsőbb szervek utasítá­sára meg kell haladéktalanul kezdeni. A párt és a tsz veze­tősége az Elvtársat is beosztot­ta. Kérjük, hogy saját érdeké­ben pontosan jelenjen meg. Hoenyámszki János. Meszlényi János.” Ivozzák a Kon da patakot, amely mintegy SO0 holdas te­rületet veszélyeztet hóolvadás­kor és esőzések alkalmával ki­öntésével. E felsorolt adatok csak egy részét teszik ki a tervbevett létesítményeknél?:, mart egész újság kellene valamennyi fel­sorolására. Mqst nézzük meg, hogyan akarj a a helyi tanács és Hazafias Népfront-bizottság mindezeket megvalósítani. —* Természetesen szükségük van. Igen sok állatni beruházásra is, de a munkálatok jórészét saját erejükből, társadalmi munkával végzik el. Nézzünk egy példát: a Hazafias Nép­front-bizottság elhatározta egy emlékmű építését felszabadulásunk 10. évfordulójára. Beruházási keret riincs rá, de mégis felépítik. Az anyagszál­lítást társadalmi munkával oldják meg, a költségek fede­zése érdekében pedig műsoros esteket rendeznek, felveszik a kapcsolatot az egyes vállala­tokkal, üzemeikkel, sőt, még a honvédség is segíteni fogja az építést. Ez egy terv megvalósításá­nak a módja. A többi tervek va: óraváltásánál is nagymérték ben támaszkodnak a helyi erőkre, lehetőségekre, a lelkes dombóvári dolgozókra, tömeg- szervezeteikre, és ez biztosíték arra, hogy az a csinos, szép dosszié a következő hónapok-« bán ugyanolyan szép valósága gá váljék. A pártszervezet és a gépállomás vezetősége együtt él a dolgozókkal A bonyhádi gépállomás pártszervezetének megbízásából két főből álló értékelő brigád ment február elején a teveli gépállomásra, s a következő napon Tévéiről jöttek el Bony­hádira, hogy értékeljék a párosversenyt a téli gépjavítással kapcsolatban. Mindkét értékelő brigád megállapította, hogy a munkalendület és fegyelem terén komoly eredmények vannak mindkét helyen, ami an­nak tudható be, hogy a kommunisták szemé­lyes példájukon keresztül is magukkal ragad­ták a pár.tonkívüjld dolgozókat. Különösen örvendetes dolog az, hogy a té­véid gépállomáson az elmúlt idő alatt komoly eredményeket értek el, mert az utolsó hely­ről a kilencedikre küzdöttek fel magukat a megyei ranglistán. Ebben a munkában nagy érdemei vannak Kerekes elvtársnak és bri­gádjának, akik felvilágosító és példamutató munkájukon keresztül beütemezett tervüket február 25 helyett február 3-ára teljesítették. Kerekes elvtárs párosvarsenyben áll a bony­hádi gépállomás brigádvezetőjével, Németh István élvtárssal, akinek terve február 25-ig nyolc erőgép kijavítása volt. Németh elvtárs jelenleg az utolsó gépén dolgozik, s ha meg­kapja a hengergyűrűket, akkor a hét folya­mán befejezi Ehhez azonban a megyei gépál­lomások igazgatóságának is nagyobb segítsé­get kell nyújtania az alkatrészellátásban. Bátran elmondhatjuk, hogy a bonyhádi és teveli gépállomás párosversenye nagyban kü­lönbözik az addigi párosversenyektől, mert az eleven és kézzelfogható, s így mindenkor pontosan értékelhető. A versenyben jelenlag a teveli gépállomás tartja az elsőséget a bonyhádi gépállomással szemben. Javuló munkánk annak köszönhető, hogy a pártszervezet és a gépállomás vezetősége együtt él a gépállomás dolgozóival. Ismerjük problémájukat, mert családlátogatásokat is végeztünk a gépállomásunkon dolgozóknál. Ezenkívül a jól teljesítő dolgozók családjait levélben is értesítjük a családtag elért jó eredményéről. A bonyhádi gépállomásén ki­váló munkát végez a gépjavításnál Rein Pé­ter karmánykitüntetésies brigádvezető, aki hrigédtagjait naponta oktatja, miért Imii jó minőségű munkát végezniük, s ezen keresztül milyen nagy segítséget tudnak nyújtani a körzetükben lévő termelőszövetkezetek és egyéni gazdák számára, a t erm éshóziamok nö­velésében. A közeljövőben a pártszervezet vezetősége a párttagokat és a legjobb pártonkívüii dol­gozókat aktívaülésre hívja meg, ahol megtár­gyaljuk feladatainkat a tavaszi munkák bein­dításával kapcsolatban. A dolgozók vélemé­nyét kérjük ki, hogy milyen módszerekkel tudnánk még nagyobb segítséget adni a me­zőgazdaság fejlesztésében, valamint azt is, miiként tudnánk őszi tartozásunkat törleszte­ni. Ennek érdekében a gépállomás vezetősége az elmúlt héten nyolc erőgépet küldött ki a területre, hogy a termelőszövetkezetekben és az egyéni gazdáknál szántási munkálatokat végezzenek. Mint a gépjavításnál, úgy „ kinti munkáik­nál is brigádomként osztjuk el a párttagokat, hogy élharcosai legyenek a termelésnek. Mun­kájukat a pártszervezet vezetősége a gyakor­latban segíti elő és tanácsokat ad számukra további munkád úrihoz. Különösen nagy gond­dal ellenőrizzük és segítjük a kihelyezett ag- ronómusok munkáját, akik a tsz-ek tagságá­val együttesen tették vállalást a terméshoza­mok növelésére. Párttagjaink igyekeznek még cdaadóbb munkát kifejteni, hogy a tavaszi munkákat időiben, jó minőségben tudjuk elvégezni. Kurek István párttitkár, Á, M, G., Bonyhád, Cementáruipari Vállalat, Dombóvár: Dissisták versenye kösségpolitikai terve

Next

/
Thumbnails
Contents