Tolnai Napló, 1954. október (11. évfolyam, 233-259. szám)

1954-10-02 / 234. szám

2 INAPCO 1954 OKTARER 2 A Nyugat-Németország felfegyverzésének kérdésével foglalkozó londoni tanácskozás London (TASZSZ) A Nyugat-Né­metország felfegyverzésének kérdé­sével foglalkozó londoni kilenchatal- mi értekezlet szeptember 30-án foly­tatta munkáját. Sajtójelentésekből kitűnik,' hogy a tanácskozáson há­rom napon át folytattak kísérleteket Nyugat-Németország felfegyverzése olyan tervének kidolgozására, amely nem keltene az európai közvéle­ményben viharos felháborodást. Mint a sajtó jelentésekből kitűnik, az Egyesült Államok állandóan igen erős nyomást gyakorolt a tanácsko­zás résztvevőire, hogy olyan tervet erőszakoljon reájuk, amelynek kere­tében az összes „biztosítékok” és „korlátozások" csak formális jelen­tőségűek lennének és nem akadályoz nák az Egyesült Államok főcélját: az erős nyugatnémet hadsereg meg­alakítását. „Az európai védelmi szervezet, amelyben Nyugat-Németország is résztvesz — írja King, a „Reuter“- iroda hírmagyarázója, — most már úgylátszik biztosítva van. Nem vilá­gos azonban, hogyan oszlathatja el a német militarizmus újjászületésé­nek veszélyét és hogyan hathat a francia parlament döntésére Eden- nek az a kijelentése, hogy Anglia kötelezettséget vállal, hogy 44 éven it a kontinensen tart négy hadosz­tályt és egy repülőalakulatot.” A sajtó emlékeztet Spaak belga külügyminiszter tervére is, amely — a „Reuter” iroda szerint „kompro­misszumot jelent egyrészt a német militarizmus újjászületése ellen irá­nyuló merev korlátozások között, amelyekre Franciaország törekedett, másrészt pedig a kevésbé merev korlátozások között, amelyek mellett a többi nyolc ország állást foglal”. Mint sajtójelentésekből kitűnik, bizonyos köröknek érdekük, hogy Eden tervét és Spaak „kompromisz- szumos” tervét olyan alapnak tüntes­sék fel, amelyekre építve teljes meg­egyezést lehet elérni a kilenc állam tanácskozásán. A burzsoá sajtó szé­leskörű propaganda-hadjáratot kez­dett. Azt állítja, hogy ezek a javas­latok megszüntetik azt a veszélyt, amely Franciaországot és a többi európai országot, a nyugatnémet militarizmus újjáteremtése által fe­nyegeti. Rövid hírek ABADAN Az „AFP” jelenti, hogy csütörtö­kön üzembe helyezték az abadani olajfinomító hetvenötős részlegét. Ez a második olajfinomító részleg, amelyet a nemzetközi konzorcium­mal lefolytatott tárgyalások befeje­zése óta újból üzembehelyeztek. TEL-AVIV Az „AFP“ jelentése szerint az izraeli hadsereg szóvivője közölte, hogy jordániaiak szerdán este meg­öltek egy Jeruzsálem körzetében őrt- álló izraeli katonát és egy másikat megsebesítettek. MONTEVIDEO Montevideo textilgyári munkásai szeptember 29-én 24 órás sztrájkot tartottak. A sztrájkolok béremelést követelnek. A „Funsa” gumigyár és a város valamennyi pékségének munkásai szeptember 29-én ugyancsak sztráj­koltak. Szeptember 29-én kenyér és egyéb pékáru nem került forgalom­ba. Palmiro Tollúi Ili be^xede a IVfontesI-tigy politikai vonatkozásairól Róma (MTI) Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára az olasz képviselőházban -folyó vitában beszédet mondott a Mpntesi-ügy po­litikai hátteréről és a kormánynak az üggyel kapcsolatos felelősségéről. Togliatti elsősorban rámutatott ar­ra, hogy komoly felelősség terheli Piccioni volt külügyminisztert, mert vonakodott lemondani és többizben is beavatkozott a bírósági eljárásba fia érdekében. Hangsúlyozta továbbá annak a ténynek súlyosságát, hogy a Scelba—Saragat-kormány nem haj­landó hozzájárulni annak a parla­menti vizsgálatnak a lefolytatásához, amelynek feladata lenne fényt derí­teni a botrány politikai hátterére. Ezután elmondotta, hogy a kor­mány igyekezett akadályozni a bíró­ságok munkáját és a sajtónak az igazság kiderítése érdekében folyta­tott kampányát. * A helyzet elemzése után Togliatti Adenauer s londoni érlekez’et befejezése u'án kész tényeket tár a bonni parlament elé Berlin (MTI) Adenauer kancellár közölte Ehlersszel, a szövetségi gyű­lés elnökével, hogy október 5-én, kedden külpolitikai kormánynyilat­kozatot akar tenni a bonni parla­mentben. Adenauer most már azt is kész megengedni, hogy a kormánynyilat­kozat elhangzása után végre sor ke­rüljön a parlamentben a több ízben elhalasztott külpolitikai vitára. Bonni ellenzéki körökben, de a kormánypártok ingadozó képviselői­nek körében is felháborodással fo­gadták Adenauer cinikus tervét, hogy miután a kilenchatalmi érte­kezlet előtt nem volt hajlandó meg­hallgatni a szövetségi gyűlés véle­ményét, most nyomban Londonból való visszatérése után kész tényeket tárjon a parlament elé. A washingtoni francia- amerihai tárgyalásokról Washington (TASZSZ) Washing­tonban befejeződtek a francia-ame­rikai tárgyalások. A tárgyalások szép tember 27-től 29-ig folytak Indokí- nárói. A sajtójelentésekből kitűnik, hogy Indokína politikai, katonai és gazdasági problémáit tárgyalták meg. A sajtónak közzétételre átadott közlemény szerint Franciaország . meghatározandó méretben“ tart fenn fegyveres erőket Laoszban, Kambodzsában és Dél-Vietnamban. A közleményből kitűnik, hogy az Egyesült Államok fogja fedezni a francia csapatoknak e három állam­ban való tartózkodását és támogatni fogja ezen államok mindegyikének fegyveres erőit. Sajtókörökben felhívják a figyel­met arra a tényre, hogy ez a meg­állapodás megsérti a vietnami had­műveletek megszüntetéséről szóló genfi egyezmény szellemét. Ezenkí­vül — a közlemény szerint — az Egyesült Államok jogot nyert arra, hogy közvetlenül , „segítse” Laoszt. Kambodzsát és Dél-Vietnamot. Mint ismeretes, ezt a „segítséget” eddig Franciaországon keresztül nyújtot­ták. az alábbi politikai következtetéseket vonta le: „Véleményünk szerint felelősség terheli mind a kormányt, mind pedig a parlamenti többség legnagyobb pártját és a vele szövetkezett többi pártot. A kormány, ezek a pártok felelősek az elfajulás és a korrupció légkörének kialakulásáért, amely ehetővé teszi, hogy csalók, kalando­rok, sőt talán még bűnözők is szo­ros baráti és üzleti kapcsolatba ke­rüljenek a kormány és a politikai élet vezetőivel.” „A korrupt, elfajult rendszer csak úgy tudott kialakulni, hogy mintegy kiközösítették az ország lakosságá­nak tekintélyes részét, szervezett ül­dözést indítottak ellene. Pedig ezek az emberek az ország szavazóinak több mint egyharmadrészét képvise­lik, a gazdaságilag és politikailag aktív lakosságnak pedig több mint a felét.” „Az elfajulás megszüntetése végett meg kell változtatni azt az egész politikai irányt, amelyben a külön­böző olasz kormányok 1948 óta ha­V. A délutánt is a fal tövében ku- porogta végig. Büszke volt és úgy érezte, hogy hőstettével máris megmentette a falut. — Ezek most már biztosan a ho­moknak mennek — töprengett. — Akkor meg jobb, ha nem vagyok a kezük ügyében! Elhatározta, hogy éjjel megszökik. Mielőtt besötétedett, szükség ürü­gyével elballagott a plébános szérű­jére. Ott csak sövénykerítés volt, de őrök mindenütt. Jó szemügyre vette a kerítést, öreg volt és a sok telet kibírt vesszőfonás töredezett. — Recsegni fog, ha kinyomom — töprengett. Aztán észrevette, hogy a kapu alatt, ahol a kerék mély árkot vá­gott a földbe, van akkora hely, hogy óvatosan kibújhat rajta. Azon túl kazlak. Ott már megbújhat és nagy vigyázattal a kertek alatt elosonhat. Estére neki is adtak a főtt birka­húsból, amely nagy kondérohban pu- hult a templomtéren. Éhes volt, de szűk lett a gyomra, valahányszor a szökésre gondolt. — Nagy a tét. Ha ott maradok és ezek belegázolnak a homokba, hát Isten irgalmazzon nekem. Ha meg. szököm és elcsípnek, megint csak.. ügy vélte, mégis csak jobb, ha szökik. így van reménye, úgy bizto. san elpusztítják. Lassan elpihent a zsivajgás. Apró őrtüzek égtek és álmos őrök rótták néhány lépésnyi sétájukat. Sötét volt. Csak úgy látta a fákat, bokrokat, ha alulról nézett fölfelé. Az égbolt vilá­gosságából kirajzolódtak a tárgyak. Lassan mászni kezdett. Négykézláb óvakodott előre. Ujjával minden száraz gallyacskát óvatosan elsöpöri maga elől. A sövénykerítésig elve­zette a kőfal. Azután , a sövény vezet­te tovább a kapu felé. Néha örökké­valóságnak tűnő percekig lapult a földön, amikor a sövény másik olda­ladtak. Ezen túlmenően ismét kap­csolatot kell teremteni az ország egészséges erői és a demokratikus baloldal, a kommunistákat és szocia­listákat követő nagy népi erők kö­zött. Mindaddig, amíg ez meg nem történik, nem lehet komolyan fel­venni a harcot az elfajulás és a kor­rupció ellen.“ „A másik feladat: meg kell álla­pítani a botrányban legjobban kom- oromitált személyek felelősségét és ennek megtörténte után azonnal fél­re kell őket állítani. Olyan kor­mányt kell adni az országnak, amelyre — még ha a jelenlegi többségi pár­tokra épül is — nem nehezedik a vakság és a bűnpártolás súlyos gya­núja. Az új kormány élén nem áll­hat Scelbához hasonló személyiség. „Az olasz nép becsületes és azt gkarja, hogy a korrupt elemeket sö­pörjék el és diadalmaskodjék az igazság. Biztosak vagyunk abban, hogy győzni fog a nép akarata, amely a törvények és a köztársasá­gi alkotmány tiszteletbentartását követeli.” lán az örök dobogó lépted közeled­tek. Végre a kapuhoz ért. A rácsos ka­pun túl két alaktalan test sötétedett. Hosszú puskájuk az ég felé mered­ve árulta el, hogy a kijárat tövében gunnyasztó katonák. István olyan közel került hozzájuk, hogy szinte a lélegzetüket is hallani vélte. Remeg­ve próbált hátrahúzódni, de félt, hogy csizmája orrával megzördit va_ 'amit. Szeretett volna a földbe si­mulni. — Ez a halál! — koccant össze a foga. Az egyik őr megmozdult. — Tüzet kéne gyújtani —mondta. — Ott a szalma, hozzál! A feltápászkodó szerezsán csöröm­pölését kihasználva, István is hát­rább csúszott. — Ha ezek tüzet gyújtanak, ide­világít és meglátnak — és még hát­rább húzódott. A szalmatűz magasan lobogva szórta a pernyét, gyorsan elhamvadt. Többször fordult a szerezsán, aztán megúnta és a kerítés száraz ágait kezdte tördelni, éppen István feje fölött. A férfi átkozta a pillanatot, amikor a szökést elhatározta. Resz­kető szájjal, hangtalanul őrölte a gyermekkorában tanult imádságo­kat. Mindet sorravette, amire emlé­kezett, még a ministrációt, meg az evés előtti áldást is elrebegte. Lehet, hogy ezek használtak, vagy a pattogva égő hüvelyknyi száraz ágak, de a két szerezsán nem moz­dult többet. Féloldalt könyökölve nézték a tüzet. Aztán elszunyókál­tak. Ott feküdtek a keréknyomban. Az idő meg múlott, közeledett a pir_ kadat, István megfordult és lopva kúszott vissza a fal mellé. jV agy-nagy közömbösség t elepe ­1 dett rá. —• Úgy lesz, ahogy meg van írva! — sóhajtott keserűen, elképzelte, szin te látta, amint a pergő homokot ta­possa a sereg, ö megy előttük. A ho­Udvözlő távirat a román néphadsereg napja alkalmából EMII. BODNÄRAS hadseregtábornoknak, a Román Népköztársaság fegyveres erők miniszterének, Bakarest. ff. A román néphadsereg napja a magyar néphadsereg harcosai és pa­rancsnokai, valamint a magam nevében szívélyes üdvözletemet küldöm önnek és a baráti román néphadsereg egész személyi állományának. Szívből kívánjuk, hogy a baráti román néphadsereg újabb sikereket érjen el a harci és politikai kiképzésben és továbbra is szilárd biztosí­téka legyen a román dolgozó nép békés alkotó munkájának. Budapest 1954. évi október hó 2-án. BATA ISTVÁN altábornagy, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere. Dr. John: „Adenauernak távoznia kell helyéről, hogy Nyugat-Németország új politikát kezdhessen" Berlin (MTI): Dr. Otto John, a Nyugatnémet Alkotmány véd e 1 m i Hi_ vatal volt elnöke nyilatkozatot tett közzé. A nyilatkozat, amelyet a német de­mokratikus sajtó vezető helyen közöl, a többi között a következőket álla­pítja meg: — Adenauer konokul és megátal­kodottam folytatja a dicstelen „erő. politikát”, amellyel Hitler egyízben már szerencsétlenségbe döntött ben­nünket. A Szövetségi Köztársaság politikája nyugatnémet hadosztályok felállításának 'követelésében merül ki. Ez a politika háborúval fenyeget. — A bonni parlamentnek a John- ügyben folytatott vitája újra igazol­ta, mennyire helyes volt elhatáro­zásom, hogy a Német Demokratikus Köztársaságiba jövök és innen foly­tatom a küzdelmet a fenyegető há­ború ellen és Németország újraegye­sítéséért. Akadnia kellett valakinek, aki félreveri a vészharangot és óva inti a németeket Adenauer őrült „erőpolátikájától“, amely csalt Né­metország teljes pusztulásához vezet, hét. — Számunkra, németek számára mo6t az a legfontosabb, — és ez vé­leményem szerint az utolsó esély, amelyet a sors nyújtott nekünk, hogy elfogulatlanul megvizsgáljuk jelenle­gi helyzetünket, valamint a német újraegyesítés békés módozatait, — hogy felismerjük új életünk felépí­tésének lehetőségét a keleti és nyu­gati világ között, és megvalósítsuk ezt a lehetőséget. Nincs igazi és meggyőző ok annak megakadályozására, hogy a Szövetsé­gi Köztársaság és a Német Demo­kratikus Köztársaság között tárgya­lások kezdődjenek. Ezek a tárgyalá­sok kölcsönös jóakarattal döntő ered­ményeket hozhatnak. Azok is, akik ma még elutasítják a tárgyalások gondolatát, előbb-utóbb belátják majd, hogy a német újraegyesítés fe­lé vezető úton a keleti és nyugati németek eszmecseréje az eiső lépés. Ezt a lépést minél hamarabb meg kell lenni. — Adenauer eddig meghiúsított minden tárgyalást Nyugat-Németor­szág és a Német Demokratikus Köz­társaság között. Adenauer elmélyítet­te Németország kettészakítottságát és megzavarta az európai népek, nyu­galmát. A politikában nem a jámbor óhaj és nem az állítólagos jószán­dék, hanem kizárólag az elért hatás és eredmény a döntő. A bonni kan­cellár tevékenysége katasztrofális volt Németország és Európa számára. Adenauernak távoznia kell helyétől, hogy Nyugat-Németország a béke és a, nemzeti egység megteremtésére irányuló új politikát kezdhessen — hangoztatja nyilatkozatában dr. John. Megegyezés jött létre Hanoi és vidékének kiürítéséről Párizs (MTI): Francia lapjelentések szerint a vegyes fegyverszüneti bi­zottságban megegyezés jött létre Hanoinak, Tonkin tartomány főváro­sának és körzetének a francia expe. díciós erők által történő kiürítéséről. Eszerint október 6-án a franciák ki­vonulnak Hadong és október 9-én Hanoi városából. A Vietnami Demokratikus ítörfár- saság kormánya közölte, hogy októ­ber 10-ig Hanoiba irányítja a meg­felelő közigazgatási személyzetet és rendfenntartó erőket. mok húzza a lálbát, nehéz benne a járás. Aztán már nem is egyedül megy. Karjában sarkosan vánkosba kötve kis porontyot visz. Fekete a haja, a szeme mint az anyjáé. El akarja rejteni, mert tudja, hogy meg­ölik. Futni kezd. Szalad, szalad a süppedő homokban. Lábát ólomként húzza az összefutó sok apró szem, kezében ott a gyerek. Hátrapillant. Csahos nagy kutyák ügetnek a nyo­mában. Fojtogató félelem szorítja el torkát. F!ut, fut. A lába már térdig merül a homokiba, sehol ember, csak csattogó fogú kutyák. Már ieheletü- ket érzi a hátán. Utolérik. Nagyot ordítva szorítja magához a gyereket. Felébredt. A falon túl tényleg ugattak a kutyák. Vacogott a foga a hajnaltól, ingét mintha dézsába nyom ták volna. Merő víz a gyötrelemtől. — Megszületett-e vajon? — ráz­kódott meg — Talán éppen most. — Meglehet. De nem ért rá töprengeni. A kür. tök megszólaltak és nyüzsögni kez­dett a falu. A plébánia ajtaja egy­más után csapódott a ki-be járkáló tisztek után. A kürtösök nemsokára sorakozót fújtak, a dobosok is pergették a gyü­lekezőt. A szerezsán csapatok gyor­san szeöelőzködtek. A martalócokat lovasok hajtották ki az udvarokból, ahol az elmenekült szegények fel­prédáit holmijából próbáltak vala­mi érdemeset szerezni. Sok tarisznya volt nehezebb, soknak húzta a vállát jobban a borjú, mint amikor egy nappal előbb a Dráva kompjával a barcsi partra ugrott. Istvánt egy gyalogos kísérte a tisz­tek csoportjához. — Te mész a csapatok élén! Mu­tatod az utat! — De cafatokra tépet- lek, ha nem a legrövidebb irányiba vezétsz ég nem a legjobb úton! Mars! — fejezte be harsányan. \ lóraszállt parancsnokok előre, ügettek, hogy a csapatok elvo­nulását megszemléljék. Elősző? tíz lovas szerezsán koco­gott. Utánuk a gyalogos elővéd, éléh Istvánnal. Az első század után két ágyút vontattak a hatos fogatok. Az­után hosszan kanyargóit a szedett- vedett horvát felkelő had. A mene­tet szekerek tíz lovastól kísért sora zárta le. A fegyelem alatt tartott csapatok előtt fiatal dobosok perget­ték a dobot. A felkelők halk zsivaj­jal cipelték máühájukat. Egyszer — talán a nyíressel egyvonalban — el­nyújtott nótát kezdett valamelyikük. A nátulsó sorokból tambura vála­szolt. A zsivaly lassan dalba olvadt és az izzadó sereg már ott kígyózott a tarnócai úton. A homokot befedő gyepréteget mind mélyebbre tapos­ták és a többszáz ember nyomában nyikorgó szekerek küllője már fent. ről pergette a homokot. A hegyi utak kövéhez szokott lovacskák, táncoló izmokkal vonták a mind mélyebbre süppedő szekereket. Egy óra múlva az első század és az utána beosztott ágyuk között is nőni kezdett a tá­volság. A hat ló már nem ficánkolt büszkén. Szerszámjuk mellett .fehér hab verődött és egyre gyakrabban csattant rajtuk a korbács. Az ének is elhalkult, ahogy a mind süppedő, sebb homok elnehezítette a fűzött bocskoros lábakat. A fehérkabátos és törzskara a két ágyú után lovagolt. Egykedvűen rin­gott nyergében, csak néha szólt előre a tüzéreknek. — Ostort neki! A tüzért sem kellett biztatni. De homokba merülő patájú lovak mind nehezebben mozogtak. Hátulról is szájról-szájra kiáltották:-— Lemaradtak a szekerek! — Álljunk meg! A parancsnok egy kis halom te­^ tejéről nézte végig a menetet. A mindinkább széthúzódó felkelő csa­ljatok mögött többszáz méterre elma­radt a vonat. (Folytatása következik) Irta: ÖRSI FERENC

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents