Tolnai Napló, 1954. október (11. évfolyam, 233-259. szám)

1954-10-12 / 242. szám

1954 OKTOBER 12 NÄ'PCÖ S Népvazdaságank helyzete és feladatai (Folytatás a 2. oldalról) élünk. Ezeken a területeken messze­menő és ésszerű takarékosságot kell érvényesíteni. Ha azonban a dolgozó nép legszélesebb tömegei élet ▼iszonyait nézzük, helytelen nagy- lábonélésről beszélni. Éppen ezért helytelen a nagylábonélés túlzott hangoztatása, amely azzal a veszély- lyel is jár, hogy az erőfeszítéseket nem a termelés növelésére, a terme­lőerők fejlesztésére, a termelési kedv ösztönzésére irányítja, hanem külön­böző megszorításokra és korlátozá­sokra. Márpedig csupán, korlátozások kai, a kiadások csökkentésével — Mindezek alapján, melyek azok a ‘ legfontosabb feladatok, amelyekre Összpontosítani kell a párt, a mun­kásosztály, a dolgozó nép figyelmét, hogy biztosítani tudjuk népgazdasá­gunk egészséges, tervszerű fejlődé­sét? 1. Sorrendben és jelentőségben leg- elsőrendü feladat, amelynek bétőlté­1 se alapja az összes többi feladatok megvalósításának, az egység további megszilárdítása pártunk soraiban, az új szakasz gazdaságpolitikájának megvalósításában, és ami ettől el­választhatatlan: gazdaságpolitikai cél kitűzéseink egyöntetű értelmezése pártunk összes szerveiben, egész tagságában. Csak ez teszi lehetővé, hogy pártunk és kormányunk foko­zott határozottsággal juttassa érvény re az új szakasz követelményeit, hogy fokozott erővel vegye fel az eívi harcot minden ingadozással és ellen­állással szemben, amely akadályozza az új szakasz politikájának végre­hajtását Következetesen harcolni kell a párt soraiban és a gazdasági vezetők között is a kétkedés szelle­me, a bizonytalanság minden meg­nyilvánulása ellen. A Központi Ve­zetőség hatalmazza fel a Politikai Bizottságot, hajtsa végre az ebből a szempontból szükséges káderátcso­portosítást a gazdasági szervekben, és foganatosítson szervezeti intézke­déseket azokkal szemben, akik kép­telenek az úi szakasz politikájának megvalósítására. 2. Meg kell gyorsítani a termelés emelkedését mind az iparban, mind a mezőgazdaságban. Maradéktalanul vésre kell hajtani a mezőgazdaság fejlesztésére vonatkozó határozato­kat, hogy biztosítsuk a mezőgazdasá­gi termeié-: gyors emelését. Különös gondot kell fordítani a kenyérgabo- natevmelés, a mezőgazdasági exoort- termékek termelésének növelésére a parasztság anyagi érdekeltségéire1’ fokozása alapján. Ez egyszersmind módot nyűit a mezőgazdasági export lényeges növelésére. Á kenvérgabona őszi vetéstervét feltétlenül teljesí­teni kell, mint a következő évi ke­nyérellátás legfőbb biztosítékát. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a takarmányfélék gon­dos betakarítását, tárolását, a siló- zási tervek teljesítését, az állatok megfelelő téli ellátásának biztosítá­sát. Meg kell követelni a mezőgaz­dasági termeléshez szükséges gének és anyagok tervszerinti, határidőre való szállítását, biztosítani kell a gé­pek jobb felhasználását és karban­tartását. Folytatni kell az erőfeszí­téseket a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok megszilárdítása, terméshozamuk és jövedelmezőségük fokozása érdekében. Biztosítani kell, hogy a mezőgazdaság fejlesztésének kérdése ténylegesen a párt és az állami munka homlokterébe kerül­jön. 3. Iparunk számára az első köve­telmény — az 1954. évi terv mara­déktalan teljesítése. Az ipari terme­lés nagyarányú átállításával meg kell gyorsítani az ipar szerkezeté­nek megváltoztatását. Az ipari ter­bármily fontosságuk is legyen ezek­nek — nem lehet biztosítani a nép­gazdaság fejlesztését; ehhez a ter­melőerők növelésére van szükség. Gondosan ügyelnünk kell arra. hogy a takarékossági intézkedések mögött ne bújhassanak meg olyan rendelkezések, amelyek ténylegesen az életszínvonal csökkentését jelent­hetnék. A létszámcsökkentéssel kap­csolatban is biztosítani kell, hogy a nemproduklív munkaköröket betöltő dolgozók leépítése átgondoltan, szer­vezetten folyjék és hogy produktív, hasznos munkakörökbe való áthelye­zésükről, elhelyezésükről embersége­sen gondoskodás történjék. melés olyan növelésére van szükség, amely mellett az ipar mindenek­előtt jelentősen fokozza a mezőgaz­daság fejlesztéséhez szükséges ter­melőeszközeik, a lakosság szükségle­teinek fedezésére alkalmas közszük­ségleti cikkek, valamint az export­igények 'kielégítéséhez szükséges ter­mékek gyártását és biztosítja a nép­gazdaságnak szénnel és villamos ­energiával való kielégítő ellátását. A mezőgazdasági termelés fejlesztése érdekében meg kell gyorsítani a műtrágyaipar beruházásait és maxi­málisan. fokozni kell a nitrogénmű­trágya termelését. Lényegesen meg kell javítani a mezőgazdasági nagy­gépek, kisgépek és szeráruk minősé­gét és a gépek alkatrészekkel való ellátását. A fogyasztási cikkek gyár­tásában, a választék meghatározásá­ban fokozottabban kell érvényre jut­tatni az állami és szövetkezeti keres­kedelem igényeit. Fel kell kutatni azokat a kihasználatlan kapacitáso­kat, amelyek a gépiparban, a köny- nyű- és élelmiszeriparban, valamint a helyi ipar területén még felhaszná­latlanok. Meg kell vizsgálni a le­állított beruházások esetleges hasz­nosítását fogyasztási cikkek és ex­portcikkek előállítására. A szénbá­nyászat irányításának megjavításé­val, a gépek (jobb felhasználásával és a gépesítés növelésével biztosítani kell, hogy a szénbányászat mennyi­ségben és minőségben teljesítse ter­veit. Biztosítani kell a gyártás kor­szer űsílését, különösen azoknál a termékeknél, ahol a kivitel igényei azt szükségessé teszik. Lényeges ja­vulást kell elérni a termékek minő­ségében, különös figyelmet fordítva az exportcikkekre. 4. A kongresszus határozatai alap­ján széleskörű intézkedéseket kell hozni a termelékenység gyors eme­lésének és az önköltség jelentős csök­kentésének biztosítása érdekében, Eigy elembe véve, hogy a termelékeny ség emelése, az önköltség csökken­tése csak tervszerű műszaki és szer­vezeti intézkedésekkel valósítható meg. Fokozottan keli biztosítani a termelés ^kalapjainak gazdaságos megőrzését: a leromlott állóalapok felújítását, a termelőeszközök jobb karbantartását az önköltségcsökken­tés fontos forrásának kell tekinteni. Ugyanakkor gondoskodni kell a meg felelő, egyenletes anyagellátásról és szilárd fegyelmet kell tartani az anyagfelhasználás terén. Szükség van arra is, hogy a munkásokat és műszaki vezetőket minél közvetle­nebbül érdekeltté tegyük az anyag- takarékosságban és az önköltség le­szállításában. A Tervhivatal és a minisztériumok tervezőmunkájában a termelékenység és az önköltség tervezése nem szorulhat háttérbe — minit ahogy ez jelenleg általában tör­ténik, hiszen ezek a tényezők nagy mértékben meghatározzák a terme­lés színvonalát is. 5. Következetes harcot kell folytatni minden téren a takarékosságért, a pa­zarlás és a nemzeti vagyon elher­dálása ellen. A költségvetési kiadá­sokat összhangba kell hozni gazda­sági tehetőségeinkkel. Folytatni kell a racionalizálást, ugyanakkor szerve­zetten elő kell segíteni a racionali­zálásból kifolyólag elbocsátottak termelőm unkakor be való elhelyezé­sét. 6. Harcot kell folytatni a vezetés módszerének gyökeres megjavításá­ért, a bürokratizmus és a fegyelme­zetlenség ellen. Következetesen fel kell számolni a gazdasági vezetők gyakran megmutatkozó felelőtlen­ségét és tehetetlenségét. Úgy kell megváltoztatni a vezetés struktúrá­ját, hogy minden gazdasági vezető saját munkaterületén önállóan ren­delkezhessen és teljes mértékben vállalja is érte a felelősséget. A gaz­dasági vezetőktől meg kell követel­ni munkaterületük tényleges helyse­iének, az ott ható eleven tényezők­nek ismeretét. Általános harcot kell indítani a rendeletek és utasítások lörnkieleae, a bürokratikus intézkedé­A pártot poötüoaíleg nem készítet­tük fel megfelelően a végrehajtásra kerülő különböző gazdasági intézke­déseinkéi kapcsolatban. Ez hozzájá­rult ahhoz, hogy pártunk soraiban is tapasztalható volt némi bizonytalan­ság egyes gazdaságpolitikai intézke­désekkel kapcsolatosan. Nem vértez­tük fel pórt tagságunkat eléggé az ellenség atavamurteájámak vissz a - ■•érésére. A leghatározottabban te kell szö­gezni, hogy fontos politikai vagy gazdasági intézkedések végrehajtása előtt a pártot, a párt aktíváit nem­csak tájékoztatni kell az intézkedé­sekről, de félreérthetetlenül meg kell magyarázni a pártnak, hogy miért szükségesek ezek az intézkedések, hogy a párt és kormány milyen célt követ ez. intézkedések végrehajtásá­val. A párt előzetes politikai felké­szítése döntő feltétele az intézkedé­sek sikeres végrehajtásának. A párt­nak tudnia kell, meg kell értenie és helyeselnie kell a vezetés elképzelé­seit. Fel kell venni a párton belül je­lentkező helytelen nézetekkel szem­ben a megalkuvás nélküli elvi har­cot! Ahhoz, hogy sikeresen leküzd- hessük a népgazdaság területén mu­tatkozó hiányosságokat, mindenek­előtt arra van szükség, hogy ne en­gedjük meg pártunk új politikáján nők az eltorzítását se balra, se jobbra. Személyre és pártban viselt funk­ciójára való tekintet nélkül bírálni kell azokat, akik helytelen irányba akarják vinni pártunk helyes politi­káját. A párt politikája változatlanul az 1S63. évi június 27—28-i történel­mi jelentőségű KV-ülés határozatain és a III. pártkongresszus fő irány­vonalán alapszik. Az új szakasz po­litikájának alapján erősíteni és meg- ingaihatatlanná kell tenni a párt el­vi és akaxategységét. Az előttünk álló nagy feladatok megoldásában nagy szerep vár párt- aktivistáinkra. Pártaktívánk kéri, hogy támaszkodjék rá pártunk foko­zottabban feladatai megoldásában. Nem kétséges hogy pártunk nagyszerű célkitűzéseinek megvalósításáért, a mezőgazdaság fejlesztésére vonatkozó határozatainak végrehajtásáért, a dolgozó nép életszúivonalának követ­kezetes emeléséért harcba lehet vin­ni a csaknem egyévtizedes legális harcban megedződött pártaktívánkat, amelyben nagy számban megtalálha­tók a többévtizedes pártmozgalmi múlttal rendelkező, harcedzett kom­munisták. Pártunk vezetése fokozot­tan kíván támaszkodni a párták tí­sek ellen. Kevés határozatra és uta­sításra van szükség, de ezek végre­hajtását szigorúan ellenőrizni kell. Helyre keli állítani a gazdasági élet minden területén az állami fegyel­met és a munkafegyelmei. és nem szabad elmulasztani a fegyelmet sér­tők példás megbüntetését. Meg kell szilárdítani a tervfegyelmet. Véget kell vetni annak a tarthatatlan hely­zetnek, hogy a haja szála sem gör­bül meg annak, aki a tervet nem teljesíti. Bátran kell jutalmazni, ki­tüntetni, előléptetni azokat, akik ki­tűnnek az új szakasz politikájának megvalósításáért vívott harcban; ugyanakkor felelősségre kell vonni azokat, akik nem hajtják végre a rájuk vonatkozó feladatokat. A Politikai Bizottság ismeri a helyzetet és tudja, hogy ezeknek a feladatoknak a megvalósítása nem könnyű. De ha pártunk ezekre a fel­adatokra összpontosítja egységes ere­vána, számít pártakífvánk lelkes, ál­dozatkész harcára gazdaságpolitl- lsánk sikere érdekében. A pártmunka döntő láncszemének a folyamatos, fáradhatatlan, minden­napi törrvegmunkát, népünk szakadat­lan nevelését kell tekinteni. Sajnos, meg kell állapítani, hogy sokan vannak pártunkban olyanok, akik nem a politikai tömegmunkát tart­ják a pártmunka közpomtí feladatá­nak, hanem valami, az élettől elsza­kadt .pártépítést.“ Mit ér az a ..párt­építés'', amely nem építi, nem mé­lyíti el a párt és a tömegek közötti líapcsoiatokat — világos elv társak, hogy nem sokat! Mit ér az a ..párt­építési munka“. an>elv nem törődik azzal, hogy a tömegeket, tehát mil­liókat neveljen és szervezzen annak érdekében, hogy azok végrehajtsák <1 Pórt és a kormány határozatát, vi­lágos, hogy az ilyen pártépílés nem sokat ér. A párt szervező- és nevelőmunká­ja kell hogy a párt és a kormány politikájának sikeres végrehajtását szolgálja. A párt és ennek megfe­lelően a kommunisták kell, hogy irányítsák a népi milliók harcát a szocializmus építése minden terüle­tén. Ehhez azonban elengedhetetle­nül szükséges a kommunisták példa- mutatása, mert csak e példamutatás nyomán követik a kommunistákat a pártonkívüli tömegek. A kommu­nistáknak kell élenjámiok a terme­lés területén mutatkozó nehézségek leküzdésében. A kommunistát nem jellemezheti a nehézségekkel szem­beni tehetetlenség, passzivitás vagy közöny. Ellenkezőleg! A kommunista lelkes, áldozatos munkájával, példás fegyelmével, optimizmusával kell hogy kitűnjön, mert csak így tudja magával ragadni a pártonkívüli dol­gozókat. A kommunisták kell, hogy élenjárjanak a tervek túlteljesítésé­ben, a minőség biztosításában, . az önköltség csökkentésében, a termelé­kenység emelésében, a pazarlás meg­szüntetésében, a fegyelem megszi­lárdításában. Több gondot kell fordítani pártunk ben a kommunisták nevelésére. Saj­nos, ezt az utóbbi időben szintén elhanyagoltuk. Arra kell nevelni a párttagokat, hogy minden téren élen­járjanak, hogy példát mutassanak és különösen meg kell értetni a kom­munistákkal, hogy feladatukat csak akkor tudják eredményesen megol­dani, ha szakadatlanul a tömegek, a nép között élnek, ha fáradhatatla­nul nevelik és szervezik népünket a párt és kormány határozatainak vég rehajtására. A kommunista párt- munka középpontjában az emberek­jét, ha teljes mértékben érvényre juttatja heiyes politikai vonalát, ha a gazdaságpolitikát teljesen a párt­politika fő vonalának rendeli alá, akkor minden kétséget kizáróan meg fogjuk oldani ezeket a kérdéseket, teljesíteni fogjuk a kitűzött felada­tokat. Gazdaságpolitikánk sikeres lesz, ha nem szakad el pártunk ál­talános politikájától, ha az új sza­kasz politikájának: keretében, azzá. teVes összhangban valósul meg. Minden *attól függ, hogy egysége­sen, lankadatlanul és az eddiginél sokkal következetesebben vigyük to­vább a harcot az új szakasz politi­kájának megvalósításáért. Gazdaság­politikánkban mindazzal szemben, ami régi. elavult, és elhal, győzelem­re kell vinni az újat, az előremuta­tót. Ha ezt tesszük, gazdaságpoliti­kán'!: eredményes lesz és a szocializ­mus építéséhez új, nagy győzelmek­hez fog vezetni. kel való foglalkozás kell hogy áll­jon! A pártimunkában is küzdeni kell a bürokratizmussal szemben: az iro­dákból ki kell. menni a nép közé! A tömegmunka friss -levegőjére van szükség pártunk minden szerveze­tében. Pártunk helves politikáját gyű­léseken, beszélgetéseken, s a tömeg­munka minden más formáját igény­be véve kell népszerűsíteni. A beszámoló ezután a tömegszer- vezeti "munka megjavításával foglal­kozott, majd rátért a falusi párí- munka feladataira. Mivel népgazdaságunk kulcskér­dése a következő években a mező- sazdará? további fellendítése, küz­deni kell a falusi pártszervezetek munkájának erőteljesebb megjavítá­sáért. A szétforgácsolt falusi párt­szervezeteket az egységes falusi párt aktívákon keresztül minél hatékb- nvabb erővé kell tenni: i hun ódon el kell érni, hogy a falu politikai életének középpontjába kerüljön a falusi pártaktíva, hogy maga köré tömöríthesse a parasztságot, felvilá­gosító munkával fokozza a dolgozó, parasztság termelési kedvét, politikai aktivitását. Ehhez múlhatatlanul szükséges, hogy a falusi kommunisták vala­mennyien nagyobb hozzáértést és érdeklődést tanúsítsanak a mező- gazdaság termelési problémái iránt: ismerjék mind a növénytermesztés mind az állattenyésztés fő kérdéseit. sőt fontos részkérdéseit is. Lehetet­len igazi hozzáértés nélkül a mező- gazdaság fellendítése érdekében a dolgozó parasztság tömegereiét meg­szervezni, a dolgozó parasztságot po­litikai tömegmunkával a mezőgazda­ság fellendítésére mozgósítani. Figye- lembevéve, hoay a falvakban, gép­állomásokon, állami gazdaságokban gyakran nagyon is kevés a politikai tapasztalatokkal felvértezett, a tömeg munkához értő kommunista, szüksé­ges a megyei és járási központokból a kommunistákat mind nagyobb számban a helyszínre küldeni. Helyes politikánk a legnagyobb vonzóerő a tömegek szemében; bát­ran népszerűsítenünk kell, síkra kell szállriunk e politikáért. E politika ingadozás nélküli végrehajtása nyo­mán még szorosabban zárkózik fel pártunk mögé az egész munkásosz­tály és még szilárdabbá kovácsolódik a munkás-paraszt szövetség, népi demokratikus államunk alapja. Egész népünk egységesen, határozottan,, nagyobb lendülettel folytatja harcát az új szakasz politikájáért, a népjó- lét programjáért. Legfontosabb feladataink Javítsuk meg a pártmunkát, fokozzuk a kommunisták aktivitását Kezdődik a tanulás a DISZ Petőfi iskolán ismemiök a Petőfi-tskola jellegé*, lé- , nyegét, célját, tartalmát, módszereit II. A prop a oaud isták megnő vekedett szerepe, felelossene A Petőfi iskola tananyaga és mód­szere érthetően megnövekedett fel­adatok elé állítja a propagandistá­kat. Nem elég az, hogy érdekes és olvasmányos a tankönyv, a foglal­kozásokat is elevenné, színessé kell tenni — A pártoktatásokban és ál­talában a felnőttek, idősebbek kö­zötti propagandamunkában szokásos módszer, hang nem vezet eredmény­re a fiataloknál. Nagyon igaza van Szabó Pál kétszeres Kossuth-díjas írónknak, aki Hajdú Klári című re­gényében ezt írja: „A párt szava a fiatalok fülében nem úgy csendül, mint az öregekében. A fiatalságnak tpásmilyen a nyelve, másmilyen a szíve és hát persze, amit hall, más­ként hallja.“ » A propagandistáink vegyék figye­lembe ezt az egyszerű igazságot. Legyenek élményszerűek, képekben gazdagok a foglalkozások, hasonlóak a mi eseménydús, sokszínű életünk­höz. A propagandisták bátran me­rítsenek a valóságból, ha adatokról van szó és ne .kerüljék el az úgyne­vezett kényes kérdéseket, a hibákat, nehézségeket. Ne felejtsék el, hogy a fiatalok szenvedélyesen szeretik az igazságot, az őszinte, komoly szót, — de a humort, a jóízű tréfát is. A jó propagandista minden lehetősé get felhasznál a foglalkozások érdeke­sebbé tételéért. A mai kérdéseknél is hivatkozik nemzeti múltúnk nagy. jainak szavaira, tetteire, halhatatlan íróinkra, költőinkre és ért is ahhoz, hogy ezeket megmagyarázza. Amint látható, a Petőfi-iskola ve­zetése nagy hozzáértést kíván. Ép­pen ezért a megyei DISZ-bizoltság a fiatalok közti oktató-nevelő mun­ka legjobb szakembereit kérte fel a Petőfi-iskolák vezetésére: pedagó­gusokat, értelmiségieket, az elmúlt években legjobban bevált párt_ és DISZ propagandistákat. Ezeknek a7 elvtársaknak — ha valóban szívükön viselik a fiatalok tanításának ügyét, — alaposan fel kell készülniük az új oktatási évre. Meg kell részletesen Minden Petófl-iskolaveaető be­csületbeli kötelessége, hogy meg­felelően felkészülve résztvegyen az október 25—30 között meg­tartandó járási, városi propa­gandista szemináriumon. A munkájára lelkiismeretesen, gon aosan felkészülő propagandista még az oktatási év kezdete előtt felkeresi hallgatóit, elbeszélget ve'ük a Petőfi iskoláról. kodni kell arról, hogy feltűnő helyen, faliújságon, vagy hirdető táblán idő­ben kifüggesszék a Petőfi-iskola hali gatóinak beosztását, a propagandista nevét, a foglalkozások helyét és idő­pontját. A Petőfi-iskola első foglalkozását ünnepélyes keretek között tartsák meg. Hívják meg érre az alapszerve­zet párttitkárát, az üzem, állami gaz­daság, gépállomás vezetőjét, a tsz, a községi tanács elnökét és falusi szervezeteknél, ahol erre a fiatalok részéről kezdeményezés van —■ a fiatalok szüleit is.' A propagandista ünnepélyes megnyitó beszédben is­mertesse a Petőfi-iskola célját tan­anyagát. Az ünnepélyes megnyitót a Petőfi-iskóLáscik klub-estjéhez ha­sonló módon szórakozással fejezzék be. * Néhány hét és kezdődik a tanulás a Petőfi-lskolán. Reméljük, hogy a Tolna megyei fiatálők nem fognak csalódni a Petőfi-iskolában. Gaál Albert a DISZ K. V. ágit. prop. osztálya munkatársa. A DISZ-szervezetek feladata!: A DISZ-szervezetek segítsék a pro­pagandistákat a Petőfi-iskola kollek­tíváinak kialakításában. Jó előre név- szerint ismertessék a propagandis­tával, hogy a fiatalok közül kiket fog tanítani. Az alapszervezetek ok. tóberi taggyűlésén tűzzék napirend­re és beszéljék meg a Petőfi-iskolá- val, a fiatalok tanulásával kapcsola­tos kérdéseket és ezen a propagan­dista is vegyen részt. Október má­sodik felében mindenütt rendezzék meg a propagandistával közösen a Petőfi-iskolások klub-estjét, amelyen rövid műsor után (felolvasás, Petőfi versek, népi tánc, ének) a propagan­dista és hallgatók az alapszervi ve­zetőkkel együtt közösen szórakozza­nak, táncoljanak — ha lehet, vetít­senek dia-filmet vagy menjenek kö­zösen moziba. Az alapszervezeti vezetőségnek nagy gondot kell fordítani a tanu­lás technikai előfeltételeire. Gondos­

Next

/
Thumbnails
Contents