Tolnai Napló, 1954. október (11. évfolyam, 233-259. szám)

1954-10-28 / 256. szám

1954 OKTÓBER 28 NAPLÓ 9 „Ha emelni akarjuk életszínvonalunkat elsősorban a termelésben lévő hibákat kell kiküszöbölni11 ÜISZ aktivaérlekezlet Szekszárdon MEGYÉNK ÉLETÉBŐL Az [regszemcséi traktorig ál’ á r szavukat, téliesítettek november 7-re és a tanácsvá'asztás tiszteletére tett fogadalmukat A DISZ Tolna Megyei Bizottsága szombaton aktívaértekezietet tartott Szekszárdon az Április 4 járási kul­túrotthon egyik termében. Az érte­kezleten résztvett Szügyi Elek elv. társ, a megyei pártbizottság másod­titkára, Be ke László elvtárs, a DISZ Központi Vezetőség intéző bi­zottságának tagja, a megyei DISZ- bizottság. munkatársai, járási, üzemi, falusi DISZ-titkárok. Az aktívaértekezleten Savanya József elvtárs, a DISZ-bizottság má- sootitKára tartott beszámolót. Sava­nya elvtárs foglalkozott a párt Köz­ponti Vezetőségének legutóbbi ülésé­nek határozataival, a DISZ ezzel kapcsolatos feladataival, s beszélt a DISZ és a Hazafiak Népfront kap­csolatáról. — Az eddig elért eredmények­hez — mondotta többek között, — melyet megyénk területén 1953 június óta elértünk, benne van ifjúságunk lelke* munkája is. Ebben az évben több új ifjúsági kez­deményezésben értünk el kezdeti eredményeket. Ilyen volt az ifjúsági tcsóplőcsapatok versenye, mélyhez megyénk területéli 67 ifjúsági csép­lőcsapat csatlakozott * értek el kiváló eredményeket. Kardos László bri­gádja 42 vagonos teljesítményt ért el, s ezzel első lett a brigádok között. A jelenlegi silózási versenyhez me­gyénk területén 21 brigád csatlako­zott. A középhiovégi állami gazdaság brigádja eddig 272-1 köbmétert si­lóztak le, az Ozora—Döbrente-pusz- tai tsz két ifjúsági brigádja 500 köb­métert vállalt és eddig már több, mint 100 köbmétert teljesített. Meg kell azonban mondanunk őszintén, hogy a silózási versenyhez a lehető­séghez mérten kevés brigád csatla­kozott. Ezen az elkövetkezendő na­pokiban változást kell elérnünk. — Üzemi ifjúságunk is ért el ered­ményeket a termelés terén. Különö­sen a Tolnai Selyemgyár ifjúmunká­sai, akik legodaadóbban segítették üzemük tervteliesítését. Igen komolt- ieszük van abban, hogy üzemük 1954 első kilenc hónapi tervét 107.4 százalékra teljesítette. A Bonyhádi Zománcgyárban pélaául nincs 100 százalékon alul teljesítő fiatal. E jelentős eredmények mellett megemlékezett a beszámoló a Köz­ponti Vezetőség útmutatásának nyo­mán a megyében is feltalálható ko­moly hibákról és mulasztásokról is. — A Bonyhádi Cipőgyár III. negyed­éves tervét 81.7 százalékra teljesítet­te. Hivatkoznak itt különböző okok­ra, felsőbb szervekre, — van benne igazság, — de az is igazság, hogy a selejtgyártókat nem vonják felelős­ségre. Szeptember hónapban például ebben az üzemben 150 dolgozó ké­sett el, — köztük 31 fiatal, — de felelősségrevonásuk mégsem történt meg. Felelősség terhel minket is, mert segítség helyett elnéztük ezeket a bajokat. Az állami gazdaságok munkájában is vannak komoly hiá­nyosságok. A lazaságot, a felelőtlen­séget mutatja a sütvényi üzemegy­ségben történt eset. A cukorrépát szállító kordéba felraktak 300 kilo­grammnál több cukorrépát és úgy akarták elszámolni a kordésúlyt egész munkaszezon alatt. Köziben a többi kordét nem rakták meg alapo­san, csak mintegy 2 mázsa körülire. Ha le nem leplezi őket a dombóvári DISZ járási bizottság munkatársa, Dobos elvtárs, többezer forint kárt okoznak a gazdaságnak. Sajnos, az olyan példa, hogy a DISZ vezetők, szervezetek tö- s'ődnek ilyen kérdésekkel, ritka, mint a fehér holló. t — Mindezek azt bizonyítják, hogy mi, a DISZ MB és a járási bizottsá­gok sem értettük meg teljesen az új szakasz politikáját. Részünkről is sóik volt a fecsegés és igen kevés a tett. Gj ’ökeresen változtatni keil maga­tartásunkon a nehézségek leküzdésé­ben. Saját magunknak kell elsősorban megértetni minden dolgozó fiatallal, ha emelni akarjuk élet- színvonalunkat, elsősorban a ter­melésben lévő hibákat kell ki­küszöbölni. A továbbiakban a beszámoló rész­letesen foglalkozott a DISZ fiatalok feladataival. —- Űzetni ifjúmunkások segítsék a pártot, állami szervein­ket az ipari termelés lemaradásának behozásában. A parasztfiatalok álla­mi gazdaságokban, tsz-ben, gépállo­másokon dolgozó fiatalok harcolja­nak őszi kenyérgabona vetésünk fel­emelt tervének teljesítéséért. Segít­sék elő a gyors őszi betakarítást, hogy időben el tudjuk vetni a gabo­naféléket. Harcoljanak állatállomá­nyunk növeléséért, a silózási tervek teljesítéséért. Napjainkban nagy hazafias tömeg- mozgalom van. kibontakozóban. A dolgozók minőén rétegét átfogó nem­zeti mozgalom, melyet népünk társa­dalmi, gazdasági, politikai, kulturá­lis tömegszervezetei hoztak létre. A DISZ elsők között csatlakozott emez gátamhoz, a Hazafias Népfronthoz. A Hazafias Népfront-bizottságokiban és a kongresszusi küldöttek között is szép számmal vannak fiatalok. Min­den helyi bizottságiba beválasztottak Baka László elvtárs, a tamási járási DISZ-bizottság titkára beszélt eredmé nyeikről. Elmondotta, hogy azok le­hetnének még nagyobbak is, ha első­sorban ők jobban megértették volna a párt és a kormány határozatait. — A fiatalok várják — mondotta töb­bek között, hogy megválaszoljunk kérdéseikre. Úgy ismertessük a párt és a kormány határozatait, hogy az a termelésben mutatkozzon meg, mint azt az Ozora—Döbrente-pusz- tai tsz DISZ-fiataljai teszik. U j - vári József Bon yh ád -kö rze ti agro- nómus elmondotta, hogy a fiatalok­kal az eddiginél jobban meg kell szerettetni a mezőgazdasági munkát. — Nagyon kevesen dolgoznak — mon dotta, — a tsz-ekben fiatalok, úgy gondolják — természetesen helytele­nül, hogy nem találják meg a szá­mításukat. — Fontos feladatuknak tartotta a DISZ-fiatalokmak, hogy résztvegyenek minél többen az ezüst- kalászos tanfolyamokon.. Különösen a DISZ- ve zet ők szakmai képzettségé­nek emelését hangsúlyozta, az emeli tekintélyüket. A bonyhádi járási DISZ bizottság titkára a vetésnél segített több dolgozó parasztnak. Az­óta is nagy tisztelettel emlékeznek meg róla, Molnár László elvtárs, a szekszárdi járás DISZ titkára ar­ról beszélt, hogy a fiatalok nevelésé­vel többet kell törődni, — s erre különösen a téli hónapokat kell kihasználni. — Többet kell tö­rődnünk a „Tiszta udvar'‘-mozgatam kiszélesítésével is — mondotta töb­bek között. Pór Ferenc elvtárs, az ozorai DISZ-szervezet titkára arról beszélt, hogy a kultúrmunkában fel kell hasz­nálni a haladó hagyományokat. — Mi is így értünk el eredményeket, kultúrcsoportunk egyúttal népnevelő, gárda is. Élenjárnak a termelésben, s rájuk mindig biztosan lehet számí­tani. Ambrus Lukács elvtárs, « bonyhádi DISZ bizottság titkára elő­ször is a beszámolót bírálta, azt, hogy az egyes DISZ funkcionáriusokat, akik akár jó, akár pedig rossz pél­A Tolnai Napló október 22-i szá­mában olvastam „A biritói kiski­rályok hazárdjátéka a nép vagyo­nával" című cikket, melyhez újsá­gon keresztül szeretnék hozzászól­ni. 1953-ban tagja voltam a MEDOSz megyebizottságának. Mint ilyen, sokat jártam ellenőrizni a biritói állami gazdaságba is. Többek kö­zött megállapítottam, hogy 1953- ban nem csépelték el a hegyesi üzemegységben termett rozsot, az a szalmával együtt elrothadt. Vizs­gálatom során azt is megállapítot­tam, hogy a munkásszállásokon csak egy takarót adtak ki a dolgo­zóknak. Ugyanakkor a bentlakók és mások elhordták a pokrócokat. Helyesen mondták abban az idő­ben a dolgozók, hogy nagyon sok állami pokróc van egyes vezetők barátainál. Valóban Koch Mihály, Kozma Gyula és Kozma György, a hegyesi üzemegység vezetői na­gyon sok mindent elhordták, amire még ma sem figyeltek fel az ille­tékesek. két-három fiatalt, akik a fiatalok százait, ezreit képviselve résztvesz- nek a helyi programok kidolgozásá­ban. A Hazafias Népfrontba bevá­lasztott fiataloknak kell képvi­selni és kifejezni az egész helyi ifjúság ügyét és érdekeit. Ezt viszont úgy tudják megoldani, ha szoros kapcsolatban lesznek az egész ifjúsággal, megbeszélik terveiket, s együttesen indulnak a program végrehajtására. Lelkesen készül a megye' ifjúsága a tamácsválasztásokra is. Népünk történetében először fognak szavaz­ni 18—19 éves fiatalok, mint a haza teljesjogú állampolgárai. Nekünk, DISZ-eseknek kell gondoskodni ar­ról, hogy minden DISZ-tag és szer­vezeten kívüli választó felkészülve, felelőssége tudatában tegyen eleget állampolgári kötelességének. a át mutatnak, névszeniht is megem­líthette volna. Ezután beszélt arról, hogy a párt és kormámyhaíározatpkaí nem általánosságiban kell magyaráz­ni, hanem úgy, ahogy ott a hely­színen végre 'kell hajtani. Bírálta az egyes felsőbb szervekét is, mint pél­dául a gépállomások megyei igazga­tóságát, ahol nem törődnek a fiata­lok versenymozgalmának értékelésé­vel. Elmondotta, hogy mintegy 2000 ifjú versenyzett a nyáron is az ara­tásban, cséplésben, de a versenyek értékelésére mégis hosszú ideig vár­ni kellett. Felszólalt Beke László elvtárs is, a DISZ Központi Vezetőség intézőbi­zottságának tagja. Többek között ar­ról beszélt, hogy a Komszomol pél­dája nyomán nálunk is azon kell lemérni a DISZ szervezetek munká­ját, hogyan segítik üzemük, falujuk tervteljesítését. Ebben a harcban pe­dig feltétlenül a becsületes fiatalok­ra kell támaszkodni. Több hozzászó­ló után Szügyi Elek elvtárs, a megyei pártbizottság másodtitkára adott értékes útmutatást a DISZ- szervezeteknek és DISZ-tagoknak munkájuk végzéséhez. — Ez az ak­tívaértekezlet is azt bizonyítja, — mondotta többek között, — hogy fej­lődtek DISZ-szervezeteink. Élénken és jól vitatnak meg olyan kérdése­ket, amelyek egész népünk előtt áll­nak. Helyeselte a DlSZ-szervezetek olyan irányú munkáját, hogy minél több fiatal munkaerőt biztosítsanak a mezőgazdaságnak, s ezek között minél több szakember legyén. Külö­nösen fontosnak tartotta, hogy az if­jak minél erőteljesebben kapcsolód­janak be az időbeni vetésért vívott harcba. Elmondotta: mintegy 2000 vagon gabonát jelent megyénkben csak az, ha az őszi gabonaféléket ok­tóberben elvétjük. Ez egész me­gyénk majdnem félévi kenyere. Számos hozzászóló után Rúzsa elvtárs, a megyei DISZ-bizottság tit­kára megválaszolt a felszólalásokra, és Savanya elvtárs zárószavai után végétért az aktívaértekezlet. Még egy szembeötlő rendellenes­ség: az állami gazdaság vezetői ki­adták a gabonabehordást magán­fuvarosoknak és nem fizették ki a nekik járó pénzösszeget. A rekla­máció idején azt mondta a bérfe­lelős, hogy „majd a trágyahordás­nál többet írnak, mint amennyit kihordanak, így majd megtérül, ami a behordásnál elveszett.“ Aki ebben kételkedik, az kérdezze meg Jéger Ferenc és Frast Ferenc paksi lakosokat, azok mindent elmonda­nak. En nagyon örülök, hogy a Tolnai Naplóban megjelent ez a cikk, biz­tos vagyok benne, hogy ennek alap­ján nagyon sok csalásra fény de­rül még. Azt szeretném, ha a cikk nyomán az illetékesek rövid időn belül elintéznék a „biritói ügyet’4, számonkérnék a vezetőktől, hogy milyen jogon liazárdjátékoznak a nép vagyonával. KANTAS ISTVÁN a Tolnai Napló olvasója. A ToLnai Napló szeptember 25-i számában jelent meg az iregszem- csei traktoristák levele, melyben az áll, hogy november 7. és a tanács­választás tiszteletére megyénk vala­mennyi gépállomását versenyre hív­ják. Az iregszemcsei traktoristák el­határozták, hogy az őszi idényben visszaszerzik az elvesztett első he­lyet, igényt tartanak a megyei ta­nács vándorzászlajára. Augusztus 26-án a gépállomási tanácsértekez­leten azt mondta Bugyi János, a Kossuth-brigád vezetője: „Aki kétel­kedik a mi ígéretünk betartásában, az ainnákidején majd győződjön meg róla." A gépállomások megyei igazgató­sága szeptember 10-i értékelése sze­szabadság tsz-ben: az emberek elha­tározták, hogy nem elégszenek meg azzal a silány terméssel, amit földjük ad. Valami újat visznek be a termelésibe, melynek nyomán töb­bet terem a föld. Ez pedig nem más, mint a fejlett agrotechnika, melyét eddig még nem alkalmaztak. Gyor­san megegyeztek az első kérdésben, amely így hangzott: a talajt megfe­lelően előkészítjük, megadjuk a szükséges tápértékeket a földnek, s akkor majd lesz termés. Józsa Lajos növénytermelési bri­gádvezető saját maga készített egy talajelőkészítő és növényápolás: ter­vet. Ez a terv új volt tartalmában, értékében, a tagság szívesen hajtotta végre, mert látta, hogy jó eredménye két hozhat. Ekkor történt az is. hogy verseny indult a 160 mázsás cukor­répatermés eléréséért, ehhez a ver­senyhez csatlakozott a tsz is. A lüí) mázsás termés szép eredmény, ezt tartották a tsz tagok is, de ha töb­bet termelnek, akkor egy lépéssel előbbre mentek a fejlettebb terme­lési mód felé. Több termelőszövetkezet és egyéni dolgozó paraszt még mindig vona­kodik a szerződéses növények ter­melésétől. Pedig érdemes szerződé­ses növénytermeléssel foglalkozni, hogy mennyire, azt mi sem bizo­nyítja jobban, mint a mi példánk, öt hold rostkendert szerződtünk le a Dunántúli Rostkikészítő Vállalat­nál. Az öt holdból 800 öl kiesett a termelésből elemi csapás következté­ben, így csak négy és fél hold ma­radt. A négy és fél holdon 102.6 mázsa nettó súlyú termést értünk el. Ebből 84.1 mázsa I. osztályú és 18.5 mázsa II. osztályú, Az összes rrnt a bölcskei gépállomás vezetett az őszi idényterv teljesítésében. Má­sodik volt a tamási és .harmadik az iregszemcsei gépállomás. A bölcskei- ek elsősége azonban nagyon rövid ideig tartott. Szeptember 20-án már az. iregszemcsei gépállomás vezetett, biztosította magának az elsőséget. Szeptember 20-a óta több mint egy hónap telt el. A gépállomások megyei igazgatóságának értékelésé­ből azonban még ma is azt olvas­hatjuk: „Első az iregszemcsei gép­állomás. Október 25-ig összes őszi trak tormunka tervet 100.3 százalékra teljesítette.“ Az iregszemcsei trakto­risták november 20-a helyett októ­ber 25-re teljesítették őszi idényter­vüket. Néhány óra alatt 65 egyéni gazdával kötöttek szerződést a sárpilisi gépállomás vezetői A sárpilisi gépállomás vezetői: Száztizenhét hátai gazda már teljesítette vállalását Az agrotechnika alkalmazásával’ 240 mázsás cukorrépa termést értek el a szárazdi Világszabadság tsz-ben Egy éve történt a szárazdi Viiág­Négy és fél hold rostkenderbő! közel 10 ezer forint jövede’em ni, vagy érdeklődni szeretne gép­munka iránt, jöjjön a tanácsházára, ahol a gépállomás vezetőitől felvilá­gosítást kap kérdéseire. A jó felvilágosító munka meghoz­ta gyümölcsét: néhány óra alatt 65 egyéni gazda, 115 holdra kötött ta­lajművelési szerződést a gépállomás­sal. lasztás tiszteletére és 117 dolgozó paraszt már teljesítette is vállalá­sát. A falugyűlésen fontos kérdésként beszélték meg a gazdák, hogy az idén több kenyérgabonát kell vetni az ország jobb kenyérellátása érde­kében. A gyűlésen elhangzott beszé­dek nem maradtak üres szavak, tet­tek követték őket: Szűcs István 10 holdas dolgozó paraszt négy hold, K. Szabó Pétér 8 holdas ugyancsak négy hold és Molnár György 6 hol­das gazda 2.5 hold kenyérgabonát vetett, hogy több kenyér jusson a dolgozók asztalára. Á nehéz nyári munka után elérke­zett a cukorrépaszedés ideje. A kül­ső látszatok még nem árultak el mindent.,, de' a tagok minden gondo­latában ott „lebegett'’, ha meglesz a 160 mázsa termés, szépen tudnak osztani cukorból. Nem könnyű dolog a cukorrépa felszedése, de ha meg­oszlik a munka, gyorsan halad a szedés. így volt ez a Világszabadság tsz-ben is. Mintha cukorosztásra mentek volna a tagok, úgy igyekez­tek . a répaföldre. Megtörtént a nagy munka, nem csalt a terv sem, mert minden pontját végrehajtották. Nagyszerű cukorrépatermést taka­rítottak be a tsz tagok. Szép. szám a százas, de még szebb a kettőszázas, ha termésről van szó. Ök ettől is nagyobb számot használhattak, mert 240 mázsás átlagot takarítottak be holdanként. . — Most már tudjuk, hogy hogyan lehet többet termelni, — mondják a tagok. Büszkék is József Lajos bri- gádvezeíő tervére, s hálásak azért, hogy egy lépéssel közelebb kerültek a fejlettebb termelési mód fele. rostkenderért kaptunk 6955.40 fo­rint készpénzt és 2575 forint értékű ingyenes textilutalványt. Ha a textil- utalvány értékét is hozzászámolj uk a készpénzhez, összesen 9530.40 forintot tesz ki. Ennyi jövedelmet hozott ne­künk a négy és fél hold rostkender. Ezek a számok magukért beszélnek* nem kell még külön kihangsúlyoz-* nunk, hogy mi mennyire örülünk en­nek a jövedelemnek, de azt se™* hogy érdemes-e foglalkozni a szerJ ződéses növénytermeléssel. Kelesy Dexsé Gyänk; Petófi tsz. A beszámoló után számos hozzászólás következett Hozzászólás „Á biritói kiskirályok h azárd- játéka a nép vagyonával“ című cikkhez Gál Dezső igazgató, Siklósi Imréné brigádvezető és Mihalovics Antal brigádvezető pénteken több egyéni­leg dolgozó parasztot kerestek fel Sárpilisen, s elbeszélgettek velük a gépi munka sokoldalú előnyéről. A hangoshíradó pedig többször bemond ta, hogy aki traktorral akar száníat­Alig telt el 3 hét azóta, hogy a bátai gazdák falugyűlésen elhatároz­ták; az őszi munkák meggyorsításá­nak érdekében versenyt Indítanak. Vajon milyen eredményekkel járt ez a verseny, nézzük meg áz ered­ményekből. Ahogy a napok teltek, úgy fogyott a munka és napról nap­ra megvalósították vállalásaikat. A falugyűlésen több gazda párosver- senybe lépett egymással, hogy ered­ményesebbé tegyék az őszi munkák versenyét. A három hét nem hosz- szú idő, mégis nagy események zaj­lottak le ez idő alatt, 122 dolgozó paraszt tett felajánlást a taná.csvá-

Next

/
Thumbnails
Contents