Tolnai Napló, 1954. szeptember (11. évfolyam, 207-232. szám)

1954-09-29 / 231. szám

I NAPLÓ 1954 SZEPTEMBER 29 Megalakult Bonyhádon a Hazafias Népfrontbizottság A falugyf lésen, ahol a Hazafias Népfrontbizottságot választották meg, Bonyhád község apraja-nagyja kép­viselve volt. A termelőszövetkezetek, a cipőgyár, a zománcgyár, az egyé­nileg gazdálkodó dolgozó parasztok, a kisiparosok, az értelmiségiek, a tö­megszervezetek tagjai, alkalmazottak siettek á járási kultúrház felé, hogy tanúi és részesei lehessenek e fon­tos eseménynek. • A zsúfolásig megtelt nagyteremben este 8 órakor mintegy 300 résztve­vővel megkezdődött a falugyűlés. A diszelnökségben helyet foglalt: Lam­bert József elvtárs, a járási pártbi­zottság munkatársa, Kacsóh Béla ny. pedagógus. Szita István kisiparos, Balia Jenőné, K. Nagy Gábor és Dió­st József dolgozó paraszt. A Himnusz elhangzása után Lam­bert József ünnepi beszédet mondott. Rámutatott arra, hogy a magyar nemzet történetében akkor alkottunk igazán nagyot, amikor az ország né­pe összefogott. Ma is ilyen összefo­gásra van szükség, hogy terveinket, feladatainkat maradéktalanul meg­oldhassuk. Ezután ismertette . a meg­alakuló Népfrontbizottság feladatát. Kacsóh Béla, a falugyűlés elnöke ezután az előkészítő bizottság javas­latait ismertette a gyűlés résztvevői­vel: 40 kiváló dolgozó'nevét olvasta fel. Az üzemek dolgozói, az értelmi­ségiek, dolgozó parasztok, a gépál­lomás és a termelőszövetkezetek leg- jobbjaira tett javaslatot. A gyűlés résztvevői kézfeltartással szavaztak. Mind a negyven jelöltet elfogadták. s így a község társadalmának min­den rétege képviselve van a Haza­fias Népfrontbizottságban. A falugyűlés Molnár Ferenc kivá­ló dolgozó parasztot és Kovács And­rást, a zománcgyár sztahánovistáját választotta meg kongresszusi küldött­nek. A megyei Népfrontbizottságba 4, a járási Népfrontbizottságba 12 kül­döttet jelöltek. Az ünnepi gyűlés után a megvá­lasztott Népfrontbizottság megtartot­ta első ülését, amelyen Bőte András dolgozó parasztot elnöknek, Bodajki Lászlót, Kovács Gézát és Magyari Mártonnét elnökhelyettesnek válasz­tották meg. 0ulyá.t Jlliháhj lici/ieíendő példáid Verőfényes szeptemberi délelőtt volt. amikor az uzdi állami gazda­ságból Sárszentlőrinc község felé tartottunk, hegy ott befejezzük a fa­lugyűlés utolsó szervezési munkáit. Lábunk a megszáradt út porába süp­pedt. Körülöttünk csenő volt, csak az alig érezhető szél zörgette a már érésben lévő kukoricák szárait. — Amint kettesben ballagtunk az úton. arról beszé'gettünk. mennyi munka is áll még előttünk és mennyi mun. k® áll a dolgozó parasztság, valamint a termelőszövetkezetek előtt az őszi betakarítás elvégzésében. Itt a szán. tás, vetés, az őszi kapások betakart, tása, azonkívül a népfrontbizottság és a tanácsválasztások. De a napok is rövidebbek, jobban ki kell azokat használni. Szó esett arról, hogy eze­ket a rövid napokat jobban ki kel­lene használni a dolgozó parasztság­nak. Itt a vetés hatiyideje, mégis a fáradságra hivatkozyi nem akar be­indulni a szántás, vajon igaz lehet, hogy nem leihet szántani, ezen tana­kodtunk menetközben, mikor arra lettünk figyelmesek, hogy az úthoz közel lovait biztatgatva szántott egy gazda. Gondoltuk, meet meggyőző­dünk, van-e elég nedvessége a föld­nek, s máris közeledtünk a dolgozó panaszt felé. Mikor hozzáértünk, üd­vözöltük egymást. Az megállította lo­ván t, majd szóba eredtünk. Először több mindenről beszélget­tünk, később azonban megkérdeztük, hány hold földön gazdálkodik. Mikor leültünk mellé a barázdába, elmond­ta, hogy Gulyás Mihálynak hívják, 11 holdon qoI gozik. A múltban cse­léd és bányász volt. 10 évvel ezelőtt kezdett önállóan a paraszti munká­hoz. Az idén három és félhold búza­vetése volt. 34 mázsát takarított be róla. ez a mennyiség 9.7 mázsás hol­danként! átlagnak felel meg. Büszke is az eredményére. Boldogan mond­ja. 9 mázsa volt a beadása. így ma­radt vetőmagnak, kenyérnek és még a szabadpiacra is. Szépek a kapásnö­vényei is, ebből is jó termést vár. Állam iránti kötelezettségét eddig mindenből teljesítette. Kíváncsian hallgattuk beszédét, hi­szen kevés ilyen gazdával beszéltünk az idén. akinek ilyen jó termése volt Megkérdeztem tőle, mi a titka a jó termésnek, mert mások az időjárás­ra. hivatkoznak. Gulyás Mihály erre felnézett és mosolyogva mondta: — „Nem lebet mindent az időjárásra ruházni." Majd megmagyarázta, hogy gazdálkodása közben figyelemmel kíséri az állami gazdaság munkáját is, sőt sokszor tanácsot is kér az igazgatótól, mivel azzal jó ismeret­sége van. Földjeit is az állami gaz­dasággal egyiaőben szokta művelni. Egyszerre végeztek az idén a tarló- hántással is. Tárcsa híjján kettős ekével végezte ezt a munkát. Vetés alá is többször megszántja a földet. A búza alá már másodszor szánt és elég jó nedves a földje. Azt mondja, árpatarló volt, amit most szánt. De aratás után felszántotta, megfogasol- ta és lehengerelte a tarlót, vetés előtt mégegyszer szántja, de akkor már mélyebben, így nemcsak porha­nyós, de nedves talajba is kerül a mag. s nem kell félnie a szárazság­tól. Mint mondotta. Sokszor kineve­tik ezért a munkáért, de ő azt tart­ja, — az nevet, alti utoljára nevet. De azt is szem előtt tartja, hogy — ki mint vet, úgy arat. Korszerű ta­lajműveléssel igyekszik biztosítani a jövőévi magasabb terméshozam el­érését. Két-három évenként istálló­trágyával szokta megtrágyázni a föld jeit, azonkívül pétisót is használ. El­ső kapáláskor még a kukoricát is megtrágyázta pótisóval. Gulyás Mihály megdönti azoknak a dolgozó parasztoknak az állítását, akik a szárazságra hivatkozva nem szántanak, vetnék, ö most 4 holdat akar vetni, azt mondja, nagyohb ve­tésterületről több termést várhat, több jut a piacra is, meg saját ma­gának. Gulyás Mihály jó példát mu­tat a sárszentlőrinci dolgozó parasz­toknak, de példáját követheti a járás valamennyi dolgozó parasztja. Ne várjanak az esőre, hanem minél előbb jó magágyat készítsenek az őszi kalászosainknak. Gulyás Mihály ezzel a munkájával nemcsak a jövő­évi bő termésre, hanem a tanácsvá. lasztásofcra is készül. Igen helyesli a mostani választások módszereit, melynek ő is tevékeny részese. Be­szélgetésünket befejezve elbúcsúz­tunk Gulyás bácsitól, aki pattintott egyet ostorával, s dudolgatva, lassan elindult. — ekéjével hasítva a dúsan termő földet Bíró József pAkozd (1848 szeptember 29.) Äfcsriet az Ifjúsági Könyvkiadónál az ünnepi Könyvhétre megjelenő „A szabadságharc csatái'- c. könyvből MIUTÁN JELLASICS szeptember 11-én mintegy 96 ezer főnyi sereggel két irányból átlépte a Drávát, elhatározta, hogy meg sem 411 Budáig. A drávamenti magyar hadsereg áruló fő vezére, Teleki Ádám gróf, közjogi természetű aggá­lyokat hangoztatva, nem bocsátkozott ütközetbe a betört horvát csapatokkal. Ezért a kormány Telekit leváltotta és helyére fő­parancsnoknak Móga Já­nos altábornagyot nevez­te ki. Jellasics főserege szep­tember 26-án bevonult Székesfehérvárra, ide te­lepítették a hadsereg hadi anyag- és élelmiszerkész- letét, s itt akarták sere­geiket a főváros ellen irá­nyuló támadásra összpon­tosítani. A horvát sereg közel 10 ezer főt számláló tartaléka, mely Eszék fe­lől a Duna jobbpartján húzódott felfelé, Roth és Billipovich tábornokok vezetésével mór szintén Fejér megye területén vo­nult Fehérvár irányában. A magyar hadak ekkor Pákozd és Sukoró környé­kén táboroztak. Jellasics megbízta egyik táborkari tisztjét — Eligelli őrnagyot, — hogy kémlelje ki a magyar had­sereg erejét és állásait. Eligelait azonban a ma­gyar népfelkelők Marton- vásáron elfogták. Vallatá­sa során elárulta, hogy a horvát hadsereg támadás­ra készül. Móga látta, hogy nem kerülheti el az összecsa­pást. Mégis hátrálni akart hogy „alkalmasabb tere­pet“ keressen csapatai­nak. Mar ki is adta pa­rancsait, midőn a kor­mány megbízásából két nemzetgyűlési képviselő érkezett a táborba, akik magukkal hozták a hon­védelmi bizottmány szi­gorú utasítását: „Egy lé­pést sem hátra, azonnal támadni“. A KORMÁNYBIZTOSOK haditanács keretében is­mertették a tisztikarral a politikai helyzetet. Móga meg kívánta várni a Becs­ből küldött új országos főparancsnok, gróf Lam- berg intézkedéseit, addig nem akart harcba bocsát­kozni. Ekkor felugrott Perczel Mór, s Mógának szemébe mondta, hogy ez árulás lenne. A haditanács úgy hatá­rozott, hogy a magyar se­reg fogadja el a csatát, amelyet másnap, szeptem bér 29-én, Jellasics bán meg is kezdett. A táma­dás tüzérségi előkészítés­sel indult, majd később fokozatosan egyre heve­sebb szuronyrohamok kö­vetkeztek. De a számbeli, túlsúlyban levő ellenség rohamait — itt 23 ezer horvát katonával szem­ben mintegy 20 ezer ma­gyar állt — a magyar se­reg önfeláldozó hősiesség­gel, egyiket a másik után verte vissza. Ellentáma­dásba azonban nem ment át. JAVÄBAN folyt A CSATA mikor egyszer a löporfüst szinte áthatolhatatlan fátyla mögött, az ellen­ség hátába töméntelen kaszaélen csillant meg az őszi nap bágyadt sugara. S az ellenség mögül idáig hangzott a magyar „Éllen a haza’1 — kiáltása. Eb­ben a pillanatban érkez­tek meg a környékbeli népfelkelők, akik a Pá­kozd körüli falvakból az ágyúdörgés hangjára a csata színhelyére siettek. Ekkor az eddig csak vé­dekező magyar csapatok újult erőre kaptak s ellen támadásba lendültek át. A horvátok hátrálni kezdtek. Az ellenség egyes tartalékcsapatai ép­pen Pátka községet dúl­ták, s javában osztozkod­tak a lopott jószágokon, amikor a népfölkelők rá­jukrontottak. Öldöklő ké­zitusa keletkezett, mely a horvátok csúfos vere­ségével és menekülésével ért véget. Jellasics, — hogy sere­gét teljesen szét ne szór­ják — kénytelen volt csa­patait hátrább vonni, s ugyanakkor küldöttséget indított a magyar tábor­ba, hogy a magyarokat fegyverszünet megkötésé­re bírja. A magyarok el­fogadtak egy háromhóna- pos tűzszünetet s a rész­letek megbeszélése végett átküldték az ellenség tá­borába Ivánka őrnagyot, akit azonban a szerezsá- nok hiitszegő módon fog­lyulejtettek. Jellasics a megkötött fegyverszünetet becstelen módon arra használta fel, hogy a szétveréstől meg­menekült seregével az éj leple alatt elhagyja a harcteret. MIDŐN MÁSNAP REGGEL a nap első sugarai elön- tötték a pókozdi dombo­kat, a magyar csapatok immár egyetlen szál ellen séget sem találtak, mert Jellasics gyáván megfuta­modva Győr felé mene­kült. A győztes honvéd­sereg utánaeredt a mene­külő ellenségnek s egé­szen az osztrák határig űzte. SPORT Nagyszerű küzdelmek a Négy Város Gyorsasági Motorkerékpáros Háztömbköriili versenyén ' MTSB Társadalmi Motoros Szövetsége az elmúlt vasé nap délelőtt a Mártírok te­re, Mészáros Lázár. Mátyás király és Szé­chenyi utcák által határolt 2 km-es körben mintegy 3000 érdeklődő előtt rendezie me.^ a Négy Város háztömbköriili gyorsasági motorkerékpáros versenyét. A verseny an­nak eredményeiképpen került újra megren­delésre, hogy az elmúlt alkalommal rende­zett verseny eredményeit a pécsiek meg óvták. A versenyen nagyszerű küzdelmeket láthatott az érdeklődők serege. Ismét be­bizonyosodott, hogy a jó versenynek nem kell cégér. A ibajaiak érthetetlen okokból nem vettek részt a küzdelmekben, de he lyettük versenyen kívül komlói motorosok szálltak be. Különösen Pécs vett részt sok versenyzővel, hiszen a Dózsa 9. az Előre 2. a Zalka Máté pedig 5 versenyzőt indított, a Vasas részéről pedig 2 versenyző szere pelt. A szekszárdi sportkörök közül a Aal“ ka Máté 9, a Dózsa 1 versenyzőt indított. A versenyén a szekszárdi versenyzők biz­tatóan szerepeltek. Különösen nagyszerű volt a szekszárdiak eredménye a 250 es és 350 kem-es kat&góriákban. Ezekben a ver­senyszámokban volt a legnagyobb az indu­lók száma. Illyés mindkét futamot nagy fö­lénnyel nyerte meg. A 350 kem-es gépek versenyében Sk-örhátrány'ba is vetette a me­zőnyt. A nap legjobb idejét is Illyés futotta 1:43.4 mp-es köre 70 km-es óraátlagnak fe­lel meg. A Garay tér közbeiktatása nem kis feladatot rótt a versenyzőkre. Éppen ezért értékes Illyésnek a 350 kem es gépek futamában elért közel 70 'km-es óraátlaga. Részletes eredmények a következők: 100 kem es közhasználatú gépek (8 kör. 3 induló): 1. id. Bíró Csepel gépen Pécsi Dózsa 19.04. A másik két versenyző feladta a küzdelmet. 125 kerr-es közhasználatú gépek (8 kor. 13 induló): 1. Bencze Pécsi Zalka Máté 16:08.8. 2. Dolmányi Pécsi Zalka Máté l6:>2.2, 3. Varga Szekszárdi Zalka Máté 17:52.2. Va­lamennyi Csepel gépen. A két pécsi ver­senyző külön versenyt futott. Küzdelmükbe a szekszárdi Varga nem tudott beleszólni. 425 kem es sportgépek (10 kör, 8 induló): 1. Szabó Pécsi Dózsa 20:20.6, 2. Bencze Pécsi Zalka Máté 20:30.3, 3. Várfalvi Pécsi Dózsa 21:22.8. Valamennyi Csepel gépen. 1« IKEIi SZERDA, SZEPTEMBER 3» ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR 11/1. sz. All. gyógyszertár. Néphads. n. IDÖJÁRASJELENTÉS: Várható időjárás szerda estig: ma csökkenő felhőzet, holnap felhős idő. Több helyen kisebb eső. Mérsékelt délkeleti, délire, majd délnyugatira forduló szél. Az éjszakai lehűlés főként keleten erősödik. A nappali hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek szerdáp reggel északon 2—5, délen 5—8, délben 16— 19 fok között. — Megyénk könyvtárai készülnek az október 3—10 között megrende­zésre kerülő Ünnepi Könyvhétre. Az Ünnepi Könyvhét alkalmával új ki­adású könyvek kerülnek forgalomba. Nagy érdeklődéssel várja a megyei könyvtár több, mint 3000 olvasója Jókai Mór, Móricz Zsigmond válo­gatott műveinek új kiadását. Nagy az érdeklődés Nagy Imre elvtárs vá_ lógatott művelnek első kötete iránt is. kcai-rs közhasználatú gépek (12 kör, 11 induló): 1. Illyés Szekszárdi Zalka Máté NSU gépén 23:15.4. 2. Zord Szekszárdi Zalka Máté jawa gépen 24:12, 3. Kettinger Szekszárdi Zalka Máté jawa gépen 24:15.2. Szinte háziverseny volt. Valamennyi szek­szárdi versenyző nagyszerűen szerepelt élü­kön Illyéssel, aki majdnem egy percet vert rá a mezőnyre. 550 kcir-e.* közhasználatú gépek (7 induló, 15 kör): 1. Illyés Szeksz. Dózsa NSU 26:21.4. 2. Végvári Kaposvári Zalka Máté Jawa, 1 körhátránnyal 28:27.2, 3. Kettinger Szek­szárdi Zalka Máté 1 körhátránnyal 28:54.2, Jawa gépen. 500 kem (3 induló, 10 kör): 1. Stékelv Pécsi Dózsa 18:53.5. 2. Végvári Kaposvári Zalka Máté Jawa 19:05. Ez utóbbi versenyen kívül indult. Oldalkocsis motorok versenyében (3 indu­ló, 10 ikör): 1. a Balatoni testvérpár Pécsi Dózsa 23:30.4 Megyei terepjáró kerékpárbajnokság SzeksZárdon Az elmúlt vasárnap rendezte a megyei TSB és a mellette működő Kerékpáros Tár­sadalmi Szövetség a megyei terepjáró ke­rékpárversenyt. Bár a megye kerékpározói meghívást kaptak a versenyre, mégis csak szomorú, hogy csak a bonyhádi és a +en- gelici versenyzők indultak a szekszárdiakon kívül a versenyen. A Társadalmi Szövetség, illetve a rendező­bizottság a kerékpározók elé nehéz útvo­nalakat tűzött íki. melynek távolsága 24 kilométer volt. Voltak olvan szakaszok, ahol a kerékpárt háton kellett vinni és csak nagv és fáradságos verseny után ér­hettek célba a versenyzők. A verseny győztese Losonci Sándor lett, aki 5 perc előnnyel nyerte a versenyt. A második helyen a 16 éves Kákonyi végzett, harmadik Körösi Imre lett. Az első három helyezett a Szpartakusz versenyzője, a ne­gyedik helyezett, aki szintén a S'zparta- kusz versenyzője — Gyenei László — ezen a versenyen a szokottnál gyengébben sze­repelt, mivel a nehéz terepen a gépe me?- rongálódott és mig azt javította, a többi versenyzők előnyre tettek szert. — Orosz nyelvtanfolyamok indul­nak a megyében. A Magyar-Szovjet Társaság Megyei Titkársága október 1-én indítja meg 1054—55. évi orosz nyelvtanfolyamait. A felnőtteknek a tandíj személyemként havi 10 forint, tanulóknak havi 6 forint. Jelentkez­ni lehet a helyi és járási MSZT- szervezeteknél. MOZI Garay filmszínház. Szeptember 29-ig: ELEFÁNT ÉS AZ UGRÓKÖTÉL. Szovjet film. Kezdések- vasár- és ünnepnap: 4, 6 és 8 órakor, hétköznap: 6 és 8 órakor. VILLANYMOTOROK tekercselése, szak­szerű javítása garanciával, gyorsan. Németh László, Budapest. Kill., Sallai Imre utca 8. Telefon :123-8/4. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelés kiadó: KIRAI Y L ÁSZLÓ \ szerkesztőség és kiadóhivatal telefonszé*!*: 20-10 20-11 Szekszárd. Szécbenvi-utca 18 MNB egvszámfaszám 00 878.065— Előfizetési díj: havi n.— forint Baranyamegrvei Szikra Nyomda Pécs. Munkácsv Mihálv-atca 10 •». Telefon 20-27. ^ ovomdáéri faléi MELLES REZSŐ íAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAÍ 9. SZÁMÚ SPORTREJTVÉNY az október 3-án lejátszásra kerülő mérkőzésekre 1. Bátaszék—Bonyhád labdarugómérkőzés CD 2. D. Lokomotiv—Hőgyész labdarugómérkőzés □ 3. Máza—Paks , labdarugómérkőzés Cd 4. Sz. Petőfi—Sz. Dózsa Cd labdarugómérkőzés 5. Tolna—Sz. Építők labdarugómérkőzés CD 6. Simontornya—Nagymáoyok labdarugómérkőzés 7. Dunaföldvár—D. Postás labdarugóm^rkőzés 8. D. Lokomotiv—Hőgyész ifjúsági labdarugómérkőzés 9. Máza—Paks ifjúsági labdarugómérkőzés 10. Sz. Petőfi—Sz. Dózsa ifjúsági labdoruErómérkő^és PÓTMÉRKŐZÉSEK, 11. Simontornya—Nagymányok ifjúsági labdarugómérkőzés 12. Tolna—Sz. Építők ifjúsági labdarugómérkőzés Név: Ld Cd Cd Ld □ cd Lakcím: TYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYfYYTYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY A megye kerékpárosainak egy része a rajtnál.

Next

/
Thumbnails
Contents