Tolnai Napló, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-206. szám)
1954-08-06 / 185. szám
2 NAPLÓ 1954 AUGUSZTUS 6 A szovjet Jkormány jegyzéke az Egyesült Államok kormányához Moszkva (TASZSZ): A Lapok közük a szovjet kormánynak az Egyesült Államok kormányához intézett jegyzékét az amerikai katonai repülőgépeknek a szovjet kereskedelmi hajók ellen végrehajtott törvénytelen cselekedetei miatt. A Szovjetunió külügyminisztériuma augusztus 3-án a következő tartalmú jegyzéket juttatta el az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségéhez: ,,A Szovjet Szocialista Köztársasá. gok Szövetségének kormánya szükségesnek tartja, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormányával az alábbiakat közölje: Azzal kapcsolatban, hogy Tajvan sziget vidékén az Egyesült Államok haditengerészeti flottája által ellenőrzött vizeken egy hadihajó törvényellenesen feltartóztatta a szovjet ..Tuapsze“ tartályhajót, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy amerikai katonai repülőgépek hosszú idő óta rendszeresén körülrepülik a Tajvan- sziget környékén .nyílt tengeren közlekedő szovjet kereskedelmi hajókat. Ezek a repülőgépek veszedelmesen megközelítik a szovjet hajókat, mélyrepülésben szállnak el a hajók fölött. néha .egy órán át is keringenek fölöttük. Az amerikai katonai repülőgépeknek ezek a provokációs cselekedetei a nyílttengeri kereskedelmi hajózás szabadságának kétségtelen megsérté. sét jelentik és arról tanúskodnak, hogy az Egyesült Államok katonai hatóságai semmibe veszik a nemzetközi jog általánosan elfogadott szabályait. Ugyanakkor az is világos, hogy az amerikai katonai repülőgépeknek az ilyesfajta cselekedetek végrehajtásával az a céljuk, hogy haditengerészeti erőknek jelzéseket adjanak le a szovjet kereskedelmi hajók elleni támadásra. A többi között ezt bizonyítják azok a körülmények, ame lyek a szovjet Tuapsze tartályhajó Tajvan-sziget vidékén június 23-án történt elrablásával kapcsolatosak. Tajvan-sziget vidékén az utóbbi időben megtörtént alábbi eseteket lehet felhozni példaként arra, hogy az amerikai katonai repülőgépek rendszeresen törvényellenes tevékenységet fejtenek ki, mert így akarják megnehezíteni a szovjet kereskedelmi hajók közlekedését a nyílt tengeren, I Június 11-én 13 óra 30 perc* kor a délkínai tengeren az északi szélesség tizennegyedik fok 27-es percének és a keleti hosszúság 115 fok 27-es percének kordiinátái által meghatározott metszésponton és lő óra 5. perckor az északi szélesség 1'4 fok 40 percének és a keleti hosz- szúság 115 fok 38 percének kordiné - tái által meghatározott metszésponton egy amerikai katonai repülőgép mély repülésben két kört írt le a „Mihail Kutuzov" szovjet hajó felett. Ugyané hajó fölött június 12-én agy amerikai repülőgép több kört tett meg az északi szélesség 16 fok 29 percének és a keleti hosszúság 117 fok 20 percének kordinátái által meghatározott metszésponton. O Június 14-én Tajvan-szigetétői * délkeletre az északi szélesség 21 fok 16 percének és a keleti hosz- szúság 121 fok 44 percének kordinátái által meghatározott metszéspontban két amerikai katonai repülőgép 50—400 méter magasságban egy órán át körözött a „Mihail Kutuzov" szovjet hajó fölött. Q Június 16-án 18 óra 56 perc* kor Tajvan szigetétől keletre az északi szélesség 25 fok 0 percének és a keleti hosszúság 123 fok 49 percének kordinátái által meghatározott metszésponton egy amerikai repülőgép 30 méter magasságban kört írt le a „Kemerovo" szovjet hajó fölött. Június 23-án 10 órakor a dél- • kínai tengeren az északi szélesség 8 fok 0 percének és a keleti hosszúság 109 fok 14 percének kordinátái által meghatározott metszésponton egy amerikai repülőgép kis magasságban több kört írt le a „Leningrad“ szovjet tartályhajó fölött. Június 24-én 11 óra 30 perc-kor ugyané hajó fölött egy amerikai repülőgép 7 kört írt le 60 méteres magasságban az északi szélesség Ufók 53 percének és a keleti hosszúság 112 fok 57 percének kordinátái által meghatározott metszésponton. C Június 24-én 5 óra 30 perckor Tajvan-sziget környékén az északi szélesség 24 fok 30 percének és a keleti hosszúság 127 fok 0 percének kordinátái által meghatározott metszésponton és tíz óra ötven perckor az északi szélesség 24 fok 48 percének és a keleti hosszúság 127 fok 5 percének kordinátái által meghatározott metszésponton egy amerikai repülőgép mélyrepülésben több kört írt le az „Apseron" szovjet tartályhajó fölött. Az amerikai katonai repülőgépek hasonló módon körülrepülik a szovjet kereskedelmi hajókat a távol- keleti tengerek és a Csendes-óceán más vidékein is. A szovjet kormány felhívja az Amerikai Egyesült Államok kormányának figyelmét arra, hogy megengedhetetlennek tartja az amerikai katonai repülőgépeknek a nyílt tengeren hajózó, a többi között a Tajvan-sziget vidékén közlekedő szovjet kereskedelmi hajókkal szemben elkövetett ilyen törvényellenes cselekedeteit, s elvárja, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya meg teszi a szükséges intézkedéseket abból a célból, hogy az amerikai -katonai repülőgépek ne sértsék meg továbbra is a nyílttengeri kereskedelmi hajózás szabadságát. A francia csapatok kiürítették a Hanoi nyugati körzetében lévő kikötőket Külföldi hírek NEWYORK Huszonhárom ismert amerikai személyiség sürgönyben szólította fel az Egyesült Államok szenátusának tagjait, hogy tekintet nélkül pártállásukra, szavazzák meg Ralph Flan(MTI) Az indokínai francia gyarmatosítók haderői a fegyverszüneti egyezmény értelmében a Hanoi nyukötőt kiürítették — jelenti az ÁFP. Illetékes katonai forrás szerint az e körzetben lévő katonai hidak leszeJól fel kell készülni az állatállomány áttel éltetésére Nagyon fontos, hogy az állattartók, — az állami gazdaságok, termelő- szövetkezetek, egyéni gazdák egyaránt, — az állattenyésztés terén jól felkészüljenek a télre. — Errő1 nyilatkozott a Magyar Távirati Irodának Rimler Károly, a Földművelés- ügyi Minisztérium állattenyésztési igazgatóságának vezetője: Ha az állattartók elmulasztják a felkészülést az átteleltetésre, abból mérhetetlen károk származnak mind a gazdaságokra, mind a dolgozó parasztságra, de természetesen népgazdaságunkra is. — Azért, hogy ezeket a veszteségeket elkerülhessük, elsősorban biztosítani kell az átteleltetés idejére az állatok kondícióban tartásához és az állati termékek egyenletes termeléséhez szükséges takarmányokat. Vessünk minél több kukorica és napraforgó csata-mádét, mohart, kölest, fehér mustárt stb. A jól zöldelö legelők mellett ki kell használni az alkalmi legelőket is, tarlókon, utakon, árokpartokon, erdei tisztásokon is jó eledelhez juthat az állat. — Minden erővel növelni kell 3 silótakarmány-készleteket. Jóminősé- gü silótakarmányokkal nemcsak a szálastakarmányszükségletet tudjuk pótolni, hanem az abraktakarmányt is helyettesíteni lehet. —■ Az állatok téli tartásához szükséges szálas, vizenyős takarmányokat és alomszalmát a tél -beállta előtt ajánlatos az istállók közelébe telepíteni és biztosítani kell az állatok megfelelő vízellátását is. Az állat- gondozók az etetés és itatás idejét pontosan tartsák be, etetés ideje alatt az állatokat ne zavarják, mert a nyugalmi állapot elősegíti a takarmányok jobb hasznosítását. Fám Van Dong szerdán este hazautazott Pekingből Peking (Uj Kína): Fám Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnökhelyettese és ideig- láfries külügyminisztere szerdán este Fám Anh, ipar- és kereskedelemügyi miniszter és Tran Cong Tuong igazságügyminiszterhelyettes kíséretében vonaton hazautazott Pekingből. Búcsúztatására megjelent a pályaudvaron Csou En-laj miniszterelnök, valamint a kormány, a pártok, a tömegszervezetek és a közélet több vezető személyisége. A szovfet írók lemondtak magyarországi szerzői jogdíjaikról A szovjet írók és művészek lemondtak a Magyarországon fordításra vagy előadásra kerülő műveik után járó szerzői jogdíjról. Illetékes szovjet szervek közölték a kiadó tanáccsal, hogy a szovjet írók és művészek elhatározása 1954. július 1-i hatállyal lépett érvénybe. Ezentúl te- h^t a szovjet könyvek forditási, színdarabok, zeneművek előadási jogáért még az eddigi — igen alacsonyan megállapított — szerzői jogdíjat sem kell fizetnünk. Dr. Otto John menedékjogot kért és kapott a Német Demokratikus Köztársaságban Berlin (MTI): Grotewohl miniszterelnök a Német Demokratikus Köztársaság népi kamarájának szerdai ülésén bejelentette, hogy dr. Otto John, a nyugatnémet titkosszolgálat volt főnöke, aki nemrégiben Nyugat- Berlinből a német főváros demokratikus körzetébe menekült, menedékjogot kért és kapott a Német Demokratikus Köztársaság kormányától. Gyermek ápolónőképző iskola indul Pécsett ders szenátornak azt a határozati javaslatát, amely véget kíván vetni McCarthy hivatalos hatalommal való bűnös visszaéléseinek. PEKING A Li Szin-Man-klikk amerikai utasításra és amerikai támogatással továbbra is veszélyezteti a semleges felügyelőbizottság Dél-Koreában tevékenykedő tagjainak életét. A Koreában működő semleges felügyelőbizottság lengyel, csehszlovák, svéd és svájci tagja augusztus 4-én együttes levelet intézett a katonai fegyverszüneti bizottsághoz. A semleges nemzetek képviselőiből álló felügyelőbizottság — hangzik a levélben — azzal a kéréssel fordul a katonai fegyverszüneti bizottsághoz, hogy az ENSZ-haderők parancsnoksága hozzon feltétlenül hatásos rendszabályokat a semleges felügyelő bizottsághoz tartozó személyek biztonságának és a semleges felügyelő csoportok normális munkaviszonyainak biztosítására. A semleges felügyelő bizottság annak a reményének ad kifejezést, hogy megbüntetik a bűnösöket. KOPENHÄGA A lapok augusztus 5-i számukban közük H. C. Hansen, dán külügyminiszter nyilatkozatát. A külügyminiszter ebben a nyilatkozatában cáfolja azokat a jelentéseket, amelyek szerint az Egyesült Államok, Anglia 4 és Dánia között egyezmény jött volna létre angol és amerikai légiegységek dániai elhelyezéséről. MOSZKVA A. J. Visinszkij, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese augusztus 3-án fogadta a VOKSZ meghívására Moszkvában tartózkodó Salvador Allende, chilei szenátusi al- elnököt. GENF F. F. Molocskov, a Szovjetunió svájci követe kedden átadta a svájci államszövetség levéltáraiban való megőrzés céljából azokat az okmányokat, amelyekben az Ukrán SzSzK és a Bjelorusz SzSzK Legfelső Tanácsai ratifikálták a háború áldozatairól szóló, 1949-ben aláírt genfi konvenciókat. TEHERAN Az „Ettelaat" című lap jelentése szerint a Kazvin környékén lévő falvakban pusztító árvíz következtében 400 ember vesztette életét. A „Kei- man" és a „Poste Teheran“ című lapok jelentései szerint Tarom-Szofla járás 12.000 lakosát (az .„Ettelaat" adatai szerint, 40 ezer lakost) ’ éhhalál fenyegeti. gáti körzetében fekvő valamennyi ki. relése 48 órán belül befejeződik. Hírek a készülő országos mezőgazdasági kiállításról A szeptemberben megrendezendő országos mezőgazdasági kiállítás, területén befejezéshez közeledik az istállók és az ólak építése, összesen több mint kétezemyolcszáz tenyészállatot helyeznek majd el a most készülő istállókban és ólakban. Épül már a filmszínház is, amelyben délelőtt tíz órától este nyolc óráig mezőgazdasági szakfilmeken kívül szórakoztató és sportfilmeket mutatnak be a kiállítás közönségének. Kijelölték a szabadtéri színpad helyét is, ahol neves művészek, zenekarok, népi tánccsoportok és együttesek művészi játékában és táncában gyönyörködhetnek majd a látogatók. Az egészségügyi minisztérium szeptember 15-én Pécsett kétéves bentlakásos gyenmekápolónőképző iskolát indít. Az iskola első évében teljes ellátást, tankönyveket, a kórtermi gyakorlat idejére ruhát és havi 116 forint tanulmányi segélyt kapnak a hallgatók. Egy év után a hallgatókat tanfolyamos ápolónőként 650 forint fizetéssel kórházak, klinikák gyermekosztályaira helyezik el. A 8 óra munkaidő után a hallgatók képesítő vizsgájukra készülnek. Az iskolára jelentkezhetnek mindazok az általános iskola nyolcadik osztályát elvégzett 17—30 éves korú egészséges nők, akik hivatást éreznek erre a pályára. Felvételi kérelmet szeptember 1-ig lehet beküldeni: Pécs, Gyermekklinika, gyermekápoló nőképző iskola címre. A kérelemhez csatolni kell sajátkezűleg írt részletes önéletrajzot, születési, iskolai, hatósági, vagyoni és körzeti orvosi bizonyítványt. ESZME, AMELY KEDVES A FRANCIA NÉP SZÍVÉNEK Irta: FLORIMOND BONTE, francia író A z amerikai zúgpoütikusok, a hírhedt „európai védelmi közösség“ kezdeményezői igyekszenek rákényszeríteni á francia nemzetgyű lést a párizsi szerződés ratifikálására. Mi az „európai védelmi közösség" alapja, központi magja? A revans-lovagok Wehrmacht-ja, náci tábornokokkal. A bonni és párizsi szerződés ratifikálása annyit jelentene, mint fegyvert adni ellenségeink kezébe, hogy leszámolhassanak velünk. Ezt a francia nép sohasem fogja megengedni. Az „európai védelmi közösség" megteremtése azonban még egy igen veszélyes következménnyel járna: végérvényesen két ellenséges táborra osztaná' Európát. Ebben az esetben megszűnne minden lehetősége annak,. hogy Kelet- és Nyugat-Euró- pa országai eredményesen együttműködjenek. Világos, hogy Európa kettészakí- tása élesen szembenáll a béke és a francia nép érdekeivel. Azt bizonygatják nekünk, hogy a nyugati országok népeinek nem kell félni az „európai védelmi közösség“ felállításától, minthogy a német mi- Litarizmus expanzív törekvései állítólag csak „Kelet felé irányulnak", az elveszített területek visszaszerzése érdekében. Nem vonjuk kétségbe, hogy a nyugatnémet revanslova- gok, élükön Adenauerrel, .újból a keleteurópai országok kifosztását és leigázását választják jelszavuknak: De vájjon megnyugtatást jelent-e éz a nyugateurópai országok népeinek, amelyek még nem felejtették el < a történelem tanulságait? Á „keleti hadjárat" csak az érem egyik oldala. Másik oldalán ott díszeleg a másik felhívás, a „nyugati hadjá- rat"-ra. Nem véletlen, hogy azAde- nauer-féle „Westphalische Zeitung" nemrégiben azt írta: „Kevéssé valószínű, hogy Franciaország mindig Németországon kívül fog élni. Németország mindenesetre annek- tálni fogja Franciaországot." Amellett még senki sem felejtette el Adenauer egyik miniszterének, Jakob Kaiseirnek azt a kijelentését, hogy „az igazi Európa csak akkor valósulhat meg, ha visszaállítják Németország határait." Kaiser megmagyarázta, hogy Németország mai területén kívül Németországhoz kell még tartoznia Ausztriának, Svájc egy részének, a Saar-vidéknek és Elzász-Lotaringiának. Az „európai védelmi közösség" és Európa kettéosztása tehát a háború sötét távlatait hordja magában. De ez még nem minden. A kis Európa <— minthogy az „euró pai védelmi közösség“ csak öt és fél áilambóL áll, holott Európában több, mint 30 állam van — nem szervezheti meg az országok közötti normális gazdasági forgalmat, következőleg nem emelheti a dolgozó tömegek életszínvonalát. Lehetséges-e ilyen körülmények között, hogy az „európai védelmi közösség" a népek érdekeit szolgálja? Természetes, hogy nem lehetséges. IÁI indenki tudja, hogy a nyugat“ M és keleteurópai népek régi! hagyománya a . gazdasági kapcsolat minden országgal. , E kapcsolatok ■fentartása és. a háborúelőtti kereskedelmi színvonal túlszárnyalása annál is inkább lehetséges, mert a keleteurópai országok gazdasági fejlődése minden előfeltételt megteremt a megnövekedett import, és export- szükséglet kielégítésére. így hát gazdasági szempontból a népeknek nem az európai országok megosztása, hanem egyesítése az érdekük, függetlenül az országok társadalmi felépítésétől. Érdekük, hogy ezek az országok egyesítsék erőfeszítéseiket a béke biztosítására és megszilárdítására és a lakosság létérdekeinek védelmére. Tudom, akadnak emberek, akik azt hajtogatják, hogy Európa megosztására „feltétlen szükség van" azért, mert Kelet, állandóan a nyugati országokat fenyegeti. z az érv, vagy jobban mondva, ■Li ürügy, teljesen alaptalan. Soha semmiféle fenyegetés nem indult ki a Szovjetuniótól és a népi demokratikus országoktól. A fenyegetést mindig a német mi- litarizmus hozta magával. 75 éven át ki támadta meg sorozatosan Franciaországot, ki rabolta és pusztította földjét? A bismarckok, Vilmosok, hitierek. A keleteurópai népek minden erejüket megfeszítik, hogy megszilárdítsák a bókét, felvirágoztassák országaikat és fokozzák a dolgozók jólétét. Nem világos-e, hogy az „európai védelmi közösség", bármilyen formában hozzák is elő, fenyegető veszélyt jelent egész Európára? Mit. lehetne tenni? Egyesek a nyugatnémet hadsereg felállításának „alternatív megoldásáról“ beszélnek. De az „európai védelmi közösség" minden változatában benne van Európa kettészakítása. A kettészakadás mindig ellenséges tömbök alakulását, konfliktusok keletkezését, háborúk kitörését jelenti. Mégis mit kellene tenni ez ellen? A Szovjetunió megtalálta az egyetlen helyes, bölcs, észszerű megoldást; az „Európai kollektív' biztonsági szerződést", amelyhez minden európai ország csatlakozhat, politikai rendszerétől függetlenül. Ez az egyedüü eszköz arra, hogy elhárítsuk a fenyegető agressziót Európában és tartós biztosítékokat adjunk minden nép biztonságához. Teljesen nyilvánvaló, hogy az európai általános biztonság biztosítékai csak az esetben lehetnek hatásosak, ha az összes szuverén és független európai államok együttes erőfeszítéseire támaszkodnak, ha Európában megalakul az „egyesült béketábor." Az általános összeurópai kollektív biztonsági szerződés, amelyet a szovjet kormány a négy nagyhatalom berlini értekezletén javasolt és a szovjet jegyzékek kiegészítettek, a leghatásosabb biztosítékokat nyújtja minden országnak. A szovjet javaslatok azokon az elveken alapulnak, amelyek a második világháború idején létrejött hitler- ellenes koalícióban érvényesültek. Ezek az elvek érvényre jutottak az angol-szovjet és francia-szovjet szerződésekben, valamint a yaltai és potsdami konferencia határozataiban. A biztonság problémájának helyes megoldása az „összeurópai szerződés" A francia nép szívének kedves az európai kollektív biztonsági rendszer me-teremtésének eszméje. 1 4