Tolnai Napló, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-206. szám)
1954-08-29 / 205. szám
4 NAPLÓ 1954. AUGUSZTUS 29 NEMZETKÖZI SZEMLE A párisi Bourbon-palotában A francia nemzetgyűlés nagyfontosságú ülést tart. Minden szó, minden szavazat döntő súllyal eshet latba Franciaország jövője szempontjából: Franciaország nemzetgyűlésének most a néhány nap során állást kell foglalnia az „Európai védelmi közösség“-gel kapcsolatban. A francia nemzetgyűlés ülését alig egy héttel a megelőző brüsszeli értekezleten — mint ismeretes — nem jött létre megegyezés az EVK-ben érdekelt hat nyugateurópai ország külügyminisztere között. Franciaország nem fogadta el az „európai védelmi közösség“ tervét eredeti formában, hanem módosításokkal élt, amelyeket viszont tárgyaló partnerei nem fogadtak el. Brüsszel tehát kudarcba fulladt, az EVK amerikai háborús politikája halálos sebet kapott. Erre a sebre egyetlen gyógyír volna: az EVK szerződés ratifikálása, — ez a gyógyír azonban gyorsan ölő méreg Franciaország számára. Az EVK megfosztaná Franciaországot függetlenségétől, eltörölné határait, megfosztaná hadseregétől, ipari erejétől, kiszolgáltatná gyarmatként az újjáéledő nácinémetországnak. Nézzük csak az EVK szerződéstervezet néhány pontját: Franciaország az EVK-szerződés értelmében nem tarthatna önálló hadsereget, csupán rendőrséget, csendőrséget és testőrséget az államfő védelmére. Franciaországot bármely pillanatban megszállhatnák az újjáéledt SS-, csapatok, mert — a terv szerint — az „európai hadsereg“ főparancsnoksága bármely országba küldhetné csapatokat, az illető országban mutatkozó „nyugtalanság“ esetén. S ehhez már csak azt kell hozzáfűzni, hogy a szerződés titkos záradéka kimondja: a közösség határozatainak meghozatalában Nyugat-Németország kezében lenne a szavazatok 33.6 százaléka, mig Franciaországnak csupán 24.9 százaléka jutna. Azaz a határozathozatal gyakorlatilag Nyu- gat-N émetország kényétől-ked vétől függne. Találóan jegyezte meg egy nyugati lap, hogy „az EVK elfogadása gyakorlatilag megtakarítaná Németországnak az 1940 évi nyugati hadjáratot“ — azaz: ez a szerződés minden harc nélkül kiszolgálná a német militarizmusnak Nyugat- Európa minden erőforrását s azt a Kelet, a Szovjetunió és a népi demokratikus országok elleni háborúra mozgósítaná. A francia nép széles tömegei, sőt a francia burzsoázia igen jelentős része is felismerte ezt a veszélyt. Paris felszabadulásának éppen e napokban ünnepeit 10. évfordulója olyan emlékeztető, amelyet egyetlen francia sem hagyhat figyelmen kívül. Milyenek az EVK ratifikálásának kilátásai? A brüsszeli értekezlet megadta az „európai védelmi közösséginek a kegyelemdöfést. Amint a „Párisién Láberé“ megfogalmazza: „Az európai védelmi közösség eredeti formájában ma már csak emlék .. A pillanatnyi helyzet azonban az, hogy erről az „emlékről“ a francia nemzetgyűlésnek még döntenie kell. Az erőviszonyok ma Franciaországban olyanok, hogy az EVK ratifikálására semmi kilátás sincs, Az EVK hívei ugyan még kísérleteznek új „kompromisszumos“ javaslatokkal, a Brüsszelben elhangzott Spaak-féle javaslatok valamiféle átalakított formájával, amely azt veti fel, hogy ratifikálják most az eredeti szerződést és tizennyolc hónap elmúltával vessék majd fel megvilágítás céljából a módosító javaslatokat, kifogásokat, amelyek közben felmerültek, — ezek a kisér letek azonban nem találnak majd visszhangra. A francia nemzetgyűlés hat illetékes bizottsága máris határozottan a ratifikálás ellen fog- . Iáit állást, és Mendes-France miniszterelnök is — óvatosan, de eléggé nyílt formában — a legutóbbi napokban elhangzott beszédeiben és beszámolóiban az EVK ratifikálása ellen nyilatkozott. Ezekkel a jelekkel kapcsolatban jegyezte meg a „New York Herald Tribune", hogy „ma már senki sem álmodozik olyan csodáról, amely megmentheti az eu- pai védelmi közösséget...“ Ez azonban nem jelenti a nyugatnémet újra fel fegyverzés elvetését is! A „DPA“ nyugatnémet hírügynökség szerint Adenauer most minél előbb szeretné elérni, hogy az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és Nyugat-Németország külügyminiszterei tartsanak négyes értekezletet a német felfegyverkezés „új módozatainak“ megvitatására. A „Manchester Guardian“ annak a véleményének ad kifejezést, hogy erős német nyomás fog most következni a bonni szerződés, vagyis a Németországgal kötött különszerződés élet- beléptetésére és Nyugat-Németország felvételére az atlanti szervezetbe. Igaz azonban az is, hogy a francia nemzetgyűlés várhatóén cl fogja utasítani az „európai védelmi közösségiről szóló szerződés ratifikálását és egyre erősebbek azok az erők, amelyek azt követelik, hogy ne adjanak fegyvert a volt náci Wehrmacht kezébe. Egyre több francia Nyugat-Németország ma Ezt az erjedést mi sem bizonyítja jobban, mint az a hatalmas sztrájk, amely kétségtelenül a legsúlyosabb csapás, amely a bonni rendszert az utóbbi években érte. De az események azt is bizonyítják, hogy magában Adenauer táborában, a burzsoázia körében is egyre nő az elégedetlenség mind bel- mind külpoliti kájával szemben. Az Adenauer rend szer elleni elégedetlenség fokozódását, valamint a német burzsoázia egyrészének kétségtelen egységtörekvését és a német egység kérdésének Bonn háborús politikája fölé helyezését bizonyítja az úgynevezett „John-ügy“ kirobbanása és most leg újabban Schmidt Wittmack Ade- nauer-párti képviselő átállása. Maga dr. John többször hansúlyozta, hogy Nyugat-Németorságban, hivatalos kő rökben, vezető politikusok között is egyre többen vannak, akik hozzá látja azt, hogy hamis, hazug az a dilemma, amely elé Franciaországot állították, azt hirdetve, hogy Nyugat Németországot fel kell fegyverezni, s ez vagy az EVK-n belül, vagy azon kívül történhetik meg. Látják, hogy Nyugat-Németország felfegyverzésének útján kívül van egy másik út is, a béke útja, a Szovjetunió által javasolt tárgyalások útja. Es egyre sűrűbben hangzanak fel a nemzetközi életben azok a hangok, amelyek az utóbbi út követését követelik. Ezzel tisztában van Adenauer is, akinek egész „európai“ politikája a brüsszeli kudarc óta romokban hever és aki most minden erővel, kihasználva amerikai pártfogóinak az EVK kudarca fölött érzett dühét is — keresztül akarja hajszolni a német újrafelfegyverzést. Adenauer saját táborában sincsen azonban minden rendjén. rs erjedés állapotában van hasonló nézeteket vallanak, s hogy a német közvélemény nagy többsége Adenauerrel szemben az egységet és a békét minden más fölé helyezi. Schmidt-Wittmack átállása — a „második John-ügy“ pedig arra a következtetésre késztette a nyugati diplomatákat, hogy az „Adenauer féle koalíció gyorsuló bomlásának félreismerhetetlen tünete...“ „Nem lehet kitérni az elől a megállapítás elől, — írja a „Frankfurter Allgemeine Zeitung“, hogy dr. John és Schmidt-Wittmack esete az Ade- nauer-kancellár politikai táborában bekövetkezett bizalmi válság jele. A „Frankfurter Abendpost“ pedig a bomlás fokozódására engedve következtetni így ír: „azokkal a tényekkel, amelyeket a John-ügy napvilágra hozott, lehet bizonyos mértékig magyarázni, ha az elkövetkező két hétben újabb átlépésekre kerül sor“. __Hogy minek az a bölcsőde?! G yönyörű villa — fenyőfákkal és ha gondoznák, még gyönyörűbb parkkal is. Igazi gyerekeknek való hely. Keavülkre játszadozhatnak, szaladgálhatnak a pázsiton a nagyobbak, s a kicsinyeknek meg délutáni ólma fölött állnak büszke őrséget ezek a magasranőtt tűleveles katonák. Még elgondolni sem lehetett volna szebbet bölcsődének, apróságok paradicsomának! És hogy nem gondolnak erre a zombaiak?! Ahogy megfigyeltem, a legtöbben csak azt látják benne, hogy egy szép nagy házra rátette ke. zét a tanács. Mert minek a bölcsőde? Ne tőlem várják a feleletet. Én csak logikusan, értelemre ható érvekkel tudnám maguknak megmagyarázni. Kéredzzék meg inkább azt a farkasvölgyi asszonyt, azt a kis halott csecsemő édesanyját, akit mindany- nyian ismernek, az majd szívükre, érzéseikre hatóan is választ tud adni arra, hogy minek a bölcsőae. Köny- nyek között mondja majd el maguknak, hogy a minap kalásztgyűjteni kellett elmennie, s mi mást tehetett volna, otthon hagyta a bezárt szobában a kis pólyást, drága gyermekét. Haza men ve első útja az ágyhoz vezetett, felvette, ránézett, s megdöbbenve látta, hogy a kicsi halott és a teste már hideg. Hiába csókolgatta, hiába öntözte könnyeivel, a kis halott szemekbe már nem tudott új fényt belekönyörögni. És mindegy, hogy szívszélhüdés, vagy fulladás okozta halálát. Mindegy, hiszen már meghalt szegényke. De vájjon ez a halálos sors jutott-e volna néki ilyen fiatalon, alig öt hónapos korában, ha anyja bölcsődébe tudja vinni? Ugye nem?! Ugye még ma is élne?! Hiszen kedves, türelmes és lelkiismeretes gonoozónénik őrködnek itt a gyerekek nyugalma és ami fő, biztonsága felett. Mert nagyon kell ám rájuk vigyázni. — Bizony az se lenne sok, ha mindegyik aprósághoz külön lenne egy gondoeónéni... — mondja nevetve Pintér Istvánná, vezető-gondozó. De már szalad is a szoba másik sarkába Patócs Sanyikéhoz, elesett a gyéréi., s most keservesen sír. Felveszi, s vigasztalja. — Ne sírj, Sanyilkám, katonadolog az egész. S Sanyi sírásra görbülő szája mosolygósra hajlik, két kis kezével kedvesen karolja át a gondozónéni nyakát, s suttog is valamit, én nem értem, az a kettőjük titka. Hogyisne — majd még az ország-világ is .megtudja, hogy ő mennyire szereti a jó gondozónénit. Jó itt a gyerekeknek. Bizony nagyon jó! Vigyáznak rájuk. Ellátják őket rendesen. A doktor bácsi meg a védőnóni is minaennap benéz hozzájuk, nehogy valamelyik is beteg legyen, s megfertőzze a többit is. Az élelmezésre se lehet panasz. Bőséges, finom és nagy kalóriáju. Kapnak sok tejet, vajat, mézet, csokoládét és friss főzelékeket is a nagyobbak. S mindezt napi egy forint hatvan fillérért. Bagatell összeg! Egy hónapban, ha 25 napot számítunk, akkor is csak 40 forint. Egy napi napszám is több! És cserébe adnák érte: helyet, élelmet, ruhát, orvosi felügyeletet és kiűzök a dolgozó anyák szívéből a gondot, hogy jajj, mit is csinálnak otthon a gyerekek. Nincsenek sokan. Tizenkilencen. Még egy gyerek férne be. — De van <Jyan család, ahonnét hárman i-s vannek náluk. — A Szabó István gyerekei — mondja Pintér Istvánné. ■— A férfi csősz itt a faluban, s a felesége pedig nálunk mos. — Van munkája egész napra? — kérdem hitetlenkedve. Nagyot nevet: — Hogy van-e, hát ha 150 pelenka kimosása az, akkor van. — És tiszta ruhát mennyi időnként kapnák a gyerekek? — Elvben báromnapanként, de ha kell, naponta háromszor is átöltöztetjük őket. Hat hónapig van csak élet a bölcsőde falai között, amíg tartanak a nagy nyári munkák. És ezen a 6 hónapon át minőén reggel sok-sok sírásra gördülő kis arc búcsúzik el a munkába siető édesanyáktól. Pedig nem kellene sírni. Hiszen vigyáznak itt rájuk. Bajuk nem lehet. Édesanyjuk sem félti jobban őket; zombaiak, kérdezhetnie hát nyugodt lelkiismerettel. hogy minek a bölcsőde. Ugye nem?! Ónody György. Szakköri kiállítás nyílt Gyönkön „Láttad már .. . gyere velem ... okvetlen nézd meg . .. azt mondják szép és érdekes... az előbb hallottam.“ Ezekkel a mondattöredékekkel lehetett találkozni Gyönk utcáin pár nappal ezelőtt, amikor megnyílt a gimnázium tornatermében a járási kultúrotthon munkatársai által rendezett kiállítás. Jó magam is a kiállítás helyszíne fele iparkodtam, hogy megnézzem azt. Meglepődve álltam az ajtóban. Meglepett, a teremben ízlésesen elhelyezett kiállítási tárgyak sokasága. A járási kultúrotthon különböző szakköreinek ízléses és szép munkájában gyönyörködhettek a kiállítás látogatói. A tornaterem egyik részén a képzőművészeti szakkör munkái láthatók. Az alig háromnegyed éve működő szakkör komoly fejlődésről mutat tanúságot, amely nem kis mértékben a szakkör vezetőjének, Magyart elvtárs lelkiismeretes munkáját dicséri. Látható egy csőszbot, amely 204 évvel ezelőtt készült, és Szirtes Pál gyönki lakos „Béke“ nevű kézikészítményű miniatűr hajója. A sok, sok és érdekes látnivaló Hoffman Ferenc belecskai szövőmester munkájával, Pétermann Anna, Kocsis Józsefné, Vétek Jakabné, Benikő Béláné a gazdaasszony szakkör tagjainak sajátmagük készítette ruháival folytatódnak. Láthatunk még ezen a kiállításon erdélyi gyapjúszőttest, martosi népviseletet, amely György. Istvánné gyönki lakos türelmes munkáját igazolja. Látható még régi magyar népviselet is, amely egy kalaznói bácsika tulajdonát képezi. És t '-ég ki tudná felsorolni azokat a gyönyörű tárgyakat, amelyeket a gyönki járás különböző községeiből gyűjtöttek össze. Az augusztus 23-tól 30-ig nyitvalevő kiállítás legkisebb tárgya Szigeti Lajos elvtársnak, a gyönki járási kulturigazgatónak és a többi kulturmunkás fáradságot nemHárom hete, hogy megjelent a postás dolgozók tájékoztató lapjában, a „Közhír“-ben Szeged I. postahivatal dolgozóinak versenyfelhívása, amelyben versenyre szólította az ország postás dolgozóit a Szabad Nép példányszámának növelésére. E felhívást megyénkben elsőnek a tamási postahivatal dolgozói fogadták el és versenyre hívták ki megyénk járási székhelyein működő postahivatalokat, valamint Tolna, Simontomya, Bátaszék, Dunaföldvár községeket, hogy október 15-ig a júliusi átlag példányszámot 20 százalékkal növelik. Komoly eredmények születtek e moz galom nyomán. Augusztus 16—22. közötti héten a versenyben álló községek között az alábbi sorrend alakult ki. ismerő munkáját hirdeti. Gyönk és a többi községek lakóinak érdeklődését fényesen bizonyítja az, hogy már az első napon több mint kétszázan tekintették meg a kiállítást. A kiállítás megszervezéséért dicséret illeti a járási kultúrotthon és a községek különböző szakköreinek dolgozóit, akik e kiállítás megszervezésével hozzájárultak ahhoz, hogy a gyönki járásban előbbre vigyék a kulturéletet. 1. Bátaszék 2. Tamási 3. Paks 4. Dunaföldvár 5. Bonyhád 6. Simontornya 7. Szekszárd 8. Tolna 9. Gyönk 10. Dombóvár Bátaszék postahivatal dolgozói a versenyhez való csatlakozásukat már az első héten tettekkel is biztosították és jelenleg 33 példánnyal több Szabad Népet terjesztenek a júliusi átlaghoz viszonyítva. A bátaszékiek a példányszám emelését elsősorban az árusítás jó megszervezésével érték el. Az új előfizetők számának és további áruspéldányok emelésével akarják vállalásukat teljesíteni. Postás dolgozóink a Szakad Nép verseny sikeréért GYERMEKEKNEK Világbíró Mátyás királyhoz egyszer három, bécsi diák állított be a budai várba. Jeles három szerzet volt; az egyiknek szép nagy szélfogó fülei voltak, mint a túri kancsónak, a másiknak kávés findzsával vetekedett a szeme, a harmadiknak olyan hosszú volt az orra, hogy két araszttal előtte járt a gazdájának. — Kik vagytok, mik vagytok? — mosolyodott el Mátyás az érdemes társaság láttára. — Bécsi diákok vagyunk, urunk-királyunk — hajlongott a három legény. — Hát aztán mi járatban volnátok? — tudakozta Mátyás. — Le akarjuk főzni a pesti diákokat. Hallottuk hírét, hogy fölvitte isten a dolgukat. Bársonyban járatod, kaláccsal eteted őket. — Úgy igaz az — bólintott a király. — Úgy kell megbecsülni a tudományt, ahogy megérdemli, — No akkor minket, aranyba foglaltass, marcipánnal tarts, magyarok királya! Szem nem látta, fül nem hallotta párját a mi tudományunknak. Erdő az, nem berek, tenger az, nem patak, mint a pesti diákoké. — Megnézzük, hány zsákkal telik — mosolygott Mátyás csendesen s odafordult a lapátfülü- höz — no fiam, hát mit árulsz? A diák meglegyezgette magát a füleivel s kevé- lyen jelentette: — Olyan fülem van, hogy még a fű növését is meghallom vele! — No te ugyan kivágtad a rezet — intett neki Mátyás kegyesen. — Olyan jutalmat adok a tudományodért, amilyent érdemelsz. Megengedem neked, hogy ott hallgasd az országban a fű növését, ahol csak tetszik, A tudós bécsi diák úgy ballagott ki az ajtón, mint akit leforráztak. Szégyen- letében úgy beletakaród- zott a fülébe, hogy azt se hallotta, mikor a findzsaszemű a helyébe toppant. — Hát te mit tudsz, szolgám? — kérdezte nyájasan Mátyás. — Még ennél is különbet — forgatta szemét a findzsaszemű. — Olyan éles a szemem, hogy még annak a hangyának a pislogását is látom, amelyik a köntösöd újján mászik. — Az ám, csakugyan — pillantott a dolmánya ujjára. — Bizonyosan a kertben hullott rám az' előbb. Nesze, fiam, megjutalmazlak vele. Legalább lesz min gyakorolni a tudományodat. Azzal a markába nyomta a hangyácskát a findzsaszeműnek. De úgy megzavarodott az az istenadta, hogy az ajtót se látta meg az éles szemével, hanem minden áron az ablakon akart kimenni. Annál vígabban táncoltatta az orrát a harmadik bécsi diák. — Az ér legtöbbet amit én tudok — hunyorított Mátyásra a fél szemével. — Olyan orrom van, hogy a hetedik határból is megérzi a pecsenye szagát. S akkorát szippantott a takaros orrával, hogy csak úgy lebegtek bele a bíbor függönyök. Mátyásnak meg a könnye hullott nevettében. — Szaladjatok hamar! — kiáltotta oda a kamarásainak. — Hozzatok egy fehér cipót ennek a tudós embernek a pecsenyeszag mellé, hadd már- togathassa meg benne! De nem várta az a cipót, hanem esze nélkül kisomfordált a palotából. Hanem az orra még egyszer olyan hosszúra nőtt. mint azelőtt volt, úgy kellett neki külön kocsin intetni. Azóta se főzték le a bécsi diákok a pestieket, A BÉCSI DIÁKOK
