Tolnai Napló, 1954. július (11. évfolyam, 154-180. szám)
1954-07-22 / 172. szám
mÁC PfíDLETÁQJAi EGVEfÜLJETEK! AZ MDP TOLNAMEGYEI PA'RTBIZOTTJA'GA'NAK LAPJA TOLNAI A MAI SZAMBÁN: Szerdára virradó éjjel Genfben aláírták a Vietnamra és Laoszra vonatkozó fegyverszüneti egyezményt (2. o.) — Szerda délelőtti helyzetjelentés Győrből (2. o.) — Kommunisták az élen az árvíz elleni küzdelemben 3. o.) — A paksi járás dolgozói közel 30 vagon gabonát mentettek meg (3. o.) — Harc az árvíz ellen a gyár ban és a gátakon (3. o.) — Az aratás hírei (4. o.) XL ÉVFOLYAM, 112. SZÁM ARA 50 FILLÉR CSÜTÖRTÖK, 1954 JÚLIUS 22 SZERBEN AZ ARRAL! Jól irányított, lelke« munkával védekeznek Hadoeián a* ár ellen A sárszentlőrinciek is példamutatóan veszik ki részüket az árvízvédetemből MINT DAMOKLÉSZ KARDJA, függ Madocsa község és határa fölött a veszedelem már több, mint egy hete, de eddig még meggátolta, visszatartotta a hazaszeretet fűtötte emberi akarat. A gátak mögött á fák között húzódik meghunyászkodva a hatalmas víztömeg egy nyúlványa. Juharfák és fűzfák áztatják zöld lombjukat a szürkés habokban, itt-ott a magasabb részeken a katángikóró kis kék virágai nyújtózkodnak ki a vízből és biztatóan mosolyognak a gátépítőkre. Többszáz,, sőt többezer ember dolgozik erejét megfeszítve éjjel-nappal, hogy a legkisebb szivárgásnak is útját vágja. A község olyan, mint háború esetén égy főhadiszállás. Állandóan érkeznek a teherautók megrakodva em berekkel, rőzsével, szerszámokkal, karókkal, viszik oda, ahol éppen szükség van rá. Minden forgalom a tanácsháza udvarán kulminál. Egyen ruhás és polgári ruhás emberek nyüzsögnek, hatalmas bográcsokban potyogva fő az étel és a tűz körül asszonyok sürögnek-forognak. babot válogat ez, krumplit hámoznak mások. Az asszonyok között több szekszárdi MNDSZ tagot is látunk. Az udvarnak egy másik sarkában rádióantenna mered az ég felé. Állandóan érkeznek a hírek. Az irodákban szüntelenül csengenek a telefonok. A védekezés szervezetten, szinte óramű pontossággal történik, ez tűnik ki Körtés Istvánnak, a paksi járási tanács elnökének magyarázatából. Körtés elvtárs az egyik fő Irányítója a munkának. Duzzadt, vörös szemhéjai mutatják, hogy az utolsó napokban keveset húnyta le a szemét. Azért nyugodtan, kapkodás és türelmetlenkedés nélkül intézi el a sokféle kérdést, problémát, vagy panaszt, amellyel szinte másodpercenként megrohanják. Egy nyugodt 5 pereben kis tértképet simít ki az asztalra és elmagyarázza nekünk alaposan, megfontoltan az egész védekezési rendszert: hat szakaszra ősz tották fel a területet és külön kis parancsnoksága van minden szakasz nak, — LATJAK EZT A VONALAT ITT? — kérdezi. — Ez az úgynevezett hókonyi rész. itt még eddig sohasem védekeztek a Duna áradása ellen. De ha most itt sikerül visszatartani a vizet, 4000 hold művelt területei mentettünk meg az ártól. — « Állandóan közel 2000 ember, 8 földgyalu és 40 kardélyos dolgozik ezen a mintegy 3 és fél, 4 kilométernyi hosszú gátszakaszon.. A dunakömlő- di hídnál van a kulcsvédelem — siklik tovább Körtés elvtárs ujja a térképen. Közben ismét ót keresik. — Megszeppent öregasszonyt; kalauzolnak hozzá, akinek szaggatott mondat töredékeiből kiderül, hogy másfél hold búzája áll még lábon közel a vízhez, azt kellene learatni, de nincs senkije, aki kaszát tudna fogni. A fia katona. — ..Szögén vagyok én, nem tudok én semmit" — ezt hajtogatja egyre szipogva. — Menjen csak haza lelkem és maradjon állandóan otthon, nemsokára megy a segítség és learatják a búzáját — nyugtatja meg Körtés elvtáns özv. Molnár Józsefnét, akiből a barátságos megnyugtató szavak nyomán elszállt az ijedtség és már hálás, bizakodó mosolyra húzódik ráncos arca. — AZ ÉLELMEZÉSSEL NINCS KÜLÖNÖSEBB BAJ — fordul ismét hozzánk a járási tanácselnök, aki most inkább egy katonai parancs noknak tűnik, mint annak, ami valójában. — A készleteink bőségesek, csak az étel kiosztásánál voltak eddig zavarok, de most mát azt is iobban megszereztük. Az éjjel dolgozók rneleg teát. vagy kávét kapnak és naponta egyszer készül főtt étel. Mindez nagyon fontos, a jó szervezés, a céltudatos, határozott irányítás. Ettől is függ. hogy a sokezer dolgos kéz, amelyik a földet hányja kint a gátakon, — eredményes A bölcskei sziget csúcsán az egyik legveszélyesebb szakaszon irányítja a munkát Kurilla József, a paksi járási pártbizottság munkatársa. Két nap óta nem hagyta el helyét. A gátépítők egymást váltják és ő mér a negyedik csoportot érj meg. A hősiességnek és áldozatvállalásnak ezer pédáját látta a gáton töltött 48 óra alatt. — Nehéz lenne névszerint említeni valakit, — mondja, — talán a dunaföldváriak érdemlik meg ezt leginkább. Hétfőről keddre virradóra a legveszedelmesebb órákban Ágos ton László tanító vezetésével huszonötén dolgoztak a gát erősítésénél. A rájuk bízott körülbelül 150 méteres szakaszon a felkelő nap már új helymunkát végezzen. Odaadó munkát végeztek a dunakömlődi nők, akik a mentők élelmezéséről segítenek gondoskodni. Két műszakban éjjelnappal dolgoznak a konyhán. A bi- ritói állami gazdaság 50 nő dolgozója a gátépítésnél állja a sarat. Tömik, döngölik a töltést, hogy minél szilárdabb, ellenállóbb legyen. így dolgoznak a nők is hősiesen a fér- fiakal egy sorban, nehogy a víz egyetlen emberi hajlékot, otthont is elpusztíthasson. A Tamási Éoii'etkarban'artó KISZ dolgozói forint’aikiial segítik az árvízkárosultakat A magyar dolgozó nép tízezrei ezekben a napokban nagy figyelemmel hallgatják a rádióból és olvassák az újságokból az újabb és újabb híreket. melyek az árvízveszélyről számolnak be. Megyénk dolgozói harcra készen állnak, hogy szükség esetén kivegyék részüket a mentési munkálatokból. A Tamási Épületkarbantartó KTSZ szövetkezeti bizottságának titkára, Gvökemati János javaslatára határozatot hoztak a dolgozók, mely szerint az árvízkárreu'tak megsegítésére mozgalmat indítanak. A KTSZ dolgozói megfogadták, hogy minden 10 napban két órával többet dolgoznak a rendes munkaidőn felül és így 6 órai munkadíjukat Valamennyien az árvízkárosultak javára ajánlják fel. Egyben felhívták a megye összes szövetkezeteit, csatlakozzanak ehhez a mozgalomhoz. zetet talál. Ott, ahol délután még tartani lehetett a betöréstől, szilárd gátak állták a víz útját. Ezek az emberek otthagyták otthoni szorgos munkájukat és eljöttek, hogy segítsenek a bölcskei földek megmentésében. A sziget 8000 holdja a bölcskei gazdáké Érthetetlen, hogy éppen azokat, akiknek közvetlenül a saját földjükről, termésükről van szó, csak itt-ott láthatjuk a munkálkodók között. Derék katonáink, a többszáz kilométerről jött vasutasok, a szabad idejüket is feláldozó üzemi munkások segítenek Bölcske községnek a termés megmentésében. Ez azonban nem mentesíti a falu gazdáit, ők is tegyék meg a kötelességüket! Sárszentlőrincre is eljutott a hír, hogy Bölcskén és Madocsán a Duna áradása következtében veszélyeztetve van e két község szántóterületének nagy része. A sárszentlőrinci dolgozó parasztok, és az Illyés Gyula tsz tagjai a sok munka ellenére is önként jelentkeztek, hogy segítségükre sietnek a veszélyben lévő bölcskeiek- nek. Hétfőin délután három órakor 38-an jelentek meg a gáton, hogy munkához lássanak. A mérnök azonnal kijelölte számukra azt a szakaszt ahöl a legveszélyesebb volt a helyzet, ahol sürgősen kellett építeni a védőgátat. Tolnától Bajáig a Duna hullámterében, ezenkívül a Sió alsó folyásánál néhány héttel ezelőtt még a 3700 köbméter bányafa és tűzifa várt elszállításra. Az árvízveszélyről szóló értesítés után a szekszárdi erdőgazda ság dolgozói megfeszített munkába kezdtek, hogy egyetlen darab fa sem maradjon a vágási helyeken és a rakodókon. Eltömték a leeresztő csatornákat, igy a víz később került a hullámtérbe. Sikerült is a hullámtér elöntéséig 2337 köbméter fát elszállítani. Mivel a víz már mindenütt elöntötte a rakodókat, most az ott maradt fa megmentéséért folyik a küz— Fadd községet nem fenyegeti egyelőre közvetlen árvízveszély, de azért gondos óvatosságból a Dunához közelfekvő területekről időben megindult a gabona betakarítása, már nem is igen találni kint, — mondja Kertész János, a községi tanács vb elnöke. — Az aratásnál és a gabona betakarításánál a fajsziakkal volt a legtöbb bajunk — meséli. — Ugyanis a mi határunkban, közvetlenül a nagy Duna mellett volt több, mint huszonhét hold búzavetésük a fajszi gazdáknak és hiába érkeztek napról- napra riasztóbb hírek a Duna áradásáról, a fajsziak nem kezdtek hozzá az aratáshoz. Azt mondották — nyílA termelőszövetkezet tagjai és a dolgozó parasztok külön álltak. „Nö gyerünk Sárszentlőrihc: mutasd meg mit tudsz?“ — kiáltotta el magát Varga István kovácsmester. Sárszent lőrinc meg is mutatta, hogy mit tud. Egy óra alatt csaknem 1 méter magasra építették a rájuk bízott védőgátat, mellyel sok mindent megmentettek. A sárszentlőrinciek együtt álltak munkába a Csopakról érkezett 400 rendőrrel. Közös erővel, egy akarattal iparkodtak dolgozni, szerencsésen hárították el a hétfőn virradóra mutatkozó nagy veszélyt. delem. Az erdészek azt akarják, hogy bányászaink az elkövetkező hetekben is zavartalanul termelhessenek. A Sió alsó folyásánál a halászok segítségével 600 köbméter fát raktak uszályba. A rönköket kellő időben összekötötték, tutajokat építettek. Jelenleg azon fáradoznak, hogy a ;utajba kötözött fákat motorcsónakokkal, csáklyákkal olyan helyekre juttassák, honnan a víz apadása után azonnal szállíthatják. Az erdőgazdaság jelentős segítséget adott az árvíz elleni védekezéshez is. Többezer rőzsenyalábot és a nyulgátépítéshez szükséges galyakat biztosított a gátépítőknek. ván ellenséges bujtogatásra hallgatva, — hogy ha learatják, úgyis ott- vész. már nem tudják kihordani. Végül szívós meggyőző munkával sikerült a községi tanácsnak rávenni a fajszi dolgozó parasztokat, hogy elsősorban a saját hasznukra, a saját érdekükben learassák á búzát. A mözsi gépállomás pedig adott vontatókat, amelyekkel egy-kettőre hazatakarították a gabonát. Miután ezt sikerült megoldani, Bogyiszlóról érkeztek kedvezőtlen hírek. A tanács hívására jelentkeztek a gazdáik és 40 lovaskocsi indult a bogyiszlóiak segítségére, azonkívül naponként váltanak 20 embert, akik a gátak építésén dolgoznak. A dunaföldváriak helytállnak A (addiák a bogyiszlói gátakon segítenek Az erdőgazdaság dolgozóinak harca az árral Bölcskén az árral szemben is győzött a bátorság, az elszánt tikárát Ezelőtt egy hónappal Bölcske határában dús tengeri, cukorrépa és búzatáblákat érlelt a nyár. Talán még soha nem volt dolgozó parasztok hangulata olyan bizakodó, mint ezév júliuséiban. A bizakodó hangulat sajnos kevés ideig tartott, azt csüggedés váltotta fel. Le lehet olvasni Böicslkén csaknem minden paraszt arcáról a bánatot, a csalódást. A sok termést ígérő tavaszi vetemények nagy részét elemi csapás érte. Azon a határrészen, amelyet a nagy Duna vize szel át, feljött a talajvíz. És hiába is próbálnának bármit is tenni a bölcskeiek, ezen segíteni sehogy sem tudnak. A 'bölcskei gazdák bele is nyugodtak így a változtathatatlanba. A sors azonban nem elégedett meg ennyivel. Nem kerülte el a világ egyik legpusztítóbb elemi csapása, az árvíz sem a bölcskeieket. Az utóbbi években békésen folydogáló Duna vize megbőszült, sok helyen ki akart törni a medréből. De ezt bátor, merész férfiak megakadályozták. Nemcsak az, öröm és a siker; a veszély is erős kovács egy olyan nemzet életében, ahol minden becsületes ember egyet akar. Es ha ellátogat valaki ezekben az izgalmas, veszélyes órákban Bölcskére, igazi tanúbizonyságát tapasztalhatja annak, hogy mennyire a magáénak tudja mindenki ezt a hazát. A legveszélyesebb napokban, éjszakákban — melyek vasárnap éjjel és hétfőn virradóra voltak, — megfékezték a Duna vizét. A nyolcszáz vasutas, köztük műszaki vezető, mérnökök, a fegyveres alakulatok tagjai, a derék műszaki katonák, ipari muri kások és földművesek, értelmiségiek egyaránt gátra álltak, elhárították a veszélyt. A megáradt Duna vize azonban még ezután sem maradt a medrében. Hétfőn a délelőtti órákban a négyes szakasznál áttörte a nyulgátat is. De most is hamarosan megfékezték a vizet. A derék vasutasok és katonák szárazon és vizen egyaránt kemény küzdelem után elhárították a veszélyt. Az árvíz veszélye azonban még most sem múlt el. Sok helyen a gátakon átszivárog a víz, erősíteni kell a töltést és helyemként újat építeni. De ez sem jelent különösebb problémát, mert az előző napi segítség megduplázódott. A szekszárdi, budapesti, dombóvári munkások jelentkeztek újabb segítésre s a műszaki katonák továbbra is fáradhatatlanul küzdenek az árvíz ellen. A négyes szakasznál derékig érő vízben vágják a fát, hogy megerősítsék a nyul- gátakat. — Hazafias kötelességünk ez, — mondja Barna László tizedes, — mi, műszakiak az árvízveszély elhárításában mindenütt ott vagyunk és ahol mi ott Vagyunk, ott mi győzünk, nem a víz. — Nagyon helyesen mondta a tizedes elvtárs. Valóban emberfeletti küzdelem árán hétfőn újabb 100 hold szántóterületet mentettek meg az árvíztől. A derék katonák mellett még ott vannak az ipari munkások, földművesek, értelmiségiek egyaránt. Tímár István nagyteljesítményű exkavátorral a Tiszai Vízmű építésétől jött: Elmond ta, hogy bármennyire is hazavágyik a családjához, meg munkahelyére, míg az árvízveszély tart, Bölcskén marad. A helybeliek is kiveszik, részüket a munkából. B. Horváth József dolgozó paraszt sietett learatni gabonáját, mert azt is árvíz fenyegette, de amikor elvégezte az aratast nyomban lapátot ragadott, ment 5 is gátat építeni. Ács Elemér elvtárs pályafenntartási műszáki főtiszt ü Ott szorgoskodik, irányítja a munkát, szakmai segítséget ad a gátak építéséhez. Sok ilyen Ács Elemért, B. Horváth Józsefet, Barna Lászlót. Tímár Imrét lehetne felsorolni, hiszen többezer ember védekezik az árvíz ellen, segít a bajbajutott bölcskeie- ken. Ez az ország a dolgozók szabad hazája, olyanoké, akik bánatban, örömben egyaránt tudnak osztozni. Nem úgy, mint azt 1838-ban Jókai ábrázolta, magyar urak: „Ha történik is valami baj, az legfeljebb a külvárosokban lesz érezhető. Ilyesmi sokszor előfordul, a József-városi vityi- lókból kiönti a Duna a rongyos embereket, de itt, a palotában arról semmit sem tudnak. Aztán nem is Illik felesleges aggodalmakkal rémíteni a szegény köznépet; sőt még igen célszerű és megnyugtató, hogy lássa mindenki, mi szerint a legműveltebbek éppen nem aggódna«, hogy félelem nélkül járnak mulatságaik, kedvtöltéseik után, tehát nem félhet senki semmitől.“ Ilyen világban minden egyéni hősiesség is kevés volt ahhoz, hogy úrrá legyen a veszedelmen. Néhánv- száz, vagy ezer hajós nem tehetett még csodát akkor sem, ha az egész nemzet velük együtt érzett. Nekünk pedig nem keli csodát tennünk, nem ezernyien vagyunk, — hanem száz- és százezer az „áras, hajós“: A bátor férfi és nő, aki mindenre kész, hogy bajba jutott honfitársán segítsen, s aki sajátjaként védi az ártói, pusztulástól a külvárosi házat és a szép palotát, a dunapart termőföldjeit. A mi világunkban az állam minden anyagi segítsége, gépe, hajója, repülőgépe sorakozik és felvonul az ember védelmezésére; ott vezet a gáton a nemzet lelkiereje és lelkiismerete: a kommunisták önfeláldozó csapata. Bölcskén eddig az árral szem ben is, — csakúgy, mint mindenütt — győzött a bátorság, az elszánt akarat,
