Tolnai Napló, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1954-06-25 / 149. szám
1954 JÚNIUS 25 NAPE6 3 Aratás előtt az alséhidvégi állami gazdaságban Az apró sötétszínű felhődarabok, tüneményesen gyorsan, mondhatnám pár perc alatt haragosan sötét felhővé alakultak át. Az egyre jobban megélénkülő szél kénye-kedve szerint hajlította jobbra-balra a sárgulni kezdő kalászokat. Ezen a koradélutánon hatalmas záporeső te- perte földre a vékonyszáru növényeket. Esett az eső, de úgy, mintha soha nem akart volna elállni. A természet vad haragja azonban mégis alább hagyott, a játékos kedvű szél elkergette a felhőket és kisütött a nap. A ledöntött gabonaszárakon még egy kis ideig diadalmasan csillogtak a kövér esőcseppek. Később ők és millió testvéreik semmivé váltak, a nap melege felszippantotta őket. Ezen és elég sajnos, hogy mostanában elég gyakori zivatarok és záporesők után fejét rázva néz végig a gazda a gabonatáblán. Az érni kezdő búzatenger nem hullámzik olyan szépen már, a szeszélyes idő nagyobb részüket lepeterte majdnem a földig. A romboló erejű időjárás még sem tudja megakadályozni a nagy ünnepnek, az aratás közeledését. A naponkénti melegebb idő, érleli, sárgítja a gabonatáblákat. Közeleg, feltartóztathatatlanul az aratás, amelyet olyan nagyon vár hazánk apra- ja-nagyja. Az aratás az év legszebb munkája, még az öregebb paraszt- „ bácsika is életének maradék erejével ragadja meg a kasza nyelét, vágja a széles rendet, aratja a saját és unokáinak jövőévi kenyerét. Az öreg apó szorgos munkáját, fáradt karját felváltja már a gép, az aratócséplő kombájn és a kövekötő arató gép, hogy rövid idő alatt nagyobb területen végezze el az aratás munkáját. Állami gazdaságaink, gépállomásaink erősen készülődnek az aratás munkájának a megszervezésére. — Minden percet, pillanatot kihasználnak, hogy szemveszteség nélkül végezzék él ezt a nagy munkát. Mert az ő munkájuktól függ az, hogy mekkora darab kenyeret tudunk biztosítani hazánk minden egyes állam polgárának. Jártamban-keltemben érdeklődtem a vezető elvtársaktól, hogyan készülődnek fel ennek a nagy munkának a méltó fogadására. Az alsóhidvégi állami gazdaságban Venhardt Imrével, a gazdaság igazgatójával beszélgettem. — Sajnos, — mondotta, — hogj* * ismét az időjárásra kell hivatkoznom, ugyanis ha nem esik sokat az eső, akkor e hónap utolsó napjaiban megkezdhetjük a nagy munkát, az aratást, legelőször is a kajdacsi F. 6-os 48 holdas rozstáblán. Négy darab arató-cséplő kombájnunkkal 408 holdon fogunk dolgozni. Kévekötő aratógéppel 150 holdon vágjuk le a gabonát. Gyorsan peregnek egymásután a kérdések és a feleletek. — Az arató-cséplő kombájnokon és a kévekötő aratógépeken kívül 60 főt tudunk még beállítani, akik a gabonák megdőlt részét és a táblák sarkait vágják. Nem lesz kis dolog a gazdaság dolgozóinak gyorsan és szemveszteség nélkül, vagy legalábbis kis szemveszteséggel az aratást befejezni. 833 hold terület levágásáról van szó. Mi azt szeretnénk, ha nagyon rövid idő alatt tudnánk az aratást befejezni és én azt hiszem, hogy kombájnosaink, Borda János, Borda József, Kálovics János és Jaksa János — akik az aratásra jönnek meg az 5 hónapos iskoláról, — mindent el fognak követni, hogy az aratás megkezdésekor átvett gépükkel a legkisebb gépállással a legjobb eredményt tudják elérni. A gép állások kiküszöbölését fogja segíteni a mozgóműhely felállítása, amely lehetővé teszi a kisebb hibák azonnali kijavítását még kint a határban. — A gabonák levágása mellett jó előre gondoskodnak a cséplésről is? — Három darab cséplőgépünk van teljesen üzemképes állapotban. Egy „Azt a hiányosságot szeretném felvetni — írja levelezőnk, — ami tapasztalható a dombóvári községgazdálkodási vállalat vezetőségénél a Széchenyi-út és környékének vízellátása kérdésében. Ugyanis a Fémtömegcikkgyártó Vállalat udvarában van egy kút, amely az utcán lévő nyomással működő kutat is ellátja vízzel. E kútnak hosszú története van. A környék lakóin kíyül még három vállalat is használja az utcai kutat, s amikor baja történik a kútnak, nem igen van, aki gondoskodjon annak megjavításáról. Legtöbbször pedig úgy van, hogy a kút 2—3 napig működik, s azután hetekig nem működik, mert nem javíttatja meg senki. Természetesen a vállalatok gondoskodnak arról, hogy saját maguknak meglegyen a szükséges víz- mennyiség. Arról azonban sem a vállalatok, sem pedig a községgazdálkodás szervei nem gondoskodnak, hogy a környék lakóinak hogyan biztosítják a szükséges vizet. Az én véleményem az, hogy ha mi dolgozók a munkahelyünkön tudunk harcolni a párt- és kormányhatározatok megvalósításáért, akkor * a tanács illetékeseinek is nagy feladatának kell lenni a dolgozó emberről való gondoskodás szellemének a kicséplőgépet aprómag cséplésre fo- gung beállítani és ez a gép fogja tisztítani a kombájnnal levágott gabonát is. A eséplésnél nagy segítséget fog adni az, hogy az a kombájn, amelyik nem arat, azt leállítjuk cséplésre. A cséplőgépekhez pedig 28 fogattal fogjuk a gabonakévéket hordani. — Még egy két szót arról, hogyan várja az üzemi konyha az aratást, cséplést? — Egy percig sem fáj a fejünk, ha a dolgozók ellátására kerül a sor. Üzemi konyhánk bőven tud gondoskodni a dolgozókról. Füstölt szalonna, sonka és szalámi sűrű erdeje borítja az éléskamrában elhelyezett állványokat. Húsellátás biztosítva, sertés és szarvasmarha vágási engedélyünk van és természetesen megvan az állat is, amit levágunk. A vitaminok pótlásáról Kertész bácsi és Adorján József gondoskodik. Zöldbab, zöldborsó, karalábé, káposz ta, zöldpaprika, pirosparadicsom, tök karfiol és még nagyon-nagyon sok zöldfőzeléknek való várja majd kitűnően elkészítve a gazdaság dolgozóit. BR. domborítása. Tettünk már olyan javaslatot a tanácsnak, hogy alakítsák át szivattyús kúttá és ne villanymotorral működtessék azt. Igaz, ez egy kis áldozatba kerülne, azonban biztosak vagyunk abban, hogy a kút üzemképessé válik. Gondoljanak azok az elvtársak arra, akik esetleg ez ügyben tudnának intézkedni. hogy milyen kellemetlen azon családoknak, akiknek udvarában nincs kút. Én például amikor este munka után hazamegyek, nem ülhetek le nyugodtan egy székre pihenni, mert feleségem azzal szólít meg: „Menj már, hozz egy kanna vizet. Tudod, én nem hagyhatom itt a gyerekeket, mert messze van és így sok időbe telik a vízhozás.“ Ekkor kénytelen vagyok elindulni és közel másfél kilométert gyalogolni egy kanna ivóvízért. Pártunk és kormányunk határozatai lerögzítik a dolgozókról való fokozottabb gondoskodást. Vagy talán ezek a határozatok egyesek előtt ismeretlenek? Ha igen, úgy arra kérem az illetékes tanácsszerveket, hogy tanulmányozzák ezen ' határozatokat és azután hozzanak intézkedéseket több család vízellátásának biztosítására." A „Tolnai Napló“ postájából: Gyulai István dombóvári levelezőnk panasza Látogatás a bikácsi Petőfi isz-ben A júniusi reggel csodálatosan szép volt. Az ég áttetsző kékjében a ragyogó nap bearanyozta a Sárvíz sok apró fodrát. Az úton haladva szemlélem a tájat. Olyan ez, mint amilyen 10 esztendővel ezelőtt volt. Nem mozdult meg itt semrrii, legfeljebb néha egy kavics, melyet vizt- állat rúgott félre rémült vágtatásában. Nyolc óra tájban érkeztem a községbe. Olyan kihalt volt most, mint az árván maradt kalitka, melynek lakója messze szállt. Egy darabig sétáltam az utcán, elgondolkodva, tanácstalanul, s mint az egyik ház előtt megálltam, gép bugása ragadta meg a figyelmemet. Távolról a gép morajlása után nehéz volt megállapítana hegy tulajdonképpen milyen célból zakatol a tárva-nyitva hagyott udvar egyik szobájában. Amint egész közel értem, megállapítottam, hogy darálógép zakatol. De sehol egy lélek. Mikor az utolsó zárt ajtó kilincsére tettem a kezem, egy lisztes molnárhoz hasonló idős bácsi dugta ki fejét a padlásfeljáró ajtaján. Nem is várt kérdést, nyomban tudomásómra hozta, hogy senkit se lehet itt találni, mindenki a határban van. De úgy mondta mindezt, melyből csak arra következtettem, hogy neki pedig senkivel sincsen tárgyalnivalója. — Hogy hogy, maga senki? — kíséreltem meg még egy utolsót, hogy szóra bírjam az öreget. — Hát nem éppen senki vagyok, de nekem már nem sok szavam van itt, mert nem bírom úgy a munka ütemét. Végül kezdett velem megbarátkozni az öreg, elmondta, hogy náluk, a bikácsi Petőfi termelőszövetkezetben olyan emberek vannak, akik meg vetik azokat, akiket még 8 órakor is otthon lehet találni. Elmondta, hogy reggel az elnök ellentmondást nem tűrő hangon kiadta az utasítást: „Mindenki kaszát, kapát ragadjon és megyünk dolgozni, mert az idő sürget, a munka nem tűr halasztást.” Bármennyire is leplezte az öreg, hogy nem szívesen veszi az ilyen okvetetlenkedőket, akik hátráltat ják a munkát, észrevettem rajta. Ezért utoljára_ azt kértem tőle: magyarázza meg merre dolgoznak a szövetkezet tagjai. Ezt még megmagyarázta és elváltunk. Uttalan-utakon vezet az út a kis-Kanális ■oarton túlra az egyik szigetre. Ringó búzatáblák, dúslevelű répatáblá.i váltogatják egymást. — Amott a messzeségben kaszák villognak a rekkenő hőségben. Tehát jól mondta az öreg: a termelőszövetkezet minden épkézláb férfi tagja kaszát ragadott, hogy lekaszálják a füvet, mert az bizony már alaposan megérett. A nap kárörvendően mosolygott a verejtéktől csillogó kaszáló, gesz- tenyebarna emberekre. De azok daco san ragadták a kaszanyelet, vágtán a füvet, jelezve: ha bármi történik, se hagyják abba a munkát, dolgoznak tovább. — Itt vagyunk valamennyien, — mondja az egyik, aki éppen a kaszáját feni, — az elnök diktálja a tempót, nyomában halad a könyvelő, amott pedig a brigádvezető halad a banda élén. Mikor az elnök észrevette érkezésem, hozzámsietett, letörölte homlokáról az izzadtságot, boldogan szemlélte a lekaszált rendeket. Elmondtam, hogy mi járatban vagyok, ö pedig nyomban felhívta' a figyelmem, hogy „csak röviden, mert minden munka nélkül töltött óra, vagy perc sok mázsa kukoricával, sok mázsa takarmánnyal jelent kevesebb termést a szövetkezetnek.” Lőrinc elvtárs, a szövetkezet el nőké. ö felelősséggel tartozik az egész tagságnak mindenért. De még mennyire! Tudja is ezt. ■ — Úgy kell beosztani most az időt, meg úgy kell gazdálkodni, a munkaerővel, hogy aratásig kazalban legyen az összes széna, egy szem gaz se legyen a kukoricában, — mondta és közben rámutatott a hatalmas kukoricatáblára, s így folytatta: — Azt még egyszer se tudtuk megkapálni. de az a tervünk, hogy ma, meg holnap megkapáljuk. A kukorica, amit mutatott, nem olyan túlságosan gazos, de azért el kél neki a kapa, sőt feltétlen fontos, hogy megkapálják. Mint a tsz tagjai mondják, nem olyan sok időt venne igénybe a kapálás. Ha valamennyien hozzáfognának, egy nap alatt elvégeznék. Dekát mindig felborítja tervüket a kiszámíthatatlan időjárás. Eső után pedig nyomban nem lehet kapálni, mert azzal többet ártanak, mint használnak. Közben megérkezik a gépállomás igazgatója, Takács elvtárs, aki felajánlja, hogy megkultivátorozzák. a traktoristák meg megkapálják a kukoricát. Az elnök azonban makacsul visszautasítja a segítséget, mondván, hogy „a szövetkezetnek szorgalmas, becsületes tagjai vannak akik minden nehézséget leküzdenek, ha nehezen is, de megkapálják a kukoricát, nem fizetnek ezért senkinek”. Az idegen munkáért fizetni kell — az igaz, de sok esetben ez duplán megtérül. Na, de ha a szövetkezet tagjai azt mondják, hogy ők maguk is megkapálják, ezt el kell hinni nekik. Azért is nem lehet ebben kételkedni, mert a többi munkát is példamutatóan elvégezték eddig. Bármennyire is szeretnék több mindent megtudni a bikácsi Petőfi termelőszövetkezetről, most nem lehet, mert a tagok közül senkisem szánja rá magát egy hosszabb beszé Igetésre. senkisem akarja az időt pocsékolni. Sőt, még azt se vették jó néven, hogy eddig fenntartottam őket. De ez érthető is ... A Kanális-parton magánosán álló szomorúfűzön édes dalba kezd egy kismadár. Úgy szól ez a madárdal, mint a kaszások éneke: „Nincs a földön gazdagabb, szebb ország...” Üzemek védnöksége a falu felett Irta: J. SZTROZSEV, a SZKP központi bizottsága párt- és töinegszervezeti osztályának helyettes vezetője A falunak nyújtott segítség különböző formái között jelenleg rendkívül jelentős szerepe van az üzemek védnökségének a kolhozok és gépállomások felett. Az SZKP központi bizottságának szeptemberi teljes ülése óta a védnökségi mozgalom sok területen fellendült. Moszkvában például több. mint 1600 üzem. gyár és intézmény vesz részt a mozgalomban. Kujbisevben 222 vállalat vállalt védnökséget 71 gépállomás és 543 kolhoz felett; a tulai területen minden gépállomásnak van védnöke és 1010 kol hoz felett vállaltak védnökséget városi üzemek; Novoszibirszkben 61 vállalat, 43 gépállomás és 100 kolhoz felett gyakorol védnökséget. A védnökség elsősorban a kolhozoknak és a gépállomásoknak nyújtott szervezési, gazdasági és technikai segítségben nyilvánul meg. Sok üzem és gyár alaposan megismerkedett a kolhozok gazdasági helyzetével, figyelembe veszi a kolhozgazaa- ság fejlesztésének reális szükségleteit és anyagi lehetőségeit, s olyan gyakorlati segítséget nyújt a kolhozoknak, amelynek nyomán hamarosan .megjavulhat a munka egyik-másik területen. Számos példát sorolhatnánk fel annak alátámasztására, hogy az üzemek dolgozói igen sok esetben jól átgondolt terv szerint, gaz daságilag megalapozottan, az üzem termelési folyamatának akadályoztatása nélkül gépeket, szerszámokat küldenek a védnökségük alá tartozó gépállomásokra, tartalékalikatré- szeket gyártanak különböző mező- gazdasági gépekhez, a gépállomásokon garázsokat, fészereket, lakóházakat segítenek építeni, a kolhozokban pedig állattenyésztési telepeket, üveg házakat, melegágyakat és segítséget nyújtanak a munkaigényes állattenyésztési munkák gépesítéséhez. Sok üzem szakképzett munkásokat küld a gépállomásokra, hogy vegyenek részt a traktorok kijavításában és ismertessék meg a falusi gépkezelőkkel az élenjáró üzemi munkamódszereket. Az iparvállalatok dolgozói segítséget nyújtanak a falusi gépkezelőknek szakmai képzettségük fejlesz tésében, a munkaszervezés megjavításában. A falunak nyújtott gazdasági segítség széles körben bontakozik ki. Az SZKP központi bizottságának szeptemberi teljes ülése után például a Zsaánovról elnevezett „Krasznoje Szormovo“-gyár — nem teljes adatok szerint — 30 munkapadot, s 30 villanymotort küldött a védnökség alá tartozó gépállomásokra, 2600 me- legágyi keret készítését szervezte meg é-s 300 négyzetméter területű üvegházat épített. Az Első Uráli Csőgyár a védnöiksége alá tartozó kolhozokban öt állattenyésztési telep épületeit építette fel, vállalta hat gabonaszérű gépesítését, kötelezte magát, hogy két kolhozba bevezeti a rádiót, 3 nagymennyiségű kocsitengelyt, abroncsot, stb. szállít a kolhozoknak. A Karél-Finn SzSzK-ban a szolomen- szki fafeldolgozó üzem, amely a Gor- kij-kolhoz fölött vállalt védnökséget, bevezette a villanyt a kolhoz állat- tenyésztési telepének épületeibe, a kclhozparasztck házába, az állattenyésztési telepeken függővasutakat épített, szereli a vízvezetéket. Az üzem segítséget nyújt a kolhoznak üvegházak építéséhez. Hasonló tényekkel találkozunk ma minden iparvidéken. Ezek a tények kifejezően bizonyítják, hogy az üzemek dolgozói mindinkább felelőseknek érzik magukat a párt által megjelölt intézkedések valóraváltásáért, a mezőgazdaság gyorsütemű fejlődéséért. Az üzemek figyelembeveszik a kolhozok szükségleteit, felmérik saját lehetőségeiket és arra törekednek hogy minél hathatósabb segítséget nyújtsanak a kolhozoknak a hibák kiküszöbölésében, s megteremtsék a szükséges feltételeket a közös gazdaság további fejlődéséhez. Az élenjáró üzemek és gyárak nem korlátozzák védnöki tevékenységüket a kolhozoknak nyújtott gazdasági segítségre. A gazdasági segítségen túlmenően széleskörű kulturális nevelőmunkát folytatnak a védnökségük alá tartozó kolhozokban. Előadókat, lektorokat, kultúrbrigádokat küldenek a kolhozokba, segítenek a kolhozoknak önálló kultúrgárdát szervezni, könyveket válogatnak össze a kolhozkönyvtárak számára, sok faluba bevezetik a rádiót. A Litván Kommunista Párt klaj- pedai városi bizottságának legutóbbi teljes ülése is foglalkozott az egyes vállalatok védnöki tevékenységével. V Nem lehet szó nélkül elsiklani amellett sem, hogy egyes üzemi szakszervezetek arra az álláspontra helyezkednek, hogy ők nem avatkoznak a védnökségi kérdésekbe. Az üzemi szakszervezeti bizottságok lényegében nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel, de nem fordítanak figyelmet erre a vezető szakszervezeti szervek sem. Megfeledkeznek arról, hogy a szakszervezetek egyik fontos kötelessége: tevékenyen résztvenni a mezőgazdaság további fejlődéséért, a gépállomásokon és kolhozokban végzett kulturális, politikai, szervezési és gazdasági munka megerősítéséért folyó össznépi mozgalomban. * A gépállomásokat és kolhozokat patronáló üzemek és gyárak vegyék szigorúan figyelembe mind a kolhozok, mind az üzemek lehetőségeit, s gazdasági segítséget kapcsolják szorosan össze a tömegek között végzett politikai nevelőmunkával. A védnökség legyen az eddiginél sokkal tervszerűbb és szervezettebb, az üzemek egyeztessék össze munkájukat a kerületi pártbizottságok gépállomási instruktorcsoportjainak munkájával,
