Tolnai Napló, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-09 / 109. szám
4 NAPLÓ 1954 MÁJUS 9 Tájékoztató a tsz-tagok családi pótlékának előfeltételeiről A társadalombiztosítási feladatok jobb ellátása érdekében szükségesnek tartja a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, hogy a termelőszövetkezeti tagok részére történő családi pótlék utalásokról tájékoztatást adjon lapunkon keresztül- Az alábbiaKban ismertetjük mindezt. A termelőszövetkezeti tagok részére az első szabályozás szerint akkor volt utalható családi pótlék, ha az előző gazdasági évben legalább 120 munkaegységet teljesítettek és három vagy több tízéven aluli gyermek eltartásáról gohdoskodtak raját háztartásukban. Ezt a- rendelkezést a minisztertanácsi határozat 1953. október 1-től úgy változtatta meg, hogy az újonnan belépő termelőszóvetkezeti tagok részére már akkor is folyósítani kell a családi pótlékot, amikor a 120 munkaegységet (ha az anya saját tagsága után jogosult családi pótlékra, 80 munkaegységet) teljesítettek. Ennek alapján, ha például a termelőszövetkezeti tag augusztus 15-én lép be a csoportba és a gazdasági év végéig nem tudta megszerezni az előírt 120 munkaegységet, hanem csak november lóén érte el, úgy ezen újabb szabályozás alapján december 1-től már jogosult a családi pótlékra. Ha a dolgozó paraszt például ezév január 1- én lépett be a tszcs-be. akkor is a 120 munkaegység megszerzése utáni hónaptól már jár a családi pótlék. További kedvezményt nyújt a mi- nisztertariácsi rendelet az iparból a termelőszövetkezetbe "visszatéri tagoknak. Ugyanis, ha a termelőszövetkezetbe történt belépését megelőző hat hónapon át családi pótlékra ' jogot adó munkaviszonyban állott, akkor a tszcs-be történt belépése napját követő első hó első napjától munkaegység teljésítésénfek igazolása nélkül jogosult a családi pótlékra. Ha a termelőszövetkezeti tag a naptári év utolsó négy hónapjában lépett be a termelőszövetkezetbe — az egyéb feltételek fennállása esetében — a belépést követő év július 1-ig, egyébként a naptári év végéig jogosult munkaegység igazolása nélkül a pótlékra. \ A 120, illetőleg a 80 munkaegység számításánál egy fél munkaegységet , lehet számításba venni minden olyan munkanap után, amelyet a termelőszövetkezeti tag állami vagy társadalmi szervek által rendezett egésznapos iskolán, tanfolyamon, edzőtáborban, katonai szolgálatban, keresőképtelenséget okozó betegségben, vagy a termelőszövetkezeti közgyűlésnek előzetes hozzájárulásával ideiglenesen bérmunkában töltött. A családi pótlékra való igiény elbírálásához a termelőszövetkezet a taggal együttesen kitöltött igénybejelentést köteles belküldeni az illetékes SZTK alközponthoz. Az igénybejelentéshez a termelőszövetkezeti tag saját és gyermekei anyakönyvi kivonatát, születési értesítőt, vagy egyéb hiteles okmányt köteles a termelőszövetkezet megbízóit ügyinitézőjé- nek átadni az alközponthoz való továbbítás végett. Az SZTK-hoz beérkező igényeknél számos esetben nem csatolják a tag (apa) születési adatainak igazolására az anyakönyvi kivonatot. Felesleges munkát takarítanánk meg, ha az igénybejelentés az első alkalommal szabályszerűen felszerelve érkezne be. Azok az új termelőszövetkezeti tagok, akik előzőleg családi pótlékra jogot adó munkaviszonyban állottak, az előző folyósító szerv családi pótlék igazolványát kérjék el és küldjék be az Alközponthoz az igény bejelentéssel /együtt, mert ezzel egyrészt igazolni tudják, hogy előzőleg hat hónapig családi pótlékban részesültek, másrészt nem kell újból beküldeni a születési adatok igazolására az összes okmányokat. Az előző folyósító szerv által kiállított családi pótlék igazolvány már pótolja az okmányokat. A termelőszövetkezeti tag traktor- vezetők 1954. március 16-án megjelent újabb szabályozásig a közölt szabályok alapján voltak jogosultak; a családi pótlékra. Az új rendelkezés szerint a termelőszövetkezeti traktorvezetők is a gépállomás többi dolgozójához hasonlóan a kötelező társadalombiztosítás körébe tartoznak. Tehát azokról a termelőszövetkezeti tag traktorvezetőkről, akik eddig a tszcs tagságuk alapján kaptak családi pótlékot — vagy egyáltalán nem kaptak, mert nem volt legalább három tízéven aluli gyermekük — a gépállomások — mintha új belépőkről lenne szó — szabályszerű családi pótlék igénybejelentést tartoznak beküldeni az illetékes SZTK Alközponthoz. A beérkezett igénybejelentések alapján a tszcs-tag traktorvezetők 1953. március 1-től az általános szabályok szerint járó családi pótlékot pótlólag megfogják kapni. ÉDES ANYANYELVŰNKÉRT Nagy érdeklődés kíséri a Tolnai Napló szerdai cikkeiben elhangzó nyelvvédő „vádbeszédeket”. Édes anyanyelvűnk legáldozatkészebb, legbátrabb harcosának, Kazinczy Ferencnek szavai időszerűen dicsérik e törekvéseket: „A mi széptűzű nemzetünk e percben is érezteti sajátságát; hévvel viszi a pert, mint azoknak illik, akik el vágynak melegülve tárgyoktól, s égnek azért, amit szeretnek, lángolnak azért, ami a nemzetiséghez tartozik. Szabad emberek közt zajosabbak a tanácskozások, mint ahol rabcsoport felett pattog az ostor, mint ahol a lánc csörgése még a jókat is elnémítja.” De néhány mondattal később Kazinczy így sóhajt: „Bár zajosabbak lettek volna tanácskozásaink! bár a dologhoz értők nagyobb számban szólaltak volna meg!” A tárgytól átmelegült, lángoló szavakba öntött nyelvvédő írás jelent meg április 28-án dr Tóth Kálmán tollából.. Szeretném zajosabbá tenni tanácskozásainkat azzal, hogy vitába szállók ennek a szenvedélyes, szép cikknek néhány megállapításával. Elvadult tájon gyomot irtani s helyére káprázatos tündérparkot akar varázsolni a cikkíró. Nyelvünk mérhetetlen gazdagságot igyekszik megmutatni írásának pompázó stílusában, s meggyőz bennünket arról, hogy ezt a szép nyelvet szeretnünk kell, óvnunk és ápolnunk. Tündöklő képsorozatában valóban az édesanya iránti ragaszkodás érzését kelti fel bennünk, az olvasó szinte pajkos, szeleburdi gyermeknek érzi magát, aki méltatlan az ilyen édesanyára. Mégis úgy éreztem, ez az édesanya inkább az elbűvölő szépségű fiatal- asszony, aki becézgetést vár, pedig elsősorban az életet adó, tápláló és fölnevelő dajkát kell látnunk benne. A nyelv az érintkezés eszköze. Nyelvművelődésünk programmjában elsősorban azt kell szem előtt tartanunk, hogy minél jobban megfelelhessen ennek a feladatnak. Célunk : árnyalati pontosságúvá, természetesen hangulatában is kifejezővé tenni a nyelvet. Óvatosan kell ezért hozzáfognunk a gyomláláshoz. Tóth Kálmán elítéli az újabban meghonosodott idegen szavak használatát, noha álláspontja nem mindig igazságos. Hiszen elfogadtunk már sok idegenül csengő szót, s mégsem gyengült meg emiatt nyelvünk. Kell-e vájjon idegenebből hangzó szót említenem, mint a telefonálás ? Mégsem távbeszélünk, mert a magyar szó erőszakodnak tűnik. Akadémikus vitát folytathatnánk aról, vájjon helyes-e a dekád szó használata. Tóth Kálmán a tíznapos műszakkal helyettesíti. A műszak általában a nyolcórás munkaidőt, a „sicht“-et jelöli eredeti jelentésében. A tíznapos munkahét jobban kifejezné a szó jelentését, de a hét, amely tíz nap — fából vaskarika. Bármelyiket nézzük is a kettő közül, nehézkesebb, kevésbbé kifejező és főként hosszabb a jól bevált dekád szónál. A kétszótagos, „arató-cséplőgép” jelentésű kombájn szó rövidebb hat- sZótagos magyar megfelelőjénél, s ez szól mellette, noha elismerem, rossz csengésű a magyar fül számára, akár a telefon. A dekorál szó azonban valóban indokolatlan újítás, vissza kell szereznünk a díszít becsületét, ez talán a még fogalomra is jó hatással lenne: ízlésesebbek lennének a „dekorációk“. Nem tartom vezedelmesnek az egyetemi tisztségek latinos elnevezéseit sem. Szépen megférnek a cikkben nem említett hagyományos elnevezések mellett. Jutott volna-e eszébe bárkinek is a „rector magnifi- cus“-t „nagyszerű kormányzódra magyarítani ? Kazinczy kérdésével válaszolhatunk : „S mi érthetetlen ? Az-e, amit minden nem ért, vagy az inkább, amit senki sem ért.“ Lehetett volna-e a fogalmi jelentés csorbítása nélkül magyarra fordítani a dékán-1 vagy a quaestor-t ? Még az adjunktus „tanársegédire fordítása megjárja, noha hasonló ízű kifejezés a „cselédkönyves orvos“-hoz. A cikkíró maga a „doktor“ szó rövidítését használja neve előtt, vájjon jobban megfelelne-e ennél a tanító, mester vagy éppen „tudor“ megjelölés ? — A tudományos „fokozatok átszervezésével egységesebbé váltak, kiegészültek az elnevezések : a régi „magántanár“ nem felelhet meg a jelenlegi docens-nek, de aligha közelítené meg jobban az egyszerű „oktató vagy „előadó“ megjelölés. Méltatlan lenne fordításokkal kísérleteznünk az aspiráns szó esetében, tudománypártolót sem mondhatunk heyette, amint a kandidátus helyett sem lenne jobb a „pályázó“ vagy „tudósjelölt“, s a demonstrátor-nak sem felel meg a „gyakornok“ vagy valamilyen suta hangzású fordítás. Az. idegen szó itt minden alkalommal pontosabbnak bizonyul a magyarnál, tehát meg kell tartanunk, mert a hagyomány sem ellenzi. A tudományos nyelvben egyébként sem idegenek a latin és más kölcsön- szavak, hiszen maga a cikkíró sem idegenkedett tőlük. Polémiá-1 ír, noha „vita“ époly jó, de megerőltetés nélkül magyarra fordíthatjuk a cikk egy sor idegen szavát: front = arcvonal ; forma = alak ; lavina =hó- görgeteg ; sőt a jelentés különösebb csorbítása nélkül találhatnánk magyar megfelelőt a gigászi, divat, titán, acélkolosszus stb. szavakra is. S ezek némelyike épen a magyar nyelv kifejezőerejének szépségét példázza a cikkben, mégis elfogadjuk. Tóth Kálmán cikke elkápráztat bennünket a stílus gazdagságával, a magyar szókincs kifogyhatatlan bőségszaruját csillogtatja az olvasó előtt, mégsem hiszem, hogy elsősorban ez a pazarlás vinne bennünket közelebb célunkhoz: a köznyelv megtisztításához. Akiben a pontos beszéd igénye feltámad, az a szép magyar beszédre is törekedni fog. Példát kell mutatnunk a szép magyar beszédre, de nem szabad feleslegesen tilalomfákat állítanunk. Révai József szavai akkor válnak szerencsétlen valósággá: „Nescimus hungarice loqui!” — nem tudunk magyarul beszélni, mert nem merünk szólni, dadogni kezdünk. Irtanunk kell a mozgalmi zsargont, még lehet, még nem túlságosan mélyek a gyökerei. A sematizált szavak, melyek súlytalanná váltak a koptatásban, éppenolyan ellenségei a helyes beszédnek, mint a rosszul megalkotott, szokásossá vált szerkezetek vagy a kiforgatott idegen szavak. Ezekre igen találó példákat találtunk Tóth Kálmán cikkében. (Gondoljunk a globális szóra, amely a használatban már szinte a „felü- letesség”-gel vált egyértelművé!) Fel kell figyelnünk a zsargonokra más tekintetben is. Hadat kell üzennünk az igen elterjedt útszéli tolvajnyelvre, amelynek rossz hatása nyelvünk tisztaságára szinte felmérhetetlen. De nemcsak nyelvünk tisztaságára, hanem pl. ifjúságunk világszemléletére is. „A muter földobott egy kis lóvét, majd jól bekajálunk a suttyókkal” — ilyenféléket hallhat az ember gyakorta. Megrendítő tanulság: aki nem becsüli és szereti anyanyelvét, az nem tiszteli már édesanyját sem, nem becsüli barátját sem igazán. Már pedig mindez tartozéka a hazaszeretetnek. Tanácskozásaink akkor lennének igazán zajosak és gyümölcsözők, ha részt vennének benne az édesanyák, az ifjúság, minden dolgozó ember, aki szereti édes anyanyelvűnket és édes hazánkat. Ats József t Tamási Április 25-i rejlvénypályázatunk helyes megfejtése A megfejtés határidejéig szerkesztőségünkhöz érkezett megfejtések során legtöbb pontszámot értek el és könyvjutalomban részesültek: Kákonyi Istvánná Szekszárd, Szabó József Gyönk, Vadász József Szekszárd. A legtöbb 'pontszámmal rendelkeznek: Doszpod András Mözs 90, Komandinger Márta Decs 85, Ham Gyuláné Varsád 84, Schütt Henrik öcsény 84, ifj. Tomecskó Frigyes Tolna 82, Ifj. Baditz Pál Miskolc 82, Kardos Attila Szekszárd 82, Szőr Erzsébet Bátaszék 76, Szállási Aurél Keszthely 74, Kláb József Mözs 74. A rejtvény helyes megfejtése. Viz szintes 1: Szeressétek a könyvet a tudás forrását 12. Olcsó könyvtár. Függőleges 18: Gyermek könyvnap. 34: Peskov. 8. (Folytatás) A férfiak hajnalig (beszélgettek. Illés Zsigmond papírosból ellenzőt formáit a lámpa köré, hogy ne szűrődjék ki a fény s így pusmogtak, cigarettázva. Csapó fölényes volt mint aki biztonságban tudja magát, s könnyedén beszélt, társasági ember módjára. A kulák igyekezett felvenni Csapó modorát, „ő is csak olyan ember, mint én“ — gondolta és sűrűn töltötte a bort. — Persze nem szabad semmit elsietni, — mondta az úr, kicsit már kapatosán. — Legfontosabb az, hogy ezt a néhány napot türelemmel kivárjuk, nem lesz kifogása, ha addig magánál maradok? Nem. Illés Zsigmondnak nem volt kifogása. Már látta magát a bírói székben, talán még magasabbra is viszi; ki tudja? De azért nem ártana néhány megbízható embert bevonni, — szólt elgondolkozva Csapó. — Ugyanis mi történik? Egyik nap a rádió bejelenti, hogy a kormány ném gördít akadályt a kapitalista gazdálkodás elé. Ebben a percben, mi akik már készenlétben állunk, a faluban, esetleg az egész megyében, átvesszük az irányítást: Ezért kell nekem itt lennem, — jelentette ki határozottan s a gazda vereres szemébe nézett. — Mihelyt ez megtörtént, átköltözöm az ősi kastélyba, a többi megy magától! Illés Zsi.gmondnak még voltak aggályai. Mindez olyan álomszerű volt, túl a valószerűség határán s a valóság hatására csak a földesúr keltette, aki izzadva nyakalta a tenge- lic) karcost. — Az is lehet, hogy néhány embert majd le kell puffantam, — mondta Csapó óvatosan. — Mit tegyünk, ha az ügy így kívánja? Persze, mit tegyünk, bólogatott a gazda, külön mozgatva roppant bajuszát, mely mintha magához tért volna korábbi csüggedtségéből. No, igen mindig vannak okvetetlenkedő alakok, de egy, két puskagolyó, aztán úgy lesz a faluban minden, mint régen. S billegett a lófej s vele együtt a bajusz, melynek szélére cseppekben ült ki a bor. — Majd holnap körülnézek a faluban, — mondta Illés s gondolatban rögtön számbavette, kinek lehet egyáltalán szóbahozni a dolgot? — Vigyázni kell, — mondta aggodalmasan, mikor nem jutott eszébe senki. — Vigyázni hát, de aztán majd adunk a Petőfi tsz-eseknek, — ütött az asztalra Csapó, hogy összekoccantak a poharak. — Az a föld az enyém és pu-nktum. Menjenek tszcsézni az anyjuk kínjába! , Úgy beszélt, olyan hévvel, mintha Illést meg kellett volna győznie. A kulák hunyorítva ült, időnként meglengette lófejét s nagyon elégedettnek érezte magát. — Szóval a kormány lemond és Vész, — ismételte Csapó s újra megtöltötte poharát. Majd kis szünet után: — Magát öregem megtesszük bírónak. Na végre! Illés Zsiga már várta ezt a szót. Mert mi értelme is lenne az egésznek, ha a végén nem várná a bírói szék? — De ha Gaiger Illés is pályázik rá? kockáztatta meg. — Csak pályázzon, — mondta Csapó. — Aztán ha magát megtenném alispánnak, mi? — könnyelműskö- dött a földesúr. Illés Zsiga szája a füléig repedt. — Ha a nagyatádi Szabó Pista lehetett miniszter, — mondta Csapó, — magának is van annyi esze. Illés Zsiga beleegyezően bólintott s koccintásra; emelte poharát. Széles ívben lengette lófejét, valóban, miért ne lehetne ő alispán? 0. De azért nem ment ilyen egyszerűen minden. A nehézségek már reggel jelentkeztek, komoran, baljós jelekkel. Az úr még hortyogott a konyha melletti kis szobában, melynek ablakai az udvarra nyíltak, Illés Zsigmond pedig, kicsit szédülő fejjel kiállt a kapuba. Szemlélődött, látszólag közönyösein, ráérő ember módjára, akiknek kezébe oda lehet képzelni a bírói pálcát. Cigarettázott s időnként hegyeset pökött. Cézár, a kulya, lábánál ült, lomposan és unatkozva, mint a falusi kutyák. Illés Zsigmond szemlélődött, szellőztette borgőzös fejét s várt, áhítatosan és csendben. De az utcán csak néha haladt el járókelő; a főtisztelendő úr húga egy kecskét vezetett Németh Józsiékhoz, Pámer Lőrinc a kult/úrház felé igyekezett, mert az este ott felejtette a kalapját. Fejős Rozinak meg a tanácsházán volt dolga. Látta Illés Zsigát, de mikor közelébe ért, meggyorsította lépteit, nem nézett rá. — Meg se ismered az embert, — szólt a kulak jóságosán s megcsóválta a fejét. A lány visszafordult s végignézett rajta. — Ismeri magát az egész falu! — s ezzel ment tovább. Illés Zsigmond elszomorodott. Isten látja lelkét, nem azt várta, hogy kezet csókoljon neki ez a makacs lány. De ilyen volt ez mindig,, s amióta a tszcs-ben valami kitüntetést kapott s az újságban a képe is ott volt, igen azote még rátartibb lett. „Nem is köszöl. , — motyogta Illés gazda s gondolatiban fekete listára tette. „Jösz te még“ — mondta maga elé elégtétellel. Persze, ha tudná a botor lány, hogy ki alszik itt a csepés falak mögött, és Illés Zsiga mosolygott roppant bajusza alatt, mely most álmosan komyadozott. Még néhány emberrel találkozott, látta Hosnyánszky Jánost is, a tsz elnökét. „Ne neked Kossuth-díj“ — . heherészett a gazda s az úrra gondolt, aki éppen most ébredt fel az udvari szobában, felült az ágyon s aprólékos gonddal megvizsgálta a falon porosodó szentképeket A gazda mintha megérezte volna, hogy úri vendégének kegyeskedett felébredni, befordult a kapun, a konyhában felhajtott egy pohárka sajátfő- zetű pálinkát s hallgatózott. Az ajtó mögül nesz szűrődött ki, az úr haré- ko.lt és kifújta az orrát. Illés Zsigmond kopogott, mert így szokás az uraknál s óvatosan benyitott, kezében a pálinkásüveggel. Illendően ✓ meghajolt, nem túl mélyen, mert az nem való a község leendő bírójához, még akkor sem, ha a leendő földes- úr krákog előtte az ágyban. — Mi újság van, kedves Zsigmond barátom, — mondta az úr s szórós keze ikinyúlt a takaró alól egy cigarettáért. — Kegyeskedik egy Ms pálinkát inni, nagyságos uram? — előzékeny- kedett a kulák? A nagyságos ur kegyeskedett, s amikor a második pohárkával is felhajtotta, a gazdára nézett: — Saját főzés? Helyes. Csak semmi adót ezeknek! — S nevetett, sárga fogakkal, szájában a pálinka ízével. — No de munkára fel, — mondta váratlanul a földesúr, s a padlóra szórta a cigarettája hamuját. — Mi a programm mára gazduram . .. izé íFolytatás az 5. oldalon) I 4, ATULSÓPART Irta: Apor Sándor
