Tolnai Napló, 1954. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1954-01-12 / 9. szám
I ^ ___ IN A P L O „ A reménység üzenete" eljutott Dunaföldvárra is A békemozgalomban világszerte téítlvévö és d inazQaivtát támogató sokmittió émbér békehdrca 1933-bau igen jelentős sikereket ért él. A háború befejezésé óta az elmúlt év folyamán sikerült elérni a nemzetközi feszültség bizonyos enyhülését. Valamennyi békeszerető nép körébén lelkes helyeslésre talált a szovjet kormány fejének, Malenkov elvtársnak a múlt év áprilisában elhangzott kijelentése, mely siéiint nincs őlyán vitás nemzetközi kérdés, amelyet békés úton, az érdekéit félék kölcsönös megegyezése alapján meg ne lehetne oldani. Június 15—20-án Budapestén összeült a Beké Világtanács, Mélynek ülésén megvitatták a szovjet kormány b é k e.kézdémén yézésé n c k hatása alatt kialakult nemzetközi helyzetét. Majd megszületett a köreai fépyvérszürieti egyezmény. A Béke Világtánács illése felhívásában kirnöndóttá: ..Nagy reménység született. Ma, már minden evibér látja, hogy lehetséges: a megegyezés.’“ A felhívás, „a reménység üzenete” eljutott minden zugba, ahol jőérzésií emberek élnek, eszerint rfiindén hóvá. A diináf öld vári Beim liatCosók munkájához is újabb lendületet, biztatást Adott. A béke- mózgalom Aktív résztvevői Duna- földváron egymásután alakították és utcai békeblzottságökat, egyre több békeéstét, békebeszélgetési tartották, amelyéken megfogalmazták a község dolgozóinak béke-üzenetét, amelyet a Béke Világ- tanács bécsi ülésszakára küldtek a járási találkozók közVétitésévéi. Dunáföldvár dolgozóit 19 élenjáró bákéhdrcós képviselte a paksi járási találkozón, amelynek eredményéről, valamennyi küldött fészléElőrereodelés a «Kéksrárdi üzletekben ..Az idő pénz“. Ezt a kis rövid mondatot tartja szem előtt minden egyes dolgozó nő. amikor félórákat várakozik valamelyik népboltban, vagy földművésszövetkezetben. Szek- szárd városi tanács kereskedelmi osztálya segít a dolgozó nők helyzetén, mégpedig olyan formában, bogy a város területén három helyen (55. sz. népbolt, földművesszövétke- zéti áruház és a csemege üz'et) már január 1-től előre lehetett rendelni. A megrendelés úgy történik, hogy reggél a dolgozó nő munkábamenet beadja az éíélmiszérrendelést (a meg rendelésen feltüntetve a nevét, hogy mire van szüksége és azt a időpontét is, amikor a megrendelt áruért elmegy). A kitűzött időre a rendelt élehtrVzer kifogástalan minőségben hécsomagolva, blokkal ellátva elszállításra kész, már csak fizetni kell. Az új vásárlási rendszer bevezetése lehetővé teszi, hogy nem kell órákig várni az üzletekben. Ha ez a vásárlási rendszer bévá lik, akkor a kereskedelmi osztály az égész város térülőiére általánosítani ■fogja. tesen, pontosan beszámolt a ma- gá kis kerülete, vagy üzeme dolgozóinak. Azóta már számtalan békebeszélgetés zajlott le, hiszen a nemzetközi események a dunaföidvári dolgozók előtt sem közömbösek. Ök is figyelemmel kísérik, hogy mi történik a világban és reagálnák is a történtekre, összejönnek a szomszédok, utcabeliek egy-égy konyhában, ahol jó meleg van és ott mindegyik gátlás nélkül elmondja véleményét, esetlég érdeklődik, ha nem ért valamit. — Meleg, családias hangulatban folyik le egy-egy ilyen békebeszélgetés. Hd Petőfi ma élné, a Téli esték című költeményének egy ilyen estét állított volna középpontjába. Nem puszta kíváncsiságból figyelik. boncolgatják a nemzetközi eseményeket a dolgozók, hanem mind közvetlen érdekeltek beszélnek róluk igen helyesen. Volt alkalmuk jónéhányszor meggyőződni arról, hogy „A messze zengő nagy mosz ki'ai árba. Segítve simul a kicsiny, árva, magyar jajpatak.“ Juhász Gyulának, ez a “két verssora ma már természetesen átvitt értelemben áll meg és a ,.jajpatak“ nem siránkozás, tehetetlen sóvárgás, nem ez jellemzi békemozgalmunkat, hanem bátor, érces hang. melynek eredménye nem szorul külön magyarázatra. A dunaföidvári békeharcosok tevékenysége, hangja is segített az eredmények elérésében. Munkáinkat továbbra is lankadatlanul végzik. December 29-én béhegyíilést hívták össze. Ezen a gyűlésen az egész község aktív békeliarcosai resztvettek. Schmera Lajos pedagógus tartott összefoglaló, előadást . a kongresszusról és az azóta történő eseményekről. Ennyiben tölt gyűlés jellege az estének. A későbbiek folyamán azonban a ' Zöldír ágyúzásra leg/obban alkalmas növény: a szegletes lednek A Keszthelyi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben kutatásokat folytatnak. hogy megállapítsák, milyen — főleg másodvetésű — növények legalkalmasabbak a zöldtrágyázásra. A másodvelésii növények közül mind 1953-ban. mind 1952-ben a szegletes lednek bizonyult legjobbnak. A szegletes lednek a korán lekerülő ősziárpa-, őszi és tavaszi takarmánykeverék, s nedves időjárás esetén még búza után is kitűnő másod- vetémény. Dús gyökérzete nagymértékben javítja a talaj szerkezetét. Zölden mint pillangósnövény, a legjobb herel'éiével egyenértékű takarmány. Zöldi ragyának alászántva pedig csaknem teljés mértekben pótol ja az istállótrágyát. A keszthelyi intézetben a szegletes 'ednekkel zöldtrágyázott talajban vetett kapásnij- vények 20—25 százalékkal nagyobb termést hoznak. A szegletes lednek termesztését most jelentősen növelik, hogy mielőbb elegendő vetőmag álljon rendelkezésre. szűkebbköru békebeszélgetések stílusában folyt a tanácskozás. Egyszerű dolgozók, akik nem születtek szónoknak, nem szoktak hozzá a nyilvánosság előtti szerepléshez, egy-két mondatban tömörítettek véleményüket, érzéseiket, Nem aka runk háborút, volt már részünk benne és hasonló felkiáltások hang zottak el, amelyek szinte nem is a szájakon, haneAi egyenesen a szivekből buzogtak elő. Horváth Mihályné a kultúrotthon gondnoka foglalta össze ezután összefüggően azt, amit sokan csak éreztek. Horráthné kommunista és mióta tagja a pártnak, megszokta, hogy nyíltan, félénkség nélkül elmondja, ami a szívét nyomja. Móró György kendergyári munkás, aki a járási találkozón is részt vett, arról beszélt, hogy milyen nagyjelentőségű a munkások és parasztok összefogása a béke megvédése érdekében. Tamás Istvánné, az Alkótmáv termelőszövetkezet békebizottságának elnöke, aki igen lelkes, jó munkás, mind a mozgalmi, mind a termelőmunka terén a tsz-en belül végzett békemozgalmi munkáról ^rámolt be. Tamásné már nem fiatalasszony, de azért napi munkája után nem restet békebeszél- getésekfe járni, résztvenni ebben a Tamás néni szerint is gyönyörű, szép munkában. A december 29-i békepyüléen a jövő. illetve ezévi tervekről is szó esett. A dunaföidvári békeharcosok fogadalmat, tettek, hogy az újévben új erővel folytatják a harcol a nemzetközi feszültség enyhítéséért, hogy még éberebbek lesznék a béke ellenségeivel szemben és erejük tudatában elszántan küzdenek, hogy az 1954-es é- ben új diadalokat arassanak a békéért vívott harcban. Jelentkezz ipari tanulónak! Komlón, a gyorsan épülő bányavárosban sok-sok ipari tanuló képezi magát, mint a jövő szakembere, kiváló munkájukkal járuljanak hozzá hazánk további építéséhez, -a dolgozók anyagi és kulturális igényeinek kielégítéséhez. Az elkövetkező napok ban a megye területén a fiatalok jelentkezhetnek kőműves és ács ipari tanulóknak. Minden fiú jelentkezhet, aki 16—18 éves. és az általános iskola 8. de legfeljebb 6 osztályát elvégezte. A tanulmányi idő 1 év. A tanulók ingyenés ellátásban részesülnek és emellett a taniimányi eredményektől függően 190—300 forint tanulmányi jutalmat is kapnak ha. vonta. Az ipari tanulók egyenruhája mellett, munkaruhát és fehérneműt is kapnak a fiatalok. A jelentkezők az utolsó iskolai bizonyítványukat, születési anyakönyvi kivonatot, orvosi bizonyítványt, a tanácstól vagyoni bizonyítványt és a szülői beleegyezést vigyék magukkal. Jelentkezni lehet február 5-ig a községi és városi tanácsoknál. az asszony Állja a szavat Csehszlovák filmvígfálék Zách Ludvik mérnök rtpigőaéjirn tér vissza az ují óki<ílásról. A repülőgépen mégknxrkedije Jatt. ntUú Szvd/kora Írónővel. .í: út befejezésével találkát beszélnék meg a varos ismert léévébázdlhiit. Másnap Zách már ismét belemerül a imtnhábv. még a megbeszélt találkáról is nugfétedkézik. Jármila azon fáradozik, hogy barátnője új, ötletes mbsöftalógépének gyártási <*rgédét-yél megszel* ne. E'í persze nem ihégy olyan könnyért! miinél as Bgy*- sMt Gépgyár vezető férfin./ rilenzift ti, szerintük lényegtelen gép eíkés&iMsél. Ké- teiktdnek ábbtm, hogy a nők úyem. (ákóföntunkéru képesek, mint ez a talál. mány. De ezek az ellenvetések mi.’sem érnek. Jármiig ügyesen felülkerekedik és eléri, hogy a mintapéldán// gyúr. ásni megkezd jik. I)é nem csupán a reze. tőség iktjjái azok, akii; nem értenék egyet a mosogatógéppel. Lent az üzem férfiul a „teremtés koronái'' is hasonló véleményen varinál-. A nők átszőni nem azért nők. hogy hagyják mail ttkai. Hrifjmót mtklioMk éé n tsön/Ji szerveznek a ftf fiúkkal. Érré aztán kitört a. férfiút; felzúdulása. Még őket akarják legyőzni aZ osszon//oki Majd öli megmutatják. hogy néni. csal; „ i/ydibán, de komikéban is le főzik a nőhet! Ez a nagy háztartás! mukká láz elragadta a férjekéi. Az egyik lés-tát gyári, „ másik mosogatott, a hannndisúrolt. Micsoda lendület! De mi tett ennek a - vége? Fii jó lapockákkal, sajgó derékkal „érezhetően. bebizonyosodott előttük, hogy nem is olyan könnyű a háztartási munka. Kíehalán ök is azon a véletnényvn voltak, ha a mosgaíógép nem is olyan föiitós, mégis el kell készíteni, hogy eztel is segítsenek az asszonyokon. A munka kellős közepén. a gyárban találkozik Zách és Járműn. ’Zách oz üzem mérnökéi Járműn Vf- dig segédkezett a gyártásnál. Meglepődtek mindkét tat, hogy ilyen kör Dinié. nyék közölt látják egymást, Zách annak ellenéi-e, hogy előző bvszélyelcJilt alapján a többiekhez hasonló módon viselkedett a női alkotókészségről, álláspontot változtat és segít a gép elkészítési munkálataiban. A munka során kapcsolatuk szerelemmé mól y ál. Bonyodalmak között a nól; és férfiak közős ösz- szefogásávefi, sikeresen elkészült a, mosogatógép. A férfiak elismerik, hogy hibáztak és ezen a -példán keresztül belátják. hogy boldogabb életük megvalósítását csal; közös erővel érik el. A filmet a szekszárdi ti árny mozi január 12-tól ló ig mutálja be. !\ 54 JANETAR 12 A bonyhádi Vasas kosárlabda ssaiu^ztályának 1953. évi munkájáról A Bonyhádi Vasa? kosárlabda csapata az 1933. ér' folyamán <1 megyei bajnokságban szerepelt és ott az ötödik helyezést érte cl. Hogv a csapat jobb helyezést, illetve jobb eredményeket tudjon elérni, nagyban akadályozza az. hogy a csapat tagjai mind iskolások és at iskolai év befejeztével mind elmennek Bonyhádról és így utánpótlás vonalán komolv hibák \annak. A másik nagy akadály az. hogy a Vasas tP/üddségo nem nyújt megfelelő anyagi támogatást és ebből adódott az. liogv több kisorsolt mérkőzésié nem tudott etuta/rti a csapat De szerelés dolgában is bajok voltak az elmúlt év folyamán, mivel a legtöbb játékos saját felszerelésével ^ vólt kénytelen játszani, mivel a Vasás vezetőcége nem gondoskodott a kosárlabdázóknak sport- felszereléséről. Az elmúlt év folyamán jól Szerepeltek Pöpp Jenő, Szerttágötái Dezső, Báes Barna, Király Érnő. Rausch János, Péter Győző. A csapat edzője Boros Dezső, aki minden igyekezetével afra törekszik, hogy megfelelő utánpótlást neveljen, melyekre a kosárlabda csapat az iskolái évad befejeztével iá számíthat. Az edzések rendszeresen folynak és ígv a csapat tagjai nejft esnek ki a sportolásból. A játékosoknak állóképességük vari, de technikájuk és taktikájuk az nincs. Ez főként azzal magyarázható, hogy még kevés idő állt rendelkezésre, hogy mindent megtanuljanak. De Boros Dezső keze alatt minden remény megvan, hogy rövid időn belül oz< k a gyenge pontok eltűnnék a csapat munkájából. A rtiultévben a Vasas patronálta az iskolát és így kerültek a ko?4 írlabdázók a \ asas sportkörhöz. Ezévben aA mban á patfouáiás felbomlott a Vasas és \ i iskola között és igv ezévben már a Vörös» Lobogó patronálja az iskólát, illetve a spot tel lókat. A Vörös Lo- \ bogó vezetősége ígéretet Tlett, hogy gondos- í kódnf fog arról, hogy at sportolók részére megfelelő sportfelszerelés Vegyed. Ez az új pat fonálás természetes, nei$ reánk a kosárlabdázókra, hanem a többi sp% «rtággal foglalkozó diákokra is nagy válfoflíM fog jelenteni, mivel a Vörös Lobogó vez< ^őségének nein az a szándéka, ami a Vasas ö ▼olt. (A Vasas csak azért patronálta a gimnázium kosárlabda csapatát, hogy az isl\<>la labdarúgóit megkapja.) Az elmúlt év foLvamán egyízben már az is előfordult, hogy ,bar a kosárlabda csapatot a Vasas patronálta, azonban hogy a játékosok el tudjanak utazni a kisorsolt mérkőzésre a Vörös LolK’góhoZ ítellett fordulni a szakosztálynak pdrtzért útiköltségre, melyet természetesen a 'Vörös Lobogó vezetősége azonnal megadott. Ha áttekintjük, hogy milyen mostoha körülmények között sportoltak a bonyhádi ■gimnázium kosarasai és mégis eredményeket | tudnak felmutatni, ezután csak .arra tudunk ; következtetni, hogy ezévben rrá'g jobb és ; színvonalasabb küzdelemmel köszönik meg A Vörös Lobogó vezetőségének azt a támoga- gést. melyet a szakosztály részéwp ez €v folyamán minden bizonnyal megad. MEGYÉNK MOTOROS SPORTJÁRÓL Az elmúlt évek folyamán megyénk területén több motoros versenyt rendezett a Megyei TSB mellett működő Motoros Társadalmi Szövetség. Azonban, ha közelebbről megnézzük ezeket a versenyeket és azolyhak rendezéseit, úgy meg kell állapítani, hogv a Társadalmi Szövetig munkája egyáltalán nem volt kielégítő. Ennek fő oka áz volt. hogy a Társadalmi Szövetségi tagok nem ét-ezték át azt a felhőé tót. melv rájuk hárult. A szokásos heti értekezleteken egy. esetleg esak két tag jelent meg és természetéi ígv a szövetség n^m tudott komoly munkát kifejteni. Ha a megyei lehetőségeket nézzük. megállapíthatjuk, hogv megyénk területén a ninföros Sportnak sokkal nagyobb tömegeket kellett volna megmozgatni, mivel aá adottságok megvannak ahhoz, hogy komoly versenyeket rendezzenek. tói", év őszén rí .Társadalmi Szövetségek nfra lettek választva és ígv n motoros szövetségbe is új tagok kerültek. Az, új szövetség már azzal a feladattal fogóit munkájához. hogv behozza azt a nagy lemaradást. mely megyénk területén van a motoros sport vóhaíán. Az első ténykedése a szövetségnek az volt, hogy megrendezte fé33. december 13-án az elmaradt terepver- senvt. Ézéri a versenyen rriár é jó szervezés és rendezés munkája meglátszott, s így a versenyzőknek is könnyebb volt a kifutott célokat megvalósítani és így a versen ven komoly eredmények születtek. Érdeklődtünk a Társadalmi Szövetség tagjainál, hogy milyen terveket tűzött maga elé az 1954. évben, hogv fél tudja lendffenj megyénk motoros sportját A tagok elmondották, hogv egyik legfőbb feladatnak tekintik megvénk nagyobb h élv «éjre? bén megalákffnni a motorú* szak- ósztályókat. ígv Bwnvhádon. Pakson. Dnna- földvárnn és Simontornván kezdik meg először a Szervezési murikálatokát. Amint a tagok elmondották ezeken a helveken, komoly mofnfsport eletet lehet beindítani és hogv idáig nem volt. annak csak kizárólag az volt ez oka. hogv nem volt egy ölvan «zerv. melv összefogta őket TTnixv a motorkerékpárhoz szükségre« speciális alkatrészek biztosítva legyenek, ezzel kapcsolatban is. tett már Intézkedést a szövetség, melv szerint a legrövidebb időn belül ez a kérdés is megoldást nver. A továbbiakban elmondották a tagok, hogv ezévi első versenyüket január t?-en rendezik. amikor mintegv 50 kilométeres terepveí- «enven mérik tt*sze eféjiiket megvénk legjobb motoros versenvzői, májd ezt követően megrendezésre kerülnrk a szokásos «álak tiira és gvöf-sasági versenyek. A fent felsorolt helvoérekben. ahol a Társadalmi Szövetség beindítja a szervezést a nmtöros szakosztá- tvnk megsezrvezésére. ott a tavasz folvamán háztömb körüli gyorsasági versertveket kíván rendezni, hogv ezzel i? még jobban felkeltse az érdeklődést eziránt a sport iránt. Az új Társadalmi Szövetség komolyán fogott munkához és amennyiben a tagok továbbra is az eddigi lelkes. Szorgálfnas munkát folytatják, űev minden valószínűség szerint ennek megmutatkozik majd az eredménye és így újabb motoros szakosztályok alakúinak fnegyénk területén MFOTtfOtZÉSÉK A S7EKc7 íPDT SZPARTAKH«? VpZFWfGVALASZTd GYŰLÉSÉRŐL Mint már a januáf 7-í «számunkban bé- sZafhóltftnk a Szekszárdi Sznartákusz sportkör veze*rv«égválészté gyű'ést tartott A beszámolót Hnr*J Káf'lv sportkör! o’oök tartotta Bosíédéből Kiíiiot hogy felkészült a rv*!é°ro mert beszámolójában minden egyes szakosztáLya! fé^zlrtesep fog’a1 knzntb és nemcsak a tagságban és a sportolókban, de a vezetőségben is meglátta a h'bát és ezeket á hilbákaf báffán fel is táHá. * A beszámolót több hozzászólás követte és rrmg kell állapítani, hogy rzok n hozzászólások mind értékécokk voltfik. A sportolók és a verőtök hptyOBép látták azokat a feladatokat. nmeivel a SzpnrfakUsz sp; .ökörnek az 10^4 élheti *-figrn kell hajtani. Maguk e sportolók kérték a vezetőséget arra. hógv tiiíihef törődjenek a fiatalokkal igyekezzenek minél főbb fiatalt a sportkörbe bpczer vezpi. Dó a hozzász' ■ é-ban bátran bíráltak ti vezetőséget is. PéMént a terület’ ver* «envek r-iiíbvésévet kapcsolatban folyótét- lék hogy ezévben nem szabad Ununk elő* f'ordiimi. ami tavaly volt. hogv egv területi vefcenVén csak 7 versenyzővel veszni k réczt. s ír*v e«=ak 3 versenvezámban tudtak indulni. Természetes, ha több versenyzővel és több versonvszamba vettek volna részt, még jobb eredményeket értek Vo'rtU cl. * A sportkör gazdásági fpletŐSo beszámolt 17 elmúlt év folvamán mennyi pénzt kapnak. n'. hogy oszb ff ttieg sZakbcztálvOnkeh t. 'Unid hogv gazdálkodtak a pénzzel. Ebből kitűnt, hogv túl'épés népi vólt egyi i'^h szakosztálynál sem. azonban az előfordult, hogy azoknak a cza kV" r (áj yokti n k a pénzeit. me! vök csak papíron működtek a labdarúgó szakosztálya költötték A vezetőség feladat"! tűzte ki többek között azt •s. hogv a.* 1954 es év folyamán szigorúan be kell tartani a sznkp<ztáíypfihÓntl fel* osztá-d. A későbbiek folyamán foglalk zott. a gazdasági felelne ezévi szakost ál vönként! elosztással, mely szerint az atlétikai szakosztályra h1f>0 forintot. n = ztnlifeiiisz szakosztályra 2 000 forintot, röplabda szakosztályra 3.500 forintot, sakk szakosztályra 2 (K)0 f0.fl triót, teke szakosztály rfl 2.500 forintot, labdarúgó szakosztályra 23.000 forintot és kerékpár «zakofczlúlyfti 16.000 forintot iyá- Oyogták elő. ^ Mint r pénzügyi tervből i« kjtfinik a Szpartnkusz Sportkor vezetősége jó ufón haled nkkpr, amikor olyan sportágakra irányoz elő nagy összegekét, mint a kerékpír, atlétika, vagy röplabda szakosztály. Amrnv* Uviböri a vezetőség be 5« tartja ígéretét és a felosztás szerint költi a szakosztályokra a pénzt, úgy a szekszárdi sportéletet, főképpen kerékpár vonalon fel fogja Ittjidfteni. A tagság az új vezetőségbe ^tzokii * sportolókat és dolgozókat válasz U>ttn. akik az elmúlt év folyamán is Szívügy-jiknek tekintették a Szpártakusz sportkör fellendítését. így minden remény megxwin arra, hogy ezév folyamán a Szpartaknsz sportkör tovább fog bővülni, Sportolói ájablp* sikereket, eredményeket fognak elérni »és így olőbbfe viszik városunk és megyéiig; Sport- ügt'éf. A PAKSI KINIZSI SE 1953. ÉVI MUNKÁJA Amikor a írtulf év tavaszán meg$ dakult Pakvson a Kinizsi SE sportköre, ceíná Qak a község, hanem az egész járás spork özönsége kíváncsian várta, hogy vájjon, sikj rül-e az új egyesületnek megteremteni Pak j\>n az egészséges sportéletet. Az eddigi évtizede* helytelen vezetésű egyesületek helyett »végre megindul e P kson i« a rendszeres jó Szellemű eredfnényea sportmunka? Ezekív kérdésekre ad választ a paksi sportkör; elnökének. fszájév János sporttársnak ázv évvégi gyűlésen Váló beszámolója. Kétségtelen, hogy a paksi sportkedte oJÄ közönség sokat várt az űj egyesülő\JtőL Most, óniikor számbavesszük 1953. évi miin Icánkat- megállapfthatri V mennyiben m tt eleget a sportkör mindezen feladatoknak. A sportkör megalakulásakor níegrmluít a labdarúgót kosárlabda, nsztaliténjSz, röpliaj’1- da és atlétika szakosztály. A későbbiek lyamán megalakult még a sakk, teke »ás terna szakosztály. Edzőket is állított be ^ vezetőség, mégpedig Szentesi Alajos testnftu velő tanár és Peresztegi József személyé-* ben. A szakosztályok jó működését bizonyít^ ják az elért eredmények: A Paksi Kinizsi labdarúgócsapata el«=ő lett a minőséei járási lábda r ú góba jn oksá gban és így bejutott a megyei labdarúgóbjnokságWi. Krf árleb^á- ! ban a /érfi csapat második helyezést, míg \ a női csapat a negyedik helyezést érté él a mwryei bajnokságban. Asztaíiténiszben két megyei válogatottunk is van. Geréci Gabriella és Kern Imre személyében. Tavasz- szal a megyei versenyekén st&möi helyezést széreztürtk. Atlétikai szakosztályunk a Kinizsi területi és országos Szpartakiádján 30 helyezést Szerzett és Pécsen megnyerte az ^összesített sportversenyt is. Sakk szakoztályunk megnyerte a járási csapat ve rsenvt és a megvei egyéni versenyen Péter László hatodik helyen végzett. Vannak olyan sportágaink, melytiek A működése métr nem kielégítő. Ilyen például a teke. röplabda é<t jr tofné szako«ztá!yök. Az 1954. évben a jtinjzsi sportkör vezetőségének mindent él kell követni. hogy ezeknek a szakosztályoknak í* megadjon minden lehetőséget arra, hogy a fejlődés biztosítva legyen. A sportkör vezetőségének munkájában fér- mészefHen voltak hibák. Különösen az egyesületi élet magszérvézóse és á cporty- lók nevelése tétén vnTtak h-innrt'Ofvágok. Ezekre a jövőben nagyobb figyelmet kell, hogy fordítson a vezetőség A sportkör az admip!«ztratív munkákban ktPönösen az ő*zi idénvben végzett fontos munkát. A munkanapló vezetése pontosan ment, é«ak a szakosztályok Munkanaplójában voltak hiánvos- Aágük. Okfólier folvamán két helyiségből álló klubhelyiség készülj el. ahol a téli időben a sportolók sakkozással, asztali- teniszezései tölíhetik el idejüket. A sportkör szakosztály vezetőségeinél áa mutatkoztak hiánvosaágrtk. amiket a jövőben ki kall hogv javífspu a vag«tőség. A K;niz°i sportkör MTÍK tervét 124 százalékra miuőcfté«; felvét 110 «zúzalékra, ká- de^képrési tervét 123 százalékra'. twg1ét-«7áTp fafleszfé** tervé* 1"0 századikra tpliec’teite A snortkör globáli« lervtolie«’'té«e 139 =zá* Ta’ék Amint a f jl oroítakból kitűnik » Paktsi Kinizsi ?Tv>rtkör veze+ő«ége és spor tolói az 1953. évben jó munkát végeztek, s hittan python még a fennálló hiányosságokat kiküszöbölik, úgr ezévben is további sikereket érnek el sportolói és úgv a magve é1 vonalbeli sportköreihez kuzdhetik fel magukat. f ifi nwu KFDP. JANUAR 12 ÜGYEI. ETES gyoo yszeb r ARs ll'l 57. AH gvrvpv=7ertár \P'NAEEmÓ. — mO.r ÄRAS.TEÜENTES: — Várható időjárás kedd estig: felhő- átvonutások, tóbWeié újabb havazás. Időnként élénkebb nyugati-északnyugati szél. főként a Dunántúlon hófúvások. A nappali hőmérséklet keleten kissé emelkedik. Várható hő- mérsékleti értékek az ország területére kedd reggél: nyugaton mínusz hat—mínusz kilenc, keleten mínusz tizennégy-—mínusz tizenhét, délben nyugaton mínusz egy—mínusz négy, keleten mínusz négy—mínusz hét fok között. — A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséktet kedden a Tiszántúlon mínusz öt fok alatt, az ország többi részén mínusz egy—mínusz négy fok között. TOINAI NAPID Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelő« kiadó: K1BAI T LAS7L6 ő szerkesztőség es kiadóhivatal teieionsié®*i 20-10 20-ft Szeksrárd. Szérheiivi-ntca ff1 M. N B egv izom la «rám 9% oM—\é* Előfizetési díj: havi 11.— foriat. Raranvamegvei ^zfkrá Nvomda Pée^s. Mnnkác«v Mihálv utca 10 ♦*. 20-27 & nyomdáért felel: MELLES REZSŐ