Tolnai Napló, 1954. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1954-01-12 / 9. szám
W54 JANTIAR 12 N A P L Ő & Pártszervezeteink segítsék az új DISZ-vezetőségeke' 4 DISZ Központi Vezetőségének határozata alapján a mi megyénk területién is lendületes erővel folytak DISZ-szeirvezeteirJíben a vezetőség- választó taggyűlések. A tapasztalat megmutatta, hogy DISZ-fíafaljaink érzik a felelősséget, mely rájuk hárul. Lelkesen készülték ezekre a gyűlésekre, s jó javaslatokat tettek a iszervezeti é.lef, valamint a termelésben elfoglalt helyük további javítása, emelése érdekében. Különösen ott voltak ezek a taggyűlések igazán eredményesek, ahol pártszervezet e- ■jnk megégették annak fontosságát, hogy nagyobb segítségeit kell aciniok « DlSZ-fiataloknak, mert ha ezt megteszik, biztosan számíthatnak rájuk. Számtalan; példa közül csak egyet említsünk, például a gombait.* Ezen a vezetőség^.-álasztó taggyűlésen az ifjak melkftt az idősebbek: is .megjelentek é9 jó javaslatokat is adtak h DISZ-szervezet tagjainak árrá, hogyan. tudnák egyik legfontosabb' feladatukat, a szervezeten kívüli fiatalokkal -való kapcsolat erősítését megoldani. Itt javasolta például Pesti elvtárs, 1/mgy hozzák létre ismét az azelőtt jjdlmüködő dalárdát, Boross igazgató-tanító elvtárs felszólalása a pedagógusok fokozottabb segítséget biztosítqittó a DISZ-íiatalok munkájának további megjavítására. A . azonban azt is tnegmuíaifa, hogy pártszervezeteink még rpindig igen kevés gondot fordítanak a .DISS-fiatalokra. -Még az olyan helyeken is, ahol pedig már bebiz-onyitptták a DlSZ-fiatalok, hogy eredményes segítői pártunk politikája megvalósításainak. Eire logjobb ;élda a leveli Alkotmány termelőr szövetkezet DISZ-f iát aljai, akik különösen a termelőszövetkezet megvédéséért folytatott harcban kimagasló eredményeket értek el, mégis a pártszervezet éppúgy, mint a szövetkezet vezetősége nem igyekszik eléggé a fiatalok jogos panaszait el. intézni Ugyanezt mondhatjuk el a kisdorogi területi DISZ-szervezet esetében is. A pártszervezet és a tanács vezetői még a vezetőségválasz tó taggyűlésre sem mentek el, bármennyire is hívták őket.. Ezekben a fiatalokban is pedig megvan az akarat, hogy méltóak legyenek pártunk aranytartalékai megtisztelő címre. Eddigi munkájuk is ezt bizonyítja, de a vezetőségválasztó taggyűlésük Nem szahsd. pártszervezeteinknek figyelmen . kívül hagyni egyik legfontosabb tömegszervezetünket, a DISZ-t. Nem szabad figyelmen kívül hagyni éppen falusi pártszervezeteinknek, ahol a mezőgazdaság fej lesztésének döntő csatája dől el. Ebből a harcból természetesen nem maradhattuk ki és nem is akafnak kimaradni a DISZ-fiatalok sem. De feladatukat, hogy egész ifjúságunkat maguk köré tömörítve mozgósíthassák e nagy cél. megvalósítása érdekében, feltétlenül szükséges, hogy pártszervezeteink nagyobb segítséget oújac£ k nrnnkájukhoz. h. segítés, problémájukkal való törődés nem múlhat el a. vezetöségvá- 1 ászt ások,kai. Pártszervezete inknek ezt csak kiindulópontnak kell tekinteni, hogy a következőkben nap, mint nap fokozzák ezt a, segítséget. Voltak jó kezdeményezések a vezetőségválasztó taggyűléseken ifjaink részéről. A. leveli gépállomáson például a DISZ-fiatalok a vezetőségválasz tó taggyűlésen megbeszélték, hogy a léli gépjavítások idejére ifjúsági brigádokat szerveznek. A másik helyen .mezőgazdasága szakismeretüket, akarják fejleszteni. A harmadik helyen hiányos politikai-szakmai, kulturális munkájuk megjavítására teltek lelkes vállalást. Most az a feladat, hogy pártszervezeteink a segítség megadása mellett etflenőrizzék is, hogy ezek a -vállalások megvalósulnak-e. Ha eredményt érnek cl a fiatalok, pártszervezeteink vezetői dicsérjék a fiatalok munkáját. Ezzel is adjanak még nagyobb munkakedvet, lendületet munkájukhoz! Kű önHsen a vezetés munkájában, á kollektív vezetés kialakításában segítsék DISZ-szervezet pi n ke t. pártszervezeteink vezetői. Ennek nyomán erősíthetik DISZ-szérvezeteink tömegkapcsolatukat. Ez a biztosítéka annak, hogy az ifjak között végzett, politikai nevelőmunka kiszélesítésével fiataljaink egyre nagyobb segítséget adhassanak pártszervezeteinknek legdöntőbb feladatunk, a mező- gazdaság fejlesztéséhez. Uj bölcsödé és napköziotthon épii! az öcsényi kendergyárban A kormányprogramul megvalósításának szellemében megyénk nyolc üzemében napköziotthon, hét üzemében pedig korszerű bölcsőde segíti a dolgozó nők szociális helyzetének megjavítását. Az öcsényi kendergyárban eddig kis, nem korszerű napköziotthon és bölcsőde működött, most azonban 100.000 forintos költséggel egy 7 helyiségből álló épületet emellek, melyben 12 bölcsődei és 20 napközis korú gyermeket tudnak elhelyezni. Az épület egyik része már tető alatt van, s úgy tervezik, hogy március 8- án, a nemzetközi nőnapon adják ót az új szociális létesítményt rendeltetésének. A begyűjtés fáradhatatlan szervezője Amikor esztendeje új munkakörébe, a kocsolai Umács begyűjtési csoport- jához került, <z község a, járás utolsói között kullogott a beatlás teljesítésében. Pillanatra megrémült, hiszen 17 é<\ts volt mindössze, s most rászakadt " begyűjtés megszervezésének minden gondja. Őrá, Németh Piroska diszista lányra. Csábította a gondolat, ■ hogy inkább -vissza. megy a Vörös Csillag iszcs-be... de aztán sok minden eszébe jutott. 71 esztendős nagyapját lóit a maga előtt; amikor rddőli a rozoga istálló fala, az orvos azt mondta: „Aligha áll újra talpra az öreg S a nagyapa másfél hónap múlva lerúgta magáról a paplant, vette görcsös botját és kiment, vigyázni a közös vagyonra, mivelhogy fi Mzcs éjjeliőre... Aí'-t titán a párttitkár és a di. szisták jelenlek meg a kép ítéletében: »Bízunké benned Piroskai Visszalépni tehát nem, lehet. Csak menni, előre,. Még akkor is, ha bármilyen, nehéz a feladat, s ha a begyűjtési csoport még annyira elszigetelten, kis létszámmal is dolgozik. Hozzáfogott a munkához. .4 késő estébe nyúló órákban dolgozott a hátralékosok névsorának összeállításán. Amikor a lista elkészült, megbeszélte a tanács véprehajtóbizottsá- ga és a. begyűjtési állandó bizottság tagjaival) g föld müve sszövet kezet n jornian szemezett aktíváival a teendőket. Most már mindenki. tudta) kit kell meglátogatnia, s főleg, mivel kell érvelnie, hogy megértsék: mennyire hátráltatja a falu, az egész népgazdaságunk fejlődését is ft beadási, kötelezettség el- hanyagolása. Lelkes, kitartó szorgalom mai járta, ő is a portákat) még az utcám a határban is nevelt, agitált, Megmagyarázta a rendelőtöket) azt. ;hogy a jelentősen csői: kenteit beadás pártunknak, kormányzatunknak a dolgozó parasztságba vetett bizalmát jelenti. De ennek a bizalomnak meg is kell felelni a boadós időben való teljesítésével. A szívós, felvilágosító munka rövidesen gyümölcsöt érlelt) megjelentek az ),plsö fecskék‘‘ ft begyűjtési csoport irodájában. — Gombkötő András egycni- len dolgozó paraszt, aki. 1902-ben nem teljesítette 11 beadást és a tavalyival is jócskán elmaradt — Németh. Piroska okos. meggyőző szavára rendezte az állammal szemben fennálló tartozását. Utána egyre, többen vitték bé, határidőm az előírt i?j, tojás, baromfi s egyéb termény- mennyiséget. ... Az igazságos és határozott Piroskával még a, beadást gyakran szabo'áló nagygazdák sem mertek ujjat húzni. így krriili a. község év végére a, járás harmadik helyére <1 begyűjtési ver. senyben. — Az új esztendőben inár az első helyen fii: a rank lenni — ez a szándéka Piroskának. Hogy így is legyen, mint az ujjas terveiéit DISZ vezetőségi tagja, mozgósította a dk szisiákat, A fiatalok rajostól keresik fel a dolgozó parasztokat. Most elsősorban nem a begyűjtésről beszélgetnek velúr:, hanem a termelésről, a párt és o jninisztertanács határozatáról, arról, hogyan, lehetne még jobban fejleszteni. Ko- csola mezőgazdasága,'-, — M eg magyarázzák, hogy észszer,írn, a helyi adottságoknak megfelelően, a korszerű agro- és z00technikai módszerek alkalmazáséval hogyan lehet még nagyobb eredményeket elérni. a szántóföldön és az állattenyésztésben. Többet> mindig többet... A koc.solalak mindezt megértik, fi ebben nagy szerepe van a dissis óknak, de közöltük is legfőképp,/!, Németh Piroskának. POLGÁRI FERENC Nők a termelés frontján A »« pke/t b», Polákovits Istvánná a Simontor- nyai Bőrgyárban dolgozik. Már sokan megismerték kiváló munkájáról, mert mint boxkenőnő állandóan túlteljesíti tervét. Jó munkájának jutalma, hogy 1950-ben sztahanovista oklevelet, 1951-ben az első sztaháno-/ vista jelvényt. 1953-ban a November 7-i műszakban elért jó eredményéért pedig megkapta a második sztahanovista jelvényt. Szaktudását mindig örömmel adja át ool.gozó társainak, akik ezért szeretik és megbecsülik. Polákovits elvtársnő gépét mindig rendesen ápolja. Jól kihasznál minden percet munkaideje alatt. A Bőrgyár dolgozói büszkék is Polá- kovits Tstvánnéra. akinek eredményes és jó munkája nagyban elősegítette a ítmontornyai Bőrgyár terv- teljesítését. Ä~~til6s. 1943 óta dolgozik Puha Lászlódé a Dunaföidvári Kendergyárban, s mmm egyszer jutalomban is részesült. Puha elvtársnő megfoganta, hogy az újévben olyan eredményeket ér el, amilyet még soha. Elhatározását tett követte, mert jrnuár 3-án 100, 4-én 160. 5-én 145, 6-án 180, 7-én 140 százalékot teljesített. Jó munkája jutaima az, hogy a dolgozó nép országgyűlési képviselőnek választotta meg, azonkívül a Rostipar Igazgatóságától megkapta a legjobb tilos oklevelet. Maniláját mindig becsülettel végzi, ezért büszkék rá a kender- gyár női dolgozói. A iszes-tair. A szekszárdi Gőgös Ignác termelőszövetkezet eredményeit nagy részben elősegítette az asszonyok becsületes munkája. A zárszámadáson jog gal volt büszke az egész tagság Horváth Lajosnéra, aki a sertések gondozása terén nem kis eredményekről beszélhet. 437 munkaegységet teljesített. Az idén Horváth Lajosné a tehenészetben dolgozik a fejés, borjúnevelés munkáját látja el. A mezőgazdaság fejlesztéséről szóló határozat sikerének érdekében megfogadta, hogy az kjén a borjúnevelésnél nagy súlygyarapodási eredményt ér cl, a fejési átlagot pedig növeli. Ebben az évben még többet akar teljesíteni. mert az ő munkája soha nem volt így, megbecsülve, mint most. Munkája elismeréseként díszoklevél kitüntetésben részesült. Román-magyar tudományos ás műszaki együtt működés 1954- ben Bukarest (Ager.press): 1954 január 3-án Bukarestben végétért a román- magyar tudományos és műszaki együttműködési vegyesbizottság 1953- ban megkezdett ötödik ülésszaka. A tudományos és műszaki együttműködési bizottság ötödik ülésszaka ■ °iö V 7 ők" Ön” vő p,l^fré,cn úiahh lépés a két ország gazdasági életének fejlesztése és erősítése útján. A Magyar Dolgozók Pártja ilf. Kongresszusának összehívása \ MDP Központi Vezetősége elhatározta, hogy folyó év április t?-ra összehívja a Magyar Dogozók Pártjának III. Kongresszusát. A kongresszus napirendje: , 1. MDP Központi Vezetőségének beszámolója és az MDP Feladatai. Előadó: Rákosi Mátyás elvtárs. 2. Az államigazgatás cs a tanácsok feladatai. Előadó; Nagy Imre eh társ. , 5. A Központi Ellenőrző Bizottság beszámo'ója, Előadó: Kiss Károly eh társ, l. Az MDP Szervezeti Szabályzatának módosítása. Előadót Ács bajos elvtárs. 5. Az MDP vezető szerveinek megválasztása. (MTI) T állásainknál megkezdőd itt az Oíysóa'es hds- és tejbe idási tervek felbontása 1 jártunk javaslatára kormányunk több évre előre állapította meg ményeket igyekszik úgy magyarázni, hogy az idei beadási kulcsszámok az állami begyűjtés rendszerét. Ezzel nagy lehetőséget nyújtott a biztonságosabb termeléshez, s ahhoz, hogjt a termelők az eddiginél nagyobb mértékben legyenek érdekelve a mezőgazdasági termelés fokozásában. Biztosítja e nagyjelentőségű Vendelet azt is, hogy a kedvezmények nyomán a termelők mezőgazdasági termékeik jóval nagyobb részét értékesíthessék szabadpiacon. Az eddigiektől eltérően az állatbeadásra is éves begyűjtési rendszert állapít meg a terv, mely egyszerűbbé és könnyebbé teszi a begyűjtés tervezési munkálatait. Éppen ezért vált szükségessé az, hogy most. 1954 első napjaiban az egységes hús, valamint a tejbeadási kötelezettségek mértékét megállapítsák községi tanácsaink minden egyes termelő részére. Közösen kell megbeszélniük a beadási határidőt, s végérvényesen tisztázni, hogy a termelők a törvényes kereteken belül milyen cikkféleségekben kívánják kötelezettségüket teljesíteni. A most folyó húsbeadási kötelezettségek megbeszélésénél fogják igazán látni dolgozó parasztjaink, hogy milyen hatalmas kedvezményeket biztosított államunk az előző évekhez viszonyítva az állat és az állati termékek begyűjtése vonalán. A rendelet minden sora ég betűje azt célozza, hogy dolgozó parasztjaink termelési és állattenyésztési kedve növekedjen, s érezzék, hogy a hozamok növelése saját javukat szolgálja. * törvényerejű rendelet külön is hangsúlyozza a törvényesség szigorú betartását, mind a hatóságok, mind a termelők részéről. A hatóságok a beadási kötelezettséget szigorúan a törvény szerint kötelesek megállapítani. Tehát nem követelhetnek többet, mint amennyi megvan állapítva, de viszont a termelők is pontosan kötelesek teljesíteni beadási kötelezettségüket. Ez az intézkedés máris nagyban növelte dolgozó parasztjaink termelési kedvét, biztonságérzetét. De továbbmenve például a hoidankénti két és fél kilós tojás és baromfibeadást másfél kilóra csökkentették. A 40 százalékos tojás és baromfibeadás csökkentése fellett igen jelentős a sertés és marrca- beadási(kötelezettségek 25—30, a tejbeadási kötelezettségek 15—24) százalékos csökkentése is, Nem szabad a&nban megfeledkeznünk az öregségi és gyermekkedvezményekről sem. Az osztályellenség azonban ezeket a hatalmas csökkentéséket és kedvez magasabbak, mint a tavalyiak,-, de nem számoltak azzal, hogy népnevelőink munkája nyomán ma már mindenki tisztában van, hogy a holdanként! húsbeadásban a tojás és a baromfi is 'bent szerepel, de azt is, hogy az eifnúlt évben a hűsbeadás csak félévre volt raegá'lapítva. Most tehát ha valaki az 1952—53-as gazdasági évre megállapított második félévi kötelezettséghez hozzáadja az 1953 második félévi beadást, akkor ehhez a számhoz viszonyítva az idei beadása 30 százalékkal (csökkent A most folyó hysbeadási tervfelbontás döntő jelentőségű minden termelő számára, mert most bontiák fel községi tanácsaink a holdanként! húsbeadást 4 csoportra, (sertés, baromfi, tojás és szabadvá- lasztásu húsbeadás) a törvényerejű rendeletnek megfelelően a termelők meghallgatásával. Minden dolgozó parasztnak, tehát fontos egyéni érdeke, hogy a lervfelbontás időpontjában pontosan megjelenjen a tanácsnál. Ezzel ki tudjuk javítani az élmúlt esztendők hibáit, mert a torlódás és kapkodás, mely melegágya volt a mechanikus, merev, bürokratikus tervfelbont.ásnak, elkerülhetővé vált. De elkerülhető az is, hogy a termelő nélkül bontsák íet tanácsaink a tervet. Többéves tapasztalat bizonyítja azt, hogy ahol a tervfel bontás alapos és körültekintő volt, ott mindenki könnyen tudta teljesíteni beadási kötelezettségét. Ezzel tisztában van a falusi osz- tályellenség is, s éppen ezért igyekszik is minden úton-módon megzavarni e fontos munka sikerét. A többévre szóló begyűjtési rendszernek szinte kulcskérdésévé válik, hogy az egyéni tervek felbontásánál milyen munkát végeznek begyűjtési ál- lamdóbízottságaink, népnevelőink. — Nagy segítséget kell adutok ahhoz, hogy a beadási kötelezettségek egyénenkénti megtárgyalására gondosan készüljön fel minden termelő, s a szükséges okmányokat időben szerezze be. Erre azért van szükség, hogy a termelő előre számot tudjon vetni magában, hogy a törvényerejű rendeletben foglaltak alapján hogyan állítsa be az elkövetkezendő évekre egyéni gazdaságának termelési és tenyésztési ütemtervét. Éppen ezért mozgósítaniok. kell, hogy minden termelő tartsa kötelességének a kijelölt időpontban, gondosan felkészülve a húsbeadási tervfelbontáson a községi tanácsnál pontosan megjelenni. A bátaszéki Utasellátóban történt . . . Ez az eset nem először történt meg a bátaszéki vasútállomás utasellátó vállalatánál. De tovább már halasztani nem lehet az ügyet, mert sok- száz dolgozó emberről van szó. akik szintén ugyanolyan helyzetbe kerülhetnek, mint évi. Január 5-én,. egy keddi napon isinél betértem a bátaszéki ,-restibe", és kértem egv pohár sört. A kiszolgáló — Bandi, bácsi — azonnal teljesítette kérésemet. Betöltötte a pohárba a sört, de csak félig, mert ami még azón felül voly az, már hab. Nekem'éz nem tetszett, mert mint ahogyan már említettem, nem először történt meg ilyesmi. — Mindjárt szóltam is a kiszolgálónak: Bánói bácsi! Hát ez a pohár csak félig telt meg. Először csak rámnéz. azután kissé pirosabb lesz az arca az előbbinél, maj-d mindjárt meg is adja a választ: — Én ugyan magának nem aaok többet, meri az tele van. Hát ebben pedig nem volt igaza, mert többen is meggyőződtek grró!, .hogy nekem van igazam. Megittam a félpohár sört, s kimentem az utasellátóból. Azután gondolkodni kezdtem azon. ha ez az. ember minden vendégnek csak fél- pohár sört ad 1.50-ért. akkor egy 50 literes hordó sörnél 23 liter már nyereség; kinek a része, talán saját magának? Javaslom Banai’bácsinak, hogy dobja félre „régi jó" szokását', mert ezzel a dolgozó embert károsítja meg. ami ma már nem megent- geö.hető. Az új kormány Programm- nak nem ez a célja, hanem pontosan az ellenkezője: a legmesszebbmenőkig kielég'teni a dolgozókat. S ezt meg lehet valósítani egy kis „jóakarattal,