Tolnai Napló, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-18 / 245. szám
tt ff ÄPCÖ IMS OKTÓBER W SPORT Hőgyész és a IJaksi Traktor győzött, a Paksi Kinizsi és Gyönk kikapott a minőségi járási bajnokságban A minőségi járási bajnokságban az elmúlt fordulóban érdekes mérkőzéseket játszottak a csapatok. Mindkét csoportban az egyes csoportok éllovasainak a küzdelmére került sor. Akadt meglepetés ezért bőven. Az eddig veretlen Paksi Kinizsi Öcsén)'ben elszenvedte első vereségét Ez a vereség azonban egyelőre uiég nincs jelentőséggel a bajnokság alakulására, mert hiszen még mindig 3 pont maradt az előnye a Kinizsinek a Traktor és őcsénv előtt, A nyugati csoportban viszont Hőgyész legyőzte a nyomába felzárkózott Gyönköt és így újra’ 6 pont előnnyel vezet a bajnokságban. Ezzel azt hisszük, hogy el is dőlt a bajnokság sorsa a nyugati csoportban. Az egyes cso- ortok vasárnapi eredményeiről az alábbiak- an számolunk be: Keleti csoport; V/ elmúlt fordulóban a Gerjen — Nagvdorog mérkőzés elmaradt. Most a Fadd—Gerjen összecsapást nem játszották le. Ugylátszik, nem lesz más hátra, mint n gerjeni csapat tör lese. Mórággyal is bajok vannak. Hetek óta nem játszott és most a Rác-egres—Mórágy mérkőzésről sem érkezett jelentés. A forduló meglepetései közé tartozik a Paksi Kinizsi öcsénvi veresége, valamint az. hogy a Traktor otthonában i« egyetlen gólos győzelmet aratott Bölcske ellen. amely az utolsó percekben félrelőtt egy 11-est. Kölesd és Bogylszló nagy arany ti győzelme még az esemény. Részletes eredmények: öcsén y— Paksi Kinizsi 2:0. Paksi Traktor—Bölcske 3:2, Kölesd—Kajdacs 7:1. Bogyiszló—Sió- agárd 7:0. A bajnokság állásának összeállításánál figyelem bevettük múlt vasárnapi tévedésünket, a mikor is a Sióagárd—Fadd mérkőzést 3:3-as eredménnyel hoztuk. A mérkőzést Sió-agárdon a Taddi együttes nyerte meg 3:3 arányban. Mindezek figyelembevételével a bajnokság jelenlegi állása a következő: ÁLLANDÓ MUSORSZÁMOK: KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30 Hírek, időjárá«- jelentcs. — 4.40—-8.30-ig; Reggeli zene. — 5.00. A .»Szabad Nép** inai vezércikke. — 0 00- Falurádió. — 6.30: Színházak és mozik műsora. — 6.50: Torna. —7.00: Hírek, idő- járásjelentés. — 8.20: Műsorismertetés. — 8.30; Műsorzárás — 12.00: Hírek. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 15.15.' Hírek szerbül —17.00: Hírek, idöjárásj. — 18.40: Hírek németül. — 19.30: Hírek szerbül. — 20.00: Időjárásjelentés. 20.10: Mit haljunk holnap. — 22.00: Hírek, sport. — 24.00: Hírek. PETÖFI-RÁDIÓ: 6.00. Torna. — 6.10: Reg gelj zene. — 6.45: A ,,Szabad Nép“ mai vezércikke. — 7.00: Jó reggelt, gyerekek. — 7.15; Hírek szlovénül. — 10.00. Hírek. — 11.30: Műsorzárás. — 18.25. Hírek szlovénül. — 20.00. Műsorzárás. Október 19., hétfő KOSSUTH RÁDIÓ 5.30: Vasárnapi sporteredményrk. — 11.30: Spanov könyvéből. — 12.10: Hangverseny Üdülőknek. — 13.00: A magyar rádió népi zenekara. — 15.30: A rádió válaszol a hozzáérkezett levelekre. — 15.40: Uj szovjet operalemezeinkből. — 14.13: Úttörő-híradó. — 14.40: A magyar rádió kisegyüttese játszik. — 15.50: Fischer Annie zongorázik. — 16.00: Csárdás-verseny. — 16.20: Ifjúsági fejtörő— 16.45: Műsor az úttörői zene: szakköreinek. — 1710: Jó munkáért szép muzsikát. — 17.40: Szüret a Hegyalján. Ifjúsági műsor. — 18.30: Tíz perc külpolitika. — 19 00; Hangos Újság. — 20.15: A magyar rádió válaszol hallgalói kérdéseire. — 2Ó.30; Sirály. Csehov drámájának rádióváltozata. 22.35: A Román Népköztársaság érdeme« művészeinek hangversenye — 23.15: A magyar operett- zenekar játszik. PETŐFI RÁDIÓ 7.35- Két magyar daljátékból. — 8,30: Zenekari hangverseny. — o.üb: Orosz nvelv- leeke az általános iskola VIII. osztályos tan könye alapján. — 9.40: Hangverseny óvó-’.' soknak. — 10.10: Magyar népdalok. — 10 "0 óvodások műsora. — 11.00; Hangszer /ó'ók — 15.00: Leijí és Medzsun — szimfonikus költemény. — 15,15: Heti zenés kalendárium. — 16.00: Enczi Endre irodalmi riportja fő.t5: Kodály kórusműveiből. — 16 30- Tíz perc tudomány. — 17.00: Deák Ágnes hegedül. — 17.18: Bianca Hauser olasz és chilei dalokat énekel. — 17.40: Szív küldi szívnek. 18J0; Beszélő atlasz. — 18.40: SportJiír1. Pálosi Kinizsi 19 Í7 1 1 95:25 35 2. Paksi Trtktor 18 14 2 2 93:30 30 3. Őcsény 16 12 3 69:30 26 4. Mórágy 14 7 3 4 49:33 17 5. Kölesei 18 8 1 9 53:65 17 b. Nagydorog 15 7 2 6 42:40 16 7. Fadd 16 6 4 6 36:46 16 8. Sióagárd 17 7 _ 1 0 39:47 14 9. Bölcske 17 5 3 9 47:56 13 10. Bogyiszló 19 5 1 15 42:65 11 11. Kajdacs 18 5 1 12 29:79 11 12. Gerjen 15 2 3 10 21:59 7 13. .Hacegres 16 2 í 13 25:65 5 Nyugatí csoport: / Regöly és Szakálv törlés« miatt két csapat is ellenfél nélkül maradt az elmúlt fordulóban. A Hőgyész—Gyönk mérkőzésen kívül figyelemreméltó az, hogy a Dombóvári Spartakusz ismét győzelmet aratott hosszú idő után. Ugyancsak meglepetésnek ézámít Ozora győzelme Döbrököz ellen. Részletes eredmények: Ozora—Döbrököz 3:1, Pincehely—Tolnanémedi 2:2. Hőgyész—Gyönk 2:0, Szakos—Fornád 4:1. Dombóvári Spartakusz— Kisdorog 6:1, A banjokság állása a vasárnap lejátszott mérkőzések után a következő: 1. Hőgyész 19 16 2 1 90:22 34 2. Gyönk i9 14 — 5 48:26 28 3. Dombóvári Fatelítő 18 11 2 5 62.41 24 4. Szakos in 12 ___ 7 52:4 9 24 5. Tolnanémedi 19 9 2 8 52:49 20 6. Fornád 20 9 2 9 33-59 20 7. Domb. Spartakusz 18 9 — 9 59:46 18 8. Kisdorog 19 8 1 10 39:42 it 9. Döbrököz 20 7 3 10 25:51 17 10 Pincehely 18 6 3 9 30 33 15 11. Regöl v 13 6 2 5 36 40 14 12. Iregszcmcse 19 4 2 13 31:45 in 13. Ozora 18 4 — 14 30:58 8 14. Szfikály 13 1 1 11 25:51 3 adó — 19.00: Magyar szerzők műveiből. — *9.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. Október 20., kedd KOSSUTH RaDIó 11.30: Vidám katonadalok. 12,15: Mai operettekből. — 13.00: Obuhova és Szlobodkin hangversenye. — 13.30: Szórakoztató zenekari muzsika. — 14.15: Mirandojinu. — Baled tszvit. — 14.45: Együttesek műsora. — 15.30: Részletek a Don Juan c. operából. — 16.05: Sándor Mátyás. Ifjúsági rádiójáték Verne Gyula regényéből. — 17.10: Politikai előadás. — 17.30: Egy fáin — egy nóta. — 17.50: Bihari János és a verbunkos. Előadás. — 18.20; Részletek Lehár: Luxemburg grófja'* e. operettjéből. — 19.00: Tánczene. — '20.15: A magyar rádió válaszol a falusi hallgatói kérdéseire. — 20.30: Hangos Újság. —• 21.10: Szovjet művészek Verdi operáiból énekelnek. — 21.30: Jó munkáért szép muzsikát! — 22.20: Szép esti muzsika. — 23 00 Az épülő kommunizmus nagy országában. — 25.30: Nótacsokor. PETŐFI-RÁDIó 7.35: Színes muzsika. — 8.00: Köunxií l.uug- szers7Ólók. — 8.30: Zenekari művek. — 9.20: A kis iskolások műsora, —r 10,10: A wedding! per. Rádiójáték. — 15.00: A magyar rádió kisegyüttese játszik. — 15.40: Részletek Sziidi György elbeszélő költeményeiből. - 16.10; Délutáni hangverseny. — 17.00: Magyar szerzők dalaiból. — 17.50: Laci. Veres Pétéi Kossuih-díjas író elbeszélésén ek I. része. 18.00: Hanglemezek. — 18.10: Tudományos előadás. — 18.40: Szovjet tájak. (Magyar rádió íánczenekarád — 18.50: A II. magyar zenei bét műsorába]. — 19.20: Két szonáta: fisz-moll és D-dur. — 19.30: A magyar rádió tánczenekara. Október 21., szerda KOSSUTH RÁDIÓ 11.30: Fúvószene. — 1215: Jó munkáért szép muzsikát. — 13.00: Részietek Kodály1 . Uá>y János“ e. daljátékából. — 13.30; Népszerű szovjet filmekből. — 14.15: UltörőInTadó. — 14.40: A gyermekrádió műsor®.- 15.30: Népszerű zenekari hangverseny. — 16.20: Mit olvashatunk az Ifjúsági folyóiratokban? — 17.10: A rádió válaezo] a hozzáérkezett levelekre. -— 17.25: Szív küldi szívnek. — 17.40: Taci. Veres Péter Kossuth- díjais író elbeszélésének II. része. — 18.10: Hangos Újság» — 19.00: Az épülő komrauTásig, de a sportra, kultúrára a gróf ont nem adtak lehetőséget. A felszabaduld» után pártunk és kormányzatunk megadta, hogy a dolgozók és fiaik, a kultúrában és a sportolásban tanulási lehetőségeket kaptak és emberhez méltóan éljenek, fejlődjenek tudásban, képességben. A VIII. helyezett a Pári Falusi Sportkör. Külön rámutatunk, mint „elrettentő“ példára, hogy miként nem szabad egy sportkört vezetni. Olaj Géza sporttárs nem vgy foglalkozik a sportügyiekkel, ahogyan a szocialista sport fejlesztésének ügye megkívánja. Laza. hiányosságokkal teli magatartás«, gondolkozása sok-sok hiba forrása. Több ízben előfordult az, hogy nemcsak, hogy nem ment el a csapat az ellenfélhez*, hanem mint vendéglátó sportkör, nem is állt ki ellenfele ellen saját otthonában. Kell-e ennél ékesebb bizonyíték a sportezerűtlen- ségre, a rossz csapatszellemre, a vezetőség helytelen gondolkodásmódjára? A aport- pálya tele térdigérő fűvel, trágyával, a felső kapufát közel egy hónapja ellopták ismeretlen tettesek, de a vezetőségnek nem jutott eszébe, hogy az ellopott felső-kapufa helyébe újat tegyenek, hanem kötéllel kötötték öszi- sze a két oldal-kapufát. Reméljük, hogy a vezetőség most okul és a bírálat nyomán helyes útra tereli a sportkör ügyeit. A járási TSB pedig hibás abban, hogy rilkán látogatta meg a sportkört, mikor pedig kiszállt, akkor a vezetőséget nem találta a községben, mivel mezőgazdasági munkával foglalatoskodtak. Fokozottabb ellenőrzéssel a hibák kiküszöbölésében a TSB is nagy segítséget tudna nyújtani. A tárnáéi járási labdarúgábajnokság állása október 12-e után: 1. Magyarkeszf fO 8 — 2 20:8 19 2. Felsőnyék 10 6 3 1 25:11 13 3. Iregszemcse II. 10 5 4 1 10:14 H 4. Gyónt 10 5 4 1 8:15 11 5. Tamasi TT. 10 5 5 — 23:13 10 6. Nagvszokoly 6 3 2 1 2:8 7 ■7 Fürgéd 10 3 7 — 12:17 6 8. Pári 10 — 10 — 5:19 0 Iffy nyerte meg a Dombóvári Fáklya a járási bajnokság rangadó mérkőzését Vasárnap délután fél 2 órai kezdettel a Dombóvári Lokomotiv sportpályáján került lejátszásra a járási bajnokság rangadó mérkőzése. A szép számmal megjelent közönség előtt Saáry mérkőzésvezető sípjelére a Fáklya kezdte a játékot. Az T. félidő szép jáiékot és hatalmas küzdelmet hozott, amelyben bebizonyosodott, hogy mindkét csapát jól felkészült a találkozóra. Hol egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben és’vagv a csatárok túlkombinálása — különösen a Fáklyánál — vagy a védők önfeláldozó közbelépése mentette meg mindkét kaput a góltól. A vezető gólt az első félidő 25. percében a kurdi csapat szerezte meg. mikor is formás támadás után a jobbszélről beívelt labdát a védők ,.díszkisérete“ mellett a kurdi csapat balszélsője a felső sarokba juttatta. A Fáklya vá busz tára adásai igen so- katígérően gördültek, de a csatárok túlkombinálták a helyzeteket, nem vállalkoztak lövésre. Az egyenlítő gól az első félidő 38. percében esett, amikor Oláh kapu elé ívelt beadását Schiffler a védők közül kiugorva a hálóba küldte. A második félidőben csak azzal változott a játék képe, hogy a kurdi csapat igen helytelenül, teljesen védekezésre rendezkedett be és sokszor 8 emberrel védték kapujukat. Ennek ellenére a 14. percben Oláh kitűnő lefutása után védhetetlen gólt lőtt, 2:1. Kurd nem adta fel a harcot és heve« ellentámadásai a 30. percben góllá értek, 2:2. A Fáklya továbbra is hatalmas lendülettel támadott, melynek eredményeképpen Kardos révén a 39. percben egyéni játék után lőtt góllal sikerült a győzelmet és ezzel a rangadót megnyerni. Dicsérettel kell megemlékeznünk a kurdi falusi sportkör labdarúgó csapatáról, mely a Fáklya után a járási bajnokság második helyén magasan áll játékkultúra terén a többi csapatok fölött. Mindez a kitűnő fiatal játékosgárda és az áldozatkész sportköri vezetőség érdeme. MOZI Szabad Ifjúság. Október 16-től 18-ig: FIATALOK. Kezdések: vasárnap 4. 6, ünnepnap 4, 6 és 8 órakor. Hétköznap 6 és 8 órakor. nizmus nagy országában. — 20.í5: A magyar rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. — 20.30: Zeng az erdő. — 22.25: Tíz perc külpolitika. — 22.35: A II. magyar zenei hét műsorából. — 23.50: Szórakoztató muzsika. PETŐFI RÁDIÓ ”.55: Népek dalai. — 8.30: Balettzene. — 9.20: A/. iskolások műsora. — 9.40: A Gyer- mekiádió műsora. — 10.10: Indulók. — 1Ó.30: Óvodások műsora. — 11.00: Dallal-tánccal. — 15.00: Az Állami Operettszínház műsorából. — 15.30; Erős bírálat, Cseres Tibor elbeszélése. —- 16.00: Földiekkel játszó égi tünemény. — Elmúlt századok dalai. — 16.30: Erő — egészség. Előadás. — 16.40: A Néphadsereg Együttesének és szólistáinak hangversenye. — 17.40: Részletek a ..Könnyű múzsa“ és ..Ifjú szívvel“ c. Filmekből. — 18.15: Strauss: Májusi bor — nyitány. — 18.40: Sporthíradó. — 19.00: Takács Paula énekel. — 19.30: Szív küjdi szívnek. Október 22.. csütörtök KOSSUTH RÁDIÓ 11.30: Táncok szimfonikus zenekarra. —12.15: Kolhozmezőkről száll a dal. Szovjet népek dalai. — 12.50: Hangversenykeringő.- 13.00: Szórakoztató magyar müzsika. — 3 30: Rákóezi-kantáta. — 14.15: A rádió Gyermekújság műsora a kis iskolásoknak. — 15.00: A Gyermekrádió műsora. — 15.30: Az Ipari Tanulók Központi Művészegyüttesének zenekara. — 16.00: Laci. Veres Péter Kossuth-díjas író elbeszélésének III. része. — 16.30: Tánezetie. — 17.05: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk — 17.20: Magyar népdalok. — 17.40: Szivárvány. Zenés irodalmi tarka-est. — 19 00: Hangos L'jság. — 20.15: \ magyar rádió válaszol falusi hallgalói kérdéseire. — 20.30: Népzene. — 21.00: Az orosz népdal szerepe Muszorgszkij ..Borisz Godynov“ c. operájában. Előadás. — 22.20: Tánczene. — 25.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 23.30: Szép esti muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 7.35: Indulók szimfónikus zenekarra. — 8.00: \ magyar rádió népi zenekara. — 8.30: Rés7letck az ..Anyegin* e. operából. — 9.05: Robinspnék igazsága. Ifjúsági rádió játék. — 10.10: Hacsaturjún: Trió. — 10.28: Részletek az ..Utazás a nagv folyón“ és ..A fátyol titka“ e. hangjátékokbó]. -—11 00; Eúvószene. — 15.00: \ magyar rádió kisegyüttese. — 15.37: Zenekari hangverseny. — 16.35: Politikai előadás. — 16.50: Fiatalok zenei újsága. — 17.40: Szív küjdi szívnek. — t8 10: Hozván «tervezzük meg sz«r- va«ímarhaállománvunk téli takarmányozását. Előadó«. — 18.40: Sporthíradd. — 19.00. N&frymányoki R—Szekszárdi P. 4:1 (3:*) Nagymáityoflct Bajza — Tóth, Dormány, Takács — Baumgartner, Füzesi — Khizi, Savanya, Alt, Wéber. Fazeka«. Szekszárdi Petőfi: Frei — Diófássi. Korsós II., Balogh — Simon, Baka — Zörényi, Caer, Gaál, Lépő, Szentpáli. Gyors támadásokat vezetnek a bányászok, de a Petőfi védelme mindent elhárít. A 7. percben azonban a gyors Fazekas az alapvonalig fut le, visszaívelt labdájára Khizi jókor érkezik és hálóba fejeli a labdát, 1:0. Újból változatos lesz a játék, de a bányászok nem hagyják abba veszélyesebb- nól-veszéiyesebb támadásaikat. Gaál és Lépő veszélyezteti Bajza kapuját, azonban a jó formában lévő Bajzát nem tudják zavarba hozni. A 18. percben Savanya tör át a Petőfi védelmén és önzetlenül szökteti Wé- bert, aki futtában nagy lövést ereszt meg, melyet Frei nem tud védeni, 2:0. Nagy a fölény a bányászok részéről, gól azonban már csak a 44. percben születik Khizi révén. A szünet után megváltozik a játék képe, mert a biztos győzelem tudatában játszó mányokiak nem hajráznak már annyira. A szekszárdi fiúk lelkesen és szépen játszanak, sorban vezetik támadásaikat és bizony erősen fölényben vannak, csak a biztos- Jábú Dormány menti meg csapatát több eset. ben a góltól. A fölény ellenére mégis a hazaiak érnek el újabb gólt. amikor a 36. percben Alt a félpályáról elindulva kijátszva az egész védelmet, gólt lő. 4 0. Az eredmény majdnem marad, de Gaál a jól mozgó középcsatár megszerzi csapatának a becsületgólt a 40. percben. Igv a*z eredmény 4:l-el meg is marad. Jók: Bajza. Dorroánv, Baum, partner, Fazekas, illetve Gaál. Cser. Frei. Bírálat: Az első félidőben a hazaiak vannak fölényben ée megérdemelten szerezték meg a^ vezetést. A második félidőben viszont a Petőfi mutatott lelkes játékot, amelynek csak a technikás mányokiak találták meg az ellenszereit. A játékvezető több esetben tévedett mindkét csapat rovására. Tippelnek a sportolók A vasárnapi mérkőzésekre tippelt Gebhard' Sándor, a Tamási Petőfi, Sebeatvén István, Simontornyai VL, Frei László és Hómann Sándor, a .Szekszárdi Petőfi, valamint Pongrácz István, a Hógyésri Traktor játékoaná. Az öt sportoló aa alábbiak szerint tippel:-e u «-E x> V i >> i X 45 rn t i* E*~ a 1 m B o s í c ßü Máza—Sz. Petőfi 1 1 2 X 1 Dózsa—Nagy mányok 2 2 2 X 2 Tamási—D. Lokomotiv X X 2 2 2 Dföldvá r—Simon torn ya 1 X 1 1 2 D. Postás—Bátaazék 2 2 X 1 X Tolna—Építők 1 1 1 X X A Dófcsa—Nagyményok mérkőzést ©gyedül csak Hómann tippeli döntetlenre, a másik négy játékos nagymányoki győzelmet vér. A Máza—Petőfi mérkőzéstől hárman mázai győzelmet, Frei Petőfi győzelmet, míg Hómann döntetlent vár. Tamási—D. Lokonsotív összecsapástól hárman dombóvári győzelmet, míg ketten döntetlent várnak. A Dombóvári Poistás—-Báfaszék mérkőzésre is erősen megLiszt művészete. Előadás. — 19.30: Táuezene. Október 23-, péutek KOSSUTH RÁDIÓ 11.30: Zenés irodalmi műsor Dóimat© v*z ki j költészetéből. — 12.15: A magyar rádió ajándékműsora a Budapesti Női Divatszabóság dolgozóinak. — 13.00: Csehszlovák népzene. — 13.30: Puccini operáiból. — 14.15: Uttörő-bíradó. — 14.40í A Fővárosi Népi Zenekar műsora. — 15.30: Zenekari hangverseny. — 16.20; Orosz nyelvlecke a gimnáziumok IV. osztályának tankönyve alapján. — Hí.40: Uttörő-sporthiradó. — 17.10: Nemzetközi kérdések. Előadás. — 17.24: Részletek az ,,Igv győztünk az Olimpián“ c. film kísérőzenéjéből. — 17.40: Hangos Újság. — 19.00: Az épü]ő kommunizmus nagy országában. — 20.15: A magyar rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. — 20.30-. Egy falu — egy nóta. — 20.50: Legkedvesebb verseim. Elmondja Tolnay Klári. — 21.10. Szimfonikus táncok. — 21.58: Glier: BaJettjelenet. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: Szórakoztató muzsika. — 23.00: Hazánk zenei éleiéből. — 23.50: Szórakoztató muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 7.35: Szórakoztató reggeli hangverseny. — 8.30: Händel és Haydn műveiből. — 9.20: Az iskolások műsora. — 10.10: Könnyű dalok. — Í0.30: Óvodások műsora. — 10.50: A Gyermekrádió műsora. — 11.00: Szüreti dalok és kantáták. — 15.00: Faji Leó műveiből. — 15.40: Krudi Gyula. Megemlékezés az író születésének 75. évfordulójára. — 16.00: A magyar rádió népi zenekara. — 16.20: Szív küldi szívnek. — 16.40: Pártoktatási előadás. — 17.00: Tánczene. — 17.40: Fischer Edwin Bach Wohltemperjertes Klavierjából ad elő. — 10.05: Történelmi előadás. — 18.40: Sport híradó. — 19.00: A II. magyar zenei hét műsorából. — 19.30: A magyar rádió énekkarának műsora. Október 24., szombat KOSSUTH-RADIó ff.30: Vidéki népi zenekarok műsorából. — 12.15: Híres keringők. — 1.3.00: Bizet operáiból. — 13.30: A Pénzügyőrzenekar játszik. 14.15: A magyar kórusnmvészet útja. — 14.45; Népzene. __ 15.30: Hangszerszólók. — 16.00: Toldi — Arany jáno>s elbeszélő költeménye. TI. rész. — 16.35: A magyar rádió táifcz^nekara. — 17.10: A rádió válaszol a hozzáérkezett levelekre. — 17.30: Népművészeink műsorából. — 18.10: Falurádió. — 19.00: Hangos Újság. — 20.15; A magyar rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire. — oszlik a vélemény, mert találunk két bátor széki győzelmet, egy Dombóvári Postás f ry őzei met és két döntetlent jelentő tippe- ést. A Tolna—Építők mérkőzést tartják talán legsimábbnak, mivel hárman biztos tolnai győzelmet várnak, és csak ketten remélik az Építőktől, hogy aa. egyik ponhvt eltudja hozni Tolnáról. Asztalitenisz híradó A Déldunántúli asztalitenisz csapatbajnokság IV. fordulója, az öt város asztalitenisz- bajnoksága miatt, amely Pécsett volt megtartva, csonka volt. Csupán a Dombóvári Lokomotív—Kaposvári Dózsa mérkőzésről érkezett jelentés. A Dombóvári Lokomotiv fiataljai a bajnokság megleptése. Most 4 értékes győzelemmel szaporították pontjaik számát. HÍREK VASÁRNAP, OKTOBER IS ÜGYELETES GYOGYSZERTSAR: 11/1. sz. All. gyógyszertár. NÉVNiAP: Lukács — IDŐJÁRÁS JELE VUES: Várható időjárás vasárnap estig: kevés felhő, legfeljebb egy-két hejv-en zápereső. Keleti-délkeleti légáramlás A meleg idő tovább tart. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére- vasárnap reggel: 10 ->-13, délben északnyugaton 21—24, máshol 21—27 fok között. — A t Öltés alapjául szolgáló várható kózéphő- mérséklet vasárnap 10 fok feile« lesz. N FELVESZÜNK: kőműves, ács. áilványo zó, segédmunkás férfi, női dolgozókat budapesti munkahelyre. Vidéki dotjgo zók részére megfelelő szállást, étkezést biztosítunk. Jelentkezés: 23/2. Építőipart Vállalat, Bp„ XIII., Rozsnyai.út 6. '^ßQtinnckfä NI PHIVUOK IS CÁKTS1J ALMIAK SZAMASA f •élkOlőzhotetlen az agitáció« i----------- Bunkóban —> T OLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIHALT LÁSZLÓ A szerkesztőség es kiadóhivatal telefonsa黫i 20-10. 20-11 Sxekszárd, Széchenyi-utca tő ML N B egv«zéralaszám: 00.876.065—HM Előfizetési díj: havi 11.— forint. Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs. Munkácsy Mibálv-otca 1HJ. ffu Telefon: 20-27 á nyomdáért felel: MELLES RE3SŐ 20.30: Eeztrádműsor. — 21.15: Jő munkáért szép muzsikátl — 22.20: Tánc éjfélig. PETŐFI-RÁDIÓ 7.35« IfJ. Veres Károjy és zenekara játszik. — 8.30: A magyar rádió kisegyüttese— 9.05: Dvorzsák: ILI. szláv rapszódia. — 9.20: Úttörő híradó. — 9.45: Görög gyermekek műsora. — 10.10: Schubert: Pisztráng ötös. — 10.45: Operettkeringők. — 11.00: A diplomata. — Részlet James Aldridge regényéből. — 15.00: Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. — 15.50: Tíz perc közgazdaság. — 16.00: Tanuljunk énekszóra oroszul. — 16.20: Mindenki operája. — 17.40: Tudományos híradó. — 18.(Kh Szív küldi szívnek. — 18.40: Sporthíradó. — 19.00: Mozart: C-dur vonósnégyes. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. Október 25-, vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 6.00—8.00-ig: Zenés vasárnap reggel. — 6.45: A „Szabad Nép“ mai vezércikke. — 7.30; Színházak éa mozik műsora. — 8.00: Hírek, lapszemle. — 8.15: Egy fain — egy nóta. — 9.00: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: A Pál-utcai fiúk. II. rész. — 11.00: Épülő szép hazánk. — 12.15: A Magyar Állami Hangversenyzenekar. — 13.10; Szórakoztató muzsika. — 13.30: Béke és szabadság. — 14.15: A Magyar Állami Népi Együttes műsorából. — 14.45 : 800 millió... Szovjet és népi demokratikus eaztrádműsor. 15.30: Békeharcos művészek. — 16.00: Irodalmi folyóirat. — 16.40: Szív küldi szívnek. — 17.00: Egy hét a külpolitikában. — 17.15. Vidám élet a kolhozokban. — 17.40: Kincsen Kalendárium. — 19.00: A magyar rádió ajándékműsora a fábiánsebestyéni Uj élet tszcs dolgozóinak — 20.15: A magyar rádió ajándékműsora a Csepeli Antógyár dolgozóinak. — 21.30: A vasárnap sportja. Totóhírek. — 22.10: A berlini rádió tánczenekara. — 23.00; A magyar rádió szimfonikus zenekara. PETŐFI-RÁDIÓ 8.00: Vidám zene. — 8.30: Református vallásos félóra a stúdióból. — 9.00: Fajnrádiő. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája. — 10.10: Kérdezz — felelek! Tudományos fejtörő. — 10.30: Hanglemezek. — 11.30: Lányok — legények. — 11.50; Kómsművek. — 12.10: A ,,Tartós békéért, népi demokráciáért“ e. lap ismertetése. — 12.30: A világirodalom humora. — 13.00: Részletek Kaesóh Pongrác műveiből. — 14.00: Utón, Mesterházi Lajoa szatirikus elbeszélése. — 14.25: Művészleme- zelc. — 15.00: Stranas-keringők. — 15.30: Verdi: Trubadúr. — 17.45: Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. — 18.40: A rádió Gyermekszínházának műsora. — 19.30: A* épülő kommunizmus nagy országában. Összefoglaló jelentés a tamási járási labdarúgóbajnokságról és azon résztvevő csapatokról A tamási járási labdarúgóbajnokságban. 8 csapat vesz részt. A járási bajnokság első helyezettje Ma- g><irkcszi. A falusi sportkör vezetősége jól végzi el feladatát és a sportkör vezetését céltudatosan irányítja. A csapatot jó csapat- szellem,' fegyelmezettség és korszerű játékra való kézség jellemzi. A csaput a „fiatalok csapata", mely előtt van a jövő, hogy minőségben tovább fejlődve a magasabb szint követelményekkel szemben is méltóan megállja helyét. A sportkörben nemcsak a labdarúgás, hanem atlétika. kerékpár, sakk, röplabda-sport is a komolyan űzött sportágak közé tartozik, melyekben valóban komoly eredményeket tud a sportkör felmutatni. A második helyezett, Felsőnyéki falul sportkör vezetősége nem foglalkozik eléggé a sportkörrel, mivel ott is csak egy ember az, aki szívvel-lélckkcl és odaadással küzd. hogy Felsőnyéken a sport minél jobban kir tudjon fejlődni. Helyes .lenne Felsőnyéken, ha a többi sportköri vezetőt, is részt vállalna a munkák cl végzésében, és nem mindent Tóxúri sporttarsnak kellene intézni. A III. helyezett Tregszemcse 11. csapata. A tavaszi fordulóban elég rosszul szerepelt, de az őszi fordulóban a vezetőség jobb mun kaja megmutatkozott abban, hogy a csapat valamennyi mérkőzésen megjelent. Ameuy- nyiben a továbbiakban is odaadással fogja a vezető-ég munkáját elvégezni, úgy a csapat a jövőben még jobban fog szerepelni. A TV. hely érit Gyánt. E’zt a csapatot a meglepetések csapatának tartják, mert eddig még mindenhol megjelent, kivéve a Tamási Petőfi II. ellen nem állt ki. De meglepetés azért is, mert a kezdeti szép szervezkedés és a sportkör aktívájának kiépítése személyi efLnféfrk miatt morzsolódik le a vállalaton belül. A Sertéstenvésztő Vállalat vezetősége immár harmadízben megígérte, hogy anyagilag és szervezetileg minden támogatást megad, most már ideje lenne, hogy adott szavát beváltsa és támogassa a sportkör mun kaját. Természetes a sportolóknak is változtatni kell a vezetőséggel szembeni viselkedésükön, mely után a gyánii sportkörön belül is kialakuljon a jó csapatszellem és a fegyelmezettség. Az V. helyezett a Tamási Petőfi IT. csapata. Erről a csapatról nem sok jót tudunk írni, mert rossz a- csapatszellem, a játékosok fegyelmezetlenek, de maga a vezetőség is helytelen úton jár, amikor elnézi azt, hogy II. csapata több kisorsolt mérkőzésen nem jelenik meg. Nem szabad előfordulni annak, hogy a tamási járás legnagyobb sportkörének utánpótlás csapata nem jelenik meg és természetes ez átragad n kisebb sporlkörök- ro is. innen adódnak, hogv sok mérkőzés elmarad. A Tamási Petőfi SK vezetősége a továbbiakban jobban foglalkozzon ezekkel a problémákkal és példamutatóan jelenjen meg a mérkőzésen. A VI. helyezett a Nagvszokolyi falusi sportkör, mely az őszi fordulóban lépett be a járási labdarúgó bajnokságba és a fiatalokból 4Hó csapat az e.lért eredménnyel is a jó vezetőségi munkáról fegyelmezettségre való készségről, de sport iránti határtalan lelkesdésről is tesz tanúságot. A sportkörben nemcsak labdarúgással foglalkozna^, hanem már a tavasszal megtartott falusi spartakiádon is szép eredményeket értek el. ^ A VII. helyezett Fürgedi SK. Színién az őszi fordulóban lépett be és az eddig elért eredmények azt mutatják, hogy a vezetőség komolyan kézbevette Fürgéd község sportolni vágyó fiatalságának ügyét. Roméljük, hogy a fiatalság is ugyanolyan odaadással fog sportolni, mint ahogy a vezetőség foglalkozik velük. A községi tanács vezetősége is segíti anyagilag és erkölcsileg, hogy a szocialista sport Fii rged községben minél magasabb színvonalú legyen, mert a múlt rendszerben a „fürgedi pusztán“ cselédek és zsellérek csak dolgozhattak látástól-vakuKomlói Szénbányászati Tröszt üzemeihez nagy számban felvesz dolgozókat. A szorgalmas, jó dolgozókból 3 hónap alatt betanított munkásokat, egy éven belül szakmunkásokat, vájárokat képezünk ki. Kereset a bányász kollektív 6zerint. Földalatti munkánál ehhez minden dolgozónak 20, illetve 30 százalék földalatti pótlék jár Minden komlói dolgozó ehhez Inülön fizetésének 10 százalékát „komlói pótlék“ címén kapja. A nős és családos dolgoeók, családfenntartók évi 40 q ingyen ilíetményszénben részesülnek. A hiány nélkül dolgozók minden év eltelte után egy teljes rend ,.hűségruhát“ és földalatti pótlékkal növelt alapkeresetének 3—5 százalékig terjedő összegben kűségjutalmat kapnak. Napi 8.70 forintért háromszori bőséges ellátást biztosítunk. Legényszállás díjtalan. A nem önkényesen kilépettek é* nem elbocsájtottak — orvosi vizsgálat után — nyomban szerződést köthetnek és 400.—, forint toborzási jutalmat kapnak. A bevált és igényjogosult dolgozók és akik kitanulják a vájárságot. jövő év eteő negyedében, a vájárok még ez évben lakást kaphatnak. A Minisztertanács határozata szerint a Komlóra munkára jelentkezőket az üzemvezetők kötelesek elengedni. Jelentkezni lehet Komlón a Szénbányászati Trösztnél, vagy a Budapesti Ki- rendeltségen (Budapest, V„ Somogyi Béla-u. 10.) KOMLÓI SZÉNBÁNYÁSZATI TRÖSZT