Tolnai Napló, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-07 / 235. szám
1953 OKTOBER 7 NAPLÓ 3 Nem elég a fogadalom — azt teljesíteni kell A dunaszentgyörgyi gépállomás munkájáról MEGJEGYZÉSEK A dunaszentgyörgyi gépállomás a nyári munkáik idején hátul kullogott a megye gépállomásainak versenyében. Mielőtt megkezdődtek az ősii munkák, változás történt a gépállomáson. Átszervezték a műszaki gárdát, új főgépészt kaptak Szántó József, megyénk legjobb kombájnosa személyében. A felkészülés jelei azt mutatták, hogy a gépállomás vezetői és dolgozói szégyenük lemaradásukat és az őszi tervek teljesítésében derekasan megállják helyüket. Ezt bizonyította Tóthi Ferencnek, a gépállomás igazgatójának kijelentése is, amikor azt mondotta, hogy „ha elsők nem is, dé másodikak leszünk az őszi munkákban." Nem sokkal ezután megjelent a megyei tanács gép állomási csoportjának értékelése és a dunaszentgyörgyi gépáüomás nem második, hanem 15., azaz utolsó lett a versenyben. Az okok Mi az oka annak, hogy a gépállomás az őszi tervteljesítésben is utolsó maradt? M i h-a 1 k ó József, a gépállomás politikai helyettese erre így válaszolt: „Nőtt nálunk az egy gépre eső átlagteljesítmény, csak az a baj, hogy a többi gépállomásokon még jobban nőtt." Ez bajnak ugyan nem baj, esetleg a dunaszent györgyieknek, de nyilvánvaló, hogy ahol váltott műszakban, éjjel-nappal dolgoznak az erőgépek, ott több a teljesítmény is, mint ahol éjszaka félnek a traktorosok. Csak addig dolgozik az éjjeli műszak, ameddig ellenőrzik, utána leállítják a gépeket a traktorosok — és alszanak. De ha nincs ellenőrzés, egyáltalán el sem indulnak. Alig néhány ♦ rak toros van a gépállomáson, am lelki- ismeretesen dolgozik. E közöt“ a néhány között van Horváth Mária, aki egész éjszaka énekel, csak úgy harsog a határ, hogy bátor tsa magát — de szánt. Ezzel szemben váltótársa, Molnár Alajos gondatlansága miatt már két hengerfel ment tönkre, sőt az is megtörtént, hogy Molnár elvágta este a kábelt, hogy világítás híjján, éjszaka ne tudjon menni a gép. Németkéren négy erőgépe dolgozik a gépállomásnak, de a munka olyan lassan halad, hogy a németkéri termelőszövetkezetek nem tudnak folyamatosan vetni. L á s z ló- c z i Imre és váltótársa például egész nap aludtak és beszélgettek a németkéri brigádszálláson. Minőségi leg sem megfelelő a gépállomás mun kája. Megtörtént, hogy amikor keresztsoros árpát vetettek a németkéri Ságvári termelőszövetkezetben, egy soron elvetették, amikor elromlott a gép, de mire megjavították és rávetettek keresztben, az előbbi soron elvetett mag mór csírázott. Mindezek a hibák elsősorban a hanyag vezetésből adódnak. Augusz tus utolsó szombatja óta nem volt üzemi értekezlet. így természetes, hogy nem tudják a dolgozók sem felvetni problémájukat, javaslataikat, a gépállomás vezetősége elszakadt a dolgozóktól. Vezetőségi ülés is csak egyszer volt augusztus óta. A vezetők eltöltik valahogy az időt. Szántó elvtárs túl sok időt szentel kedvenc motorjai javítgatására, az igazgató pedig ► ugyancsak kevésszer fordul meg a £ dolgozók között. Mihalkó elvtárs ki- £ járogat a traktorosokhoz, azonban ► meglehetősen egyéni módon agitál tervteljesítés érdékében: „Dolgozik, £ vagy nem dolgozik, mert odaadom £ a munkakönyvét és mehet." Fink í Péter traktoros mondotta el azt ► aki maga is szenvedő alanya vol': £ egy ilyen „meggyőzésnek." £ A dunaszentgyörgyi gépállomáson £ igen kevesen éreznek felelősséget £ mind a tervteljesítésért, mind a tér- ► melőszövetkezetek megsegítéséért, a ► jövő évi bő termés biztosításáért. A £ traktorosok „lógnak", ahol és ami- £ kor csak lehet és ez alól a megái- £ lapítás alól sajnos, igen kevés ki- ► vétel van. A vezetők tehetetlenek cr £ nem látják, hogy jórészt bennük van a hiba. I Dolgozótról való „gondoskodás“ Csurgó-pusztán: A gépállomás £ hagyományos lemaradását ► végzetes „átoknak" tartják. Arány- ► lag Szántó József tesz a legtöbbet» a bajok orvoslására, egyedül azon- £ ban nem sokra megy. Ébredjen fel- ► végre a felelősségérzet a dunaszent- £ györgyi gépállomás vezetőiben és £ dolgozóiban egyaránt, hiszen soha ► nem volt még akkora szükség a gép- £ állomások munkájára termelőszö- £ vetkezeteintoben, mint most, amikor a többtermelésért, a termelő’ZÖve? kezetek felemeléséért, a jobb életről van szó. Szépülő életükért jegyeztek békekölcsönt a dombóvári vasutasok Dombóvár vasútállomáson a dolgozók már az első- r pon többségében jegyeztek békekölcsönt, csak azok nem, akik a jegyzés első napján úton voltak. Jegyeztek a vasutas dolgozók is szépülő életükért, a békéért. Dombóváron is látják, hogy mi épült eddig az ötéves terv eddigi szakasza alatt. Uj laktanya épült a szolgálatra várók részére, mely a legmodernebb berendezéssel biztosítja a dolgozók kényelmes pihenését. De nemcsak a szociális beruházás könnyíti meg a dombóvári vas utasok munkáját, hanem az is, hogy több tízezer forintot fordítottak már a forgalom korszerűsítésére. Forintjaikkal és még jobb munkával segítik a nagy tervek megvalósítását. Marosy János és brigádja a félhavi fizetését jegyezte és ezzel egyidőben kötelezettséget is vállaltak az őszi csúcsforgalom idejére. Megfogadták, hogy eddigi 98 százalékos teljesítményüket 105 százalékra fogják emelni. Sípos Ferenc- né amikor jegyzett, azt mondta a jegyzésgyüjtőnek: „Kölcsönadott forintommal és még jobb munkával járulok a kormányprogramm megvalósításához, látom, hogy a kölcsön visszatérü! minden nyeremény- húzásnál és a sok építkezésen keresztül, mely mind a mi javunkat szolgálja.“ Marton István térmester is a jegyzéskor vállalt kötelezettséget a negyedéves terv teljesítésére, s a 94 százalékos gőztartási teljesítményét 98 százalékra akarja emelni, Samu Lajos vonatvezető, amikor a jegyzési} íven aláírta nevét, azt mondóba: ► „Két heti fizetésemet jegyeztem, de* emellett még felajánlást teszek,£ hogy balesetmentes szolgálatot te!-»a iesítek és a vonatkéséseket a i óimmá iisra fogom csökkenteni az utasítások pontos betartásával“. Papp János, a rakodási főnökség dolgozója is jegyzett; hazafias kötelességének tartotta, hogy segítse kölcsönadott forintjaival és még jobb munkával nagyszerű terveink megva.ósi- tását. Lelkesen adták forintjaikat a dombóvári vasutasok. A jegyzési nap után minden munkaterületen emelkedett a munkateljesítmény, ugyanis október 1-én és 2-án a ‘érvét globálisan az élüzemszint felett teljesítették. Az alsóleperdi állami gazdasághoz tartozik a csurgói sertésfarm. Ennek a sertésfarmnak a dolgozói nem valami szerencsés körűimé, nyék között élnek, illetve dolgoznak, Ugyanis az a helyzet, hogy ez a puszta mindentől távol esik. Ez azonban a kisebbik hiba. A nagyobbik hiba az, hogy a csurgói sertésfarm vezetői — akár az egyik, akár a másik — az „atyaisten‘‘ sze. repét akarják, illetve töltik be. Régebben ennek a farmnak Végh elv- társ volt a vezetője. Ez a szóban- forgó Végh a dolgozók sérelmeinek és kérelmeinek orvoslását, azok jogos panaszainak elintézését egyszerűen figyelmen kívül hagyta. Például Siklósi Imrét, az üzemegység egyik dolgozóját — nem olyan régen — pártunk DISZ politikai iskolára küldte. Siklósi elvtárs a DISZ iskolát szerencsésen el is végezte. De amikor hazatért, tudomására adták, hogy az üzemegység. vezető nem engedi sem ebben az üzemegységben, sem a DISZ szervezet munkájában tevékenykedni, sem pedig előző munkakörében dolgozni. De ilyen és hozzá hasonló eset más alkalommal is megtörtént. Ez azonban a többi megtörtént tények mellett úgyszólván szóra sem érdemes. Ugyanis az a helyzet, hogy ennek a farmnak a vezetői egyszerűen lábbal tiporják a minisztertanács anya_ és csecsemővé- delemről szóló határozatát. Magyar székiné, az üzemegység egyik dolgozója terhes volt. Szülés előtt kérte az üzemegységvezetőt, hogy biztosítsanak számára egy hintát, mely- lyel a döbröközi vasútállomásra megy, onnét pedig Dombóvárra, mert ott akar leendő gyermekének életet adni, A farmvezető nem volt hajlandó a hintát odaadni, a trágya hordó kocsit is csak pár nap múlva, így azután Magyarszékiné a pusztán betegedett meg s nem tudott leendő gyermekének életet adni. — Van egy másik eset. Augusztus 29én az egyik dolgozó kisfia súlyosan ; megbetegedett. Orvoshoz kellett vol na vinni, de kocsit ö sem kapott. Ellenben bölcs tanácsokat igen. A j farm mindenható vezetői azt tanácsolták neki, hogy kisfiát vonattal vigye. Ez nem is megvetendő jamas, lat, mert valóban kényelmesebb vonaton, mint kocsin közlekedni. A vonatközlekedést azonban egy ob- pektív körülmény befolyásolja, még pedig az, hogy Csurgón annak eile- 3 nére, hogy van megálló, nem áll ■* meg a vonat, s így a csurgói dől- J gazoknak — ha vonattal szándékoz 2 nak közlekedni — a döbröközi vas. ■* útállomásra kell elmenni. Az üzem egységvezető, nem gondoskodik arról, hogy a dolgozók számára biz- 3 tosítson kocsit, ha megbetegednek. < A dolgozókról nem, de van egy 3 testi-lelki jóbarátja, — Gyöngyösi 3 nevű brigádvezető, — arról igen. J Ha egy dolgozó megbetegedett, an 5 nak nem tudott járművet keríteni * De a Gyöngyösinek még szórako- 3 zási igényei kielégítésére mindig J volt lehetőség hintát keríteni. Igen, 3 tnert az üzemegység hintójával 3 Gyöngyösi brigádvezető és Végh < farmvezető jártak, illetve járnak J szórakozni. 2 A dolgozók miután m.egsokalták 3 Végh viselkedeését, magatartását, 3 az állami gazdaság vezetőségéhez 3 folyamodtak, A vezetőség ezután 3 ,.méltó'' büntetésben részesítette . Véghet, A farmvezető funkciójából ■* főállattenyésztői funkcióba javasol- 3 ta. A javaslatot az illetékes igaz- 3 gatóság el is fogadta. Így Véghből 3 főállattenyésztő left. De azért ez J az áldatlan állapot nem szűnt meg. 3 Az alsóleperdi állami gazdaság ve- < zetösége gondoskodott arról, hogy 5 minden maradjon a régiben. Végh 2 helyett testi-lelki jóbarátját, Gyön- 3 gyösit nevezte ki farmvezetőnek. 3 Ezen keresztül biztosította, hogy a 3 csurgói farm „atyaistenének“ van ^ egy ugyanolyan u'ódja. As őssi munkák hírei Hőgyész község a gabonabeadásban 'ieiső volt a járás területén. — Most sem akar lemaradni az ősziek begyűjtésénél. Minden dolgozó paraszt azon igyekszik, hogy a betakarítással egyidőben állam iránti kötelezettségét is teljesítse. A kukoricabeadásban Csikós Géza, Kling István, Nagy Ferenc, Papp János, Nagy Gáspár és Sipos Antal járnak az élen. Burgonyabeadásban pedig Béres Vilmos és/áfónás Géza mutatnak jó példát, ókét követik a többi dolgozó parasztok is. (Major Mátyás, Hőgyész) * A dombóvári dolgozó parasztok között Szemes János, Teleki út 35 szám alatti lakost is az élenjáró dolgozó parasztok között lehet megtalálni. Kenyér- és takarmánybeadási kötelezettségét is maradéktalanul teljesítette. Az elsők között, van az őszivetésben is. Az ősziárpát és a rozsot már elvetette, örömmel jegyzett békekölcsönt is. Mozs zsef is jó munkájáért kapott dicsérő oklevelet és ajándék-nótát is a tanácstól. Mindkettőt örömmel fogadta. A kukoricabegyüjtésben Ke- recsényi Sándorné volt az első. Az ő kocsija állott meg elsőnek a be- gyüjtőhely előtt, hogy eleget tegyen az állam iránti kötelezettségének. (Samu Magdolna, Dombóvár). LÁTOGATÁS A PAKSI KONZERVGYÁRBAN Paksra mentünk, végig a hosszú új műúton, gépkocsink halk moraja tette változatossá az utat.— Oszj ruháját kezdte feléltem a határ mindenfelé kocsikat, embereket lehet látni, helyenként egy egy traktor búgását lehet hallani, nyomában mint fehér papíron a friss írás, úgy csillog a frissen szántott barázda. Telt az idő, mind közelebb értünk célunkhoz: a Paksi Konzervgyárhoz. Néhány kilométerre voltunk a gyártól de sűrűn kellett lovaskocsikat, teherautókat kerülni, mind tele volt paradicsom mai, almával, szilvával. Ezt is a konzervgyárba szállítják. Ilyenkor ősszel — mikor az egész évi munka gyümölcsét takarítják be — különös élet elevenség van a konzervgyárban, naponta 10 vagon számra érkezik gyümölcs messze tájakról. A közelebbi helyekről pedig gépkocsival és lovaskocsival szállítják be a nyersanyagot, hogy otf feldolgozzák; élelmiszert készítsenek belőle. A gyárban, — amely hasonlít egy nagy konyhához, — serény munka folyik. Mint téglagyárakban a téglarakások úgy sorakoznaj. a gyümölccsel leli ládák a gyár udvarán. Van nyersanyag bőven, kj tudják elégíteni a dolgozók szükségleteit friss konzerw vel a téli hónapokban. Szombaton 17 vagon gyümölcs érkezett. És ebből néhány nap múlva léiig kész konzerv lesz. Az elmúlt negyedévben is nagy mennyiségben és kiváló minőségben készítettek konzervet. Most az új negyedévben is ezt akarják elérni a gyár dolgozói. Teljesíteni akarják a tervet. A szakszervezet már most szervezi a felajánlásokat, a dolgozók pedig örömmel vállalnak kötelezettséget. Ha a negyedév első napjainak eredményességét nézzük, a számadatokból megállapíthatjuk, jól dolgoznak az üzemben, túlteljesítik a tervet. A paradicsom főző ben, alig lehet látni a hatalmas gőzfelhőtől, s csak a kora őszi enyhe szellő, mely a nagy nyitott ajtón keresztül behatol, az teregeti szét és ilyenkor látni lehet a gépek mellett a dolgozókat. Munka közben keveset beszélnek nincs arra idő. Mindnyájukon látszik, hogy nagy figyelemmel végzik a munkát. A versenytábla, mely a paradicsom- főző-üzem falán van, a dolgozók jó munkáját dicséri, ugyanis a terv teljesítési rovatban 199 százalék látható. A ,,paradicsomosoktól'1 — mert így hívják őket a dolgozók egymásközt, így különböztetik meg a különböző gyümölccsel dolgozókat, — alig 10 méterrel a következő munkateremben két hatalmas szürke gép áll. Csak ritkán lehet hallani kissé nagyobb zörgést, amikor feltöltik n szárítót. E két gépen szárítják a paprikát, amit majd Kalocsára szállítanak,— ott őrlik meg. A paprikaszárítóh október három első napján 145 százalékra teljesítették átlagosan a tervüket. Három műszakban végzik a gyümölcsök feldolgozását. Éjjel nappal szállítják az árut és azt pedig tel keli dolgozni, mert ha nem, akltor megromlik és csak takarmányozásra lehet telhasználni. Éppen ezért vált szükségessé az is, hogy vasárnap is termeljenek. Örömmel vállalták a dolgozók a vasárnapi munkát, — ebben persze része van a pártszervezetnek és a szakszervezetnek is — megmagyarázták a dolgozóknak, hogy milyen jelentősége van annak, ha egy vasárnapot dolgoznak. De nem volt min dig így, a múlt negyedévben, akkor sokat kellett anyagra várni. Szeptemberben például alig érkezett 25-ig néhány vagon áru. — Ahogy Pataki elvtársnő műszaki vezető mondja: „pangás“ vagy uborkaszezoh volt az üzemben. — De még az sem, mert a nyári uborka sem jött, sőt a ME2Ö- KER még Ä szállítási tervek szerinti szilvát sem szállította le. Ez állította nagy probléma elé a mű szaki vezetőket_ hiszen a létszám magas volt. termelni pedig nem tudtak, mert nem volt mit íeldol gozni. Nem is tudták a szeptem bér havi tervet teljesíteni. Az volt a szerencséjük, hogy júliusban és augusztusban túlteljesítetté^ a tér vet és így a negyedéves tervet meg tudták valósítani 100.5 százalékban. t Sokat írtunk már a Paksi Konzervgyárról, jót rosszat, vegyesen, mikor hogyan dolgozlak. Most ezekben a napokban jót írunk, bizonyos mértékig jól végzik mun Icájukat, de ettől eltekintve van még hiba a termelésben. Nem tartják be a tervszerűséget. Ilyen az élet ezekben a napokban Pakson. így dolgoznak a konzervgyárban. Azzal búcsúzunk a gyár dolgozóitól, hogy valamennyien érjenek el kimagasló eredményeket tervük teljesítésében legyen előttük az élenjáró^ példája, olyanok, mini Kónya János, Herold Sándor, Oláh Istvánná és még sok olyan dolgozó aki már sokszor l-.bizonyította munkájával, hogy nemcsak egy tervszak elején dolgoznak jól, hanem egész negyed évben. Úgy gondoljuk, még a gyár vezetőinek sem árt megszívlelni. A lióten hallottuk... ... hogy a Dombóvári Fatelítő Vállalatnál az elmúlt negyedévben ötletnapokon a dolgozók javaslatainak díjazására 660 forintot fizettek ki. Ezenkívül 2 újítónak 3050 forintot fizettek mint újítási dijat. Legjelentősebb újítása Réti Józsefnek volt. * .. . hogy a Mázai Téglagyárban a pártszervezet kezdeaiényezésére kiszámították, hogy az árleszállítás a téglagyár dolgozóinak annyi/ jelent, mintha fizetésüket 22 százalékkal emelték volna. — Igen jó módszer ez és követendő példa arra. hogy kormányunk intézkedéseit rendeletéit szemléltetően magyaráz•Aflrülőzhetetten az ogHddÓe munkába«