Tolnai Napló, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-07 / 235. szám
4 P LO 1953 OKTOBER ? Túlteljesítette a harmadik negyedéves tervét a Lakás javító Vállalat Már kiét év óta végzi a lakóházak tatarozását, javítását a Tolnamegyei Vegyesipari és Lakásjavító Vállalat. Két év egy vállalat történetében nem hosszú idő. Azonban ilyen kiváló eredményt, mint a harmadik negyedévben, kevés vállalat tud felmutatni. III. negyedéves tervüket 118.6 százalékra teljesítették. Az első és a második negyedéves tervhez viszonyítva 14 százalékos termelékenységi növekedést értek el. A kiváló eredmények elérésében igen nagy szerepe van a vállalat összes dolgozójának, akik valamennyien resztvettek a munkaversenyben és fogadalmaik teljesítésével biztosították, hogy a 100 ezer forinttal felemelt harmadik negyedéves tervet teljesítsék. Júliusban és augusztusban Is tudták a havi tervet teljesíteni, azonban szepiemberben, annak ellenére, hogy a vállalat lakatos üzeme új helyiségbe költözött és emiatt két hétre kiesett a termelésből, ezt a lemaradást is szeptemberben pótolták a lakatos üzem dolgozói. E nehézséget tekintetbe véve is kimagasló eredményt értek el a szeptember havi tervük teljesítésében, hiszen az előirányzatot 33 százalékkal teljesítették túl. Legjobb eredményével a Fricsi öntőbrigád emelkedett ki: 214 százalékot teljesített. Ezzel októberben a legjobb brigád vándorzászlaját magukénak mondhatják. Nem sokkal maradt el mögötte a Bitter esztergályos brigád sem. ök 204 százalékra teljesítették tervüket. A lakatosok közül Deli és Taksonyi szaktánsak értek el legjobb eredményt. 106 százalékra teljesítették havi tervüket, míg az asztalosok közül a Nagy-brigád 156 százalékával került az élre. Külön dicséret illeti a Simon kőműves brigádot, amely a kormány- programmot közvetlenül valósítja meg — hisz hónapról-hónapra több kislakás építését, illetve javítását végzi el. A Vegyesipari Lakásjavító Vállalat dolgozói teljesítették augusztus 20-i vállalásukat, hogy 110 százalék felett teljesítik a negyedéves tervet. „A kolhozában végzett jó muááva! megvalósítjuk a párt határozatait“ — írják a leszerel A moszkvai katonai körzet „Vörös Harco«'‘ című újságja közli a tényleges idejüket leszolgált katonák leveleit. E levelekben a harcosok annak a szívbőljövő óhajuknak adnak kifejezést, hogy aktív részt kívánnak venni azoknak a nagy feladatoknak teljesítésében, amelyeket a Központi Bizottság teljes ülése tűzött ki a mezőgazdaság elé. A. Capnyikov tizedes a következőket írja: „Leszolgáltam tényleges időmet a Szovjet Hadseregben. Rövid idő múlva több bajtársammal együtt visszatérünk szülőföldünkre és tovább folytatjuk békés alkotó munkánkat ... Egyik bajtársam, Maszlenyikov páncélos tizedes, a jaroszlavli terület szülötte. Katonai szolgálata előtt egyszerű kolhozparaszt volt. Most mindannyian biztosak vagyunk benne, hogy Alekszej sikeres munkát fog végezni a gép- és traktorállomáson. Hiszen többi harcosainkkal együtt alaposan megtanulta a gépek ! szovjet kát onák kezelését". „Behívásom előtt — írja levelében V. Szurkov tizedes — kitüntetéssel elvégeztem a kosztinszki mezőgazdasági iskolát és agronómus- ként dolgoztam. Leszerelésem után újból visszatérek a szívemhez oly közel álló munkához. Hiszen a falunak nagy szüksége van mezőgazdasági szakemberekre, óriási munka vár reánk.'' B. Alijev őrvezető azt írja, hogy a kolhoz állattenyésztőtelepén szándékozik dolgozni: „Rövidesen leszerelek. A katonaság, a kommunista párt belém oltotta a felelősségérzetet hazánk sorsáért, arra nevelt, hogy állhatatosan harcoljak a nehézségek ellen. Az élelmiszerek bőségének megteremtésére irányuló pártfelhívást harci programúiként tekintem. Szülőfalumba visszatérve, minden képességemet latbavetem, hogy a kolhozban végzett munkámmal elősegítsem a pártunk által kijelölt történelmi jelentőségű feladatok teljesítését." Ezt olvassuk ... Allen: Atomimperlalizmur A könyv rendkívül gazdag anyaga mélyrehatóan elemzi az amerikai atomvállalkozásnak, az „atombomba üzletnek“ kialakulását, a mamuttrösztök harcát az atomipari birtoklásáért, az atomiparban dolgozók kai szemben alkalmazott politikai és egyéb kényszerrendszabályokat, az amerikai tudomány egyre fokozódó militarizálását. Móricz Zsigmondi Betyár A regény a parasztság és az arisztokrácia összecsapásának rajza. Főhősének, Árva Janinak alakja azt a tudatosodó szegényparasztot ábrázolja, aki lázad ugyan a rendszer ellen, de még nem találja meg a leszámolás egyedül győzelmes útját. Néhánv sj»ó a bonyhádi közvilágításról Néhány nap óta Bonyhád dolgozói igen furcsa tünetnek tanúi. Estefelé, ha a kirakatok utcára szüremlő világossága nem nyújtana némi világosságot, mondhatnánk, egyiptomi sötétség borítaná Bonyhádot. Érthetetlen okokból az utcai világítás az esti órákban, éppen akkor, amikor legforgalmasabb az utca, szünetel. Nehogy azt higyjük, azonban, hogy valami jó takarékossági ötletről van szó, mert ezt megcáfolja az a tény, hogy reggelente még 6—7 órakor is, mikor már nappali világosság van, az utcai lámpák, ha fényt nem árasz tanak ugyan, de még mindig égnek. Vájjon ki és mi az oka ennek. Erre várnak feleletet Bonyhád dolgozói. öttelnap a Dombóvári Fatetí’őnél A dombóvári Fatelítő Vállalatnál a III. negyedévben is, csak úgy mint az elmúlt negyedévekben, nagy gondot fordítottak az újítómozgalom fejlesztésére és ennek érdekében számos ötletnapot tartottak, melyen a dolgozók javaslataikat nyújtották be. 26 ötletet díjaztak, ezenkívül Ménesi István egy munkavédelmi újítást dolgozott ki, amelyért 150 forintot, mint újítási díjat kapott. — Máthé Géza, a talpfa berakását köny nyítette meg egy elmés szerkezet készítésével. Ezért 200 forintot kapott, Réthi Józsefnek volt a legjelentősebb újítása. Újításával megoldotta a vácum-gép villanymeghajtás ra történő átszerelését. Ezért az újításáért 1600 forintot kapott előlegként. Igen sok ma már azoknak a fatelítö dolgozóknak a száma, akik újítással, ötletekkel foglalkoznak, hogy megkönnyítsék munkájukat és eredményesebbé tegyék a tervért folyó harcukat. 2'40 forint a beadáson felüli tejért! Október elsejével újabb kedvezmény jelent meg, ami mind a termelőszövetkezeti tagok, mind az egyénileg dolgozó parasztok számára jelentős. A beadáson felüli tejet a begyűjtők szabad áron, 2.40 forintért beveszik. Ha a tejnek a megállapított átlagosnál magasabb a zsír tartalma, akkor aszerint, amint a zsírtartalom növekszik, az ára is nő. A termelőszövetkezeti tagoknak jelent a legtöbbet ez a kedvezmény, mivel a háztáji tehén után nincs tejbeszolgáltatás, valamennyi felesleges tejet szabadpiacon értékesíthetik. A beszolgáltatott tejnek az árát, a kötelező és a szabadtejét is, ezentúl nem havonként, hanem 10 napon ként fizetik. Minden hónap másodikén, 12-én és 22-én fizetnek a begyűjtők. Azok a termelők, akik távol esnek a tej begyűjtő, illetve tejfeldolgozó bázisoktól, vajjal is teljesíthetik a beadásukat. Ezzel az intézkedéssel megkönnyítették azoknak a termelőszövetkezeteknek a helyzetét, amelyek pusztákon alakultak. Mint a tejből, ugyanúgy vajból is lehet szabadon értékesíteni a felesleget. A begyűjtők 40 forintért veszik át a szabad vajnak kilóját. Juhtejet is átvesznek a begyűjtők, literjét 4 forintért, a juhgomo- lya kilójáért pedig 20 forintot fizetnek a termelőknek. Hátaszéki Lokomotiv—-Tamási Petőfi 3:1 (3:1) Tamási. 800 néző. Vezette: Duna dr. *— Tamási: Simoiifalvi — Kata, Naunek, Va sas, — Gyuayi, Csizmadia — Zsolnai, Kei <ák, Gebhardt. Kiss, Németh. — Bátaszék: Frei — Osz.kó, Fábik, Szép, — Ribli, Kiss -—■ Toronyi, Krix, Frei II, Varga. Adóm. A tamási együttes teljesen széteső játékot mutatott és a lelkes hátaszéki vas utascsapat megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Varga már a 6. perében veze tést szerzett, sőt a 10. percben Ádám már kettőre szaporitotta a gólok számát. A 21. percben Krix növelte a hátaszéki együt. tes előnyét és I perc múlva Zsolnai lőtte a ‘tamásiak tiszteletgólját. Ezzel aztán mindkét csapat el is lőtte puskaporát. — Akadtak ugyan még ezután is helyzetek, de újabb gól már nem esett. Jók: Szép, Frei a hátaszéki együttesből, míg a ta_ másiból nem lehet kiemelni senkit sem.1 KÖNYVEK. AMELYEKET NEM ÉGETNEK EL Mister John Hutchens, a New YorJc Herald Tribune irodalmi kri- tikusa összecsapta az elolvasott vastag kötetet és meg hatotton tc- rölgette könnyeit. — ..Wonderful“! — mormogta magában. „Nincs szebb az önéletrajzi regényeknél! Finom Ids anyag ez! McCarthy szenátor bizonyára nem égetted el.“ Hutchens elérzékenyülten meg- simogatta a könyv fedőlapját, odaült írógépéhez, többször összerán- colta homlokát és írni kezdett: Először is a könyv címe: „A házam nem otthon." Szerzője Polly Adler Foglalkozása? Hm, mit is írjunk...? így lesz a legilledelme- sebb: egykori nyilvánosház-tulajdonos, jelenleg nyugállományban. .,Komolyan megírt figyelemreméltó dokumentuma és a maga nemében emelkedett erkölcsű történet. Az üzletté vált bűnözésről szól és azokról, akiknek közük van hoz zá: a rendőrségről, a gengszterekről és a kikapcsolódást kereső, jói- szituált polgárokról.“ Hutchens itt rövid szünetet tartott, rágyújtott egy Camelre és azokra az ismerős „hölgyekre“ gon dőlt, akiket Polly vállalatán keresztül New York magas és a legmagasabb köreiben foglalkoztattak. A derék jószívű Polly,.. Hutchens még egyszer visszalapozott egy bizonyos fejezethez. Aztán vidáman tovább gépelt: „A rendetlen házak közt az övé a legrendesebbek közé tartozott és senki sem tagadhatja, hogy több joga van a csodálatra, mint a törvény képviselőinek akik nemcsak elfogadták a megvesztegetést, hanem rendkívüli mohósággal egyre többet és többet követeltek tőle.“ Mister Hutchens szipogott az elér zéketiy üléstől: ,,Polly Adler felelősnek érezte magát, Tudta, hogy közönségéi nem szabad becsapnia.“ Mi ez ha nem emelkedett erkölcs, különösen az erős konkur- rencia mellett?! Ki merészelné az első követ Polfyra vetni? — írta tovább. Mister Hutchens vastag vonalat húzott kéziratában és elhatározta, hogy „Ki vesse az első követi" alcímmel kifejti erre vonatkozó gondolatait. Hutchens meghatottsága és megrázkódtatása ellenére most jött igazán lendületbe. Úgy gondolta, hogy befejezésül még illenék a gyenge idegzetű, szelídlelkű Polly kifinomult stílusáról fs mondani valamit. A következőket irta: ,,Kitünően ért hozzá, hogy az olvasó kíváncsiságát kielégítse. — Fennhéjázás lenne ha értékes tájékoztatásáért nem mondanánk köszönetét és nem kívánnánk sok szerencsét müvéhez.“ Így fejezte be Mister Hutchens „könyvkriükáját“ a New York Herald Tribüné ben, amely azzal dicsekedhet, hogy az Egyesült Államom uralkodó köreinek tellogá- sát tükrözi. A bordélyházi emlék iratokról szóló dicshimnusz 1953 június 11-én jelem meg a lapban. ! Pontosan akkor amikor a könyvégető McCarthy szenátor Thomas Man, Makszim Gorkij, Agnes Smedley és Theodor Dreiser műveit, mini ,,visszataszítókat és eT j viselhetetleneket“ eltávolította a közkönyvtárakból. • I Szekszárdi Fe>ö fi—Dombóvári Lokomotív hl (0:0) Szekszárd, 1000 néző. Vezette: Paár. — Sz. Petőfi: Kárpáti — Zörényi, Simon. Korsós II — Balogh, Baka — Cser, Lépő, Somogyvári, Gól, Szentpáli. — D. Lokomotív: Pintér — Gál, Dömötör, Rábai — Besoüyei, Herbai —- Mátrai, Bodoki, Bán helyi, Galambos, Sipos. Az I. félidő jó iramban, változatot? játékkal indul. Per cenként kerül veszélybe mindkét kapu. Az első negyedórában a vendégek vannak fölényben, de aztán a hazai együttes előtt nyílnak sorra a gólhelyzetek, de nincs, aki kihasználja őket. A Petőfi többet tá mad, de a D. Lokomotív belsőh&rmasa gén veszélyes, ha hozzájuk kerül a láb da. Kárpáti azonban jó formában védi kapuját, Gál ordító helyzete és 1—1 16 osról küldött szabadrúgás izgatja a kedé. lyeket. A II. félidőre teljesen ellaposodik a játék. A csatársoro-k csak vergődnek. A 7. percben Bánhelyi lesgólt lő, majd a 10. percben Lépő labdája jut a kapuba, de csak az oldalhálón keresztül. A 23. ercben vezetést szerez a D. Lokomotív, árpátit zavarják, röviden rúgja ki a láb dát. Besenyei a kapu elé ível. Bánhelyi beteszi lábát a leadásba és az az üres ka pu jobbsarkáha gurul 1:0. A 32. percben büntetővel egyenlít a Petőfi. Elvágják a Lokomotív védőá Gált és Lépő a büntetőt behelyezi. 1:1. Bénhelyd helyzete és Szent páli remek elfutása még az' esemény. Jók: Dömötör, Galambos, illetve Kárpáti. UVenge eredmények a Baranya—Somogy— Tolna megyék közti válogatott ifjúsági atlétikai viadalon Az elmúlt vasárnap Kaposvárott kerüli lebonyolításra a hármas megyék közti vá lógatott találkozó. A verseny a várakozás_ nak megfelelően a baranyamegyeiek győzelmét eredményezte. Megyénk biztosan .utasította maga mögé a Somogy megyeieket, az elért eredmények azonban igen sok kívánnivalói hagynak maguk után. Kétség télén tény, hogy a verseny időpontja versenyzőink számára nem volt 4 legmegfe lelőbb, ennek ellenére serti menti ifjúsági atlétáink helybentopogását semmiféle kö. rülmény. Komolyan neki kell látni a hi, bák felszámolásához és már most meg kel) kezdeni a jövő évi atlétikai szezonra az előkészületeket. Egyénileg csak a szekszái di Rácsot lehet kiemelni az együttesből, aki az őszi időszak ellenére is hétről hétre jó eredményekkel vonja magára a fi gyeimet. Eredmények: Férfiak: 100 m: 1. Péti B 11.8, 2. Sík B 12.—. 3. Szűcs T 12.2, 4. Teklics S 12.3, 5. Hutter S 12.3, 6. Kiss T 12.4. 400 m: 1. Horgas B 54.8, 2. Fiaik B 55 8, 3. Varga 56.2, 4. Pech T 9f.5, 5. Kiss S 57.2, 6. Halász S 60.— 800 m: 1. Rács T 2:08.3, 3. Kiss S 2:09.— 3. Földi T 2:09.—, 4. Kovécs B 2:09.8, 5. Roboczky S 2:12.8, 6. Scheck 2:13.5. 1.600 m: 1. Somo^jai B 4:20:—, 2. Kiss S 4:20.4, 3. Péter T 4:30.4, 4. Schvindli B 4:32.3, 5. Éhl 4:39.6, 6. Rektor S 4:39.9. 110 gát: 1. Ferity S 18.—, 2. Kovács T 18.4, 3. Zag T 19.7, 4. Perlaki B 20.4, 5. Bayer B 21.2, 6. Fehér S 23.6. 4x100 ra: 1. Baranya 46.6, 2. Tolna 46-9, 3. Somogy 47.— 4x400 mi 1. Baranva 3:46.2, 2. Tolna 3:50.1, 3. Somogy 3:55.6. Magasugrás: 1. Vass B 170, 2. Hideg S 160, 3. Perlaki B 160, 4. Kőszegi T 155, 3. Kiss S 155, 6. Kulcsár T 155. Távolugrás: 1. Vass B 605 , 2. Szűcs T 586, 3. Sik B 586, 4. Ferit* S 556. 5. Han- czel S 535, 6. Bien T 520. Súly lökés: 1. Zag T 11.65, 2. Nikolausz B 10.82, 3. Pintér S 10.30, 4. Kiss T 10.27. 5. Sáfrámy S 9.57. Gerely: 1. Berkessy B 46.08, 2. Tamási B 43.12, 3. Zag T 42.16. 4. Tóth S 40.35, 5. Végh T 40.—, 6. Sziics S 39.65. Nők: 100 m: 1. Verle B 14.3, 2. Anhardt B 14 4, 3. Fehér S 14.7, 4. Kovács 14.9, 5. Tóka T 15. 6. Bicskei T feladta. 400 m: t. Horváth B 67.3. 2. Varga B 70.3, 3. Gál S 70.6. 4. Sóti S 71.1, 5. Vár_ hegyi T 75.4, 6. Há?i T 82L3. 80 gát: 1. Győrffy T 14 2, 2, Puiz T 15.J, 3. Perlaki B 15.2, 4. Bóka S 17, 5. Varga B 17.4, 6. Márkus S 17.8. 4x100 ra: 1. Baranya 56, 2. Tolna 57.7, 3. Somogy tnlváltott. Magasugrás: 1. Varga B 140, 2. Győrffy T 135, 3. Schrmnell B 125, 4. Gimesi S 125’, 5. Poficsányi S 125, 6. Főglein T 125. Távolugrás: 1. Bikcakei T 420, 2. Perlaki B 405, 3. Cserti S 394, 4. Tóth S 390, 5. Szűcs T 389, 6. Schramme1! B 388. Sűlylökés: 1. Győrffy T 9.82, 2. Rcgdon B 9.05, 5. Varga fc 8.85, 4. Dosztál T 8.79, 5. Harsány! S 798, 6. Bóka S 7.67. Diszkosz: 1. Győrffy T 30.40, 2. Regdon B 29.17, 3. Milassin B 28.15, 4. Sáfrány S 24.17, 5. Dosztál Tolna 23.78, 6. Protár S 22.42. Pontversenyben 1. Baranya megye, 2. Toirtj. megye, 3. Somogy megye. Szekszárdi Dózsa—Simontornyai V. L. 2:0 (0:0) Szekszárd, 1600 néző. Vezette: Nojjjy Kál mán. Székesfehérvár. — Dózsa, Csutorás — Géczi, Berkes, Schlarb — Novák, Mól nár — Dósai, Hetes). Ihász, Terebesi, Far kas. — Simontornyai VL: Ferenczi — Sebestyén II, Gereny, Ányos — Sebestyén I, Baum 111 — Mikulás, Sebestyén III, Baum 1, Baum IV, Baum I nagy lövése az első esemény, majd Géczinek kell a kapu torkában fejjel mentenie. Ezután a Dózsa támad. A 20. percben Terebesi Se. bestyón luftja után Farkashoz játszik, aki nek beadását Dósai 2 méterről belövi. 1:0. A 24. percben Dósai a félpályán kap labdát. Átjátssza a simortornyai védőket és a kifutó Ferenczi mellett úíabb gólt lő. 2:0. A 24. percben Farkas, a, 27_ben He- tesi előtt nyílik újabb helyzet, de mindketten fölé lőnek. A túloldalon Ányos sZa_ badrugását teszi ártalmatlanná Csutorás. Sebestyén I megrugja Farkast és a kiál_ Irtás sorsára jut. Mégis a vendégek jönnek fel a félidő végén és két sarokrúgás után tumultus lámad a Dózsa kapuja előtt, de a Dózsa védelem moöt feltűnően jól zár. A második félidőben a 10 emberrel ját_ szó vendégcsapat irányítja a játékot. Csu torásnak többször is be kell bizonyítania, hogy jó formában van. A 26. percben a Dózsa hálójába is kerül a labdp, de a já tékvezető Csutorás akadályoztatása miatt már előbb lefütyülte az akciót. Az utolsó percekben még fellángol a Dózsa, de tehe teilen csatársora miatt újabb eredményt nem tud elérni. Jók: Csutorás, a hátvéd hármas és Dósai, illetve Ferenczi, Gereny, Baum. Dombóvári Postás—‘Szekszárdi Építők 3:1 (1:0) Dombóvár, 400 néző. Vezette: Steer. — D. Postás: Tülinger — Tobak, Csizmadia, Lakatos — Vanga, Csabai, Apáti, Nagy, Gerőcz, Kiss, Hurai. — Sz. Építők: Grei- üch — Lehel vári, Fehér, Nagy — Kiss II. Vígh — Ellermann, Marosi, Kovács, Fülöp, Zsoldos. — Az első percek a ven dégcsapaté, de Csabai jól veri vússza a vendégek próbálkozásait. Az első 20 perc után a Postás veszi kezébe a játék irányítását és Tobak átadását Hurai befejeli. 1:0. A gólnál Grelich megsérül. Helyébe Fehér áll a kapuba és Molnár jön be’. A II. félidő 10. percében smét Hurai szerez gólt, úgy hogy 3 védőt is kicselez. 2:0. Apa ti helyett Takács all be ezután a Pos, tásnál s támad is a hazai együttes, mégis Zsoldos révén az Építők szépít. 2:1. A 25. ercben 11-est vét az Építők védelme, de ehér jó érzékkel csipi el Takács lövését. A 33. percben megítélt újabb büntetőt azonban már Hurai értékesíti és így győz a Postás 3:1 arányban, jók: Hurai, Varga, Takács, illetve Lehalván, Fehér, Zsoldos. Bonyhádi Vasa«—Tolnai VL 2:2 (2:0) Bonyhád. 800 néző. Vezette: Bács megyé bői. Bonyhád: Guzsvárty — Lukács, Horváth, Égi —- Steib, Hálák — Szabó, Lo sonczi, Heil, Réder, Németh. — Tolnai VL: Berek — Link I, Link 11, Link III, — Paszler, Elekes — Merha, Bajza, Bizony, Joosí, Isgum. -r~ Közepes iráinbau indul a játék. Mindkét együttes kiveszi a részét a támadásokból, kiegyenlített a küzdelem. A 7. percben a bonyhádi véde^ lem hosszú labdája Losoncaihoz kerül, aki Németh elé tálal. Az ő lövése nyomán a tolnai hálóba vágódik a labda. 1:0. Lassan a Vasas kerül fölénybe és a 30. perc ben Németh érintésnélküli sarokrúgása jelenti a mérkőzés második gólját 2:0. A 34. percben B izony 20 méteres szabadni- gását teszi Értalihatlanná nagyszerűen Guzsvány. Az utolsó percekbfen a vendég Csapat rohamoz. A II. fél’dőben is a ven. dégek támadnak többet, de általában lágy matag a játék. Heil fölélövése, Bizony nagyerejfi szabadrúgása még az esemény A Vasas I* félideji játékával rászolgált a győzelemre. A II. félidőben mindkét együt les engedett az iramból. Jók: Guzsvány, Halék, Szabó és Németh, illetve Berek, Link ll, Bizony és Bajza. Kliegl (Szekszárdi Dózsa) nyerte az MTSB háromtusaversenyét Szombaton és vasárnap rendezte az MTSB a megyében először kiirt háromtusaversenyét. A háromtusa most fejlődő sportág, amely alapját képezi az öttusának, annak a sportágnak, amely a helsinki olimpián olyan nagy megbecsülést szerzett a magyar sportnak. A háromtusa úszásból, sportlövészetből és futásból álló verseny. Az MTSB versenye az országos postaverseny keretében került lebonyolításra és elmondhatjuk, hogy a verseny eredményei igen biztatóak a jövőre nézve. 50 méteres úszás, 10 lövés sportpisztollyal 50 méterre és 1000 méteres futás szerepelt a kétnapos verseny műsorán. Az úszást szombaton Tolnán bonyolították le. A tolnai Link jó idővel győzött. A pisztolylövésre vasárnap a reggeli órákban került sor a Dózsa-lőtéren. A fiatalok közül Kliegl és Inhof kitűnő eredményt értek el ebben a sport ágban. A futásban dőlt el az elsőség kérdése s minthogy váratlanul Kliegl szerezte meg a győzelmet In- hof előtt, az összetett versenyben is első helyre került. Részletes eredmények: 50 m úszás: 1. Link Sz. Dózsa 30.— 2. Imhoí Sz. Dózsa 30.8, 3. Kliegl Sz. Dózsa 32.2. Pisztolylövés: 1. Kliegl Sz. Dózsa 10/99, 2. Inhof Sz. Dózsa 10/98, 3. Plank Közgazd. Technikum 9/86. 1000 m futás: 1. Kliegl Sz. Dózsa 3:09, 2. Inhof Sz. Dózsa 3:13.2, 3. Link Sz. Dózsa 3:29, Végeredményben: 1. Kliegl Sz. Dózsa 5 pont, 2. Inhof Sz. Dózsa 6 pont, 3. Link Sz. Dózsa 14 pont, 4. Plank Szekszárdi Közg. Technikum 19 pont, 5. Csende Sz. Közg. Techn. 20 pont, 6. Guld, palánki Mezőgvd. Techn. 21 pont. Csapatversenyben: 1. Szekszárdi Dózsa (Kliegl, Inhof, Link) 25 pont, 2. Szekszárdi Közgazd. Technikum (Plank, Csende, Stadler) 68 pont, 3. Szekszárd—Palánki Mezőgazd. Technikum (Guld, Práger, Mén) 68 pont, 4. Tolnai V. L. (Németh, Plumntner, Hipp) 73 pont. MOZI Szabad Ifjúság. Október 6—8-ig: EXPRESS SZERELEM. Kezdések. Vasár és ünnepnap 4» 6 és 6 órakor. Hétköznap 6 és 8 órakor. FELVESZÜNK: kőműves, ács állvánvo zó. segédmunkás férfi.női dolgozókat budapesti munkahelyre. Vidéki dolgo zók részére megfelelő szállást, étkezési biztosítunk. Jelentkezés: 23/2, Lnítnipari Vállalat Bp.. XIII.. Rozsnyai.tif 6. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség és kiadóhivatal telefooszátnOj 20-10. 20-11. Szekszárd, Széchenyi utca 18 M. N B egv-zámlaszáno; 00 878 063—38 Előfizetési díj: havi tf.— forint Baranyamegvei Szikra Nyomda Pécs, Munkácsy Mihálv utca 18, sz. Telefon: 20-27 A oyomdáért felel: MELLES REZSŐ