Tolnai Napló, 1953. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-20 / 195. szám

* NAPLÓ 1953 AUGUSZTUS 20 PAKASZTSOKS Egy kárpátukrajoai paraszt története, aki Amerikában kereste — és szovjet hazában találta meg a boldogságot Elmondta: P. DOBR kolhozparaszt, Kárpát-Ukrajna Irsava-kerületi „Micsurin"-kolhozának tagja. Uj házat építek. Kolhozparaszttár- saim, akik segítenek nekem az épí­tésben. mór a falakat rakják. A ház olyan lesz, mint amilyeneket most építenek a mi verhovinai. falvaink- ban: tágas, magas, széles ablakok­kal. hogy beáradjon a napfény. A telek, amelyet a házépítéshez kap­tam. szép helyen fekszik, körülötte kert van: diófák, cseresznyefák, szil­vafák. Mellette kis patak fut le a hegyről, melynek vize még a for­ró nyári napokon is hűs. Apám fél hektár földet és kis szalmafödeles viskót hagyott rám örökül. Azon a nyáron éhség volt nálunk a Verhovinán. Az emberek elszéledtek. hogy munkát keresse­nek, Híre jött, hogy egyik földink: Mihail Szemak, aki azelőtt a szom­szédos Büki faluban lakott, millio­mos lett Amerikában. Elhatároztuk néhány földimmel együtt, hogy ki- vándorlunk Amerikába. Az első csalódások Azt gondoltuk, hogy megérkezünk Amerikába és felkeressük milliomos földinket. ö segíteni fog rajtunk. — Megkeresünk 1000—1000 dollárt, — azután hajóra ülünk, és hazajövünk. A helybeli kocsmárosnál 7000 koro­nát vettem fel váltóra. Elbúcsúztam feleségemtől és fiamtól s útnak in­dultam. Megérkeztünk Quebec, ka­nadai kikötőbe. Átváltottuk pénzün­ket. összesen 20 dollárom maradt. Nagynehezen munkát találtam egy farmernél. 100 kilométerre az első állomástól. Mire megérkeztem a farmra, egy centem sem maradt. A farmernél napi 40 centet, szállást és élelmet kaptam. Eszembe jutott, hogy milyen sokat kell dolgozni ahhoz, hogy legalább 100 dollárt össze- gyüjtsek. Átkoztam a sorsot, amely Amerikába vetett. Amint elmúlt a tavasz, a farmer elbocsátott. Társaimmal együtt mil­liomos földimet kerestem. Az a pénz. amit tavasszal kerestünk, hamar elfogyott. Toronto külvárosában, „a munkanélküliek városában" laktunk, ott, ahol a gazdagok villái hivalkod­nak. Egy nagy térségen benzines hordókat, deszkákat, ládákat, auto- karosszériaroncsokat, bódékat, ta­licskákat halmoztunk fel és „várost" építettünk. Itt kaptam meg felesé­gem levelét, amelyben megírta, hogy a helybeli kocsmáros az adósság fe­jében elvette a földünket. Találkozás a „milliomos" földimmel A bankárok és a kapitalisták nem -okáig tűrték a mi „városunkat." — Toronto polgármestere felszólított benhünket a távozásra. De hova me­hettünk volna? „Városunkat" 15, rendőrökkel zsúfolt autó vette kö­rül. Könnyfakasztó bombákat do­báltak közénk, mire az emberek szétszalad'ak. A rendőrök szétrom­bolták egész „városunkat", mindent leöntöttek benzinnel és felgyújtot­ták. A mezőn vándoroltunk. Megkez­dődött az aratás. Elszegődtünk ara- ‘ómunkásnak. Ekkor találtuk meg földinket, akiről azt beszélték, hogy milliomos lett. A közelben vasúti szerencsétlenség történt. Mi odasiet­tünk, hogy megtudakoljuk, mi tör­tént. A váltóőr beszélte el nekünk, hogy itt gyakran történik vasúti sze­rencsétlenség, mert a vasúttársaság sajnálja a pénzt a pályatest javítá­sára. A váltóőr már többször fel­hívta figyelmüket erre. de megfe­nyegették: ha nem fogja be a szá­lát, akkor elbocsátják. Megkérdez­tük, hova való és így tudtuk meg, hogy ő az az állítólagos milliomos Mihail Szemak, Bilkiből. Ezután Brit Columbiába kerül­tünk egy munkanélküli táborba. Szö­ges drótkerítés mögött éltünk, mint az. internáltak. Csak annyit adtak enni. hogy éhen ne haljunk. Soká­ig tűrtünk, de nem bírtuk tovább az éhséget. Sztájkolni kezdtünk. A "endőrök kihallgatásra hurcoltak bennünket. A tábor parancsnoka, egy kövér rendőrtiszt, öklével hado­nászott orrom előtt és rámkiáltott: — Vörös vagy?! Miért jöttél ami országunkba? Forradalmat akarsz csinálni? Vörös vagy, ne tagadd! Akasztófára veletek! A sztrájk harmadik napján a rend őrök szétzavarták a tábort és kije­lentették: — Menjetek, ahova akartok, dö­göljetek éhen, semmi közünk hoz­zátok! Húsz évig nyomorogtam Ameriká­ban. — most házat építek magamnak a szovjet hazában Az USA-ba mentünk szerencsét pró bálni. De itt sem találtam semmi olyat, ami különbözött volna attól, amit Kanadában láttam. Cleveland- ban résztvettem egy munkás szak- szervezeti gyűlésen. Banditák tör­tek ránk, akiket a kapitalisták bé­reltek fel. Számos embert megöltek és megnyomorítottak. A vállalkozók­nak nem tetszett, hogy a munkások szervezkednek. Azért, mert résztvet­tem a gyűlésen, elbocsátottak a gu­miabroncsgyárból. Virginia államban a dohányültetvényeken dolgoztam. Itt összebarátkoztam egy négerrel, akit Tom Gardlernek hívtak. A fehé­rek egy dollárt, a négerek 50 cen­tet kaptak egy napra. Egy reggel Tomot holtan találták az utcán. — Megölték, mert rómosolygott egy fe­hér lányra ... Húsz év hosszú idő. Ez alatt az idő alatt beutaztam egész Kanadát és az Egyesült Államokat. Egész idő alatt mindössze 18 dollárt küld­hettem családomnak. Feleségem és fiam napszámba járt. így lett vol­na mindörökre, ha Kárpát-Ukrajná- ba nem jön el a szovjet hatalom. 1949-ben hazatértem. Társaim most is Amerikában szenvednek. Ameri­kában húsz év alatt nem tudtam megkeresni annyit, amennyiből egy házat építhettem volna. És íme, most a saját házamat építem a szov­jet hazában. Kölcsönt kaptam az államtól és a kolhoz is segít. Boldog öregkor köszöntött rám. Szovjet-Üzbekisztánban Szovjet-Üzbekisztán a „fehér arany“: a gyapot hazája, az öntöző­csatornák földje. A forradalom előtti Uzbekisztánban faekével szántottak és a minden jogától megfosztott nép sem írni, sem olvasni nem tudott. Uzbekisztán, akárcsak a cári Oroszország többi elmaradott, fél­gyarmati határvidéke, a szovjet ha­talom évei alatt virágzó, magasfej- lettségű kultúrával, iparral és élen­járó mezőgazdasággal rendelkező, teljesjogú köztársasággá változott. A mezőgazdaság fejlettségét mi sem bizonyítja jobban, mint a kö­vetkező adatok: Szovjet-Üzbekisztán- ban minden 1000 hektárnyi vetéste­rületre 14 traktor jut. Ugyanakkor hasonló nagyságú területre Fran­ciaországban csak 7, Olaszországban pedig 4 sokkalta kisebb teljesítő- képességű traktor jut. A gyapotül­tetvényeken már a komplex gépesí­tés jegyében folynak a munkálatok. A gyorsütemű villamosítás eredmé­nyeként egyre több munkát végez­nek el a villanymeghajtásu mező- gazdasági gépek. Az alapvető mezőgazdasági mun­kák gépesítése Uzbekisztánban már annyira előrehaladt, hogy a szántás 97, a gyapotvetés 90 és a sorközi művelés 70 százalékát végzik gépi erővel. Százával vannak már a köz­társaságban olyan kolhozok, ame­lyek egy-egy hektárról 20—30 mázsa gyapottermést takarítanak be. Az öntözőhálózat kibővítése és a kom­plex gépesítés mindenütt biztosítja majd az ilyen magas terméshozamot. A Szovjetunió Legfelső Tanácsá­nak ülésén Uszman Juszupov, az Uzbég SzSzK minisztertanácsának el nőké Uzbekisztán további gazdasági és kulturális építéséről szólva kije­lentette, hogy például a nyersgyapot termelését az elkövetkező öt év alatt az előirányzat szerint kétszeresére fogják növelni az 1952. évihez ké­pest. az ázsiai kapitalista • országokban A világon egyetlen országban sincs a gyapotnak Olyan magas termés­hozama, mint amilyent Szovjet- Uzbekisztánban • elérnek a kolhozpa- rasztdk. 1951-bén például Indiában, 3.4, Pakisztánban 5.2 mázsa volt a gyapot hektáronkénti átlagtermése. Egyiptomban 11.5, az Amerikai Egyesült Államokban pedig 8.3 má­zsa gyapot termett hektáronként. Ugyancsak 1951-ben a keleti szovjet köztársaságokban a gyapottermés el­érte hektáronként a 21 mázsás át­lagot. Amíg Szovjet-Üzbekisztánban év- ről-évre rohamosan emelkedik a pa­rasztság életszínvonala, addig a kö­zépázsiai kapitalista országokban mind mélyebb nyomorba süllyed a falusi lakosság. Törökországban pél­dául a szántóföld kétharmad része 33.000 földesúr kezén van. A szegény parasztok és a földnélküli parasztok száma 12 millió, Iránban a megmű­velhető földnek több, mint négy­ötöde van a földesurak, a kulákok, az egyház kezén. A parasztság 60 százalékának egyáltalán nincs föld­ié. Ha földet bérelnek, a termés egy- hatodát tarthatják meg csak maguk­nak. A közép- és keletázsiai kapitalista országokban a kormányok nem tá­mogatják a parasztságot a termés­hozamok növelése érdekében. Siralmas képet mutat a termelő­erők fejlesztése az ázsiai kapitalista országokban. Nézzük meg például, milyen képet mutat az energiaterme­lés öt szovjet köztársaságban: Uzbekisztánban, Kazahsztánban, Kirgiziában, Turkméniában és Tád­zsikisztánban, ahol 17 millió szovjet ember él, ma már kétszerannyi elek­tromosenergiát termelnek, mint Tö­rökországban, Iránban, Pakisztán­ban, Egyiptomban, Szíriában és Afga nisztánban, ahol a lakosság lét­száma összesen 156 millió. A GfMLJAUSZKI TENGERIN •1URI.I POMOZOV elbeszélése nyom án A motoros kikötött a Ciml­janszki tenger egyetlen szigetén. — Végre! — sóhajtott boldogan Arinka. Izgatottan kapta fel a for­ralt vízzel teli kis kannát, meg az elemózsiával teli kosarat és a kikö- lőhídra sietett. A szigeten Misa Rjabcsikov meteo­rológus várta. Arinka az obszerva­tóriumban már találkozott a fiatal­emberrel, aki már az első napon érdeklődött iránta. Moziba és fagylal- tozni is meghívta akkor Arinkát... — Vasziljeva elvtársnő! Mégis a gyakorlati munkára szánta rá ma­gát! ... üdvözölte Misa Rjabcsikov az újoncot. — Hát akkor jöjjön, ve­gye át az ügyeletet, — Persze, elein­te nehezen fog menni a munka, hi­szen mindent csak elméletből ismer En nem végeztem el az iskolát, vi­szont gyakorlatilag annál jobban ér­tek a dolgokhoz... De majd segítek! Ezt írja meg anyuskájának is, ne­hogy nyugtalankodjék.. Én meg a magam részéről bejelentem, az ob­szervatóriumvezetőnek, hogy magát védnökség alá vettem. Jó lesz? — és Misa elégedetten nevetett. Arinkát bántotta ez a hang. Sze­rette volna rögtön rendreutasítani a nagylelkű Rjabcsikovot és közölni, hogy ő már felnőtt és nem szereti, ha ilyen hangon beszélnek vele. Kü­lönben is kár ebbe az ügybe anyus- káját belekeverni. — Semmi baj, ne féljen, — segí­tünk! — szólt ismét biztató hangon védnöke és megveregette a vállát. Arinka nem tudta tovább türtőz­teti-* magát. Epés hangon válaszolt: ■y. Köszönöm, Rjabcsikov! Köszö- nötn! — Nincs mit... — mondta hom­lokát ráncolva Misa, akinek nem tűnt fel a lány éles hangja. — Jó, hogy eszembe jut, — kiáltotta a mo­torosról, — egy óra múlva kezdje el az ellenőrzést Vasziljeva elvtársnő, Holnap reggel újból találkozunk ... Majd segítek és kijavítom a hibá­kat. A motor kifutott a tengerre. Arinka még integetni is elfelejtett. Bosszantotta Rjabcsikov lehetetlen modora. Nyugtalanította az a gon­dolat Is, hogy egyedül maradt a szi­geten, Ismeretlen munka és élet állt előtte. Itt már önállóan kell gondol­kodni és cselekedni. tyos hőmérőt. Mellette félig elmerült csónak himbálózott. Ezzel közelítet­ték meg a szigettől kb. 15 méterre felállított mérőpóznát. — Hát ez mi? — figyelt fel Arin­ka. — A póznának egyenesen kell állni, ez meg féloldalra dől. A hő­mérő a hídon a csónak mellett lóg, ez sem helyes. A csónakban víz van. Rjabcsikov nyilván halászott. Arinka a fűben ócska merítő ka­nálra bukkant, kimerte a csónakból a vizet, aztán a póznához evezett és kiegyenesítette. Visszatérve, :a csóna­kot kissé távolabb kötötte ki. A meteorológiai állomásnak neve­tett sátorban sem volt nagyobb rend A sátor végében gyűrött matrac he­vert, rajta egv piszkos, elhordott vat- 'ás kabát. Volt még bent egy ala­csony, kecskelábú asztal is. Amikor Arinka véletlenül meglökte, az asz­tal lapja lefordult és a rajta heverő eiragetták a földre hulltak, a szét­szórt csikkek közé. — Rjabcsikov, Rjabcsikov! — csó­válta fejét Arinka. Rögtön ' nekiállt, hogy rendet teremtsen. Alig lett kész ezzel, máris itt volt az ideje, hogy elvégezze a megfigye- ’éseket. Leolvasta a műszereket, s vissza­ment a sátorba. Nagyon meleg volt. Éppen elhatározta, hogy lemegy für­deni, amikor megszólalt a rádió ve­vőkészülék. Sürgős feladatot kapott: készítsen táblázatot 10 napra vissza­menőleg a bejegyzett megfigyelési adatok alapján. „Nyilván mint újon­cot próbára akarnak tenni, nem bíz­nak a felkészültségemben“ — gon­dolta Arinka és azonnal hozzálátott az adatok összekereséséhez. Arinka már legalább két órája dolgozott a kimutatáson, amikor hir­telen szélroham kapott bele a sá­torba és feszesre duzzasztotta a ponyvát. A papírlapok lerepültek az asztalról. Arinka becsukta az ablakot és kiszaladt. A tenger szélesebb, sötétfebb lett. A lemenő napot a gyorsan gomoly- gó felhők el-eltakarták. Percről- percre erősödött a szél. A hullámok eszeveszetten rohantak a szigetnek és nagy erővel kezdték csapkodni a Visszasietett a sátorba, újra az asz­tal mellé ült, hogy kitöltse az utolsó rovatokat is. Fellapozta a naplót, de a legközelebbi rovatban számok he­lyén csillag volt. A lap alján csil­lag mellett apró, szemérmes betűk­kel írt bejegyzés volt: „Zápor miatt nem tudtam elvégezni a megfigye- ’ést. Rjabcsikov.“ — „Még csak ez hiányzott! — há­borodott fel Arinka és az asztalra csapott. — Hogy merészelt ilyet be­írni? A meteorológus minden körül­mények között köteles elvégezni a megfigyeléseket! Majd adok én ne­ked holnap!" Közben a sűrű szélrohamok szin­te fojtogatták a sátrat. A közelből idehallatszott a kikötőhíd kísérteties nyikorgása. Arinka ezelőtt soha sem látott tengert 'és a viharokat is csak regényekből ismerte. Most szorongó szívvel ült a kis asztal mellett. A pislákoló kézilámpás rőt fényénél az árnyak ijesztő nagyra nőttek. Fé­lelmében beletemetkezett a kimuta­tásba. Mire eljött a következő megfigye­lés ideje, egészen besötétedett. Ma­gára húzta a vattás kabátot s kezé­be vette a kis kézi lámpát. Egy pil­lanatra még megállt, izgatottan hall- gatódzott, aztán kisietett a viharba. De alig tett néhány lépést, a lám­pát egy szélroham eloltotta. Arinka ijedtében felkiáltott. Visszasietett a sátorba, izgatottan matatott a sötét­ben. Ideges keresgélés után — mi­közben a cigarettacsomag vagy tíz­szer a kezébe akadt, — megtalálta a gyufát. — Nagynehezen sikerült meggyujtania a lámpát. Azonban alig tett vele újból néhány lépést, me­gint elaludt. Rémülten sikoltott fel a kavargó szélviharban. Egyszeriben nagyon szerencsétlennek és elhagya­tottnak érezte magát. Majdnem sír­va botorkált vissza a sátorba. Lát­ta, hogy a lámpával nem megy sem­mire, kétségbeesve gondolt arra, hogy nem fogja tudni elvégezni a megfigyeléseket Egyszer csak eszé­be jutott, hogy amikor a férfiak rá­gyújtanak, a gyufa lángját tenye­rükkel bástyázzák körül, ö is meg­próbálta, de hiába. Arinka már-már csüggedni kez­dett. De hirtelen mentő ötlete tá­madt. Amikor Cimljanszkban Rjab- csikowal kijöttek a moziból, a fiú cigarettázott. Arinka megfigyelte, hogy a cigaretta parazsa megvilágí­totta a fiú arcát'. Ismét visszaszaladt a sátorba. Ki­vett egy cigarettát a csomagból, rá­gyújtott. Szörnyű keserű, maró ízt érzett a szájában. Könnyezni és kö­högni kezdett, de a cigaretta vége valóban, kis világos kört teremtett maga körül. Arinka úgy megörült ennek, hogy megfeledkezett a ciga­retta kellemetlen ízéről is. A mér­céhez sietett és végre sikerült le­olvasnia az adatokat. — Hőmérséklet 20 fok — ismétel­gette magában. Majd a szélmérőt olvasta le. — Szélsebesség 12 méter másod percenként — mormolta magában. A szélmérőtől a nedvességmérőhöz ment. Hogy megvizsgálhassa a ké­szüléket, lábujjhegyre állt. Nagyo! szívott a cigerattából. — Csapadék nincs. Megjegyezzük — megjegyezzük — ismételgette újra Végre a vízbe süllyesztett hőmé­rőre került a sor. Most mit csinál­jon? A dühös hullámok mintha ösz- szebeszéltek volna, tajtékozva csap­kodták az ingó hidat. Arinka kény­telen volt letérdelni, hogy hozzáfér­jen a hőmérőhöz. De abban a pil­lanatban, amikor a cigaretta fényé­nél sikerült leolvasnia a hőfokot, egy hullám hátbacsapta és a vizbe sodorta. Arinka nem tudott úszni és kétségbeesve csapkodott össze-visz- sza. Izgalmában első pillanatban ész­re sem vette, hogy a lába talajt ért. — Na tessék, még meg is füröd- tem — miután egész testében resz­ketve mászott ki a vízből. Befutott a sátorba, s ledobta ma­gáról a vizes holmikat. Magárasze- dett minden ruhadarabot, amit csak a sátorban talált és lefeküdt a szú­rós pokróc alá. Még sokáig reszke­tett. míg el tudott aludni. Már p irkád ni kezdett, ami­kor felébredt. Az átélt izgalmak amúgy sem hagyták volna tovább aludni, így elhatározta, hogy foly­tatja a kimutatást. De előbb kiné­A sziget déli szélén lévő rozoga lábakon álló kikötőhídhoz ment. Er­meredek partot. Arinkát megijesztet­te szerelték a vízbe süllyesztett sú- te a hirtelen időváltozás. zett, nem tett-e valami kárt a vi­har a műszerekben. A tengeren va­lami fehér pontot látott közeledni. Húsz perc múlva az obszervatórium motorosa már ott ringott a sziget kikötőjében. A szokottnál jóval ko­rábban jött. Nyugtalankodtak Ciml­janszkban az újonc sorsa miatt. Misa Rjabcsikov megszorította Arinka kezét. — Nem félt? — kérdezte. — Nem, nem ... Cseppet sem fél­tem ... — felelte bizonytalanul Arin­ka, akit megzavart Rjabcsikov szí­vélyes modora. Elhatározta, hogy feltétlenül megmossa a fiú fejét a rendetlenségért és a bejegyzésnél el­követett mulasztásért. — Levelet hoztam magának, — s Misa gyűrött levelet húzott elő a zse­béből . Arinka beszállt a motorosba ké­nyelmesen elhelyezkedett az ülésen és felbontotta a levelet: „Hogy vagy rég nem látott kis­lányom? Nálunk semmi újság. Hát te, virágszálam, hogy élsz Cimljan­szkban? Hol vettéi ki szobát? Ren­des háziasszonyod van, nem drága a bér?... írd meg, hogy mikor kapsz lakást az új házban. Milyen a munkahelyed, hogy megy az iro­dai munka? Mégegyszer kérlek, ne menj közel a tengerhez, ne fürödj, mert veszélyes. Remélem, nem men­tél ki gyakorlati munkára. Ne járj fiúkkal..és még sok hasznos ta­nács. Arinka önkéntelenül felnevetett. „Elkéstél a tanácsokkal anyácskám. Minden pont ellenkezőképpen van, mint ahogy te szeretnéd. Mégis min­den nagyon jól van így. Uj életet kezdtem, felnőtt embernek való életet." És sohasem válók meg a tengertől. Arinka a távolba tekintett. A sima, selymesfényű tenger a reggeli köd fátyolén keresztül frissen csillogott. A sziget pedig egyre kisebb, kisebb lett mögötte.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents