Tolnai Napló, 1953. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-15 / 191. szám

2 A [' L O 1953 AUGUSZTUS 15 Az ENSZ közgyűlésének ülésszaka előtt Newyork (TASZSZ) Az ENSZ székhelyéről származó jelentés sze­rint az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének vezető amerikai diplomatái a közgyűlés ülésszakának megnyitá­sa előtt tanácskozni szándékoznak „az összes olyan diplomatákkal, akik támogatják a nyugati országokat.“ A New-York Journal American című lapnak az ENSZ székhelyén működő tudósítója azt hangoztatja: a közgyűlés ülésszakán résztvevő amerikai, angol és francia küldött­ségek vezetőinek „nem áll szándéká­ban“ megengedni, hogy a közgyűlés ülésszakán megvitassák az indokínai kérdést és a Kínai Népköztársaság ENSZ-beli jogainak helyreállítását érintő kérdéseket. A „Pravda64 Dulles luklói nehézségei ról Moszkva (TASZSZ) 1. Alekszand rov i „Pravda“ nemzetközi szemle­rovatában Dulles amerikai külügy­miniszter Japánban tett látogatásál kommentálja. Dulles — írja Alekszandrov — úgy látszik arra számított, hogy uta­sításainak és parancsainak teljesí­tésére Tokióban ugyanolyan szolgai készségre talál, mint Dél-Koreában é<= feltételezte, hogy tokiói látogatá­sa Japán fegyverkezési ütemének haladéktalan fokozásához vezet. Jo- szida japán miniszterelnök azonban kijelentette, hogy Japán ezidősze- rint négy hadosztálynál többet nem állíthat fel. A 7 Icimada japán bank elnöke Duües-szal folytatott beszélgetése során kivívta azt. hogy az Egyesült Államok „magukravállalták a vé­delmi kiadásoknak azt a részét, amely veszélyeztetheti a japán költ­ségvetés egyensúlyát.“ Dulles az Egyesült Államokba tör­tént visszatérése után kijelentette, hogy Japan nem fejt ki elegendő erőfeszítést „önvédelme“ terén. Japán pénzügyi körei támogatják Joszida miniszterelnök álláspontját. Azt tartják ugyanis, hogy nem ki­elégítő tőkebefektetések és rendkí­vül lankadt üzletmenet mellett Ja­pán nem viselhet el a mostaniaknál nagyobb katonai kiadásokat és Ja­pán „többet veszít, mint nyer“, ha az amerikai katonai „segély“ elfoga­dásával kapcsolatban kénytelen lesz korlátozni a demokratikus táborhoz tartozó országokkal folytatott keres­kedelmét. Hogyan történt az, — veti fel a kérdést Alekszandrov — hogy Japán uralkodó körei ellentmondani meré­szeltek Dullesnak? Japánban egyre viharosabban hang zanak a tiltakozások a Japánra kényszerített végzetes háborús poli­tika. az amerikai megszállás ellen. Egyre többen látják Japán megmen­tésének útját a szomszéd államokkal való egészséges kapcsolatok megte- "emtésében. az egészséges külkeres­kedelem kiépítésében. Ez a nézet különösen elterjedt a koreai fegy­verszünet megkötése óta. A japán népnek egyre eltökéltebb '.ándéka. hogy megvédje nemzeti "üggetlenségét, — írja befejezésül Alekszandrov. ÁUa'cnos választások a K»nai Népköztársaságban Moszkva (TASZSZ) Az „Izvesz­tyija“ közölte A. Martinov tudósítá­sát, amely a Kínai Népköztársaság helyi népi gyűléseinek választásai­val foglalkozik. A központi népi kormány határozata szerint májustól megkezdődtek a választások a helyi népi gyűlésekbe: 280.000 Hsziangban (több falut magában foglaló közigaz­gatási terület), többezer kisváros­ban és' törvényhatósági körzetben Ezekben a közigazgatási egységek­ben a helyi népi gyűlések képvise­lőn közvetlenül választják. 1953 végén összehívják a megyék és tartományok helyi népi gyűléseit amelyeknek képviselőit a hsziangot- kisvárosok és törvényhatósági kör­zetek népi gyűlései választják meg Ezután összehívják a Kínai Népköz­társaság Legfelső szervét, az ossz kínai népi gyűlést. Kínában a helvi népi gyűlések vá­lasztásai nagv lépéssel viszik előre a népi demokratikus rend további megszilárdításának ügyét. A Kínai Népköztársaság fejlődése szempontjából hatalmas jelentőségű lesz az először összehívott összkínai népi gyűlés, amelynek megközelítő­en ezerkétszáz tagja lesz. Az összkinai népi gyűlés megvitat­ja és meghatározza a népi demokra­tikus rendszer további fejlődésének és megszilárdításának útját Kíná­ban. Az összkínai népi gyűlés napi- ••enr**ébe beiktatták az alkotmány '(fogadásának megvitatását és az dső ötéves terv irányelveinek jóvá­hagyását. Emellett az összkínai né­ni gyűlés megválasztja az új köz- nonli népi kormányt, amely az ösz- 'zes nemzetiségek, az összes demo­kratikus pártok, az összes néni szer­vezetek. az egész ország egységfront- ónak kormánya lesz. A Kínából érkezett jelentésekből kitűnik, hogy a már lezajlott vá­lasztásokon a választóknak több, mint kilencven százaléka résztvett. FI(íredet!en^óar Dini;í új kereskedelmi Koppenhága (TASZSZ) A dán la- pok közölték annak az angol-dán '<•'! i-.'skédeirni szerződésnek szöve­get. amelynek alapján Dánia az 1953— 55 években sertéshús! szállít Angliába. A szerződés értelmében » dán sertéshús korábbi árát 7.45 szá­zalékkal csökkentenék. Az exportra dolgozó dániai vágó­hidak közös kereskedelmi osztályá­nak vezetője. Lauritsen kijelentette a ..Nationaltidende“ című lap mun­katársának: ..Természetesen nem vagyunk túl­ságosan megelégedve az új szerző­déssel. Nem valami különös öröm mel kötöttük meg“. ii «i/ Amrliával kötött szerződés miatt A „Landog folk“ című lep pedig ■gv ír: „Árleszállítás és a termelés csök­kentése— ezeket a feltételeket ál- htja piánk a Nyugattal folytatott kereskedelem. Ilyen körülmények űzött feltétlenül nagyobb figyelmet kell szentelni a Kelettel folytatott kereskedelemnek ... Támadó keres­kedelmi politikát folytatni ma ve­szélyesebb. mint valaha. A nyugati világ gazdasági válsága, amely az új ••zerződés megkötésével közvetlen közelünkbe jutott, elkerülhetetlenül tovább fog éleződni.“ A szovjet-iráni veavesbizotíság első ülése Teherán (TASZSZ): A szovjet­iráni vegyesbizottság augusztus 13- án megtartotta első ülését az iráni külügyminisztériumban. A tárgyalásokon iráni részről Fa- temi külügyminiszter, Mefta külügy­miniszterhelyettes és Teimur kül­ügyminiszteri titkár vesz részt. Szovjet részről a tárgyalásokon Lavrantyev, a Szovjetunió iráni nagy követe, Orlov követ, valamint Vo ronyin, a nagykövetség első titkán és Szimonenko, a nagykövetség má- »od titkára vesz részt. A stáFerorszt g 'ar'om ny' tormánv vezetője az egészséges nemzetközi kereslede'em mellett Bécs (TASZSZ): Sajtójelentések szerint Krainer, a stájerországi tar­tományi kormány vezetője, a leib- nitzi ipari és mezőgazdasági kiállí­tás megnyitása alkalmával mond itt beszédében a népi demokratikus or­szágokkal való kereskedelemnek az Amerikai Egyesült Államok által Ausztriára kényszerített korlátozása ellen nyilatkozott. „Ausztria — mondta Krainer, — mint kicsiny ország, teljesjogú part­nerré csak abban az esetben válhat, ha lehetővé teszik számára. hogy ■gészséges kereskedelmi kapcsolato­kat teremtsen a szomszédállamok- kal. amelyek Ausztria természetes kereskedelmi partnerei." Rövid külpolitikai hírek BERN A svájci sajtó jelentése szerint a francia vasutassztrájk miatt Svájc és Franciaország között megszakadt a vasúti forgalom. A svájci szövetségi posta-, telefon­os távíróigazgatóság közli, hogy Franciaországgal teljesen megsza­kadt a postai összeköttetés. NEWYORK William Douglas, az Egyesült Ál­lamok Legfelső Bíróságának tagja, kedden a sajtó képviselői előtt azt a követelést hangoztatta, hogy „fel kell venni az ENSZ-be a kommunis­ta Kínát." Douglas kijelentette, az Egyesült Államok igazságtalanok lennének, ha „támogatnák a franciákat Indo­kínában és az angolokat Iránban.“ Ez a politika csak ellenséget sze­rezne számukra azoknak a hazafiak nak körében, akik ezekben az or­szágokban függetlenségükért har­colnak. PARIS A „ITnformation" című lap közli, hogy a Franco-kormány jóváhagyta azt a spanyol—amerikai megállapo­dási, amelynek értelmében az Egye­sült Államok pénzügyi és gazdasági „segítséget“ nyújt Spanyolországnak spanyol területen fekvő nagyszámú katonai támaszpont ellenében. A lap szerint ez a megállapodás, a következő három pontot foglalja magában: 1. Spanyol támaszpontok átadása amerikai csapatoknak 18 évi időtartamra, 2. Amerikai „segít­ség" a spanyol vasúti- és gépkocsi- közlekedés fejlesztéséhez. 3. Külön­leges amerikai „segítség" a spanyol fegyveres erőknek. WASHINGTON Az Egyesült Államok és Nagy- britannia közötti ellentétek vissza­tükröződnek az Anglia és Líbia kö­zött nemrégiben megkötött szerződés amerikai sajtóvisszhangjában. Az Associated Press amerikai hír­ügynökség kommentárjából kitűnik , miért fordít oly nagy gondot az amerikai hírügynökség az angol—lí­biai szerződésre. Mint írja: „Líbiá­nak ... nagyon nagy szüksége van kívülről jövő pénzügyi segítségre." — „El kell végezni az utolsó simí­tásokat azokon a Líbia és az Egye­sült Államok között megkötendő megállapodásokon, amelyek hatal­mas amerikai légitámaszpont fenn­tartásával kapcsolatosak. Az angol- 'ibiai szerződés ratifikálása... eset­leg késleltetheti az Egyesült Álla­mok és Libia közötti végleges szer­ződést.“ A koreai íegyverszünet: egyezménnyel kapcsolatban Koreába érkezett indiai előkészítő csoport csütörtökön visszautazott Indiába Phenjan (Uj Kína): A 12 tagú in­diai előkészítő csoport augusztus 13- án kétnapos phenjani tartózkodás után visszautazott Indiába. Az R. K. Nehru, külügyi állam­titkár és Thorat vezérőrnagy, az in­diai hadsereg vezérkari főnöke ál­tal vezetett csoport augusztus 12-én 10 óra 30 perckor látogatást tett a koreai néphadsereg és a kínai népi önkéntesek főhadiszállásán. Az in­diai csoport tagjait a főhadiszálláson Csői Jen Gén almarsall, a koreai néphadsereg főparancsnokságénak helyettes parancsnoka és Li Csen- Min tábornok, a kínai népi önkén­tesek politikai osztályának vezetője fogadta. A fogadás során megvitatták, hogy a semleges nemzetek képvi­selőiből álló hazatelepitési bizottság miként intézze a nem közvetlenül hazatelepítendőnek minősülő hadi­foglyok ügyét. Déltájban Nam ír, a Koreai De­mokratikus Köztársaság külügymi­nisztere és Li Tom-Ken külügymi­niszterhelyettes fogadta Nehru, kül­ügyi államtitkárt. Az indiai csoport délután sajtó- értekezletet tartott. A sajtóértekezleten Nehru külügyi államtitkár kijelentette: India a ko­reai fegyverszünettel jelentős köte­lezettségeket vállalt magára, neve­zetesen, hogy a hadifoglyok hazate­lepítése feletti felügyelet céljából résztvesz a semleges nemzetek kép­viselőiből álló hazatelepítési bizott­ságban. A HASZNOS LECKE André tábornok, is­mert hitlerista tábor­nok volt. Hosszú időn át Kréta szigetének katonai parancsnoka volt, ahol válogatott kegyetlenséggel kínoz­ta a helyi laKosságot. Emiatt 1945-ben főbe- lovésre ítélték. Az íté- etet azonban nem haj­tották végre: a görög hatóságok megkegyel­meztek Andrénak ma­gas pártfogóira való tekintettel, s Nyugat- Némei'o:szágba utazott. André, ez a háborús bűnös a bonni „tör­vényszék“ szerint 1500 márka nyugdíjat kap havonta, vagyis ötször- hatszor annyit, mint egy nyugatnémetorszá­gi szakmunkás. De úgy látszik, a nyugalmazott tábornokot elfogta az irigység. Kollégái, aki­vel a Wehrmachtban együtt szolgált, már magas pozíciókat tölte­nek be Bonnban, őt oecig még mindig a feledés homálya veszi körül! Ezért azután André tábornok elha­tározta, hogy beszédet mond Majna-Frank- furtban „Leszámolás 1945 embereivel“ cí­men, ami alatt azt ér­tette, hogy le kell szá­molni azokkal az anti­fasisztákkal, akik 1945- ben a Hitler által le­rombolt ország helyre­állításához láttak hoz­zá. Nyugat-Németország- ban megszokottá vál­tak a fasiszta bűnösök revansiszta beszédei. De André tábornok nyilvános szereplésé­nek mégis kissé szo­katlan folytatása volt. ... A tábornok fellé­pett a szónoki emel­vényre és elkezdte har­sogni „beszédét“. Ez persze nem volt más, mint szabványos mili­tarista náci propagan­da. De a szónok a várt helyeslés helyett ilyen felkiáltásokat hallott a teremben: — Le a háborús bű­nösökkel! Ki a fasisz­tákkal! Az „előadás“ füstbe ment. A teremben egy- begyült munkások el­hallgattatták a tábor­nokot. Amikor André és a vele egyhúron pendülők megpróbál­ták az ülést folytatni, dulakodás támadt. — Mint a későbbiekben kiderült, a póruliárt tábornokot úgy fejbe­vágták, hogv kórházba kellett szállítani ... Amikor a táborno­kot elvitték, folytató­dott a gyűlés: ezúttal azonban már az anti­fasiszták beszéltek, akik a német nép aka­ratából kijelentették, hogy meg kell akadá­lyozni a nácik újbóli hatalomrajutását. A volt militarista hadfiak, akik most ki­használják a kedvező konjunktúrát, ne re­ménykedjenek abban, hogy a német nép örökre elhalasztja a leszámolást szerencsét­lensége okozóival — mondotta az egyik szó­nok, aki a militariz- mus újjászülése elleni harcra szólította fel a haCgatóságot. Nyugat-Németország- ban igen sokan osztják ezt a véleményt. így például a „Frankfurter Rundschau“ közölte ol­vasójának, Herman Reutnak a levelét, amely a többi között a következőket mondja: „Csak nem gondolja André úr, hogy talál ma olyan ostobákat, akik hajlandók náci szólamait meghallgat­ni?... Tűnjön e! újból a feledés homályába, ahol 1945 óta tartóz­kodott. Itt az ideje, a nyugalmazott tábornokok elhallgas­sanak, hisz úgv sincs mit mondaniok szá­munkra.“ André tábornok elő­adásának története in­tő leckéül szolgálhat a fékevesztett nyugatné­metországi militarist^ klikknek. 4lk»(niáiiy|ogok a árnyékában Az elnyomott népek .szomorú sorsa Amerikában Az USA-ban rendkívül ala­csony a néger nők munkabére. — Amint a „Worker" című lap közli, a néger nők átlagos keresete csak­nem evyharmadával kevesebb a fe­hér nők kereseténél és sokkal ke­vesebb a fehér férfiak kereseténél A négerek helyzete na gvon súlyos az Amerikai Egyesült Államokban. A néger anya egészségtelen kö­rülmények között, minden orvos: segítség nélkül szüli gyermekét. En­nek következtében a néger csecse­mők halálozási arányszáma az Egye­sült Államokban még a szédített hi­vatalos adatok szerint is 21.2 szá­zalékkal magasabb, mint a fehére­ké. Az Egyesült Államok lörvénve' szerint néger nem fekhet be a fe­hérek számára létesített kórházba Ami pedig a néger kórházakat il­leti. azokból igen kevés van Ame­rikában. Még az amerikai burzsoá lapok is kénytelenek beismerni hogy a négerek magas halálozási arányszámának okai a rossz mun­kakörülmények, a hiányos táplál­kozás. a súlyos lakásviszonyok, a munkanélküliség és a faji megkiilör böztetés. Ugyancsak az amerikai burzsoá lapok szerint a négerek át­lagos életkora körülbelül tíz évve1 alacsonyabb, mint a fehéreké. A né­gerek halálozási arányszáma 16 százalékkal, a gyermekhalandóság pedig 55 százalékkal magasabb, mint a fehéreké. Mississippi államban minden két­ezer néger lakosra egy kórházi ágy jut. Hogy elképzeljük, milyen is a négerek számára létesített amerikai kórház, elegendő idézni a ..Saturday Evening" című laDból a következő két: „Az ágyak lábát egy vízzel teli fazékba kell helyezni, hogy a sva' bogarak ne másszanak fel a betegek re". Több eset ismeretes amikor utcai balesetek következtében igen súlyosan sérült négerek meghaltak orvosi segítség hiányában. így tör­tént ez Daiton városban is (Geor­gia állam).* Juliette Derricat tanár­nő és Edna Johnson főiskola hall­gató autószerencsétlenség következ­tében súlyosan megsebesül'. A váro­si kórház nemcsak a szenvedő né­ger nők felvételét tagadta meg. ha­nem még elsősegélyben sem része­sítette őket. Az Egyesült Államokban a néger gyerekek nem tanulhatnak együtt a fehérekkel. Dél-Karolina állam al­kotmányának 11. cikkelye így hang­zik: ..Az egyik fajhoz tartozó gyer­mekekek nem járhatnak más faj­hoz tartozó gyermekekkel egy is­kolába.“ Oklahoma állam alkotmá­nya kimondja: ..A fajoknak el kell különítve lenniök egymástól." Tizenkilenc államban ésCo­lumbia körzetében, ahol Washington, az Egvesült Államok fővárosa fek­szik, törvénybe iktatták az elkülö­nített oktatást. ..Néhány iskolát a négerek építettek maguknak régi széldeszkából és korhadt faanyag­ból — írja Wilkerson, a négerek ok­tatási instruktora. — Sem táblák, sem padok nincsenek: a gyermekek úgy írnak, hogy a térdükön tartják füzeteiket... Semmi felszerelést nem kapnak egész évre, kivéve a padló­kefét.“ A néger iskolák túinyomó része egy szobából áll. Az Amerikai Egyesült Államok­ban több, mint húsz cenzus van. amelyek korlátozzák a négerek rész vételét az ország politikai életében. A négernek az egyik cenzus sze­rint el kell tudni mondania angol nyelven, mit tartalmaz az Egyesült Államok alkotmánya. Egy másik cenzus szerint a négernek olyan összegű ingatlan vagyonnal kell ren­delkeznie. amelyet valójában nem képes előteremteni. A négerek jogfosztott helyzetét bi­zonyítják a következő tények: 30 ál­lamban tilos a fehér fajhoz tartozó személyek házassága négerekkel, in­diánokkal. Alabama államban két évtől hét évig terjedő börtönbünte- léssel. Louisiana államban öt évi? ‘erjedő börtönbüntetéssel sujtiák azokat, akik vegyesházasságot kői nek. A négerek az Egyesült Államok­ban csak külön negyedekben teio- oedhetnek le. „A néger kerület min-, dig a szegénynegyedekben, a váró* 'egrendezetlenebb részén fekszik — (rja G. Haywood ..A négerek fel­szabadítása" című könyvében. — A néger nyomorúságban, félig beom­lott. élősdiektől hemzsegő viskókbar '•akik." Ugyanilyen nehéz az ame­rikai indiánok helyzete, akik közű mindössze körülbelül négyszázezrer maradtak. Az indián törzseket kü- ’ön kerületekbe, az úgynevezett re- zervációkba tömörítették. A rezervá- ciók szántóföldié — írja az egvik újságíró, — „ahhoz is keveset te­rem. hogv a nyulakat eltartsa." A: indián törzsek ilyen körülmények között nyomorban tengődnek és ki­halásra vannak Ítélve. A gyermekhalandóság az indiánok között elképesztő, A Sziu-törzsben például minden tíz gyerek közü" egy már a születés utáni első napor meghal. A Daily Worker című ame­rikai lap szerint minden ezer in­diánból körülbelül háromszáz ha meg tüdővészben. Az ország égés; északnyugati részén és Alaszka te­rületén az indiánok számára mind­össze egy kórház van. Az amerikai imperialisták faj elméletükkel gyengíteni akarják a; általuk elnyomott népek nemzeti­felszabadító mozgalmát. A megcsú­folt „Szabadság“-szobor árnyékába* is'— akárcsak a többi kapitalista országban, napról-napra erősödik 33 elnyomott, jogfosztott népek moz­galma, szabadságuk kivívásáért.

Next

/
Thumbnails
Contents