Tolnai Napló, 1953. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-26 / 199. szám

2 1953 AUGUSZTUS 28 IN APLÓ A francia dolgozó törne :ek szakszervezeti hovatartozásukra való tekintet nólküi kitartanak harcos jelszavuk mellett: „Létfontosságú jogainkból nem alkuszik le senki semmit!“ Emelkedik a moszkvai áruházak forgalma. A képen lévő egyik csemege áruházban naponta sokezer dolgozó fordul meg, hogy beszerezze a kü lönbözö elsőrendű minőségű ételeket, italokat. KÜLFÖLDI HÍREK Páris (MTI): A Force Ouvriere és a OFTC egységbontó cselszövései el­lenére a francia dolgozó tömegek a harcos szolidaritás jegyében folytat­ják politikai tömegakciójukat a mo- nopóltőkések kormányonlévő ügy­nökeinek támadásai ellen. Harcos szolidaritásuk jelszava: „Létfontos­ságú jogainkból nem alkuszik le sen­ki semmit!" A CGT hétfőn nyilatkozatot tett közzé, amely leszögezi: több, mint kétmillió dolgozó még szorosabban összefogva és nagyobb számban, mint bármikor a sztrájkmozgalom kitöré­se óta, kiépíti egységét, hogy meg­buktassa a szakadár szakszervezeti szövetségnek a dolgozók létfontossá­gú érdekei elárulására és áruba bo­csátására irányuló mesterkedéseit. Szerte az országban újabb akció- egység-bizottságok alakultak, ame­lyeknek Force Ouvriere- és CFTC- beli tagjai erélyesen követelték áru­ló vezetőiktől, hogy lépjenek vissza a kormánnyal kötött paktumaiktól. A személy- és teherszállító vona­tok .forgalma az egész országos háló­zaton továbbra is szünetel. • Nord- és Pás de Calais-megyék- ben,. a legnagyobb szénmedencék te­rületén a sztrájkegvség 98 százalé­kos, Moselle megyében 96 százalé­kos. A Haut-Rhin megyei kálibá­nyákban a dolgozók száz százaléka sztrájkban áll. Sok bányavidéki vá­rosban, így Gard megyében is, ahol a rohamrendőrség megszállta a bá­nya területét, az üzleteket hosszabb- rövidebb ideig szolidaritásból zárva tartották. ' ’ Párisban éppúgy, mint a vidéki nagyvárosokban most már 18 napja szilárd egységben folytatódik a gáz­művek és villanytelepek dolgozóinak sztrájíkmozgalma. A sztrájkmozga­lom száz százalékos, Marseille, Lyon, Bordeaux. Brest, Rouen. Dijon, Stras­bourg, Lille és Nice városokban. Folytatódik a városi villamosok dolgozóinak sztrájkja. Egyes párisi postahivatalokban, ahol az alkalmazottak szombaton múnkábaálltak, hétfőn ismét távol­maradtak munkahelyeiktől. Nord megyében valamennyi üzem leállt, még olyan kisipari üzem is, amely csak hat dolgozót foglalkozta­tott. A sztrájk teljesen megbénította a Pás de Calais-megyei Lens üze­meit, ahol több, mint húszezer mun­kás sztrájkol. Loire megyében a sztrájkolok száma negyvenezer, Nan- tesben 15 ezer, Kelet-Franciaország- ban leállt az Aciéries de Longwy hatalmas kohóművek valamennyi gyárrészlege. Dunkerque, Rouen, Dieppe, Bou­logne sur Mór és St. Malo kikötői­ben minden dokkmunka szünetel. Marseille és Aix en Provence vá­rosokban a sütőipari munkások hét­főn 48 órás sztrájkba kezdtek. A dohány- és gyufaipari dolgo­zók sztrájkmozgalma változatlanul tovább tart. A párisi körzetben és a legtöbb vidéki városokban a közüzemi al­kalmazottak tovább sztrájkolnak. A párisi közkórházak alkalmazottainak Páris (MTI): A nemzetgyűlés el­nökségi irodájához 228 képviselő in­tézett táviratot vagy levelet, amely­ben kérte a nemzetgyűlés összehí­vását. A 228 képviselő közül 211 megerősítette aláírásának hitelessé­gét, ami azt jelenti, hogy számuk kettővel magasabb, mint amennyire a törvény értelmében a nemzetgyű­lés égybehívásához szükség van. Herríót, a nemzetgyűlés elnöke kö­zölte, hogy megvizsgálják az alá­írások hitelességét: a „vizsgálat" so­rán a kommunista képviselők tilta­kozása ellenére az elnökség tagjai­Páris (MTI): A Francia Kommu­nista Párt kedden felhívást bocsátott ki, amelyben megállapítja: a nem­zetgyűlés elnökségének döntése azt jelenti, hogy az elnökség tagjainak többsége minden kétséget kizáróan merényletet követett el. Az a tény, hogy elutasították a nemzetgyűlés egybehívására vonatkozó kérelmet, elárulja a kormánynak azt a szán­dékát, hogy nem mond le a nyomor- rendeletek politikájáról. A nemzetgyűlés összehívását sür­gető kérelem elutasítása azt jelenti, hogy a kormány fél a parlamenti vita következményeitől és a töme­gek akciójának parlamenti vissz­sztrájkmozgalma épp olyan egyön­tetű, mint augusztus 7-én, a mozga­lom első napján. Ez a lépés — írja a lap — telje­sen felkészületlenül ért bennünket. A lap kifejezi aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Ál­lamok és szövetségesei között „ellen­tétek merülhetnek fel a javasolt össznémet állam semlegesítésének kérdésében.“ Berlin (ADN): Wilhelm Pieck, a Német Demokratikus Köztársaság elnöke niederschönhauseni hivatalá­ban fogadta a Moszkvából hazatért rormányküldöttséget. . Költözik a morvái egyelem A moszkvai egyetem költözik új helyére, Európa legnagyobb épületé­be, amely a Lenin-hegyen emelke­dik. Az új épületben nagy a sürgés- forgás. 22-éri kezdődött meg öt fa­kultás — a földrajzi, geológiai, al­kalmazott matematikai, fizikai és ké­miai fakultások átköltözése. London (MTI): Selwyn Lloyd ál­lamminiszter. az angol küldöttség ve­hetője, az ENSZ közgyűlésnek a ko­reai kérdéssel foglalkozó ülésszakán, hétfőn New Yorkból Londonba re­pült. A DPA londoni jelentése sze­rint „Selwyn Lloyd hazautazása az angol' fővárosban feltűnést keltett, minthogy éppen abban a pillanat­ban történt, amikor áthidalhatatlan ellentét támadt az Egyesült Álla­mok és Anglia között India meghí­vásának kérdésében. Hz Egyesült Ál­lamok elutasítják, hogy India is résztvegyen a koreai értekezleten. Anglia ragaszkodik India bevonásá­hoz." * Berlin (MTI): A heidelbergi egye­tem hatvan iráni hallgatója vasárnap gyászünnepségen adózott a külföldi imperialista segítséggel Iránban vég­rehajtott katonai puccs áldozatai em­lékének. A heidelbergi és más nyugatnémet- országi egyetemeken tanuló iráni diákom kijelentették, hogy az új irá­ni kormánv a sah udvaroncaiból áll és sohasem. fogja elnyerni a néptö­megek bizalmát. * lf/l «49»? ....• Róma (MTI): Fechteler, amerikai tengernagy hétfőn reggel repülőgé­pen Rómába érkezett — jelenti az AFP. Fechteler megbeszélést foly­tat Einaudi köztársasági elnökkel, Pella miniszterelnökkel és Taviani hadügyminiszterrel, majd Nápolyba utazik. * Newyork (MTI): A Biztonsági Ta­nács szerda délután ül össze hogy tanulmányozza „ marokkói kérdés ügyében beterjesztett javaslatot. — Mint ismeretes, az ENSZ ázsiai—af­rikai országai indítványozták, hogy a marokkói szultán detronizálása és száműzése következtében előállott helyzet megvitatását tűzzék a Biz­tonsági Tanács napirendjére. Péking (Uj Kína): A Vietnami Hír- ügynökség jelenti, hogy a vietnami népi erők és a partizánalakulatök újabb sikereket értek el Eszak-Viet- namban. Augusztus elsején Nam-Dinh tar­tományban a népi erők két eredmé­nyes támadást hajtottak végre Dong- Fu és Do-Ksza francia őrhelyek el­len. Megsemmisítettek száz ellensé­ges katonát, köztük egy ezredest .és két őrnagyot. Augusztus másodikén a vietnami néphadsereg meglepetésszerű táma­dást intézett a Hadong tartományban lévő Ván-Dinh ellenséges őrhely el­len, harcképtelenné tett egy ellen­séges századot és elpusztított hat. motoros járművet. Hanam tartományban a milicisták a július 25-ével végétért egy hónap alatt 240 ellenséges katonát elpusz­títottak, illetve megsebesítettek. * Kairo: Az angol egyiptomi tárgya­lások héttőn délután Karioban újra megkezdődtek — jelenti az AFP. * London (MTI): Hétfőn este bér­emelési követelésének kiharcolására közel ezer villamosipari munkás szüntette be a munkát, többek kúr zött az aldermastoni atomkutató in­tézetben is. A villamosipari munká­sok szakszervezetének vezetősége be­jelentette, hogy támogatja a munká­sok sztrájkját! * Keszon (Uj Kína): Amerikai hadi- 'ogságbóf hazatért újabb két• koreai iadilogoly halt bele augusztus 21 én. illetve 22 én a fogságban szerzett mérgesgáz sérüléseibe. Mindketten augusztus 10-én sebesültek meg a Kc- csedo szigeti 15. számú hadifogolytá­bor 2. számú táborrészlegében-. Hazatért szemtanuk elbeszélése szerint augusztus 10-én. és ll-én a hadifoglyok közül többen meghaltak az amerikai katonai kórház 64. szá­mú kórtermében. Amerikai lap a német kérdéssel kapcsolatos legutóbbi szovjet jegyzékről Newyork (TASZSZ) A „Courier Journal“ című Louisvilleben (Ken­tucky) megjelenő lap vezércikkben foglalkozik a szovjet kormánynak a német kérdéssel kapcsolatos jegyzé­kével és a szovjet politika „rendkí­vül bölcs lépésének“ nevezi a jegy­zéket. Wiike m P eck ogaiüa a Szovie lin óban járt kormfnyHi'dötiséget Az iráni helyzetről Teherán (MTI): Mint a Reuter je­lenti, Moszadik, letartóztatott iráni miniszterelnököt a teheráni tiszti klubból elszállították és börtönbe vetették. A rendőrség nem hajlandó közölni, melyik börtönbe vitték Mo- szadikot. Zahedi tábornok kijelentette, hogy Moszadikot rövidesen törvényszék elé állítják, és azzal fogják vádolni, hogy „fellázadt a törvényes kor­mány ellen." Teheránban további letartóztatá­sok történtek. Hírügynökségi jelentések szerint nem erősítették meg azt a korábban elterjedt hírt, hogy Fatemi. volt kül­ügyminisztert meggyilkolták. A francia nemzetgyűlés elnökségének reakciós többsége elutasíloifa a parlament összebívására vonata kérelmet Á Francia Kommunista Párt felhívása nak reakciós többsége kétségbevonta négy kommunista képviselő aláírásá­nak hitelességét. Ezzel leszállítot­ták az érvényes aláírások számát kétszázhétre. Az MRP szélsőjobbol­dali szárnyának néhány tagja, to­vábbá a gaulleista és az úgynevezett független képviselők egyrésze támo­gatta Herriot mesterkedéseit. A nemzetgyűlés elnöksége ilyen előzmények után a szavazás során nyolc kommunista és szocialista sza­vazat ellenében a reakciós többség tíz szavazatával úgy határozott, hogy nem hívja össze a nemzetgyűlést. hangjától, hogy a kormány joggal fél attól, hogy saját többségének kép­viselői meghallják a nép hangját. A Francia Kommunista Párt fel­szólítja kilencvenhét nemzetgyűlési képviselőjét, intézzenek az elnökség­hez újabb kérelmet a nemzetgyű­lés sürgős egybehívása érdekében és tudomásul veszi a szocialistáknak azt a határozatát, hogy ugyanígy fog­nak cselekedni. A Francia Kommunista Párt fel­hívja a kommunistákat és a szocia­listákat, hogy haladéktalanul tár­gyalják meg és közösen szervezzék meg a nemzetgyűlés összehívását cé­lul tűző akciót. Egyik oldalon a dolgozók igényeinek fokozott kielégítése — másik oldalon a nyomor politikája Moszkva. (TASZSZ) Gyors ütem­ben emelkedik a közszükségleti cik­kek gyártása a Szovjetunióban. így például ebben az évben 30 százalék­kal több karórát gyártanak, mint ta­valy. Huszonegy százalékkal növek­szik a kerékpár gyártása. Az ország üzleteiben ebben az évben 44 száza­lékkal több varrógép, jóval több házi jégszekrény, gramafon cs egyéb áru kerül forgalomba, mint az el­múlt évben. Az élelmiszeripar dolgozói az idén másfélszer annyi kenyeret sütöttek búzalisztből, mint 1950-ben és sokkal több csokoládét, cukorkát és egyéb cukrászsüteményt készítenek. Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunió j gépipari vállalatainak munkásai és ^ alkalmazottai a háború utáni évek- f ben közel két millió négyzetméter A lakóterületet kaptak. A A gépipari munkások számára az f idén' kilencszáz millió rubelt — há- J romszázhatvan millió rubellel töb- \ bet — irányoztak elő e célra, mint \ 1951-ben. Ezenfelül mintegy 140 mii- \ lió rubelt fordítapak kulturális in- \ tézmények építésére. J * f Peking (Uj Kína) A kínai parasz- \ tok még sohasem takarítottak be f olyan gazdag termést, mint az idén. ^ Amint azt az állami terv előírta. ^ gabonából 7.2 százalékkal, gyapotból a pedig 7.6 százalékkal többet termel- i tek. mint a tavalyi rekordtermés ^ idején. f fokozatos áttérésnek, az élenjáró szovjet munkamódszerek elterjedésé­nek, a korszerű mezőgazdasági gé­pek és szerszámok használatának és a munkaversenynek köszönhetők. A parasztság több, mint 40 százaléka már szervezetten művelte földjét. * Tirana (ATA) Albánia villamosítá­sa mérföldes léptekkel halad előre. A hő- és vízierőművek számának állandó gyarapodása az ország vil- lanyenergia-termelésének rohamos növekedését eredményezi. Albánia erőművei 1953 első negyedében 37.7 százalékkal több villanyenergiát ter­meltek, mint a- múlt év hasonló idő­szakában. Albániában minden évben sok faluba vezetik be a villanyt. Ez év végéig például nyolcvan százalékkal több faluban gyullad ki a villany­fény, mint az elmúlt évben. r» Hazánkban a gyárak, üzemek dol­gozóinak jobb ellátásáért nagymér­tékben fejlesztették az üzemi élel­mezést. Egyre több az olyan üzemi kony­hák száma, ahol — szovjet példára — már megvalósították az étlap sze­rinti étkezést. Az úgynevezett „elő­fizetéses ebéd“ mellett olcsó üzemi áron négy-ötféle — étlap szerint vá­lasztható ételt fogyaszthatnak a dol­gozók. Ebben az esztendőben még mintegy 100 üzemben vezetik be az éttermi jellegű étkeztetést. 1954 vegéig pedig az ország összes üzemi konyhájában étlap szerint is kiszolgálják a dol­gozókat. Az idei bő termés eredményeként megjavult az üzemi konyhákban fő­zött ételek minősége, de megjavult, bővült a választék is. Az üzemi étkeztetés színvönalat emelik az üzemekben létesített büf- fék is. ­Hága (TASZSZ): ’A holland sajtó közli, hogy az ország gazdasági hely zelp tovább romlik. Az utóbbi hóna­pok folyamán — írja a ,.De Waar- heid‘‘ ismét fokozódott a munkanél­küliség és emelkedtek az árak. Az AfSfP, holland hírügynökség közli, hogy július és augusztus fo­lyamán több iparágban jelentősen lokozódott a munkanélküliség. Stockholm (TASZSZ): A svéd la­pok közlése szerint az arvikai ,.Ar- vika Werken R. T." mezőgazdasági gépgyár, amely Nyugat-Európa leg­nagyobb ilyen gyára, a kiéleződő vi­lágpiaci konkurrencia miatt csak­nem harminc százalékkal csökkenti termelését. A gyárigazgatóságnak az a szándéka, hogy a közeljövőben el­bocsátja a munkások egy részét és bevezeti a négynapos munkahetet. A norbetteni állami kohóműben is küszöbön áll a kohóüzem bezárása, mert a gyár nem tudja eladni ter­mékeit. * Szófia (BTA): Az „Embrosz" című görög lap arról számol be hogy a görög középiskolái tanárok a na­pokban konferenciát tartottak. Az el­hangzott jelentések siralmas képet nyújtanak az ország oktatásügyi hely zetérőf. Többek között kitűnt, hogy Görögország lakosságának 42 száza­léka analíabéta. A nagyszerű terméseredmények jórészt a közös gazdálkodásra való Korlátozott kapacitással dolgoznak a közszükségleti cikkeket gyártó üzemek Jugoszláviában Moszkva. A „Za Szocijaliszticsku Jugoszláviju“, a Jugoszláv Hazafiak Szövetségének Moszkvá­ban megjelenő lapja írja: A jugoszláv kormány az utóbbi két év során fokozatosan korlátozta a polgári szükségleteket ellátó üzemek termelésének kapacitását. Ezekben az üzemekben a termelést harmincöt-hatvan százalékkal csök­kentették a „tervek“ szerint. Egyes üzemek azonban még ennél is kevesebbet termelnek. A zöldségfélé­ket feldolgozó üzemek mindössze 28 százalékban, a gyümölcsfeldolgozó üzemek pedig 23 százalékban hasz­nálják ki a kapacitást. Az „Indeksz“ című jugoszláv gazdasági statisztikai folyóiratból kitűnik, hogy igen sok közszükségleti cikk termelése nemcsak 1948-hoz viszonyítva, hanem a háború előtti 1939-es év termeléséhez viszonyítva is lényegesen csökkent. A gyapotszövetgyártás 1952-ben 1948-hoz viszonyítva 30 százalékkal, a lábbeli­gyártás 44 százalékkal, a cukorgyártás 65 százalékkal esett vissza. Az idén tovább hanyatlott a közszükségleti cikkek termelése. Szerbia élelmezési iparának termelését ez év februárjában az elmúlt év hasonló időszakával összehasonlítva 48 százalékkal, a bőr és lábbeli gyártását 37 százalékkal csökkentették. A közszükségleti cikkek termelésének korlátozása igen károsan hat a dolgozó tömegek helyzetére, mert az áruhiányon és ezzel együttjáró áremelkedéseken kívül nagyarányú munkanélküliséget is eredmé­nyezett. Jugoszláviában ma a munkanélküliek száma eléri az ötszázezer főt. í

Next

/
Thumbnails
Contents