Tolnai Napló, 1953. július (10. évfolyam, 152-178. szám)
1953-07-30 / 177. szám
TOLNAI VnJú PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK* r l A MAI SZÁMBAN: G. M. Malenkov elvtárs üzenete Kim ír Szén elvtárshoz (2. o.) — A koreai fegyverszüneti egyezmény feltételei (2. o.) — A fegyverszüneti egyezményt kiegészítő ideiglenes megállapodás (3. o.) — 70 vagon gabona elcséplését vállalta Kiss János mözsi cséplőgépvezető brigádjával (3. o.) — Jelvényes sztahanovistákat avattak a Tolnai Selyemgubó raktárnál (4. o.) Nemzetközi szemle (4. o.) AZ MDP TOLNAMEGYEI PÄRTBIZOTTJÄGA'NAK LAPJA X. ÉVFOLYAM, 177. SZÁM AKA 50 FILLER CSÜTÖRTÖK, 1953. JÜLIUS 30 Pápfszenezefeink ellenőrizzék a tanácsok munkáját Népi demokratikus rendszerünk vezető, irányító ereje a Magyar Dolgozók Pártja, amelyet joggal saját pártjának ismer és fogad el nemcsak pártunk tagsága, hanem egész dolgozó népünk. További győzelmeinknek is a párt a szervezője. De érvényes az a marxista tanitás is, hogy a párt ereje, legyőzhetetlensége a párt egységében és a dolgozókkal, a néppel való szoros, elszakíthatatlan kapcsolatban van. Pártunk központi vezetősége 1953 június 27—23-1 ülése határozatának valóraváltásé ban igen nagy és felelősségteljes, de egyúttal igen szép és megtisztelő feladat vár egész dolgozó népünkre, különösen pártszervezeteinkre és párttagjainkra. A tömegkapcsolatok elmélyítésében különösen nagy jelentősége van annak, hogy most a cséplés, begyűjtés, másodnövényvetés munkáiban hogyan fűzik egyre szorosabbra kapcsolataikat párt- szervezeteink a tanácsokkal. Segíteniük és ellenőrizniük kell párt szervezeteinknek a tanácsok munkáját. Biztosítani kell a felsőbb tanácsszervek útmutatásainak végre hajtását, ellenőrizni a jelentések pontosságát, harcolni a törvények betartásáért, az esetleges önkényeskedések ellen a parasztok szükségtelen zaklatása ellen. Megyénk területén számtalan példa bizonyítja, hogy pártszer- vezeteink fokozottabb segítsége tanácsaink részére új és új lendületet ad a dolgozók lelkesedésének, munkalendületének. Ez mutatkozik meg például Kisvejkén is. ahol a megyében elsőnek fejezték be a gabonabeadást és kanták meg a szabadpiaci forgalmat. Tolna község tanácsa is úgy ért el kimagasló eredményeket a dolgozó parasztok mozgósítása terén, akár a növényápolást, akár a begyűjtést említjük, vagy az aratás-cséplés munkáját, hogy a tavalyinál fo- kozottabbann fogadta meg a párt- szervezet tanácsait, s nem utolsó sorban a pártszervezet ellenőrzése sem maradt el. Pártszervezet°ink ellenőrzése azonban nem lehet egyoldalú, különösen most a csép- lés. begyűjtés munkáiban. Nem szabad elfeledkezniük annak ellen őrzéséről, hogv a tanácsok meny- nvira segítik elő a dolgozó parasztok helyes kezdeményezéseinek felkarolását, a versenymozgalom kiszélesítését. Nyilvánvaló, hogy Paks község tanácsa is egyoldalú munkát végzett akkor, amikor igyekszik mozgósítani a dolgozó parasztokat a behordás befejezésére. a szemveszteségnélküli csép- lésre, a begyűjtésre. De ennek a község területén látható jele nincs. Pedig tudvalévő, hogy a népnevelők jó mozgósítása nyomán csaknem egvszerre hatvan dolgozó paraszt lépett párosver- senvbe egymással. Mégis a piactérrel szemben lévő versenytáblán mind az éleniáró gazdák, mind a lemaradó gazdák felirat alatt ezek közül e»vétlen nevet sem olvashatunk. Bizonvára e dicséret és bírálat nvomán még nagyobb lendülettel indulna meg a munka. De a fent említett sürgős munkák mellett a másodnövényvetés tervének teljesítése sem lehet kisebb jelentőségű feladat. De hogyan tud erre mozgósítani az olyan tanács, mint a döbröközi, amely július 21-én még mindig a 13-i értékelés szerinti állapotokról tud. Széleskörűnek kell lenni, tanácsaink mozgósító munkájának s ehhez kell segíteni pártszervezeteinknek jó felvilágosító, népnevelő munkával magának a tanács anoarátusának ellenőrzésével. Döbröközön Tóth elvtárs, a függetlenített párttitkár elmondotta, hogy a fent említett hibákért már megbírálta a tanácsot. S hogy mégsem történt semmi azóta, mutatja azt, hogy a beszámoltatásnál nemcsak bírálni kell. hanem nem szabad elmulasztani a felelősségrevonást sem, természetesen ha a bírálat nem használ. Szocialista építésünk során pártunk újra és újra figyelmezteti tagjait, s különösen kitűnik ez az új kormány programmjából is, hogy egy-egy cél elérése, amelyért magasra csaptak a munkaverseny lángjai, nem jelenthetik a muhkaverseny befejezését. Párt- szervezeteink ellenőrzése nyomán meg kell érteniük tanácsaink vezetőinek, hogy akik mégis megállnak, azok önelégültek és nem látják, hogy a béke, jólét, fel- emelkedés országát maga a békére, a nagyobb jólétre vágyó dolgozó nép építheti fel. „Egyes, a bürokraták fajtájából való ,elvtár sak‘ azt gondolják, hogy a verseny aféle sorpnlévő bolsevik divat és mint ilyennek, el kell múlnia a .szezon' befejeztével" — írja Sztálin elvtárs a Pravda 1929 május 22-i számában. — „A bürokrata .elvtársak' persze tévednek. A verseny valójában a szocializmus építésének kommunista módszere, mely a dolgozók milliós tömegeinek legnagyobb aktivitásán alapul. A versenv valójában az az emelő, amelvnek segítségével a munkásosztály hivatva van arra, hogy az orszé" esész gazdasági és kulturális életét a szocializmus alapján átalakítja.'1 Éppen ezt kell pártszervezeteinknek ellenőrzésük és segítésük közben egyre mélyebben tudatukba vésni, tanácsaink vezetőinek is. A most előttünk álló feladatok sikeres megoldásának feltételei megvannak, dolgozóink helyeslik nártunk célkitűzéseit és támogatják is, harcolnak is e célkitűzések valóraváltásáért. How a megkezdett lendület tovább fokozódjon, szükséges, hogv párt- szervezeteink e ne - munkák idején mé» jobban erősítsék a politikai munka vezetését. Ha így viszik munkáiukat, nem lehet kétségünk afelől, hogy felelősségteljes feladatukat eredményesen fog ják megoldani. Ezzel újabb nagy győzelmet érünk el. még erősebb, egységesebb lesz pártunk. DOLGOZO NÉPÜNK KENYERÉÉRT! Négyszáz dolgozó paraszt csépelt el és teljesítette beadási kötelezettségét ezideig Faddon Kormányunk, programmjában hatalmas mérvű kedvezményeket bizto sít a dolgozó parasztság számára. A kedvezmények közül igen jelentős, az elmúlt évi beadási kötelezettség elmulasztásáért kivetett kártérítés elengedése, abban az esetben, ha ez- évi beadási kötelezettségének az illető gazda maradéktalanul eleget tesz. Ilymódon Fadd községben — mivel valamennyi dolgozó paraszt ígéretet tett. hogy a cséplőtől azonnal teljesíti kötelezettségét — több mint kétmillió forint összegű kártérítést enged el kormányunk. Vida István 670 házszám alatt lakó dolgozó parasztnál több, mint 29 ezer forintot tesz ki a kártérítés, melyet elengednek — mert mint mondja — maradéktalanul teljesítem kötelezett ségemet. — Bittér János 993 házszám alatt lakó dolgozó parasztnál 17 ezer forintot tesz ki a kártérítés összege. De számos dolgozó parasztra vetett ki a tanács az elmúlt évben, — nem mindig igazságosan — ilyen hatalmas összegű kártérítést, amelyet kormányunk elenged, ha teljesíti ezévi beadási kötelezettségét. A faddi dolgozó parasztok nem hálátlanok. Mióta megtudták, hogy milyen hatalmas kedvezményt biztosítanak számukra, még fokozottabban megy a munka. Ezideig négyszáz dolgozó paraszt csépelt el és valamennyi teljesítette árpa, rozs, búza, beadási kötelezettségét. A község területén most már valamennvi cséplőgép teljes erővel dolgozik, hogy a község augusztus 15-re teljesítse beadási tervét, hogy a dolgozó parasztság újabb kedvezményhez jusson a szabadpiac révén. Folyik a kukorica nyári kapálása a mözsi Úttörő tsz-ben Július 23-ig termelőszövetkezetünk valamennyi őszi és tavaszi kalászosát learattuk. Az aratási munkában nagy segítség volt számunkra a mözsi gépállomás kombájnja, mely körülbelül 180 holdon végezte el az aratást és cséplést egyidőben. Mivel a cséplést az aratással egyidőben kezdtük, így beadásunknak is eleget tettünk. Árpabeadásunkat már június 25-re, a búzabeadásunkat pedig július 22-re teljesítettük. A rozs és zableadási kötelezettségünknek is eleget tettünk július 25-re. Igen szép termést takarítottunk be. Őszi búzából 11.5 mázsát, őszi árpából 14. tavaszi árpából 10, tavaszi búzából pedig több mint 10.5 mázsás holdanként) átlagtermést értünk el. Az ara tási és cséplési munkálatok mellett a növényápolásban kissé lemaradtunk. Most azonban, mivel az aratást befejeztük, hozzálátunk a növénv- ápoláshoz. Július 24-én megkezdtük a nyári vetésű burgonya kapálását. Ennek befejezése után pedig folytatjuk a kukorica nyári kapálását. Eredményeinket az asszonyok bevonásával értük el. Asszonyaink az aratás alatti esős időben míg aratni nem lehetett, a gyapot kapálását végezték. Igv gyapotunkat már ötször kapáltuk meg. Jól halad a tarlóbuktatás és a másodnövények vetése is. Július 24-ig 90 százalékra végeztük el az e téren előirányzott tér vünket. Láposi Gyula Mözs, Úttörő tsz. A VIT tiszteidére: \ lápalöi ifjú cséilöbrigád eredménye: 200 mázsa Dolgozó parasztfiataljainkat nagy lelkesedéssel tölti el a III. Világifjúsági Találkozó közeledte. Erejüket megfeszítve dolgoznak, hogy méltóan készülhessenek e nagy eseményre, kellően elősegíthessék sikerét. A lá- pafői ifjú cséplőbrigád a VIT tiszteletére versenyre hívta a megye összes ifjú cséplőbrigádiát. Vállalták, hogy 1000-es cséplőgépükkel naponta átlagosan 180 mázsa gabonát fognak elcsépelni. Felajánlásuk teljesítésére alapot nyújtanak az eddigi eredményeik. Július 20-án és 22-én több, mint 200 mázsát csépeltek el 1 nap alatt. Versenykihívásuk egyik pontja a minőségi munka: a dolgozó parasztok melyik ifjú cséplőbrigád munkájával lesznek legjobban megelégedve. A tolnai töldművesszöve^ezAt mozoóbiifféve1 segíti a csép'ést A tolnai tanács elnöke Link Istvánná időben mozgósította a dolgozó parasztságot a gabona gyors behordására. Meg is mutatkozik az eredmény. A közös szérűkön mindig van annyi gabona, hogy a cséplőgépek zavartalanul dolgozhassanak. Link elvtársnő gyakran beszélget a cséplőmunkásokkal, a dolgozó parasz tokkal, meghallgatja panaszaikat és segítséget is nyújt nekik. A „legfőbb érték az ember“ jelszó figyelembevételével állandóan gondoskodik a cséplőgépmunkásokról. Például felvette a kapcsolatot a földművesszövetkezettel. A szövetkezet büffé- vel ment ki a gépekhez. Hűsítőitalo- kat, sört, málnát, ezenkívül cigarettát, fagylaltot vitt a dolgozóknak. A tanács intézkedését örömmel veszik a munkások, még nagyobb munkakedvvel végzik a cséplést. A tolnai tanács tehát jó kapcsolatot tart a dolgozókkal, jól szervezi a behordást, cséplést és így megvan az alap az elhatározásra: augusztus 10-re befejezik a cséplést. Koloch István A szakályi cséplőgépek versenyben Községünk dolgozó parasztjai egymással összefogva kalákában végzik a takarodást. Úgy nőnek az asztagok a szérűn, mint erdőben a gomba így a takarodásnak már 70—80 százalékánál tartottunk július 24-én. A cséplőgépek július 20-án indultak be. Azóta igen szépen haladnak, egy mással versenyben végzik munkájukat. A tanács dolgozói is meglátogatták a csépeltető gazdákat, elbeszélgetnek a cséplőmunkásokkal is Felvilágosítják őket arról, hogy mit jelent a cséplés mielőbbi befejezése és a beadási kötelezettség mielőbbi teljesítése. Nem is volt ezidáig egyetlen olyan dolgozó paraszt sem, aki beadási kötelezettségének ne közvetlen a cséplőgéptől tett volna eleget. Tóth Mihály vb-elnök Szakály. A simontornyai tanács segítse a kétműszakos cséplést Több mint 1 hete dolgozik a simontornyai szérűkön a pincehelyi gépállomás T 10/24 számú, 1360 milliméteres dobszélességű cséplőgépe. A cséplés határidő előtti befejezése érdekében a gépállomás vezetői két műszakot szerveztek. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ez a gép csak „dolgozna“ és csak „befejezné“ határidő előtt a cséplést, ha ... ha a simontornyai tanács segítené a cséplési munkálatokat. A tanács nem j szervezi kellően a betakarítást és így alig volt a múlt hét végén gabona a szérűkön. A gépnek állandóan hu- zatnia kellett és gyakran hosszabb távolságot. így hiába van mind a két műszak munkásainál a nagy lelkesedés, az akarás, nem tudnak elcsépelni többet naponta egy műszak alatt 90 mázsánál. Más szavakkal: a cséplőgép teljesítőképességét csak kis százalékban tudják kihasználni. Két cséplőgép munkája Ssekssárd határában Aranyigazság, hogy az Ízlések és pofonok nem egyformák. De ügyem-1 így különbség van a munka és munka között is. Kézzel fogható bizonyíték < erre a mözsi gépállomás T 7/21 rendszámú cséplőgépe, amely Szekszárdi határában dolgozik. Ennél a gépnél két műszakban csépelnek. Az egyik i műszak brigádvezetője Bakó János. a másiké Török Sándor. A gép, a* munkafeltételek azonosak. de a két brigád eredményei között mégis napi nap után lényeges eltérés mutatkozik. Bakó János brigádja mindig meg közelíti a 140 mázsás eredményt, sőt gyakran még túl is haladja. Török1 Sándor brigádjának eredménye pedig állandóan 1Ö0—110 mázsa között in gadozik és ezt néhány mázsával is csak ritkán haladja meg. Ezek a tények megmagyarázzák a különbség okait is: Bakó János' brigádjában sokkal nagyobb az igyekezet, mint Török Sándorékndl, na-J gyobb a szorgalom, hevesebb a cséplés mielőbbi befejezéséért, vívott hare j tüze — mintegy 30 mázsa gabonával naponta. A járások betakarítási és begyűjtési békeversenye A megyei tanács mezőgazdasági, illetve begyűjtési osztályának július 29-i értékelése szerint első továbbra is a szekszárdi járás 449.9 ponttal. A szekszárdi járás a betakarítási, valamint a begyűjtési versenyben meg érdemelten került ismét az első helyre. A járási tanács, valamint a járási pártbizottság funkcionáriusai erejüket nem kímélve dolgoznak, bogy győzelemre vigyék a gabona- csatát. A cséplőgépnél dolgozó kommunistákat azzal a feladattal bízták meg, hogy végezzenek politika felvilágosító munkát a dolgozó parasztok körében, hogy minden gazda tel . « r*C9 * l jesítse cséplőgéptől az állam iránti kötelezettségét. Az elmúlt öt napban a szekszárdi járás cséplőgépeinek átlagteljesítménye 145 mázsa volt. Második a gyönki járás 334 ponttal, harmadik a bonyhádi járás 316.8 ponttal, negyedik Szekszárd város 315.1 ponttal, ötödik a tamási járás 298.8 ponttal, hatodik a paksi járás 663.6 ponttal. A dombóvári járás hetedik helyen áll 235.4 ponttal. A dombóvári járás lemaradásának legfőbb oka, hogy a párt és a tanács funkcionáriusai részéről lazaság, megalkuvás mutatkozik, A lemaradások okát mindenáron objektív okokkal magyarázzák, holott, nem objektív okok miatt maradtak le ilyen szégyenteljesen, hanem a szervezetlenség és rossz ellenőrzés miatt. A községek közötti versenyben Kisvejke vezet 1120.1 ponttal. A behordást 100 százalékig elvégezte, a kenyérgabona és takarmánygabonabeadási tervét 100 százalékra teljesítette. A verseny második helyezettje Szakadár község 757.8 ponttal, a harmadik Györköny község 703 pont tál. A községek közötti versenyen utolsó helyen vannak: Misla, Várdomb, Madocsa,