Tolnai Napló, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-07 / 132. szám

2 1953 JtJNIUS 7 w ** p r. 6 „Tovább harcolunk, hogy a Béke Világtanács ülése tiszteletére még sokkal nagyobb eredményeket érjünk el“ Gépállomásaink pártszervezeteinek nagy feladatai Üzemeink százai és , ezrei, a me­zőgazdaság szocialista szektorai, bá­nyáink dolgozói egységesen frontot alkotnak azért, hogy a munkaver­seny fejlesztésén keresztül tervü­ket teljesítsék, sőt túlteljesítsék. Az eddigi versenyszakaszok ered­ményei azt bizonyítják, hogy a Bony­hádi Cipőgyár dolgozói a kommu­nistákkal az élen megértették pár­tunk szavát,, követték iránymutatá­sát és arra törekedtek, hqgy adott szavukat, vállalásaikat minden erő­vel teljesítsék. .A harc sikerrel járt. Pártszervezetünk vezetősége mozgó­sító munkája nyomán a pártcso­portok és a népnevelők igyekeztek végrehajtani feladatukat a termelés frontján. Ebben a felvilágosító ak­tív munkában szinte egy emberként vettek részt a pártonkívüli dolgo­zók te. Külön dicséret illeti meg iize. műnk DISZ fiataljait, akik színién odaadó lelkesedéssel végezték el feladatukat. Jóleső érzés volt a vállalt feladat teljesítése a választások tiszteletére. Azonban tudtuk azt is, hogy a ver­seny lendületének egyetlen percre sem szabad megtörnie. Ezért arra törekedjünk, hogy a Béke-Világta- nács budapesti ülésének tiszteletére újabb lendületet biztosítsunk a mun kaverseny kifejlesztéséhez, amely­Í hez minden dolgozónk lelkesen csat­lakozott. Ebben a versenyszakasz­ban komoly feladatok hárulnak ránk, mert az I. félév sikeres terv­teljesítéséről is gondoskodnunk kell. Nem mondjuk azt, hogy nálunk nincsenek nehézségek. Vannak. ' — Azonban a nehézségek leküzdésére irányítjuk kommunistáinkkal az élen a pártonkívüli dolgozókat is és biz­tosak vagyunk abban, hogy tervün­ket sikerrel. fogjuk teljesíteni. Május havi tervteljesítésünk 100.77 százalék. A legjobb, eredményt ,a májusi III. dekádban értük , el, amikor tervünket 106.26 százalékra tudtuk teljesíteni. Minőségünk má­jus hónapban' globálisan műszaki hiba nélkül 94.76 százalék volt. Nem bizakodunk el s nem állunk meg az elért eredményeknél, mert tudjuk azt. .hogy még sok a tenni­való termelésünk minden területén. Tovább harcolunk, hogy a Béke-Vi- lágtanács tiszteletére még sokkal nagyobb eredményeket érhessünk el. Most, amikor pártszervezetünk min­den erejét latbaveti azért, hogy a munkaverseny kiszélesítése mellett biztosítsa a vállalásokon keresztül az I. félévi tervek sikeres teljesí­tését, igen nagy figyelmet fordítunk arra is, hogy az üzemben folyó politikai iskolák, és szemináriumok oktatási és részvételi feltételeit biz­tosítsuk. Tudjuk jól, hogy a tanulás igen nagy fegyver a termelésben és a békeharcban. Üzemünk szeminári­umi hallgatói tisztában vannak ez­zel, amit bizonyít az a tény is, hogy lelkesen készülnek az összefoglalók­ra. Célunk az, hogy dolgozóink mi­nél nagyobb számban ismerkedje­nek meg a marxi-lenini-sztálini tu­dományokkal, mert csak ennek bir­toklása biztosíthatja a fejlődést, az acélos szilárd kiállást harcunkban a békeharcban, a szocializmus épí­tésében. — Országunk építésében egész emberekre van. szükség, olyan egész emberekre, akik szilárdak, har cosak, akik készek arra, hogy ke­mény ököllel sújtsanak le a dolgozó nép ellenségeire. Pártszervezetünk ezért továbbra is erősíti tagjainak harcos békeaka­ratát. Továbbra is még fokozottab­ban mozgósítjuk párttagjainkat és a becsületes pártonkívüli dolgozóinkat, hogy terveiket túlteljesítsék, hogy politikai öntudatukat növeljék, hogy erősek és bátrak legyenek a béke­harcban, szilárdak legyenek pártunk iránymutatásának követésében. Beke József Bonyhádi Cipőgyár üzemi párttitkár, Megyénk gépállomásainak komoly erőpróbája volt a tavaszi munkák határidőelőtti elvégzése, és emellett a tavaly őszi szántsási munkák el­mulasztását, a szégyenletes adóssá­gunkat is teljesíteni kellett. Gépállo­másaink dolgozói ezt a feladatukat becsületesen teljesítették: a tavaszi munkákat valamennyi gépállomás minőségileg, időben elvégezte, a gép­állomások fennállása óta első eset­ben történt meg. hogy megyénk gép­állomásai kivétel nélkül teljesítet­ték, illetve túlteljesítették a tavaszi tervüket. A tavaszi munkák határidő előtti befejezését, a nyári munkákra való felkészülést az arató- és cséplő-, nö­vényápolást végző gépek kijavításá­nak lelkes munkáját döntően előse­gítette a választási békeverseny. — Gépállomásaink dolgozói a szavaza­tukat már május 17. előtt arany- fedezetre: magas munkateljesítmé­nyekre váltották be. Jól mozgósított a választási bé­keversenyre a sárpilisi gépál­lomás pártszervezete. Jakab Lajos tagjelölt less . . . Jakab Lajos azok közé az em­berek közé tartozik, akik nem sze­retik, ha valaki megelőzi őket. — Nem a mulatósról, ivásról van szó, hanem a munkáról. Még so­sem fordult élői hogyha valakit megdicsértek, jutalomban részese tettek, arra Jakab megnyugvóan azt mondta volna: — Engem nem bosz- szant, mert bosszantották az ilyen esetek. Persze nem irigységből, ha­nem azért, mert az ő neve nem ke. riilhetett a megjutalmazottak, meg­dicsértek közé. Ilyen alkalmakkor aztán azzal fejeződött be a ,,bosz- szúja‘‘, • hogy még jobban iparko­dott munka javai. A Dombóvári Fűtőház eszterga- műhelyében dolgozik Jakab Lajos. Tanuló kora óta ismeri ezt a mű­helyt. Itt ismerkedett meg az első ,szakfogásoklcal‘% a vasesztergá. lyos szakma titkaival. Ennek már négy éve, azóta egyre inkább mes­terévé vált szakmájának. Százalékai azonban mindig csak 100 körül in­gadoztak. így volt ez még 2—3 hónappal ezelőtt is. Az események azonban zajlottak a maguk medré­ben és egyre több olyan dolog tör­tént, ami neki ,,bosszúságot“ oko­zott: A felszabadulási békeverseny, ben például magas eredmények szü­lettek,az övé pedig változatlanul a 100 körül ingadozott. Mit tegyen, mert hát ez így nem mehet tovább? Eredménye messze lemaradjon a többiekétől? De ez nem fér össze Jakab Lajos egyéniségével. Jobban igyekezzen? Ez meg elképzelhetet­len, meri eddig is erőimegfeszítve dolgozott. A „mit tegyen"-re cso­portvezetője Sükösd Sándor elvtárs adott választ: — Itt van még egy esztergagép és dolgozz kettőn egyszerre, majd megmagyarázom, hdyyan kell. Jakab Lajos megfogadta a taná­csot. Néhány napig szokatlan volt két gép munkájára egyszerre ügyel Az országos hírű tengelici Petőfi termelőszövetkezetben serényen fo­lyik a munka. Éppen e napon is szinte valamennyien kint vannak a földeken, hogy a bő szénatermést időben betakaríthassák. Nem akár­milyen nap ez a mai, még az oly sok látogatókat, vendégeket fogadó termelőszövetkezetben sem. A ba­ráti országok képviselői, küldöttei keresték fel a minap a tengelici Petőfi termelőszövetkezetet, élükön a hatalmas Szovjetunió küldöttei­vel. Közöttük voltak a nagy kínai nép, a velük együtt hős harcot vívó koreai nép képviselői is. Nagy érdeklődéssel hallgatták meg Hosnyánszky János elvtárs, a tsz Kossuth-díjas elnöke beszámoló­ját a szövetkezet fejlődéséről, majd megtekintették a gazdaság egyes részeit. Elismerőleg nyilatkoztak ni, de azért mindjobban begyako­rolta magát. A mozdonyokhoz du­gattyúgyűrűket esztergált. IJgy szervezte meg munkáját, hogy a két gép egyszerre ne álljon a munkadarab kicserélése miatt. Míg az egyiknél cserélte a gyűrűt,, ad- dgi a másik gép dolgozott, eszter­gált. Természetesen százaléka is növekedett: 100, 105, 110. Ez az­tán önbizalmat adott munkájához. Amikor a választási békeversenyben a többiek magas teljesítmények el­érését vállalták, már ő is elhatá­rozta: — Fii 135 százalékot telje­sítek. Ezzel szavazok május 17-én. Legalább nem kell .Srosszanltpd* nőmhogy az én munkámban sem­mi javulás nincs. Akaratereje győzött új munka- módszere segítségével. Néhány nap múlva elérte a 13$ százalékot és azóta meg is tudta tartani. Sükösd Sándor elvtárs a vasesz­tergályos műhely ■ csoportvezetője azt állítja Jakab Lajosról, hogy a műhely egyik legjobb szakmun­kása. Ez így is van, mert száza­léka már 140—150-re is felemel­kedik és két géppel dolgozik. — Keltővel? — jegyzi meg Síi- kösd elvtárs. — Már csak dolgo­zott. Pár nap óta már a harmadik gépen is próbálkozik, nagyon tö­rekvő egy munkás. El is határoz­tam: úgy nevelem,, hogy rövide­sen sztahanovista váljon belőle. • Jakab Lajos délután befejezte a munkát. Megmosakodott, átöltözkö­dött .Indult hazafelé. Amim kilép az öltözőből megállítja Kerekes Miklós elvtárs „ párttitkár. Először csak köznapi dolgokról folyt a szó. de aztán rátéri Kerekes elvtárs más ra is, — amiért tulajdonképpen megállította Jakabot: — Tudod Lajos öcsém a párt- vezetőség úgy értékelte a te mun­kádat, hogy tisztességesen meg­álltad a helyed. A halasztásra felajánlást teltél. Teljesítetted. — például a tavalyi 6 holdról 20 hold­ra növelt konyhakertészetről, ahol már kisujjnyi paprikákat láthat­tak. örömmel helyeselték, hogv a tsz erejéből építkezik, hogy bővítse pél­dául a sertésfarmot is. Csécsi Gás­pár munkaérdemrendes sertésgon­dozó ,.birodalmában“ is hosszú időt töltöttek. Csécsi elvtárs büszkén mutogatta az egyik előhasi kocát 14 malacával, s elmondta, hogy mind a 14-et felneveli, hisz válla­lást is tett rá. Nagy elismeréssel tekintették meg a tsz nyúltenyésztését is. Ott hely­ben kiszámolták milyen nagy hasz­not hajt az a szövetkezet­nek. A mostani fialásból 600 darab van ieszerződtetve, melyek 3 hóna­pos korban 2 kilós súlyt elérve 36 forintot jelentenek a tsz-nek dara­Sőt azóta már nagyobb eredménye­ket érsz el. Jakab Lajos életének legboldo­gabb pillanatai voltak ezek. Végre ő is dicséretet kap munkájáért, nem kell „bosszankodnia?' és nem is akármilyet, mert maga a párt­titkár dicséri meg. Kerekes elvtárs tovább folytat­ta: — A népnevelőmunkában is jól kivetted a részed, ha valamivel megbíztunk, azt mindig végrehaj­tottad. A választás napján például futár voltál másik három társaddal együtt és a ti csoportotok nyerte meg a járási versenyt. A DISZ ok­tatásra rendesen eljártál, . jól ta­nultál. Nem tudta elképzelni Jakab, hogy most. miért sorolja fel hirte­lenjében minden eredményét a párt- titkár. De nem szólt közbe, hagyta hadd beszéljen tovább Kerekes elv­társ. — A DISZ járási bizottság is jó véleményt adott rólad. így hát el­határozta a vezetőség, hogy jó mun kádért javasol tagjelöltnél,'. Most adok majd kérdőívet, azt töltsd ki, írd meg az életrajzod és gyere el a legközelebbi taggyűlésre. Ott dp ni majd felvételedről a tagság. Nos mit szólsz hozzá Jakab elv­társi Arca tüzes lett, mint az izzó vas, piros, mint az alma. Szíve szokat­lanul erősen dobogott. Kezét izga­tottságában hol zsebre tette, hol elő­vette. A nagy meghatódoltságtól Jakab Lajos csak egy perc múlva tudott szólni: — Hát... hát, hogy őszinte le­gyek nem is tudom mit válaszol­jak annyira örülök... Egyebet nem is mondott. Csak másnap és a következő napokban Válaszolt, amikor teljesítménye meg haladta a 150 százalékot és a múlt szombaton már 166 százalékul tel­jesített. bonként. De amint Hosnyánszky elv­társ mondotta, lesz kísnyúl még 2000 is, ami a szerződésen felül marad, már az is jóformán elkelt, mert más -csoport is akar vele foglalkozni, de még az egyéni gazdák is venni akar­nak belőle. Egyszóval nagyon meg voltak elé­gedve a látottakkal a küldöttek. De a tengeliciek is érezték, hogy a ba­ráti népek nagyszerű fiai igazán a népből, a dolgozók millióiból kerül­tek ki. s hogy a mi sikereinknek éppúgy örülnek, mint a sajátjuknak. A meleg, baráti légkörben bizony nehéz volt a búcsúzás. A D(ISZ- fiatalok tánccsoportja újra, most már a gyönyörű fekvésű parkban mutatták be tánctudományukat. A távozók még sokáig néztek, a meg­jelentek sajnálva, hogy csak ilyen rövid időre jöttek a kedves vendégek Komjáti János párttitkár elvtárs a pártvezetőségi ülésen és taggyűlé­sen foglalkozott a békeverseny ki- szélesítésével. Megbízták feladattal a DISZ és a MEDOSZ szervezetet, aminek meg is lett az eredménye. Május 10-re a választási bekever- senyben már az első helyre küzdöt- ték fel magukat. A tavaszi terv tel­jesítése és gépjavítások mellett gép­állomásaink népnevelői esténként a hozzájuk tartozó községekben nép­nevelő munkát végeztek. Közülük sokan most szavaztak először, s büszkék voltak arra, hogy az or­szágépítő munkájuk mellett szava­zatukkal bekapcsolódnak államunk irányító munkájába. Ilyen Horváth Sándor elvtárs a mőzsi gépállomáson, vállalása teljesí­tése után egy percre sem állt meg pihenni, hanem új vállalást tett: 300 hold növényápolási munkát fog elvegezni a Béke­világtanács budapesti ülésszaka tiszeletére. Választási győzelmünk, a béke­verseny során elért nagyszerű ered­ményeink azt bizonyítják, hogy dol­gozóink megértették a Népfront fel­hívását, helyeslik programmját és harcolnak munkájukkal a szocializ­mus felépítéséért. Az elért eredmények nem szabad, hogy elbizakodottságot váltsanak ki dolgozóinkból. — Hatalmas és fon­tos feladat áll a gépállomásaink dolgozói előtt: az aratás, cséplés, tarlóhántás és másodvetés határidő­ben való elvégzése. Most folynak az előkészületek, hogy ezt a nagy csatát sikeresen vívhassuk meg. Az arató- és cséplőgépeink kija­vítása nem csupán műszaki és gazdasági, hanem politikai és harci feladat. Az aratástól és csépléstől függ dol­gozó népünk kenyere. Ezért nem szabad a felkészülés terén a legki­sebb lazaságot sem eltűrni. Gépállo­másaink pártszervezetei adjanak ko moly segítséget a felkészülés nagy munkájához. Pártvezetőségi ülésen és taggyűléseken értékeljék a javí­tási munkák menetét, a népneve­lők hívják fel a javításban részt­vevők figyelmét a minőségi mun­kára, hogy gépeink az aratás-csép- lés idején jól megállják a helyü­ket. Jól mozgósít a gépjavítás mun­kájában az ircgszemcsei gépál­lomás pártszervezete. A kommu­nista szerelők és traktorvezetők élenjárnak a munkaidő kihasz­nálásában és az anyagtakarékos­ságban. Fokozni kell a gépjavítás ütemét a pincehelyi, varsádi és szedresi gépállomásokon. A lemaradt gépál­lomások * kommunistái ne tűrjék, hogy sok esetben vezetőik nemtö­rődömsége és tervszerűtlensége foly­tán szégycnkezniök kell. Követel­Szovjef, kínai, koreai vendégek látogatlak meg a fengejíci Petőfi tsz-t jék meg, hogy lássák el őket anyag­gal, alkatrésszel, tegyék élővé a ja­vítási versenyt. A növényápolási munkákba is jobban be kell kapcsolódniok a gép­állomásoknak. Pártszervezeteink ke­ményen vegyék fel a harcot olyan nézet ellen, hogy „kicsi a kukorica, még nem lehet kapálni“, vagy „egy kicsit domboldalas és megfarol a kultivátor“. Üljenek a kommunisták a kapálógépre és mutassák meg, hogy csak akarni kell és nagy tel­jesítményeket lehet elérni. Vegyenek példát Bcnke Imre elvtárstól, aki a tengelici Petőfi tsz-ben négy nap alatt 130 ka­taszteri hold kukoricát kapált meg. Szép eredményt ért cl a növény­ápolásban a nagydorogi gépál­lomás. Július 10-ig növenyápo- lási terve 350 kataszteri hold és eddig már 366 holdat kapált meg. Elmaradt a bölcskei és a teveli gép­állomás. Eddig összesen 43 katasz­teri holdat kapáltak meg. A teveli és a bölcskei gépállomás vezetői éb­redjenek fel, és sürgősen fogjanak hozzá a növényápoláshoz. A választási népnevelőmunkában kitűnt népnevelőkre újra nagy fel­adat vár. Az aratás- cséplés, má­sodvetés és a tarlóhéntási munkák mellett sokezer dolgozó parasztot kell meggyőzni a beadási kötelezett­sége maradéktalan teljesítéséről. Népnevelőcsoportjaink szorgalmasan készüljenek fel a begyűjtésre, hogy a választáshoz hasonló jó eredmé­nyeket érjünk el. Tartsák meg rend­szeresen minden csütörtökön a nép­nevelőértekezletet és készüljenek fel jó agitációs érvekkel. Különösen nagy gondot kell for­dítani azoknak a népnevelőknek kiképzésére, akik a cséplő munka­csapatok népnevelő felelősei lesznek Ezt a célt fogja szolgálni a gépál­lomásokon az ötnapos esti tanfo­lyam, ahol az elvtársak megismerik a minisztertanács határozatát a nyá­ri munkákról és a begyűjtési ren­deletet. A cséplőgépek munkacsapatainak népnevelői sokezer dolgozó paraszt­tal fognak elbeszélgetni. Pártszer­vezeteink szereljék fel őket jó agi­tációs érvekkel, hogy meg tudják magyarázni dolgozó parasztságunk­nak: tervszerű begyűjtés nélkül szo­cializmust építeni nem lehet, jó begyűjtés nélkül az ipari üzeme­ink nem tudják ellátni a dolgozó parasztságunkat kellő mennyi­ségű iparcikkel, szerszámokkal és gépekkel. A begyűjtés fő jel­szava: „A cséplőgéptől a be­gyüjtőhclyrc“ legyen. Magyarázzák meg, hogy a begyűj­tésre szánt gabonát haza és újra a begyüjtőhelyre vinni időveszteség, és amellett a gabona súlya is csök­ken a száradás, szemek elhullása által. De ne titkolják el a begyűj­tést nem teljesítők ellen törvénybe iktatott rendszabályozást sem. Legyenek éberek népnevelőink a kulákok és osztályidegenek ellensé­ges munkájánál. Leplezzék ic a be­adást szabotáló kulákokat a dolgozó parasztok előtt. Az aratással egyidöben a cséplés megkezdéséig be kell fejeznünk a tarlóhántási munkákat és a másod­vetést is. Pártszervezeteink népne­velői legyenek kezdeményezők, hogy az aratást nyomban kövesse a tarlóhántás, azt pedig a másodve­tés. Magyarázzák meg dolgozó pa­rasztságunknak, hogy a másodveté­sek komoly takarmánybázist jelen­tenek az állatállományunk zavar­talan átteleltetéséhez. Birinyi Ferenc gépál. ig. pol. oszt. vez. h. ■ólVűISzhetetlan a* ogiWelAs ■unkában

Next

/
Thumbnails
Contents