Tolnai Napló, 1953. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-07 / 81. szám
1943 ÁPRILIS 7 NAPLÓ 3 A NÉPNEVELŐK MUNKÁJÁHOZ Mezőgazdaságunk dolgozói munkával ünnepelték április 4-ét Megyénk mező gazdasági dolgozói több helyről azzal a kéréssel fordultak a minisztertanácshoz. hogy járuljon hozzá, hogv április 4-ét. hazánk felszabadulásának ünnepéi munkával ünnepelhessék. A keszö- liidegkúH Uj Étet tsz is munkával ünnepelte április 4-át. A termelőszö. vetkezet'-tagjai elvégezték a rét és legelő karbantart,ását, a köveket sze* metet és gyomnövényeket, bokrokat kiirtották, a vakondtúrásokat elegyen gették és kijelöltek a iegeltstéshez egy-egy szakaszt, aho; 10—12 napig legeltetnek. Elvégezték a legelők trágyázását is. erre felhasználták a trá- gyakutakban összegyűlt trágyalevet, *•. a hiányt műtrágyával pótolták.*— Megkönnülték legeltetés előtt az állatokat, az istállót kimeszelték rend- bchoztá]- a karámot és az istálló környékét. A gvönki járási mezőgazdasági osztály állattenyésztési csoportja is munkával ünnepelte április 4*ét. Az állattenyésztési csoport dolgozói segítették a termelőcsoportok munkáját. Nagy segítséget nyújtottak a losszőhidegkuti Uj Élet tsz legelő karbantartási munkák irányításában. Hasonló segítséget nyújtottak Pállá községben, ahol a legelő szakaszok beosztását, valamint a kövek, gyomnövények eltakarításánál szakszerű . támogatást nyújtottak. A járás mező- gazdasági osztályának állattenyészté. Isi csoportja azokban a községekben, ahol facsemetékkel vannak beültetve a legelők, a szükséges fásítást elvégezték. Irányították a legelőkön lé* vő kutak és azok környékének rendbehozását. Pálía községben a tanács_ az MN- DSZ, DISZ, M'SZHSZ, úttörő fiatalság, valamint a legeltetési bizottság, a legelők karbantartásával ünnepelte felszabadulásunk 8. évfordulóját. A községben a gyomok, bokrok kivágásán a vakondtúrások elegvengetése és a szakaszos legelők kijelölésén kívül elvégezték a fásítást is. — Nagy segítséget nyújtott az irányító munkában Simon Gyula VB'titkár és Szász József általános iskolai igazgató. Meggyőző, tartalma** lelkesáiő agi- tációval keli harcba vinniük a népnevelőknek a megye valamennyi dolgozóját a tervek maradéktalan teljesítéséért, a bő termésért, a hozam növeléséért. Ebben a munkában elengedhetetlen segítség a népnevelő fűzett, a sajtó, amely számos példán keresztül, minden téren ismerteti országunk politikai, gazdasági, kulturális erejét, a nemzetközi helyzet és A dombóvári állatni általános iskola növendékei március havában igen kiváló eredményeket értek el a hulladékgyűjtő napok megrendezésének alkalmával. 16 mázs.a rongyot, 2 mázsa papírt. 57 mázsa vasat, 96 kilogramm fémet és 97 kilogramm üvegcserepet gyűjtöttek ös-sze szór* galmas munkával. Ekkor az élenjárók: Lépési Irén, Gyurisán Mária, Pados Erzsébet és Garai Ilona VI,B ősz, tályú tanulók valamint a Krlrcz-öre volt a VII/b.bőL Vasgyüjtésben pedig meg kell említenünk a Tolnai- brigádot a III/A osztályból. De nem maradhat ki Varga Ibolya, vagy Pod- ráczky Marosi Pál sem_ a-kik szintén jól vették ki részüket az ócskavas gyűjtéséből. Nem véletlen, hogy ezek a tanulók, úttörő pajtások ilyen jól végezték munkájukat, mert Farkas Aladár igazgató elvtárs, aki igen sokrétű munkája mellett a vas és fémgyűjtést szívügyének tekinti. Az ő irányításának az érdeme az. hogy a gyerekek ilyen kiváló eredményt értek cl, •C. Itt á-.unk az iskola tágas udvarán. Ä. diáklányok tízpercben körülveszik nsvelőiket_ s a körükbsn megjelent MÉH vállalat előadóját és megtér- gyalják a fémgyüjtő hónap egész taktikáját és stratégiáját, hogy miként indulnak újra harcba a fémgyüi- tő hónap sikeréért. Az igazgató elv- társ közölte velük a ropgyűlésen, hogy ma érkezett meg táviratilag az 1300 forint, amelyet az összegyűjtött vas, fém, rongy és papírhulladékért kaptak. És egyben elárulta nekik, hogy 3-án az úttörő avatéson kerül* nek kiosztásra azok az ajándékok, amelyet a MÉH Vállalat a rajz- és doigozatpályázat győzteseinek jutalmaz. És ha már az ajándékosztásnál tartunk megemlítjük, hogy április 6- án az első negyedév élenjáró fém- gyüjtőinek jutalmazása fog sorra kerülni. Csillognak a szemek. Előáll egy—eav kis'ény Gyurisán Mária, Pados Erzsébet és a Kircz-őrs tagjai, a közeiiálás kérdéseitől a megjjében épü.ö létesít menyek Ismertetéséig, az agitáció* módszerek:öl a tervkölcsöu étasolá* adataiig — rengeteg •kérdésre ad választ. Ha csak felolvassák népnevelőink ezeket a tényeket, adatokat — óriási agitációs erejük van. Minden egyes példány népnevelő füzet, sajtó éles fegyver népnevelőink kezében, éppen ezért használják eredményesen. hogy a röpgyülésén átadjáj- tapasz, talajaikat a többi pajtásnak, hogv így is s:ikerre vigyék a íémgvüjtő hónapot, * A fémgiyüjtő hónap megkezdődött már a dombóvári általános leányiskolában is, hiszen Bern&th Ilona és Gláser Mária már 200 kilogramm, vasat adtak ’ie a MÉH Vállalat átvevőhelyén. ök voltak az elsők Dombóváron, akik mindjárt; az első napon hozzáláttak annak a meghüszíulő fel adatnak az elvégzésére, amellyel pár. tunk és kormányzatunk a fiatalságot megbízta. Tudjuk hogy példájukat Igen sokan fogják követni meglátszott ez a fellelkesült arcokon, azon ahogy a fiatal diáklányok, pajtások magáról a fémgyüjtő hónapról, avas és fémgyűjtésről beszeltek. Az igazgató elvtárs irodájában, is együtt van a lémgyüjtŐ hónap, u fémgyűjtés irányításának „vezérkara.“ Farkas Aladár igazgató Merő Lászlóné nevelő, Balázs Marge, igazgatóhelyettes és Hosszú Mária uttö- rőcsapatvezetők, akik szintén a gye* retekhez hasonlóan szinte ütemtér- vaj készítenek a fémgyüjtő hónaptól. Balázs Margit, aki egyben az Iskola párttitkára, igazi kommunista példamutatással étit a fémgyüjtő hónap irányításának élére. Merő Lás2’.óné elmeséli hogy az iskolában az órák alatt erről beszélgetnek a gyerekeknek, rajzórákon a vas- é3 fémgyűjtést elevenítik meg rajzlapjukon a gyerekek és a számtan óra is azza1 a példával kezdődik: ha egy gyerek például 12 kiló vasat gyűjt egy nap alatt, altkor mennyit gyűjt ösíáze egy hét, illetve a fémgyüjtő hóítap alatt? — De ez természetes ig, — mondja Metáné eivtársnő, — erről nem is fontos beszélni. Mi nevetők ész a reánk bízott gyermeke*, is-tudják, már, milyen óriási jelentősége Első negyedévi tervünket 103 százalékra teljesítettük — írja levelesünk a Simontornyai Bőrgyárból Mint köztudomású a Simontornyai Bőrgyár az egyedüli bőrgyár, amely január havi tervét nem tudta teljesíteni. A szégyen égette minden öntudatos dolgozó arcát. Vállalást tét. tek, hogy e szégyent az első negyedév befejezéséig lemossák magukró'. Február 10*én 5 nap volt a lemaradás. A kommunisták példamutató munkája nem ismert akadályt, az a lendület mellyel munkájukat végezték, magukkal ragadta az üzem valamennyi dolgozóját. A műszaki ve. zetőkkel szorosan együttműködve sok szór munkaidő után még 3 órával is tárgyalták a feladatokat a lemaradás pótlása érdekében. Nagy-,nap v-ol-t március 31-2, az 1953. év első negyedévi tervünk be* fejezésének napja. Minden üzemrész maradéktalanul valóra váltotta vállalásait. ,1-Iüen a párt útmutatásához, a munkájukban a tervszerűséget ugvanúgy betartották- mint váll alá sukban a normá^ túlteljesítését. Az üzem 99 százalékos tervszerűség me!. lett 103 százalékra teljesítette 1. negyedéves tervét. A jó munkaszervezés azt bizonyítja, hogy üzemünk -a múnkabéraiapot sem lépte túl. A szép eredmények elérésében a műszakiak is a fizikai dolgozók a párt útmu* tatásával, irányításával végezték munkájukat. Kiváló munkát végzett Varga Lőrinc, párttitkárhelyettes elvtárs aki mindenhol jelen volt, és igyekezett jó tanácsokat adni a dolgozóknak. Az alapszervi párttitkárok követték példáját. Palásti Lajos á meszesműhely aí-apszervi titkára naponta kétszer tartott megbeszélést a műszaki vese. tővel, hogy biztosítsák más üzemrészek felé a munka folytonosságát. De jól kapcsolódtak, be a munkába Csősz László, a boxkikészítő alapszervi titkára valamint Zsolnai Ferenc a talpkikészitő aiapszerv titkára is. A szakszervezeti munka azonban nem volt ilyen lendületes, - Az UB elnöke mindent megtett, hogy mozgósítsa ak* 1 ívéit, de azok nem fogtak hozzá olvan lelkesen a munkák elvégzéséhez mint a pártaktívák. Az érdem így Kondor István ÜE-sinök eivtársé. aki mindenhol ott volt. ahol szükség adódott rá. Papp János termelési fe. lelös is jói végezte munkáját azutób bi hónapban. A kimagasló eredmények szinte pillanatok alatt terjedtek él az üzemben. Nem remélt magas százalékokat értek el dolgozóink. — Császár István 178 százalék. Tere- besi Júlia ifjúmunkás 200, Vida Mihály 204, Őri István ifjúmunkás és Bállá . Sándor ifjúmunkás 140, Bertalan György 225 százalékra teljesítették a múlt havi tervüket. Az elért eredmények világosan mu tátják, hogy nincs lehetetlen feladat amit a dolgozók közösen ne tudnának megvalósítani. Itt áll előttünk össze" fogásunk és közös munkák által kivívott győzelmünk a nehézségek felett. Nagy csapás ez ellenségeinkre, akik egyre azt hangoztatják, hogy felemelt ötévrs népgazdasági tervünket nem tudjuk teljesíteni. Hiába van az imperialista sajtóban nap- nap után rágalmzó cikk népi demokráciánkról, a nyugati sajtó hazug rágalmait ma már mosolyogva fo* gadják hazánk öntudatos dolgozói. Ismerik a célt, amelyért dolgoznak amelyért minden áldozatra készek. Nagv pártunk megadta az irányt amerre haladnunk keli. S erről az irányról nem térünk le, mert ez az irány a dolgozói; jólétéhez vezet. — Megígérjük szeretett. Rákosi elvtársunknak hogy vezetésével további sikereket fogunk elérni munkánkban, a II. negyedéves tervünket is teljesíteni fogjuk a határidő előtt. Deli György a Simontornyai Bőrgyár sztahánovistája. A felszabadulási héten nőtt gépállomásaink eredménye a szántás-vetésben Az iregszemcséi gépállomás száutási tervéi 189. vetési tervét 252 százalékra teljesítette A felszabadulási héten harc kezdődött el megyénk gépállomásain, hogy a traktoristák mindenütt-a szántás meggyorsításával hozzák be szégyenteljes lemaradásukat, s teljesítsék a minisztertanácsnak azon határozatát, hogy március 31-ig minden talpalatnyi föld fel legyen szántva. A megyei gépcsoport március 31-i értékelése szerint meg lehet állapítani. hogy a felszabadulási héten olyan eredményeket értek el gépállomásaink traktorosai, melyre még példa nem volt. Március 20-án a géjj- áttomisok szántási tervteljéshtése megyei viszonylatban 64.6 százalék volt. Március 31.én 93.2 százalékra emelkedett. .4 vetés 73 százalékról 96.2 százalékra emelkedett. Érdekes megemlíteni, hogy az eddig elmaradt gépállomások is igyekeztek előretörni. Megyénk 15 gépállomása közül a pincehelyi gépállomás március 20-án 14. heyen volt, össztalajmunkái.t 47 százalékra teljesítette. A felszabadulási héten kibontakozott lendületes ver. sennyel a 14-ik helyről a hetedik A 73/2. Építőipari Vállalat dolgozói május 10—20-ig „Választási Dekádot“ tartanak a II. negyedéves terv sikeréért A 73/2. Építőipari Vállalat dolgozói a felszabadulási hétre tett vállalásaikat becsülettel valófáváltottak. Mindent elkövettek, annak érdekében, hogy a pártnak, Rákosi eivíársnak adott szavukat a vállalt határidőre teljesítsék. A felszabadulási héten olyan munkakedvvel dolgoztak valamennyien, amire példa ezideig még nem volt tapasztálhaló. Ez megmutatkozik tervük teljesítésében is; első negyedéves tervükét' március 28-ig' 192 százalékra teljesítették. Ez annak eredménye, hogy a vezetőség jól szervezte meg a munkákat, biztosította a szüksége® előfeltételeket a munkák elvégzéséhez, de nagyban segítette az is. hogy megvan a dolgozókban a ver »eoyszellem., a gyözniakarás. Ezt a versenylendület-uket április 4-é után is megakarják tartani, hogy a. If. negyedéve® tervet is teljesítsék. Ennek még szebbé, -még sikeresebb megvalósítása érdekében táviratot küldtek az MDP Tolnamegyei. Párt- bizottsághoz, melyben a következőket írtak: r,Xi; a 73.2. Építőipari V.álkdat dolgozói, Máté János kétszeres sztahanovista kubikos kezdeményezésére az. országgyűlési képviselőválasztás tiszteletére választási dekádat tartunk május 10—20-ig. Felhívással fordulunk az ország valamennyi üzemeihez, hogy csatlakozzanak ehhez a mozgalomhoz és tartsanak üzemükben választási dekádat. Ezen keresztül bizonyítsuk be azt, hogy egy emberként állunk a párt mögött, valamennyien a Népfront jelöltjeire fogunk szavazni.“ Ez a versenykihívás is mutatja, hogy dolgozó népünk szereti hazáját, még jobb. még több munkával segíti annak fejlődését. Tudatában van annak, hogy népünk állama a jó munkát végző dolgozóknak biztosítja azt a jogot, ami az ö számára szükséges, megbecsüli végzett munkáját. Nem egy .sztahanovista van 'ma 'már országunkban, akik az elmúlt rendszerben nem voltak emberi számításba véve, -akik csak dolgoztak — a tőkés zsebére. helyre küzdötte fel magát, össztalaj- munkáit 79.9 százalékra teljesítette. A sárpilisi gépállomás megyei viszonylatban negyedik helyen volt, a felszabadulási héten második helyre került. Persze megyénkben nem minden gépállomásról lehet elmondani, h-ogv javult a munka, Még több gépállomás van olyan, moly nem teljesítette szántási, de egyéb más tervét sem. A dunaszentgyürgyi gépállomás, mely jefcnleg utolsó helyen van, szántási tervét 74 százalékra, tárcsázási és kultivátorozási tervét 28,9 százalékra, össztalajmunkáit 70.3 százalékra teljesítette. Március 25-től 31-ig átlagban egy gép 11.4 normálhoidnak meg felelő talaj inunk át végzett el, ami a normának 50 százalékát sem haladja meg. Az első helyei, tovább tartja az iregszemcsei gépállomás. Szántási tervét március 31 Ja 189, vetési tervét 252, tárcsázási és kultivátorozási tcr. vét 158.2, öss&tálajmunkámuk tervét 133.8 százalékra teljesítette. A második a sárpiiisi gépállomás, harmadik a datanandi, negyedik a nagykónyi gépállomás. Jó gépállomások közé tartoznak a tamási, bonyhádi és a pincehelyi gépállomások. Hátul kullognak DunasZentgyörgy, Varsád, Nagydorog, .Szedres és a mö- zsi gépállomás. Azokon a gépállomásokon, ahol lemaradás mutatkozik, a gépállomás igazgatója a pártszervezettel karöltve kövessen el mindent, hogy eddigi mulasztásukat haladéktalanul pótolják, mert a gépállomások tervének a nemteljesííése -akadályozza a tszos.k vetéstervének teljesítését és gátolja a magasabb terméseredmények elérését. Május második felére halasztották a Béke Világtanács budapesti ülését A Béke Világtanács több tagja, úgy szintén több nemzeti Béketanács azt javasolta, hogy a Béke Világtanács április közepére tervezett legközelebbi ülését későbbi időre halasszák. A Béke Viiiág-tanács irodája e javaslatok alapján úgy döntött, hogy a budapesti ülést május másodig, felében tartják meg. Vissza pillán fás a múltra 1935 július 27. „Tolna vármegye '»ispánjának bizalmas jelenlése a Belügyminiszterhez. „A közállapotok aggodalomra ad nak okot. Megyénk nehéz télnek néz elébe. A májusi fagykárt az aszály követte, ennek következtében a termés jy-en leromlott. A rozs, zab, burgonya, zöldség, gyümölcs és akar- mányfiiék stb. állapota katmetrófális képet mutat. A piacon soha non látott magas árak miatt « szegény lakosság megélhetése igen súlyos kö. vetkezménybknek néz elébe. A mező gazdasági munkások nem tudtak télre élelmiszert és más ruhaneműt gy&jte ni, illetve beszerezni. Az ipari munkások hasonló nehézségeknek néznek elébe. Nincs munkaalkalom, pang az építkezés megyénk területén. E feladat rendezésétől f ügg a köz biztonság. Az utóbbi időben igen sok helyen politikái izgatás tapasztalható. Ezt egyelőre sem. gyűléseJilcel, sem más dlenpropagmdával nem le írét ellensúlyozni. Ezzel kapcsolatban olyan intézkedésekkel porobálko ztwik, hogy betiltottuk a szélsőséges (baloldali) elemek gyűléseit és ezeknek minden tevékenykedéséi erélyes intézkedésekkel próbáljuk letörni.“ i: Kereskedel/rU miniszter 10.766Í9 33. sz. rendelete. Másodfokú iparhatósághoz. A miniszter elrendeli, hogy a nagyfokú munkanélküliség következtévé/, az építőiparban csak szakmunkások at lehet alkalmazni. Ez azt jelent-, hogy az építkezésnél lévő napszámosokat el kell bocsátani, és rálameny. nyi apró munkát, amely semmiféle szaktudást nem igényel, sr-akmúftú- sokkal kell végeztetni. A pécsi polgármester levele Ssek szúrd alispánjához. 1933. A polgármester kéri a Tolnámé gyei Alispánt, hogy a növekvő gazdasági válság kávelkeztében a Iratai más méretű Munkanélküliség folytan tegye lehetővé, hogy a megyében az aratásnál pécsi munkanélküliek is el. helyezkedhessenek, mivel Pécsen u munkanélküliség egyre fenyegetőbb lesz. A régi -nagybirtokos é* nagytőkés rendszer idején, mint azt a felsorolt példák is bizonyítják, a kedvezőtlen időjárás százezrek számára hozott éhínséget és százezrekét juttatott koldusbotra. így van ez ma is Jugoszláviában, ahol nincs kenyér « a fculá- kok és spekulánsok a nép Ínségét kihasználva, az aszályból is tőkét kovácsolnak maguknak. ,,A mi -népi demokratikus államunk Orőis állam, mely pártunk vezetésével előrelátó, átgondolt, szervezett intézkedését révén, a tervszerű gazdaságpolitika útján, nemcsak, az éhínség rém-ét hárította el, hanem biztosította és biztosítja népünk zavartalan ellátását, az egész -népgazdaság gyors fejlődését, a mí- 'vo« fagykárok és aszály ellenére’ fe. De a mi országunkban egyébkén - sem juthat koldusbotra senki, mert, mindenki kaphat munkát és munkájáért igazságos bért,. amely biztosítja maga és családja megéilie.ését" * - mondotta Gerő elvtár?, november 20-i beszédében. Pillanatfelvétel a dombóvári általános leányiskoláiéin a fémgyüjtő hónap második napján