Tolnai Napló, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-18 / 65. szám
ms március is NAPLÓ I M*i l IliV. s PARI ÉS PARI ÉPÍTÉS ♦ A paptszeryezel és a tanács jó együttműködése Váróiig község sikerének tilku Párts-zervezeteiink, tanácsaink előtt Komoly feladat ál!, A legsürgősebb resndő a tavasai munkák időben és jó minőségben va.;ó elvégzése. Ennek, érdekében komoly szervező, irányító, felvilágosító Inunk a szükséges. El kéé! érni. hogy minden talpalatnyi tőidet felszántsanak és bevessenek, szem előtt tartva a Központi Vezeti* -jég ppv ember 2C-I határozatát, a tér- mesliozam növelései. Váróiig község pártszervezete, tanácsa (fenék szellemében fogott a munikékhóz az össze!. A jó ági iádós munka eredményeként a község az ősziek vetését befejezte, így tavaszi búza vetéstervük nem volt. Ennek ellenére az Alkotmány. ífzcs 10 hol- dat, az egyéni parasztok pedig 5 hold tavaszi búzát vetetlek el határidő »■lőtt. Befejezték a zeb és árpa vetését is. Ez az er:<hnény annak köezör- he‘.ő hogy. az őfatse! magikezdett agitáció» munka áMandótan folyt A népnevelők, párttagok felhívták £ gazdák figyelmét a vetőmag tisztiiá. sára. a látogatások sprún kénét fcar- "ak arról,.hogyan ái'. a község veti- • maggal, ho. szükséges segítség. —- Moíjmagyaráziáa dolgozó parasz- tekhak .hogy i-nirwionikinek kötelersem a begyűjtés, sem a tavaszi műn. kái]c terén, n'em vett részt az oktatásban s.m. Takács Lajost és Mik tó,s Józsefet hanyag munkájukért és azért, mert hónapokig nem rendezték tagdíjukat, kizárták a pártból. Nagy segítséget nyújt a feladatok megoldásában a községi tanács és a párt- szervezet jó együttműködése. Horváth István VP-.iíkár propagandista a szemináriumokon szívós, nevelő, felvilágosító munkát végez. Ennek köszönheti hogy a hallgatók példamutatásban, kezdeményezésben az elsők a községben. A várongi pártszervezet és tanács közös, jó munkája eredményeként a község birtokosa, miár közei két éve a begyűjtésben, mezőgazdasági miun. kákban legjobb községet megillető vándorzászlónak. A pártszervezet és a tanács, hogy a község továbbra is élenjárjon, mindent elkövetett és elkövet, hogy a tavaszi mezőgazdasági munikák időben, jó minőségben való elvégzésével, minden talpalatnyi föld megművelésével megalapozzák a terméshozam növeléséi, a begyűjtés sikerét. Mit kap megyénk az ötéves tervtől az 1953-as évben Az ötéves terv a felemelkedés terve azt szolgálja, hogy hazánk s* maradott mezőgazdasági országból ipari ország legyen. Azt szolgálja, hogy a dolgozók jobb életkörülmények között élhessenek és építhessék hazájukat. Egyre több a beruházás, egyre több az új iskola, bölcsőde és kultúrotthon. Megyénk egészségügyének fejlesztésére „1953-as évben egymillió 772 ezer forintot ruházunk be. Hat helyen nyílik ezévben idénybölcsőde. Hegyészen, Németkéren, Tengelicen_ Alsónánán, Gerjenben és Zom bán. Átalakítják 112 ezer forintos költséggel a bonyhádi szülőotthont. A pincehelyi kórház munkáinak befejezéséhez 450 ezer Ft-tal járul hozzá népgazdaságunk. Tovább fejlesztik a szekszárdi tárház gyermekosztályát is. amihez 108 ezer forintot ad az állam. Tsz-eink fejlesztésére és istállók építésére 5,841.000 forintot lógunk ebben az évben költeni. Nincs a megyének olyan népgazdasági ága, amely ne részesülne a beruházási összegből A szekszárdi rossz lakásviszonyok rendezésének segítéséhez még ebben az évben befejeződik egy 20 lakásos bérház építése, aminek végső munkáihoz 010 ezer forintot ad államunk. Ugyancsak jelentős a Závod—klsvejkei bekötőút építésének befejezése, is, amih'ez 343 ezer forinttal járul hozzá államunk. Tolna megyének 4 járási kultúr otthona van már eddig, most újabb kettő épül Gyönkön és Dombóváron. Ezenfelül még ebben az évben csak. nem valamennyi községben kultúrotthont, vagy kultúrszob&t építenék. ít: a dolgozók társadalmi munkájára támaszkodunk, ami már eddig, is szépen megmutatkozott, Nagydologéra, Várongcm és Győrén. A Kelel-tolnamegyei Vágóhíd és Húsfeldolgozó Vállalat fejlesztésére 190 ezer forintot ad államunk. Ezenfelül tovább épül a szekszárdi Gya- potegrcnáló, jelentős beruházásokat kap a Simontomyai Bőrgyár és több más üzem és vállalat. Röviden ragadtunk ki nehány példát abból a hatalmas tömegű új létesítményből és beruházásból, amit ötéves tervünk még ebben az évber. ad megyénknek. Ezek azonban csak azok a beruházások,.amelyeket tanácsaink a megye dolgozóival karöltve jognak végrehajtani, tovább fejlesz, tik ezenkívül a közvetlenül .a minísz tóriumok . által irányított üzemekét, vállalatokat is. , • „A márciusi ifjúsa» példája lelkesítse harcunkat a sztálini eszmék, a szocializmus győzelméért“ Szekssárd ifjúságának nagygyűlése az 1848-as forradalom évfordulóján Vasárnap délelőtt Szekszárd fiataljai, ifjútnunkiásole. iskolai, és. ipari tanulók, úttörők' tömegé vonult fel a >hrtí! in .térre, hogy megünnepeljék a dicsőséges Ititö-as márciusi forrada iom 105. évfordulóján. A házakat vő nős Ó6 aemzetlszhiü zászlók, az ablakokat öz ilölß.as hősök: Kossuth. Petőfi, Táncsics képe és Lenin, Sztá. '•in, Rákosi Mátyás arcképei díszítették. Az ünnepi nagygyűlés elnökségében foglalt helyet a városi pártbizottság titksára, Kováics elvtárs, á DISZ megyei bizottságának tagjai, élenjáró fiatalok, kiváló munkások, s a megye fiataljainak több képviselője. A Hint. nuwz elhangzása után . Ambrus Lukács elvtárs nyitotta még az ünnepi nagygyűlést. A „Nemzeti Dal“ elszavalása után Rotjter József cívtárs, a DISZ megyei bí zó [faágának titkára mondott ünnepi Mesédét. — Amikor megelékezünk a halhatatlan 48%s hősök: Kossuth, Petőfi, Táncsics, a hős márciusi ifjúság di_ fsöséges ssabadsdgküsdelmeiröl, a nemzeti büszkeség érzése mély fáj. dalommat vegyül, mert el kellett bú- 'S áznunk Sztálin elv társtól, akinek Mvg. elválaszthatatlan 48-as hagyó. Hiányaink megvalósításától — mondotta,. — Egy.évszázaddal a 48-as forradalom után a Szovjetünk) harcainak eredményeként felszabadult népünk, a párt-vezetése alatt a haladó nemze. lek nagy családjába tartozik. A fed- szabadulás..óta altéit nyolc esztendő alatt megvalósult 48.. hagyatéka. Az elnyomóit, kizsákmányolt gyarmati sorban ólő magyar népből újra szabad. és erős nép lett. A magyar ifjúság büszkén vallja magát a márciusi fiatalok utódjának és tudatában van annak, hogy akkor szolgálhat rá e büszke címre, ha soha nem tér le a sztAlini útról. A magyar ifjúság, ami. kor meghajtja fejét drága Sztálin elvtársunk emléke előtt, esküvel fogadja: még nagyobb odaadással fog dolgozni még szorgalmasabban fog tanúin,:, hogy előbbbre vigye hazánkban a szocializmus ügyét. Esküvel fogadja, hogy még szorosabb egységben sorakozik fel Sztálin ©Ívtál« leg. jobb magyar tanítványa, Rákosi elvtárs mögé. Ttizön-vizen át követi nagy pártunkat, a 43_as eszmék hordozóját, amely magasra emelve viszi győzelemre hazánkban Lenin és, Sztálin zászlaját. * Örökké rendíthetetlen hűséget esküszik ifjúságunk Sztálin népének, felszabadítónk, békénk és függetlenségünk Oltalmazójának, a nagy szovjet népnek. — Hazánk felszabadításának évfor. dulójára, legnagyobb nemzeti ünnepünkre készül mos» az ország. Ezt az évfordulót mi fiatalok úgy ünnepelhetjük méltóan, ha a, felszabadulási hetet egész dolgozó ifjúságunk nagy győzelmévé tesszük. Rotter elvtárs beszéde után száz és száz ifjú ajkáról hangzott, fel á lelkes éljenzés: Szekszárd Ifjúsága «szeretettel ünnepelte a magyar nép' vezérét, Rákosi Mátyás elvtársat. A lelkes ünnepi nagygyűlés a DÍVSZ induló hangjaival ért véget. Szabadlábra helyezték Hitler mérgesgáz-szakértöjét Majná-Prai.kiurt (ADN): Az Adenau -r-konmány és az amerikai megszálló hatóságok kezdeményezésére szabadlábra helyezték- dr. Gerhard Peterst. Hitler {»kémikusát, aki mini a „Zyklon B” mérgesgáz előállítója, bűnrészes volt abban, hogy kétmillió embert gázzal meggyilkoltak az auschwitzi koncentrációs táborban. Peterst a Wiesbaden} ééküdtbíróság csak néhánv hónappal ezelőtt Étéit* ötévi fegyházra. Miután ismereteséé váltak a különszerződés határozatai, amelyek a nyugatnémet fegyvergyárosoknak ismét megengedik a több; között r. háborús célokat szolgáló ve. gyi-b&kteriológiai kutatást is eat a rövid büntetést is csökkentették. Most az ítéletet teljesen megsetun - sítették A tamási járás 105 7 szsiz ilekra teljesítette tavaszi bűzavetési tervét ■közli a járások Dombóvar állomás dolgozóinak csatlakozása a Felszabadulási Hét műszakhoz A dombóvári áíMomás dolgozói le’* k,es röpgyűílésen vitatták meg a hő® város építőinek, a Sztálin Vasmű dolgozóinak versenyfelhívását és elhatározták, hogy csatlakoznak a szocialista versenyfelhíváshoz bevezetik állomásuknál a felszabadulási hetet. A röpgyűlésen az élenjáró dolgozók a sztahanovisták kommunista példamutatással tettek egyéni és brigád vállal ásókat, hogy ezzel, is előbbre v> gyók a felszabadulási hét jelentőségét. A terv idő előtti teljesítésével kívánják szeretetüket kifejezni a felszabadító Szovjetunió iránt, amely Dombóvár állomás dolgozói számára is kivívta a szabadságot. Dombóvár állomás forgalmi és kereskedelmi dolgozói e nemes csatla-’ hozással az éiüzem címéért folyó verseny győzteseként kívánna^ az éke kerülni. Számbavették az egyes íerv- tényezőik és súlyponti feladatok eddigi teljesítését és n felszabadulási hét tiszteletére feszített egyéni és I brigád felajánlások alapján a.z alábbi globális felajánlásokat, tették: A tehervonatók átlagos terhelésének növelésénél vállaljuk, hogy 100 százalékos eredményt fogunk elérni, ami annyit jelent, hogy a tehervona- tokát átlagosan 640 tonnával lógjuk kihasználni. Vállalásunk teljesítése érdekében a Fate’ítő Vállalat és a téglagyárak dolgozói részére három ízben felvilágosító munkát végzünk az egyenletes rakodás megteremtése érdekében. A vonatok menetrendszerinti közlekedéséinél vállaljuk, hogy a március hónapra megadott 71 terv- számot 100 százalékra fogjuk teljesíteni. Ennek érdekében meggyorsítjuk az árukezelést, az utasok ki- és beszállítását szorgalmazzuk, a helyből induló vonatok szerelvényeit indulás előtt 40 perccel, az induló vágányra beállítjuk a szerelvények egyesítését és szétszórását az állomásunkon bevezetett új munkamódszer továbbfejlesztésével még gyorsabbá tesszük. De sorolhatnánk tovább mindazokat a szép felajánlásokat, amiket a dolgozók az állomás vezetőségével karöltve lelkes hangulatban tetteik meg. Az „Óvd az árut“ mozgalom kiszélesítése érdekében vállalják hogy a számadás elválasztások és az árukárok ellen fokozottabb harcot indítanak, hogy a darabárué kocsikat az eddigi 75 százalék helyett 80 százalékban szavatossági levéllel közlekedtetik. A vállalások teljesítése érdekében dolgozóink bekapcsolódnak a Rőder- mozgalomba és vállalják a gyengébb teljesítményt elért dolgozók petróná- lását. A vállalások teljesítésének egyik alapfeltétele a műnk af eg yelem teljes helyreállítása. Megfogadják, hogy a Deák-mozgalom keretén belül megszilárdítják a vasút területén a munkafegyelmet. A felszabadulási hét műszak alatt állomásunkon átmenő, illetve közlekedő „Béke irányvonia- tok“ zavartalan közlekedéséig biztosítják. Ezeknek a vállalásoknak teljesítésévél kívánják elősegíteni a fe1- szaibadulási hetet tSs megünnepelni hazánk nagy ünnepét április 4-at. ján a kővetkezőket búzavetéséről: a tavaszi búza vet és ben első a tamási járás 105.7, második a szekszárdi járás 105.5, harmadik a paksi járás 102.2, negyedik Szelt- szárd város 1Ö2.2, ötödik a dombóvári járás 97.Í5, ha. todik a gyönki járás 913, hetedik a bonyhádi járás 69.8 százalékos terv- teljesítésseC. A tavaszi búza vetésnek határideje már lejárt, de még mindig vannak járások, ahol 15-ig nem fejezték be a vetési. Nem tették magukévá a minisztertanács határozatát és igv hátrálhatják a megye ■ tervteljestiését is. A dombóvári és gyönk-i járásoknak is 'Sürgősén meg keT javítani munkájukat, hogy lemaradásukat behozva maradéktalanul teljesítsék tervüket. Főleg sok tennivaló van a bonyhádi járásban, inért a bonyhádi járás száj- •tátisága és nemtörődömsége következtében csak 69.8 százalékra végezte ifi a búza vetést, sasnak ellenére, hogy a vetőmagnak már rég a földben kellene lennie, A bonyhádi járási tanács »űr ,gősen intézkedjen, hogy a tavaszi búza vetéstervét a legrövidebb .idült beliül teljesítsék. Számolják fel a csodavárást, mert különbem ugyaniKyeh késedelemmel végzik el az árpa, zab,, napraforgó és egyél) tavasziak vetéséi ia. A Béke-brigád harcban a sztahanovista címért . . . z Áritmszolg<ató Vállalat brigádszállásának kellemes melegében beszélgetve találjuk a híres Béke-brigádot. Egy-egy korty tea között beszélik el a Rákosi-műszak nagy csatájának kiemelkedő és szép eredményeit. Tizennégyen vannak. Már két évé együtt dolgoznak és a közös munka annyira össze- (orrasztotta őket, hogy szinte elválaszthatatlanok. Farkas Ferenc a brigád egyik tagja bár megbetegedett, de a. műszak ideje alatt nem akarta elhagyni társait. Tudta, hogy ,*a ő munkája is hozzájárul a műszak győzelmes befejezéséhez. Nehezen indul meg a szó, de az.- utin Bazsó elvtiárs, a brigád vezetője egymásután hozza fel azokat az eredményeket, amiket elértek, a többiek csak rábólingatnaJ:. Csak néha szólnak közbe, de annál töb- bef tudunk meg akkor szavaikból. Megtudjak 'azt iiogy,.Rákosi-műszak aIatt 150 százalékra teljesítették tervüket. A ’tapi részlettervek se voltak soha alatta a 147 százaléknak. Nem hiába kapták meg a megye legjobb brigádja címét. Az ö munkájukkal sokkal gyorsabban elkészül a Paks-nagydorogi kooperációs áramösszekötö vonal. Sok esetben még a vasárnapot is feláldozzák, mindent elkövetnek azért hogy méltók legyenek a sztahanovista- brigád cím elnyerésére. Minden héten brigádértekezletei tartanak, ahol szóba kerülnek azok az eredmények, amit elértek, de meg. vitatják azt is, hogyan lehetne eze. ,ket még tovább fokozni. A legutóbbi brigádgyűlésen elhatározták, hogy ők is kapcsolódiiak a sztálin- városi dolgozók, felszabad :!ási hét kezdeményezésihez, és vállalták, hogy március 23-tól április 4-ig a csoport állandóan 151 százalékot fog teljesíteni a bátaszéki vonal építésénél. Vállalást tettek arra is. hogv bevezetik az igényesebb munkát követelő szerelést az oszlopkapcsolás- nál és a feszítő szerelvényeknél. Természetesen nem feledkeztek el arról sem hogy nemcsak a mennyiség fontos, hanem a minőség is és ezért vállalásukba bevették azt is, hogy elsőrendű feladatuknak tekintik mindig, hogy minőségi munkát végezzenek. Nem ismerik a lehetet, lent. Egy vasárnap rövid pár órás áramszünet ideje alatt Majoson ki kellett cserélni az egyik gúla oszlopot, többen ugyan azt mondták, hogy lehetetlen ennyi idő alatt ez* a feladatot elvégezni, de Bazsó elvtárs azt mondta, amit a ..Távol Moszkvától*‘ hősei meg tudtál: tenni azt mi is megtudjuk. Nem maradhatunk szégyenben a szovjet szerelők mögött. És el is készült o munka!... Munkájuk után nem is marad el a jutalom. Már kéj rádiót kaptak, s egész könyvtárat tesz ki az a sok könyv, ami mind jó munkájukat dicséri. Ezen a rádión hallgatták Sztálin elvtárs temetésének közvetítését. Akkor határozta el a brigád, hogy gyászukat, bánatukat csak jobb és több munkával tudják méltóképpen kifejezni. És azóta a brigád teljesítményén meg is látszik, hogy ígéretük nem csupán lég- be szálló szó maradt, hanem valósággá vált. Az Áramszolgáltató Vál. falat Béke brigádja valósággá vál- t toztatta azt. hogyan kel] a békééit I küzdeni. A több és jobb munka éffy- egv apró megnyert csata abban o hatalmas küzdelemben, amit a háborús gyujtogatók a háborúra spekuláló imperialisták ellen folytatunk. Érzik és tudják hogy mit jelent a béke és főkép tudják azt, hogy milyen más szabadságban, békében dolgozni. A múltban csak akkor dolgozhattak, ha éppen kaptak valami napszámos munkát. Robotoltak, kora hajnaltól késő estig, s alig kaptak pár fillért érte. Most mindegyikük 1.000 forint körül visz haza a hónap végén családjának. Hárman már sztahanovisták közülük, de ilyen jó munkával, terveik' ilyen. magas túlszárnyalásával az egész brigád méltó a sztahanovista címre. Ök is érzik és tudják és ezért tettek vállalást arra, hogy a felszabadulási hét során jó munkájukkal kiérdemlik a sztahanovista brigád megtisztelő címei.