Tolnai Napló, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-18 / 65. szám
2 195» MÁRCIUS IS Megkezdődön az országgyűlés új ülésszaka _________________________ NAPLÓ O rvosi záró eienlés Kiemen! Ootlwahf, a Csehszlovák Köztársaság elnöke halálának okáról Kedden délelőtt megkezdődött az tnsmágigyűlés új ülésszaka. Megjelent Az ülóse;n dolgozó népünk szeretett vezére, Rákosi Mátyás elvtáfs, a Ma. gyár Népköztársaság Miinisztertaiiá- dsának elnöke, akit a jelenlévők helyükről felállva., hosszantartó tapssal kÖGzöatöttek. Készítve ;t az ülésen Dobi István elvtárs a Népköztársá- E’nöki Tanácsának elnöke, Gero Ernő elvtárs Miiniseitertöiiiács elnökhelyettese, • Farkas Mihály eivtárs, nadséregtábornok. honvédelmi miniszter. Révai József elvtárw. népművelési miniszter, valamint Nagy Im- Hidas István Kiss Károly, Házi 4ipsád elvtársak a Minisatertanács elnökhelyettesei és a Minisztertanács ábbi-tagja. Jelén vált az ülésen J. D. Kiszeijov, a Szovjetunió magyarországi nagy* követe és a budapesti diplomáciai testület számos más tagja. Az üiéítt Rónai Sándor eivtárs, az 'vr-Szággyűl'és elnöke nyitotta meg. Kegyelete« szavakkal emlékezett meq a esehszloy.%. nép ' nagy fia és ve* aéré,, Klement Gottwald elhuny tárói. Az. órszággiyülés felállással adózott Klemeht Gotíwald- emlékének. Góttwald eivtárs halála súlyos ess pád és veszteség nőm csupán a Csehszlovák Köztársaság népe, hanem a béke,, a demokrácia, a . szocializmus egész tábora számára — mondotta Rónod Sándor. — Gottwald eivtárs halála. fájdalmas gyász a ini szá* mánkra is, aktk az ő személyében a magyar-csehszlovák barátság egyik lf grágibb és legjobb harcosát* vesztetlek ell Gottwaid e,vtárs tapasztalt vezető le alatt vívta a csehszlovák -nép tárcáit évtizedeken át a kapitalista -abság eÜpili • Góttwald elv-társ irányította a csehszlovák nép harcát a fasiszta német megszállás ellen az •!í . vezetése alatt biztosi tóttá Cseh- x-riöv'ákiia népe a .Szovjetuniótól kapó::- szabadságot, vpríe. vissza a reakció .1948 februári nagy támadását, .ette ártalmatlanná. az alóvailó Slán- Äv-banda,* a mént döntő vereséget az eilfentséginek. aura- az álnok tervére, hogv kiszabadítsa • Csehszlovákiát a Jtówskva. Súlyos veszteség érte a 'Csehszlovák népet: meghalt Klement Gott.waid elvtáj», ít Gééhszlóvák Köz. iáróaság elnöke, Gsohezlovákia Kommunista Pártjának elnöke, a nemzetközi munkásmozgalom kimagasló eze. iűélyiöége, a csehszlovák nép-szeretett, vezére, a Szovjetunió igaz barátja. Gottwald elvtárs egész életét niara- .iíktala.rn}l. a munkásosztály nagy ügyének szepteile. i . Klement Góttwald a lenini eszmék Íratása alatt az 1921 _ben alakult Csehszlovákia Kómmuriista Pártja egyik szervezője és aktív harcosa lett.. "*'■ , OSölissiovákia Kommunirita’ Pártja — a Szovjetunió .Kommunista, Párt-- ;áj,ri.ak féíibecéülliétetleh tapasztalatait ■'elhasználva — Góttwald elvtárs ak tív közreműködésével a munkásosz. tiiy' egységes, összeforrott pártjává habt. A cikk ezután ismertéti Got-t- wald elvtárs harcos ólétét majd így folytatja! Ktetnent Góttwald eivtárs fáradhatatlanul dolgozott Csehszlovákia és a Szovjetunió Szoros szövetségének óa tízóttéphetetien barátságának m-egszi. ’Srdítáeán, mert ebben a testvéri barátságban látta a Csehszlovák Köz. társaság függetlenségének • és felvirág, zásának biztosítékát. Csehszlovákia Kommunista Pártja Góttwald eivtárs irányításával vezette t népét a szocializmus építésének út- 'áu. Sanghéj (TÁSZSZ): Mint. előző jelentések már közölték, a japán parlament bizalmatlanságot szavazott Jóíndű kormányának és Josida k-or* ■Anya megbukott. A bizalmatlansági szavazat a ja* pia nép növekvő ellenállását fejezi ki aztfaJ a nemzetellenes politikával «emberi, amelyet az Egyesült Áltla- ÉVik utasítására Japán uralkodó- körei folytatnak. Takutaro Kitamura, a Haladó Párt képviselője, a bizalmatlansági szavadat indokolásául mondott beszédében a többi között így. nyilatkozott: „Jo- äidü. kormánya a megszálló hadsereg hatalmát felhasználva akadályozta a apán nemzet fejlődését... — tAmeg* szájló csapatokkal szövetkezve és reálidős erőket maga köré csoporlodeniokratiküs és békeszerető országok táborából. Góttwald eivtárs Csehszlovákia dolgozóinak nagy tanítója volt. Megtanította népét a győzelem ícnir.’- sztálini tudományára, megtanította arra, hogyan mérjen csapásokat a kapitalistáikra, ser. imperialistákra, a nép külső, és belső ellenségeire s hogyan lásson’ hozzá a ragyogó szociálisra jövő építéséhez. A népi demokratikus Csehszlovákia nagy építője volt, akinek bölcs irányítása alatt lépett rá Csehszlovákia- a szocialista tervgazdálkodás útjára, növelte kétszeresére ipari termelését s .tette meg a szocialista át* alakulás első nagy lépéseit a mező- gazdaságiban. A szovjet—csehszlovák barátság fáradihataí'lian hirdetője és megvalósítója volt, aki egész éietművéyei-arra törekedett hogy a Szovjetunióhoz a béke, a demokrácia s a szocializmus nagy vezejő államihoz való hűséget, mint a nemzeti •függetlenség és felvirágzás egyetlen útiét, egész né. pe első parancsolatává tegye. A nemzetek barátságának nagy harcosa a csehszlovák és a magyar nép testvériségének nagy kovácsa volt GottrwaM eivtárs. ö kezdeményezte Rákosi elvtárssai együtt a ma-gvar-osehszllováik barátsági. együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést, amely — mint Rákosi eivtárs mondotta, — „lényegesen hozzájárult Európa e részén a békefront megerősödéséhez és a népi demokratikus erők összefogásához.“ Góttwald elvtárs céltudatos vezetésével Csehszlovákia gyökerében szá. raoita - fél á Masaryk—-Benes-.'éle csehszlovák berzsoá köztársaság nem zetisäg-ellenfs, eoViniszta politikáját, amelyet a Clemenitis—Husúk-íéle imperialista kémek és burzsoá nacioik- listá,^ igyekeztek tápiá'íii. Ha ma vállvetve ö!ssaéfogva építi az új életet Csehszlovákia minden népe, ez a g-ottwaldi vezetésnek köszönhető, amely szétzúzta az aknamunkát vég ző éUenséget, mígsziláröította Csehszlovákia népeinek testvéri egységét. Kleinem Góttwald a proletár nem. zefiköziség. nagy zászlajához való odaadó hűség szellemében nevelte Csehszlovákia Kommunista Pártját, éréi lyéeen harcolt az amerikai-angol imperializmus Tito.fasiszta ügynök, sége ellen, a szabad népek barátságának megszilárdításáért, a szocializmus és a demokrácia Szovjetunió vezette táborának megerősítéséért. Klement' Góttwald egész lüktető energiáját, minden gondolatát, egész életét a dolgozók boldogságáért ví_ vott harcnak, szentelte. Biztosan és. határozottan vezette népét a szoc-iá- iizmus felé, Ez-ért -a nép határtalanul szerette elftökét, miiidk' követté bölcs és tapasztalt vezérét. A Lap 'a cikkét így fejezi be: \ szovjet emberek osztják a cseh. szlovák dolgozók nagy bánatát. A szovjet nép meggyőződött arról, hogy a testvéri cőéhtolovák nép tántorít- hatatianul halad előre Klement Gott, wald,. a nagy Sztálin hű harcostársa» a csehszlovák nép tapasztalt vezére által kijelölt úton, hogy méltónak bizonyul a nemzetközi forradalmi és munkásmozgalom „új rohambrigádja“ megtisztelő i elnevezésre. Klement ^Góttwald ragyogó alakja mindig, lelkesítő példa lesz a népek közötti .békéért, a Szovjetunió és a Csehszlovák Köztársaság közötti örök barátságért. folyó harcban sítva valóban mérhetetlen szenvedéseket hoz a japán népre.“ Hijo Hara baloldali szocialista képviselő hangsúlyozta, hogy Josidia kormánya olyan politikát igyekezett folytatni, amely „ dolgozók rovására profitot biztosít a. tőkéseknek. A Jo- sida-kormány a inukba való visszatérés politikáját érvényesítette, Hára képviselő a Josida-kormámy külpolitika járói többek között ezeket mondlt-a: Jo$idn kormánya olyan hazug pro- pagapdát terjeszt, mintha Japán hely. reállítótla volna függetlenségét, békéjét és biztosította volna állami biztonságát. A valóságban az ország csak, papíron független és Japánt az a veszély. fenyegeti, hogy háborúba : sodorjál:. A gyász súlyos óráiban népünk forró együttérzését nyilvánítja Csehszlovákia testvéri népei iránt és meo fogadj-a, hogy Lenin és Sztálin győzelmes zászlaja alatt a dicsőséges Szovjetunió oldalán a jövőben még szorosabbra kovácsolja, még termékenyebbé fejleszti r, m-agyar—csehszlovák barátságot. Ezután Szabó Piroska, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára szá. molt be az Elnöki Tanácsnak a.z országgyűlés 1952. december 2C-án be- rekeSKtett és március 17-én útból megnyitott ülésszaka közötti idő*, b^jp. végzett munkájáról. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a két ülésszak közötti időben öt ülést tartott és nyolc törvényerejű rendeteket alkotott. Szabó Piroska a továbbiakban beszámolt több miniszterinek ebben az időszakban történt megválasztásáról. Az országigyűlés az Ehlöki Tanács titkárának beszámolóját tudomásul vette. Ezután Győré József belügvminisz tér benyújtotta az országgyűlési választásokról szóló jogszabályok módosítására vonatkozó törvényjavaslatot. Darvas József közoktatásügyi miniszter á kisdedóvásról, Kovács Béla Kjazságüg'ym’.níszíer a Magyar Népköztársaság alkotmánya 24. §-3 új szövegének megállapításáról Házi Árpád a Minisztertanács elnökhelyettese pedig az egyes kitüntetések alapításáról szóló törvényjavaslatot nyújtotta be. Az országgyűlés a kisdedióvásró! szóló törvényjavaslatot az ország- gyűlés kulturális bizottságának, a többi törvényjavaslatot pedig az országgyűlés jogi bizottságának adta ki előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából. Az országgyűlés legközelebbi ülését március lé-in. szerdán délelőtt Hz órakor tartja s napirendjére az országgyűlési választásokról szóló jogszabályok módosításáról, a kisded- óvásról a Magyar, Népköztársaság alkotmánya 24, §-i új szövegének megállapításáról és az egyes kitüntetések alapításáról szóló •törvényja. vaslat tárgyalását tűzte ki. Alenauer terrorhaKfáoai megakadályozták a német tdmörti és vezetőinek Berlinbe utazását Berlin (MTI): A nyugiatoémetor- ■ szági francia főbizottság közölte, hogy a német tömörülés tanácsának a négy nagyhatalomhoz intézett levelét továbbította a francia kormányhoz. A német tömörül és tanácsa e levelében — mint ismeretes — felszólítja a németországi meglszálló nagyhatalmakat, hogy a bonni és a _párisi háborús egyezmények tervbe vett ratifikálása helyett hívjanak össze négyhatalmi értekezletet a német egvség helyreállítása céljából. Düsseldorfi jelentés szerint Ehlens, a nyugatnémet parlament elnöke közelebbi indokolás nélkül kijelentette, aem fogadhatja a német tömörülés tanácsának küldöttségét.: Adenauer t é rro rh ató sóga i megalca d ályoziták. hogy Josef Wirth volt birodalmi kancelíár és Wilhelm E’fes, München Gladbach nyugalmazott főpolgármestere, a német tömörülés tanácsának két vezetője Berlinbe utazzék a népi kamara elnökével való tárgyalások folytatására. A Dán Kommuifsta Pari Központi Bizottságának ülése Kopenhága (TASZSZ) A „Land Űg Folk“ közlése szerint Dánia- Kommu. akta Pártjának Központi Bizottsága niárcins 15 én tartotta kibővített plenáris ülését. A plénum egyöntetűen jóváhagyta a. központi bizottságnak a dán néphez intézett felhívását. A felhívás rámutat, hogy a dán »ormány isnrét fel akarja emelni a közszükeéglsr cikkek árát és olyan új alkotmány parlamenti jóváhagyására törekszik, amelynek egyik cikke. Ive Lehetővé teszi, hogy Dánia lemondjon szú ver éaitásáról. Dánia Kommunista Pártjának Köz. ponti Bizottsága éberségre szólítja a dán népet, felhívja, hogy szálljon síkra Dánia érdekei és nemzeti szu. verónitása mellett, A felhívás ki. emeli annak szükségességét, hogy meg hiúsítsák a Dánia amerikai megszállására, szőtt, terveket. Külpolitikai hírek Oslo (TASZSZ): A múlt hét végén Trondheimben az autobuszsofförök sztrájkba léptek. ' A sztrájk már tizenhárom norvég városra kiterjedt. A sztrájkhoz csatlakoztak az oslói távolságii vonalak sofförjei is. A sztrájkolok követelik a munkabérek emelését és a jobboldali szak- szervezeti vezetők mesterkedései el lenére kijelentették, hogy folytatják a sztrájkol, „míg követeléseiket-nem teljesítik. Prága (CTK): A kórbonctani vizsgálat megállapította: véredénve'nv- saesedés, főképpen jelentős clyáltc- zásokkál a szív f&üiöerdbcn (aortában). Ezek az elváltozások okozták a repedést az aorta falában és ennek következtében vérzés állt be a bal meUkasfé'ben és a gátorürígben. A fokozatosan erősödő belső vérzés, következtében , a szív-árrendszer fel- felmondta a szó .gála lót és ez okozta a halált, A vér elsődleg szivárgása a mellkasba), valamint a tüdőkben és a mell. kasban történt reaktív elváltozások okozták, a tüdőgyulladás és a mc!> hártyagyulladés tüneteit. Prága (TASZSZ): A CTK jelenti, hogy Csehszlovákiában a dolgozók országszerte gyászgyűléseken emlékeznek meg Klement Góttwald eiv- társról. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága sokezer táviratot és leve'ej, kaP a munkásoktól, technikusoktól, mérnököktől, alkalmazottaktól* katonák*.ój és tisztektől, Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunió Minisztertanácsa elrendelte, hogy március 19-ét Klemen! Góttwald, a CsehPrága (TASZSZ): A prágai vár hatalmas spanyol termében van Klement GottwaLdnak. a Csehszlovák Köztársaság elnökének ravatala. A csillárokat fekete selyemmel voniták be az ablakokon, a tükrökön és a terem aranyszínű kárpitoíott falain is fekete selyem. Gyásztndulók dallamai töltik be a termet. Délelőtt tizenegy órakor lassú léptekkel a terembe érkeznek a kormány tagjai, élükön A. Zápotocky miniszterelnökkel, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagjai, a nemzetgyűlés képviselői, a Szovjetunió és a népi demokratikus országok diplomáciai kép viselői. A koporsóhoz lépnek és koszorúkat helyezm.ik el a ravatal előtt. Klement Góttwald a csehszlovák hadsereg főparancsnokának egyenruhájában nyugszik ravatalán. Az' első koszorúkat a Csehszlovák Newyoik (TASZSZ): Az ENSZ-köz- gyülés Politikai Bizottsága március 16-i délelőtti ülésén egyperces néma csenddel adózott Klement Góttwald. a Csehszlovák Köztársaság elnöke emlékének. Róma (MTI): Az Olasz Kommunista Párt vezetősége kijelölte a Klemen: Góttwald temetésén résztvevő kü’- dötiség tagjait. A küldöttséget Luigi Longo, a párt főtitkárhelyettese veKoreai Arcvonai (Uj Kína) A ko. reai kínai népi erők arcvonailbeli gé_ pysí'tet.t tüzérségi alakulatai a március lö-ével v^etért öt nap alatt több, mint háromszáz főnyi veszte. A kórbonctani vizsgálat teljes mértékbe« alátámasztotta a klinikái diagnózist. A gyógykezelési intézkedések helyesek voltak de a betegség súlyos voltára való tekintettel nem lehetett a beteget megmenteni az életnek. A jelentést aláírták: dr. V. Jedlic- ka professzor, dir. B. N. Uszkov, docens, dr. N. P, Voscsanova, az orvostudományok kandidátusa, dr, A. S. Pavlov. ,az orvostudományok káwdi- dátusá' dr. R. Vanicek, dr. F. Ze- vodny, az állami szanatórium igaz* giatója. főiskolai hallgatóktól és iskolásoktól az ország legkülönbözőbb vidékeire.. A csehszlovák hazafiak ígéretet tesz_ 'nsk. hogv minden erejüket Klemen! Góttwald nagy terveinek megvalósítására fordítják és még kitartóbban harcolnak a béke ügyének győzelméért erősítik a megbonthatatlan barátságot a Szovjetunióvá'!. szlovák Köztársaság elnöke temet&se nek napját nyilvánítsák gyásznappá és tűzzék ki a gyászlobogókat. Köztársaság kormánya, Csehszlovákia' Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Szovjetunió csefaszlovákie; nagykövetsége és a Szovjetunió cseh. szlovákiiai katonai attaséja nevében helyezik el. Ez»táa a népi demokrá* • ciák diplomáciai képviselői majd a nemzeti front, a nemzetgyűlés, a hadsereg minisztériumok és a tömegszervezetek koszorúit helyezik el. - Klemenif Góttwald köztársasági elnök ravatalánál harcostársai állnak dísz&reéget: Antonin Zápotpcky. Vi-; liam Siiroky, Haromár Do’.ansky, Karéi Bacilék, Alexe j Cepioka* Vacláv . Kopecky. Antoni Novotny, A prágai várat környező utcákat elárasztotta a nép. A tekintetek mély fájdalmat tükröznek de az emberek szívét az a szilárd meggyőződés hatja, át, hogy a Kommunista Párt vezetésével, a Szovjetunió segítségével felépítik országukban . n,. szocializmust. David, a csehszlovák küldöttség vezetője köszönetét mondott a hízott* súgnak az együttérzéséért a nemzeti gyásszal kapcsolatban. zeti, tagjai Antonio Roasio és Aido Natay. a párt tartományi titkárai. A CGIL-t Oreste Lizzadri és Sergio ■ Scarpa képviselik a temetésen. »éget okoztak az éilenségnek. Ugyan ezalatt az idő alatt a népi erők arc vonalbeli légvédelmi alakulatai nyék ellenséges repülőgépet lelőttek és ti zet megrongáltak. A „News Chronicle" Tito árulásának állomásairól A ,,New» Ohroniole‘: című angol burzsoá lap „Tito lábujjhegyen lopódzik Nyugat felé“ című cikkében a következőket írja: „Tito át- pártolása nyaktörő cirkuszi kötéltáncos. mu_ tatványhoz hasonlítható. Valaha ő szidta a leg hangosabban az atne rikai imperializmust, örök barátságot esküj döfi a Szovjetuniónak, s még 1947-ben is azt hirdette, hogy i,semmiféle hatalom nem tántoríthat el bennünket nagy testvérünktől, a szovjet néptől. A Szovjetunió az egyetlen or_ szág. amely nem fenyegeti függetlenségünket“. Az elszakadás első napjaiban Titonak az volt az egyetlen reménye — írja tovább a lap, — hogy példáját követni fogják más csatlós ve_ zérók: Rajit Magyar. országon, Kosztov Bulgáriában slb.“ A „News Chronicle“ a továbbiakban arról ír, hogy Titonak ezt a reményéi a Eajk- és Koszíov-banda &zétzú_ zása szertefoszilatta. A lap ezután így folytat .ja: „Tito óit hon egy ideig leplezte szakítását a Kominformmat és mire a jugotslávok apránként megtudták n valóságot, addigra Tito eltette láb (dói a Ko_ minform jugoszláv híveit és egyeduralkodó leit saját házatáján. Így haladt fokozatosáén, szakítás után fűit hónappal kereskedelmi kapcsolatot létesített a Nyugattal, azután jöt_ lek a segélyek és kölcsönök, majd a fegyverek, s később az mneri- kai szállítási szerződé sek. Tito minden lépésénél hangoztatta, hogy politikai jeUételeJi nélkül kapta a nyugati ■ segélyt. Valóban nem is ■voltak feltételek, mert Tito minden lévé előtt előre megadj:: mindazokat az enged, menyeket, amelyekről tudta, hogy u Nyugat követelni fogja. Twl'c példáid, hogy addig hiába kér kölcsönt, a/tíig közbe nem lép g> görög polgárháború-, bán“. (A görög szabad, ságharcosok hátbatámadásáról van szó). „Ezért — írja' tovább — még a kölcsönkérés előtt szép csendesen h zárta a görög felkelők utánpótlási és visszanő; nidási útjait.“ Á kp befejezésül arról ír, hogy ezek a cselekedetek ” „Tkónak biztosi tolták Nyugat kegyeit >p,s azt, hogy most Londonba hívtak, mint a toryk nagyrabccsüli vendégét“. A csehszlovák nép nagy vezére — a „Pravdaszerkep-tüségi cikke Klement Góttwald életéről és munkásságáról Japán képviselők éles bírálata % Josida-kormány nemzetellenes politikájáról Gyászgyűlések Csehszlovákiában A Szovjetunió Minisztertanácsának határozata Klement Góttwald ravatalánál A népi erők győzelmes harcai március 7. és 11. között Az ENSZ-közgyűlés Politikai Bizottsága tisztelettel adózott Góttwald elnök emlékének Az Olasz Kommunista Párt küldöttséggel képviselteti magát Klement Góttwald temetésén