Tolnai Napló, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1953-03-11 / 59. szám

1963 MÄRCICS lt N Ä PLO A kommunisták példamutatása nyomán, a tavaszi búzát elvetették a borjádi Haladás tszcs-ben Pérsuiót n. Kongresszusa hosszú időre megszabta pártszervezeteink és minden kommunista szármára a fel­adatokat, Rákosi elvtár,s különösen kiemelte kongresszusi bestédében, hogy: „rendkívül fontos a Magyar Dolgozók Pártjának a magyar kom­munistáknak a példamutatása." Majd a továbbiakban a következőiket mon*' dotta: ,Ahol a kommunista párttag jö példával fór elöl. ott az eredmény azonnal mutatkozik> fií'p.'.i - nagyjeierktősögü :aoitások lvfiiönösen vonatkoznak ránk most. amikor a tavaszi szánkás, vetés si­keres teljesítésén keresztül dolgozó népünk kenyeréért folyik a harc szerte az országban, s így a mi me- pvénkbem Már az első napok ered­ményé te alátámasztja Rákosi eivtárs ua-c; yjeltentőségű megállapítá­sát. A. napos idők beálltával ott in- du.még azonnal a mimika teljes érö­véi és jó %-edményekkel-, ahol a pártszervezet erre az előkészülete­ket meg idejében megtette, s a kom­munisták példamutatása nem marad; p.. . Ebben s szellemben kezdett hozzá s. tavaszt munkákhoz a borjádi Ha­ladás tszcs pártszervezetének mun­kája nyomán a csoport valamennyi 'ag'ja. Ezért fejezték be már tavaly 1» az őszi szántás, vetési .érvükét határidó e öt! -2 nappal. Ezért valósult meg már tavaly is pártunk tanítása a iennelőcsoportbün. hogy „ növény- ápolási munkáltat nők végezzek el. Hogy m,ennyire igaz ez a tanítás, azt läppen ennél a csoportnál tapasztal- '•ik’Äiml'koris a nők nem. is akárho­gyan végezték ei a növény ápolási munkákat, hanem határidő előtt. Fel­ajánlották segítségüket is a. szoba* oni állam gazdaságnak, s a varsáéi •ermeiőesoportoak. és ha az esős idő közbe nem jött volna ott is kiváló munkát tudtak volna végezni. Giiiai János. Mónus József es a többi elvtársak egy-agy brigádban példamutatásukkal szinte maguk után húzzák a pártorakívüli csoporttagotent, az olyanokat, mint Győri István, Hor­váth István, Mónus József hé, Mónus Jánosáé. De a többieket is lehetne sorolni szinte kivétel nélkül. Ennek köszönhető, hogy a borsót és a .avasad' búzát . .már el is vetet- ' ®i- “ már előbb , ig ei tudtuk volna végezni — világosiit. fel bennünket Bogáncs elvfáTs — ha a varsádi gép­állomás előbb szántott vo..na. Markó elvtáns, az üzemi pártszervezet titká­ra is alátámasztja, hogy bizony a varsádi gépállomáson nem mennek úgy a munkák, mint ahogy kellene. Nem javították ki eléggé a gépet, s legutóbb is megtörtént, hogy két hét alatt mindössze 8 hold tőidet szán­tottak lel. Megszívlelendő a gépállo­más számára a csoport tagjainak te- nácsa, ha segítségért telefonálnak be a gépállomásra, ne csak ígérjenek, hanem Gyö% helyett Varsádra küld­jék-a szerelőket, — s főleg- ne egy hét múiva. A pártszervezet felvilágosító, nép­nevelő munkája nyomán a verseny- mozgalomba is bekapcsolódtak. Egész­évi versenyre hívták a tengeüci Petőfi termelőszövetkezetet, csak az a baj. hogy a tengettelek még mindig nem válaszoltak a versenykihívás-' ra, holott a Tolnai N-apió ezért már február 24-án megbírálta a tengelici Petőfi termelőscövotkezetet. Pedig e verseny még jobb munkára serken­tené megyénk legjobbjait, mely ki­tűzi a*t is hogy minden hónapban pontosan értékelni kell a versenyt. Ezenkívül a megye összes csoportjait kihívták versenyre az állatállomány áttétéit etéséért. A tavaly jól bevált szovjet agrotechnika * tapasztalatait az idén is bátran alkalmazzák. Közel 50 hold' őszi búzát már keresztsoro- san vetettek, s az idén a kukorica A tavaszi szántás, vetési mimikák mielőbbi befejezése fokozottabb kö­vetelmények elé állítja-megyénk gép­állomásainak valamennyi dolgozóját és vezetőjét. Január és február hó­napban a gépállomás igazgatók leg­nagyobb része arra hivatkozott, hogy nem lehet szántani, mert a talaj mi­nőségi állapota erre nem megfelelő. Most, azonban gépállomásainik igaz* gátéi, erre nem hivatkozhatnak, mert a talaj minőségének állapota olyan, hogy éjjel-nappal lehet szántani,-Nem iis itt van. a hiba. Hanem ott, hogy a traktorok napi teljesítménye jóval elmarad u követelanényefctől. A trak­torok n-apí teljesítményének átlaga legjobb a-t.amási gépállomáson, ahol is négyzetesen vetve kerül a földibe. Tavaly is ennek köszönhették, hogy a rossz idő ellenére is 15—16 mázsás kukorica termést értek el, s a beadási kötelezettségüket ebből is éppúgy, mint a többi terményíéleségekből te! jesíteni tudták;. Vitathatatlan tény, hogy a borjádi Haladás tszcs tagsága a kommunis­ták példamutatása nyomán a termelő munkában megyei viszonylatban is kiváló eredményt ért el. Az idén azonban még nagyobb fába vágták a fejszét. Rákosi elvtárs országgyűlé­si beszédének hatására öntözéses konvhakeítészeiet létesítenek, amely a termelőcsoport egész tagságától még nagyobb erőfeszítéseket kíván. Hogy ezt. még nagyobb sikerrel- meg tudják oldani, ahhoz áz kell, hogy a pártszervezet fokozott gondot fordít­son nemcsak, a kommunisták politi­kai -képzésére hanem a többi párton- kívüli csoport-tagokéra is. Nem sza­bad elfé-ejteniök, hogy még most is a ie-gsz.orgosa.bb munkák idején elen­gedhetetlenül- szükséges a politikai oktatás. A megmövekedett feladato­kat csak ügy végezhetjük el, ha a pántszervezet a politikai oktatást ez4 után is rendszer :sen biztosítja. Ez lesz az a jó alap. melyből kiindulva a csoport tagjai minden nehézséget le tudnak győzni az idei még bősé­gesebb termés betakarítása érdeké­ben. egy-agy traktor 9.5 normál-holdat -szánt fel naponta. Utána legjobb a sárpi­lisi gépállomás, ahol a traktorokra esó napi teljesítmény 5.4 noimáttiokl. A tamási és a sárpíi-isi gépállomá­sok traktorainak napi teljesítménye mögött valasrienmyi gépállomás mesz- sze elmarad. -A bonyhádi gépál,lomá- sön egy erőgépre eső teljesítmény-át­lag 3.3 normálhold. A mözsi gépállo­máson pedig 2.7 normál-hodl. Gépállomásaink vezetői a pártszer­vezetre és a szakszervezetre támasz­kodva emeljék a traktorok napi tel­jesítményének átlagát. El kell érni azt, hogy minden gépállomáson traktorok napi telj estimén ye megha­ladja a 8.2 norméihodas átlagot. Gépáílomösok traktoristáinak napi teljesítménye jóval elmarad a követelményektől Meddig akar még a kulákok kedvében járni a megalkuvó decsi tanács? A decsi határban t-> megszikkadtaik a földek: megkezdődött a tavaszi munka. Az ősszél 1500 hóidon nem végezték él az ős-zi raéiyszánást, 215 • Hídon pedig; nőm vetették el az őszi búzát,- Az idei tavaszon mint- gy 1700 hold kalászost 'kei! elvetni a decsi határban. A rendelkezésre álló erőkhöz ké­pest nem kis teladat az, hog,y Decscn oí végezzék mindezeket a munkákat az előírt határidőre. Szükség’ van a legnagyobb szervezettségre és min­den. perc kiírásználáeára. Kőnek ellenére a deesi tanács nál csak fecsegnek és aktákat gyártanak, a tavaszi munká­kat pedig csigalassúsággal végzik. A két lermalőszovetkezeti gazdasá­got kivéve, addig még egy szemet sem vetettek a község határúban. ■ Bakos János mezőgazdasági elő­adó szép dolgokat mond ol arról, hogyan szervezték meg a munkát, hogyan mozgósították a község dol­gozó parasztságát, de — a valóság mást- mond. A szép, napos időben a határban mindössze 40—50 fogat szánt, va^y sjimiitóz-ik. de hol van a dtbbi? \ községben több mint 450 fogat van és mindegyiknek dolgozni kellene. A tavaszi rnnnkákról szóló miniszterta­nácsi határozat kimondja, hogy az igaerötuiajdonosok a tavaszi munka során igaere- jükkel kötelesek állandó és folyamatos munkát végezni. Deesen azonban semmibeve- •zik a minisztertanács ha­tározatát. A decsi tanácsinál már annyi ak­tát gyártottak a tavasai munkákról, hogy nem is tudnak eligazodni kö­zöttük. Ugyanakkor még máig sem készítették el a tavasai munkák ütemtervét. Ennek már régesrég ké­szen kellett volna lennie. A jó ütem­terv és a jelenlegi napi teljesítmény összehasonlításából világosan láthat­ná a tanács, hogy tűrhetetlen az a lassúság, amellyel a tavaszi munká­kat végzik. Ha ilyen ütemben haladna tovább­ra is a munka, 35 nap kelű-eme csak ahhoz, hogy az elmaradt őszi szán-' tast pótolják .. . Még tűrhetetlenebb a hanyagság, a megalkuvás, ahogyan a kulákok vetésterveit kezelik. Pfeifenroth Jó­zsef, a végrehajtó bizottság elnöke azt állítja ugyan, hogy e téren „min_ den rendiben“. De a mezőgazdasági előadó bevallja, hogy még ma sincse­nek készen a kulákok ,,vetéstervei". Ahelyett, hogy- a decsi tanácselnök javítana munkáján, takargatni igyek. szik a hibákat. Nem tudják még azt sem, hogy a község határában lévő S59 hold kulákföldből mennyit kell tavaszi kalászosokkal bevetni. Nem tudják például, hogy Gáíüos János kulák mit csinált 22 hold földjével, t_ Egy részét az állam­nak ajánlotta fel, másik részét haszonbérbe adta — adja meg a „felvilágosítást" Bakos János mező- gazdasági előadó. Varga András és. Varga Judit testvérek 45 hold földön gazdálkod­nak. A 45 holdjukon egyetlen állatot sem tartanak. Hogyan végzik el majd a tavaszi munkákat? Hogyan szorítja rá ezeket a szabotáló Má­kokat a termelésre a decsi tanács? A megalkuvó tanács még csak be sem hlívatta őket a tanácsiházára: még ma sincs a kulá koknak vetés­tervük. Ehelyett abban reménvke- dik a mezőgazdasági előadó: hátha sikerül majd a Varga testvéreknek földjüket haszonbérbe kiadni... Mi más ez a puhaság, ez a megalkuvás, mint — együttérzés, sőt ciimboruság a kulákokkal? Ha ez a puhaság, ez a rothadt megalkuvás tovább foly­tatódik, könnyen megismétlődhet az. ami tavaly történt. Tavaly — éppen a tanács opportunizmusa következté­ben — 105 decsi kulák közül mindössze négyen tettek ele­get beszolgáltatást kötelezett ségiiknek... A decsi tanács haladéktalanul ves­sen véget a kulákokkal szemben és a tavaszi munkákban megnyilvánuló rothadt opportunizmusának. Szorítsa rá keményen a termelésire, földjeik gondos megművelésére és bevetésére a kulákokat. Kötelezze és ellenőrizze őket abban is, hogy földjüknek meg­felelő számú állatot tartsanak. Ne tűrje szabotálásukat, ne tűrje azt, hogy a markukba nevessenek és át­hárítsák a reájuk rótt terheket a dolgozó parasztságra! (Szabad Föld cikke agónián.) ,Petőfi tolnamegyei lítj Szekszárdi)n és a me A Pártoktatás Ház« március 12-én este 7 órakor előadást tart „Petőfi Tolnamegyei útja“ cím* mel. Az előadás vázolni fogja Pe­tőfi hareos életét, munkásságát, költői és" forradalmi tevékenysé­gét, s megyénkben járt útja so­rán végzett munkáját. Az előadás után bemutatjuk Petőfi egyik leg­a“ címmel előadás lesz gye több községében szebb műve alapján készült „Já­nos vitéz“ című színes dalfilmet. Az előadást Szekszárdim, Tamá­siban, Oznrán, Simontornj án, Gyünkön, Tolnán, liátaszéken, Pakson és Konyhádon tartjuk. Kérjük az elvtársakat, hogy mi­F, móljuk a pártoktatás színvonalát Propagandisták tapasztalatcseréié Propagandistának lenni ■ megtiszte­lő feladat, de egyben felelősségtel­jes pártmegbízatás is. Éppen ezért nem mindegy, hogyan teszünk elegét ennek a megbíz.atásnak, hogy fog­lalkozunk a ránkbízott elvtársak ne­velésével. fejlődésével. Szeretném néhány sorban ismertetni módszere­met. A konferenciai anyag tanulmányo­zásához úgy fogok hozzá, hogy elő­ször megismeikedek az anyaggal, vagyis a'kötelező irodalommal, hogy képet nyerjek az anyagi témájáról, így most már módomban áll a gon­dolataimat rendezni, összpontosítani a főbér dós ek köré. Az anyag másod­szori elolvasásával ellenőrzőm ma­gam, hogy valóban az anyag lénye­gét találtam-e meg az irodalom első olvasásánál. Ha az irodalom egyes részeit nehezen értem inog, akkor többször is visszalapozok, visszaté­rek ahhoz a részhez — mindaddig, míg meg nem értem. Ha az anyagot megértettem, kez­dem a könyvben lényeges részeket aláhúzni. (Ha más könyvét haszná­lom, akkor kiírom.) A jegyzetelésnél vigyázok arra, hogy az irodalom té­makörönként legyen földolgozva. Annikor olyan anyagot tárgyalunk, melyhez lehet szépirodalmi művet felhasználná, feltétlenül ragadok ki aktuális részeket belőle. A javasolt irodalom azon lényeges poptjait, amellyel a kötelező irodalom nem foglalkozik, vagy csak kevésbbé fog­lalkozik szintén bele dolgozom az anyagba. így kajjom meg az anyag­hoz tartozó ossz lényeges kérdéseket, íz anyag jó elsajátításához elenged­hetetlenül szükséges, hogy tervsze­rűen tanuljunk. Amikor az anyag ta­nulmányozásához hozzálátunk, biz­tosítsuk magunknak a zavartalan környezetet és a megfelelő időt. Nem lesz tökéletes a tanulás, ha sokszor zavarják vagy megszakítják a tanu­lási időt. Igyekezzünk elmélyülni az anyagban és gondolkodni fölette. Amikor a propagandista vezetésre felkészül, vegye azt komolyan. Gon­doljon arra, hogy a párt 15—20 elv- társ nevelését bízta rá, ami itgan ko­moly feladat, fin amikor konferencia vezetésre készülőik, újra átveszem az anyagot kibővítve azzal, amit a sa­ját konferenciámon hallottam. Sok esetben az irodalmat is újra előve­szem, vagy a sajtóban megjelent idevonatkozó cikkeket. A konferen­cia vezetése során mindig arra törek. szem, hogy az edvtársalk jól megért­sék az anyagot, ősszel’ogfalóimban főleg a lényeges és bonyolultabb kér­désekre térek ki. Addig nem térünk át másiik kérdés megvitatására, míg minden elvtárs a feltett kérdést nem látja tisztán. Lényeges az anyag: jó megértésé­hez az egészséges vita, Ahhoz, hogy ilyen vita kialakuljon, szükséges a konferencia vezető jő irányítása. Az én konferenciám jó oldala éppen az, hogy egészséges viták fejlődnek ki és .egy-egy ilyen vita után az elő tár­sak megjegyzik, hogy sokat tanultak. A konferencia hallgatóinak létszá­ma nem csökkent, inkább emelkedctt Az elvtársak felkészültsége jó. Hiba azonban ott mutatkozik, hogy a jegyzetük nem minden esetben van meg. Vannak még elv társak, akik különböző elfoglaltságra kiviakozva a jegyzetelést elhanyagoljálc. Igyek­szünk ezen a fogyatékosságon, mi­előbb változtatni. Véghelyi Miklósné ií éves Párttörtén©' konf. vezető. A Bonyhád—istvánmajorj Dózsa Népe tsz földjeit ezelőtt három hétlei még hótakaró borította. A termelőszövetkezet dolgozói a téli napokat kihasználták, gépeiket ki­javították, vetőmagjaikat kitisztí­tották, hogy tavasszal mikor a ta­laj minősége megengedi, azonnal meg tudják kezdeni a tavaszi mun­kák elvégzését. Az István-majori Dózsa Népe tsz megyénkben 1951- ben a legjobban működő tsz volt. Azonban 1952-ben munkájuk na­gyon lerontotta a tsz jó hírnevét, amely abból eredt, hogy a tagok között nem volt meg az egyetér­tés, a munka szervezetlen volt, ami a munkai egy elem meglazulá- sához vezetett. így az ősz folya­mán s mezőgazdasági termények betakarítását sem tudták elvégezni határidőre. Hogy a termelőszö­vetkezet a jó hírnevét ismét meg tudja szerezni elsősorban az fon­tos, hog\r a tavalyi hiányosságok íiz új tervevhen ne ismétlődjenek meg. A termelőszövetkezet vezetői és dolgozói teljes erőfeszítéssel har­colnak azért. hogy a tavaszi me­zőgazdasági munkákat jó minőség­ben és a kitűzött határidőre el tudják végezni. Dombi Sándor elv­társ, a termelőszövetkezet elnöke az Intézőbizottság tagjaival majd a árpa és zab vetését tsz tagságával megbeszélte a so- rankövetkező feladatokat, azok végrehajtására megszervezték a brigádokat, egy-egy intézőbizottsá­gi tagot felelőssé tettek azért, hogy' területén minden munkát minősé­gileg és mennyiségileg határidőre befejezzenek. Bakos elvtárs, inté- zöbizottsági tag a növény termesz* tés vonalán felelős a munkák vég­zéséért, Schulcz Márton elvtárs a takarmány vonalán. Hochstetter Péter elvtárs az állal tenyésztés vo­nalán, Sipos Mihály elvtárs ker­tészei vonalán. Ezek az intézőbi­zottsági tagok kéthetenként ülnek össze, megbeszélik az elvégzett munkák eredményeit és az elkö­vetett hiányosságokon okulva, megszabják feladatukat a további munkák elvégzésére. A termelőszövetkezet eddigi mun­kája nem marad eredmény nélkül. Február 24-én megkezdték a talaj­művelési munkákat. 10 hold tava­szi búzát február 26-ra keresztsoro- sűji elvetettek. Emellett elvetetlek még 10 hold rostlent ugyancsak kéresztsorosan, és 20 hold zabos­bükkönyt_ 10 hold takarmányt és 20 hold étkezési borsó elvetését március 2-án fejeztek be. Sem felejtem el a múltat — élen fogok járni a termelésben Örömmel olvadtam a Tolnai Napió február itki számában, hogy Bony­hád község társadalmi bizottsága a tavaszi munkálatok sikeres elvég* zése érdekében versenyre hívta a köz. ség cWigozó parasztjait. Nagyon saj­nálom. hogy betegségem következté­ben nőm lehettem jelen ;i verseny-ki* híváson. De én sem fogok k-maraJni a versenyről!. Nemsokára im-ggyógyu. lók és azzal fogom leróni háláimat államunknak, hogy mind a termeiéit ben, mind pedig, az állam iránti kü­te’.tez-efctség teljesítésében ólon fogok járni. Eddig is az élenjárók közé tar* toat-am. Továbbra is 100 százalékon felül fogom teljesíteni az állam iránti kötóiez-ötteégemet. Nem felejtem e! a múltait, mikor férjemmel látástól va- kulásig dolgoztunk ós senki sem érté­keltje munkánkat. JSa padiig megbe- csiií-t tagjai vagyunk a társadat óm­nak . BÁLLÁ JENÖNÉ Bonyhád

Next

/
Thumbnails
Contents