Tolnai Napló, 1952. július-december (9. évfolyam, 152-305. szám)

1952-12-07 / 287. szám

5 ' ^ ÍWit »ECEVMIR 7 NAPLÓ A Tolnai Textil gyár fiá'fáljai az első sorokban harcolnak a terv teljesítéséért '"-Jehetne nagyobb öröm (fiinál, mikor valaki azt mondhatja egy .üzemben, hogy becsülettel valóra- .vallotta tervét — nem. Ennél nn- ■pyobb üröm nem lehet. Ezt mond­ják a Tolnai Textilgyár élenjáró fiataljai. Büszkék is eredményükre. Igen sok fiatal dolgozó van ebben az üzemben. Legnagyobb részük DISZ tag. A DISZ szervezetbeli ta­nultak írieg, hogy <j fiataloknak a termelésben rotóancsa pattá hdl vál­ni. Taggyűléseken, brigád értekezle­teken mindig erről beszéltek. Leg­utóbb is DISZ taggyűlést tarlóttaJ melyen Firenei elvtárs az üzem DISZ titkára ismertette a fiatalok­kal. hogy milyen hatalmas fclafla- tol; állnaJi még előttük, hogy győ­zelmesen befejezhessék m 1952-rs döntő tervévet. A DISZ gyuláién megfogadtál: a fiatalok, hogy mindent elkövetnek, hogy elősegítsék a terv min/len rész­letében való teljesítését. El is kezd­ték a munkát olyan ütemben, ázni jellemzi felszabadult ifjúságunk al­kotó kezdeményezését. Naponta szü­lettek szebbnél-szebb eredmények. Egymás eredményeit túlszárnyalva « hét minden napján más fiatal dol­gozó állt az élen. Nemes versengés ala/iult ki azért, hogy ki lesz az el­ső. tó. tud többet termelni, ki tudja jobban elősegíteni az üzem tervének teljesítését. ^inden fiatal bekapcsolódott a munkaversenybt, szocialista /kötele­zett ségei váilaASaJa Sztálin elvtárs 7Ü-ik születésnapjára. Szőr György II. még alig midi 19 éves. Mar hő­sei 2 éve dolgozik a Textil gyárban, és 1 év óta négygépéS'ffzövő. Az október havi teljesítése 144 száza­it'kos volt átlagosan. Novemberben egy másik üzemrészbe helyezték át. ugyancsak 4 gépre. Ebben a terem­ben még szokatlan vök neki a kör­nyezet és a gépek. Novemberben „csak“ 129 százalékra tudta teljesí­teni havi tervét Ezzel az eredményé­vel is első lett a brigádon bedül. „Megtanultam a politikai oktatáson, hogy miért kell dolgozni és a saját életemen keresztül tapasztalom azt, hogy érdemes jól dolgozni. Különö­sen a Szovjetunió Kommunista Párt­jának XIX. Kongresszusánál: anya­gát tanulmányozva még világoscfibá. vált előttem az a ragyogó jövő, mely minden magyar fiatal előtt áll. Azért dolgozom, hogy mielőbb meg­valósuljon hazánkban is a kommu­nizmus — mondja Szőr elvtárs. riszt Irén DISZ fiatal is azok Itözé tartozik, akik a tervüket ál­landóan kimagaslóan teljesítik, ő 4 Jacpuard-gépen dolgozik, decem­ber 1-e óta. Azelőtt kétgépes szövő vof.t. Elhatároztálc a brigádjával együtt, hogy áttérnek négy gép ke­zelésére és ezzel meg tudják olda­ni. a szabadságolási terv betartását és a terv teljesítésével sem marad­na,1: el. Ahol a brokátot szövik, ott Klem Károl,y a művezető. Három Irrigád van ebben a műhelyrészben. „Ebben a műhelyrészben szerveztük meg először az if júsági brigád-okai, és ezek az ifjúsági brigádok a hoz­zájiű: fűzött reményeket beváltot­ták. Mindegyik brigád teljesíteni tudja tervét. Igen nagy probléma volt, mikor diákiunk a 4 gépre. Voll agy-két olyan fia,tál köztünk, akik gondolkodtak egy darabig, de a többiek lelkesedése legyőzte kétke­désüket. És ma már ők a legjobb szövői: 4 gépen. Három brigád, dol­gozik a mű helyrészben, a Béke, a Brokát., és a Harcos-ifjúsági brigá­dok. Ezeknek a teljesítménye ki­emelkedik az egész üzem szövő üzemrészei közül. Most azért harco­lunk, hogy minden részletében tel­jesíteni tudjuk az 1952. éri tervet. Megvan minden feltétel ahhoz, hogy teljesítsük, és mi ezeket a ffüt étele­ket kihasználjuk. A terv teljesítése érdekében c. műszak váltásakor rendszeresítettük a brigádcrtokezlc- teket, melyen megbeszéljük, hogy az elmúlt S óra alatt, milyen hiányos­ságok fordultak elő és meghatároz­zuk a következő napi feladatokat.“ Így mondta el Klem Károly DISZ tag. művezető, hogyan harcol a bri­gádjával a terv részleteiben való teljesítéséért:. Igen kevés a Textügyárban azok­nak a fiatal dolgozóknak n száma, akik ne tt/dnálc teljesíteni kötele­zettség váNalásedkat. Annál több az olyan fiald!,, leik váUalds-uJcat ma­gasan túlteljesítik, túlszárnyaljál:. Ezek közé tariozi)i Stróbl Erzsébet és Vecsei Erzsébet is. ök állandóan 120 százalék felett teljesítik <t vál­lalásukat, a tervüket pedig még en­nél magasabb százalékban. 4 llandóan fejlődik a T cxlü­gyér. Ebben az évben egy szövődé üzemrészt állítottak üzembe. A fia­talok rnegkiizdöttek az itt előadódó neh ézség ekkel. Ök kéri ék, hogy a legnehezebb helyre állítsák őket, hogy be tudják bizonyítani azt, hogy minden nehézséget leküzdve, sikerre tudják vinni az 1952-es fel­emelt tervüket. Az új üzemrészben dolgozó fiatalok beváltották adott szavukat. A tervet állandóan 102— 103 százalékra teljesítik. De. ez az eredmény állandóan emelkedő irányt mutat. A terv teljesítésének emelke­dése híven visszatükrözi a Textil- gyár fiataljainak lelkesedését, len­dületes munkájúi, melyet a terv minden részletében való teljesítésé­ért vívnak. Uj növények meghonosításával segíti a szocializmus építéséi az ireíszemcsei kísérleti gazdaság Ár. iregszernesei kísérteti gazdaság fcásnos eredammnyOI dicsekedhet, és ein egy országos jelentőségű eljárás evezet csévél fejleszti mezőgazdasá- umfcat, növeli a terméseredményeket. A gazdaság líMO-bnn harminckét old földdel kezdte meg működéséi. Íz a terület rövidesen kevésnek bizo- lyu'lit. 1950-ben 350 holdra, majd 952-ben 850 holdra növelték földie- ületét. A gazdaság főfei&data. hogy a egfontosabb külföld: ipari növények tarai meghonosodását előmozdítsa. 'Ízen a területen számos eredmény hitetett a különböző kísérleteik fo Iv­óm. A meghonosítás mellett feladata i gazdaságnak a mi viszonya baknak égj obiban megfelelő fajták kiten vész­ese, te rmés e r edínién y e i k nö v elé $ e. A kokszagiz gumit érmé séf az ered­ményes kutatások folytán a duplájá- m emelik. De a gyökér fejlődése te­lén is eredményről beszélhetnek. A jelenleg kvkisérletezett kokszagiz gyö­kere, mázsámként három liter alkoholt ad. Ugyancsak eredményes munka fo­lyik a Ikc-náf meghonosításával Mcap- csolatban. A kenáf meghonosítom a nagyobb termés mellett azzal az ered­ménnyel fog járni hazánkban, hogy ügy amabban a földben minden évben <’•/«••<{ a kenderrel', tmelye csal: hatévenjjf ni vethetnek abba a földbe. Fontos ipari rostanyag a ke­náf mellett a ramie. Ezen a téren a kísérlet igen előrehaladott. A most előállított fajta a legnagyobb mecha­nikai láncot adta és szakító szilárd­sága is tizenkét százalékkal maga­sabb a legjobbnak vélt Belga-lennél. • í napraforgó fajtái közül egy új faj­tát tenyésztenek ki, a kombájnos napraforgót. Ez a régitől abban kü­lönbözik. hogy szára mindössze ölvén- hatvan centiméter magas, így géppel könnyen vágható. Ez mellett olajtar­talma is nagyobb. A szója kbérletei­nél rájöttek, hogy ha azt sávosan ve- tik a terméshozam 20—25 százalékkal emelkedik, valamint nö az olaj -és fehérje tartalma. Ki ki »éti élezték azt a fajtát is, amely a szárazságot nagy­szerűen bírja. A ridnus meghonosítása mellett feladata volt a kísérleti gaz­daságnak, hogy olyan fajtát állítson elő, amely ha nem is egyenlően érik, ne peregjen ki és korai érésű legyen. A kiséri et eredményeként ma már az országos átlagtermés ricinusból 6—8 máizsa és megakadályozták a szom- pergést ;S. Eredményes kísérlet folyt a tizenkéihetes kukorica másodter- méskéivt való alkalmazásáért is. Eb­ből a fajtából 22 mázsás átlagtermést értek el. A kísérleti gazdaság nagyszerű fel­szerelésé. jövőóvi beruházásai is bi­zonyítják, hogy hazánkban a tudo­mány megbecsült érték és nem egyes kiváltságosok érdekét, hanem a do­gozó nép jólétét szolgálja. A gazda­ság új emeletet kap az üvegházra, üzemi ebédlőt és számtalan új mű­szert ,amely a kísérletezés, a kutatás további munkáját megkönnyíti, még eredm ényesóbbé teszi. A tanács jó munkáj; a begyűjt Kajdacs község tanácsa jó felvilá­gosító munkával igyekezett elősegíteni « begyűjtést. Ennek eredménye, hegy nem egy dolgozó paraszt van a köz­ségben. aki már teljesítette 1952. évi összibeadásii kötelezettségé’. Németh György 5 holdas dolgozó paraszt is ezek közé a becsületesen telejsítü dol­gozó parasztok közé tartozik. Ö már & gabonabeadásban is élenjárt, mert 140 százalékra teljesítette beadását, ebe amellett nem marad el az őszi termények, valamint az élőállat és állta li termék begyűjtésében sem, Horgonya beadását 120 százalékra, napraforgóbeadását 112, a többi cik kf éles egekből pedig 100 száza­lékra teljesítette beadását. A tanács felvilágosító és nevelő mun­kája meglátszik, a Március 9. tszcs tervteljesítésében is. Kukoricából 102 százalékra, napraforgóból 117, burgo­nyából 101, tejbői 107, tojóidból és ba­romfiból pedig 100 százalékra tcíjesl­t se<*ííeüe KajdacsoB és sikerét tette beadási kötelezettségét, ami pél­daképül szolgál a hanyagul teljesítő íszcs-k felé. Dumafölidvár községben már egész más a helyzet, itt már a kuláiksás igyekszik m.odezl gátolni. A tanács feladata, hogy tisztítsák meg a köz­séget az el fenségtől és sulytsunak le kemény ököllel mindazokra, akik nem a békét, hanem a háborút szolgálják Czfobor Ferenc dunai oldván küldik szabotálta a beadás teljesítését. Ku­koricáját és burgonyáját kiöl hagyta a főidőn és nem szedte meg azért, mert arra gondolt, hogy november 30-a után már nem lesz elszámoltatás és a terményét azután már bem is kell leadni. Azonban ez nem így si­került a kutaknak, mert a bal-ár járás folyamán leleplezlek és azonnal átad­ták * bíróságinak, ahoi majd megfogja kapni *>>« awdaítedetiéért méltó bün- t ró 6.<?óT. To'na mm ku! őrcs^iiörílai készülnek a ku Hírversenye, re Tolna megyében 437 művészeti együttes ^evezeti be a téli kultúrver- sen vekre, melyeknek jelentős része, számszerűit. 254 falusi csoport. Míg az elmúlt években a tánccsoportok murkúj.a mellett háttérbe- szorult a színjátszó csoportok szereplése, ad­dig az idén már 85 falusi tánccso­port mellett 118 színjátszó együttes nevezstt be a versenyekre. Megsza­porodott, az énekkarok száma i-: 19 falusi énekkar indul az idei verse­nyeken. A falusi csoportok összesen 2450 dolgozó parasztot foglalkoztatnak. A falusi csoportok mellett 167 is­kola és 86 üzemi együttes indul az idei versenyeken. Mellettük »agyon megnövekedőt*, a termelőszövetkeze, tek és csoportok kultúrecvütleseincj. száma is: 16 gépállomás! és állami gazdasági együttes mellett 54 Ierme_ ’.őszövetkezet, illetve csoport indítja cl művészeti együtteséi a téli ver­Takarékos és okszerű takarmányozással az állattenyésztés fejlesztéséért Nem gond a takarmányozás, ha rendelkezésre álló kiegészítő takar­mányokat. mint például az őszi és tavaszi gabonafélék, borsófélék stb. szalmáját is felhasználjuk állataink takarmányozására. Ezek emészthetőségé; és tápanya­gának értékesülését lényegesen fo­kozhatjuk. ha azokat helyes előkészí­téssel feltárjuk. A szakszerű előké­szítés (feltárás) növelj a takarmá­nyok ízletességét is. A feltárt szalma féléik etetésével pótolni tudjuk a szálastákarmányokat, biztosítani tud­juk az fiiatok áttelel tetősét és csők, kentjük az egy állatra eső takarmá­nyozási költség21. A kiegészítő ta­karmányok (szalmafé'ótf) feltárását az alábbi eljárások szerint végezhetjük. Erjesztett őszi és tavaszi szalma (gvorssiió készítése) Az erjesztésre kerülő őszi és tava_ szá ezaömát okvetlenül szecskázni kell. A szecskázott szalma hossza szarvas­marhák részére átlag 5 cm, lovak és juhok részére 3 centiméter jegyen. A szaLmaféléfk erjesztését az aUbbiap szerint végezzük: A csűrben vagy udvarban 4 göd­röt ássunk, a gödrök mélysége 1.8 méter, szélessége, 2.75 méter, hossza pedig a napi szükséglethez igazodjék. A gödör egy köbméterében 90 kiló takarmányt lehet elhelyezni. A göd­rök alját és oldalait téglával, desz­kával vagy egyéb olyan anyaggal kelül kibélelni, mely a vizet nem eresz­ti át. Ha állatállományunk nem'nagy, csak egy gödröt ássunk és azt négy részre 0sszuk. Az előkészítéshez le­het ládát, dézsát, vagy hordót « használni. A láda szélessége 2—2 5 méter, mélysége 1.5—2 méter legyen, hossza pedig a takarmány mennyisé, gétől függ. A ládát szintén négy rész. re kell osztani. A szecskázott szalmát (felerészben tavaszi és felerészben őszi szalma) 30—35 ceniiméteres rétegekben rak. juk a gödörbe, vagy a ládába és az egyes rétegeket 25—30 fokos eós víz­zel (í—2 százalékos) megöntözzük. 100 kiló szecskára 7—8 vödör vizet kelt számítaná, összekeverjük és — főleg a sarkoknál — jól ledőugöl- jük. Utána következük a további 30— 35 centiméteres réteg és ez ismét] 6- dik addig, míg megtellik a gödör, vagy rekesz. A takarmány ízletessé­gének javítása céljából célszerű a rétegekre kevés korpát (100 kálón­ként 3 kilónál nem többet) is szórná. A szecska ledöngölése után a gödr<V (rekeszt) lefedjük és a tetejére ne­hezítet teszünk. Hideg időben — melegítés céljából —, a fedőlapra tegyünk szalmát is. 3—4 nap múlva a takarmány eteibe. tő. A takarmány hőmérséklete 35-— 60 fok lehet. Ha jobban bemelegedne, úgy a fedelet ki keil nyitni, hogy a takarmány lehűljön. Az első gödör (rekesz) berakása után másnap meg­töltjük a második gödröt (rekeszt), harmadnap a harmadikat, negyedik nap a negyediket. Amikor az utolsó gödör kerül berakásra, az első gödör-, ben (rekeszben) a takarmány már etetésre kész. így tudjuk biztosítani a füilesztett (erjesztett) tavaszi és őszi szalmának folyamatos felhaszná­lását. A szalma felmelegedése követ, keltében megpuhul, benne erjedési folyamat iáidul meg, amitől kellemes ízt és szagot kap. Az állatok az ilyen szalmát szívesen fogyasztják. Ha a gödörből vagy rekeszből a szalmát, feletettük, azt jól kitakarítjuk. be­meszeljük és az elkészített gödröt vagy rekeszt újra megtöltjük szecs­kával. Az ősziszalma feltárása ni ésszel A meszezésd eljárással feltárt szal­ma nemcsak megpuhul, hanem táp- értéke is emelkedik és emészthetősé­ge is javul. Közepes minőségű szé­nával lesz egyenlő értékű. Az eljárás­hoz a mészoldat készítése céljából kell egv 1.5—2 hektoliter űrtartalmú hordó, vagy kád. egy másük hordó a szalmán át leszivárgó mészoédat fel. fogósára, kell továbbá két darab, kö­rülbelül 6 négyzetméter területű des?._ kalap a. mészolöattal átitatott szalma szecska elhelyezésére (deszkahiány esetén a földön, döngölt agyag, vagy betonlapon is lehet a feltárást végez­ni), végül két darab fedőlap, amivel a mészoidattal átitatott szaimaszecs- kát fedjük és préseljük le. Minden mázsa szalmához 3 kiló égetett mész szükséges, amit 25—30 vödör vízzel kell feloldani. Az oldathoz 0.5—1 ki­ló konyhasó; is kell adni. A deszka- lapokat egymással szemben a földre helyezzük, hátsó részüket kissé meg: emelve, hogy a mészoldat a Írét des?- kaJlap fűzött földbeásott hordóba esc. peghessen. A des'/kalapok széleire -- keret gyanánt — 5 10 centimét er magas deszkát erősítünk és a lejtős oldal leeret deszkáján nyílást hagyunk, hogy azon ár a leszivárgó oldat a hordóba folyhasson. A szalma szecskát először a mész. oldattal töltött hordóban 3—5 per­cig áztatjuk, utána villával kiszed­jük és az oldat lecsepegtetése után a deszka lapra tesszük. Ezt «fm&óc.- letet. addig folytatjuk, míg az egész mészoidat elfogyott, illetve az együk deszkáiap megtelt. Az így benXbjk. sített szecskát a deszkalapon erő^i ledöngtöüjüfc, mégiegyszer meglő csór­juk azzal az oldattal, amely a deszka, lapról lefolyt hordóban összegyűlt, utáoa ráhelyeztük a fedőlapot és nehéz súllyal (kődarab, tégla, yasda. rabok) jól lepréseljük, A saalma- szecsirát 24 óráig hagyjuk . a pré* alett, azután mosás nélkül éretjük. Teh^Wk részére a meszelt takar­mányból 20 kíUHg, növendékmaxhálc részére 12—15 iilóig, juhok részéxe 2—3 kilóig adhatunk naponta. Etetés­kor célszerű a feltárt szálm-aszecsíkét egy kis korpával meghinteni, hogy még ízletesebb legyen. Az eljárásnál dolgozzunk védő- szemüveggé L, gumicsizmában, és kö­penyben. Kézre! a mészolda thoz nyúl­ni. vagy az égetett me szét kézbeVen_ ni nem szabad, mert égési sebeket okozhat. A Bánya- és Energiaügyi Minisztérium pályázati felhívása A Bánya- és Energiaügyi Miniszté­rium 8 hónapos felsőfokú geofizikus, képző tárd ól vamot indít a Természet­tudományi Karon.. Műszaki Egyete­men. Műszaki Főiskolán végzett fizi­kusok. fi zükokémáku so k. elektro­vagv gépészmérnökök részére. A tanfolyam résztvevői az átképzés idő­tartamára a Budapesti Geofizikai in­tézetnél nyernek alkalma zást. Mun­kaidejük napi 8 óra. Ezen felül kö­rülbelül 5 órát kell tanulmányaikkal (előadás, konzultáció, egyéni tanulás) foglaikozmiok meghatározott tanterv szerint. Az átképzés mérnökök tanulmá­nyaik befejeztével az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem, Természettudo_ mányi Karon, záróvizsgát (ddp’oraa- terv) tesznek, melynek eredménye­képpen geofizikus diplomát nyernek A szakképzésben résztvevők munka_ viszonya folyamatos, tanulmányaik időtartamára utolsó 3 havi jfeagkere. setüket kapják. Ä tanfolyamra je­len, kezest írásban kei! benyújtani a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium Személyzeti Főosztályára (Bp. V., Markó utm 16.) 1952. decemhe; ?0 ic a következő adatok feltűntetésév«!: születési év, hely, anyja neve, élet­rajz, munkahely és beosztás, jelemig, g.i havi összes jövedelme.

Next

/
Thumbnails
Contents