Tolnai Napló, 1952. július-december (9. évfolyam, 152-305. szám)

1952-12-07 / 287. szám

WH PLÓ # iOÄ2 DECEMBER 7 1 ' Íme, a másik Amerika ! irta ; Howard Fast A/, amerikai bókekoag'resczxis többi leültül tó Vél >gy ii tt ültem bo én is a PcnnsyIvannia-pályaudvaron a Chi­cagóba induló külön vonatba, és azt hiszem, ebben a pereljen pillantottam meg' az a'nmrikai történelem új kor- s/ak’át. Szamomra mindenesetre már a vo. m,tinin mcgkezdűdüt't a békehadjárat, .l'.zen. a vonaton csupa, olyan ember mázott, akinek közreműködésével a cuicagói békekongresszus minden-ed­digi ..amerikai kongresszustól gyöke*. )éljen, különbözött. A ff él tucat h:gnagyi bb szakszerve­zetnek küldöttei voltak itt, rajtuk ki. vü! l’öbbsziáz néger, az amerikai anyák és ÍZ- ifjúság képviselői. Este tizen­egy tájt. mintegy száz ember jött összo' abban a kocsiban, melyben én itiaZiain — fehérek és feketék, fia­talok és öregek vegyesen. Mindnyá­jan jókedvűen énekeltek. Hallottam, Iliikor a kalauz azt mondta az egyik nőkiildöttuek: —7. Még sosem láttam ilyen embere­ket, azaz ilyen remek embereiket. So­sem hittem volna, hogy az Egyesük Államokban vannak ilyen emberek... Ugyanígy fogad la megjelenésün­ket; majd minden ember, akivel ta­lálkoztunk utunkon. Ez volt a véle­ménye rólunk a chicagói szálloda személyzetének, a vClamoskalaw uzoiírtak és a taxisofőröknek és mindazoknak a legkülönfélébb fog­lalkozási ágakat képviselő emberek­nek, akikkel Chicagóban érintkezésbe kerül tünk. Á-ri világos és kétségtelen volt, hogy olyan országban élünk, ahol a nép'elsősorban békére vágyik. Ezért viseltették ezek az egyszerű emberek ilyen mély tisztelettel a be kék on- gréssfcus küldöttei iránt. Szinte ra­jongó szeretettel vettek körül bennün­ket, inert elég bátorság cs erő volt berniünk ahhoz, hogy nyíltan kiáll- junk a béke érdekében. A chicagói békekongresszus életem egyik legnagyobb élménye volt. Ne\v-Yorkból elektromos-, bőr- és prémiparí munkások, tanítók, külön- felri. intézmények dolgozói és neves társadalmi személyiségek jöttek. Det­roit ból villanyszerelők és többszáz autógyári munkás — elsősorban a kord üzemekből. Chicagóból csoma­golok, villanyipariak, öntödeiek. Egy­szóval a békéért harcoló szakszer- X ezötek legnagyobb számban képvi­selt gyülekezete volt ez. A' kongresszuson igen nagy szere­pet vittek a néger küldöttek. A né­gerek képviselete nemcsak számbeli­leg volt jelentős, ennél sokkal fonto­sabb az, hogy a néger küldötteket — és elsősorban a nőket — felszólalá­saik alapján ítélve lelkes, lánglelkű békeharcosokként ismertük meg. Er­ről'eszeipbe jut a kongresszus egyik kis eseménye. Az egyik esti szünet­ben, amikor a résztvevők verseket szavaltak és ónoké! tok a békéről, egy filigrán termetű, fiatul nő — aki egész életében nehéz munkával küsz­ködött a nyomorral — kilépett a színpadra s gyönyörű költeményt szavalt el a néger és fehér nők sze­repéi ől a békeharcban. Mikor befe jeztc, ez egész terem felpattand he­lyéről és viharos tapssal jutalmazta. Honnan van ennek az elnyomott, megalázó megkülönböztetésben élő munkás-asszonynak ilyen csodálatos tehetsége? A tehetség forrása; népe nemzeti művészete és az amerikai munkásosztály alkotó ereje... Sok mindennel jöttünk mi tisztába ezen a chicagói .kongresszuson. Meg­tudtuk, milyen .szörnyű nyomorban tengődnek a minden joguktól meg­fosztott mexikói bányászok, halászok és mezőgazdasági' munkások. .Meg­tűrtük, hogy hatmillió spanyol szár­mazású dolgozó, áll készen arra ha­záikban, hogy minden erejét a béke ügyenek szentelje., Megértettük üzUJs, hogy a mun­kásosztály hatalmas. cr°je, — ha még nem is bontakozott ki teljes mérték­ben, de már így is félelmet kelt az ország eszüket vesztett, háborúra .tö­rekvő uraiban. Amerika igazi hangja teli torokból szájait meg ezen a kongresszuson. A pt’érik farmereinek, a déli államok rabszolgasorsú négereinek, íróknak, művészeknek, háziasszonyoknak, — különböző nemzetek képviselőinek hangja volt ez. Nincs mit csodálkoznunk rajta, hogy Truman és Acheson valóban megijedt a chicagói kongresszustól cs minden tóié telhetőt megtett, hogy akadályozza munkajái. Igazi harcos hangulat honólt a kongresszus termében. Valóban van mitől félnie TVumannak és A dicsőn- nah és a Wall-Street „nagy főnökeU- nek! Hosszú évek során űzött hazug, esztelen propagandájuk ellenére sem sikerült meggyőzniük róla az ameri­kai népet, hogy a háborúra „szükség van“, vagy akár „elkerülhetetlen“. Az amerikai népnek elhatározott szándéka, hogy ezt az újabb hábo- I rút megakadályozza. (Trud) Teli épí kezósi módszerek a Szovjetunióban A Szovjetunióban télen ugyan­olyan ütemben haladnak az építke­zések, mint nyáron. Nx építkezési dolgozók rendszerint már nyáron felkészülnek a télre. Azokat az építé­si műveleteket, amelyeknek elvég­zése a téli hónapokban nehézségekbe ütközne, még nyáron elvégzik. Jelentősen elősegítik a téli építke­zések zavartalan menetét az új mun­kamódszerek. Az épületek külső bur­kolását például azelőtt csak nyá­ron végezték. A moszkvai építkezé­seknél 19"1 elején kezdtek meg a házak Kerámia-burkolásának tömeges alkalmazását. Ez a módszer csaknem teljesen kiküszöböli a homlokzat burkolásának „nedves eljárásait". Ezt a munkát a legkedvezőtlenebb időjárási vbzönyok közepette is cl lehet végezni Moszkvában a Peszcsanaja-ulcában az 58. számú ház. például összeállít­ható Pasbetonházból, üreges kerámia, blokkfalakból és szigetelő lemezekből épült. Az építők a helyszínen úgy­szólván csak szerelési munkákat vé­gezlek. Ezt pedig a tél természetesen nem akadályózhatta.' A régi munkamódszerek mellett nagy nehézséget okozott télen a belső vakoló munka • amelyet rendszerint kézzel végeztek, ugyancsak „nedves eljárással“. A száraz vakolás beve­zetése meg változtatta az egész belső kiképzési eljárást. Most ezt a mun­kát a szereléssel és a külső burko­lással együtt végzik. Számos építkezésnél alakultak komplex-brigádok a kiképzési mun­kák meggyorsítása és minőségének javítása céljából. Mindegyikhez há­rom — kőművesekből, vakolókiból és épületasztalosokból álló — csoport tartozik. A csoportok a feladat elvég­zése után egymástól veszik át a munkát. A hóvihar, a fagy, a rövid téli napok nem akadályozzák az épí­tést. Az építkezési helyek télen már a kom dél utáni órákban fényárban j ú-znak. Ismeretes, hogy külföldön a fala­zást szabad óg alatt mínusz 5 fok­nál nagyobb hidegben lehetetlennek tartják, A Szovjetunióban sikeresen végzik a falrakást húrnak kora fagy van is. A 21 méternél nem magasabb falakat mesterségesen szárítják. Akárcsak a fai rakást, a betonozást és a földmunkákat is el lehet vé­gezni télen a talaj felmelegítésének segítségével. Az élenjáró szovjet technika, a szé- leskörö gépesítés, az új munkamód­szerek és az építők kezdeményezései lehetővé tették, hogy a Szovjetunió­ban az év bármelyik szakában za­vartalanul építkezhessenek. M. Kosrtyín. Az aíomenergja a béke szolgálatában A szovjet tudósok röviddel a há­ború befejezése után birtokába ju­tottak az atomenergia ismerőiének, aimelyről az amerikaiak azt hitték, hogy rajtuk kívül senki sem ismeri. Ha Összehasonlítjuk i kiló kőszén égési energiáját és atomenergiáját világossá válik előttünk, hogy milyen óriási jelentősége van a szocializmus építése szempontjából. Eigy kiló szén ■eltüzelésével mindössze 8.5 kilowatt- óira villamosáramot tudunk előállí­tani Ugyanennek a mennyiségnek az atommag-energiájával a világ ösz- szes erőművei egy napig tarthatók üzemben, amihez 5 millió tömi } kőszén elégetésére van szükség. Ezt az óriási energia mennyiséget az atommagot összetartó hatalmas erő felszabadításával tudjuk előállítani. Igen érdekes összefüggés vau az atomenergia felszabadítása és az emberiség által már régóta ismert folyamat: az égés között. Hiába pró­bálnánk meggyujtand egy közönséges követ, sehogy se lobbanna lángra. A kőszenet azonban gyújtással meg lehet gyújtani. Az atommagok között is van egy könnyen gyulladó, speciá­lis fűtőanyag: az uránfém atommag­ja és ennek is van egy speciális gyúj­tása a gyors neutron. Az uránon kí­vül a többi elemek esetében -— csak, úgy mint a nyers tűzifánál, vagy a rossz szénnél igen sok gyújtásra (neutronra) lenne szükség és így gyakorlatban nem használják őket az atomenergia előállítására. Az urán nevű elem atomsúlya 258. Ez egy viszonyszám, ami azt jelen­ti, hogy atommagja 238-szor nehe­zebb a legegyszerűbb elem, a hidro­gén atommagjánál. Ez a fajta urán a természdlben nem fordul elő tisz­ta állapotban, hanem mindig két testvérével, a 234-es és a 235-ös atomsúlyú uránokkal együtt. Ezek közül a 235-ös aj. atomi fűtőanyag, amelyből a felhasználásra kerülő atomenergiát lehet előállítani Az előállítás az a to mtgenerá torba n, vagy az atommáglyában történik. Az atommáglya teste grafitból van. A grafittömbbe uránérc rudakat he­lyeznek ej, amelyekhez gyors neutro­nokat bocsátanak. Ezeket a grafit olyan sebességre lassítja le, hogy ne­ki ütközhessenek az uránatomma­goknak. ütközéskor az atommag szét, I esik és belőle három újabb neutron szabadul ki. Tovább folytatódva 9, 27, 81, 243, stlx, vagyis lánchasa­dás indul meg. A hasadás sebessé-' gét az atommáglya mechanikus szer. kezeiével lassítaui, vagy gyorsítani lehet. Ezzel a folyamattal egy újabb 239-eg atomsúlyú elem keletkezik, amit plutóniumnak nevezitek cl. A plutóniumot tudjuk azután szolgá­latunkba állítani (ezt használják robbantásra az atombombában is). A plutónium előállítása közben is nagy hő szabadul fel az atommáglyá­ban, amit ugyancsak hasznosítani tu­dunk, ha gőzkazánokba vezetjük el,' mórt lakásokat tudunk fűteni vele. A fűtési célokra használható hó segítségével lehetővé válik majd, hogy az atommáglya körül hatalma« területen bekapcsolják a városokat és falvakat a tá vközpontifütés háló­zatába. A városok levegőjét nem fog. ja beszennyezni többé a kémények ezreinek füstje. Ez azonban csak olyan társadalomban lehetséges, ahol megszűnt a kizsákmányolás és a tér. melőeszközök a d ’gozó nép tulajdo­nában varrnak. Hogy miként fecsére­lik el a kapitalista társadalomban a dolgozók által termelt javakat, azt logTÜágosabban bizonyítja, hogy az amerikai atominágTyák meleg meny- nyiségiót nem az emberiség javára, te­hát lakások fűtésére, vagy más hasz­nos dolgokra fordítják, hanem a semmibe engedik, ugyanis az atom- generátort & Kodurnbia-folyó vizével hűtik. Az atomenergiát a kapitalisták atombombába zárják és az egész ha­ladó emberiséget veszélyeztetik vele. Az imperialisták előszeretettel hir­detik újságjaikban,, képeken, hogy milyen pusztítást visz végihez az atomfegyver. Az atomenergiát egé­szen más célra fogja felhasználni a kommunista társadalom. Virágzó vá­rosok épülnek még az örök tél honá­ban is. Nem pusztító atomerőved megtöltött rakéta, hanem atomener­giával hajtott utazórakéta a hangnál is gyorsabban repíti az utasok szá­zait. Csillogó városok, virágzó kultú­ra jellemzi a békés atomkorszakot, amelyben az atomenergia nem a pusztítás, hanem az alkotás eszközé­vé válik az ember kezében. RADIO -J9IVSOR állandó müsorszamok: DECEMBER 9.. KEDD veiből. — 22.23: Népi muzsika. — 23.13: Ceinba lo-mű vek. — 23.23: Beethoven vonós­négyesei. Petőfi radio Kossuth-Rádió: 5.00—S.30-ig: Reggeli zene — 5.30: Hírek Lapszemle. — 0.45. A Szabad Nép mai ve­zércikke. — 7.40: Ne; tár. — 7.45: Levelező­ink jelentik. — 7.35: Műsorismertetés. — 8.30.J. .Műsorzátás. — 12.00: Hírek Hangos Újság. — 14.U0: Időjárás- és vízállásjelentés. — 15.15; Hírek szerbül. — 17.00: Hírek 18.40: Hírek németül. — tó.00: Hangos Új­ság. — 19.30: Hírek szerbül. 20 00 Hírek. — 22.00: Hírek. — 24.00: Hírek t’etőfi-Rádió: 6.00: Hanglemezek, — 6.45: Jó reggelt gye­rekek. — 7.13: Hírek szlovénül. — 10.00: rií- ruk. — 11.30: Műsorzárás. — 18.23: Wurek szlovénül. — 21.50: Hírek németül. DECEMBER 8., HÉTFŐ Kossuth radio 3.35; , V a.-nrnnpi sport ered mén vek 0.00.: Falurádió, t. Gazdiiknlindúriiiui 2 léli leen­dők a magtárban. 5. A bízók takurmunyo- zásn.11.30: Heggel a gépállomáson. — 12.50: Oláh Tálroá.1 és zenekara játszik. 13.011: , Qpera.részlotek. 13.30: Elnyomóit népek dalai a békéről. - 14.15: Hcli zenés kalendárium. • 15.00: Úttörőiül adó _ - 15 30; ifjú-ági kórusinnvek. 15.50: A rádió kis­eg'iltfese játszik. ■- 10.20: ifjúsági fejtörő. — ,16.45: Műsor az új törők zenei szakkörei­nek; — 17.15: A Szabad 11 jóság vasárnapi számának ismertetése. - 17.30. A tiggsűies. Elbeszélés. - 18.00: jó munkáén szép mu­zsikát] - 20.10: Kain. Rádiójáték - 21.24: Tánrzoné 22.25: Mever: Mansíeldi orató­rium........23,32. Bartók Béla z.ungoramüveiből. PETŐFI R y DI6 7,00: A hét- .zeneszerzője: Rodálv Zoltán. 7.35: O.peroll rész letek. - 8.35; 'S/ mlóiiikus /cue. — 9.20: ( . vei niekzene. — 9 40- Orosz nyeb lecke kezdőknek. 10 10: Operett-da­lok. •— 10.30: óvodások műsora. — ni >‘i­Huszár Géza zongorázik 15 00 Szinilo­alkus táncok. —- in.00: Az ukrán kő löszeiről. 10.30: Ej szovjet film bemutatása. 17.20: A világ térképe elüti 17.40. A rá dió népművelési híradója. 19.00- Hangle­mez. — 18.10: A pápák a lökés kizsákmá nyúlás védelmezői. —• 19.45: Vdátií Jenő nép­dal feldolgozásai. 19.33: Szív küldi sz.lv­nek — 23.00: Rócz Aladár tímbulnto/ik. — 22.00: Operettzene. KOSSUTH RADIO 0.00: Falurádió. Állami gazdaságok hír­adója. 11.30: Spanyol szabadságdajok/ — 11.50: Verdi: Jeanna d'Are— nyitány. — 13.00: Polgár: 11. szvit. — 13.30: A rádió népi zenekara játszik. - 14.15: Érültein ope­rettekből. — 15,30; Népek bekeiialni — 13.30: Kamarazene, — 10.20: A gyermekrádió mű­sora; - 10.43: Orosz nyelvlecke a gimná­ziumi tanulók részére. — 17.15: I’.gy falu egy nóta — t7.45; íermclési híradó. — 18.00; Dalolj velünk! 18.20: A pártoktatás anyagú­hoz. — 20.10: Magyar írók üzennek a bécsi békekoiigresszusnuk. 20.40: Békehangver­seny. — 21.40: Részletek Szeryúnszky: Vas­ból való vár című .daljátékéból. — 22.20: Tánez.enc. 25.20: Operellutuzsika. PETŐFI R {DIÓ 7.00: Magvar rilinzene -• 7.35: Magyar népzene. — .8.30: Szovjet, muzsika. — 9.20: A Gycrnickrádió műsora. lO.IO: Opercttrcs/- letek. — 10.25: Mészáros György Bégedül. — 10.40: Angol zenekari müvek 13.00: Beet­hoven: VVaidsteiu szó na ni, - 1.5 25; A Rádió kisegyüttese játszik. t-O.ü): Ifjúságunk kö- szöIIti Kodály Zoltánt. - 1-7.10 A beke gon­dolata i nyugati k ns-z.iktisok mii/. .ikájá,.an. — 18.10: így' épül a földalatti g mii sv usi.í. .Előadás. 18.45: Szív küldi szívnek. , — 19,05: Magyar zenemű vészek a békéért. 19.55; Rékedaadi. — 22 00: Mieryni Iájuk da­la i n'GEMBER 1». SZERDA KOSSUTH RaDIo <>.00. 1'aiiifádió, E. , Gazdükalendái üírn. 2. .Minőén munkál időben végezzünk el a bo­rospincében 5 Gergely bocsi tnegmngy a ráz­za. 11 50. Ne nemi. az ablakhoz Elhen/e- 11-s - II 40 < >i>era részletek l2 3o- A i ;> dió népi - zene kora játszik 13.00: Barát: népek iiim/s: kújúhól. - 13 50: Hangverseny. 14 13; 1 birring Zoltán górd nkáz.ík 14.50: Kadosa. BeesilVt.is di'-soség szvit. |3 (HI; I Iléri'iliiraliéi 45.3:1 Kunom ivek 15 50: jéizsel •‘Ildii veriliils versei. -­10.20. Mogis velitnk Mimi ik Hangiul k 17.15: Kuni :> Win : • II ■•irl '7 Ül 1 <’ adás. I 4'1 Sav kübli ■/• ok Is 10. Az epilóipari doigtiyiév Iciénáiu -0 |0: Egy falu nála. 20 4/• A rad.o énekkar énekel. 20.50: Kodály Zoltau nm­1 7.00’ .Szovjet keringők. — 7.55: Hangleme­zek. — 7.55: Zenekari muzsika. — 9 00: Da­lok. — 9 20: Lestyún Sándor író beszélgetése úttörőkkel. — 9.40 • A Gyermek rádió műsora. — 10.10: César Érdnek müveiből, — 10.30: Mt sejelenet óvodások műsoru. — 11.00: Szov­jet dalok 15.00: Oporuzene. — 15.50: Szovjet és népi ileinokralikus híradó -- 15.45: Operett részletek. — 10.30: A (adomány út­törői. Elő idás. — 10.45: Keringők —17.10: )akul> Koltisz bjeiorussz. nép költője. — 17.40. Az. Állami Népi Együttes műsora, -— 18.00: Fúvós zene. — 18.45: Tánczene. — 19.55: A jándékműsor. — 20.00: Hanglemez. — 20.10: Épül a kommunizmus — épül a szo­cializmus. — 22.00; Magyar művészek opera­estje.. DECEMBER II., CSÜTÖRTÖK K OSSUTH RÁ öló 6.00: falurádió. 1. Gazdakalendárium. Mit le'gv ütik. bogy télen is sokat tojjanak a tyúkok7 4 takarékos almozás módja. 4. A XIX kongresszus lainilmnnvozása a termein s/ii vi-t kezelek lien. 11.30; f'.gy hiba százat csinál l tirajz - 12.50: A Muukuerótartlilé­kok ének- es zenekara. - 13.00: Szovjet muzsika. - 14.15: A Bádió é»vermek líjság műsor».’ - 14.50- Népek népdnlái, 15.50: ) én vek. Elbeszélés -- 10.00: Hanglemezek. “ 16 50; A népek kongresszusa a békéért. Elő­adás. 10.45; Ungar Imre fCossuth-díias zongora mii vész békenyilatkozota. — ImOO: Külpolil lkai kérdésekre válaszolunk — Az ifjúság hangja. 17.35: Jó munkáért s/ép muzsikát. —- 18 00: A néphadsereg hír* Állója. 20.10: Hangverseny n ‘héesj k-on­gresszus tiszteletére 22.25': Magyar zene­szerzők iidvö/lik a békeharcos nyugati zene­uni V és/ekcl. PETŐFI RaDIó 7.110: I indulók. - 7.35; .Szórakozlntó zene. S 50. A XiX kongresszus -zászlaja alatt. 8.40: Mai magyar operettekből, -■ 9.20: A G v ermek rádió műsora. 9 40; Úttörők Ultiz ikáliink • 10.10: Zenekari művek. — lO.'t); Rá ez Béla és zenekara játszik. 15.00: Utlüröm'krofonnai az Országban. — (5 20; Bach: E-ilur szonáta. Bartók 1. rapszó­dia. - 13 00: fiatalok zenei újságja. —. '0 10: A Rádió k's”gyiilteve játszik - ib.4Q: '.iihiiiuís. E. M >-* széles. - 17.00: ( sajkovs/ki.j: D dur hegedűverseny. — 17 40: léli foglalko­zás 14 mezőgazdaságban. — 17.55: Hangleme­zek. — 18.10: Az ötéves terv nyomában. — 18.45: Szív küldi szívnek. — 19.05: Bőkében szép az élet. — 19.33: Népi demokratikus or­szágok művészeinek hangversenye. — 22.00: Népdallal a világ körül. DECEMBER 12.. PÉNTEK KOSSUTH-RADIó 6.00: Falurádió Mezőgazdasági híradó. — 11.30: üuuepség a pireuszi kikötőben. Költe­mény. — 11.45: Békedalok. — 12.30: A Pénz- Ugyorzenekar játszik. — 15.00: löki Horváth Gyula é:s zenekara játszik. — 13.30: Film­zene. — 14.15: Magygr együttesek műsorá­ból. — 15.30: Hanglemez. — 15.50:^ Békeda- iok. — 16.20: A gyermekrádió műsora. — 16,50: Úttörő sporthíradó. — 16 45: Orosz nyelvlecke haladóknak, — 17.15: A pártokta- tas anyagúhoz. — 17.35: Kodály kórnsmúvei­ből. — 17.55: Nemzetközi kérdések. Előadás. — 18.10: Nyugati zeneszerzők a békéért. — 20.10: llangfccpek a bécsi kongresszusról. — 20.30: Vallomás a békéről. Költemény, — 21.00: A rádió ajándékműsora. — 22.25: Ope- rarc'szlctek. — 23.25; Népi demokratikus or­szágok muzsikájából. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Magyar dalok és táncok. — 7.35: Vi­dám népzene. — 8.15: Színes muzsika. — 9.20: A Rádió njáadékmüsora. — 10.10: Hanglemezek. —- 10.50: óvodások műsora. -- 10.50: A Gyermekrúdió műsora. 11.00: Haydn: G-dur szimfónia. - 15.00: Színes népi mu­zsika. — 16.00: üzemi írás. — 16.20: Hang­lemezek.— 47.00: Szív küldi szívnek. — 17.40: A magyar nép történetéből: Damjanich. —- 17.55: Csárdások, verbunkosok. — 18.45: Békedalok — 19.05: Egy falu egy nóta. ~ 19 35; Jó munkáért szép muzsikát. — 20.00: Snljapiu énekel. — 22.00: lánczene. DECEMBER 13., SZOMBAT KOSSUTH RADiö 6.00: falurádió. 1. Gazdukalendárium. _2. Milyen a jó lukarmúnykonyhui’ 3. Kik hát­ráltatják az. évi begyűjtés sikeréit' 4. Látoga­tás a hódmezővásárhelyi gyapotteldolgozo gyárban. — 11.30: Moszkva kék ege alatt. Elbeszélés. — 12.30: Verbunkosok, csárdások. 13.00: A rádió művészeti híradója. _ — 12.30: Katona dalok. - 14. D: Op.reltkettősÖk 14.30; „Sasszárnynkon a liszl:: lenv felé . (Avicenna, i.eonardo da Vinci. Gogoly cs 15.50; Beszélő atlasz Ausztrál a — 15.45: Állami vállalatok hírei. -— 15.50: Vidám h angszers/.ólók. — 1(1.10: Szovjet napok szovjet emberek. - 16.20: Hangképek a bécsi kongresszusról. — 17.13; Békedalok. — iS.00; Falurádió, Szövetkezeti híradó. — 18.30: Szív küldi szívnek. — 20.10: Láttuk, hallottuk, ol­vastuk. — 22.25: Táucz.ene. PET6FI-RÁDID 7.00: Szuppé két opereftnyitdnya, — 7.35: •Szórakozíató muzsika. — 8.40: Színes muzsi­ka. — 9.45: Görög gyermekek műsoru. — 10.10: Kamarazene. — 10.50: Vígoperákból. — 15.00: Népek dalai a békéről. — 15.25: A gyűlölet tüze. — 13.45: Népdalok. — 16.00; A kórusművészet fejlődése. — 16.33; Köz guzdásági negyedóra. — 16.50: Szív küldi szívnek. — 17.10: Tanuljunk énekszóra oro­szul- — 17.50: Hanglemezek. — 18.45: Kodály: Háry János c. operáját ismerteti Várnai Péter. — 19.35: Tánczene. — 22.00: Beethoven műveiből. DECEMBER 14-, VASÁRNAP KOSSUTII-RÁDIÓ 6.00 —9.00: Zenés vasárnap reggel. — 7.30: Naptár. — 8.00: Hírek. Lapszemle, — 9.00: Egv falu — egy nóta. — 9.30: Könnyű út a komoly zenéhez. — 10.00: Vasárnapi Rvél — 10.10: Egy kis nóta — egy kis móka. — 11.00: A rádió békeműsora. — 1U30: Szovjet muzsika. — 13.05: Katonadalok. — 13.30: Hangos Újság. — 14.15: Múvészlcmezek — 15.30: Strauss keringők. — 16.00: A Szovjet­unió szocialista mezőgazdasága. — tb.Mü Le­hár operettjeiből. — (7.00: l.gv hot a külpo­litikában. — 17.20: Filmzene. ^— 17.40: Kin­cses kalendárium. — 19.00: Szovjet láncok. _ 20.15: Hangverseny a bécsi kongresszus tiszteletére. — 22.20: i únezette. — 22.'9; Csajkovszkij műveiből. PETŐFI RÁ Dió S.OO: Hanglemezek. — S.30: falurádió l- A Falurádió levelesládája. — 2. Mit tart­sunk észben? — 0.00: A Studiózcnekar ját­szik. — 9.45: Unitárius vallásos félóra. — 10.15: Evangélikus isteni is'/telet. — ö°ör Miska bácsi lemezesládűja. 11-53: Ringató. József Attila verse, — 12.05: Békedalok — 12.50: Barátok és ellenségek. Nazin Híkmet versei. — 13.00: Budapest iiangvcrse.nytermei- ból. — 13.50: Szimfonikus költemény. —■ 14.00: Szovjet kolhozok életéhő, 15.00: Tu­dományos fejtörő. 13.20: ( árdások, pel- kük, keringők. — 13.45: A iurlós Békéért, népi demokráciáért e. lap ismertetése.^ (6.00: A Rádió jri’crmekszfnházának műsora. 16.40: Szív kIÚdi; szívnek. — 17.00' I fj* hősök. Irodalmi műsor 17 30: láne/eno.-- 19.43: /ág II folyó. Dók u ment-d rá ma — 20.18 Népdalok. -- 22.00: Magyar művészek f békehang > e.rscJiye.

Next

/
Thumbnails
Contents