Tolnai Napló, 1952. július-december (9. évfolyam, 152-305. szám)

1952-08-16 / 192. szám

MM AUGUSZTUS 1« NRPLÓ 3 4 PÁRT ÉS PÁRTÉPITÉS « A Központi Vezetőség útmutatása újabb segítséget adott a Szekszárd-újvárosi alapszervezet népnevelőinek Az újvárosi atepszervezet rövid múltra tekinthet vissza. Egy éve, hogy megalakult. Az egv év alatt, ha nehéz harcok árán is, de vannak eredmények az aliapszérvezet tagsá­gának jó munkája nyomán. Az ered­mények a többi között főleg a tag­ság erejében mutatkoznak meg, ak­kor, amikor 10 parasztíiatal lépett az alapsz^rve^el t<igjelöltjeinek soraiba. Hatalmas segítséget jelent az alap- ezervezet tagjai között, mint Márkus Istvánná aki példamutató volt a ta­vasai vetési munkálatok idején, a to;;>-: és baromfibegyüjtésben is. Márkus elvtársnő ?■ kában is példamutató, állandóan fog. !átkozik a dolgozó parasztokkal, agi­tál a begyűjtés, a tarlóhántás, a má­sodvetés jó elvégzéséért. Joó Sán­dor 3 holdas dolgozó paraszt már a harmadik negyedévi tojás és ba romlibegyüjtési kötelezettséginek is eleget tett. A Központi Vezetőség útmutatása nagy segítséget adott a további mun6 kában a? alapszervezejnek. adtak, hanem mindennap tanulmá­nyozni kell és fel kell használni a népnevelő munkában. Most újabb nagy munka vár a Szekszárd újvárosi alapszervezet nép­nevelői re és tagságára, mert az egész újváros területén ők felelősek a be­gyűjtés sikeréért, s ezért szoros kap csőlátót, építenek ki azokkal az üzemi alapsizeryezetekkel. melyeknek nép­nevelői a7 újvárosban végeznek agi- tációs munkát. Az eddigi lemaradást behozzuk, hogy Szekszárd város győztesként kerüljön ki a begyűjtés nagy csatájából. Javuló munka a DISZ-szervezetben. Farkas Mihály elv társnak, a Köz­ponti Vezetőség ülésén elhangzott szavai fel fegyverezték az újvárosi DISZ szervezetet is, melv eddig na­gyon gyengén dolgozott. A Központi Vezetőség útmutatása óta új élet keletkezett a DISZ-ben. Mohai Já nős elvtárs, DlSZ-titkár taggyűlésen ismertette a DlSZ-Sialaáokkal Farkas Mihály eivtárs útmutatását. Hogy a pártszervezetek elszakadnak az ifjú­ságitól ez megmutatkozott az újváros­ban is. A pártszervezet lebecsülte a DISZ szerepét, elszakadt tőle, nem adott segítséget, ezért következett be. hogy az elmúlt év utolsó felében és ez év első negyedében DISZ szerve­zetünk teljesen szétesett. Most, ami­kor szükség van minden erőre, öt­éves tervünk sikeres megvalósításá­ért — mondotta Mohai elvtárs, — mozgósítani kell a fiatalokat és erősí­teni az újvárosi DISZ-t. A jó munka eredménye: azóta hiinden héten tar­tanak értekezletet és úgyszólván na pomta újabb és újabb ifjak csatlakoz­tak az újvárosi DISZ-szervezethez. A pártszervezet megad minden se­gítséget a DISZnek, meghívja veze­tőségi ülésére a DISZ-titkárt ahol az beszámol munkájukról és meg kapja a kellő irányítást, további mun­kájuk sikeres elvégzéséhez. Horváth József MDP alapszervezeti titkár. Sikerré leljesínk au^iu-ztus 20-’ vállalásaikat a Tanáoi Téglagyárak dolgozói Megjavult az agitáció. Joó Sándor eivtárs az egyik népne velő értekezleten beszámolt arról, hogyan végzi a dolgozó parasztok kö­zött agitációs munkáját, a begyűjtés, tdirióhántás a másod vetés maradék­talan teljesítéséért. Joó elvtárs, dol­gozó parasztoknak elmondja ötéves tervünk eddigi eredményeit, hogy mit kapott és tog még kapni dolgozó pa rasztságunk az ötéves tervtől Szám­talan kultúrház. mozi, egészségház. iskola épült eddig is és még szám tálán fog épülni ötéves tervünk be fejezéséig. Többez-er traktor szántja már a dolgozó parasztok földjeit, s megkönnyíti a mezőgazdasági mun kákát, jobb termést biztosít a do'.go zó parasztság részére. Joó elvtárs be. szélit termelőcsoportjaink- eddigi ered ményeiről. elmondottá hogy a tsmg-e- lici Petőfi termelőszövetkezet millio­mos szövetkezet, gazdag jószágál-lo mányuk, bő termésük jólétet és bol- dagságot biztosít a csoport tagjai­nak. Felhívta Joó elvtárs a dolgozó parasztság figyelmét a klerikális re­akció aknamunkájára, mely most a begyűjtésnél mutatkozik meg leg job ban. Beszólt a munkás-paraszt szö­vetségről, hogy ipari dolgozóink egy­re nagyobb sikereket érnek el az üzemekben, bányákban és ezeket a sikereket dolgozó parasztságunk Leg­jobban a begyűjtési kötelezettségének teljesítésével tudja még nagyobb si­kerrel előren'.endíteni. hogy a mun­kás paraszt szövetség még szilárdabb, m egbon ihatatlanabb legyen. Ágitációs munkája nyomán vannak is eredmények. Rostás János Kapisztrán-utcai dolgo­zó paraszt örömmel mondotta el, hogy ő eleget tett a2 állammal szembeni kötelezettségének 110 százalékra. — Kovács Ferenc Józseí-utcai dolgozó paraszt elmondotta, hogy a cséplő­géptől azonnal a begyüjtőhelyre vit­te beadási kötelezettségét. Joó elv. társ népnevelő munkájában foglal­kozik a tanulással is, nemcsak a párt­tagokkal beszél az oktatás jelentő­ségéről, hanem a pá r tónk: vü 1 lekkel is. Elmondja, hogy a tanulás nagy se­gítséget nyújt, minden munkaterüle­ten. Ismerteti a Politikai Bizottság ha­tározatát az 1952—53-as oktatási év beindításáról és szervezi a tömege két, hogy az őszi oktatási évben mi­nél többen vegyenek részt. .Jó agitációs munkát végez Kauf­mann Mátyásné elvtársnő is, aki felhasználja agitációs munkája köz­ben a Központi Vezetőség útmutatá­sát;. A legutóbbi népnevelőéríekezle- ten elmondotta. hogv nem elég egy­szer átolvasni azokat a sorokat, me Iveket Horváth Márton és Farkas Mi­hály elvtársak, a Központi Vezetőség június 27—284 ülésén útmutatásként Soha nem látott megfeszített alkotó munka folyik a Szovjet­unió által felszabadított hazánk minden területén, így megyénk­ben is. Egyszerű emberek, mun­kások- parasztok, értelmiségiek viszik győzelemre harci felada­taik nagy ütközetét. A nagy csa­tában uern kis szerepük van ipari dolgozóinknak, a téglagyári dol­gozóinknak is, kiknek a csatában elért sikereik híven koszorúzzák ötéves ■ tervünk építésében eddigi eredményeinket. Ezekről az eredményekről be­szélnek a keszőhidegkúti tégla­gyár dolgozói is. akik a tégla- gyártás területén kimagasló ered­ményt értek el az augusztus 20-ra tett vállalásaik teljesítésével. Az eredményekről beszél Zádori Mihály tégla verő is. aki augusztus 20-ra vállalta, hogy évi n.yersgvártási tervét augusztus lö-re fejezi be, vál­lalását már július 15-én befe­jezte és brigádja terven felül 60.000 téglagyár gyártott nemzetgazda­ságunknak. Vállalásaink túlteljesítése dön­tő mértékben segíti elő a III. ne­gyedévi tervünk teljesítését — mondotta Horváth István szak­társ téglaverő. aki augusztus 20-ra tett vállalását már sizntén augusztus 1-én befejezte és ter­ven felül 14.000 téglát gyártott. Örömmel beszél az eredmények­ről Bencs József téglaverő bri­gádja, akik vállalásukat július 15-én befejezték, terven felül 58.000 téglát gyártottak a nemzet- gazdaságunknak. Tudom azt — mondotta Bencs József szaktárs, — hogy minden darab terven fe­lül készített tégla ötéves tervünk sikerét segíti elő. Érdemes jól dolgozni, a jó munkának megvan a gyümölcse. Most, araikor augusztus 20-ra tett vállalásomat túlteljesítettem, láttam azt, hogy milyen jó is a vállalás, mert töb­bet is keresek. Vállalásom óta napi keresetem 60—65 forint, de volt amikor 70 forintot is megke­restem egy nap alatt. Kiváló eredményt értek el az augusztus 20-i vállalások teljesí­tésében a zombai téglagyár dol­gozói is, akik vállalásaikat átla­gosan 5 százalékkal túlteljesítet­ték. A vállalások túlteljesítésének egyik kiváló hőse ifj. Pesti József elvtárs sztahanovista téglaverő, aki terven felül 5)0-000 darab téglát gyártott a nemzetgazdaságunknak, válla - lását 2000 százalékban teljesí­tette. Pesti elvtárs a Tanácsi Téglagyá­rak legkiválóbb téglaverő dolgo­zója. Jó teljesítményének meg is van a gyümölcse, mert Pesti elv- társ állagkeresete naponta 80—90 forint. — Nem lehet megelégedni eredményeinkkel — mondja Pes­ti elvtárs — mert az igényeink nőnek és csak úgy tudjuk kielé­gíteni azt, ha nap, mint nap töb­bet és jobbat termelünk- Nagy lendületet adott a III- negyedévi terv teljesítésének Miszler János behordó brigádja vállalásainak teljesítése, akik vállalásaikat 7 százalékkal túl­teljesítették. Vállalták, bogy augusztus 29 tiszteletére 125 szá­zalékról 150 százalékra emelik tel­jesítményüket, 150 százalék he­lyett 157 százalékot teljesítettek. A téglaverők vállalásaikat 5 szá­zalékkal teljesítették túl eddig. A te véli téglagyárban, ahol gépi téglagyártás folyik, a dolgo­zók vállalásaikat szintén túltel­jesítették. Vigh János brigádja 130 százalék helyett 135 százalé­kot teljesítettek. Evvel az ered­ménnyel elérték, hogy a napi tervükön felül 3500 tég­lát gyártanak. Galba János brigádja 130 száza­lék helyett 132 százalékot teljesí­tett. A két brigád megfogadta, hogy azon igyekeznek, hogy minél na­gyobb teljesítményt érjenek eh hogy az Egyesülés a ÖL negyed­évi tervét túlteljesítse. Cziráki György behordó brigádja 132 szá­zalékot vállalt, de 142 százalékot teljesített. A teveli téglagyárban jó a versenymozgalom, a munka- fegyelem, a dolgozók minden per­cet hasznos munkával töltenek eh Megvan a műszaki előfeltétel is. ami alapot adott az augusztus 20-ra tett vállalások túlteljesítésé­nek. A kisdorogi téglagyárban kivá­ló eredményt ért el Bakó János téglaverő, aki vállalta. hogy augusztus 20 tiszteletére 105.000 téglát ver ki, vállalását túltelje­sítette. mert 108.000 darab téglát gyártott. Valamennyi téglaverő túlteljesítette vállalását 7 száza­lékkal. Horváth József Tanácsi Téglagyár Tolnám egyei Egyesült esc A tarlóhó utassal igen sok hej yen el vannak maradva. A száraz időjá­rás következtében a meg nem szán­tott tarló kiszárad, a talaj baktériu­mai tevékenységüket kifejteni nem tudják, a talaj nem érik be és tóp- lálóanyagok nem tudnak átalakulni. \ csépiéiből felszabadult traktoro­kat, fogatokat azonnal állítsuk ró a még felszánfatlanul heverő tanok mielőbbi felszólítására. Most kell felkészülni a mezőgazdaság dolgo­zóinak az őszi munkák jó végrehaj­tására, Most takarítjuk be egészévi munkánk gy ümölcsét, de most rak­juk 1c a következő év még jobb termésének alapjait. A traktorokat éjjeli műszakban is dolgoztatni kell. ezzel fokozni tudja a tarlóhántás ütemét. Tolna megye legjobb pártcsoportvezetői augusztus 24-én megyei értekezleten cserélik ki tapasztalataikat A megyei pártbizottság Szek- saárdon augusztus 24-én, va­sárnap pártcsoportbizalmi értekezle­tet hív össze, ahol st. egyik járás pártcsoportbizalmiai átadják tapasz­talataikat a többi járásoknak és bát­ran feltárják azokat a hiányosságo­kat, melyek megmutatkoznak járásuk területén. Erre az értekezletre a já­rások Legjobb pártcsoportbizahniai lesznek msghíva. akik legjobb mun­kát végeztek és fáradságot nem is­merve segítették a7 állami tervek tel­jesítését. Pártcsoportbizalmiaink ke. szüljenek jól fel erre az értekezletre, hogy minél több népnevelő érvet tud iának feltvetrni és a vita során érté­kelhessék, melyek azok a^ eredmé­nyek, amelyeket elértek és a hiá­nyosságokat hogyan fogják kijavítani a továbbiak során. A megyei pártcsoportbizalmi érte­kezletre készülődésükhöz használják fel biza’.miaink pártunk Központi Ve. zc tőség ének ülésén elhangzott refe rátumotj melyet Horváth Márton és Farkas Mihály elvtárs tartott. Kap­csolják össze ezeket a referátumokat és ültessél; át a helyi viszonyoknak megfelelően Mutassák be egy-egy jó népnevelő módszereit, akik ezen ke­resztül eredményesen végezték mun­kájukat. Ismertessék az olyan példá kát, mint Gyönk községben Habje. necz József, Bocskai Pélerné, Gyuri cza Islváimé, Alapi Jánosné kommu­nista népnevelőkét, akik helyesen ér­veltek a begyűjtési agitációnál, meg­mutatták a község életét, érzékeltet­ték a község dolgozó parasztságával, mit kaptak az ötéves terv keretében, hány dolgozó paraszt fia tanul közép­vagy felsőiskolán, kinek a, fiai telje­sítenek tiszti szolgálatot néphadsere­günknél. Ezekkel az érvekkel győz­ték meg Eede Ignácné 10 holdas pa­ra szta&szonyt is, aki eleinte húzódo­zott a beadás teljesítésétől, de a jó népnevelőmunka nyomán teljesítette beadását és belépett tagnak az újon­nan szervezett Petőfi lszcs-bc. Vagy mutassák be az olyan dolgozó pa­rasztokat és azoknak módszereit, mint például Sebestyén Zsigsmond, Zengő Konrád. Krepp József kisparasztok, akik elsőnek példám utaló an teljesi- tették beadásukat és saját maguk is kivették részüket a begyűjtési agi- tációból és helyesen megfogalmazott érvekkel győzték meg dolgozó tár­saikat akik az ő példájuk nyomán a tszcs be is beléptek. Az ilyen nép­nevelő érveket kell elmondani a me­gyei pártcsoportbizalmi értekezleten és a Központi Vezetőség ülésének alapján mondják el azt, hogyan hasz, nositolták ezt a munkájuknál. mi- ■yen nehézségekkel találkoztak és hogyan küzdöttek ezeket ile. Hogyan leplezték le az ellenség és az osz- télyidegen elemek mesterkedéseit s hogyan aktivizálták a tömegszerve­zéreket, főleg a DISZ-t a feladatok végrehajtására és milyen hiányossá­gokat látnak a pártbizottság és a pártszervezet munkájában ezzel kap­csolatosan. Válasz Orbán Sándorné bírálatára A nagy munkáik elvégzése után én is beszámolok a györkönyi eredmé­nyekről. A tanács a dolgozókkal kar­öltve vállalta még az araiás kezde­tén, hogy a cseplést augusztus 5-re befejezik. Ezt a felajánlást meg is valósították, a dolgozók a vállalt ha­táridő előtt, augusztus 1-re fejezték 'be a cséplésí. Erre az időre 98 szá­zalékban teljesítette kötelezettségét a község dolgozó parasztsága. Termelőcsoportjaink is versenyben állnak egymással, s mindegyik azon igyekezett, hogy elsőnek teljesítse államunkkal szembeni kötelezettsé­gé t, A Dózsa termelőcsoport tett ele­get először kötelezettségének, gabo­na jól a cséplőgéptől szállította a terményraktárba. Ugyanígy a többi termelőcsoport is eleget tett már kö­telezettségének. Jó munkát végez a Béke termelő csoport is, a növényápo­lás terén befejezték napraforgó és A györkönyi tanács munkájáról nemrégiben írt Orbán Sándorné és bírálta a tanács munkáját. Helyes lelt volna, ha Orbán Sándorné azt is megírja, hogy mint kommunista és volt függetlenített párttitkár ho­gyan viszonylik a termeléshez. Á Dózsa termelőcsoportban a. tagok­nak, így Orbán Sán dóménak is ki­adták a területeket. Legnagyobb ré­szük meg is munkálta a neki átadott földterületet, Orbán Sándorné ugyan­akkor még egyszer sem kapálta meg gyaportját és kukoricáját. Ha bírá­latot mond. akkor bírálja meg saját magát is, vegyen példát idősebb asz. iszonyoktól, így Deák V-erépcnétöl, aki már 68 éves. vagy Faragó Pálné és Farkas Lajos, akik színién 60 éven felül vannak és Rimán Istvánná kukorica pótbeporzását. A Sza­badság termelőcsoportban is verseny­ben végzi munkáját a tagság és így ők is elvégezték a pótbeporzást. A Dózsa termelőcsoportnál ebben az évben szilárdabbá vált a munka- legyelem. Minden tag egyénileg fe­lelős munkájáért, de vannak olya­nok, akiknek mint párttagoknak, pél­dát kellene mutatni. Azonban nem végzik el munkájukat. Így Orbán Sándorné a gyapotját még egyszer sem kapálta meg, míg azon a teiiilc- ten, ahol a többi tagok időben el­végezték a munkákat, már lassan fesleni kezdenek a gubák. Orbán Sándorné ezután csak akkor bírálja más munkáját, ha az ő munkájában nincs kivetnivaló, amelyet betegsé­gére hivatkozva nem végez el. Farkas La josné Györköny * párttitkár, rendben elvégezték a mun­kát. Orbán Sándorné nem tett eleget államunkkal szemben vállalt köte- lczettsgéének sem. Tizenegy darab sertést szerződtetett le hizlalásra, amelyből egyet sem szállított le. Orbán Sándorné tehát ha valakit bírál, akkor elsősorban a saját por­táján kell körülnézni. Nem kis mér­tékben függött a tanács munkájún az, hogy a cséplés befejezésekor 9S százalékban teljesítette a község dol­gozó parasztsága beadási kötcleztt- ségének teljesítését. A baromfi- és tojásbeadást pedig 93 százalékban telj es í i ei t ük ezid eig. Molnár Jánosné V B-etnök A szekszárdi kórház párosversenyre hívta ki a bajai Az Alkotmány ünnepének tiszteié, lére a szekszárdi megyei kórház dol­gozói hosszúlejáratú versenyre hív­ták ki a bajai kórház dolgozóit. A verseny pontokat. melyeket most juttatlak el a bajai egészségügyi dol­gozókhoz, az egyes osztályok érte­kezletén vitatták meg. az üzemi gyű­lésen elhatározták, hogy háromtagú versenybizottságot oálasztanak a ver­seny értékelésére. A versen y pontok között szerepet a kórház környé­kének tisztasága, rendezettsége, va­lamint a kórház-kultúra fejlesztése, az ápolás időtartamának megrövi­dítése és a takarékosság. kórházat Az ápolási idő csökkentése terén a bőrosztály vállalása emelkedik ki: megfogadták, hogy az országos 17.7 napos ápolási állagot 20 százalékkal csökkentik. \ laboratórium dolgozói tudományos kutatási a tettek válla­lást: a ( . vitaminnak a vérképzésre gyakorolt hatását vizsgál jak. A szekszárdi kórház dolgozói ver­seny kih í vasú k végén hun gőz la t.já k: bíznak abban, hogy a most elindí­tott párosoerseny is elősegíti a dol­gozók minél tökéletesebb gyógyítá­sát és ezzel ötéves tervünk mielőbbi megvalósítását. Fejezzük be mielőbb a tarlóhántást

Next

/
Thumbnails
Contents