Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)
1952-01-27 / 22. szám
KBPtO 7 $ alósítsuk meg a felhívást, gazdag lesz szövetkezetünk'4 Bevezették a háromszori iejést a szekszárdi Gőgös Ignác tsz-ben A szekszárdi Gőgös Ignác termelőszövetkezet tagjai már nyáron azon gondolkoztak, hogy bevezetik az egye di takarmányozási, de nem mertek az ói munkamódszerekhez nyúlni. Úgy véltek — ami van az biztos de lehet, hogy nem lesz jó az új. A tejhozam pedig alig érte cl a 12 literes ntlayo1. Az élenjáró traktorosok és ermelöszü- velkeaeiti tagok országos tanácskozásán elfogadott felhívás arra késztet'e a termelőszövetkezet 'agjait, hogy ók is alkalmazzanak újat a ehenészet- b«n is. Nyolc tehene: fejnek a szekszárdi fermelőszövetkezetben. Amíg nem vezették be a háromszori fejest, addig csak 80—100 liter tejet fejtek, naponta. Január 22-én megkezd.ék a háromszori fejést és ugrásszerűén emeEkedct a tejhozam. két nap alatt az addig jó eredménynek ismert 100 liter helyett 120 liter tejet fejlek, ami 15 literes átlag. Örömmel mondja a Kriezer Ferenené: „Ez az eredmény «sokkal szebb mint gondoltuk volna. A háromszori fejessel együt' megkezdtük Az egyedi takarmányozást. Igaz, az eljárás még nem a legtökéletesebb, de emelkedik a 'ejhozam és mutatkozik takarmány- meg'akaritás is," Az országos tanácskozás felhívására a szekszárdi Gőgös Ignác tsz. tagjai elhatározták, hogy állattenyésztő termelőszövetkezeté változtatják közös gazdaságukat. Az álnattenyésztés hiányál éreztek a szőve kezet tagjai és helyesen állapította meg Sipos János szövetkeze í lagr „Addig, amíg nem foglalkozunk állattenyésztéssel, szegények maradunk, valósítsuk meg a felhívást, gazdag lesz szövetkezetünk." .\ javaslatot elfogad ák. 1952-ben istállókat, baromfiólakat, és ser ésfiaziatókal építenek. Többek közöl. Ózsák-pusztán saját beruházásból 60 férőhelyes ser- tésfiazta'ót és 600 férőhelyes sertés- ólat, ezenkívül 5 holdas modern baromfitelep létesítését, is tervezik- A .őrületet több részre osztják » »~4- biztosítják a baromfi faj tisztaságát is. EXEHI HÍREK Jöjjetek a lengyeli technikumba és leqyetek jó mezőgazdasági szakemberek — írja levelezőnk Lengyelről KEDVES TOLNAI NAPLÓ! Tisztában vagyok azzal, hogy milyen nagyjelentőségű munka vár ránk ég milyen perspektívák nyíltak meg előttünk a mezőgazdaság' szocialista át alakításáért Nagyon eok mezőgazdasági szak- káderre van uistoi ge álla Hiúnknak. Az lf>52/ő8-as tanévi beiskolázásokról már most kell gondoskodnunk. Elsősorban nekünk IV. évfolyamos tami- Ióknak feladata ez. Ha mi elmegyünk, helyünkbe munkás- és parasziszülök gyermekei lépjenek és váljanak jó szakemberekké. Szeretném röviden vázolni azt, ' hogy mi hogyan éltünk a lengyeli novényíeriiteiétű technikumban. A kastély, amelyben az iskola van. a. tanulók zajától hangos. A tanulók szabadidejüket hasznos munkával töltik el. Három. t.ömegszervezel van, amely az iskolában működik, kinek amihez kedve van. abban a szervezetben dolgozik . A DISZ szervezeten /Sri» kornál)/ szabadságharcos alapszervezei is van. A tanulók tudják azt. hogy a haza megvédése 'mindenkinek feladata és kötelessége. Éppen ezért a. Szabadságharcos Szövetség keretén belül felkészülnek békénk, •szeretett hazánk megvédésére. A vasárnapok is jól telnek a technikumban. A délelőtti órákban a motoros és lövész-körben dől- (/óznak u: clv/ársak, A technikumban működő Magyar Szovjet Társaság vasárnap estéken műsorral 'Szórakoztatja a fiatalokat. A műsor után nagy kört alkotva népi táncokat táncolnak az elv-társak és elv-társnők. A tecnikum tanulói az elméleti oktatás mellett ősszel, tavasszal és nyáron gyakorlaton vesznek részt, ahol megtanuljál' az elméletei a gyakorlatban alkalmazni. Így válnak a legjobb szakemberekké a tecnikumba jelentkező VIII. osztályos fiúk és lányok. Jöjjetek a lengyeli technikumba és legyetek jó mezőgazdasági szakemberek Vili. osztályos fiúk és lányok! BarUfs Jenő Lengyel! Mezőgazdasági Tecnikum TV. évfolyamos gazdász. Ilolgoxö bioS«. férfiak! Segílsélel> a szenemtáh hőseit, gyertek a banyába dolgozni! Népi demokráciánk tiki minden ember számára biztosítja a munkává!lakisi lehetőségeket, ellentétben a tőkés országokkal, ahol egyre nagyobb lesz a inimka.nélküli’S'óg'. mely a. nyomort hozza .magával. Minden becsületes dolgazó éljen tehát ez-ze-1 a lehetőséggel és foglalja el bolyét a munka frontján. Munkatársak! Bányáink hívó szava 'zál! felétek. Jöjjetek és segítsétek a régi szén csata bőseit, az új csaták megnyerésében. Segítsétek munkátokká!. hogy a mezőgazdaságnak több gépet, minden falunak villanyt. - minden háznak rádiót adhassunk. Munkál okkal saját életszínvonala tokai emelitek. A inukban a földalatti dolgozókat lenézték a rendszer urai, ma mindenki tiszteiéitől és szeretettel tekint rájuk. nem ritkaság napjainkban, hogy azok a bányászok, akik komoly munkájukkal komoly eredményeket értek el. kitüntetésben és jutalomban részesültek. Minden dolgozónak lehetősége van a sztahanovista kitüntetés elnyerésére. A nők részére ugyanúgy meg van adva a lehetőség, mint a férfiaknak a szénlernioLésben való részvételre. A múlt rendszerben esak másod rangú embernek ismerték el . a nőt. Ma egyenjogúak a férfiakká!, és ugyanúgy kivehetik minden munkából a részüket. mint a férfiak. Dolgozó Nők! Jöjjetek ti is és segiTsétek a férfiakat- munkájukban. A bányagépek k-zelé- -ét minden nő el tudja végezni, aki fizikailag jobban bírja, az a fejtésbe is mehet dolgozni. Dolgozók, dolgozó nők, tudjuk, hogy megfogjátok érteni a bánya hívó szavát. Jöjjetek és harcoljunk együtt. családunkért, a békéért, a szocializmus építéséért.. .4« VrautsíOÍgállaló 4 általainál a munlzafegyelem az elmúlt negyeév a’atf, nagyot javult. A központi dolgozók osztályonként tartottak röpgyív lést. ahol megtárgyalták azokat a feladatokat. amiket Gerti elvtárs a 9°’ dasági vezetők értekezletén megsza bőit A vállal álnál a munkafegyelem szilárd a'apokort nyugszik, a dolgo zők megértették ,hog\r a napi. 8 órai munkaidő minden percét lq kel' dolgozni, hasznos termelőmunkával kei eltölteni. Ebben az évben míg nem íordult elő igaz.olat'an mulasztás, vagy késés. A dolgozók röpgy üléseken megtagadták hogy az év minden hó- napját mun k a i e g velem sárié s nélk'l zárják le A Szclü./,árdi Útfenntartó Vállalat dolgozóinak 98 százaléka tett felajánlási Rákosi ehrtárs 60. születésnapjának tiszteletére. A felajánlásokból a műszaki dolgozók és az adminisztratív munkaerők egyaránt kivették részüket. Az Útfenntartó Vállalat dolgozói fel ajánlásaik teljesítésével és a terv naponkénti teljesítésével akarják mél loan megünnepli Rákosi elrtárs szüle iésnspját. A moutoru* ai Borg; várban a buxkenö műhely dolgozói vállalták, hogy 15 perccel a munkaidő megkezdése elölt gépjeiknél lesznek és előkészítik az egész napra szükséges nyersanyagot. üzemrészei közül Iérvét csak négy üzemrész teljesítette. A selvemtesztf- tóműhelv 94. a gombolyító műhely 85. a motringoló műhely .95 százalékban teljesítette csak ezidáig naponkénti tervét. >1/ az oka, hogy e.v a karom tizem nem hídja hasonlóképpen teljesíteni napi tervét annal: ellenére hogy a többi üzemrész dolgozói tervi; két 110 és 117 százalék körött teljest, tik. A lemaradást sürgősen be ke I hozni, hogy a vállalat minden üzemrésze tervét teljesíthesse A Bonyhádi ( i|>ó{£* árh»n hat üzemrész tervet szépen teljesíti de a tüződe I. csak 96 százalékban teljesíti naponként a tervét. Ez a lemaradás a többi üzemrészek lervtel- jesílését is akadályozza. A Simonion»*ni Bőrg* árhon 24 DISZ-íiaUil tett ez ideig ielajanlüsl Rákosi elvtárs születcsirapjának tiszteletére. fiatalok mind csatlakoztak a 10 perces mozgalomhoz. Küzdi Kálmán DISZJialal vállalta hogy jól be vált munkamódszerét 5 gyengébben teljesítő $zaktirsána-k átadja s esni- lakozott a Röder-mozgalomhoz, A Szekszárdi Tatarozó és Építővállalat Tolnai építésvezetőségén, Wiedemann János sz abánovísls» ácsbrigádja vállalta, hogy o Gozda^ mozgalmat még jobban kiszélesítik, brigádjukon belül meg szilárdítják a munkafegyelmet és ezévi 1 érvüket 1952 augusztus 20-ra befejezik, A/, építkezési ipar forradalmi találmánya: 4 lépkedő állványzat A lekiz-.uidr Alekszejevic? Sztuka- nov a, ...Minmu-ztrej“ 27. •számú építési trösztjének mérnöke egy levelet, tartott :i közében. „Valiimennyi szovjet kőműves nevében írok, s nevükben köszönetét mondok önnek nagyszerű találmányáért. Amíg csak kőművesek lesznek a földön, s míg téglából házat építenek, hálásan fognak megemlékezni önről. I. .Panratov." A levelet egy idős kőműves írta. aki az építési kiállításon ismerkedett meg a lépkedő állványzattal. Hélfő kivételével minden nap megtekinthető a Balogh Ádam Múzeum A -szekszárdi Balogh Ádánl Múzeum .-•/,mii.léltetés és tanító célú történeti, néprajzi kiállításai és értékes képtára. mindenki számára nyitva állnak. Megtekintésül- díjtalan! Felhívjuk az üzemek, intézmények, iskolák vezetőségét ,tegyék lehetővé, hogy a dolgozók és a tanulóifjúság a múzeum kiállításait megtekinti)essék. Előre bejelentett látogató csoportok vezetésben részesülnek. Nyitási idő: llétfő kivételévé! minden nap délután 2 órától B óráig. Vidékről érkező csoportok soronkívü! délelőtt 0 tő! 12 óráig is boléphetnck. Sztukauov mérnök találmánya, a lépkedő állványzat forradalmi újítás az építőiparban. Az évszázadokon keresztül alkalmazott régi falazás! módszer számtalan szakaszra bontotta az építkezést. Igen sok időt vett el az épitőáldványok összeácsalása, •szétszedése. elszállítása. A munkafolyamat j döntő mértékben az ópítöállványok és álláshida!: építésétől függött. Az új t aláírná ny segí tségévcl ! ényegesen meggyorsul a falazás. A villanyárammal működő lépkedő állványzat kisebbméretű kettős keretes váz. iamelynek mindkét része cl paksi Szabadság a syawjct tapasz akar még +obh eredményt elérni yj ég alig r egy cicáik, amikor Pakson kiszáll un// az autóbuszból. .1 Duna felől hűvös szél csap uz arcunkba. Ilyenkor még senkit sem látni az utcákon, a. falu még csak mos: kezd ébredezni. Sétálni kezdek, hogy ismerkedjek a községgel. Amint a főutcáról letérek, a domboldalakon kanyargó kis szüli utcákon megyek végig. a házak ablakai álmosan hum/orogva tekintenek a Duna vizére. Lassan kivilágosodi//. Az utcák mind jobban benépesednek, megindul az élei. A falu végén nagy munka, folyik, betonúi 'készül, feni a dombok oldalában szovjet, markológép túrja a földet és uz ott dióra kozó teherautóba önü, amely azután az épülő töltéshez viszi. Utam. eredeti célja az 1. típusú Szabadság termelőszövetkezeti csoport. Útbaigazítanak Lak},' Jánoshoz, a termelőcsoport elnökéhez. A tanácsnál éppen összetalálkozol' vele. amint ügyes-bajos dolgát intézi. Lali/ János elv társ jól meglenne! t. de már eléggé idős ember. De fiatalos lendület von benne, amint ü csoport életéről, munkájáról beszél -- 1951. tavaszán alakult a csoport — mondja. — de a munkát csal. októberben. tudtuk megkezdeni, mert a földeket október l én vettük ái. Az őszi munkát időben elvégeztük, <: Icc 'cUünk 60 hold búzát. Pl hold őszi- árpáJ, 5 hold takarmánykeverékei. — .1 csoport, összes földterülete 263 hold, amilyen 20 család dolgozik 40~50 taggal. .1 -munkák elvégzésében nagy segítsége! nyújtott a gépállomás, mert a földek legnagyobb -részét gépi. erővel miivel lük meg. — őszi mélyszátUdst 84 holdon, vetöszdntást 77 holdon végzett a gépállomás — mondja Lakk victors. — A termclőcso- port lovaival a nehezen, művelhető d-ombold(dákon végezték „ munkákat. A csporf tagjainak legnagyobb része. i—oO holdas kis paraszt, akik Ki lovat vittek a. csoportba. Azért válasz ottűk az /. típusú csoportot, hóim ezen keresztül megy//őzöd, jenek arról, mennyivel előnyösebb a társas g-,<. dáik'-dás az elaprózott kis egyéni g : -/dóságoknál. — Milyen munkát, végeznek most a csoport- tagjaié — kérdezem Lakk Avtársat. — Jel'-ideg fakitermelésben dolgoznak — mondja — egy/észt. hegy a tagságnak biztosítva legyen télire a tüzelő, másrészt pedig a rönkfái f elhasználják majd a csoport építkezéseihez. És milyen építkezéseket akar végezni a. csoport? — kérdezem, — Májusra he van állítva 20 anyasertés — válaszúja Lakk elrtárs — és ezeknek akarunk Outié a* építeni, Beállítunk ezenkívül még 20 darabot hizlalásra is. ezt a csoport tagjai veszik meg és ebből rendezzük beadási kötelezettségünket. Ezenkívül, kapunk még ezévben egy Ki darabos üszvtörzset is. Ezeknek a hely már megvan, meri a tagosítás folytéin birtokunkba került, földön gazdasági épületek is vaunak, így ott d tudjuk helyezni azokat, Beállítunk még egy 150 darabos juhtörisct is. így a beszolgáltatás egy részét ,a gyapjúból 'fedezni tudjál/. — Mindenkinek egyforma jövedelmet akarunk biztosítani — mondja Lakk elvtárs. — ezért a földterületet mindenkinek egyenlően osztottuk fel, így nem merülhetnek fel kifogások u csoporttagok részéről, hogy az egyiknek, több van mint a másiknak. A cséplési munkákat, is együtt végezzük cl, az elcsépelt mennyiségből kiosztjuk az életmiszcrszi/f/séglelet. A szükséges vetőmagot tartalékol jak a beadási kötelezettség és a gépállomás munl/adíjáualc rendezése után fennmaradó mennyiséget értékesítjük. — .1 esopori. mindezek -mellett, nagyobb terméseredményt akar (férni az élenjáró szovjet mezőgazdaság, tapasztalatainak á,vételével, — Magasabb terméseredményt akarunk elérni — mondja Laki/ elrtárs, (-zárt a tavaszi munkálatoknál alkalmazzuk a szovjet módszereket. ,, kukoricát négyzetesre vetjük, alkalmazzuk a pólbe. poroz/isi, gabonanemüeknél pedig a ke- resztbc-hosszába való vetést, ahol a körülménye// ezt megengedik. — Amint ezeket írom, Lm7,A elvtárs- azt mondja:. Azt szeretnem már minél előbb a: újságban olvasni, /mlyen eredményeket ért el a -paksi Szabadság !. tcnuclőcsopoi't, hogyan teljesítette az állammal szembeni kötelezettségét., mennyivel nagyobb jövedelemre tel< szert a tagság az egyéni gazdáknál. hlbúcsúzom Laki/ elvtárstól. Biztosa// vagyaid/ abban, hogy a fogság a fejlődés folyamán meggyőződik arról. hog// helyes utat valószínt! és :í.- ti r a szövetkeze, i gazdálkodás magasabb formájára, lékkor már fejlett. enyesztéssrl u ndelkcznel;, termésük az ríj gazdálkodási módszerek segítségév' l /óval felülmúlja a mostani terméseredményeket. ^ tagok meg'léged(11 dolgozói lesznek u hol log. szocialista Magyarorszúgnok. egymástól függetl énül, váltakozva emelhető feljebb. Az állvány működése emlékeztet arra a munkára, amelyet karunk végez, miközben létrára mászunk. Az épülő ház sarkainál négy emelőt helyeznek el. A vázak kereteibe tartókat erősítenek, erre fektetik a gerendákat, amiket, az áMásltfd lapjaival burkolnak. Erről az állásúidról rakják a. kőművesek a falat. Tlctven centiméteres magasságban kezdik meg a falazást és körülbelüli hét téglakor lerakása után elérkeznek arra a magasságra. ahol már kényelmetlenné válik a munka. Ekkor gombnyomással üzembe helyezik azt a négy emelőt, amelyek az állvány hidat tartják. Az áll vány híd ekkor felemelkedik mindaddig, amíg a keretes ráz egyik része eléri a fal felső szintjét. Újabb hét sor lerakása után megismétlődik az előbbi folyamat, azzal a különbséggel. hogy most a keretes váz alsó része emelkedik fel a fal felszínére, a Felső pedig a helyén marad. A kőművesek így idő és erő vesz teség nélkül' f o I yam a. t osan végezliet ik műnk á juhai, A legtökéletesebb kész állványok alkalmazása esetén is legalább 8 órát kell az összeszereléssel eltölteni. Ps-tu- kanov mérnök lépkedő állványzatának álbáshídját három perc alatt felemeli az ötletes emelőgép. Az első cpkedő állványzatot Ljub-e rneben egy kétemeletes ház építésén próbálták ki. Az épület egyik részén Szaprikin kőműves dolgozott az új lépkedő állványon. Az épület többi falait a régi módszer ■ szerint rakták. Félóra sem telt el. amikor Szaprikm clviájvs kénytelen volt megszakítani', munkáját, ,mert az ő fa’része olyan magasba szökött, hogy a többiek jóval elmaradtak mögül te. .1 falak egy színtbehozaPdio, után. Szaprikin rövid 30 perc alatt megint jóval megelőzte a régi állványon dolgozókat. ►Szaprikin elvtárs a következőket mondta az új- találmányról: — Nagyon kényelmes a Sztukauov emelőjével «dbított áFáshidon do gozni. Nem kellett sem térden állva kezdeni a falazást, sem ágaskodva rolnii u felső sorokat. Az emelő segítségé vei álPmdóan kényelmes magasságban dolgoztam. Véleményem fzerint. az új találmány alkalmazásával legalább kétszeresére nő 3 kőmíivissélc munkájának rermeíékeny-ség Egyik legfontosabb eredmény pedig, hogy ezentúl nem kel! munkát- megszakítani az újabb állványok építése miatt. Az a.lapfalazástú! kezdve m-egó/zákítás nélkül rakhatjuk a falat egészen a tetőig. Miután a lépkedő á .ványz&t iiven nagyszerűen bevált, a Szovjetunióban megkezdték a sorozatgyártás. * A ToIub! Selyemyfái'