Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)

1952-06-22 / 145. szám

8 Á sárközi állami gazdaságban Jé eredményt ért el a női-brigád napló Szekszárdi határában megkezdték a rozs aratását 19,52 JUNJUS « A tórközi állami gazdaság pártunk ét kormányzataink felhívását meg- safvleíve, nagy lendülettel kezdett kozzá a hiányosságok kiküszöbölésé­hez. Az állalmi gazdaság vezetősége oálml tűzte ki, hogy az elmúlt hibá­kon okulva felszámolja az eddigi laza­ságokat és megszilárdítsa a munkafe­gyelmet a gazdaságban. Ezen a téren máris jelentős változások mutatkoz­nak úgy a növénytermesztés, mint az állattenyésztés vonalán. Ez annak tudható be, hogy a gazdaság igazga­tója a pártvezetősóggel megbeszélve, nagy gondot fordít a vezetők politi­kai ős szaktudásának fokozásával. Emellett a munka mellett nagy gon. dot fordítanak a női dolgozók neve­lésére és a termelésbe való bevonásá­ra. Ez nertn volt eredménytelen, mert az állami gazdaság rohamos fejlődés­sel halad előre az évi térvteijesátés megvalósításáért. A női munkaerő beszervezésével nem csalatkoztak, mert a nők nem egy esetben jobban megállják helyüket úgy a termelés­ben, mint a vezetésben. Ezt bizonyít­ja Halbőck Éva DISZ brigádvezető munkája is, akti brigádját jól megszer­vezve egyik, aki legjobb brigádveze- tőknek és * brigádja is szép teljesít­ményt ért ei és minőségi munkát vé­ges, amit bizonyít a brigád által meg­műveli terület tisztasága és a növény fejlődése. Wolf Erzsébet 207, Keimath Borbála 230, Simon Magda pedig 187 százalékra teljesítette napi tervét a kapálást munkánál. Jó munkát végez még Török Ilona brigádvezető, aki kjstározóiban és harciasán követeli meg a jő munkát. Ez mind azt mu­tatja, hogy a pártszervezet és a gaz­daság vezetősége törődik a nőd dol­gozókkal és tanítja is azokat. A fejlődés mellett még megtalálhat­juk a hibákat ie, amit a legsürgőseb­ben ká kell küszöbölni, hogy eredmé­nyesen fejezhessék be eizévi tervüket és lemossák az állami gazdaság eddi­gi rossz hírnevét. Ezek a hiányossá­gok még legtöbb esetben abból adód­nak, hogy a technikusok és üzemegy- ségvezetök nem eléggé érzik át az egyszemélyi felelősség fontosságát és elnéznek több hiba felett Ezekhez hozzájárul még az is, hogy az üzemi bizottság nem foglalkozik a dolgozók­kal eléggé és nem szervezi és értékeli a munkaversenyt, de nem harcol a munkafegyelem megszilárdításáért setm. Hiányosságok mutatkoznak a külső üzemegységeknél, ahol nincs felelősségérzet és eltűrik az igazolatlan mulasztásokat, de nem lépnek fel azok ellen sem, akik későn kezdik a munkát, vagy nem végzik el munkájukat becsületesen Ez abból is fakad, hogy „haveri“ viszony, a bratyi-szeUem uralkodik az üzemegy- tég éknél ügy az üzemegységvezető, vei szemben, mint a brigádvezetőknél. így aztán Májba adja ki az utasítást, nem végzik ei azt megfelelően, nincs meg a tekintélyük sem. Ez az oka annak, hogy a külső üzemegységeknél legtöbb helyen az állatok helye pisz­kos és nincsen biztosítva az állandó vízellátói. A nyári forróságban csupán háromszor itatják meg az állatokat. A trágya pedig a szakszerűtlen keze­lés miatt sokat veszít értékéből. Ezek a hibák főleg kiütköznek a lovast anya a. ahol minden úgy néz ki, mintha nem volna gazdája. A ha­nyag jószággondozás következtében a sertéseknél betegség tört ki. Ehhez a hanyagsághoz hozzájárul az is, hogy lovast.anyán volt egy dolgozó, aki a volt kulák tulajdonossal összepaktált é3 romboló munkát végzett a gazda­ságban. Na meg aztán ott találjuk Óvandó Imrénét, Tikos Erzsébetet, akik szintén kulákszármazásúak. Fel kell számolni azokat a nehézsé­geket is, ami egyes szakembereknél mutatkozik, hogy még túlsúlyban ma is az órabéres fizetési rendszert alkal­mazzák ahelyett, hogy a darabbére­zést minden vonalon bevezetnék. Ez megmutatkozik a répapermetezésnél ie. Sőt a brigádvezető javaslatát fi­gyelmen kívül hagyva, saját fejük után mennek ahelyett, hogy felkarol­nák az egészséges javaslatokat és kez­deményezéseket. Ha ezeket a hibákat a sárközi állami gazdaság felszámolja és tovább halad azon az úton, melyen elindult az utóbbi hónapokban, ered­ményesen fejezhetik be az évi terv- teljelitesüket és jövedelmezővé tehe­tik az állami gazdaságot. Dolgozó parasztjaink szeretik a filmet Az őcsényi dolgozó parasztok és családtagjaik időt és fáradságot nem kímélve vonaton jöttek át öcsénybőj Szekszárdra hatvanötén megnézni a „Bátor emberek“ című magyarul beszélő színes szovjet6 filmet. Ezek a dolgozó parasztok átérez- ték a szovjet film jelentőségét, mert előadás után azt mondták: — Jó) éreztük magunkat, szórakoz­tunk, belepillantottunk a tudo­mány műhelyébe, résztvettünk a bátor ember hősies kalandjaiban, feltárult előttünk a szocialista em­ber belső világa, harca az újért, a jobbért és nemesebbért. — Mind­annyian megértették a Szovjetunió­nak legyőzhetetlen erejét és tud­ják merre visz a mi útunk, s mit kell tennünk. Ez az eredmény Miszlai Jánosné őcsényi dolgozó paraszt-asszony jó munkája, aki este későn hazaérve a munkából, utána még szívesen elment asz- szonytársaihoz, hogy elbeszélges­sen a film fontosságáról. Vituska Teréz üzemvezető. KÖ NYVISM EliTETÉS Nina Popova: „BÉKE A FÖLDEKEN« Á kisregény egy Ural-vídéki kol­hozban játszódik le a Nagy Hon­védő Háború után. Hazaérkezik a faluba Arszenyij Jermakov, akinek apja a kolhoz elnöke. Az elnök gyengekezű ember, aki meglehető­sen lazán kezeli az ügyeket és sze­met huny menyének, Taiszjának Arszenyij feleségének munka ke­rülése fölött. Az asszony vérszemet kap és ahelyett, hogy a kolhoz kollektív munkájában venne részt, inkább „piacozik“. Arszenyij, aki jó szovjetember, bolsevik, azonnal állást foglal a lazaságok ellen, ren­det akar csinálni, elsősorban a maga portáján, de a makacs asz- szony inkább elválik tőle, sem­hogy alávetné magát a kolhoz fe­gyelmének. Ez a regény egyik vonala. A másik vonala az egész környék villamosításának problémája, me­lyet Csernouszov, egy kiváló bol­sevik akar megoldani. Hatalmas alkotómunka kezdődik meg a kol­hozban, hiszen a villamosítás nagy fellendülést, újabb távlatokat nyújt a kolhoz dolgozóinak. A szovjet emberek családi és társadalmi életére vonatkozó szá­mos érdekes és merész kérdést tár­gyal ez a könyv, amely művészien oldja meg feladatát és igen sok­ban emlékeztet Nyikolajeva: „Az aratás“ című hatalmas könyvére. A regény bővelkedik szebbnél- szebb részletekben. Boripari Technikum nyílik Szeptember elején Boripari Technikum nyílik Budafokon. Ez tesz hazánkban az első Boripari Technikum. Az intézet célja, hogy 14—16 éves általános iskolát vég­zettfiúkat és lányokat megtanít­son h. nagyüzemi szocialista bor- iparhoz szükséges ismeretekre. A technikum 4 éves. Az intézetnek saját korszerű kollégiuma, tan­pincéje, laboratóriuma lesz. A vég­zett. hallgatók borpincékben, bor- forgalmi vállalatoknál, állami gaz­daságokban és termelőszövetkeze­teknél nyernek majd alkalmazást. A technikumi felvételre a járási tanácsok oktatási osztályán lehet jelentkezni. Szekszárd határában az elmúlt hét végén kezdték meg az ősziárpa aratását, de ezen á héten már ott is arattak, ahol a hidegebb talajon lasabban fejlődött a gabona^ Szek­szárd ősziárpa vetésterületének csü­törtökig 30 százalékát aratták le s ezzel egyidőben megkezdték a má­sodnövények vetését is. Az egyé­nileg dolgozó parasztok közül Sö­rös Sándor As Durgonics János ta­nácstagok az elsők között végeztek az aratással, sőt 1400 négyszögöles ősziárpavetésük helyén mindketten elvetették a rövid tenyészidejű ku­koricát is. Az ősziárpa vetése után Hausknecht Mihály négy holdas dolgozó paraszt csütörtökön első­nek fejezte be 500 négyszögöl rozs- vetésének aratását Pusztahencse araiás-cséplési versenyre hívta ki Nagydorog községet Pusztahencse község dolgozó pa­rasztsága az aratás, cséplés, a tar­lóhántás és másodvetés mielőbbi elvégzésére versenyre hívta ki Nagydorog község dolgozó paraszt­ságát. A verseny* feltételeit a mi­nisztertanács határozata szerint ál­lapították meg. Vállalták, hogy a búzát és a ro­zsot az aratás megkezdésétől szá­mított hat napon belül, az árpát és a zabot három napon belül le­aratják. A csépiést legkésőbb au­gusztus 10-re befejezik. A másod­vetést az aratás után három napon belül, de legkésőbb július 25-ig el­végzik. « A verseny értékelésére a járási tanács mezőgazdasági osztályát kérték fel, hogy minden hét szer­dáján és szombatján leadott tele­fon jelentések alapján értékelje a verseny állását s arról mindkét községet értesítse. HÍREK VASÁRNAP, JUNIUS 22 ÜGYELETES 6.1TÖGYSZERTÁR: 11/1. sz. Ál!, gyógyszertár. NÉVNAP: Ákos. — IDŐJÁRÁSJELENTÉS: — Várható időjárás vasárnap estig: FeT hőátvonulások, többfelé záporeső, eset­leg zivatar. Időnként élénk észak­nyugati-nyugati szél, A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére vasárnap reggel 13—16, délben 23—36 fok kö­zött. ___ — A Megyei Tanács Mezőgazda- sági Osztály Építési Csoportja már ezideig 1000 férőhelyes baromfiól felépítésével teljesítette túl a ba- romficpület építési tervét. — Nak községben az „Ut a szo­cializmus felé tszcs félévi beadási kötelezettségét teljesítette tojásból, tejből és baromfiból. Hízottsertés- beadásának is ÍOO százalékban ele­get tett. A tszcs június hó végére a tojás-, baromfi- és tejbeadását, az egészévit 70 százalékban telje­síti. A csoport mivel hízottsertés- beadását is teljesítette, hét darab hízót levághat aratás és esép- lésre és ezt felhasználhatja az üzemi konyha részére. — Őcsény községben június Í8- án a tszcs 20 hold, az egyénileg dolgozó parasztok pedig 32 holdon végezték el az ősziárpa aratását és megkezdték ezzel egyidejűleg a tarlóhántást is. — A Bonyhádi Betonútépítő Vál­lalatnál Kosa Ferenc kubikos 172, Őszi Sándor 204, Ambrus Ferenc 105 százalékos normateljesítést ér­tek el az új normával. Jobban birkóztak a kalocsaiak Jobban birkóztak a kalocsaiak A szokottnál gyérebb érdeklődés mellett bonyolódott le a verseny, melyen a nagyobb birkózókultúrávaí bíró kalocsaiak sokkal több győzelmet szereitek, Nem volt szabá­lyos csapatverseny. 17 pár mérkőzött egy­mással. Különösen nagy sikert aratott az úttörőpárok Összecsapása. Végeredményben a szekszárdiak közül csak Fehér, Fáik, Bea_ dök és Szajkó győzött, a többiek Majsai ki­vételével tusvereséget szenvedtek. Általa ban a gyors tusgyőzelmek jellemezték a versenyt. Részletes eredmények: (Elől a szekszárdiak): Husi tussal veszt Bendt el len, 1:0. Hepp ugyancsak kétvállal szenved vereséget Farkastól, 2:0. Praj kétvállra fek­teti Romsicsot, 2:1. Vegh kétvállal kap ki Mészárostól, 3:1. Fehér tusgyőzelmet arat Iván ellen, 3:2, Fáik Farkast győzi le két­rállal, 3:5. BeödSk Bokor ellen szere* két­vállas győzelmet, 3:4. Ezután három kalo­csai győzelem következik. Tóthot Istella, 4-4. Szajkót Demsa, 5-4. Lórántot Moretti 6:4. teszi kétvállra. A Majsay—Bátyai mérkőzés a vendégbirkózó pontozásos győzelmével ér véget, 7:4. pedig Majsay 20 kg-al nehezebb, mint ellenfele, Majsay minden akció nélkül küzd, ezzel szemben Bástyáinak több akció ja is sikerül és ezzel győz. Ezután ismét úttörőpárok következnek Husi és Hepp isméi vereséget szenved, 9:4 ezúttal Deáktól, illetve Székelytől. A Szabó -—Mészáros mérkőzés is Mészáros kétvállas győzelmével végződik, 10:4, majd Szajkó teszi kétvállra Bálintot, 10:5 és végül Lórántnal i Simontól elszenvedett kétvállas vereségével 1 ér véget a küzdelem, 11:5. Az utolsóelőtti tavaszi forduló valamennyi mérkőzése sorsdöntő a bajnokság alakulása szempontjából MOZI Szabad Ifjúság: SPORTBECSÜLET. Akciós jegy érvényes! Előadások vasár- és ünnep­nap: fél 5,' fél 7 és föl 9 órakor. Hétköz­nap: fél 7 és fél 9 órakor. SZEKSZÁRDI Állami Erdőgazdaság Szálkái Üzemegységénél működő fogatgazdasághoz felveszünk mesterlevéllel rendelkező^ ková­csot és bognárt a kollektív szerződésben fdőírt havi fizetés mellett, Érdeklődni lehet: Szekszárd, Állami Erdőgazdaságnál. Várköz 8 szám. t>80 A MECSEKVIDÉKT Borforgalmi Vállalat értesíti ügyfeleit, hogy június 25—30-ig az úrukiadás félévi leltározás miatt szünetel. MOZAIK-LAP-, betoncső-, kútgyűrű június tű től szabadon vásárolható a Pécsi Cement- áruipari V, Siklési-út 10. sz. lelopén. A megyei labdarugóbajnokság XVII. és a tavaszi mérkőzések 'utolsóelőtti fordulója úgy hozta egymással össze a csapatokat, hogy valamennyi mérkőzésnek komoly jelen tősége van a bajnokság alakulása szempont­jából. A leghevesebb összecsapás, kétség­kívül Nagymányokon várható, ahol a lista­vezető Dózsa vendégszerepei. Az Építők hangulatától feltételezetten nem kevésbbé jó összecsapásnak lehetnek a szekszárdi szúr, kólók is tanuj a Bonyhád—-Építők mérkő­zésen. Hogy a mázai bányászok milyen re. mek formában vannak, bizonyítja azt a ta­valyi bajnokcsapat ellen elért 4:0_ás győ­zelem. Ebben a fordulóban a gyengén sze­repelt Dunaföldvár látogat el Mázára és ez a mérkőzés is könnyen végződhet a bányá­szok győzelmével. Dombóvárott a helyt rangadóra kerül sor. * A Postás az Épí­tők ellen sikerrel szerepelt és így minden remény megvan arra, hogy ne játszék alá­rendelt szerepet a helyi rangadón. A Paks— Bátaszék mérkőzésnek is megvan a maga rangadó jellege. Ha Bátaszék még Paks ellen sem tud győzni, aggor igen kétséges lesz a további sorsa. Tamásiban a simontornyai Vörös Lobogó vendégszei epei. Kora tavasz­ijai Tamási csak egyetlen gólos vereséget szenvedett Simontornyán és a lelkes, küz- denitudó együttes könnyen okozhat kelle. metlen meglepetést a bőrösöknek. A hetedik mérkőzés Hógyészen kerül sorra. Tolna lá­togat el a hőgyésziekhez és ha sikerül győz­nie, akkor már nyugodtabban készülhet fel a bajnokság hátralévő mérkőzéseire. Az egyes mérkőzések várható esélyeivel a2 alábbiakban foglalkozunk: Nagymányok—Dózsa. A Dózsa az elmúlt vasárnap bebizonyította, hogy reménytelen­nek látszó helyzetekben is a maga javára tudja eldönteni a mérkőzés sorsát éspedig a határtalan lelkesedés és küzdenitudás fegyverével. Most vasárnap kétségkívül még nagyobb feladat előtt éli. Valójában ez a mérkőzés lesz a bajnokság igazi rangadója. Ne tévesszen meg senkit Nagymányoknak a mázai súlyos veresége'. A nagyményoki együttes változatlanul a megye legkiegyen. súlyozottabb és amellett nem egy ragyogó egyéni képességekkel bíró játékossal ren­delkező együttes. A hazai pálya előnye Nagymány-ok szempontjából, valamint az a körülmény, hogy a Dózsa tartalékosán lesz kénytelen kiállni a rangadóra, kétségkívül Nagymányok felé billenti a mérleg nyelvét. Ha azonban tekintetbe vesszük azt, liogy a Dózsának a Lokomotiv felett aratott győ­zelem visszaadta a kissé megingott önbizal. mát és minden bizonnyal még az elmúlt vasárnapinál is nagyobb lelkesedéssel és győzniakarással száll a küzdelembe, akkor szerintünk kiegyenlítődnek ezek a papíron Nagymányok javára mutatkozó előnyök és szép játékot nem, de annál hatalmasabb küzdelmet várva döntetlen eredmény fog születni. Építők—Bonyhád. Az Épitőknél már meg­szokott dolog, hogy jó játék után gyen­gébb teljesítmény következik, majd ismét leleményes csatárjáték és amögött pedig megbízható védőjáték van soron. A Dózsa ellen jól játszott az együttes, ennek alapján győzelmet vártunk a csapattól Dombóváron, mégiscsak döntetlent tudtak elérni. így Bonyhád ellen ismét jó játék esedékes. Ha ez a teória vasárnapra beválik, akkor nagy reménye van az Építőknek arra, hogy tör­lesszen a bonyhádi 5:0_ért, ha nem is ilyen arányban, ellenkező esetben azonban a Vasas haaaviszi Szekszérdról is a bajnoki pontokat. Máza—Dunaföldvár. E két mérkőzés mel­lett nem kevesebb figyelem fordul a mázai mérkőzés felé. A bányászok két hete a Lo- komotivtól csak 2:0 árnyban maradtak alul, most vasárnap pedig 4:0.ra lelépték a nagy- mányokiakat, hogy senki sem mondhassa azt, hogy a aagymányoki győzelem a bá­nyászszolidaritás eredménye. így bizonygatta az Építők is a tolnamegyei csapatoknak, hogy Szekszárdon nem feltétlenül ragasz­kodnak a Dózsa bajnokságához, hanem az a vélemény, hogy győzzön a jobbik. Ezzel szemben Dunaföldvár 6_ot kapott Nagymá nyoktól, most vasárnap pedig négyet a sereghajtó paksiaktól. Kétségkívül a Petőfi az idény végére megingott. Ezzel szember Máza hatalmas formában van és ennek alapján úgy látjuk, hogy nem lehet kétséges a bányászok vasárnapi győzelme. D. Lokomotiv—D. Postás. A szekszárdi csapatok mögött alulmaradt dombóvári csa­patok vasárnap egymás ellen veszik fel a harcot. A Lokomotiv, amint az ilyenkor szo­kott lenni, bizony Szekszárdon lényegesen gyengébben játszott, mint amennyit a csapat tud. Ezzel szemben a Postás végeredmény, ben kivágta a rezet az Építők ellen. Éppen ezért várjuk azt, hogy nem lesz egyoldalú b játék a rangadón, azonban nem hinnék, hogy a Postások, akárcsak kétségessé is tudnák tenni a Lokomotiv győzelmét. Tamási Simontornya. Sorrendben érdekes­ségben ez a mérkőzés következik a felsorolt mérkőzések után. Senkit se’ tévesszen meg a tamásiak 8:0-ás veresége és a Vörös Lo­bogó 8:0_ás győzelme. A tamási együttes a hírek szerint a 0:8 ellenére sem volt lénye­gesen gyengébb a tolnaiaknál és egypárszor már bebizonyította, hogy otthonában a ve­zető csapatoknak is egyenlő ellenfele tud lenni. Simontornya kétségkívül azonban jobb együttes és minthogy a két együttes körül, beiül azonos stílusban játszik, kemény, fér! fias küzdelem után a simontornyaiak leg­feljebb 1—2 gólos győzelmét várjuk. Hőgyész Tolna. A tamásiak ellen elért 8:0 arra mutat, hogy a Vörös Lobogó még szívlelte figyelmeztetéseinket. Ha ugyan­olyan lelkesen játszanak, mint Tamási ellen, akkor az eredményesség terén sem lesz hiba és még Hőgyészről is hazahozhatják a bajnoki pontokat. Azonban azon sem lepőd nénk meg, ha Tolna álmosan, Hőgyész pedig ngy játszana, mint hajdan a Lokomotív el, len és hőgyészi győzelem születne' a rnérkő- zésen. Erre azonban nem sok reményt lá­tunk. Paks—Bátaszék. Paks majdnem olyan ve- télytársa Bátaszéknek a megyei bajnokság ban, mint amilyen nagy rivális volt a Szék, szárdi Törekvés és a Bátaszéki Lokomotiv! Ha a tabellát nézzük, kétségkívül nagv előny mutatkozik Bátaszék javára, hiszen eddig Paks csak 4 pontot tudott szerezni, Bátaszék pedig kilencet. Most azonban Bá­taszék számára nem éppen kecsegtetőek az előjelek. A 8 0-ás simontornyai vereséggel szemben áll a dunaföldváriak ellen elért el só győzelem. Éppen ezért minden bizonnyal hatalmas küzdeniakarással fekszik majd Paks a küzdelembe és megkísérli azt a huszárbravurt, amely bentmaradását jelen­tette. Ennek alapján a paksiak győzelmét tartjuk valószínűbbnek. Sikerrel sZerepltek a simontornyaiak a SZOT Í952. évi kajakbajnokságain. Tolna megyében eddig nem sokat hallot­tunk a kajaksportról. Annál nagyobb vöt az örömünk, amikor a Népsport hasábjain olvastuk, hogy a simontornyai kajakozok resztvettek a SZOT 1952, évi kajakbajnok ságain és ott a pontversenyben 8 ponttal az egyesületek között a 12. helyen kötöttek ki. Az elért eredmény kétségkívül nem „világ rászóló1', azonban ebben a stádiumban nem is azt kell várnunk, hanem egyáltalán öröm mel kell regisztrálnunk azt a tényt, hogy megyénkben a kajaksport is kezd gyökeret verni és azt éppen olyan munkás egyesület, mint a Simontornyai Vörös Lobogó kezd, előszeretettel kultiválni. További sikereket kívánunk a simontornyai kajakozóknak es a Vörös Lobogónak. Harc a népitáucok továbbfejlesztéséért A bátai táncosoport nagy sikerének óriási érdeklődése lett Úgy, hogy Tolna megye valamennyi községében, ahol népi tanomé tívumok léteznek, ott újabb éa újabb tárcosoportok szület­nek. Ezek közül k>j kell emelni Decs községet, ahol idáig semmiféle meg­mozdulás a népitánc volnalán nem volt, most hat csoport egyezerre kezd. te meg működését, csak nehogy szal- maláng legyen. Hanem vegyenek pél­dát az állami gazdaság népi tánccso­portjától, aki rendszeresen folytatja próbáit és nem engedi magát zavar­tatni a kívülállóktól. Ennek eredmé­nye meg is mutatkozik, mert a tánc- csoport fejlődőképes és már több íz­ben több ünnepélyen vettek részt. A népművelési osztály odahat, hogy a legmesszebbmenő támogatást meg­adja úgy, hogy a jövőben már a me­gye különböző városain fognak szere­pelni. Még jobban ki kell emelnünk a decsi szövetkezeti tánccsoportot, akik 4 lőszerü tárccal léptek fel a szövetkezeti kultúrversenyen. Ezek nem feledkeznek meg arról, hogy táncszámaikban bevezessék az ifjú­ság nevelését a népitánc hagyomá­nyainak szigorú megőrzését, amelyben, csak az összefogás segít. A tárccso- portok egymás próbáit látogassák, se­gítsék egymást munkájukban, ne le­gyenek féltékenyek a saját tudásukra, honéin azt adják tovább és közösen ■vitassák meg a fennálló problémákat. Mert közös erővel építik a szocializ­must ie, és csak közös erővel lehet a táncban is jó munkát végezni. Leg­fontosabb az, hogy a népművelési osztálytól kiküldött szakreferensek és ellenőröknek a tanácsait hallgassák meg. A jövőben az országos központ táncszakértői is segítségére lesznek a csoportnak. Reméljük azt, hogy a decsi tárccsoportok egy hónapon belül az országoshírű tánccsoportok közé lesznek sorolhatók. A nyáni munkálat okban a tánccso­portok feladatai a brigádtánccsopor- tok felállítása, hogy a termelő mun­kában segítsék elő dolgozó parasztéi, gunkat.. Ezek a tánccsoportok mellé szervezzenek csasztuska brigádokat, melyek a szempontokat a népműve­lési osztálytól megkapják. Ehhez * munkához sikert kívánunk. Szilágyi János megyei táncszakreíerene.. TOLNAI NAPLÓ Felelő* szerkesztő: SOMOGY! I.ÁS7LÖ. Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Szerkesztőség telefonszáma: 22-10. Kiadóhivatal telefonszáma: 20-10. Szekszárd, Széchenyi-utca 3709 sz. M. N. B. egyszúmlaszém 00.878.065—38. Előfizetési díj: havi ti,— forint. Baran yamegyei Szikra Nyomd* Pécs, Munkácsy Mihály-utea 10. *r. Telefon: 20-27. A nyomdáért felel: MELLES REZS&

Next

/
Thumbnails
Contents