Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)

1952-06-22 / 145. szám

2 NAPLÓ . to . ;' 1052 JUTN I US » PÁRT ÉS PÁR T Szervezzük meg az egységes falusi népnevelő hálózatot Ötévé« tervünk ezé-vi mezőgazdasá­gi célkitűzéseinek megvalósítása nagy feladat elé állítja falusi pártszerveze­teinket. A feladat jó megeldása min­denek előtt jóJ irányított politikai fel- világos tíó munkát, tehát népnevelő munkát igényel. Pártunk Politikai Bi. SOt'teágának IDŐI. december 20-i, fa­lusi' népnevelő inunkára vonatkozó határozata alapján, tovább kell fej­leszteni és meg kell szilárdítani és lét­re kell hozni az egységes falusi nép- nevelöhálózaíot. Kikből áll az egységes falusi népnevelő hálózat, mi a jelentősége? Népnevelő munkát nem csak akkor végzünk, ha este munka után egy- egy órára elmegyünk egyik-másik dolgozóhoz, hanem akkor is eredmé­nyes népnevelő munkát végezhetünk, ha munkahelyünkön — szántóföldön épp úgy, mint üzemben — felhívjuk a figyelmet egyes hiányosságokra, vagy a jól teljesítők eredményeit is­mertetjük. Ebből az is következik, hogy a népneve!őhálózat nem szűk szervezet, hanem, a párttagok mellett a tömegszer vezet ékben, békebizotteá- gokban jól dolgozók, az értelmiség legjobbjait is magában foglalja. Az egységes népnevelőhálózat irányítója a községi párttitkár elvtárs. Mivel az egységes népnevelőháíózat az egész községet átfogja, kell. hogy minden utcában a népnevelők közül két, három népnevelő felelőst válasz- szunk. (Az utca hosszától függően, többet, vagy kevesebbet). A nópneve- lőfélelösök a kéthetenként megtartan­dó értekezleten megkapják a jrúrtiü- kár elvtárstól munkájukhoz a szem­pontokat s azokat megbeszélik a nép­művelőkkel. A népnevelők az utca nép­nevelőidéi ősének mondják el mit vé­geztek egy-egy héten, amit aztán a oárttitkár elvtárshoz juttatnak el a felelősök. A rendszeresen végzett népnevelő- munka csaknem minden esetben sok ó kezdeményezést hoz felszínre, de tgyanakkor a község népnevelői felé s felvetik a hiányosságokat. A jó népnevelő munka eredménye a terme- és minden ágában jelentkezik. Ezt bizonyítja a tamási járás két. közsé­gének: Érténynelc és Iregszemcsének •lemes vetélkedése a begyűjtés terén, vagy Szakály község népnevelőinek karca, hogy községük nevéről letö­röljék a. szégyent. 2—3 hónap alatt hozták be azt a lemaradást, amelyet egy év hanyag munkája okozott. Ha­sonló módon jelentkezik a jó népne­velő munka hatása a munkafegyelem, az anyagtakarékosság, a termelés te­rületén egyaránt . Járási pártbizottságainknak és a fa­lusi pártszervezeteknek kemény har­cot kell folytatniok a népnevelömun- ka kampányjellegének megszüntetésé­ért. Ne csak egyes feladatok megol­dására — növényápolás, aratás, csé-p- 16b, begyűjtés — mozgósítsanak, ha­nem egész éven keresztül érezze dol­gozó parasztságaink a népnevelők «e- gíteniakarását. Ne csak arra hívják fel a figyelmet népnevelőink, hogy ebből és ebből még mindig nem tel­jesítette a beadási kötelezettségét, vagy nem végzett a kapálással, holott már lejárt a határidő, hanem ismerjék meg a hozzájuk tartozók családi pro­blémáit is. Csak ezen keresztül tud segítenj a népnevelő a problémák meg Oldásában. Kapui Béla faddi népne­velő megkérdezi, mit kell elintézni vyy-vyy családnak a községi tanács_ nál. A választ egy cédulára írja, el­megy a tanácshoz továbbítja és elin­tézi a dolgozók kérését. Szeretik .is a község dolgozói, s az ilyen népneve­lőkkel szívesen elbeszélgetnek, sőt a lakásán fel is keresik öt. Ki kell épí­teni, fejleszteni és segíteni az egysé­ges népnevelő hálózatot. Be kell von­ni minden becsületes dolgozó parasz­tot, aki beadási kötelezettségét telje­sítette és túlteljesítette. Ezeket a munkákat kell segíteni, meg­gyorsítani népnevelőinknek. Legyen minden arató- csépiőbrigádban . 2—& népnevelő, akik példamutató munká­juk mellett naponta a sajtócikkeket felolvassák, ismertetik páros verseny­társuk eredményeit. A népnevelők fel adata, hogy bemutassák mennyi, ga­bonaveszteség éri dolgozó paraszti jóinkat, esen keresztül a dolgozó nép államát, ha késön végzik el az aratást Rá kell mutatni arra is, hogy a köz­ségtől függ, mikor lesz szabadpiaca j Ha gyorsan tesznek eleget ax állam­mal szemben fennálló kötelezettség­nek, előbb ■ értékesíthetik a. felesleges terményeket, termékeket. A népnevelők, igen fontos részei a párt ás a dolgozók kapcsolatának. Ép­pen ezért, részben tükrözi is egy-egy község népneved őhál ózata a pártszer­vezet és a község dolgozói kapcsola­tát. . Fontos párt munkát végeznek . a népnevelők, becsüljük még őket.' K. BALOGH JÁNOS M. B. poi munkatárs LEVELEZŐINK ÍRJÁK. Term©Iőszövetk©ief@énk készülnek az aratásra A dunaföldvári Alkotmány Mi a legfontosabb feladat egységes népnevelő hálózatunk előtt? A népnevelő munka akkor nevez­hető jónak, ha segít a kampányfelada­tok helyes, gyors megvalósításában. A jól végzett növényápolás után elér­keztünk jövőévi kenyerünk betakarí­tási munkálataihoz. Itt, az aratás, s wéhány nap múlva zúgnak a cséplő­gépek, « e zsákokba folyik a gabona. termelőcsoport elvégezte a növényápo­lást 240 hold kapálraivaló volt,, ame­lyet átlagban 25-eti kapáltunk. Most a gyapotot egyeltük, de felkészültünk már az .aratásra is. Az aratást úgy szerveztük meg, hogy tizes csoporto­kat alakítottunk. Három ilyen csoport van. Aratógépet is kaptunk a gépállo­mástól, amely nagyon sokat fog segí­teni. A cséplésre is csoportokat szer­veztünk. mert így (Láttuk biztosítva azt, hogy beadási kötelezettségüket idejé­ben teljesítsük, példát mutatva az egyéni dolgozó parasztoknak. (Tamás Istvánná) A grábócsi Alkotmány termelőszövetkezet tagjai, megértették a párt és kormány határozatát. R.e- gyelmezett munkával, összetartással 120 hold kukoricánkat kétszer meg­kapáltuk, a gyapotot pedig háromszor. Feltöltögettük a burgonyát is, 68 hold rétünkről pedig betakarítottuk a szé­nát, Ültettünk négy hold gumipity- pangot is, most pedig készülünk az aratásra. A minisztertanács határoza­tát áttanulmányozva, megértettük, hogy szövetkezetünknek is 8 nap alatt el kell végezni az aratást. Mi vállal­tuk. hogy hét nap alatt elvégezzük. A cséplőbrigádot is összeállítottuk már hogy miélőbb befejezzük a cséplést is. (id. Lőrincz Károly) Szakos község ter me főcsoportjaiban a múlt évhez viszonyítva nagy a vál­tozás. A III. típusú csoport tavaly el­elhanyagolt -nyilvántartást és most pi­ros grafikonok mutatják a tagság ál­tal elért eredményeket.. A szén-akas-zá- l^sban is megmutatkozott a csoport ereje. Amit a műit évben két hétig kaszállak, most két nap alatt vágták le. Nagy lelkesedéssel készül a csoport az aratásra és a cséplésre. Ki van szá­mítva mekkora vetésterület esik egy kaszára. Hogy gyorsabban menjen az aratás, az állatgondozók is vállalták, hogy felváltva résztvesznek a mun­kákban. Madaras László ! MDP titkár Sz.akcs. 4 gyulaji Uj Barázdában voltak olyan tagok, akiket befolyásol­tak a kulákok. Ma már ezek is ma­gukhoz tértek és belátták, hogy min­denki magának dolgozik, Ez megmu­tatkozik munkánk eredményében is. A burgonyakapálásnál G. Horváth Fe­renc, Maraga Ferencivé, D. Kovács Fe­rencivé. Farka^ Jánosáé és Gál József 146 százalékos teljesítményt értek el. Sertésbeadásunknak is igyekszünk ele­get tenni. Már beadtunk 30 darab hí­zott sertést, 11 darabot pedig június 30-ra adunk be, s ezzel teljesítjük fél­évi sertés pótbeadásunkat. A követ­kező félévi beadás biztosítására 40 da­rab sertést állítottunk be hízni. Az ara­tás időbeni elvégzése érdekében a cso­port vezetősége a brigád vezetőkkel együtt megszervezte a munkák mene­tét. 185 holdat kézzel fogunk aratni. Erre 26 pár arató és 13 kévekötő van beállítva. 70 holdat kévekötő, 50 hol­dat pedig marokrakó aratógéppel fo- unk learatni. Árki István Gyűl aj, Uj Barázda Most, a minisztertanács határozata alapján határidő előtt elvégzik a nö­vényápolási munkákat, gyönyörködni lehet kapás-növényeink tisztaságában. Megtisztították sorainkat az ellenség­től is. Pártszervezetünk tagsága kevés, de annál erősebbek. A párttilkár ösz- sz-efogja a tagságot, melynek eredmé­nye, hogy a csoportban megszilárdult a munkafegyelem. A csoport brigád- vezetője használatba vette az eddig A várszegi Uj Elet termelőszövetkezet a saját erejéből fel épített egy baromfiólat, amely hatezer darab csirkét fogad be. Az építések mellett felkészültek az aratásra is-. Az aratást a Szabadság termelőcsoporttal versenyben végzik cl. A Szabadság ter­melőcsoport már learatta 16 hold őszi árpáját és helyére elvetették a másod­növényeket. (Kertész János) Évzáró összefoglaló Bonyhádi község középfokú politikai iskoláján Á nagy ügyhöz méltóan igen ün­nepélyes keretek -között tartotta meg a,z oktatási évad befejeztével a bony­hádi MDP aiapszervezéte ■ közép fokú politikai iskolájának összefoglalóját. A -szépen dekorált teremben, — mely­nek falain Lenin, Sztálin és . Rákosi eh-társak képei, függtek és pártunk harci jelmondatai olvashatók — gyűlt, egybe 21 elvtárs, hogy számot adjon elméleti tudásáról, fejlődéséről. Vö­rös drapériával Letakart virágdísz es asztalok mellett,, mozgalmi .énekekkel várták az összefoglaló kezdetét. Az izgalom pírja égett az elvtársak" arcán és meglátszott a lelkesedés, mellyel felkészüllek az összefoglaló­ra. A középfokú politikai iskola• fali­újságján Hollander Artur és Balogh József cikkeiből az a gondolat emel-, kedik ki, hogy „az itt tanultakat ül­tessük át a gyakorlatba.“ A kollektí­va az évad kezdetén Osiszárné elvtárs nő vezetésével tanult, aki. azonban időközben más beosztást, kapott így az oktatás vezetését Gyimesi Ferenc elvtárs vette át. Az ő jó munkájának köszönhető az, hogy a 6—8-as létszám 21-re emelkedett, s nem volt lemor. zsolódás. Az összefoglalón egymás­után tesznek az elvtársak tanúságot jó felkészültségükről, melynek során különösen Balogh József, Kun István, Bequet Kálmánná, Barabás Bétámé és Gugán elvtársak tűntek k-i jó felele­teikkel. Felszínre kerülnek az aktuá­lis politikai problémák. A hallgatók népi. demokráciánk államának proletár diktatúrává való fejlődésének kérdé­sénél elmondják. hogy milyen harco­kat. vívott pártunk. Az elvtársak szépen kihozták a Szovjetunió szerepét szocialista '.ha­zánk felépítésében. Kun elvtárs arról beszélt, hogy milyen döntő szava van a'Szovjetuniónak a nemzetközi polátir kában. Szőos elvtárs a tszcs-k meg­szilárdítása terén reánk háruló fel­adatokat ismertette .Simon elvtárs a fordulat évét megelőző harcokról és az azt követő óriási politikai és gaz­dasági fellendülésről beszélt. L övv­el v társ kihangsúlyozta, hogy a, vaPlá* a párton belül nem magánügy ée azt megdönthetetlen érvekkel támasztotta alá. Baráth elvtárs Tito aljas szerepé­ről beszélt és mint az imperialisták előretolt bástyájáról emlékezett meg, a népi demokráciák elleni harcban. Igen dicséretre méltó' Scherf elv- társnak és Szabó . elvtársnőnek az az igyekvése, hogy hivatalos kiküldeté­sük dacára is mindent elkövettek, hogy az összefoglalón résztvegye- nak. Az összefoglaló jól sikerült. Meg­látszott; hogy az elvtársak jól felké­szültek az oktatási évadban és komo­lyan vették a tanulást. Még az sem ronthatja el ezt a tényt, hogy az el­fogódottság kissé vonta-tottá tette az összefoglaló menetét. Megható volt Barabás Petemé felszólalása, — add könyvjutalmat kapott — örömtől könnyes szemmel fejezte ki háláját pártunk iránt, mely a dolgozó parasz­tok életét boldoggá tette, megadta n lehetőségét annak, hogy ő a két ele­mit végzett parasztasszony is ianuL hat és megismerheti az élen-járó marxi —lenini tudományt. A középfokú politikai iskola, mely egyébként a község legjobb szeminá­riuma volt, — mint azt Daradics elv­társ a községi pártbizottság titkára zárószavában mondotta — magas szín­vonalát bizonyítja az a tény is, hogy a most kibővített párt vezetőségbe az iskola részvevői közül hárman kerül­tek be és már eddig is két vezetőségi tagol adott a pártnak. Gyimesi Fe­renc elvtárs iskolavezető záró&zavá- ban programot adott a hallgatóknak mikor azt mondta: ..nem a mai nap a döntő, hanem a munka, amely a maii napot követi. Azt a szerető gondosko­dást, melyet pártunk az elytársak el­méleti színvonalának emelésére fordí­tott, legjobban azzal hálálhatják meg, hogy akiív és harcos munkásai lesz­nek pártunknak, széles körben tudato­sítják pártunk politikájának helyes­ségét és a gyakorlatba, ültetik át az iskolán szerzett elméleti tudásukat. (A. F.) M a rx—Engels—Lenin—Sztálin Proletárnemzetköziség és hazafiság Ezt a kötetet a marxizmus-len iniz­mus klasszikusainak a proletárnemzet­köziséggel kapcsolatos legfontosabb fejtegetéseit, nyilatkozatait tartalmaz za, A proletárnemzetköziség eszméje és elmélete a múlt század negyvenes évei ben,, a tudományos kommunizmus e méletével egyszerre született meg. — Marx és Engels a ,,Kommunista Kiált­ványában indokolták meg tudományo­san a proletárnemzetköziség legtöbb elvét és jelszavát: „Világ proletárjai egyesüljetek!“ Az Internacionalizmus szellemében nevelték és irányították a különböző országok munkáspártjait, és foglaltak állást koruk külpolitikai és nemzeti kérdéseiben, Ők fogalmaz­ták meg először az internacionaliz­musnak azt a tételét is, hogy „nem lehet szabad az a nép, amely más né­peket elnyom.“ Lenin és Sztálin az alkotó marxiz­mus lángelméi, az imperializmus, a proletárforradalniak korában a prole­tárnemzetköziség elméidét minden A Tolnai Napló tapasztalatcseréje: Egy anyakocától szál szaporulat ©gy év alatt Állattenyésztésünk fejlesztése érde­kében fel kell használni minden lehe­tőséget, így azt is, hogy a legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb szaporula­tot érjük el. A dombóvári járási ta­nács állattenyésztési csoportja ennek érdekében indította meg az „Egy év alatt 100 malac egy koca után“ moz­galmat, amely még nagyobb fejlődést j el e n t állattenyészt ésünkben. Ezt csak úgy tudjuk elérni, ha olyan kocát állítunk be, amelynek jó szapo­rulati és malací'elnevélő képességei vannak. Az ilyen kocát nagy gonddal egy ivarzás alatt kétszer pároztatjuk be. Azt a kocát választják ki. ame­lyiknek legalább 14 malaca és ebből 8 kova ivarú malaca van. Az ilyen­koca alatt legfeljebb tíz malacot hagynak. A többi malacokat más. ke­vesebbet malacozó koca alá teszik. A tovább tenyésztésire kiválasztott mala. cokai "0 napú/ hagyják az anyjuk alatt. A szoptatás ideje aluli öregre darált árpát kell adni a malacoknak telszésszeriuti ■mennyiségben. Válasz­tási korra minden malacnál: egy kitó korpái kelt adni abraknak. A levá­lasztott malacok napi adagját fokoza­tosan emelni kell 2—3 kilóra, úgy, hogy nyolchónapos korukra elérjék a 90 kiló súlyt. Nyolc hónapos koruk­ban a lenyészsüldők afc előző eljárás szerint be lesznek búgatva és egyéves­kor u k r a 1 e in a 1 a c ok n ak. Az anyakoca abrakadagja napi egy­két kiló, ezenkívül malaconként a szoptató anya részére 35 deka abrakot kell biztosítani. Az abrak 3—4 féle takarmányból tevődjön össze és fehér­jében legyen gazdag, 10—20 százalék­ban tartalmazzon olajpogácsát, vagy borsódarát.. Az abrakiakarniány két százaléka legyen szénsavas takarmány mész, ezenkívül naponta és fejenként fél deka marimét kell adagolni az anyaser léseknek. Biztosítani kell a napfényt, a moz­gást és a jó levegőt, amelyek a töké­letes fejlődés feltételei. A sertéseket jár lassúk küzelfekvő legelőre, ezenkí­vül biztosítsunk részükre a vitaminok ban gazdag zöldtakarmányokat és a fölözött tejet, amelyből a leválasztott malacoknak fél litert, a féléves sül­dőknek két litert kell adni .A iölü- zött tejet vagy friss állapotban édesen vagy egészen megalvadva adjuk, mert átmeneti 'savanyú állapotban hasme­nést idéz elő; A 100 darabos szapo­rulatot úgy érjük el, ha a süldők átla­gosan kilenc malacot ellenek. Nyolc­szor kilenc hetvenkettő .ebhez jön az anyakoca kétszer tizennégyen szapo­rulata- tehát egy anyakocától egy én­ben 100 malac szaporulatot kapunk. Ha az anyának az első malacoz-áskor o—10 kocaivarú malaca volt, köny- nycn túl is teljesíthető a száz dara­bos szán or illat. irányban továbbfejlesztették és maga­sabb fokra emelték. Különös részle­tességgel dolgozták ki a nemzeti és a nemzeti-gyarmati kérdésben a proleta­riátus és a háború, az egy országban fennálló proletárdiktatúra nemzetközi jelentősége és szerepe, a szocialista ál­lam külpolitikája, az internacionaliz­mus és hazafiság kérdésében és más kérdésekben. A nemzetközi kérdés megoldása * Szovjetunióban, a Szovjetunió vala­mennyi nemzetének és népének • test­véri közösségben való egyesülése a ka­pitalista rabságból felszabadult népek jövendő egyesülésének mintája. Ez a válogatott gyűjteményes kötet a proletárinternacionalizmus valósá­gos tankönyvre. így szabotál Tóth Imre alsónyéki huták A kulákeág, mint a kizsákmányoló osztályok utolsó maradványa, elkese­redett harcot folytat a szocializmus építésének időszakában és mindent el­követ, hogy a szocializmus építését akadályozza. Nem riad vissza a leg­aljasabb eszközöktől sem, ha nyíltan nem tudja hátráltatni a tervek telje­sítését, alattomosan harcol a szocia­lizmus ellen. Nem egy esetben meg­környékezi az állami gazdaságok ée tszcs-k dolgozóit, hogy felhasználja őket céljainak elérésére. Ez mutatkozott meg a sárközi álla­mi gazdaság lovastanyai üzemegyaé* généi, ahol Lova« kulák, a tanya volt tulajdonosa megkörnyékelte Heller István dolgozót és befolyása alá ke­rítette. Heller István állandó kapcso-* latot tartott a kólákkal. Az üzemegy­ségen belül romboló munkát végzett, az állami tulajdont, Jfelületesen, ha­nyagul. kezelte, nem fogadta el a ve­zetőség utasítását és több esetben bomlasztó munkát végzett munkatár­sai körében. A pártszervezet és a gazdaság ve- ctösége idejében leleplezte és Heiler István elnyerte méltó büntetését. A killák mesterkedése megmutatko­zik abban is, hogy szabotálja a mező­gazda-sági munkál, vagy igyekszik el­vonni a munkaerőt a legfontosabb munkától: nz aratástól

Next

/
Thumbnails
Contents