Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-12-21 / 297. szám
TOLNAI NAPLÓ YlLAüPffOÍSTAPJAl A MAI SZAMBÁN, Kt- or&zággyűíé* csütörtöki ülésen megtárgyalta ét elfogadta ti igazság- és közoktatásügyi tárta költségvetéséi <2. o.) — Magyar tiltakozás az ENSZ-nél és a Nemzet közi Menekültügyi Szervezetnél a Nyugat-Németország b»n erőszakkal visszatartott magyar gyermekek ügyében (2. o.) — A küldöttek felszólalása a megyei pártértekez- letet». (3. o.) — Kimagasló eredmények a tengelici Petőfi sertéstenyésztésében, (4. o.l Vili. ÉVFOLYAM, 297. SZÁM Ivt D P TQL NAMEQyÉI« L ÁRA 50 WLLéR PÉNTEK, 1951 DLCLMBEU 21 Éljen soká a bölcs, a szeretett Sztálini írta: RAP4T GYULA, az MDP megyei ágit. prop, titkára A világ békéért harcoló népe i kommunizmust építő szovjet »éppé! együtt ünnepli ma a nagy Sztálin 72. születésnapját. ,,Soha, tmíóta az emberiség történelmét rják, nem élt és működött a felszabadult népeknek olyan vezető- e, kinek hatása és befolyása szé~ esebh, mélyebb és maradandóbb, ett volna, akit annyi százmilliók elkeg szeretcte, megbecsülése ővetett volna, mint a világ dolgozói- iák vezérét és tanítóját, Sztálint" — mondotta Rákosi elvtárs. Az a sok százmillió, aki nap- iáinkban követeli a béke megszi- árdífása érdekében, hogy „az öt a&gyhatalom kössön békeegyez- nényt", reménységgel tekint a Szovjetunió, a nagy Sztálin felé.. Via már összeforrott a béke Sztálin. 3al, ha békére gondolunk, Sztálint értjük, ha Sztálinra gondolunk, bé„ két értünk, Ebben az évben rendkívül sokat kapott a békéért harcoló világ Sztálintól. A Pravdának adott ez- évi nyilatkozatai újabb és újabb lökést adtak a háborús uszító imperialisták ellen folytatott békeharcnak. Sztálin elvtárs nyilatkozatai egyenes folytatásai a Szovjetunió létéből fakadó politikának, hiszen a szovjet állam születése első pillanatától kezdve fáradhatatlan harcosa a békének. A szovjet nép állha_ latosan folytatta és folytatja béke- politikáját, harcol a háború veszélye ellen, Sztálin elvtárs számtalanszor aláhúzta és hangoztatta a Szovjet- úrnő békés külpolitikáját. „A mi külpolitikánk világos. Lz a béka megőrzésének és a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének politikája valamennyi ország irányában. A Szovjetuniónak esze ágában sincs, hogy bárkit is fenyegessen, még kevésbbé, hogy bárkire is rátámadjon. Mi a béke hívei vagyunk és a békéért harcolunk. De nem félünk a fenyegetésektől és készek vagyunk arra, hogy a háború gyújtogató Inak csavására csapással feleljünk ... Azokat pedig, akik megpróbálnak rátámadni or, szagunkra, úgy visszaverjük, hogy belepusztulnak, nehogy mégegyszer kedvük kerekedjék disznó-ormá- nyukcf a mi szovjet kertünkbe bedugni.“ Ma, amikor akár Sztálin elvtárs nyilatkozatait, akár Visinszkij elvtárs ENSZ-ben elmondott felszólalásait olvassuk, világosan láthatjuk, a Szovjetunió milyen következetesen harcol a békéért. Az atomfegyver megtiltására, a fegyverzet csökkentésére, ellenőrzésére, a népek békéjének megteremtésére tett javaslatok ékes bizonyítékai ennek, Az a hatalmas építkezés, apu a Szovjetunióban történik, mindenki elölt megcáfolhalatlanul bizonyítja a Szovjetunió békepodti- kaját, A( februári nyilatkozatban leleplezte Atílee volt angol miniszterelnököt, azt mondta: -Ha Attlee miniszterelnöknek erős oldala lenne a pénzügyi, vagy a közgazdasági tudomány, akkor nehézség nélkül megértené, hogy egyetlen állam sem képes teljes eYöuel kifejleszteni polgári szükségletekre dolgozó iparát, olyan nagy építkezéseket kezdeni, mint a Volgái, dnyeperi, amudariai vizierő- lelepck. amelyekhez több tízmilliós, du.: költségvetési kiadások szükségesek. nem képes... ezzel egyidejűleg megsokszorozni fegyveres éráit, fejleszteni hadiiparát." Sztálin eívtárs bölcs, előrelátó vezetésének eredménye az, hogy a szovjet nép . a békéért harcolva, megkezdte és sikerrel építi a kommunizmust. Minden egyes víziét ö- mü, minden egyes lépés a természet átalakítására, lelkesíti a népi demokráciák országainak dolgozóit a békemüvek gyorsabb felépítésében, lelkesíti a kapitalista országokban harcoló milliókat a fegyverkezés elleni harcra, a háborús kormányok elleni harcra, Sztálin eívlárs megadta februári nyilatkozatában a perspektívát a béke megvédésére. „A béke fenn- 1 marad és tartós lesz, ha a nép^k kezükbe veszik a béke megőrzése- nek ügyét és végig kitartanuk mellette. A háború elkerülhetetlenné válhat, ha a háborús uszíteknak sikerül hazugságaikkal behálózni a néptömegekef, megtéveszteni es új világháborúba sodorni őketÚ Ez a felhívás és figyelmeztetés újabb millióknak adott erőt ahhoz, hogy csatlakozzanak a békeharchoz újabb és újabb milliók látják a Szovjetunióban, Sztálin elvtársban a béke legyőzhetetlen bajnokát, Az imperialisták agresszív politikájukat egyre jobban szeretnék kiterjeszteni, minden erejüket erre fordítják, nem kötnek fegyver- szünetet Koreában, nem egyeznek meg az atomfegyver eltiltásába.;, nem akarják a fegyverkezés csökkentését. Véres eszközöket hasznúinak a szabadságuk és függetlenségükért harcoló népekkel szemben. Nyugat-Németország gyors felfegyverzésére tett lépéseik bizonyítják, hogy az imperialisták minden áron háborút akarnak. Ezért fe^yvérzik lázasan Titol, ezért építik Franciaországban és másutt a hadííáinaszpontokat, ezért nem akarják átadni az egyiptomi nép tulajdonát képező Szuezi-csa- tornát, stb. Az, hogy ma nincs Európában háború, nem azért van, mert az imperialisták nem szeretnének, hanem azért, mert erős a Szovjetunió, erős a béketábor. Ezért figyeli bizalommal és re. ménységgel azt a hatalmas erőfeszítést, melyet a Szovjetunió, Sztá. fin elvtárs visz a béke fennmaradásáért, Sztálin elvíárs októberi nyilatkozata újból aláhúzta a Szovjetunió békeakaratát, újból megmutatta, hogy a szovjet nép nem fogja ölhetett kézzel fogadni az agresz- szorokat. Ezért próbálták ki az atombomba egyik fajtáját és ezért gyártja a Szovjetunió is az atombombát, .,Az agresszorok termesze, tesen. azt akarják, hogy a Szovjetunió fegyvertelen legyen, ha az agresszorok támadást indítanak ellene, A Szovjetunió azonban nem ért ezzel egyet és úgy véli, hogy az ag'resszorokat teljes fegyverzetben kell fogadni" — mondotta Sztálin elvtárs. — Ugyanakkor, amikor a Szovjetunió gyártja az atom. bombát, követeli annak megtiltását, ha ez ma még nem történt meg, az azért van, mert az imperialisták háborúra készülnek, emberek millióit szeretnék kiirtani, hogy azon újból busás hasznot vághassanak zsebre. Ma, Sztálin elvtárs 72. születésnapján, száz- és százmilliók fordulnak Moszkva felé, mert ott látják a teremtő béke, a jobb jövő jelképét. Sztálint, onnan sugároz ki minden remény, mely hirdeti, békét a világnak. Ma újból száz- és százmilliók követelik a szovjet békejavaslatának elfogadását, követelik. hogy az ot nagyhatalom kössön békeegyezménytMi, magyar dolgozók is szívünk teljes igazával, mélységes elszántsággal állunk a nagy Sztálin-vezet. te békefrontban. Amikor a világ népei Sztálintól várják a jobb jövőt, mi már megkaptuk ezt, Soha nem feledhetjük el mindazt, amit mi a szovjet néptől, Sztálin elv- társtól kaptunk. Az, hogy szabadok vagyunk, hogy szocializmust építünk, hogy Rákosi elvtárs november 30-án bejelenthette: itt az ideje, hogy eltöröljük a jegyrendszert, mivel országunk mezőgazda- sági országból ipari országgá lett, az, hogy békében élünk és építünk, hogy úi városaink, új gyáraink. új mezőgazdaságunk, új, öntudatos emberek születnek, mind- mind összefügg Sztálin elvtárs nevével/' Mi, tolna-megyeiek iR elmondhatjuk mindezt, A megyei pártérte. kezleten Király elvtárs beszámoló, jában elmondta, hogyan változott meg megyénk képe, hogyan változunk mi magunk is, ez is bizonyítja, hogy országunk jó úton jár, jó úton. Sztálin útján vezeti népünkét Rákosi elvtárs. Most avatjuk fel a dunaföldvári vasúti és közúti Duna-hidat, a Budapest—szekszárdi műutat. Mindez mélyíti bennünk, azt a határtalan szerete- tet, mely ‘ egy felszabadult népben lehet, Megyénk dolgozói lelkesen készültek a mai napra, üzemben a íervteljesítéssd, a munkafegyelem megszilárdításával, falun a be- ntés, adófizetés fokozásával, teljesítésével. Ma, amikor boldogok vagyunk, hogy szabadon, békében ünnepelhetjük a nagy Sztálin 72. születésnapját, ereznünk kell azt is, hogy ránk nagy feladatok, várnak. A mi eredményünk js hozzájárulás a béke megvédésének nagy ügyéhez. Minél gyorsabban és jobban hajú juk végre megyénkben is mindazt, amit Rákosi elvtárs november 30- án feladatul tűzött elénk, annál többet adunk a békeharchoz, annál büszkébbek lehelünk arra, hogy mi is a 800 milliós békét óbor harcos kulonéi vagyunk. Sokszorozza ez meg munka lendületünket, készüljünk fel az ötéves terv harmadik évének megkezdésé, re. hogy még többet, még jobbat adhassunk, hazánknak. Erősítsük meg termelőszövetkezeteinket úgy, hogy megyénk dolgozóinak nagy része minél előbb rálépjen, aira az útra, melyet a szovjet kolho/.pa rasztok járnak, a nagyüzemi gépesített mezőgazdaság útjára. Fokozódjon gyűlöletünk azok ellen, akik szeretnék boldog jövőnket megakadályozni, akik szeretnék elrabolni tőlünk mindazt a jót, amit a nagy Szovjetuniótól, Sztálin elvtárstól kaptunkMi, Tolna megye dolgozói i,<? küldjük jókívánságainkat Rákosi elvtars szavaival: ,,A földkerekség minden részéből felharsogó jókívánságok között ott van a magyar nép hangja is: Éljen és virágozzék mindnyájunk békéjének szc'ärd bástyája a hatalmas Szovjetunió' Éljen soká teremtőerejének teljében a haladó emberiség vezére, a szocializmus nagy alkotója, n bölcs, az erős, a szeretett Sztálin! Mákosi eiviárs beszéde a gyonki tárásban is elősegítette a begyűjtést „A jegyrencisxei megszüntetése és a m-ezőgaz-dasági termékek forgalmának felszabadítása az elmúlt héten is éreztette hatását járásunk területén, meri községeinkben számos becsületes dolgozó paraszt ismét jó eredményt ért el a begyűjtés terén. Ez megtörtént Tolnanómedi községben i®, ahol Vincellér Józsefnc 8 holdas pa msztassffioary a 240 darab tojás- beadási kötelezettsége helyett 360 darabot: a,dóit be. A jól teljesítő dolgozó parasztok Rákosi e’.vtárs beszéde nyomán a már eljesítctt beadást kötelezettségüket egy újabb beadással szárnyalták tűi, mint- Bele csirán Kontár Lajos 4 holdas dolgozó paraszt, al*i beadási kötelezetlsé-' gél kenyérgabonából 320 százalékra, takarmánygabonából 120 százalékra, burgonyából 100 szá zselékra, az állat- és zsír-beadási kötelezettségét pedig 136 százalékra teljesítette. Kontár Lajos ezzel a jó példával in dúlt agitúciós munkára a dolgozó parasztokhoz és eredményes munka! végzett“ — így ír jelentésében a gyön-ki járási tanács begyűjtési '-so- portvezetője. Az ilyen jó péűlá-k tömegével ' aiá’i- kozunk megyeszerte és ez mind arra bizonyíték, hogy adva vannak a dolgozó parasztok számára a bő termés által a beadási kötelezettség teljesítésének előfeltételei. A hiba sok helyen ott van, hogy egyes dolgozó parasztok nem látják világosan, hogy saját érdekük is népgazdaságunk érdeke mellett a begyűjtés leljesí'ése Itt feltétlen meg kell említenünk, hogy egyes helyeken a helyi pártszervezetek és tanácsok sem tettek meg mindent az agitációs munka fokoza s-a és ezen keresztül a' begyűjtés sikere érdekében. Vincellér Józsefüéliez, Kontár La joshoz hasonló becsületes gazdák ez rcirel találkozunk megyénk községeiben. Kormányzatunk törvényé! becsületesen végrehajtó gazdák mellett azonban nem egy olyan gazdával is találkozunk, akik semmibe sem ve szik a dolgozó nép alkotta törvényeket: nem tesznek, eleget becsület:el a saját államuk iránti kötelezettségeiknek. Szabó Kálmámvé tolnanémedi la kos még októberben megkapta a 210 darab tojás és a 7.15 kiló baromfibeadási kötelezettségének elmulasztásáért a kivetést, de még mindig nem teljesítette azt. Dn.cz Gyula 3 holdas kölesdi gazda a tej-beadási kötelezet! ségének teljesítését mulasztotta el é® ráadásul a tehenét be sem jelentette. Az ilyen gazdákká, sí ember: korsaa.nyza-.urik % legszigorúbban jár el, hiszen minden dolgozónak az ügyét, az ötéves tér* sikerét, akadályozzák. Duez Gyula is megkapta méltó büntetését, mert a bíróság 3 havi börtönre és 899 forint pénzbüntetésre hétié. A begyűjtést szabotáló gazdákká* szemben a törvényt maradéktalanul érvényesíteni kell. Nem mindegy azonban, hogyan alkalmazzuk a tör vényt. Erről azoknak a. községeknek példái tanúskodnak, ahol a tanácsok „túlbuzgóságukban“ Ülhetlek a örvényen. Diósberénybco például csak úgy akarnak kiadni a dolgozó parasz •toknak vágási engedélyt, ha 59 kiSö burgonyái beadtak. Itt tör vényellenesen a sertésvágási engedélyek kiadását a gabonabeadást út telték függővé, annak ellenére, bogy ift a hús be adási kötelezettséget kell figyelembe venni. Az i!yea. helytelen megnyilvánulások csak akadályozzák a begyűjtés sikerét. Erre figyelmeztet bennünket Misi la, Kisszékely és még több község példája, ahol szintén törvényellenesen — a C beadást-is kivetették a gazdáknak és törvényes úton igyekeztek azt begyűjteni. iiareban sík évi terv teljesítésiéért! 1 Pt'ux&ínu’brigád JOO százaléka* editálását 177 százalékra teljesítette A 73/2. építkezés dolgozói december 21-re' tettek szép számmal felajánlást a többtermelésre, minőség emelésére és a munkafegyelem megszilárdítására. Amilyen lelkesen tették meg vállalásaikat, ugyanolyan odaadással dolgoznak, hogy azokat maradék nélkiil teljesíteni tudják. A még hátralévő időben meg kell fogni a munka végé! és a műszaki vezetőkké'; szoros .kapcsolatot fenn.artva, felemelt ötéves tervünk második évét maradék néíküttitudják teljesíteni. A javító műhely építkezésein lázas munka folyik. A betonozási munkákat élőmé légiiét! vízzel végzik, hogy december 21-re a keretezett betonozást be tud ják fejezni. Ezen az építkezésen minden munkarész gépest:ve vau, hogy a munkáshiányt ezzel is enybí eni tudják, hogy a nehéz fizikai munkából az emberi erő! mindinkább st- '-znriAsák. Az építkezés ál'agszázaléka 128 százalék volt a legutóbbi dekád kiérté kelésekor. A december 21-re telt vállalások teljesítése nagy lendületet adott a munkának. A vállalások lel jesítésében a kőműves brigádok járnak az élen. Pruasána brigád 160 százalékos vállalását 177 százalékra teljesítette. A Bolyán-brigád 165 .százalékos vállalását 172 százalékra tel jesríeítle. A segédmunkás brigádok szorosan e-sai lakó znak a kőműves brigádokhoz. A Lukács se gédmumkás brigád 130 százalékos vállalását 177 százalékban teljesítette. A Szilágyi segédmunkás 143 százalékra teljesítette. De ezek mellett a szép eredmények mellei', vannak hiányosságok is. Az ács-brigádok a terv teljesítésében lemaradtak, ami hátráltatja a betonozó és kőműves brigádok munkáját. A % ács átképző® brigád tagjai december 21-re vóllaMk, hogy átlag'.eljesílrrié- IIyiik a 80 százalékot eléri. Vállalásukat csak ! .-zúzalékkal tudták tú*te:- jesíteni. Általában az építkezésen javban? • való van a munkafegyeleip megszilárdításánál és az igazolatlan hiányzások megszüntetésénél. Ezeknek a hiányosságoknak kiküszöbölésére a pár - szervezet. az üzemi bizottsággal. Karöltve, u dolgozók (elé felvilágosító munkával ménjének és magyarázzák meg. hogy a terv csak annyit ér amennyit megvalósítunk belőle. A hiányosságok kiküszöbölésével elérik azt. hogy felemelt tervüket maradék nélkül teljesíteni is tudják, büszkén számolhatnak be Rákosi elv! ácsnak, hogy az 1951 cv tenc\. i maradék nélkül !c«jpsí e<:ék.