Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-09-23 / 221. szám (222. szám)
1951 SZETTEMBEN 23 NAPLÓ „ÖTÉVES TERVÜNK: BÉKETERV“ Az ötéves terv szebbé, boldogabbá teszi egész népünk életét. Erről a hatalmas változásról beszél az a .könyv, amelyet a közeljövőben ad ki a népművelési minisztérium „ötéves tervünk: béketerv” címmel. Ebből a könyvből közöljük az alábbi részletet: Az ötéves tervünkben gyártott tengernyi vasnt é* acélt nagyrészt gépekké alakítjuk át — hét milliárd forint gépipari beruházás segítségévéi A magyarországi tőkések nyolc év alatt, 1930—1938-ig 11 rzázalékkal emelték a gépgyártást. Mi gépgyártásunk termelését az ötéves terv végére 390 százalékkal emeljük- Azt jelenti ez, hogy ahol 1949-ben egy gépet gyártottunk, ott most csaknem négy gép ké-sziil eL A gépgyártás 1949-ben egész »porunk ötödét tette ki. A terv utolsó évében a gépgyártás az egész ipar egyharmadára növekszik, messze túlhaladva ipari fejlődésünk általános és önmagában véve is rendkívül gyors ütemét. Vizsgáljuk meg gépgyártásunk egyes ágainak helyzetét és jövőjét: SZERSZÁMGÉPGYÁRTÁS ötéves tervünik 6orán végleg rendezzük a gépgyártásban még fellelhető tőkés rendetlenséget. A felszabadulás után 22 üzemben mintegy száz különböző gépfajtát állítottak elő, kezdetleges eszközökkel, fogyatékos módszerekkel. Az ötéves terv során nagyüzemi sorozat-gyártásra térünk át, két új nagyszerű szerszámgépgyár létesítésével és meglévő gyáraink átszervezésével. A gépgyártás a szerszámgépterme, lessél kcszdődik. És azzal folytatódik, hogy a szerszámgép a különböző munkagépek és erőgépek egész sorát bocsátja reu delkezésünkre. Szerszámgépgyártásunk teljesen korszerű, újfajta gépekből 1954-ben 90-szer többet fog termelni, mint 1938-ban és háromszor többet, mint 1949-ben. Máris megkezdtük olyan gépek gyártását, amelyeket a múltban csak külföldről szerezhettünk be,, például függőleges- és univerzál marógépeket, karusszelesztergát és egyéb gépeket Az ötéves terv végére 29 olyan teljesen új, korszerű gópfajtát gyártunk majd, amelyet azélőtt a magyar gépipar csak hírből, vagy a külföldi gépgyárak képéé árjegyzékéiből ismert. MEZŐGAZDASÁGI GÉPGYÁRTÁS Mezőgazdasági géptermelésünket a társas gazdálkodás hatalmas méreteihez terveztük. Felszabadulásunk idején 18 üzemben százféle különböző mezőgazdasági gépet gyártottak. Ötéves tervünk során a sokféle rossz gép helyett kevésfajta jő gépet gyártunk, Hozzáfogunk egy nagy mezőgazda- sági gépgyár építőséhez. Régi üzemeinkben rendet csináltunk. Mező gazdasági gépet csak mezőgazdasági gépgyártó üzem készíthet. Nem kevesebb, mint 26,700 traktor készül el az Ötéves terv során. A Szovjetunió által rendelkezésünkre bocsátott rajzok és minták alapján ötezer darab 50 lóerős lánctalpas, Diesel-motoros traktort adunk mezőgazdaságunknak. A répi típusú traktor egy hold mélyszántását három óra alatt és 12 kilogramm üzemanyag felhasználásával végzi ei. Az új lánctalpa* traktor egy óra alatt nét kilogramm üzemanyaggal végzi el ugyanezt a munkát. Naponta két ilyen traktor készül eL Nem kevesebb, mint 2600 önjáró arató-cséplőgépet (kombájnt) adunk mezőgazdaságunknak. Az 1951-es nyári aratást már számos helyen Ilyen, azelőtt csak fényképen vagy mozivásznon látottá nagyszerű szerkezet végezte. Ezek a kombájnok 200.000 magyar parasztot szabadítanak fel az aratás nehéz munkája alól. Naponta két ilyen arató-cséplőgépet ad iparunk a falunak. Több, mint tizenhétezer traktoreke, tizenegyezer traktortárcea, hatesernyolcezáe kultivátor, hat- ezernyolcszáz vetőgép készüL Minden nap majdnem öt kévekőtő- aratógépet, több, mint három és fél cséplőszekrényt, egy szelektort gyártunk. BÁNYAIPARI GÉPGYÁRTÁS 1949-hez képest tízszer több bányagépet gyártunk. Egyre több a mechanikus kalapácsos fúrógép, szovjet mintájú fejtŐ- és résélőgép, báttyábeíi szállító-berendezés. A Hofherr-gyár sorozatban gyártja az Ajiay-Srilárd-féle magyar talákná- nyú, forgófejű réselő-rakodó gépet. A szerkezet ötéves tervünk egyik sikere és felszabadult műszaki értei” miségünk nemzetközi büszkesége. A moszkvai ifjúság hatalmas béfcegyClésf tartott, melven résztveitek a külföldi ifjúsági küldöttségek ís Erősödik a francia munkásosztály egységatciéja A francia munkásosztálv egységakciója egyre erősödik. A keresztény szakszervezet a CGT fegységakció javaslatára válaszolva csütörtökön azt indítványozta a többi szakszervezetnek, hogy dolgozzanak ki közös programot a munkásság szociális célkitűzéseinek elérésére. A CGT még aznap este válaszo't, megállapítván: sürgős, hogy a szakszervezetek képviselői minél előbb összegyűljenek és megkezdjék a tárgyalásokat, amelyeknek eredményét minden dolgozó türelmetlenül várja. A Force Ouvriere és a technikus szakszervezet még nem válaszolt a keresztény szakszervezet felhíváséra. Fejlődik az egységakció az építő- és a faiparban is, ahol a Force Ouvriere. is a különböző szakszervezetei? megegyezése-mellett foglalt állást. Csütörtökön egyébként ismét igen sok francia üzem igazgatósága volt kénytelen a bérharcban álló dolgozók egységakciójának nyomására 16 —20 százalékos ideiglenes béremelést engedélyezni. A titoíaeiszfák visszaadják az elkobzott házakat a burzsoáziának Moszkva (TASZSZ): Moszkvában a szakszervezetek házának oszloptermében szeptember 21- ón kétezer moszkvai és moszkvakör- nyéki ifjú békegyűlésen vett részt, A gyűlésen megjelentek Kína, az USA, Kanada, a Német Demokratikus Köztársaság ós más országok ifjúsági küldöttségének Moszkvában tartózkodó tagjai is. A moszkvai fiatalok melegen fogadták a külföldi ven. dégeket. A gyűlésen Nyíkoláj Szizov, a Komszomol moszkvai bizottsácrának titkára tartott beszámolót „Az ifjúság a békéharcban“ címmel. Kijelentette, hogv a moszkvai ifjúság azért jött erre a gyűlésre, hogy kifejezze megingathatatlan békeakaratát. Az USA demokratikus, békeezerető ifjúsága nevében Charles White üdvözölte a gyűlés részvevőit. Azért jöttünk ide — mondotta, — mert békét akarunk. Világos képet akárkink alkotni arról, hogy miként viszonylik *az ifjúság a béke kérdéséhez, mert ez a kérdés ma rendkívül fontos az egész világ szempontjából és mert a népeink közötti barátság és kölcsönös megértés a világ békéjének legjobb biztosítéka. C. Kelly a kanadai ifjúsági küldöttség képviselője beszámolt a gyű. lés részvevőinek a kanadai ifjúság harcáról a bókéért A Német Demokratikus Köztársaság ifjúsága nevében Gustaw Fiwiger beszélt A gyűlés részvevői egyhangúlag Moszkva. A jugoszláv politikai emigránsok „A szocialista Jugoszláviáért“ című lapja írja: A belgrádi hatalombitorlók nemrégen különböző né peilen es rendelieteik és határozataik között új rendeletét léptettek életbe, amely szerint felszámolják az állami ingatlankezelési alapok Ez az állatni ingatlankezelési alap a háború után alakult, amikor a fasiszta megszállás együttműködőitől elkobozták a házakat. Az új határozá: ér'eimében ezeket a házakat most privát személyeknek adják el. Csupán Belgrádiban körülbelül ezer ilyen nagy lakóház kerül eladásra. A Mtoista fasiszta kormány új ,,ha- fároza'a“ az állami inga tankezelési álláp felszámolásáról az új jugoszláv burzsoázia kívánságára jö't lé re. Ivulá- kok, városi burzsoak, legkülönbözőbb spekulánsok és a fitoisíta bürokrácia a néptől rabolt! nagy-összegű pénzt (Ingatlanba“ alkarja fektetni. Az ingatlan vásárlási láz különösen a dinár elértéktelenedése miatt egyre fokozódik. A T:to-banda tehát, hogy a burzsoáziának kedvében járjon életbe léptette: ezt a rendeletet. A házak felvásárlásához nagy hiteleket is bocsátanak a. burzsoázia rendelkezésére. Oltó CrPotewohl sajtóértekezlete Berlár, (ADN): Ottó Grotewohl, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke nént.eken a tájékoztató hivatalban sajtófogadást tartott, amelyen megjelentek a bél- és külföldi sajtó képviselőt Grotewohl miniszterelnök sajtótájékoztatójában rámutatott a népi kamara legutóbbi javaslatának hatalmas jelentőségére, majd rátért Adenauer rádióbeszédére. Az Adenauer által hangoztatott „európai összefogás“ kérdésével foglalkozva Grotewohl kijelentette: „Európa, mint mindnyájan tudjuk, az Óraitól az Atlanti-óceánig terjed. Adenauer úr számára azonban Euró. Pa az Elbától kezdődik. Az ilyen felfogás csak Európa széttagolódásához és Németország széttagoltságának állandósulásához vezethet. Grotewohl a továbbiakban foglalkozott Schumachernek és egyes párthíveinek azzal a javaslatával, hogv a tzabad össznémet választásokat, megelőzően Berlinben kell szabad választást tartani. „Ha sikerűt az általunk javasolt úton Nemei ország egységéhez jutni — mondotta Grotewohl —, akkor egész természetes, hogy ezzel Berlin egysége is helyreáll“ Sajtótájékoztatója végén Grotewohl kijelentette, hogy a Német Demokratikus Köztársaság kormánya egyotlen alkalmat sem mulaszt el arra nézve, hogy a., össznémet tanácskozások végül is létrejöjjenek. „Ha egyszer arra kerül a sor, hogy A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága szeptember 21-én közölte, hogy a koreai néphadsereg alakulnia!, szoros együttműködésben a kínai népi önkéntesek egységeivel, valamennyi arcvonalon továbbra is kemény harcot vívnak és visszaverik az amerikai-angol beavatkozók csapatainak és a li- äzlnmanista csapatoknak támadásait. Az arcvonal középső szakaszán a Csői von tói és Kimhoatól délre lévő térségben a néphadsereg egységei továbbra i.s kemény harcot' vívtak az amerikai 3. és 25. hadosztály ellen, amely igyekezett áttörni a néphadsereg védelmi vonalait. A néphadsereg leülhetünk a közős tárgyalóasztalhoz, —* mondotta Grotewohl, — akkor tud. nj lógjuk, hogyan beszéljünk egy. mással. Úgy fogunk beszélni, ahogy á németek kívánják, nem pedig úgy, ahogy az 0.7. amerikai imperialisták érdekeinek megfelélő..'1 Grotewohl ezután a -megjelent újságírók kérdéseire válaszolt. egységei emberben és hadianyagban nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek. Az arcvonal keleti szakaszán a néphadsereg egységei az Incszsetől északra lévő térségben sikeresen visszaverték az amerikai 1. tcngcrészgyalogsági hadosztály egységeinek, valamint a 11- szinnianista 8. és 11, hadosztály egységeinek több, mint tíz elkeseredett támadását cs nagy károkat okozlak az ellenségnek. A néphadsereg légvédelmi egységei és az ellenséges repülőgépekre vadászó lövészek szeptember 21-én lelőttek négy ellenséges repülőgépet A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadiielentése 3 A Békekölcsön sorsolás második napjának linzásai A Békekölcsön-kötvényei? első sor-1 Országos Takarékpénztár a -»orsolé- solását 21.én, pénteken délután 4 óra- sok második napjáról a -vétkét? 5 kor folytatták a Zeneakadémián. Az l gyorslistát adta ki: Ezer forintot nyertek: 0192 1 2073 1 2195 1 2249 .0 2350 1 2411 8 2476 2 2753 0 2887 5 2931 5 2983 4 3061 6 3366 9 3951 6 4616 4 4998 3 5328 2 5796 2 ötszáz forintot nyeftek: 0212 2 0238 7 0252 6 0473 5 0580 2 0897 0 1046 3 1063 4 1366 4 1430 0 1474 5 1950 4 2079 3 2095 7 2124 3 2400 6 2414 2 2579 5 2583 2 2728 7 2771. 6 2910 9 2925 8 2927 5 3242 9 3523 5 3612 7 3657 5 3682 2 3788 0 3892 6 3916 8 4076 ? 4080 0 4089 4 4109 1 4133 8 4151 3 4344 1 4573 5 4801. 0 4846 4 4849 2 4974 0 5010 1 5055 9 5103 3 5190 3 5263 5 5307 2 5417 O O 546? :í 5482 1 586? 0 5893 4 5942 6 6061 4 Háromszáz forintot nyertek 0078 7 0128 8 0131 0 0171 3 0185 4 0187 2 0193 ? 0210 0 0223 1 0230 5 0264 4 0276 7 0288 4 0291 7 0305 6 0344 3 0356 4 0370 5 0372 4 0399 8 040? 1 0410 1 0411 9 0421 9 0436 9 0444 5 0457 7 0465 5 0495 1 0502 9 0560 0 0587 4 0615 6 0672 2 0716 1 0718 4 0726 3 0761 3 0777 3 0782 1 0814 3 087? 3 0823 4 0827 1 0852 8 0872 8 0890 5 0930 0 0976 5 0985 8 1002 3 1010 2 1025 8 1027 6 1071 9 1101 7 1102 8 1103 9 1201 0 1233 3 1234 0 1257 3 1286 9 1292 7 1312 4 1352 5 1367 1 1389 7 1419 8 1424 9 1429 3 1441 3 1485 0 1519 4 1519 8 1520 0 1528 7 1530 9 1531 9 1616 9 1639 7 1644 8 1728 0 1742 g 1807 5 1811 3 1881 0 1886 2 1886 9 1933 7 1945 3 1964 5 200? 1 2023 7 2029 0 2041 2 2044 7 2050 3 2067 6 2077 6 2084 3 2084 4 2130 9 ötvenezer forintot nyertek: 3072 0396 3666 0023 4621 0370 4991 0979 Huszonötezer forintot nyertek: 0691 0894 0825 0056 0869 0258 1408 0253 4421 0594 4844 0832 5067 0663 5449 0079 Tízezer forintot nyertek. 0074 0379 0726 0999 1044 0862 1112 0017 122,3 0471 1420 0615 2841 0168 3193 0319 3374 0460 3456 0078 3475 0097 4404 0062 4599 0102 *664 0478 4807 0770 5200 • 0127 5891 0157 5933 0369 6039 0117 608? 0977 ötezer forintot nyertek: 0060 0426 0149 0613 0218 0959 0390 0059 0530 0858 0862 0655 0968 0293 1006 0858 1213 0318 1391 0919 1479 0668 1481 0426 1548 0565 1623 0824 1907 0437 1966 0862 2001 0312 2049 0343 2170 0447 2482 0224 2580 0449 2777 0009 2778 0494 2794 0247 3787 3 3225 0342 3799 2 3710 0227 3850 á 4161 0671 3874 3 4193 0642 3878 . 7 4212 0271 38B1 l 4721 0678 3925 4 4724 0294 392b 9 4975 0270 39á2 7 5037 0687 3936 5038 0551 3971 4 J 5120 0667 3971 7 5188 0899 3999 7 5215 0215 4005 5 5349 0807 4006 7 3355 0741 4026 3 5995 0037 4030 2 ' Háromszáz 4046 ?. ■ forintot nyerlek: 4031 4065 £ 0 214? 8 4001 7 2149 0 4114 3 2166 7 4115 7 2201 6 4126 3 2204 9 4144 5 2223 9 4146 9 2232 7 4165 1 2240 4 4185 5 2247 1 4210 5 . 225? 9 4222 0 2259 1 4276 02295 5 4290 t 2313 8 4294 •9 2320 1 4295 4 2323 8 4300 1 2384 9 4315 A 2424 2 4335 0 2431 1 4343 4 2450 0 4371 9 2460 1 4374 4 2494 2 4430 3 2545 1 4467 0 2557 3 4482 : -5 2563 8 4510 4 2614 1 4516 7 2614 3 4520 0 '2624 0 4523 9 :2639 1 454? 7 2666 5 4568 2575 2 4608 1 2702 7 4610 3 2721 0 4618 I 2744 5 4618 4 2748 0 4631 r> 2766 0 4648 2784 4 4662 $ A 2787 2 4666 n 2800 5 4724 2 2806 4 4731 9 •2850- 7 4740 3 2884 8 4772 5 2906 6 4779 2 2909 0 4818 4 2928 1 4822 3 2932 8 4826 7 2949 3 4843 i 2954 2 4848 9 ; 2967 8 4883 2 2986 • 2 4886 1 2987 4 4895 9 3004 6 4096 3 3004 8 4955 Q 3004 9 4969 1 3007 8 49 71 4 3010 6 4976 l 3045 5 5024 2' 3053 3 5037 5 3057 9 5043 8 3074 4 5058 4 309G 9 5066 3 3123 9 5074 4 3149 5 5076 6 3155 8 5102 0": 3158 4 5110 \ 3193 2 5124 1 3200 0 5135 9 3266 8 5130 9 3303 9 5160 ß r 3320 3 5165 1 3326 3 5166 5 3347 2 5181 ..2. 3370 9 5259 .3 3386 9 5273 5 3387 2 5281 9 3387 3 5290 0 3426 5 5373 3 .... 3478 2 5390 9 3494 5 5411 . 8 3500 1 5436 4' 3501 4 5443 8': 3503 3 5495 • 3 ' 3525 3 5752 r> ■ 3532 4 5766- r 3544 6 5793 5 3565 5 5846 5 3570 3 5852 8 3592 9 5881 2 3605 9. 5894 2 3621 a 5953 0 S628 7 5960 5 3679 5 5967 3 3686 3 5967 9 3695 9 5972 0 * 3736 0 6032 6 3743 5 3764 9 6034 3 3773 S 6054 Ö 3785 "i 6063 4 Ez a gyors!ista közvetlenül a húzás után készült. Az esetleges számhibákért. felelősséget nem vállalunk, fii hivatalos nyeremény jegyzék a húzódok bafjezé.se után. szeptember 24-én készül 6] és minden postahivatértpáj, 'anácsnál és munkahelyen megtekinthető lesz. határozatot hoztak, amely kimondja hogy az egész szovjet ifjúság áláírjí , j a békefelhivást éa mindent megtesj ! a békéért folyó harc érdekében.