Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)

1951-05-11 / 108. szám

4 NAPLÓ 1951 MÁJUS lt Az idén még többet adok be C-jegyre, mint tavaly Kisfíy üléseken vi tátják ni éti y begyűjtést o (eveli dolßozo po fosztok felvilágosító munkáján keresztül meg­magyarázzák a dolgozó parasztoknak a beadási kötelezettség teljesítésének fontosságát és módját. Mészáros elvtárs így vélekedik a begyűjtés sikeres teljesítésével kap­csolatban: — Be fogjuk hivatni a dol­gozókat a tanácsházhoz és itt elbe­szélgetünk velük. Átbeszéljük, hogy miből mennyi terménye van és meny­nyit tud belőle beadni. Ha csak egy­szerűen előírnánk, nem tudnánk az előirányzatot teljesíteni. Megmagya­rázzuk azt is, hogy miért fontos a be­gyűjtés, Arra vesszük az irányt, hogy elő­ször a népnevelők teljesítsék az előirányzatukat. Mészáros elvlárs, a tanács elnöke el­mondotta azonban azt is, hogy: — Megmagyarázzuk a dolgozó parasztok­nak, ha teljesítjük az előirányzatun­kat, „megszabadulnak ők is, meg mi is a zaklatástól." Ez azt mutatja, hogy a teveli tanács elnöke nem azért akarja elősegíteni a községben a be­gyűjtés sikerét, hogy azzal hozzájá­ruljanak módosított ötéves tervünk sikeréhez és a béke megvédéséhez, hanem azért, hogy „megszabadulja­nak a zaklatástól.“ A teveli tanács elnöke úgy látszik zaklatásnak veszi azt, ha a dolgozó nép érdeke elvárja tőle a kötelezettségének teljesítését, amiért tulajdonképpen a nép bizalma odaállította, az idén is tudja majd teljesíteni elő­irányzatát. * Hatan-heten ülnek együtt Csaba József egyik szobájában. Ott ül a fe­lesége is, aki egy „apróságot" dajkák meg vagy öt-hat fiú és leány. Ez a szép család a házigazda legdrágább kincse. Gyermekei jobb életéért dol­gozik téleíi-nyáron. A községi tanács egyik dolgozója veszi át a szót. Elmondotta, hogy mit én mennyit kell a dolgozó parasz­toknak beadni terményeikből, ezért mit kapnak és milyen kedvezménye­ket biztositott kormányzatunk a ta­valyival szemben. FcHidulnak az arcok. — így jó lesz, mert az ember már előre látja, hogy mit kell beadnia és ezért is jobb, mint a tavalyi — jegyzi meg a rövid és a nem is eléggé rész­letes előadás után Szőcs József 7 holdas dolgozó paraszt. Közbeszól a házigazda is: — Én teljesíteni fogom az biztos. Kérdések vetődnek fel, amire az elő­adó és maguk a dolgozó parasztok is. akik azt már értik, azonnal megvá­laszolnak. Egyik is mond véleményt, a másik is a begyűjtés teljesíthetőségé­ről. Valami családi megbeszélésnek is beillené ez a kisgyűlés. Nádasi Meny­hért, aki az előbb még tájékozatlan volt a begyűjtésről, és csak „talán" tartotta azt teljesíthetőnek, most már egészen megváltozott. — Gazdagyű­lés volt — kezdi el a hozzászólását — és azon nem magyarázták meg ren­desen. Nem értették meg eddig a gazdák, most azonban világos. Meg kell jól gondoni a begyűjtést, nem csak úgy vaktába. — Szinte egybe­forrnak a hozzászólások. Mindenki egyszerre szeretne beszélni. Közbe­szól a házigazda felesége ts, ölében is, mellette is, az apróságok és néme­lyik „szakértőén" figyel. — Én olyan boldog vagyok, amikor tudom, hogy teljesítettem a beadási kötelezettsé­gemet — mondja. Előjön a szó békéről is. — Azt hi­szem, hogy mindenkinek béke kell — bővíti ki a vitát Szőcs József és rö­viden jellemzi a béke ellenségeit, a kulákokat: — A kulákok olyanok, mint a tiszta gabona között a gaz. El akarják nyomni a gabonát. — Tudja, hogy a begyűjtési előirányzatának tel­jesítésével a békét is védi, éppen ezért mindjárt gondolatban számot is vet magának. Büszkén mondja el a többieknek is a rövid gondolkozás után megszületett tervét: — Az idén még többet adok be C jegyre, mint ta­va Ív. Tavaly is 100 százalékon Jelül tud­tam teljesíteni az előirányzatomat, de az idén még többet tudok tel­jesíteni, mível szép termés ígér­kezik, így zajlott le Csaba Józsefék kis- gyűlése, amelyen megváltozott a szomszédos gazdák begyűjtéssel kap­csolatos véleménye. Még arra is ígé­retet tettek a kisgyűlés egyes részt­vevői, hogy a többi gazdáknak is el­mondják, hogyan lehet a begyűjtést teljesíteni. pArtuirek Május 11-én, pénteken este 8 óra­kor a Pártoktatók Házában Király László elvtárs, a Megyei Pártbizott­ság titkára tart előadást és konzultá­ciót: „A fegyverkezés hatása az im­perialista országok gazdaságára" cím­mel, felső- és középkáder tanfolyam hallgatók részére. Mesőgasdasági hír adó Polecsák Károly 13 holdas kop- pányszántói dolgozó paraszt április 28-ra elvégezte a tavaszi vetést és vállalta, hogy a cséplés után azonnal elegei, lesz beadási kötelezettségének és 3 napon belül az összes felesleges gabonáját beadja a földművesszövet- kezeinek. Polecsák Károly jó munká- javai és a saját államával szemben fennálló kötelezettségének teljesítésé­vel a béke megvédésének ügyét akar^ ja elősegíteni. Á gerjeni Vörös Nap termelőszövet kezet 40 holdon vetett négyzetesen kukoricát. A csoport tagjai a ma­gasabb eredményeket a fejlett szovjet agrotechnika alkalmazásával akarják elérni Géppel vetettek el 20 hold ku­koricát, amit mesterségesen fognak megtermékenyíteni. A csoportban jól beszervezték a női munkaerőket is a munkálatokba. Házi Ferencné egy 16 tagú női brigádot szervezett. A női bri. gádnak is nagy szerepe volt abban, hogy a május 1-í felajánlásukat, a ta vasziak elvetését, április 28-íg telje­síteni tudták. * Dóczi Pál, cseresznyéspuszlai dol­gozó paraszt versenyre hívta a pák- si tanács összes tagjait a,z egész é\ i munkálatok időelőtli elvégzésére, mi­nőségi munkára és az lóöl—52-es évi beadási kötelezettség túlteljesítésére. Dóczi Pál versenykihívása azonban csak. egy a sokszáz dolgozó paraszt, közül, akik követik Pártunk útmula tását és a versenymozgalom kiszéle­sítésével akarnak nagyobb eredmé­nyeket elérni. A burgoayaszáilításí szerződés kö­tésében a dombóvári járás legjobb községe Döbrököz. Április legutolsó hetében több, mint 85 mázsa burgo nyát kötöttek le, melynek nagy részét már le is szállították. A járás összes teljesítésének 50 százalékát Döbrököz község teljesítette. Ezt a jó ered­ményt úgy tudták elérni, hogy párt­napokon, gazdagyííléseken és a nép­nevelőkön keresztül megmagyarázzák a dolgozó parasztoknak, hogy minden begyűjtött terménnyel elősegítik öt­éves tervünk sikerét és a béke meg­védését. Az Alföldi Baromfiipari Egyesülés tolnamegyei felvásárló kirendeltsége május hó elsejével, bátaszéki telep­hellyel megalakult. A földművesszö- veíkezetek és tanácsok a baromfi- és tojásfelvásárlással kapcsolatos prob, léniáikkal ezentúl a bátaszéki telep­helyhez forduljanak amelynek ve­zetősége ígéretet tett arra, hogy min­denkor készséggel áll a szövetkeze­ik és tanácsok rendelkezésére. * Az erdőgazdaságunk dolgozói is munkaiétnjón]ásókkal készültek má­jus 1-rc. Felajánlásaikat legtöbb he­lyen nemcsak teljesítenék, hanem túl is leljesílelték. Farkas Mária cs 7 társa a bálaapáti. üzemegység dolgo zó/ vállalták, hogy a napi csemeteül. tetési átlagukat 150 darabról 770 da. rabra, emelik. Vállalásukat túlteljesí­tették. meri állag nun 180 darabot ül­tettek el. PÉNTEK. MÁJUS 11 ÜGYELETES GYOGYSZERTARí 11/1. sz. Áll. gvógvszertár. NÉVNAP: Adolf. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Vár­haló időjárás péneken estig: Felhős idő. sokfelé újabb esővel. egV-ké1', he­lyen zivatarral. Élénk szél. A nappali hőmérséklet nyugaton kissé csökken, keleten alig változik. — A fcmgyüjlő bét május 15-től 20- ig tar!, minden dolgozó saját érdeke, hogy az eldobált hulladékvasa'i átadja a Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vál­lalatnak, a beszállított használt vasa­kat készpénzzel azonnal fizetik. —- Paprika Julianna 2 holdas ér!é- nyi dolgozó paraszt tojásbeadási kö’te- leze'tségél május 1. tiszteletére 10d százalékra teljesítette, mert tisztában van azzal, hogy a népgazdaságunk és ötéves lervünk fejlesztését ezzel is elő­segíti. — Sárosi Arisztidné paksi lakost a inegyrej bíróság fel'lebbviteli hűlhető ta,. nácsa 3 hónapi börtönbüntetésre ílél­le, mert nagyobb mennyiségű haniisí­:ott paprikát szállítói". Pestre. — Tojásbeadási kötelezettségének Bognár Lajos 30 holdas értény! kulák nem lelt elegei. A községi tanács a szabotáló kulák ellen megindította az el járási. — Áramszünet! Az Állami Villamos, energia Szolgáltató Vállalat ért esi li az áramfogyaszlóií, bogy május lió 13-án. vasárnap reggel 6 órától 12 óráig Szekszárdon és környékén a nagyfe­szültségű vezeték javítása miatt áram­szünetei tart. Vasárnapi játékvezető-küldés Komoly sportélet a decsi és környéki iskolákban A „Sárközi Kupá“-ért szómbatou lesz nyolc iskola versenye Április utolsó vasárnapján Decsen rendezték meg a helybeli és a Decs— Cserenc-pusztai általános iskolák kö­zötti atlétikai verseny'.. Számos szülő volt kiváncsi, hogy a kis apróságok hogyan fognak egymás ellen küzdeni és a két iskola közül melyik viszi el a legiöbb pontot Általában az eredmények azt mutat, ják, hogy Decs és környékén a neve­lésügyi dolgozók a testnevelés terén jó munkát fejtenek ki és jó közösségi szellemet visznek a reájuk bízott nö­vendékeikbe. Igen ajánlatos volna, hogy nem csak Decs és környékén, ha­nem megyénk valamennyi iskoláiban ily komoly sportélet mutatkoznék meg Tgy május hónapban előbb a já­rások, és ezek győztesei pedig a me­gyei versenyen mérnék össze erejüket. Tolna megye a sportvonalon nagyon el van maradva és ezekkel a versenyek­kel felráznánk nemcsak az általános iskolai növendékeket, hanem a na­gyobbakat is, s így megindulna széles tömegek között a spor1'. megszeretteté­se. Bizonyára e verseny megrendezése az illet ékesek figyelmét nem fogja el­kerülni és az MTSB minden lehetősé­get és segítséget meg fog adni a verse­nyek megrendezésére. E hó 12-én. szombaton fog lezajlani a nyolc iskola közötti atlétikai ver­seny, melyen a következő iskolák fog­nak részlvenni: Sárpilis, Bátaszék-laj- vér, Bál aszék-kő vesd.’ Szekszárd-ózsák, Decs-bogaraspuszía, Decs-alföldszállás, Decs-szőlőhegy és Decs-cserencpuszta. A versenyt a cserencpusztai sportpályán fogják megtartani, A versenyen szerep, lő számokra minden iskola 3-3 ver­senyzőt állíthat ki. így a hét számból összeállított műsoron a nyolc iskolá­ból csaknem 200 gyermek fog verse­nyezni az ezüst érmék megszerzéséért. Versenyszámok: 80 méteres síkfutás, táv- és magasugrás, hármasugrás, súly. lökés, gráná".dobás és 4xS0 méteres staféta. Decs és Usercnc-puszlai iskolák kö­zötti verseny eredményei: Ellik: 80 m síkfutás: 1. Kovács Decs. 2. Mözolin Gserenopuszta. 4x80 m sta­féta: 1. Decs. 2. Cserencpuszta. Távol­ugrás: 1. Kovács D. 488 cm. 2 Fehér Cs. 452 cm. Magasugrás: 1. Fehér Cs. 125 cm. 2. lvovács D. 123 cm Hármas­ugrás: 1. Kovács D. 953 cm. 2. Bakos Cs. 940 cm. Súlylökés. 1. Horog 1) 978 cm. 2. Fehér Cs. 930 cm. Gránátdobás: 1 Fehér Cs. 50.34 m. 2. Horog D. 48.25 m. Leányok. 80 méteres síkfutás: 1. Ga­lambos Cs. 2. Nagv D. 4x80 m staféta- futás: 1 Cserem'. 2. Decs. Távolugrás: 1. Galambos Cs. 378 cm. 2. Nagy D. 339 cm. Magasugrás: 1. Szűcs D. 107 cm. 2. Nemes Cs. 105 cm. Súly dobás: 1. Csizik Cs. 672 cm. 2. Nags- D. 526 cm. Gránátdobás: 1. Markos Cs. 33.25 m. 2. Tóth D. 32.67 m. N Pontverseny: Fiúk: 1. Decs 116 pont. 2. Gserenc 85 pont. Leányok: 1. Cse* renc 97 pont. 2. Decs 73 pont, összesített verseny: 1. Decs 189 pont. 2. Cserenc 1S2 pont. PAKSI ÁG—BÖLCSKEI DISZ 4:3 (4:0). Paks. Barátságos, vezette: Döméi. Az első félidőben a vendégcsapat védelme sokat kihagyott és ennek köszönhette, hogy négy góllal megterhelték kapuju­kat. A második félidőben a vendégek lé­nyegesen többet támadtak, és egymás­után érték el góljaikat. A hazai csapat teljesen visszaesett és csak szórványo­san jutottak eí az ellenfél 16-osáig. FELHÍVÁS. A Nagymányoki Szénbányák Vállalat. _ Nagymányoki, Mázai és Szászvári tizeméi­hez földalatti segéd- és szakmunkára je­lentkezzenek mindazok a dolgozók, akik a bányászatban akarnak elhelyezkedni. Azok a dolgozók, akik mint létszámfeleslegek kerültek ki más üzemektől, vagy mezőgaz­daságból jönnek és egyéves szerződést köt­nek a vállalatnál, 490.- Ft toborzási jutalom­ban részesülnek. A 409.— Ft a munka meg­kezdésekor azonnal ki lesz fizetve. 2S9í. TOLNAI NAPLŐ Felelős szerkesztő: G A L PA L Felelős kiadó: KIRÁLY L A S Z L ö Szerkesztősén telefonszáma: 22-10 Kiadóhivatal telefonszámn: 20-t0 Postntaknrékpéhütári csekkszámla.'?..: 2sá>-l*£. Előfizetési díj: havi ti.— torint Pécsi Szikra rvvomda Pécs. Monk4r«v Milialv-uU's 10 u. lelefon. ‘20-2? A nyomdáért felel: GaRDOSI io/.SEP. Tavalyi tapasztalataink azt mutat­lak, hogy ahol Pártunk népnevelői lói megmagyarázták dolgozó paraszt­ságunknak a begyűjtés jelentőségét, az előirányzatot még túl is tudták tel­jesíteni. A tapasztalatok azt is bizo­nyítják, hogy eredményt nem akár­milyen hanem szívós népnevelő mun­kával lehet elérni, aminek egyik leg­jobb eszköze a személyes példamu­tatás. A módosított begyűjtési rende­let végrehajtásával kapcsolatban az a feladatunk, hogy az agitációs mun­kánkat még rendszeresebbé, szívó- sabbá, konkrétabbá és az ellenséges hangok leleplezésével kapcsolatban határozottabbá tegyük. Ahol a alap­szervezetek és a tanácsok ilyen szem­pontok szerint irányítják a begyűjtést, már most is megmutatkoznak ered­ményei. Fényes bizonyítéka ennek a németkéri tojásbegyüjtés is. A teveli párttitkár, Ferenc János elvtárs és a helyi tanács elnöke, Mé­száros Lajos elvtárs is a népnevelő munka kiszélesítésében látják az ered. mény eléréséhez vezető utat. Az 1951 52-es évi begyűjtési rendeletet még a gazdasági év kezdete előtt ki­adta a minisztertanács, ami lehető­séget nyújt a kellő időbeni ismerte­tésre és a begyűjtési kampányra való jó felkészülésre. Ferenc elvtárs is, Mészáros elvtárs is, azt mondják, hogy nem várják meg a termény be- érését, hanem addig is kisgyüléseken, gazdagyűleseken és a népnevelők jó Tévéién a/.ou!ian ueuioak szóbeszéd a kísjjíUésck szervezése, hanem élő valóság, Erre mindenütt nagy szükség van,' mert bizony a dolgozók jórésze még nincs tisztában azzal, hogy a dolgozó nép állama mit vár tőle és mit jelent az, ha teljesíti a beadási kötelezett­ségét. A községet házcsoportokra osz­tották fel és esténként kísgyűléseket tartanak. Nappal nem érnek rá a dol­gozók, mert nagyon el vannak foglal­va a mezei munkákkal és így estére hívják meg valamelyik házba a közeli szomszédokat. Csaba József 8 holdas dolgozó paraszt egész nap a határban dolgozott, mert amint mondja: — A kinti munkából most már nem lehet kifogyni. — Estefelé hazajött a határ­ból és a házkörüli munkák végzése közben sorra járta a szomszédos gaz­dákat, hogy jöjjenek el az ő házához esti kisgyülésre, mert ott a begyűjtés­ről lesz szó. Itt is, ott is feltűnik valaki az esti sötétségben, akik Csaba József háza felé igyekeznek, Jön Nádasi Meny­hért is, aki tavaly is eleget tett be­adási kötelezettségének. Arról beszél útközben, hogy az idén jobb termés mulaLkozík a tavalyinál és igy „talán" Domb. Postás—Decs Dombóváron 14.15 ó. Vezeti: Rovacsek (Kuszka, Du­dás). Dunaföldvár—Simon'lomya Duna. földváron 16.30 ó, Vezeti: Mecseki (Steinbach, Pereszlegi). Bonyliád-—Má­za Bonyhádon 16 30 ó. Vezeti: Kovács J. (Mayer,, Berta), Sz. Építők—Tolna Szekszárdon 16.30 ó. Vezeti: Tölgyesi (Kollár, Varga). D. Lokomotív-Sz. Me- leor Dombóváron 16 ó. Vezeti: Dudás (Kuszka, Rovacsek). Paks—Bátaszék Pakson 16.30 ó. Vezeti: Ignáczy (Ben- eze, Bucsi). Fadd—Nagymányok Fad- don 16 ó. Vezeti: Pogány (Piskor, Zsigmond). Tartalékbajnokság. Sióagárd II.—Sz Építők II. Sióagárd 14 ó. Vezeti: Szemző. Járási bajnokság. Alsónána—Öcsény Atsónáná 15 ó. Vezeti; Helle. Mórágy —Zomba 'Mórágyon 15 ó. Vezeti: Ré- vészi. Dózsa—Sióagárd Szekszárdon 10 ó. Vezeti: Majoros. Gerjen—Kajmád (le r jenben 16 ú. Vrurüi: Szívós. Bo- gyiszló—Fadd Bogyiszlön 16 ó. Vezeti: S'.reer. Váralja—:Nagyloriuás Váralján 15 ó. Vezeti: Pintér, öcsényhcgy— Harc öcsényhcgycn 15 ó.. Vezeti: Pin­ke. Május 14-én, hétfőn. Tolna—Nagy­mányok Tolnán 16 ó. Vezeti; Pallós (Majoros, Móder). Bátoszék nyerte a női kosárlabda rangadót! tíátaszéki Lokomotív—Szekszárdi Építők 51:45 [24,22] Bátaszék: Bodolay< Radó — Rajcsá_ nyi, Kovács, Sepsiné, Csere: Tóth, Széli. — Szekszárd: Biencze, Váradi- né —• Idei, Szigethyné, Hortobágyi. — Csere: Simon, Schuszter, Csapó, Rom­vári. Vasárnap került sor a megyei baj­nokság legérdekesebb és legizgalma­sabb találkozójára. A miégyed bajnok­ságban női vonalon két csapat: Bá. taszék és a szekszárdi Építők külön versenyt vívtak és a tavaszi elsőséget a két csapat találkozója döntötte csak el. Nagy küzdelem után és némi szerencsével Bátaszék javára dőlt el a mérkőzés. • Szép játékot nem láttunk egyik csapattól sem, idegesen, kap­kodva játszott mindkét csapat és ezért inkább csak küzdelmet láthatott a közönség. Fej-fej melletti küzdelem alakul ki az első félidőben és hol az egyik, hol a másik kosár forog veszélyben. Az első félidő 5. percében a szek­szárdi Bence megsérül és ezzel sokat avenoül a szekszárdi csaoat Az első félidő eredménye: 24:22. A második félidő elején feljön a szekszárdi csa pat és megszerzi többször is a veze­tést, de védőjátékos hiányában bedo­bó játékos kerül a védelembe és így nagy védelmi hibákból szerzik meg a vezetést a bátaszékiek és így sikerül nekik a győzelmet kiharcolni. Két egyfórm.aképességű csapat, találkozó ját láttuk, amely a szerencsésebb csapat győzelmével végződött: Kosár- - dobók: Kovács 24, Sepsiné 15, Raj- csányi 10, Radó 2, illetve Hortobágyi 14, Idei 12, Szigetyné 9, Simon 6, Váradiné 4. Szekszárdi Építők—Bálaszéki Loko­motív férfi 92:46 (45:18). — Végig fö- ; lényben játszott a szekszárdi csapat és arányban is megérdemelten győ­zött. A bátaszéki csapatot lelkesedése dicséri. Mindkét csapat tartalékosán • játszott. Kosárdobók: Emeritzi 34, ■ Romvári 27, Kardos 11, Váradi 10, Bi­• litzki 8, Nagy 2, illetve Horváth 20, : Schmidt 16, Jung 8, Keszthelyi—Ruff i 2—2.

Next

/
Thumbnails
Contents