Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)

1951-03-17 / 64. szám

1861 MÁRCIUS 17 NAPLÓ 3 Szuper János szakcsi dolgozó paraszt 300 százalékos teliesstése mellett újabb 470 kiló gabonát adott be A begyűjtés tereli eléért újabb ered­mények azt bizonyítják, bogy dolgo­zó parasztságunk mind nagyobb mér­tékben van annak tudatáoan. hogy'a béke .megvédése érdekében folytatott harcunk sikerének egyik legfontosabb feltétele, bogy az állammal szembeni kötelezettségünket teljesítsük. Sípos Lajos várongi 10 holdas dolgozó pa­raszt is ennek tudatában teljesítette 100 százalékra az.’előirányzatát. Nagy László várongi 13 holdas középpa­raszt is megértette ennek a jelentő­ségét és 114 százalékra teljesítette előirányzatát. Kovács Mihály 8 hol­das várongi dolgozó paraszt is 100 száazlékra teljesítette kötelezettségét. Legtöbb dolgozó paraszt azonban nem elégszik meg azzal, hogy 100 százalékig eleget leit a saját államával szemben fennálló kötelezettségének. Tehetségéhez mér­ten azon igyekszik, hogy ne csak 10C százalékra, hanem többszáz százalék­ra teljesítse az előirányzatát. Ezek a dolgozók tudják, hogy a termény a legbiztosabb helyen az állam raktá­rában van, mert azt a gabonát a dolgozó nép életszínvonalának eme­lésére fogják felhasználni. Ezek a dolgozók nemcsak az orrukig látnak. Világosan látják, hogy a begyűjtés békénk erősítését jelenti. BuzsáJki Lajos 11 holdas szakcsi dolgozó paraszt is 200 százalékra tel- . jesftette az előirányzatát. Ezzel azon­ban nem elégedett meg, újabb 26.3 kilogram kenyérgabonát adott be. Szuper János 5 holdas szakcsi dol­gozó paraszt is ehhez hasonlóan gon­dolkodott akkor, mikor 300 százalékra teljesítette a beadási kötelezettségét és még ezen felül is 470 kilogram gabo­nát beadott. Zápor Vendel 19 holdas szakcsi kö­zépparaszt is 130 százalékra teljesí­tette a saját államával szembeni kö­telezettségét és még ezen felül be­adott 426 kilogram kenyérgabonát. Ugyanakkor, amikor dolgozó pa­rasztságunk minden erejével azon igyekszik, hogy minél nagyobb ered­ményeket érhessen el a beadási kö­telezettségének teljesítése terén, a kulákság és cinkostársaik minden módon igyekeznek szabotálni, ártani szocializmusunk fejlődésének. Aljas cselekedeteikkel segítik az amerikai imperialistákat háborús terveik meg­valósításában. Azf szeretnék, ha új­ból visszajönne a számukra a ,,jó világ", hogy a dolgozó népet ismét korlátlanul kizsákmányolhatnák. Ép­pen ezért -szabotálják a termelést is szándékosan, hogy kibúvót találhas­sanak a beadási kötelezettségük tel­jesítése alól. Freísínger János 37 holdas ta­mási kuláknak is még 45 mázsa terménybeadási hátraléka van. Ez a kulák a termelést olyan „sike­resen“ szabotálta, hogy 10 hold bú­zaföldjén alig' pár mázsa gabona ter­mett, Márton István 45 holdas szaká­ivá kulák is készakarva szabotálta a termelést és a meglévő készletet is más úton igyekezett értékesíteni. Ez a magyarázata annak, hogy 80 mázsa hátraléka van a beadás terén. Ezekkel .a szabotálásokkal a kulák­ság eredményeket nem ér el, mert minden szabotálásba beletörik a fo­gúk. Pártunk és a dolgozók éberen figyelik a cselekedeteiket. Sorra lep­lezik le a szabotálókai és megfelelő büntetésben részesítik őket. Bálint János 26 holdas decsi ku- lákot is leleplezték, akinek több, mint 45 mázsa hátralé­ka van és kiderült, bogy a termelés elszabotálásával nem tudta azt telje­síteni. A bíróság éppen ezért 3 havi bör­tönre és 1500 forint pénzbüntetés­re ítélte. Ivanits Sándor 46 holdas decsi ku­láknak is több, mint 80 mázsa beadá­si hátraléka van. Különféle szabotá- lásainak súlyossága miatt a községi tanács intemálási javaslatot tett el­lene. Á népboltok és fö*dművessxövetkezetek dolgozói is lelkes munkafelajanlésokkaí 'tészüsnek április 4 megünneplésére Az ipari munkásság nyomán, a szo­cialista kereskedelem dolgozói is ha­talmas lelkesedéssel készülnek ápri­lis 4-e, felszabadulásunk 6-ifc évfor­dulójának méltó megünneplésére. A Népboltok és szövetkezetek dolgozói is jobb és több munkával fejezik ki hálájukat és szeretelüket felszabadí­tónk, a hatalmas szovjet nép és a világ dolgozóinak szeretett vezére, Sztálin elvtárs iránt. A dolgozó tö­megek széles rétege ismerte, fel a szovjet .módszerek lendítő erejét, a könnyebb ós gyorsabb munka elvég­zésével és igyekszik minél, többet meríteni a Szovjetunió kiapadhatat­lan kincsestáíából. A földuiűvcsszövetkezetek és a népbodok helyesnek tartják és ma­gukévá teszik a.z' eredmények tovább- fokozá-sa érdekében a kezdeményezé­seket és felhívással fordulnak a szo­cialista kiskereskedelmi dolgozókhoz, hogy a. szovjet példa nyomán csat­lakozzanak a munkaverseny minősé­gi megjavításáért indított mozgalom­hoz. A munkaverseny minőségi meg­javítása érdekében minden, kereske­delmi dolgozó tekintse főf el a dalának, hogy a helyes, szakszerű'- árukezelés­sel óvja meg az árut. minden tiszíáía- ianságtól, munkahelyüket tartsák mindig rendben és tisztán. Tartsák szem elölt mindenkor a dolgozó nép gondos, figyelmes és udvarias ki­szolgálását. A fogyasztók észrevéte­leit az árueloszlással kapcsolatban tudassák a központok felé. Népnevelő munkával állandóan érintkezzenek a dolgozó néppel és tudatosítsák ötéves tervünk nagy eredményeit. Szilárdít­sák meg a munkafegyelmet, a szocia­lista munkaerkölcsöt a kereskedelem­ben. Jó munkamódszerekkel, takaré­kossággal, önköltségcsökkentéssel ha­talmas összegeket takaríthatnak meg liépgazdaságunk számára. A nrtmitaverseny újabb, hatalmas fellendülése lész a. legszebb emlékmű szocialista kiskereskedelmünk dolgo­zni részéről is, amelyet a- szovjet hő­sök ezreinek állíthatunk, akik ha­zánk, népünk szabadságáért hullatták vérüket. A kereskedelem dolgozói újabb eredményekkel.’ felajánlások­kal készülnek hazánk felszabadulásá­nak hatodik évfordulója méltó meg­ünneplésére. Ennek érdekében az újí­tómozgalmat, amely visszahanyarlott, ki fogják szélesíteni és felhívást in­téznek a kereskedelem minden dol­gozójához, hogy bátran kezdeményez- zen. küldje be javaslatai!, elgondolá­sait, hogy azbk íeíhasznáiásával a termelékenység növekedjen, hogy megtakarított Összegekből erősítsél népgazdaságunkat, megszilárdítsák c béke frontját. Állatai pzÉsápiÉ úlgozsi prénÉisal kapnak normájuk túlteljesítéséért A nagytormási állami gazdaság dol­gozói a kongresszusi verseny, tovább­vitele érdekében túlteljesítik az új normáikat, hogy ezzel is bebizonyít­sák Pártunk iránti szereíetüket. A gazdaság traktorosai trágyákihordás­ban is túlteljesítették az új normákat. Husi István traktoros a irágvakihóv dúsban 1.32 százalékot ér! el és 1 OS forintot keresett. Szabó József is 130 százalékon felni teljesítette a normá­ját és 2 nap alatt 52 forintot keresed. A kocsisok közül trágyakihordásban Újabb árurejtegető spekulánst lepleztek le Szekszárdim ■ Már hosszabb ideje feltűnt a kör­nyék dolgozóinak dologíalan, jómódú életével Farkas Ignácné szekszárdi, Lajos Király-utcai lakos. Soha nem látták őket dolgozni, mégis feltűnően jól éltek lányával együtt. Most az­után .kiderült miből élnek olyan jól. A közellátási ellenőrök meglálogat- ták őket és a pazarul berendezett lakásukban meglepően nagymennyi­ségű élelmiszert találtak elrejtve kü­lönböző helyeken. Találtak nála az ellenőrzés során 200 kiló zsírt, 109 darab tojást, az ágy alatt 4 zsák lisztet, több darab 3-4 méteres ágynemű anya­got, 10 méter új ruhaszövetet, 45 kiló porfestéket, 30 doboz pirosf'ejű gyufái, 18 ruhafes- lékeí, A Szobájában a szekrény mel­lett 3 zsák morzsolt kukoricát, a pad­láson újabb 150 kiló tengerit, másfél mázsa búzát", amit állítólag jövőre telt •1 vetőmagnak, S0 darab szappant, 2 zsák korpát, 1 mázsa babot, 2 zsák kenvérlisztet, nagymennyiségű hagy­mát és almát, amit a közellálás elől vont el. Ez a felsorolás még távolról sem teljes. Bünlajstromához tartozik még •z a disznó, amit a hatóság félreve­zetésével vágott le. Amikor a kör­nyékbeliek kérdezték, miért nem ad­ja el azt a rengeteg zsírt, azt mond­ta — majd a nyáron, akkor maga­sabb árat kapok érte. — Megtelte azt is, hogy a piacon megvásárolta a környező falvakból bejövöktől olcsón a ba­romfit és ö továbbadta azt drá­gábban, mesterségesen felhajtotta az árakat, csak azért, hogy minél nagyobb hasz­not vághasson zsebre dologtalan élet­módja biztosítására. Rendszeresen hallgatta „Amerika hangját" — abból merítette a .bátorságot“ aljas csele­kedetéhez. Amikor az ellenőrök eltá­voztak lakásáról, olyan kijelentést tett a szomszédok előtt, hogy „majd megváltozik a helyzet és akkor mi le­szünk az urak.“ Az ilyen emberek a nép ellenségei, így akarják megkárosítani a dol­gozókat. Mesterkedéseikkel nyilván­valóan azt akarják elérni, hogy gven- gítsék az országépítő munkát, hogy zavarl keltsenek a közellátásunkban. Legfőbb céljuk, amit nem is tarta­nak titokban, az, /hogy kiszolgálva háborús uszító gazdáikat, elősegítsék ci'bb vi'-í.yb-íbor ki robbant ását. A dolgozók 'elvárják a nép bíró­ságától, hogy méltó ítélettel sújtson le ellenségeinkre. Jármai 2. cíám ért el legnagyobb ered­ményt, aki 128 százalékra teljcsíieííe a normáját Nem messze maradi le Midier József sem. aki 125 százalé­kú, ért el. A tehenészetiben Földi Adam é.s J’.ppel Ferenc 189 százalékos fe­jéri átlagot értek el. Hill József kovács 170 százalékra, Ladányi József 150 százalékra teljesí­tették normájukat. A gépműhely dol­gozói 7 traktornál 14..7 százalékos üzemany a gcsökken lésl érlek el és ez­által. mintegy 2.300 forintot takarítot­tak meg. Keller Mátyás tehenész több. mint 1500 literrel fejt töb­bel az előirányzatnál és ezáltal normáját 85 százalékkal túlteljesí­tette. A termelés fokozása terén eféri jó eredményéért 326 forint prémiumban részesült. Bern ing Péter normáját 53 százalékkal leljesílepe túl és majd­nem 1400 liter tejjel termelt többe; az előirányzatnál. A jó munkájának meg is lett az eredménye, merj a szo­cialista bérezés értelmében majdnem 300 forint prémiumot kapott. Jauch István 54' százalékkal teljesítette túl a tejtermelésnél az előirányzatát. 100 forint prémiumot kapott, Neszler Márton 32 százalékkal teljesítette tűi az előirányzatát, 180 forint prémiumot kapott, Matusck Jószef tehenész is 31 százalékkal túlteljesítette a tejho/.am növelési normáját és ezért 140 foriní prémiumot ka poll. A juhépus/.lai állami gazdaság dol­gozói a tejhozam lépcsőjének megfe­lelően löhb, mini 5400 liléi- tejjel ter­meltek többel az előirányzatnál, mely­nek pénzbeli értéke több, mint 3800 toriul. Hz! a jó eredményi az állatok iegiöké’.etcsehb gondozásával és az egyedi takarmányozás pontos Indái fisával érték el. Egyre jobban terjed termelőcsoportjainkban a verseny Termelőszövetkezeteink a kongresz- szusi versenyben elért eredmények hatása alatt egy re fokozottabb mér­tékben kőinek egész évre verseny- szerződéseket, mind talajmunkálati, mind az állattenyésztés terén. Egyre többen csatlakoznak a tengelici Pe­tőfi termelőszövetkezet versenyfelhí­vásához, annak versenyfeltételeit ma­gukévá teszik és igyekeznek a brigá­dok és munkacsapatok megszerve­zését megvalósítani. A brigádok és munkacsapatok versenye mellett az egyéni párosversenyl is igyekeznek kiszélesíteni. Annál is inkább, mert tudják, hogy a munkaverseny bizto­sítja a- tavaszi' munkák időbeni és jó minőségbeni elvégzését, valamint az egész évi munkák sikeres befeje­zését. A kongresszusi verseny szellemé­nek hatása alatt versenyre hívta az értényi Dó­zsa termelőszövetkezeti csoport a pári Béke termelőszövetkezeti csoportot egész évi talajmüvelési versenyre és a tavaszi munkáknak a miniszterta­nács határozatában megállapított ha­táridő előtt 10 nappal való elvégzé­sére. A versenyfeltételek kiterjednek a tavaszi előkészítő munkákra, a ta­vaszi kalászosok, a szerződéses nö­vények, valamint az összes takar­mánynövények és kapásnövények el­vetésére. Kiterjed a verseny az ösz- szes növépnápolási, valamint az ara­tási és betakarítási munkákra is. A pari Béke termelőszövetkezeti csoport a versenykihívást elfogadla és azt kiterjesztette az állattenyész­tésre is a súlygyarapodás, szaporulat, tejhozamemelés, valamint a tisztaság vonalán. Javasolták, hogy mindkét részről alakítsanak ver­senybizottságot, melynek az legyen a feladata, hogy legalább kéthetenként az egymás kö­zötti versenyműnkét ellenőrizze, hogy azok a kitűzött időre végre lettek-e hajtva cs hogyan lettek végrehajtva, mert a munkát csak úgy lehet kiér­tékelni. Az újiregi termelőszövetkezetben a munkacsapatok egymást hívják ver­senyre. Az. egész gazdasági éven ke­resztül a termelőszövetkezet dolgo­zói vállalták, hogy az egész évi mun­kákat a minisztertanács határozata szerint megjelölt határidő előtt 5 nappal befejezik. A Petőfi gyapotlcrmclő-brigád vállalta, hogy az ütemtervben elő­irányzott termésátlagot 80 száza- lékkai túlteljesíti. Az „Előre“ munkacsapat az előirány­zott termésátlagát 60 százalékkal tel­jesíti túl és kihívta versenyre a Győ­zelem, Roham és Vörös Csillag mun­kacsapatokat. A ierméselőirányzat túlteljesítése érdekében .vállalta, iiogv a munkálatokat ha'áridő előttt 6 nap. pa! befejezi. A Roham, Győzelem és a Vörös Csillag munkacsapatok a versenyki­hívást elfogadták és vállalták, hogv előirányzatukat mind mennyiségileg, mind minőségileg 70 száazlékkal tű! fogják teljesíteni. Az egyéni verseny során az Előre munkacsapat vezetője Dékány Sándor párosversenyre hívta ki Tűzkő Bélát, Papp Jánosné pedig Dózsa Anialt hívta ki egész évre, a munkák sike­res elvégzésének érdekében. T ermelöszövetkezeteink dolgozói tudják, hogy a munkaverseny során elért jó eredmények nemcsak maga­sabb jövedelmet biztosítanak szá­mukra. A jó példát követni fogják a többi termelöszövolkez'éti csoportok és egyénileg dolgozó parasztok. A verseny kiszélesítésén keresztül mind mennyiségileg, mind minőségileg több .talajmunkát tudnak végezni, ami több és jobb termést, ezáltal magasabb . élelszínvonalat biztosít az egész dol- l gozó nép számára. Mexőgazdasági h é Leleplezt’ék a bátaszéki földműves- .•<zövníkezad volt ügyvezetőjét. Az 'ellenőrzés 'Során 30 mázsa tengerit ta­láltak a lakásán. Vörös Mihály 27 holdas na ki kulák lakásán is majd­nem 8 mázsa tengerit, több.' mint 4 4 mázsa búzát és 240 kilogram bur­gonyát találtak elrejtve. Reméljük, hogy az illetékes hatóságok ezeket i• megfelelő büntetésben fogja részesí­teni. mivel cselekedeteikkel nagy­mértékben akadályozták szocializmu­sunk épülését. Síóagárd község dolgozó parasztjai gazdagyíílésen elhatározták, hogy ki­hívják a megyei összes községeit ver­senyre a tavaszi munkák elvégzésével kapcsolatban. Versenykihívásukban vállalták: 1. Idejében, jól elkészített talajba vetik a magokat és mindenütt géppel, 2. Kizárólag tisztított vető­magot vetnek. 3. A tavaszi vetőmag­vakat csávázva vetik, 4, A tavaszi vetési munkálatokat minőségi munká­val versenyben végzik és a miniszter- tanács határozatának megfelelően 8 nappal a határidő előtt hiánytalanul elvégzik. 5. Az összes tavaszi munká­latokat időben is minőségileg is kifo­gástalanul végzik el. * Pél ddfn irtató a ti t el jenit e 11 c b e a 0 ás i kötelezettségét Dúsa Márton Ki hol­das k«laxmi közép-paraszt-. aki az újonnan alakult cső portnak is tagja. Előirányzatát 100 százalékra teljesí­tette é$ ezen felül beadott 20 mázsa terményt, ebből 14 mázsa kenyérga­bona. L éhöcs Ferenc fácánkor ti 10 holdas dolgozó paraszt is 110 szám­ukra teljesítette az előirányzatát és ezen felül is beadóit C vételi jegyre 10 mázsa búzát. * Megyénkben baromfipestis ellen mintegy háromnegyedmillió baromfit oltottak be az állatorvosok. A be­oltott baromfiak száma tekintetében első lett a szekszárdi járás brigádja, akik majdnem 176 ezer darabot ol­tottak be. Átlagban mintegy 800 da­rab baromfit beoltottak naponta és több, mint 45 udvart látogattak le, Az egy napra eső legnagyobb telje­sítményt dr Mohos József paksi ál­latorvos, egyben brigádvezetö, érte el. Ezt a csúcsteljesítményt, 1642 da- ab tyúk egy nap alatti beoltásával tudta elérni. A jó idők beálltásávsl a bonyhádi Szabad Föld is megkezdte a tavaszi munkákat. Befejezték 53 hold búza, 8 hold rozs, 15 hold őszi árpa íejtrá­gyázását. A. tavaszi talajra«»kakist mát a zab és a gyapot ala is elvégezi*... i A esopoi in újai felhasználták a h-a­gyfei gyapot a i; úéton szerzett t apa*, z talataikat, is. Nem volt kwíii a.oruk , és így a S2airányra ferdén süni- ! tóztak. A etomagot is kitisztították ! és napokkal ezelőtt megkezdték a ve­tést, A szántóföldi munkák mellett 1 a kertészetben is erős ütemben folyik a munka. Káposzta, karfiol, karalábé, [ saláta kiültetését a megfelelő idő be­álltával megkezdik, A kora tavasszal ! elvetett borsójuk már Irí is kelt. ! Kistormás dolgozó parasztsága ver­senyre. hívta ki Felsőnána községet. • .4 versenykihívásban vállalták, hogy jó tal-a jut unkával az előirányzott ter­méshozamot 10 százalékkal növelik, az őszi gabona fogasolását cs henye- rezesét április 4-re. felszabadulásunk 6. évforduló jónak málló magit íme fiié. sere elvégzik, az őszi gabonák fe.jtrá- gyázúsát. április 10-re elvégzik és- ta­vaszi vetéstervüket 10 nappal a ki­tűzöl/ határidő előtt elvégzik. A ver- . sémi község dolgozói közölt is ki- ' alakult. A Pctőfi.-utca dolgozó pa- 1 rasztjai versenyre hinták a Kossut fi­ll tea ' dolgozó parasztjait. Lehatai. Zoltán Fehér Lajost híd.a. versenyre. Példáját követték a lobbi dolgozó parasztok is. Tamás Sándor Száméth Gyulát. Major Antal Takács István.!. Kiniti József Sándor Ferencet hív fo­ki párosverseuyre a tavaszi munká­latok mielőbbi elvégzésére. Tolnanémedi község dolgozó pa­rasztsága is kezdi felismerni a nagy­üzemi gazdálkodás előnyeit és éppen ezcrc a társasgazdálkodás útjára tért számos kis- és középparaszt. Legelső­nek Somogyi János 15 holdas közép- paraszt írta alá a belépési nyilatko­zatot. Somogyi János 3 évig volt a Szovjetunióban cs így volt arra is al­kalma, hogy közelebbről megismer­hette a fejlett szovjet mezőgazdasá­got, melynek alapja a nagyüzemi gaz­dálkodás. Az alakuló gyűlésen elmon­dotta, hogy mit látott a Szovjetunió­ban. Példáját még aznap több, mint 30 dolgozó paraszl követte, köztük a tanácselnök és helyet!esc is. A cso­port a ,, Meggyőződés" nevet vet! e fel és az i típus alapszabályai szerint működik. A csoport neve is vissza­tükrözi. hogy a dolgozó parasztok va­lóban felismernél-; helves utal cs meggyőződtek Pártunk ú I m u t a i á s á u a k helyességéről. — •' (X

Next

/
Thumbnails
Contents