Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1940–1952

1943. szeptember

Vigasztalnátok népemet i, /Ez

s. 40:1/ " Minden korban megvolt és megvan az egyháznak ez a különféle orcája. Hol egyik, hol másik kerül jobban előtérbe. Amikor azonban megnehezedik az idők járása az emberiség fölött s megszaporodik a fájó szivek száma,akkor az egyház mindig ráébred arra,hogy tulajdonképen édesanya. Megmozdul benne az anyai szeretet, keze végigsimogatja a bánatredőket, ajka lecsőkolja a pergő könnyeket,mert onnan belülről ellenállhatatlan erővel zug felé az Isten parancsa: "

Vigasztal ját

ok, v

igas ztal,i

átok népemot i" Ma, amikor jóformán az egész világ benne van a háború borzalmaiban,' mindenütt egyre világosabban ébred rá az egyház arra,hogy Istentől rendelt feladata a vigasztalás szolgálata. Ne becsülje le sem az egyház,sommás ezt a feladatot .Kézzel fogható valóságokban gondolkodó emberek tekinthetik ezt szentimentalizmusnak s az egész munkát .improduktiv szolgálatnak, a valóság azonban az, hogy a vigasztalást nem talált ember ön-és közveszélyes. A vigasztalást nem talált ember mindig önző.Még akkor is,ha mást sirat s minden megnyilatkozása a szeretőt veszteságét fájlalja. Önmaga veszteségét tartja mindig szem előtt. Mivel nem tud felolvadni fájdalma átfogó perspektívák látásában, jelenléte az emberi közösségben mindig arra izgat, hogy a közért meghozandó áldozatok kötelességét és jelentőségét ne lássuk meg,hanem egyéni érdekcink és saját jóleső érzésank legyen életértékelésünk legfőbb tényezője. A vigasztalást nem talált ember mindig lázadó.Néha nem tör ki viharos záporban mcnydörgéssel és villámlással belső indulatja, csak a panaszkodás elállni nem akaró Őszi esője permetez folyton ajkáról,de az is elég ahhoz,hogy lázítson az ellen, ami van s megerősítse az emberekben azt a gondolatot, hogy semmi sincs jól ugy, ahogyan van. A vigasztalást nem talált ember boldogtalan és nyugtalan. Nem tudja tehát erőit teljesen munkába állítani azon a helyen,ahol szolgálatát el kellene látnia. Csak félemberként tud dolgozni. Ez maga is veszteség,de nem kisebb veszteség az 3em,hogy ez a magatartás másokban is erősiti azt a gondolatot,hogy életünk magáünehézségei feljogosítanak kötelességeink kisebb teljesítésére. Nagyobb dologról is van tehát itt szó,mint arról,hogy a vigasztalást nem talált ember ooldogtalan s a megvigasztalódott visszanyerte lelki egyensúlyát'. A vigasztalás nehézsége. Furcsán állunk a vigasztalás tudományával. Ez a tudomány is azok közé tartozik, amelyekről minden ember azt gondolja, hogy ért hozzá. Csak addig él azonban ebben a tévhitben, amig udvariassági reszvétlátogatásokban próbálja csupán ki a tudományát. Mihelyt egyszer eléje akad valaki,akit igazán szeretne megvigasztalni, akkor egyszerre reádöbben arra, hogy mennyire nem ért hozzá. Alig van helyzet,amelybe

n az ember annyira érezné a maga tehetetlenségét,mint amikor vigasztalni szeretne. Szépen elgondolt gondolatokat»közismert vigasztaló igazságokat olyan üres batóĽt ás oknak érez az ember,hogy ezegyeli ilyenkor a szájára venni. Arra uedig még gondolni sem mer,hogy a világ módján az idő és a munka sebeket gyógyító ir-