Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930

1929. szeptember

- 9 gos belső titkos tanácsossá kinevezéssel és a vaskorona-rend I. osztálya adományozásával tüntette ki. Péchy Tamás kora fiatalságától kezdve buzgólkodott egyháza ügyeinek előbbrevitele körül. Eleinte a fancsali anyaegyháza életében, majd, 1871-től a nagykiterjedésű hegyaljai egyházmegye felügyelői székében. Egyházkerületünk bizalma 1876-ban az egyetemes felügyelői állásra elhívatott Zsedényi Eduárd helyébe, szemben Bánó József egyházmegyei felügyelővel, a tiszai egyházkerület felügyelőjévé választotta meg. 1893-ban a báró Radvánszky Antal egyetemes felügyelő elhunytával megüresedett egyetemes felügyelői állásra az egyházmegyék jelentékeny szavazatával jelöltetett az 1891—93-iki alkotmányozó zsinat pedig a bizalom egyértelmű megnyilatkozásával az országos zsinat világi elnöki székébe emelte. 1893-ban megújult betegsége dacára, 1897 szeptember 17-én bekövetkezett földi elmúlásáig, lankadatlan kötelességérzettel látta el egyházkerületi felügyelői teendőit. Péchy Tamás büszke, öntudatos evangélikus volt. „Nem szégyelte a Krisztus evangéliumát." A meggyőződés erejével vallotta, hogy „ha-ki mely egyháznak híve, legyen annak igaz híve" és hogy „akinek van vallása, az nem fog csüggedni és bármi sorscsapás alatt is meg fogja állani a helyét." Vallotta és példájával is bemutatta, hogy „egyházunk a szeretet egyháza. Nekünk e haza minden nyelvű, nemzetiségű és vallású fiával testvérekül kell élnünk, különösen református hitrokonainkkal, akikkel századokon át közös volt a sorsunk, közös a szenvedésünk és közös itt-ott örömünk. Emberek gyarlósága elválasztotta a két testvért egymástól, de nem azért, hogy örökre elváltán maradjanak. A legnemesebb ambíciót képező törekvés tehát, hogy amit a vallási viták hajdan szétrontottak, ezt az igaz hazafiság a testvéri szeretet által újból összeforrassza. Egyházunk „magyar, hazai. Sok szenvedés, sok véráldozat avatta olyanná, amilyen sehol másütt nincs. Háládatlan volna tehát, ha e hazának, mellyel testben-lélekben eggyéforrott, mellyel életfeltételei, jövője, aspirációi ugyanazonosak; ha e hazának érdekeit nem igyekezne teljes erőből előmozdítani, úgy, mint a saját javát és boldogságát célzó érdekeket. Azért a liála a haza iránt lesz ami egyházunknak mindenkor keresett dicsekvése, erénye s utódokról-utódokra drága hagyományul átszálló, híven és szentül ápolt öröke."