Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930

1928. május, szeptember

- 9 ­egyéb egyházi hivatalaink nemzetieknek, társadalmiaknak be­állított célok ürügye alatt könyvügynökök, térkép- és album, festmény, ifjúsági szervezetek stb. ügynökei által oly ostro­moknak, rohamoknak, követelőzéseknek és időrabló alkalmat­lanságoknak vannak kitéve, hogy ez az állapot, mint valósá­gos társadalmi betegség és közerkölcs-degeneráló métely ma már hatósági úton való orvoslásért kiált. 16. Egyházközségeink a Br. Baldácsy-alapból, a gyám­intézettől, a G. A. egylettől, a közalapból, adócsökkentési se­gélyből és rendkívüli államsegélyből a m. é. 9309 p. 64 f.-el szemben 8312 p. 83 f. segélyben részesültek- Ki kell azonban jelentenem, hogy e részben a lelkészi hivatalok által beszol­gáltatott kimutatások hiányosak, mert több egyházközség rend­kívüli államsegélye nem szerepel bennök. 17. Egyházi lapjaink 1794 példányszámban jártak híveink soraiba, tehát 375 példányszám emelkedés mutatkozik. 18- Hivalalos vagy belmissiói rendeltetéssel a lelkészek és esperesek összesen 925, a múlt évivel szemben tehát 624 úttal többet végeztek. E nagyarányú emelkedés magyarázatát abban találja, hogy ez alkalommal a lelkészek a filiákba és szórványokba való kiszállásaikat is kimutatták. 19. Meglátogattak a lelkészek 2454 családot, 956-al töb­bet, mint tavaly, ami különös dicséretre méltó pásztori buzgó­ságra vall. 20. Belmissiói előadásokat tartottak a lelkészek az ádventi és böjti alkalmi istentiszteleteken kivűl 138 esetben, tehát 27 előadással többet, mint egy évvel ezelőtt­21. Jellegzetes belmissiói feladatot teljesített Abaujszántó vadházasság megszüntetése érdekében és reversalis meggát­lása érdekében 1 — 1 alkalommal sikerrel, S.-Arnót viszálykodó házasfelek kibékítése, alkoholizmus leküzdése, vadházasságok megszüntetése, szektárius hajlam leküzdése érdekében mindig 2-2 esetben sikerrel, Diósgyőr a vasgyárral egy esetben viszály­kodó házasfelek kibékilésével s 2 esetben reversalis kárunkra adásának megakadályozásával ; Fancsal 3 pár viszálykodó házasfél kibékitésével s 2 áttérés biztosításával, — Miskolc a házasulandók szorgalmas látogatása útján a reversalisoknak túlnyomórészt javunkra biztosításával, Ózd ugyanígy és viszály­kodó házasfelek kibékitésével, Sajókaza egy reversalis javunkra biztosításával és egy esetben az egyh. házasságkötést mellő­zött párnak helyesebb útra terelésével, Tállya egy kitérés meg-

Next

/
Thumbnails
Contents