Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930

1928. május, szeptember

- 10 ­akadályozásával, Ujcsanálos 4 esetben áttérés biztosításával, Kölese 2 viszálykodó házaspár kibékitésével, ugyanezzel Nyír­egyháza 5 esetben, továbbá 14 esetben reversalis adás meg­gátlásával, S-A.-Lljhely egy áttérési eset biztosításával, Tokaj egy vadházasságban élő pár jobb útra térítésével stb. stb. 22. Feltűnőbb bűnözési hajlamok eseteit észleli Diósgyőr­vasgyár és Tállya, hol az egyke jelei kezdenek mutatkozni, és Debrecen, ahol 1-2 alkoholistát még mindig nem sikerűit jobb útra téríteni. 23. A szektárius mozgalmak visszafejlődését állapítja meg Abaujszántó, Sajóarnót, Diósgyőr, Miskolc, Ujcsanálos, S. A. Ujhelv, az egyházra nézve még mindig veszélyes voltát Nyír­egyháza, mig a többi egyházakban eddig Istennek hála, semmiféle veszély nincs, dacára annak, hogy Ózdon, Sajó­kazán, Tállyán és Tokajban magában a politikai községben erősebben dolgoznak a vándorapostolok. 24- Az egyházi fegyelem terén a lelkészek jelentései általában kielégítő állapotról szólnak, csupán Miskolc teszi meg azt az észrevételt, hogy az egyházi fegyelem okszerű gyakorlásának alapjai még megépítésre várnak, és Fancsal nehézményezi azt, hogy a tanitó nagyfokú lelkészellenes maga­tartása megbontja a belső békét és ártalmára van az egyház tekintélyének. Egyébként a belső fegyelemgyakorlás intenzivebb kifejlesztésétől sokan jó eredményeket várnak. 25. Az egyházi adófizetés a jelentések szerint kívánni valót hagy fenn Abaujszántón, Fancsalnak főként a szórvá­nyaiban, ahol nagy a panasz az adóterhek nagysága miatt, Miskolcon és Nyíregyházán, hol sok a hátrálék, az önkéntes áldozatkészség pedig, kivéve Diósgyőr-vasgyárt és Debrecent, a súlyos gazdasági viszonyok miatt a legtöbb helyen mintha visszafejlődnék, sőt megdermedt volna. 26. Uj intézményekről és alkotásokról számol be Diósgyőr­vasgyár, hol a perecesi bányatelepen a református testvérekkel közös használatra imaterem, Ózd, hol a somsályi bányatelepen az iskolateremben oltár, Kurittyán, hol a tanitólak mellett melléképület, Tállya, hol Kossuth-szobor létesült és Kálmán­háza, amely harmóniumot szerzett. 27. A nemzeti és egyházi ünnepek, ifjúsági ünnepélyek megtartása minden egyházközség kedves gondját képezte. 28. A hitoktatást kizárólag lelkészek látják el Abauj­szántón, Diósgyőrben, Diósgyőr-vasgyárban, Hernádvécsén,

Next

/
Thumbnails
Contents