Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1914–1915. évi közigazgatás

— 7 — r az Ur oltárára áldozatul hoztak, hogy a nehéz napok terhét köny­nyítsék, a Krisztus evangéliumának sebeket gyógyító szeretet szelle­mét, áldozatkész tettekben nyilvánuló könyöriiletét, és irgalmát igazán felemelő módon tanúsítsák és ezzel az evangéliumi egyház jótékony, áldó szellemű munkásságát, és hivatottságát a jövő számára is gyümölcsözően beigazolják Ahány sebesült katonának, ahány meg­szomorodott szívű özvegynek, szülőnek és árvának sebére visz gyógyító balzsamot e súlyos napokban az evangélium egyháza, — annyi gyökérszállal erősítette meg a maga magasztos földi hivatásának tudatát a hálás lelkekben. így lehet reá reménységünk, hogy a háború szenvedéseinek keserű kelyhe nem múlik el rólunk anélkül, hogy a lelkekben meg ne erősödnék az istenfélő, vallásos érzés és Krisztus igaz evangéliumi egyházának tisztelete, szeretete, a hozzá, mint drága lelki anyához való őszinte ragaszkodás érzete. Bennső megnyugvással adahatok számot arról is, hogy e komoly, nagy napokban, a mint arról úgy személyesen szerzett tapasztalataim, mint a vezetőkkel folytatott hivatali érintkezés alapján meggyőződhettem, — összes intézeteinkben úgy a tanítói, tanári testületek, mint maga az intézeti ifjúság a nemzeti nagy küzdelem magasztosságának lelkes átérzésében emelkedett szellem­mel, komoly hűséggel és kötelességteljesítéssel állott hivatása ma­gaslatán, dacára annak, hogy mint a részletes jelentésből kitűnik — alig volt közép és főiskolai jellegű intézetünk, a melynek munkás­ságára nagy mértékben zavarólag ne hatott volna az a tény, hogy a tanári testület több tagja zászló alá vonúlt. Mint e komoly idők egyik, épen az intézeteink életéből merített felemelő tanulságát már itt kiemelem, hogy a harctérre vezényelt tanárokat és tanítókat kar­társaik mindenütt a legnagyobb készséggel, hazafias lelkesedéssel, minden anyagi ellenszolgáltatásra való igény nélkül helyettesítették, s így a sokszorosan megszaporodott munkát igazán dicséretreméltó készséggel teljesítették, úgy, hogy a békés, áldásos kultúrmunka fennakadást sehol sem szenvedett Épily elismeréssel kell nyilat­koznom arról a meleg, odaadó készségről is, a mely a hadbavonúlt tanítók munkájának a lelkészek által történt ellátásában nyilvánult. Isten bőséges áldása legyen az önzetlen, hazafias lelkületből fakadt buzgóság jutalma! Természetes, hogy a történelmi nagy napok tanulságait az iskola már most, a véres küzdelem napjaiban is igyekezett az ifjúság — nevelő munkában érvényre juttatni Sok helyütt külön, az ifjúság számára rendezett előadásokban, de egyúttal mindenütt a rendes előadások keretében, az ifjúsági ünnepélyeken, az ifjú­sági egyesületek körében folyt a nagy, buzdító, lelkesítő munka az ifjúság komoly, hazafias, tettrekész, nemes valláserkölcsi lelkű­Intézeteink. Ifjúságiink

Next

/
Thumbnails
Contents