Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1914–1915. évi közigazgatás

Közigazgatás— 8 — letének kiképzése és szilárdítása körül. És ifjúságunk — Istennek legyen érette hála, — e nagy napokban valóban méltónak bizonyult a múlt dicsőséges hagyományaira és a jövendő dicsőséges reménységére egyaránt. A leglelkesebb hazafiasság elragadó tüneteit mutatta minden iskola. A behivottak a nemzetvédő hivatás lelkes átérzésével vonultak a haza zászlai alá, — a kisebbek — irigykedő szemmel nézték a nagyobbakat, a kik már küzdhetnek, harcolhatnak az ősi tűzhely javáért; a be nem hívottak közül pedig számosan jelentkeztek önként, hogy részt kérjenek maguknak a honvédelem munkájának, tudatának és érzésének magasra vívó szenvedelméből. És sehol, semmi legcsekélyebb tünete sem annak, a mit sokan oly mohó szemmel keresnek — mint ha e tekintetben a különböző nyelvű, vagy nemzetiségű ifjúság körében eltérések volnának tapasztalhatók. Nem, — magyar, tót, vagy német származású ifjaink lelkét egy érzés, egy akarat, egy gondolat heviti —: hogy mind-mind érdemeseknek bizonyúljanak a „magyar föld, a magyar haza" szülötteinek dicsőséges nevére! Legyen áldás azon a szellemen, a mely egyházunk és iskoláink nevelő munkásságából kiáradva, ekként termékenyíti meg a lelkeket a legszentebb kötelességek egységes szellemű teljesítésére! Az egyházkerület — s az annak részeit alkotó esperességek és intézetek közigazgatásán természetszerűleg szintén nyomot hagyott a háborús helyzet. S áll ez, ha valamely egyházkerületre — ugy épen a mienkre, a melynek területe köztudomás szerint számos helyen harcszíntért képezett, vagy a harcszíntér közvetlen közelsége következtében az élet számos viszonylataiban erősen korlátozva volt. A közlekedés és a forgalom eszközei a hadviselés céljait szolgálták. Ez a tényállás sokszor komoly akadályáúl szolgált az ügyek személyes megjelenés útján való elintézésének. Hiszen, hogy tovább ne menjek, március havában Eperjesre csak két napi, igazán keserves fáradalmakkal egybekötött utazás után tudtam eljutni. Majdnem így állott és igy áll a dolog a budapesti utazásokkal is. A postára tett ügy íratok sokszor 8—10 napi késedelemmel jutottak és jutnak részben még ma is az érdekeltek kezébe. Voltak napok, amikor táviratokat egyáltalában nem továbbítottak. S ismét, igen sűrűn fordúlt elő az a helyzet, hogy a posta késedelmeskedése következtében csak hosszú távirati értesítésekkel lehetett az ügyeket elintézni. A minisztérium részéről sűrű egymásutánban lebocsátott rendeletek nem egyszer egymástól eltérő rendelkezéseket tartalmaztak, s úgy az egyik, mint a másik, különkülön irányú rendelkezés a legsürgősebb elintézést követelvén, — csak a sürgönyök egész halmazával lehetett a nagyobb zavarok keletkezését meggátolni. Nehézségeket tapasztaltunk a csomag-