Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1914–1915. évi közigazgatás

- 37 — Hazafias és főpásztori kötelességemnek tartottam a nemzet erőfeszítésének nagy napjaiban — az események ütőerén tartva kezemet — körleveleimmel állandóan ébren tartani a kerület közönségének, hívőtáborának, ifjúságának és vezetőinek hazafias lelkesedését, eleven, tettre és áldozatra kész indulatát. A már eddig vázolt, a megismertetett kormányrendeletekkel kapcsolatban kiadott körleveleimen kivül igen alkalmas időpontnak tartottam a lelkekhez való appellálás céljaira az év fordulóját, a mikor buzdító és hívó szózatommal úgy a lelkészi kart, mint intézeteink vezetőit, ifjúságunk nevelőit felkerestem. Talán meg méltóztatik engedni, ha e jelentés szövegét — a melyet pedig szándékosan igyekeztem a lehetőségig rövidre fogni, — ezzel a két köriratom szövegével mégis bővíteni; hiszen azt hiszem, az egyházak főpásztorainak sem a múltban nem volt, sem a jövendőben, reméljük, — nem lesz alkalmunk ennyire nagyfontosságú évfordúlón köszönteni munkatársaikat, mint az 1915-ik év küszöbén. Az első körlevél szövege ez volt : Nagytiszteletü Főesperes és Lelkész Urak! Az Úrban szeretett testvéreim! Isten kegyelméből új esztendő küszöbére léptünk. Örvendetes, lélekemelő forduló máskor, — izgalmas, aggodalmas most! Az idők méhe súlyos válságokkal terhes. Borús árnyak közt ünnepelünk. Nehezen szakad fel a köd szíveinkről. Kinek is volna kedve ünnepelni ma, — amikor mindenkinek, minden magyar honpolgárnak, minden rokoni vérséghez tartozónak van kit féltenie avagy siratnia, — amikor a nemzet szine — virága, deli ifjúsága, virágzó férfikara, a sok-sok százezer férj, apa, gyermek, testvér pusztul, szenved vagy kinosan nélkülöz, — a mikor a messze idegenben, északon és délen, egyre domborúlnak az uj sírhalmok, amelyek a mi fiaink drága testét takarják, — idehaza meg ránk köszönt az inség, a nyomor, a gond, a fájdalom, — amikor rettegve gondolunk a holnapi napra, nem hoz-é reánk ujabb gyászt, ujabb megpróbáltatást — szeretteinknek pusztulása által, s amikor minden egyház közönsége, minden gyülekezet népe lelkében vonagló fájdalommal érzi meg, hogy a szószékek és oltárok békefohászát mily irtózatos gunykacagként harsogja túl a vér és a vas, a test és a nyers erő csatakiáltása, a szemben álló ellenséges hadseregek ágyúinak viharos bömbölése és a népek millióinak gyászos pusztulása ! ... Új esztendő küszöbén borús háttér mögöttünk, — borús szemhatár előttünk. A népükkel, a nyájukkal együttérző pásztorok szíve az együtt átélt gyász és bánat képei láttára meg-