Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1918. július

Rz anyakönyvekről szóló törvény megalkotásakor az őrállásra kirendeltek cserben hagyták a papságot, a mennyiben nem képviselték kelleőn anyagi érdekeit s hasonló eshetőséget nem szabad többé megengednie a papságnak. E téren is szükséges, nézetem szerint, hogy felvegyük az elejtett fonalat. Mi múltkori értekezletünkön azért jajdultunk fel s feljajdulásunknak az országba szétküldött Írásban is azért adtunk kifejezést, hogy méltatlan melíőztetésünkre felhívjuk olyanoknák is a figyelmét, a kik arról a gyűlési határozatokból nem értesülnek, és igy alátámasszuk mintegy egyetemes gyűlésünknek a határozatait. És biztosithatom a méiyen tisztelt értekezletet, hogy a mi igénytelen felszólalásunknak volt is már oizoriyos eredménye, a mennyiben az ránk nézve kedvezően termékenyítette meg sok helyütt a kebleket s felrázott sokakat abból a végzetes lethargiából, a melybe papságunk jókora része hosszú idők óta leledzik. És ha mi, protestáns papok, tömörülünk s kellő eréllyel tovább zörgetünk, hiszem, hogy zörgetésünknek lesz is eredménye. Mert nekem az a nézetem, hogy nekünk ezt a kérdést nem szabad megengednünk többé a napirendről levenni, mindaddig, a mig az megnyugtaíólag meg nem oldaíik. Szélsőségekben nem kell s nem szabad mozognunk, s például a secuiarisatiónak hangoztatásával, —a melyben egyesek e kérdés megoldásának egyetlen feltételét látják, — nem szabad sem magunkat, sern a közvé eményt izgatnunk, mivelhogy az ilyen eljárás könnyen ellenszenvre hangolhatná az olyan köröket is, a melyeket igaz ügyünk higgadt feltárása talán rokonérzésre hangolhat mellettünk, s mert továbbá a secularisátiónak, — a mely nézetem szedni is a 48-as törvényben inplicite bennfoglaltatik, mint annak természetszerű előzménye és következménye, — ma még nincsenek meg a keliö feltételei s az legfeljebb ha forradalmi uton lenne keresztül vihető, a mely utóbbitól azonban óvja meg hazánkat a jó Isten! Nekünk kellő egyetértéssel, kitartással és eréllyel, de egyúttal higgadtsággal és tapintattal kell tovább folytatnunk a harcot az irányban, hogy a nekünk nyújtandó állami jogos osztályrész arányban álljon a másnak adott és adandó osztályrésszel s magunkat megrövidíteni ne engedjük. És a mennyiben egyházunk ügyeinek sorsa részben a politikai téren is fog eldőlni, természetesen az azok érdekében való küzdelmünket erre a térre is át kell vinnünk. Nem azt akarom én ezzel mondani, hogy mi, papok, sokat politizáljunk s pártérdekek szócsövei és zászlósai legyünk, hanem csupán azt akarom mondani, hogy ahol azt egyházunk s a vele kapcsolatos eszmék érdekei megkívánják, a politikai téren is igyekezzünk befolyásunkat éreztetni-